Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-06 / 184. szám
VILÁG PROLETAKJAL EGYESÜLJETEK! KÉSZÜL A BOKSA AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVI. évfolyam, 184. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1965. augusztus 6., péntek MAI A Minisztertanács /ECfifzeliink Faluhelyen az irigylésre méltó elfoglaltságok közé tartozik a mezőőri állás. Nemcsak azért, mert nagy értékek fölött őrködik, s általában olyan emberekre esik a választás, akikre rá merik bízni a termést, hanem azért is, mert tudvalevő: ebben a „szakmában” nem nagyon lehet sérvet kapni. Legalábbis a munkától nem. A mezőőr — így él ez a köztudatban — fogja szépen faragott botját, vagy puskáját, s amikor felkel a nap, elindul a mezsgyéken, dúlőutakon és a határt bejárva vigyázza, nehogy illetéktelenek kezébe jusson a szőlő, vagy a búza. Déltájban aztán kellemesen le- heveredik, szalonnázik, s íjból elindul kőrútjára, hogy jelenlétével elriassza a tol- aajokat, kártevőket a termés közeléből. Így él ez a kép sok emberben, a éppen ezért tűnt furcsának, aáiikor a marka- zt határban járva, szorgalmasan kaszáló emberre lettünk figyelmesek. Az tűnt Jel, hogy a szőlő között vezető úton a kórót kaszálta. Kérdeztük is: miféle jószág eszi meg ezt a rágós „takarmányt” ? Az elnök felvilágosított, ezt bizony semmilyen jószág gyomra nem emészti meg, de nem is azt a célt szolgálja a serenykedés. A mezőőr dolga itt ugyanis nemcsak abból áll, hogy a szépen 'fejlődő szőlőt vigyázza az átutazó autósod tói és a háztájit gyarapítani akaró „élelmes” szövetkezeti tagoktól, hanem idejüket kihasználva, rendbe teszik azokat a dülőutakat. amelyek az ő területükön keresztülvezetnek. Munkájuk értékét, ha forintban mérnénk, lehet, hogy nem jönnének össze súlyos ezresek, de nem is ez munkálkodásuk célja, hiszen a kaszálást, útkarbantartást ráérő idejükben végzik, hanem egy nagyon hasznos szemlélet életre váltása, miszerint: q.ki csak tud, akinek van ideje, dolgozzék a közösségért. Ezért nézik jóleső érzéssel a szövetkezeti tagok, vendégek egyaránt a kaszáló mezőőröket. K. E. S S ___________________________ ülé se A földművelésügyi miniszter jelentése Eredményesen halad a betakarítás A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a guineai párt- és kormányküldöttséggel folytatott tárgyalásokról. A Minisztertanács a tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette. A földművelésügyi miniszter jelentést tett a kormánynak a nyári mezőgazdasági munkák végzéséről és az őszi munkák előkészületeiről. A kormány a jelentést megtárgyalta és megállapította, hogy a termelőszövetkezetek tagjai, az állami gazdaságok dolgozói és az aratásban részvevő munkások, szakemberek erőfeszítései nyomán a betakarítás a kedvezőtlen időjárás ellenére is munkaszervezéssel készüljenek fel az őszi munkák eredményes elvégzésére. Az őszi mezőgazdasági munkákban á legfőbb cél, hogy a kenyér- gabona vetését — az előző évivel azonos nagyságú területen — október végéig, az őszi termények betakarítását és a mélyszántást még a fagyok beköszöntése előtt befejezzék. A kormány kötelezte az érdekelt minisztereket: gondoskodjanak róla, hogy az őszi munkák elvégzéséhez és a kenyérgabona elvetéséhez szükséges vetőmag, műtrágya és más anyagok, alkatrészek kellő időben a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére álljanak. A kormány ezután napi ügyeket tárgyalt. (MTI) Negyven éve rakja nap nap után a boksákat Bajzáth B. Gyula bácsi az Almárvölgy- ben. Szakmája különleges mesterség, hiszen egy-egy boksa