Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-08 / 186. szám

Falu a folyómederben... fekete zsúppal, pitvarral kettő- hárorti; huszonkét utcáját egy huszonharmadik fűzi fel, a „nagyút”, amely Mezőkövesdig kanyarog és azon túl, előbb még azonban a falu közepén térré tágasodik, ahol ott van a tanácsház, a boltok, a posta- hivatal, az iskola, s óhatatla­nul a templom. Aki sok év elmúltával láto­gat újra vissza ebbe a faluba mégis több meglepetés éri, mint mikor először járt itt. Száműzték a sarat, szélesen terpeszkedő betonjárdák köve­tik az utak vonalát. A régi ut­cákban már mind épült járda. Régi utcák? Tehetünk ilyen megkülönböztetést, mert a Sport, az Attila, a Széchenyi és a Lenin utcák mind új kele­tűek, azelőtt ezekben az utcák­ban egyetlen lakóház sem állt. Mennyi új ház épült a fa­luban: a négyszázötvenből há­romszázat az utóbbi tíz-tizen­öt év során emeltek; és szám­talan régi épület kapott új külsőt, friss vakolatruhát. A háztetők piros cserepei fölé antennák karjai nyúlnak. Minden nyolcadik novaji ház­ban ott a televízió, s majd minden családra jut rádió, meg újság. Van könyvtáruk több mint kétezer kötettel, 188 rend­szeres olvasóval. A hajdani híres csárda itt maradt a fa­luban, kocsmák; maradt a há­romból egy, s utóbb abból va­rázsoltak kulturált, Ízléses presszót. És az sem utolsó do­log, hogy a novaji ember autó­buszok között válogathat. Űj házak, házsorok, tv-an- tennák. Mélységbe merült vol­na a régi falusi élet? — És a vajákos asszonyok, a kuruzslók? És az, hogy a fér­fiak is szégyen nélkül jönnek az orvosi rendelőbe mosdat- lanul, légypiszkos ingben?! Nemcsak távolról kell látni a házakat! Bizonyos szempont­ból nincs különbség új és régi ház között. Az új épületeket is a katolicizmus szentjeinek szobrai díszítik. És nem el­gondolkoztató-e, hogy évek kel előbb 87 gyermeket járat­tak hittanoktatásra?! Nem kevés ebben a kis he­gyi faluban a változás, a szel­lem, az igényekre sarkalló ér­telem gócai azonban még nyu­galomban vannak. A népműve­lés csak araszos léptekben ké­szül ostromukra. Az ostromok azonban a jövő biztatásai. A „folyómedren” is átzúg a szel­lem tisztító áradása... Pataky Dezső Autó az oltáron VALAMIT NEM ÉRTEK. Igaz, nem illik dicsekedni, de hogy mi szükség van a fölösle­ges sopánkodásra, ez az, amit nem értek. Ezek után talán nem fölösleges példával il­lusztrálni kétkedésem tárgyát. Gondolom, a példa nem lesz extra eset, hasonlóval többen a segítségemre tudnának siet­ni. K. K. foglalkozása könyvelő. Negyven év körüli férfi, aki­nek felesége adminisztrátor az egyik ktsz-ben. Van egy gye­rekük, most lesz negyedikes. A család jövedelme, saját be­vallásuk szerint a havi négy­ezer körül mozog. Röviden úgy jellemezhetnénk őket: rendes emberek. így szokták mondani róluk a szomszédok. Réndas emberek. Nem jár­nak sehová, hozzájuk sem jár senki. — Mit csináltok este? — kér­di könyvelő ismerősöm, csak azért, hogy kérdezzen valamit. — Moziba megyünk. — Jó nektek, nekünk arra nem telik. — Ti biztosan a tv-ét nézi­tek — igyekszem mentegetni önmaga előtt. — A tv-ét? — int lemondóan. — Honnan lenne arra pén­zünk? AZ UDVARIASSÁG arra kötelez, hogy hallgassak. Pe­dig nagyon szeretném megkér­dezni tőle, hová teszik a havi négyezret. De hát, mi közöm hozzá? Egy héttel ezelőtt K. K. ba­rátomat egy Wartburg volánja mögött láttam ismét. Vidáman integetett, néhány méterrel arrébb megállt, és megkérdez­te, hazavihet-e? — Használtan vettem — mu­tatott szerényen a kocsira. — Miből telne nekem újra? ■ Azért is gyalog mentem ha­za. A másik , ismerős család, akiket példaként akarok emlí­teni, sok mindenben hasonlít K. K.