Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-12 / 189. szám
Egerbe került fiatal diplomások Nem lehet mindent az időre bízni — Szeret itt élni? Nem olyan egyszerű erre a válasz. Az ember azt gondolná, hogy milyen egyszerű ez a kérdés. De nem. Zavarban voltak a kérdezettek láthatóan is, vagy csak belülről (?) —, de a válaszból következtetni lehetett, hogy nagyon gondolkoztak. Mit lehet erre válaszolni? Azok a fiatalemberek, akik Egerbe kerültek az egyetem elvégzése után, természetesen itt dolgoznak. De itt élnek-e? Élnek — együtt a várossal, a város lakóival. Mérnöksziget — Szép kis hely. Még most is tetszik — mondja Bakos István, a Finomszerelvénygyár mérnöke. Egy éve került Egerbe. Azelőtt nemigen ismerte a várost, csak a sport, a foci révén jutott el ide. Délután két óráig nincs problémája. Dolgozik, technológus a gyártmányfejlesztésen, Szép beosztás. Nem minden fiatal mérnök tervezhet egy év után. — Hogyan telik el a hosszú délután? — „Fárasztjuk egymást régi egyetemi stílusban” — mosolyog a szőke mérnök. — Nehezen telnek ott kint a napok, a munkásszálláson délután kettőtől. A munkásszállás távol van a várostól. „Nem mindig van kedvünk bejönni.” Rosszul és ritkán közlekednek az autóbuszok. — Lehetne esetleg tanulni valamit? — próbálkozom. — Mostanáig csak tanultam. Persze, tervezi a nyelvtanulást. Általában bridzselnek, tévét néznek, „de ha kevesen nézzük, a gondnok elzárja, azt mondja, nem érdemes ...” — Azért szerencsém van. Mindig is az volt. Ötéves koromban kerültem iskolába... Rögtön felvettek Miskolcon az egyetemre. A jelenlegi munkaköröm megfelelő ... Még hatan jöttünk, évfolyamtársak, Miskolcról a gyárba. Mindig együtt vagyunk. Problémáink közösek ... Barátok vágunk. — Üj barátokat szerzett Egerben? — Még nem. Alkalom se volt rá. Ritkán jövök be. Igaz, most már sűrűbben, vettem egy motort. — Egy év alatt összespórolta? — Igen, hogy gyakrabban jöhessek a városba és kényelmesebben. Mindennap járok edzésre, futballozok a Dózsa tartalékcsapatában. — Akkor ott vannak az új barátok? — Ök fiatalabbak. Én lassanként kiöregszem. Meg nekik mások a problémáik, más a mentalitásuk... Nem érzem magam otthonosan ott. Bakos István majdnem hetente hazajár Miskolcra. Ott vannak a barátok, az édesanyja, az öccse. Családját segíti akkor, „amikor a mamám kér”. Anyja betanított munkás a DIMÁVAG-ban, öccse még technikumba jár. — Elég mindenre az 1700 forint, még motorra is? Mosolyog. „Muszáj”. A lakás, az ebéd olcsó, reggelit vacsorát otthonról szokott hozni. — Végleg letelepszik Egerben? — Még nem tudom. — Nősülés? ... — „ ... mint Makó Jeruzsálemtől” ... — mosolyog. — Tulajdonképpen miért pont Egerbe jött? — Mehettem volna a miskolci DIMÁVAG-ba is, de úgy gondoltam, a Berva jobb továbbfejlődésem szempontjából. Közel is van Miskolchoz. — Nem bánta meg? — Áh, dehogy ... S utána azt mondja: „Néha unatkozunk, nincs még Egerben ismeretségi körünk. Kevés a szórakozóhely. Nehéz bekerülni társaságba.” Hatan barátok a munkás- szálláson. Egy „mérnöksziget” Egerben. Figyel és beilleszkedik — Most már szeretem Egert — mondja Cservenyák János, a Dobó Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Véletlenül került Egerbe. Mindig egy „Pécs típusú” városra vágyott az Alföld után. „Eger ilyen”. — Először nem érezte jól magát? — Rettenetes körülmények között laktam. Vagy 15 helyen albérletben. Nedves, hideg, kényelmetlen lakásokban. Emiatt dühöngtem Egerre. Albérletben lakik még mindig, de jó helyen. Kifestette és bebútorozta a szobát. Büszkén meséli szerzeményeit: a dupla- heverőt, az íróasztalt, a két fotelt, a kis asztalt és a három szőnyeget... Meg a rádiót, televíziót. Háromévi munka gyümölcse. Túlórákkal kétezer körül kereshetett. — Baráti köre