értéke meghaladja a 20 ezer forintot is. Ha egy mészkövet nem jól rak, összedőlhet az egész. Az elkészült boksa 72 óráig ég, míg mész válik belőle. (Foto: Kiss Béla) A partizánok felrobbantották a Da Nang-i üzemanyag telepet Négy millió liter benzin semmisült meg Tegnap hajnalban, saigoni idő szerint két óra 30 perckor, a dél-vietnami hazafiak csaknem teljes egészében megsemmisítették az ESSO- társaság üzemanyag-leraka- tát, amely a Da Nang-i amerikai légitámaszpontot látja el. Nyugati hírügynökségek sürgős jelzéssel továbbították a jelentést, hogy a repülőtértől 15 kilométernyire északnyugatra, a Da Nang-i öbölben levő benzin- és olajraktár a levegőbe repült, s kilométerekre látható hatalmas lánggal ég.- -'ástartályok több millió ns Diesel-olajat in—-része halad. Fontos, hogy a helyi adottságoknak megfelelően használják ki gazdaságosan a gépeket és helyesen elosztva a kézi erőt, törekedjenek arra, hogy az egyébként kedvező termés minél kevesebb veszteséggel kerüljön magtárba. Minthogy a gabonabetakarítás ideje, a rizs, a napra- ! forgó, és más , növények vegetációja megkésett, később lesz az érés is, ezért előreláthatóan minden eddiginél nagyobb őszi munkatorlódás várható. Ezért a kormány felkéri a mezőgazdaság dolgozóit, jó Leszerelési értekezlet GENF (AFP): Csütörtökön, magyar idő szerint 10.30 órakor megkezdődött a leszerelési értekezlet 221. ülése. Az ülésen Foster, az Egyesült Államok küldötte, Lu- kanov, bolgár küldött és Burns, kanadai küldött szólalt fel — jelenti az AFP. megindították az akciót. A tartályhajó legénysége az utolsó pillanatban tudta csak elvágni az olajcsöveket és nyílt tengerre menekítette a hajót. A Reufcer-iroda tudósítója szerint a partizánok óramű pontossággal készítették elő a robbantást. A 150 főnyi dél-vietnami katonaság által védelmezett raktárépületre először pusztító akna- és gyalogsági tüzet zúdítottak, aztán a robbantó különítmény behatolt a belső védelmi övezetekbe. Szétzúzva az ellenállást, a partizánok felrobbantottak egy generátort és ezzel sötétségbe burkolták az egész környéket, majd hatástalanították a tűzoltó-berendezéseket, végül tartályról tartályra "be repítették az •’letet Mielőtt ’-na az akMeglmkott a görög kormány Novasz benyújtottal lemondását — Szigorú rendőri intézkedések — Papandreu a királynál Athanossziadesz-Novasz az éjszakai szavazáson megbukott görög miniszterelnök csütörtökön felkereste Konstantin királyt és hivatalosan is benyújtotta lemondását, t király felkérte, hogy a válság végleges megoldódásáig maradjon hivatalában. A görög főváros lakói Papandreu volt miniszterelnök Írépét tartva várták a parlament bizalmi szavazásának végeredményét, amely — mint ismeretes — a Novasz-kormány bukását jelentette. (Rádiótelefoto — MTI Külföldi lyi palotában 75 perces megbeszélést folytatott Papand- reuval, a Centrum Unió vezetőjével, akit három héttel ezelőtt ő kényszerített lemondásra. A 25 éves király és a 77 éves politikus három hét óta most találkozott először. Az AP jelentése szerint Papandreu bizakodó hangulatban hagyta el a királyi palotát és kijelentette: — Felkértem a királyt, hogy bízzon meg, mint a parlament többségi pártjának vezetőjét, az új kormány megalakításával. Arra az esetre, ha ezt a kérést nem teljesítené, a választások azonnali kiírását javasoltam az alkotmányos határidőn belül (45 nap), a választásokat ügyvivő kormánynak kellene lebonyolítania. Riadókészültség Szudánban KAIRÓ (MTI) Az omdurmáni rádió bejelentette, hogy a délszúdánl lazadókhoz intézett ultimátum a csütörtökre