Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-05 / 183. szám
ENGELS 1895. augusztus 5.-én halt meg Engels Frigyes M úzeumban, üveglap alatt * 1 őrzik azt a már meg- ;eárgult papírra írott levelet, amelyet a magyar munkásmozgalom hajnalának egyik kimagasló alakja, Engelmann Pál írt 1890-ben az idős Engelsnek. „Ez alkalommal nem alkarok lemondani arról, hogy néhány szóban összefoglaljam azt az érzést, amely engem tizenhat év óta mind fokozottabb mértékben áthat, s kifejezzem azt a szeretetteljes tiszteletet, amelyet minden becsületes szociáldemokrata Ön iránt, tanítónk, mesterünk iránt érez” — írta a magyar mozgalmi harcos a nemzetközi proletármozgalom vezérének. Tanító, mester: méltó szavak Engels nagyságához. A férfi, aki hetven esztendeje, nem sokkal halála előtt, egy levelében szenvedélyesen magyarázta, hogy az emberek maguk alkotják történelmüket, előbb Marx oldalán, majd Marx halála után egyedül, Lenin előtt a legtöbbet tett a szocialista "jelenért, azért, hogy a dolgozók milliói felismerjék, és sorsuk megváltoztatására használják fel történelemalkotó erejüket. Mindig Marxszal együtt emlegetjük. S most, az emlékezés napján idézni kell Marx szavát — egy levélében írta barátjának a Tőke megírásáról szólva; „Csupán Neked köszönhetem, hogy ez lehetséges volt. Irántam való önfeláldozásod nélkül semmiképpen sem végezhettem volna el a három kötet roppant munkáját”. Harcos, elvhű, bátor élet volt az övé. A gyáros fia már szinte serdülőkorában meggyűlöli az önkényuralmat s huszonkét esztendős, amikor élete fordulóipontjához érkezik. Gyári tisztviselő Manchesterben („... nem csak azzal foglalkozott, hogy a gyár irodájában ült — bejárta a piszkos városnegyedeket, ahol a munkások tengődtek, saját szemével látta nyomorukat és ínségüket” — írja Lenin) és ékkor kezdi írni első művét, ,,A munkásosztály helyzete Angliában” című könyvet. És ez az év, amelyben egy életre szóló barátságot köt Marx Károllyal. (Lenin: „Az európai proletariátus elmondhatja, hogy tudományát íkét olyan tudós és harcos teremtette meg, akinek viszonya felülmúlja a régiek megható legendáit az emberi barátságról”.) £ gyszer azt írta: „Marx mellett én a második hegedűt játszottam ...” De Lenin szigorúan figyelmeztet: „nem lehet a marxizmust megérteni és nem lehet a maga egységes egészében ismertetni, ha nem vesszük számba Engels összes műveit”. Valóban összes műveit; hiszen például a Kommunista Kiáltvány immár egy századnál hosszabb ideje messzezengő soraiban, alapgondolataiban ott van egy viszonylag ritkán emlegetett 1847-es Engels-mű, „A kommunizmus alapelvei”. Egy másik műve — „A politikai gazdaságtan bírálatának vázlata” — ösztönözte Marxot a később a Tőkében feldolgozott kérdésekkel való foglalkozásra. Az „Anti-Dühring” ragyogó kifejtése a dialektikus módszernek”. „A család, a magán- tulajdon és az állam eredete” a materialista történelemszemlélet, a marxista államelmélet remeke. Egy kisebb terjedelmű mű, „A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig” szinte minden élő nyelven tíz- és tízezreket hívott harcba a tudományos szocializmus győzelméért. A felsorolás végtelen lehetne. Hosszabb-rövidebb tanulmányai, cikkei közül, ha például csak egyre gondolunk, amely a származástan, az ember előtörténete és az őstörténet kérdéshalmazát világítja meg („A munka szerepe a majom emberré válásában”), megértjük, hogy egész életműve, minden alkotása ma sem csorbuló, éles fegyver a világnézeti harcban. Teljes tudományos megalapozottság, bátor keresése az újnak, szellemes és találó megsemmisítése minden avult dogmának, a gondolatok szabatos