van? — Sok barátom van. — Megbeszélnek programo-- kát? — Ritkán. Valahol mindig találkozunk. — Akkor ezek csak inkább ismerősök...? — Azért nem mondhatnám... Az első évben szinte lehetetlen volt ismeretséget, barátságot kötni. Eger kis város, ahol már gyermekkorukban összeszoknak az emberek. Nem szívesen vesznek be idegeneket. Később már igen ... De mindez inkább az idősebbekre vonatkozik, akik elég elzárkózva élnek. A fiatalok már mások. De: odavannak a házibulikért. Csak azt tekintik szórakozásnak. Mintha kevesebben érdeklődnek a színház, az irodalmi színpad iránt. Cservenyák János — saját bevallása szerint — nyugtalan természetű. „Szeretem figyelni a várost”, minden mozzanatát. Nem tetszik neki, hogy szerinte: koszos. („A tiszta Debrecen után”, ott végezte az egyetemet és Szabolcsba való.) — Nem jó az sem, hogy a Grillbe mindenki bemehet, akármilyen öltözékben, ingben, pulóverben, akár gumicsizmában is ... Ha rajtam múlna, fél Egert lerombolnám, a régi házakat, persze nem a műemlékeket. Ügy beszél Egerről, mintha mindig itt élt volna. — Véglegesen letelepedik? — Szeretnék, ha lakáshoz jutok. Két éve nős. Felesége most végzett Debrecenben, szintén tanár. Egerben kapott állást. Első évben Cservenyák János még unatkozott. „Unalmamban megszerveztem a gimnáziumban a népi tánccsoportot.” Futballozik a kispályás bajnokságban — a pedagógusok csapatában. — „Aki itt jól akarja érezni magát és talpraesett, jól is érezheti....” A bűvös három év Cservenyák János három éve van itt. Már jól és otthon érzi magát Egerben. Bakos István mérnök egy éve van a városban. Még nem szokta meg. Az idő mindent megold? Ezt látszik bizonyítani dr. Bóka Imre jogász is, aki szintén három év után, szeret Egerben élni. És dr. Fenyvesi Éva orvosnő, aki egy év után hasonlóképpen vélekedik, mint Bakos István: nem szokott még meg. S aki nem várja meg — nincs türelme hozzá — a bűvös „három évet”? A fiatal értelmiségiek klubja megalakult a télen Egerben. Helyesebben az alakulóülést megtartották. Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy összejöttek. Miért? Nem lehet mindent az időre bízni. Berkovits György Megszüntetik a vezetékes rádiókat Magyarországon 167 ezer falusi otthonban szól jelenleg' a vezetékes rádió. Éppen ezért nagy tömegeket érint az a kérdés, hogy mi lesz e rádiók sorsa. Amint a posta vezér- igazgatóságán elmondták, a Minisztertanács a legutóbbi hetekben úgy döntött, hogy megszünteti a vezetékes rádió rendszerét. A vezetékes rádió-szolgálatot 1950-ben honosították meg Magyarországon, akkor, amikor még sok lakott településen, községben nem volt áramszolgáltatás. A határozatnak akkor valóságos kultúrmisszió jellege volt. A párt és a kormány határozata nyomán 250 000 házba vezették be a vezetékes rádiót, s egy-egy hangszóró felszerelése 600 forintjába került az államnak. Az előfizetési díjakat is kedvezően állapították meg. A készülék tulajdonosoknak havonta 6 forintot kellett fizetniük, bár a fenntartási költség 16 forint volt. Ez évente 20 millió forint többletkiadást jelentett a népgazdas ágnak. Most, hogy hazánkban befejeződött a villamosítás, és mind több falusi családnak nyílik módja, hogy hálózati rádiókészüléket vásároljon, sokan felmondták a régi vezetékes rádió bérletét. Egyébként is, a statisztikai adatok szerint, Magyarországon 2 303 OOO rádió, ezenkívül 167 OOO vezetékes rádió előfizető van, tehát majd minden családnak van már rádiókészüléke. Mátrai tapasztalatok Legalább tízezer turista keresi fel a Mátrát vasárnaponként, és még mindig óvatosan becsültük meg a látogatók számát. Ezek egy része a mátraházi, a kékesi és a parádfürdői gyógyintézetekben lévő hozzátartozóit* ismerőseit látogatja meg, túlnyomó többségük pedig csak felfrissülést