virradó éjszaka lejárt. A kormány- csapatok készen állnak, hogy végső csapást mérjenek', § zendülőkre. " ( ....... A légierő bevetésre kész, a hadsereget riadókészültségbe helyezték. Felfüggesztették Szudánbaii a belső légiforgalmat, a déU repülőterek használhatatlan nők. Hasszán Avadalla minisz* tér, az omdurmáni rádióban kijelentette, hogy a szudáni kormány elutasít minden olyan javaslatot, amely szerint a déli országrész problémáját az afrikai egységszervezet vagy valamilyen más nemzetközi szervezet eSé ke® vinni. Az AP tudósítója „váratlan húzásnak” nevezi a királynak ezt az intézkedését; Terrorhullám V enezuelában Partizánakciók a reakció önkénye ellen HAVANNA (MTI): ciót, aláaknázták az öböl felé vezető utakat és így hiúsították meg azt, hogy Da Nangból erősítéseket küldjenek a helyszínre. Az egyik ilyen aknán levegőbe repült egy dél-vietnami katonai teherautó. Később az amerikai egységek tüzérségi támogatással megpróbáltak visszavágni, s dél-vietnami repülőgépek is bombázó bevetésre indultak az'öböl felé, az ellenakcióról azonban az amerikai fél nem adott ki közleményt. A robbantási csak egy század dél-vietnami partizán hajtotta végre. Az ESSO képviselője szerint négy, egy amerikai szóvivő szerint pedig két óriás- tartály teljesen megsemmisült, két másik pedig súlyosan megrongálódott Az amerikai hatóságok a kárt négy- mflRő liter üzemanyagra be— esünk. Délben a király fogadta Bakladziiszt, a parlament megbízott elnökét, aki — a hagyományok szerint — jelentést tett az uralkodónak a parlamenti vita és szavazás részleteiről. Amint Novasz közölte, a király délután fogadni fogja Papandreut, a Centrum Unió vezétét, Kanelopuloszt, az ERE vezetőjét, Markeziniszt, a jobboldali „Haladó párt” és PasszailiddEzt, a baloldali EDA vezetőjét. Konstantin a politikusokkal folytatandó tájékozódó megbeszélései után ismét Novasszal találkozik. Az AFP gyorshírben jelentette, hogy megkettőzték a parlament cs a királyi palota körül a rendőri őrséget. A .válság egész időtartamára mindenfajta szabadtéri gyűlést és csoportosulást megtiltottak. Konstantin görög király csütörtökön délután a idráMint a Prensa latina kubai hírügynökség tudósítója jelenti Caracasból, több mint háromezer, amerikai tanácsadók által kiképzett katona és rendőr „tisztogató” hadműveleteket folytat a venezuelai parasztok ellen. Napirenden van a gyilkosság, a kínvallatás, a nők megbecstelenítcse és a terror megannyi más megnyilvánulása. A fővárosban és más helységekben a rendőrönkény lett úrrá, különösen amióta Leoni elnök utasította a rendőrséget és a hadsereget, hogy tartóztassák le a „kommunistákat”. Caracasban több tucat közéleti személyiséget és politikust tartóztattak le, de a kisebb Maracaibo városban is több mint húsz embert vettek őrizetbe. A reakció támadására válaszul megélénkült a paitoánok tevékenysége. A Simon Bolivar Front egyik osztaga Lara államban tüzet nyitott egy katonai őrjáratra. A tűzharcban egy katona elesett, többen megsebesültek. Egy másik osztag Tequ- ez közelében megrohamozott egy rendőrlaktanyát. Barce^ lona közelében a rendőrség néhány bombát fedezett fe! az amerikai olajtársaságok olajvezetékei alatt. ★ A Szakszervezeti Világszövetség titkársága nyilai? kozatot tett közzé. Ebben tatakozott a venezuelai terror ellen, amelynek következtében á börtönben meghalt Luis Emiro Arrieta szenátor: Emirónak nem adták meg a szükséges orvosi segítsége’. Ugyanez a tragikus sors fenyegeti Jesus Fariát és Eloy Forrrest, akikhez szintért nem engednek orvost — hangzik a nyilatkozat