-ékra. Náluk is csak egy gyerek van, a férfi technikus az egyik üzemben, a felesége tanár. Jövedelmük nekik is alig több négyezer forintnál havonta, de ők öt évvel ezelőtt házat építettek, az ősszel pedig új bútort vásároltak, ök is nagyon rendes emberek. Ök is mindig otthon ülnek, mozi­ba nem mennek, a cukrászdát és a büfét messzire elkerülik, a férfi csak zsíros kenyeret visz magával az üzembe, a ti­zennégy éves kislány pedig a fizetés napján kap havonta egyszer egy forintot fagylaltra vagy cukorra, az évszaktól függően. A férfi dohányzik, de mindig a munkatársaitól kér cigarettát. Ök is a miiitacsalád-fajhoz tartoznak. A szomszédok, izzó hangulatú viták esetén, őket emlegetik elvi megállapításaik bizonyítékaként. Persze, csak az asszonyok és az anyósok szoktak rájuk hivatkozni. N. J. sok férfi szemében ezért lett igazi gerenda. Tegnap a biztosító előtt ta­lálkoztam össze N. J.-vel. — Hát te hogy vagy? — ér­deklődött nyájasan, aztán a feleletet nem is várta meg, folytatta — A kocsi miatt jöt­tem ide, tudod. A biztosítás.. Hiába, pénzbe kerül. Egy far­motoros Skodát szerettem vol­na, de arra sokáig kell várni, így lett Moszkvics belőle. Te mikor veszel kocsit? VlZIPISZTOLY ■— A nyakát spricceld le, apai Jópofa! Kérdezzem meg tő­le: miből? Még azt hinné, hogy én is...! MERT HOGY IS VAN EZ? Várjunk csak egy pillanatra! Mindkét famüia állandóan panaszkodott. Nekik soha nem tellett semmire. A gyerek nem kapott cukrot, sem fagyit, a férfi nem mert egy pohár sört meginni, az asszony megszól­ta azt, aki bement egy kávéra valamelyik presszóba, a tv-ről csak sóhajtva tudtak beszélni, / mert nekik nem tellett sem­mire abból a vacak négyezer- bői. Ezt nem értem. Ha nem tel­lett semmire, akkor hogyan tellett autóra? Vagy éppen'1 azért tellett autóra, mert nem tellett semmire? A végén úgy belebonyolódom, hogy magam sem ismerem ki magam Nem vagyok irigy termé­szet, hadd jelentsem ki. De borsódzik a bőröm, ha valaki sírni kezd, amikor tudom, hogy csak az a vacak négyezer van meg nekik havonta. Mi­ért nem merik ilyenkor meg­mondani, hogy ők most autóra gyűjtenek, azért nincs egy fo­rintjuk fagyira, három forint­juk kávéra vagy egy pohár sörre? Miért keil ebből titkot csinálni? Szégyellik talán? De ha szé­gyellik, miért dicsekednek azonnal, amikor már megvet­ték az autót? Vagy nem az autót szégyellik, hanem azt az életmódot, amit magukra kényszerítenek az autó miatt? Azt a garasoskodást, amit az autó kényszerít rájuk? Ezt a rahszolgaialázatot az autó, a tárgy iránt? Mert az ilyenféle filléreskedésnek nagyon rossz mellékíze van. Embertelen is, önmaguk ellen vétkeznek az értelmetlen önmegtartóztatás­sal. Idegen ez tőlünk nagyon. Hiszen ha annyi sok