keres az ország legmagasabb hegyei között. Kérdés, megtalálják-e a felfrissülést és mennyiben találják meg. Gyöngyös felől Mátrafüred az első megálló. Az élelmiszer-gomba, a cukrászda, a Benevár Étterem környéke olyan zsúfolt, mintha strandon préselődnének össze az emberek; A pompás rózsaliget kong az ürességtől. Pedig ez Mátrafüred legszebb része. Az úttörővasút szerelvényei egymás után ontják délelőtt az érkező utasok tömegeit, délután pedig fürtökben lógnak a visszautazok a kocsikon. A sűrített járatok sem képesek zökkenő nélkül lebonyolítani a forgalmat, nem bőszéivé arról, hogy a buszra várók hihetetlenül nagy száma szinte elképzelhetetlenné teszi az akadálytalan leszállításukat Gyöngyösre. Délután öt órától már'mindenki ideges, aki visz- sza akar jutni Gyöngyösre. Az igazán óvatosak inkább gyalog vágnak neki a nyolckilométeres útnak. A MÁVAUT tehetne valamit, még akkor is, ha az időjárás szeszélyétől függ a vasárnapi forgalom mértéke. Sástón még apciakkal is találkoztunk. A tsz hozta el ide a heti munkában elfáradt tagjait. Délelőtt tíz óra után már legalább háromezer ember lepte el a tó környékét. A büfékocsinál hosszú sor áll, türelmesen várnak, hogy italhoz* ételhez jussanak. A kisvendéglő csak tizenkettő után ad innivalót a szomjúhozóknak. Nehéz eldönteni, miért csak szíves felvilágosítást kaphat itt délig az innivágyó. A csónakázni indulók is várakozni kénytelenek, mert a csónakok egy része üzemképtelen. Pedig félórai evezés öt forintba kerül, és ez nem kis összeg. Egyre több lesz a kis víkendház a parton és egyre kevesebb a sátor. A cél az, hogy a kevésbé kényelmes sátrakat a camping kivonja a forgalomból, és négyszemélyes kis nyaralókat adjon a vendégeknek. Kényelmes is, szép is, jó is ez a kis ház. Csak a díjakat sokallják a campingezők. De hát ez központilag megszabott tarifa. Ki tudja, miért kell egy négytagú családnak többet fizetnie itt egynapi campingezésért, mintha fizető vendégszolgálat útján egy szobát venne bérbe? A következmény egyszerű: kevesebben szánják rá magukat a camping igénybevételére. Az adatok ezt bizonyítják. Persze, nem kellene szégyenkeznünk bevallani, a camping-árszabá- sokkal elszámítottuk magunkat. Jobb ezt idejében korrigálni, mint makacsul ragaszkodni a kisebb forgalomhoz. Tizenkettőkor Mátraházán már nem lehet asztalt kapni a Sport Üdülő éttermében. Akinek van türelme, meglapul az ajtóban és lesben áll —, mikor tud leülni. Áz élelmiszerpavilon éppen zárva van, itt nem képes még egy darab kenyeret sem megvenni, csak az Utasellátóban reménykedhet. Konzerv, üdítő ital kapható. Aztán leülhet a padra, és az öléből elfogyaszthatja „zacskós ebédjét”; Kékestetőn délben csak vízhez juthat; A tetőre vezető út mellett már üzemel az ivókút. Egy férfi éppen papírpoharat tart a kút vékony sugarú vize alá, és a papírból iszik. Ügy látszik, nem akar az ivókútból inni. Mert ő ilyen; A gyógyintézet vaskapuja mellett egy asszony kosárból gyümölcsöt árul. Végre, valami! Parádfürdőn a legnagyobb meglepetés: délután nyitva az ajándék- és a népművészeti pavilon. Ügy látszik, itt megéri, pedig a Mátránalr ez az oldala korántsem olyan látogatott, mint a gyöngyösi. A Kékesén csak egy vásári asztalkáról lehet a mátrai emlékek között válogatni. Ennek a magánkereskedőnek is megéri. Estébe hajlik az idő, amikor Galyatetőre érünk; A presz- szóban szól a tánczene. Még nagyon sok autót találunk a parkírozóhelyen, és csak az Utasellátó pavilonja van nyitva. Azokhoz csatlakozunk, akik a kilátóba tartanak. Kevesen, tudják, hogy szép, terméskőből épült kilátó magasodik a gerincen a fák között. És nem a fák fölé! Itt a baj. Rálátni csak az északi oldalra lehet, a déli oldalra a kilátást a torony fölé nyúló falombok takarják el; Mintha