és pontos kifejtése: ez Engels munkásságának néhány fontos jellemzője. A tudományos szocializmus tanítója és mestere a forradalmi harcok barikádjain is otthon van; 1848. áprilisában Engels, Marxszal együtt tér haza a forradalmi Németországba. Lapjuk, a „Neue Rheinische Zeitünk’^ (a szerkesztés vezetője Engels) hosszú ideig felülmúlhatatlan forradalmárújság. A dél-németországi népfölkelés idején Engels fegyvert ragad; csak a túlerő szorítja ki csapatát hazája földjéről. T izénkét esztendővel élte • túl nagy barátját és fegyvertársát, Marxot, s élete utolsó percéig harcolt a forradalmi mozgalomért, a proletariátus nemzetközi győzelméért. Budapesten, a régi polgári lövölde nagytermében, ahol 1890. december hetedikén ült Össze a Magyarországi Szociáldemokrata Párt első kongresszusa, a százhuszonegy küldött meghatottan hallgatta Engels üdvözletének szavait, aki azt írta Budapestre, hogy a magyar párt megalakulása „ .. .újabb bizonysága annak, hogy a modem nagyipar nem fészkelheti be magát egy országba sem anélkül, hogy a régi, a tőkeuralom előtti társadalmat ne forradalmasítaná, s hogy ne csak egy kapitalista osztályt, hanem prcletár- ságot is ne teremtene és ezzel mindkettőnek osztályharcát, valamint a polgári kapitalista világrend megváltoztatására működő munkáspártot.” Ügy tekintett a világ messzi tájain küzdő forradalmi har- | cosokra, mint az édesapa gyér- j mekeire. 1893-ban, az Inter- i nacionálé zürichi kongresszu- j sán éppen egy magyar fórra-! dalmárt, Frankel Leót érte az a J megtiszteltetés, hogy a nagy nemzetközi összejövetelen „Kedves fiam”-ként szólította meg. Kedves fia volt minden forradalmár — Lenin méltán mondotta róla: „Ennek a kemény harcosnak és szigorú gondolkodónak mélyen szerető lelke volt.” Gárdos Miklós Kétszázhuszonegy ezüstpénzt találtak Kétszázhuszonegy darab ezüstpénzt talált a Borsód megyei Hernádpetri községben Rendák Jánosné kisfia. A gyerek a kertben játszadozva bukkant az értékes leletre. Az ezüstpénzek egy sziklába voltak rejtve, amely időközben szétmállott — a tíz fillér nagyságú dénáriusok azonban teljes épségben maradtak. A leletet beszolgáltatták a Mis' kolci Herman Ottó Múzeumba. A régészek megállapították, hogy az ezüstdénáriusokat 1527-ben és 1528-ban I. Ferdi- nánd uralkodása idején verték. Kibocsájtójaként Ferdi- nándot, Magyarország királyát tüntetik fel. Az elrejtéskor még nem kis összegnek számító ezüstpénzeket tulajdonosa minden bizonnyal a portyázó hadak katonáitól féltette. Korszerű gabonatárolók létesültek Az ÉM Építőipari Főigazgatóság megyei vállalatai új korszerű gabonatárolókat építettek. A Csongrád megyei vállalat dolgozói még júniusban átadták a hódmezővásárhelyi 300 vagonos minőségi magtárolót. Most pedig a Bács, Baranya, Békés és Tolna megyei vállalatok összesen 2250 vagon gabonát befogadó tároló- és raktár műszaki átadását kezdték meg. Kecskeméten és Orosházán teljesen gépesített 600—600 vagonos gabonatárolót építettek. Siklóson, Mohácson és Sarkadon két-két, Batonyán pedig egy 150 vagonos gabonaraktár műszaki átadását kezdték meg. Hírlapárust Gyöngyösre ? Az ötlet megért annyit, hogy a posta illetékesei elgondolkozzanak rajta, mérlegeljék a kívánság jogosságát és a megvalósítás lehetőségét. Egyik olvasónk kérte levélben, nem is csak saját nevében, ezért adjuk tovább. Gyöngyösön több helyen lehet újságokat és folyóiratokat vásárolni. A Fő téren két pavilonban, a tanáesházával szemben a hírlapterjesztőnél, az autóbusz-megállónál és a postán, valamennyit azonban olyan kétszáz méter sugarú körbe be lehet fogni. Mindezeken túl és általában a kézbesítőknél is van árus példány, de ez mégiscsak más. Gyakorlatilag tehát a kétszáz méter sugarú kör marad. Koncentráltan, a város egy területén, ami nagyon ügyes megoldás lehetett még tíz évvel ezelőtt is, amikor Gyöngyös valójában erre a kis területre korlátozódott. Ma már azonban a déli városrész új igényeket támaszt. Ezek egy részét kielégítik a különböző üzletek, van már itt posta is, de az itt működő 2-es számú posta sem tudja az olvasónk által kért hirlapáru- sítást megoldani, mert nyitási ideje nem teszi lehetővé. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a déli városrészben eddig mintegy ezer lakás épült, az itt lakók száma háromezer körül mozog, és az építkezés még korántsem fejeződött be, tehát tekintélyes lélekszámú új városnegyed kialakítása folyik aránylag szűk területen, koncentráltan, mindenképpen jogosnak minősíthetjük egy hírlap-, folyóirat- és könyvárusító pavilon felállítását. Annál is inkább, mivel az utóbbi hetekben egy kicsit később kapják meg az előfizetők az újságokat, mint azelőtt, zömmel nyolc óra után, amikor már senki sem tartózkodik otthon, tehát csak este vehetik kézbe az előfizetett napilapot. Ha viszont a Szövetkezet utcai autóbusz-megállónál létesítenének egy pavilont, ami hétkor már nyitna reggel, délután pedig öt óra után is nyitva tartana, a munkába indulók és a munkából jövők közül nagyon sokan vennék meg itt, kedvelt sajtóterméküket. Még négyórás munkaidőben nyugdíjas is el tudná látni ezt a feladatot. Az ötlet tehát mindenképpen figyelemre méltó, valóra váltása meglevő igényt elégíthetne ki. Talán érdemes lenne a városi tanács illetékes szak- igazgatási szervének is foglalkozni ezzel a gondolattal. Miért legyen mostoha Gyöngyösön a déli városrész? Sonkoly László levele hívtat fel a figyelmünket a kívánságra, de több ezer ember áll levélírónk mögött. (g. moi-) Rákóczi-kiállítás Sárospatakon Sárospatak híres műemlékvárában nagyszabású Rákóczi-kiállítás rendezéséhez kezdett a Magyar Nemzeti Múzeum. Az úgynevezett Pe- rényi-szárny termeiben. A XV. századi vártemplom-ereklyé- ket helyeznek el. Tavasszal körülbelül húsz kriptát és harminc sírboltot tártak fel* s e temetkezési helyekről meglepően jó állapotú. XVI.—XVII.' században viselt, textil- és bőrruhákat, dolmányokat, süvegeket, csizmákat és papucsokat emeltek ki. Restaurálásukon most dolgoznak. Bemutatják továbbá a Zrínyi— Wesselényi-féle összeesküvés, a Rákóczi-szabadságharc dokumentumait. 15. Előlegeket vettek fel, és miután kaptak, továbbálltak. Általában a magyaroknál laktak, kitartatták magukat és ha volt miből, de csodálatos.módon.általában volt, ittak. Két hónap eltelte után már nem volt maradásuk. Már senkitől sem kaptak semmit. Gyalog vágtak neki az ezer mérföldes útnak, hogy pénz és élelem nélkül Durbanba jöjjenek. Nem jutottak messzire. Mikor azt gondolták, hogy már gyalogoltak vagy száz mérföldet, még mindig csak négyet mentek. Közben egy Fokváros melletti -kis település építkezésénél próbálkoztak munkát kapni. — Ilyen derék fiúk, négy erős fiatalember, komoly munkaerőt képviselhet — gondolta az építkezés befejezése előtt álló szálló tulajdonosa, aki egyben a falu jelenlegi kocsmájának és egy 150 holdas farmnak is a tulajdonosa volt. Ariikéban a 150 holdas farmerok kis gazdaságszámba mennek. Tekintettel arra, hogy a 150 holdból okvetlenül kevés ami művelhető és ha egyáltalában van, abból csak nagyon keveset művelnek az állandó vízhiány miatt. A gazda elbeszélgetett velük, honnan jöttek, hová mennek, kínálta őket étellel, és mire a jólelkű tulajdonos észbekapott, már nem is maradt semmi az ebédjéből. De