rossztól, nyűgtől, megaláztatástól meg­szabadultunk, ha volt erőnk túladni milliomosokon, gyár­tulajdonosokon, főnemeseken és rafinált bankárokon, csak a tárgyak imádatától nem tud­tuk magunkat megszabadíta­ni? MINTHA NÉMELYEK ol­tárt emeltek volna a kombi­nált szekrény mellé a sarok­ban, amire két égő gyertya mellé odahelyezték a legújabb Moszkvics vagy Skoda fényké­pét, és naponta borulnának le előtte alázatos sóhajjal: „Jöj­jön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod!...” Nem kétségbeejtő ez? Én valahogy nem szeretetni az ilyen példaképeket, az ilyen rendes embereket. G, Molnár Ferenc C ZÉLES VÖLGY tenyeré- ^ ben megbújnak a há­ssak, hegyek, s dombok ölelik. A körös-körül őrt álló magas­latok még látták az itten ta­nyázó emberőst; és a hajdani ősfalut is — erdők övezte szé­les folyó partjaihoz húzódva. Találtak erre tárgyi bizonysá­got eleget, amelyeket a környé­ken a földből kiástak: hulla­égető helyeket, kemencéket, edényeket, cserepeket, csonto­kat, kőurnákat. És bizonyítók a nevek is, amelyek nem pusz­tán földrajzi területeket jelez­nek: Kaptárvölgy, Halom-dűlő stb. A kaptárvölgyi sziklák ol­dalába vágva most is láthatók sűrűn egymás mellett a méh­kas alakú üregek: talán temet­kezési helyek; talán pogány is­tenek „szent helyei”, ahol az áldozatokat bemutatták. És a Halom-dűlő?... Itt a legendát, a szájhagyományt már nem le­het a valósággal azonosítani. Az a monda él e határrészről, hogy a honfoglalók törzsi „ka­tonái” hordták össze sapkáik­kal, pajzsaikkal, s két kezük­kel a földet, hogy magas hátra állítsák a vezéri sátort. Anna- lesek szerint a harcias őslakos­ság megtámadta a halmon tá­borozó magyarokat, ám hosszú küzdelemben alulmaradtak, s menedéket az erdőség adott. Kik voltak e tájék őslakói, mi­lyen nyelvet beszélők, milyen névvel illettettek — nem tud­ni; annyi kétségbevonhatatlan: pogányok voltak. Oly erős gyökerekkel kötő­dött ide a pogány hithevület, hogy a kereszténység eszméje csak igen nehezen tudott te­ret nyerni. Mikor aztán pogá­nyáink áldozataikat bemutatni a nap világánál megtorlás nél­kül már nem tudták, a föld alá vonultak, vájt üregekbe, folyosókra, s ott tartották szer­tartásaikat. A régi váj átok, fo­lyosó-szelvények azóta na­gyobbrészt beomlottak, járha­tatlanokká váltak, ám ma is nem egy borospince viseli még a pogány idők jegyét. Dúltak itt tatárok, sokan ha­lálba költöztek, vagy elmene­kültek, akik menekülni sem tudtak, rabláncra fűzettek.A ta­tárok elvonulása után, a meg- maradottak előjöttek az erdő­ségből, s építettek új falut — a széles folyó medrében* a szikkadt iszapon, ahol csak egy kis patak folydogált a mai idő­kig — a Novaj. Feljegyzések szerint 1332- ben a falunak már van önálló plébániája, temploma, amelyet a török dúlás közeledtekor le­romboltak az egri várfal erő­sítésére. Évszázadok múltán, 1756-ban emelnek új templo-j mot, de ugyanekkor építenek' iskolát is, egy tanteremmel. J A tatár és a török után meg-' fordultak itt kurucok, mert la­banc kapitány tette birtokává: a települést. Sokat szenvedtek! az itteniek a betyároktól is, I mert erre vitt át a főútvonal, j erdők között, és az út mentén; három híres csárda volt ★ * 1/ OCZKA FERENC ta-l ■» nácstitkár meghívott e j történelmi vidékre, „falunéző­be”, Novajra. Egyenest a ta-1 nácsházát kerestem, de ott te-j remtett hivatalos emberre sem: akadtam — nagy a felfordulás,! építkezés nyomai mindenfelé. I Amíg állandó otthonuk szépí-j tése tart, az „elöljáróság’ a posta szomszédságában rende­zett be ideiglenes hadiszállást, i A szállás nem éppen nagy he-, lyiség, elfér benne négy író­asztal, szorosan egymáshoz kö-1 zel téve. I A tanácstitkár a falut járjá, a vb-elnököt hamar előkerítik. Fiatal, csöndes szavú, rokon­szenves férfi Dobó Sándor. Is­meri a falut, hiszen itt szüle­tett és nőtt fel Novajon, s gaz­dája, választott-hivatott veze­tője szülőhelyének immár tíz esztendeje. — Cseléd- meg summáske- nyéren élt a falu embereinek fele, a Galassyaké, a kistályai préposté volt a határ. Ma pe­dig az ipar ad keresetet a nova- ji nép hatvan százalékának; jut innét munkás Egernek, Ózdnak és Diósgyőrnek, meg Miskolcnak is. Kié a határ? — Az „Egyetértés"-é. Régi * 18. I Addig, míg a Dél-afrikai 5 Unió az Angol Nemzetközös- $ ségbe tartozott, ugyanúgy ^mindkét nyelv, az angol is, és ? afrikánusz is, hivatalos nyel- 5 vek voltak.. Mégis, hivatalos 5 helyeken teljesen az angol |> nyelvet használták, házaikon ’kívül az afrikánerek, a búrok i is, valamennyien angolul igye- tkeztek beszélni, sőt, még ki­fejezéseikben is igyekeztek an- 1 goinak mutatkozni, mintha S szégyellnék hollandus szárma- ? zásukat. Hiába, akkor ez volt ? a divat. Ma, az emberek nyelv- ) viszonya teljesen megváltozott, t A Dél-afrikai Unió kilépett az (Angol Nemzetközösségből, a I búrok pártja, a Nemzeti Párt ikerült hatalomra. Egyik nap­ról a másikra, a tegnap még 'angoloskodó búrok ma töké­letesen beszélő afrikáner haza­fiakká változtak. És most, sokan az angolok közül kezd­ték utánozni és vallani, hogy [ők is afrikánuszok, főleg a mindenáron érvényesülni aka­rók. Annyi különbséggel, hogy az angolok otthonaikban csak .angolok maradtak. Gyermekei­ket angol nyelvű iskolába já- Iratták és önmagukban ádáz | ellenségei a búrok kormányá­nak és az afrikánusz nyelv- ! nek egyaránt. Az angolok na- Igvobb többsége (a csökönyö- ’ sen angoloskodók) ahol csak tehetik, a társadalmi élet min­4 MPUJSMG 1965. augusztus 8., vasárnap den pontján, tépik, marják az afrikánuszokat. De a néger kérdésről nagyot hallgatnak. A bevándorlók csaknem száz százalékig az angol nyelvet kezdik beszélni, és az angolok által lakott városokba települ­nek is. Annák ellenére, hogy létszámuk közel egymillió, ha­talmi kérdésben nem számíta­nak semmit. Elsősorban, mert választójogaik nincsenek, ami abból adódik, hogy megtartják eredeti nemzetiségüket, és na­gyon kevés csak azoknak a sza­rna, akik állampolgárságért folyamodnak, ök tudják, hogy az iparban, kereskedelemben elkerülhetetlenek, munkájukért jól meg vannak fizetve, ezért pár év után hazatérnek orszá­gaikba, és míg itt vannak, csak mosolygó szemlélői a két fél, az angolok és afrikánusz fél harcának. A 12 milliós fekete nép sza­vazati jog nélkül teljesen tehe­tetlenné válik. De nem a sza­vazati jog az elsőrendű kérdés, amin siralmas helyzetükben javítani kellene. A faji elkülö­nítés törvénye az, ami