fél szemére vak lenne a kilátó. Kár érte. Az erdészet törődhetne ezzel és tehetneds valamit —, ha már a kilátó megépült. Visszafelé egyetlen élményt kell feljegyeznünk; Mindenütt az út mellett kétégbeesett, utazni vágyókat találtunk; akik el sem tudták képzelni, hogyan juthatnak le a Mátrából. Kevés a férőhely az autóbuszokon, érthető, ha a távolsági járatokra előbb a messzebbre igyekvőket veszik fel. De mi lesz a gyöngyösiekkel? Ez is tanulság! G. Molnár Ferenc 21. Molnár Sándorral sokat beszélgettünk arról, hogy haza kellene menni. Elhatározásunkká vált és az óraüzletbe is csupán ezért vetettem magam oly nagy lendülettel. Pénzt akartam. Minden áron pénzt! Durban és Fokváros kikötőinek a tengerészek által látogatott szórakozóhelyein minden utcalány, nemzetiségükre és bőrükre való tekintet nélkül, tartott magánál egyet- kettőt az óráimból, - hogy alkalmas pillanatokban eladja egy-egy tengerésznek. Nem sokat, csak egy fontot kerestem minden órán, de az első hetekben százával hoztam el a nagykereskedőtől s anélkül, hogy lényegében én üzleteltem volna, a többi munka nélküli magyar fiú és a már említett lányok mind eladták helyettem. Nyilvános helyeken kellett tartózkodnom éjjel-nappal, hogy szükséges esetben megtalálható legyek. .Ezért éjjel általában az igen rossz hírű, de igen nagy forgalmú éjjeli mulatóban, a Cozma klubban tartózkodtam, nappal pedig Sepsi Pistáék magyar eszpresszójában. Meglepően nagy forgalmat bonyolítottak le nálam kuncsaftjaim. Már minden munka nélküli magyar gálában járt és csodálatos módon az én készpénz tőkém soha sem haladta meg a 300 fontot. Ahogyan jött a pénzem, a mulatókban való állandó tartózkodás miatt, úgy el is ment. A húsvéti hónapban sikerült 500 fontra feltornászni magam. Akkor utoljára kimentem a lóversenyre és — egy fillérig elvesztettem. Még mindig Molnár Sándor családjával laktam együtt Az újra leégést követő reggelen a konyhaasztalnál reggelinket fogyasztva így beszélgettünk Sanyival: — Hiába... Sanyikám, ez az élet nem nekem való! — Menj haza, Gunár! — Menjek? Hogyan? Gyalog? Ekkor betoppant Szolík Feri, egy régi katonabarátom, akivel évekkel ezelőtt különböző bányákban dolgoztunk együtt és most a rhodesiai bányáktól visszaérkezve először Johannesburgban érdeklődött utánam. Mondták neki, hogy Durbanban élek, és lejött utánam. Bár nem tudta, hogy hol lakom, de már engem nem volt nehéz megtalálni. Nemcsak itt, Durbanban, hanem egész Dél-Afrikában jól ismertek a magyarok. Ekkor már annyi simerősöm volt az ottani bennszülöttek között is, mint szülővárosomban, Sőt... Most, hogy Feri betoppant, nagyon megörültünk egymásnak. — Honnan, hová? — érdeklődtem tőle. — Érted jöttem, Gunár! Mi annyit beszélgettünk együtt a hazamenésről, hát most gyere! Menjünk haza! — Ferikém, pont rosszkor jöttél! Éppen tegnap ló versenyeztem el 500 fontot, az ösz- szes pénzemet. Sajnos, most egy fillérem sincs. — Nem baj, én majd kifizetem az útiköltséged — mondta. — Na ne tréfálj, Feri! Hol van neked annyi pénzed? — Figyelj — mondta. — Va« 600 fontom megtakarítva a bankban, a kocsim is ki van fizetve, amelyért a legrosszabb esetben is 400 fontot kell kapnom. Ami van, azt megfelezem veled. Gyere, menjünk haza! — Ne komolytalankodj, Feri, hisz tudod, hogy pénz nélkül így nem mennék. Nemcsak azért szerettem őt, mert ilyen nagylelkű és bőkezű volt. Annak ellenére, hogy gyakran tett ilyen nagy ígéreteket, mindig be is váltotta s most is megtette volna. Jól tudtam! Éppen ezért, bár pár évvel fiatalabb volt tőlem, számomra ő volt a megtestesült becsületesség és barátság Megérkezését követően egy hétig tartózkodott Durbanban. Csupán miattam, mert már Rhodesiából is haza akart menni. Most, mint már any- nyiszor azelőtt, jártuk együtt