nem zavartatta magát, nem sajnálta, nyomban itallal kínálta őket. De azt, egyhangúan valamennyien, egyszerre beszélve, visszautasították, mondva, hogy ők nem szoktak inni. Karácsony az udvaron A tulajdonos úgy vélte, hogy nyert ügye van. Látta, hogy ezek a fiúk nincstelenek, minden áron munkára van szükségük. Látta, ' hogy ezek azok, akik meg fogják művelni a már három éve parlagon heverő 150 holdas, elhanyagolt birtokot. Nem tudhatta, hogy valójában milyen jó üzletet csinált. Nem tudhatta, hogy at sváb testvéreik bolgárkertósze- ten kívül igazán csak a tarhár- láshoz értettek. Annak ellenére, hogy a galeri megbízhatatlan, könnyűvérű, felelőtlen fiúkból állt, sokkal jobb üzletet csinált, mint arra gondolt volna. Megelégedett mosollyal megemlítette nekik, hogy ő ugyan tudna segíteni, illetve munkát adni nekik, de az csak farm-munka. Elmondta, hogy a 150 holdas birtokának utolsó bérlőit az ott dolgozó fekete munkások lemészárolták. Természetesen teljesen új és biztonságos személyzettel tudná őket ellátni, abban az esetben, ha elvállalják — mondta Megnézték a farmot. Volt rajta egy elhanyagolt állapotban lévő bútorozott ház. Az udvaron akkorára nőtt a fű, hogy a farm egyetlen gépszerszámát, az öreg traktort alig-alig lehetett látni. A háztól száz méterre három néger kunyhó (rondá- vel) állott. — A kézi szerszámok azokban a kunyhókban találhatók — mutatta a tulajdonos. Azt is megnézték. Bár előre tudták, hogy el fogják vállalni, úgy tettek, mintha most gondolkodnának. Végül is a tulajdonos legnagyobb örömére — elvállaljuk ... — mondták. A következő napon sok élelmet, tisztálkodási eszközöket, új spirituszlámpát —, mert villany nem volt, — és italféléket hozott nekik a főnök. Az utóbbiakat úgy kell rájuk erőszakolni. — De mégis, tartsák itt, ha néha jólesne — mondta a gazda. — Ilyen feltételekben egyeztek meg. Ügy gazdálkodnak, ahogyan jónak látják. Azt termelnek, amit akarnak. Ha valami vetőmagra szükség van, vagy ha személy szerint akarnak valamit, csak szóljanak, ű majd mindent kiszállít hozzájuk. A szükséges élelemért pedig járjanak be ők a faluba. Bárhol vásárolnak, vásároljanak az ő számlájára és így az összegyűlt kisebb-na- gyobb összegeket az év végén levonják a nekik járó ötven százalékból. Svábék elkezdtek gazdálkodni. Életükben talán először, komolyan dolgozni. A 150 holdból leválasztottak öt holdat, a ház körül. Csak salátafélékkel és konyhakerti növényekkel foglalkoztak, mint minden sváb-, vagy bolgárkertész. • Főnökük legnagyobb csodálkozására két hónap alatt a legkülönfélébb, részükre ismeretlen zöldségfélékkel árasztották el az egész falut. Hat hónapig dolgoztak ezen a farmon és a leválasztott öt holdon, hat hónap alatt annyi pénzt csináltak mint amennyit az előző bérlő a 150 hold föld igénybevételével egy teljes szezonban. A tulajdonos boldog, megelégedett volt. Addig kínálgatta nekik a jobbnál jobb italokat, míg végül egyszer elfogadták. De nem ment minden olyan jól, mint ahogyan az kinézett. Mindenki főzni akart, dolgozni senki. Tibinek állandóan fájt a háta. Toncsinak az ujjáin már nem volt bőr a rengeteg hagyma-dugdosástól. A Tokos meg egyszerűen lefeküdt a barázdába és elaludt. Szerencséjükre a Dodi durvaságával nem mert egyik sem szembeszállni. Kaptak két néger családot segítségül. Az egyik fekete férfinek három, a másiknak két felesége volt. Tehát egyetlen vitájuk csak a főzésből adódott. Mert, hogy italt kellene szerezni már végre, abban valamennyien egyetértettek. A főzés problémája is megoldódott, amikor Dodi legnagyobb megkönnyebbülésére az egyik napon beköszöntött hozzájuk Kucsera, a Fokvárosban részletre vásárolt robogóján. Mielőtt eljött onnan, valamiféle utcaverekedésben vett részt és a rendőrség kereste. De Dodiék boldogan, örömmel fogadták. Ö lett a szakács. Traktorral járt a faluba, hogy főznivalót vásároljon, és mivel most volt már indokuk* hogy van egy ember, aki szereti az italt, hát naponta egyszer a kocsmában is megfordultak. Megszűnt köztük minden vita, újra minden jobban kezdett menni. Minden délben a Kucsere kolompolt, s ők jöttek ebédelni. Egy napon, amikor már egy óra volt, és Kucsera még mindig nem kolompolt, nagyon türelmetlenül várták az ebédet. Két óra, s a Kucsera még mindig nem kolompolt. Dodi fölszólította az amúgy is mindig alvó Tokost: — Eredj, nézd meg, mi van azzal a nagy disznóval. — Nincs sehol! — kiáltott Tokos. Mire valamennyien bementek a házba. A Kucserát valóban nem találták. Ügy, ahogyan dolgoztak, félig mezítelenül, szőrösen, koszosán, gyalog indultak be a faluba. Közben valamennyiök mindent, csak jót nem mondott szegény Kucserára. Ha találkoztak emberekkel útban a falu felé, valameny- nyien kitértek útjukból. Kucserát a falu közepén részegen* a traktor tetején állva találták, amint éppen egy nagy papírzacskóból cukorkát szórt a köréje sereglő néger gyerekeknek. Dodi rákiáltott: — Hát te mit csinálsz, te barom?! — Hadd legyen karácsonyuk — mondta Kucsera el- érzékenyülve. Ekkor jöttek rá, hogy valóban jön a karácsony. Megfeledkezve az ételről, Ku- cserával szemben érzett haragjukról, betértek a főnök kocsmájába és három napig ki se mentek. Időközben ösz- szetelefonálták a falu minden üzletét, tücsköt-bogarat összevásároltak karácsonyra, persze hitelben, a főnök számlájára. Minden útjukba kerülő embert meghívtak magukhoz karácsonyi ebédre. Majd végre hazamentek. Ügy tervezték, karácsonyra vendégül látnak pár falubelit. Bár meghívtak mindenkit, de nem jelent meg a falu papja kivételével senki. Gulyáslevest, igazi bográcsban, és italokat szántak a vendégeknek. Ebből állt az ebéd. Karácsonykor az udvaron a bogrács körül terítettek meg. Mivel a falu papja kivételével más fehér ember nem jelent meg náluk* előszedték a hozzájuk beosztott feketéjeiket* a kondért körülültették, egy-egy tányért nyomtak valamennyiük kezébe, és elkezdődött az ebéd. A gulyás olyan erősre sikerült, hogy még ők sem tudták megenni. Elképzelhető* hogy az általában édességeken, gyümölcsökön élő feketék milyen szeretettel fogadták. Miután Dodi szedett valamennyiüknek egy-egy tányér gulyáslevest és megkóstolták, a pap bár könnyezve, de elfogyasztotta. Azonban a négerek az istennek sem akarták megenni. — Micsoda? — kiáltotta el magát Dodi. — Tokos, hozd ki a puskát. És puskával kényszerítették, hogy megegyék a gulyást. Szegény feketék, minden nyeletnél nagyokat prüsz- szögtek, végre mire elfogyott a tányér leves, (Dodi még szedni akart nekik még egyszer) már nem várták be az italt, fölálltak, eldobálták a tányérokat és széjjelfutottak. Utánuk hamarosan a pap is távozott. Az összevásárolt különféle italok mind a nyakukba szakadtak. Leültek mellé és míg benne tartott, föl sem álltak, majd elaludtak. 4 dúrba ni avatás A Tokos éjjel fölébredt. Bűnösnek érezte magát, hogj' szegény feketéket így megbántották. Összeszedte vala- mennyiük ruháját, átment a négerek kunyhójába és széjjelosztogatta. Reggel, amint fölébredtek, keresték Tokost és a ruháikat. Ügy alsónadrágban, félig meztelen mentek át a négerek kunyhójába. Azok már az ő ruhadarabjaikat viselték és Tokos a kunyhó földjén mélyen, hortyogva jóízűen aludt. Valamennyien nekiestek és nagyon-nagyon elverték. (Folytatjuk) Urbán József