elsősor­ban eltörlendő. Akkor holnap ne jöjjek? Ennek a hírhedt dél-afrikai törvénynek a neve az „Immora­lity Aet”, aid eat megszegi, mint már többször említettem, hathónapi börtönnel és hat bot- ütéssel büntetik, ha fehér, ugyanannyi botütéssel és 3 évig terjedhető börtönnel, ha a szabálysértő fekete bőrű. E törvény értelmében fehé­rek a feketékkel egy épületben nem lakhatnak. Általában a né­gerek cselédházait a háztetőre, vagy a garázs mellé építik, amelyben sok esetben tízen, húszán laknak. A fehérek által látogatott szórakozóhelyekre, mozikba., kocsmákba, éttermekbe, szín­házakba nem léphetnek be még a lóversenypályákon is kü­lön el van kerítve a fehérek és a feketék helye. A fehérekkel egy buszon, vo­naton, vagy bármilyen közszol­gálati járművön nem utazhat­nak. A fehérekkel, ázsiaiakkal, félvérekkel, malájokkal társa­dalmilag, vagy nemileg nem érintkezhetnek. Este 11 óra után az utcán csak külön engedéllyel járhat­nak, szeszes italt nem vásárol­hatnak. A bevándorló európaiak ér­kezésükkor vagy kezdő pénzzel rendelkeznek és üzletet nyit­nak, vagy szakmunkások és az iparban dolgoznak. De közülük nagyon ritka az, aki a bányá­ban dolgozna, vagy a rosszul fizetett vasúti munkára hajlan­dó lenne. A szerencséjüktől függően, előbb vagy utóbb visszatérnek hazájukba. Tehát helyzetük lényegesen előnyösebb, mint a disszidens magyarok helyzete. A dél-afri­kai kormány, jól ismerve a ma­gyarok ausztriai láger-életét, kihasználva azt, hogy most azokra a munkahelyekre is, mint pl a bánya és a vasút, be tudja szerezni szükséges fe­hér munkásaikat és a magya­rok szakképzetlenségük és nyelvi tudatlanságuk miatt kénytelenek egy helyben ma­radni. Azonban a dél-afrikai kor­mány nagyot tévedett a ma­gyarokban, mert mi ugyanúgy, mint a más nemzetiségű be­vándoroltak, nem voltunk haj­landók embertelen körülmé­nyek közt bányában dolgozni, vagy nagyon alacsony bérekért a vasútnál. Ahogyan nőtt Afri­kában a magyarok száma, úgy nőtt a johannesburgi utcákon munka nélkül csavargó magya­rok száma is. Egy évvel meg­érkezésünk után, eredeti mun­kahelyeiket mintegy 600-an hagyták ott. Ezek közül kb. 200-nak volt valamiféle szak- képzettsége, tehát maradt 400 szakképzetlen, nyelvtudatlan, munka nélküli magyar. Ebből a 400-ból 200 húzódott meg a már dolgozó magyaroknál. A másik 200 pedig az alábbiak­ban oszlott meg: 100-ból a szó legszorosabb értelmében geng­szter lett. A másik száz pedig a kezébe vette az újságot és függetlenül attól, hogy semmi­féle szakképzettsége nem volt, minden újságban hirdetett munkára, mint szakember je­lentkezett. Ott ugyanis nincs munkakönyv, egy-egy munká­ra jelentkezőt munkájáról bí­rálják el, hogy az illető szak­munkás-e vagy sem. Az ilyenek sokkal többet rontottak a ma­gyarok becsületén, mint talán a gengszterek. A kiscigány egyike volt a legnépszerűbb 56-os magyaroknak. Mikor elő­ször jelentkezett újsághirdetés után munkára, egy műlakatos- mester műhelyében szemben találta magát húsz munkapad mellett dolgozó, kiváló műla­katossal, Egy rózsát kellett volna neki kalapálnia. A szom­széd munkapadokon dolgozó lakatoslegények ötpercenként dobálták le a kezükből a kész rózsákat, de a kis-cigány már