Durban utcáit, a tengerpartot, és sokat beszélgettünk a hazatérésről. Számítgattuk otthoni esélyeinket, tárgyal- gattunk az esetleges következményekről, melyet illegális eltávozásunk vonhat Ynaga után, majd egy hét után végül én is elhatároztam, hogy hazajövök vele. Hangsúlyozom, ebben a jól átgondolt elhatározásomban elsősorban az anyámék iránt érzett bűntudatom (évekig nem írtam) volt a fő mozgató erő. Másodsorban az Afrikában töltött viszontagságos nyolc évem, a bizonytalan otthon, s a mindig levegőben lógó néger forradalom. Harmadszor — de nem utolsósorban, bevallom, egy kicsit vágytam is haza. Szolík Feri barátommal így egyeztünk meg: Elmegyünk dolgozni valamelyik jól fizető szénbányába és dolgozunk októberig. Közben elintézzük az úgynevezett hontalan útlevelet, hazulról beutazási engedélyt kérünk és minden fillérünket megtakarítjuk, így októberre körülbelül 400 fontomnak kell majd lennie. Mielőtt véglegesen elbúcsúztunk volna Durban csodálatos vonzóerejű tengerpartjától, elköszöntünk minden általunk ismert magyartól. így a nagy búcsúzkodás miatt a bányához indulásunk egy héttel elhúzódott. Egyesek azt mondták, bolond vagyok, hogy haza akarok jönni, mások azt mondták, hogy ekkor, vagy akkor ők is jönnek, de valamennyien arra kértek, látogassam meg szüleiket, meséljek nekik sok jót az afrikai életükről. Mikor végre mégis túlestünk ezen a búcsúzkodáson és megbeszéltük, hogy holnap hajnalban indulunk, az előző estén 50 magyar fiúval együtt az addig is sokat látogatott Carlton Hotelban töltöttünk egy utolsó búcsúestét. Bár elhatározásunk nagyon komoly volt és már csak azért sem változtathattam meg, mert Szolik Ferivel álltam szemben, mégis valahogy olyan érzéseim voltak, hogy ebből a hazautazásból nem lesz semmi. Mentem Ferivel, mert szavam erre kötelezett és anyagi hátrányom semmiképpen sem származhatott. Nagyon sok pénzébe került ez a búcsúzkodással töltött utolsó hét, annak ellenére, hogy a többi magyar vendégei voltunk, legalább egyikünk útiköltségét elköltötte. A Johannesburg környékén levő szénbányákban kerestünk állást. És mivel az afrikai bányáknál mindig tárt karokkal várják a munkára jelentkező fehér bányászokat, így szerencsésen két nap alatt mi is munkát kaptunk. Elkezdtünk dolgozni. A legényszállón laktunk és első fizetésünk kézhez kapása után az előre megbeszéltek szerint takarékoskodtunk. tFolytatjuk) i Urbán József Alkotmány napi ünnepségek Hatvanban A Zágyva-parti városban! Hatvanban — két nappal korábban kezdődik az augusztusi ünnep. Szerda délig díszbe öltözikra város, zászlók, virágok feliratok varázsolnak kedves hangulatot az utcákra, terekre. Az alkotmány napi díszünnepséget agusztus 18-án délután hat órai kezdettel rendezik meg a szabadtéri színpadon, ahol dr. Lukács Lajos, á városi tanács vb-elnökhelyette- se mond beszédet. Az ünnepi beszéd után kerül sor az új kenyér átadására, amelyet a helyi Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet küld jelképesen a vendégeknek. Este fél nyolc órától, a Ma- gyár Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Művészegyüttese veszi át a színpadot —• s énekkara, tánczenekara, népizenekara, szólistái és központi zenekara szórakoztatja a hatvaniakat. Az intézmények, vállalatoki hivatalok — másnap, 19-én tartják megemlékezéseiket alkotmányunk 16. évfordulójáról. Augusztus 20-án kora reggel, a városi tanács hangoshíradója köszönti a Zagyva-partiakat. Délelőtt 10 órától délután hat óráig szórakoztató zenét sugároznak — a parkban pihenő, szórakozó hatvaniaknak. Napközben munkás— paraszt találkozó, gazdag sportműsor színesíti az ünnepet, s este nyolc órától, a szabadtér színpad előtt (rossz idő esetén a művelődési házban) vidám táncmulatság zárja a kedves évfordulót...