egy fél napja kalapált egy ró-: zsát. Főnöke állandóan jött- ment a háta mögött, de nem szólt. Végigizzadta az egész napot, majd végre délután 3 órára elkészült a rózsa. A fő- nők hozzáment, kezébe fogta,’ s minden szögből nézegetni kezdte Cigány rózsáját. — Mi ez?? — bökte ki végre.' — Virág! — mondta Cigány homlokát törölgetve az izzadt­ságtól. A főnök elővett zsebéből 5 fontot, a kezébe nyomta, s mondta: — Na, menjen a po- kolba. Cigány még megkérdez­te: — Akkor holnap ne jöjjek? — Ki innen!! — kiáltott rá a mester. Ezután még sok munkahe­lyen dolgozott egy-két napig, míg végül most, 8 év után már végre megbecsült szakem­berként dolgozik egy, az első­nél sokkal jobb nevű műlaka- tosmesternél. De mivel száz ember cselekedett hasonlókép­pen egy időben és sok helyen kellett nekik megfordulniok, amíg megtanulták a szakmát, két év alatt teljesen lejáratták á magyar szakmunkások tekin­télyét. Olyannyira, hogy a már valódi szakmunkások is csak az előző munkahelyükről ho­zott írásbeli javaslattal tudtak munkahelyet változtatni. (Folytatjuk) Urbán Mnef szövetkezet. Háromezer-negy­ven hold földet birtokolnak... Az „Egyetértés” az ország legidősebb szövetkezetei közé tartozik. 1949-ben állt össze né­hány család. Kevesen voltak, nehezen gyürkőztek a kitapo- satlan út ismeretlenségeivel. (A község történetének anya­gát összegyűjtő Fürj Nándor a szövetkezet első elnökének nevét is feljegyezte történészi hűséggel: „Dobó József, Petőfi úti lakos ...”) Mennyi boldogulást ad a föld? — Keveset. Gyengén állnak. Néhány család vágott az út­nak, számuk azóta megtöbb­szöröződött, ám eredményeik alig javultak. Gazdasági erejük ma így fest: 12 munkagép, 58 ló, 253 szarvasmarha, 531 ser­tés, 470 juh, szántójuk 2109 hold. Termelnek gabonafélé­ket, kukoricát, cukorrépát, nap­raforgót, dohányt, borsót, pil­langósokat. A kenyérgabonának csak a termőterületét növelték az utóbbi négy évben, a ter­mésátlag alacsony szinten ma­radt, holdanként 8 mázsa. Az egy holdra jutó évi gazdálko­dási eredményük is messze van még az ezer forinttól. És meny­nyit ért legutóbb egy munka­egység? Huszonnégy forintot. A szövetkezet gyengeségét mivel lehet magyarázni? — Időjárás ... művelési ne­hézségek ... És sok minden más is a ma­gyarázatot bővíti még. Példá­ul, hogy a fiataloknak nem kellett a paraszti munka, el­szállingóztak idejekorán mind az iparba. Akik nem mehettek már sehova, azok teszik a szö­vetkezetét — az öregek. A ta­gok átlagos életkorát tekintve a nőknél még megnyugtatók a számok: 40—50 év; ám annál nyugtalanítóbb helyzet mutat­kozik a férfiaknál: 60—65 év. Mi az, ami segíthetne? — A fokozottabb gépesítés, az ide köthetné a fiatalokat is. És meg kellene valósítani csupa olyan dolgot, amelyek kevés ráfordítással és rövid idő alatt sok pénzt hoznak a szö­vetkezetnek. Nagy reményünk a szőlő, a bor... Szőlő még kevés van, 30 hold kisüzemi te­lepítés, de idén már telepítet­tek 130 holdat korszerű műve­lésre. ★ J ARJUK A NOVAJI ut­cákat Koczka Ferenc tanácstit­kárral. A kis hegyi település úgy szemre semmiben sem kü­lönbözik a környékbeli faluk­tól. Még öreg ház is akad régi-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents