Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-28 / 202. szám

Győz-© az Egri Dózsa Szegeden? Érdekes forduló következik az j\íí Illában és a megyei I. osztályban A Kecskeméti Dózsa elmúlt •vasárnapi váratlan veresége kétpontos előnyhöz juttatta az Egri Dózsa labdarúgó-csapatát, amely most is­mét nagyoh ne­héz feladat előtt áll: a Szegedi . VSE csapatával | © kell Szegeden megmérkőznie. A Tisza-parti együttes jól képzett fiatal lab­darúgókból áll, — erről nem­egyszer meggyőződhetett már az egri. szurkolótábor is — a legutóbb Budapesten kiharcolt 7:1 arányú győzelmük pedig szinte félelmetessé teszi táma­dósorukat. Bizony, a Vasas Iz­zónak egyetlen csapat sem rú­gott még 7 gólt a Tábor utcai pályán! Az Egri Dózsa, amely a Debreceni Honvéd ellen határ­talan lelkesedéssel küzdött és időnként biztatóan mozgott — változatlan összeállításban ve­szi fel a harcot- Papp őrzi a kaput, Mészáros, Kiss I., Révász alkotja a hátvédhármast. Szász és Hanus lesz a két fedezet, s az ötösfogatban Falíszek, Usz- töke, Prommer, Nagy K., Csiz­madia kap helyet. A papírfor­ma mindenesetre az egriek mellett szól, de a mérkőzés végső kimenetele sok tényező­től függ. Az az érzésünk, hogy ha az egri lila—fehérek meg tudják ismételni a Debreceni Honvéd ellen mutatott jó játé­kukat, korszerűen, gyorsan szö­vik támadásaikat, nem köny- nyelműsködnek, hanem 90 per­cen át megállás nélkül „hajta­nak” — legalább az egyik pon­tot sikerül majd hazahozniok, de a kettős pontszerzés sem okozhat meglepetést. Az egri szurkolók már vasárnap kora délután megtudhatják az ered­ményt, hiszen a mérkőzés 13 órakor kezdődik s mivel totó­mérkőzés,, a rádió délutáni sporladásában nyilván megem­lékeznek róla. ★ NB III-as csapataink közül a Hatvani Kinizsi már szomba­ton délután pályára lép és a Sashalmi Elektronikus lesz az ellenfele. Reméljük, hogy a hatvaniak az elmúlt vasárnapi váratlan vereségből (az utolsó helyezett Hajógyárnak „adomá­nyozták” a két pontot) leszűrik a kellő tapasztalatokat. Egyet­len csapatot sem szabad fél­vállról venni, különösen nem, a bajnokság újoncának! A hat­vani szurkolók szeretnék, ha az együttes — kárpótlásul —> győzelemmel ajándékozná meg őket. Erre a győzelemre bizony szüksége is van a cukorgyári csapatnak... A Gyöngyösi Honvéd ottho­nában fogadja a Baglyasaljai Bányászt. A két csapat közül vitán felül a Honvéd a jobbik, Baglyasalja mintha az őszi idényben visszaesett volna. Ez azonban nem adhat okot az el­bizakodottságra, hiszen a bá­nyászegyüttesek közismertek határtalan küzdőszellemükről- Mindenesetre megvannak a re­ális lehetőségei annak, hogy mindkét bajnoki pont Gyön­gyösön maradjon ... Az elmúlt vasárnap súlyos vereség érte Petöfibánya csa­patát Gyöngyösön, s szemtanúk szerint ez a vereség még na­gyobb is lehetett volna. Igaz, hogy a jó formában lévő Gyön­gyösi Spartacusnak szinte min­den sikerült, a Bányász viszont potyagólokat kapott. Nos, itt az alkalom a csorba kiköszörü­lésére: Balassagyarmat legyő­zésével feledtetni lehet a „ki­siklást!” Nehéz 90 perc vár a Gyön­gyösi Spartacusra, amely Buda­pesten, a kitűnő erőkből álló Bp. Vegyiművekkel találkozik. Remélhetőleg a gyöngyösiek­nek megnőtt az önbizalmuk, s a fővárosi együttes ellen ip fölvonultatják majd elmúlt va­sárnapi erényeiket! A gyöngyö­si szurkolók legalább döntet­lent várnak — nem ok nélkül. Ugyancsak idegenben ven­dégszerepei az Egercsehi Bá­nyász, amely ezúttal Kisvárdán lép pályára. A két együttes kö­zött nem sok különbség van, mindketten egyaránt 18 ponttal rendelkeznek, Kisvárda viszont több gólt rúgott, többet is ka­pott, ezzel szemben Egercsehi kevesebb gólt lőtt és lényege­sen kevesebbet is kapott. Itt a pillanatnyi jobb forma, esetleg a hazai pálya előnye dönthet. * Izgalmas, érdekes fordulóra van kilátás a megyei I. osztály­ban is. Az éllovas MÁV HAC egyáltalán nem mehet biztosra az újonc Gy. Vasas Izzó ellen, amely a táblázat negyedik he­lyét foglalja el. Az eredmény bizonyára közel lesz a döntet­lenhez- A táblázat második he­lyét elfoglaló Rózsaszentmár­ton helyzete lényegesen köny- nyebbnek látszik, hiszen ottho­nában fogadja a Hevesi MEDOSZ csapatát. A hevesiek azonban jó formában vannak, az őszi idény eddigi három mérkőzésén hat pontot szerez­tek s a három mérkőzés gólará­nya 11:5! Szoros küzdelem után minimális hazai győzelem vár­ható. Verpelét együttese játék nélkül jut két ponthoz, hiszen ellenfele, az Egri Előre vissza­lépett a bajnokságból s a lab­darúgó szabályzat szerint min­den őszi ellenfele két pontot kap 0:0 gólaránnyal. Nagy harc várható viszont a Siroki Vasas —Egri Dózsa II. mérkőzésen an­nak ellenére, hogy ennek a ta­lálkozónak nincs különösebb jelentősége. A hullámvölgyben lévő Bélapátfalva az Egri Spar­tacus ellen szeretne bizonyíta­ni s határozottan esélyes a to­vábbra is gyengélkedő szövet­kezeti együttes ellenében. Az Egri Honvéd, amelynek meglehetősen „gyászos” a mér­lege: három mérkőzésből há­rom vereség — ugyancsak ja­vítani szeretne a Recski Bá­nyász elleni mérkőzésen. Ha a Honvéd teljes csapatával tud kiállni, mindkét bajnoki pont­ját megszerezheti a javuló for­mában lévő recskiektől. A he­lyezés szempontjából fontos mérkőzés az Apc—Gyöngyösi Bányász találkozó, amelyen mindhárom eredmény elkép­zelhető, de mi az otthonában játszó apciaknak adjuk a va­lamivel több esélyt. A Gyön­gyösi VSE—Lőrinci találkozón hazai győzelem várható. (-dy) SZOMBAT Labdarúgás: Hatvani Kinizsi- Sashalmi Elektronikus, NB .III-as mérkőzés, Hatvan. 16,30. V.: Hart­man. Eger — Debrecen városok közöt­ti kispályás labdarúgó-mérkőzés,- Eger, Népkert, 16 óra. VASÁRNAP Labdarúgás. Az Egri Dózsa NB II- es csapata 13 órakor Szegeden, a Szegedi VSE-vel mérkőzik. Á mérkőzést Balia B. vezeti. NB III- as mérkőzések: Gyöngyösi iíonv'éd—Baglyasalja,v Gyöngyös, 16,30, Albis. Petöfibánya—Balassa­gyarmat, Petöfibánya, 16,30, Nagy Z. Az Egercsehi Bányász Kisvár­dán, a Gyöngyösi Spartacus Buda­pesten a Vegyiművek eUen lép pályára. Megyei I. osztály: Gyöngyösi VSE—Lőrinci Vasas. 10,30, Szamos- völgyL Gyöngyösi ' Vasas Izzó — MAv HAC 11, Csere játékvezető. Siroki Vasas—Egri Dózsa II. 15, Mikula, Bélapátfalva—Egri Sparta­cus 16, Utassy. Egri Honvéd—Recski Bányász 10, Kiss. Apci Vasas— Mátraalji Bányász 16, Széplaki. Rózsaszentmárton—Heves. 16,30, Csere játékvezető. Megyei Il.osztály: Keleti cso­port: Bekölce—Kál, 16,30 Szűcs. Egercsehi n.—Novaj. 16,30 Bóta. Bervai Vasas—Balaton 16,30, Be- recz. Istenmezeje—Szihalom 16,30 Forgó. Feldebrö—Füzesabony 15,30, Orosz. Erdőteleik—Kápolna 15,30 Nyugati csoport: Petöfibánya II —H. Spartacus 14,30, Szigetvári. Hatvani Kinizsi n. —S. Építők 11, Rigó. Adács—Gyöngyösi Spartacus II. 17, Tassi. Péiy—Gyöngyösoroszi 17. Fekete. Hatvani Honvéd— Szűcsi 9, Serfőző. Gyöngyösi Hon­véd II.—Abasári Honvéd 15,15, Se­res. Ecséd—Selypi Kinizsi 17, Me­gyeri. Heréd—Gyöngyöshalász 17, Dezső. Eger—Debrecen városok közötti válogatott kispályás mérkőzés. Eger, Népkert, 9 óra. Kézilabda, Egri Lendület—Debreceni Kinizsi, NB Il-es női találkozó, Eger, Tün­dérparti pálya, 11 óra. V.: Fenyő. Megyei férfi-bajnokság: Egri Honvéd—MAV HAC, Gyöngyösi MGT—Verpeléti Honvéd, Gyöngyö­si Vasas Izzó—Egri Helyiipar, 10 óra. Gyöngyössolymos—Petőfibá- nya, Egri Főiskola—Siroki Va­sas, Atkán Ttez SK—Gyöngyösi Előre. Megyei női bajnokság: Egri Ki­nizsi-Hatvani Kinizsi, Gyöngyösi Vasas Izzó—Egri Helyiipar, 9 óra. Ecsédi Bányász—Petöfibánya. \JZ/ Augusztus 30., hétfő KOSSUTH RADIO: 8.15: Ope­rettrészletek. 9.00: A nevelésügy műhelyében. Riport. 9.15: A hét zeneszerzője: Grieg. Molnár Antal előadása. 10.10: Az óvodások mű­sora. 10.30: Mezei csokor. 11.00: öveges József írása. 11.10: A be­csület diadala. Részletek Scarlatti operájából. 11.44: A Fáy-együttes játszik. 12.10: Mindenki kedvére! 14.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.20: Zenekari muzsika. 16.10: Vil­lanófényben ... Bányásznaptól - bányásznapig. 16.15: Gyermekrá­díó. 16.55: Könyvről — könyvre. — 17,05: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Sanzonok. 18.30: Ifjúsági őrjárat. 18.50: Doni­zetti: A csengő. Egyfelvonásos vígopera. 20.30: Madarász Katalin énekel, Lukács István cimbalmo­sak. 20.50: Lakoma. A műsort ösz- szeállítóttá: Somlyó György. 22.15: Muzsikaszó. A Magyar Rádió nyil­vános hangversenyének közvetíté­se a Bartók Színpadról. I. rész. — 23.05: Kamarazene. 0.15—0.25: Film­zene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00-12.10: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Dél­utáni frissítő. 15.40: A lélek nem tér vissza. Henri Barbusse elbe­szélése. 16.00: Szőnyi Olga és Fa­ragó András énekel. 16.35: Népi muzsika Csehszlovákiából. 17.05: A László Kórház énekkara énekel. 17.25: Lányok, asszonyok... 17.55: Könnyű fúvósmuzsika. 18.11: Új lemezeinkből. Beethoven: a-moll vonósnégyes. 18.50: Bágya András táncdalaiból. — 19.05: Elbeszélés gyermekeknek. 19.24: Nyíri Erzsé­bet énekel, Burka Sándor tároga­tózik. 19.47: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.57: Sibelius Fesztivál 1965. A Finn Rádió szim­fonikus zenekarának hangverse­nye, vezényel: Paavo Berglund. Közreműködik: Birgit Nilsson — ének. 21.35: Az első világháború napjaiból. 21.55: Charlie Mingus együttese játszik. 22.15: A hét ze­neszerzője: Grieg. (Ism.) Augusztus 31., kedd KOSSUTH RADIO: 8.20: Opera- részletek. 9.00: Ipari információk. 9.05: Könnyű dallamok. 10.10: Bar­tók: Concerto. 10.50: Kétezer éve történt. .. Irta: Szirmai Rezső. — 11.49: Bundschuch István citerá­zik. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A Rádió jogi műsora. 13.18: Csó­kolj meg, Katám! 13.45: Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. 14.05: Romantikus orgo­namuzsika. 15.06: Abel és Eszter. Gárdonyi Géza regénye folytatá­sokban. VII. rész. 16.25: Népdalok, népi táncok. 16.10: Villanófény­ben . . . 16.15: Századunk francia kórusmuzsikájából. 16.35: Ifjúsági magazin. 17.00: Autósok, figyelem! 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.19: Az MRT szimfonikus zene­kara játszik. 19.25: A Szabó csa­lád. 20.20: A Rádió Hangmúzeu­mából: A verbunkos cigány. Rá­diójáték Bihari János életéről. — 21.35: A kamarazene remekeiből. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tánczene. 22.50: Mai szemmel. . . 23.00: Ze­nekari muzsika. 0.10-0.25: Köny- nyűzene. PETŐFI RADIO: 10.00-12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Népi zene. 15.05: Berki Géza együttese játszik, Kovács Erzsi énekel. 15.20: Mignon. Részletek Thomas operá­jából. 15.45: Rejtélyes őslények nyomában. Előadás. 16.00: Lehár operettjeiből. 17.05: Kárbaveszett szerenád. Pándl Marianne össze­állítása. 17.41: Jelfogó. Művelődés­politikai műsor. 17.56: Grieg-mű- vak. 18.20: Könnyűzene Varsóból. 19.05: Verbunkosok. 19.40: Jubile­um. 15 éves a Hungarian Expor­ter. 19.50: Závods-zky Zoltán Schu- bert-estje. Zongorán kísér: Frey- mann Magda. Közvetítés az Or­szágos Filharmónia kamaratermé­ből. 21.05: A gesztenyefa alatt. Vi­etnami történet. 21.35: Muzsikaszó. A Magyar Rádió nyilvános hang­versenyének közvetítése a Bar­tók Színpadról. II. rész. — 22.20: Lortzing operáiból. Szeptember 1., szerda KOSSUTH RADIO: 8.20: Köny- nyűzene. 9.00: Orvosi tanácsok. — 9.05: Az álruhás kertészlány. Részletek Mozart operájából. 9.40: Gyermekrádió. 9.49: Kamarakórus. 10.10: Néhány perc tudomány. — 10.15: Könnyűzenei híradó. 11.00: Kamarazene. 11.29: A Szabó csa­lád. (Ism.) 12.15: Nótacsokor. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Beethoven: VI. (Pastorale) szim­fónia. 14.05: Fúvószene. 14.20: Lá­nyok. asszonyok... 14.50: Az if­júság dalai. 15.00: Könnyűzene. 15.40: Abel és Eszter. Gárdonyi Géza regénye folytatásokban. VIII. 16.10: Villanófényben ... ­16.15: Tánczenei koktél. 17.05: Ku­tatók — egymásról. 17.20: Népi mu­zsika. 18.00: Mi történt a nagyvi­lágban? — 18.210: Eduárd van Re- moortel Grleg-műveket vezényel. 19.00: „Tömeg.” Az Ifjúsági Rádió dokumentumműsora az 1930. szep­tember 1-1 tüntetésről. 20.25: Ri­valdafényben. 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 22.20: Sporthírek. 22.25: Kamaraze­ne. — 23.10: Operettrészletek. — 0.10-0.25: Három Sehütz-kőrus. PETŐFI RADIO: 10.00-12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Tánc­zene. 15.05: Puccini: A Nyugat lá­nya. Háromfelvonásos opera. Köz­ben: 16.06-16.13: Ady Endre ver­sed. 17.05-17.09: Két vers. 17.40: Az RH-vércsoportról. Beszélgetés dr. Szendéi Adám adjunktussal. 18.00: Hanglemezgyűjtők hűszperce. 18.20: Kozmosz. — 18.45: A kedves dal. Ádám Jenő Írása. — 19.05: Könnyűzenei híradó. 19.48: Prágai Tavasz 1965. Közvetítés a Smetana- teremből. A Prágai Szimfonikusok hangversenye. 21.30: Kotlárl Olga énekel. 21.51: Orvosi tanácsok. - 21.56: Zenés kavalkád a mai Pá­rizsról. Szeptember 2., csütörtök KOSSUTH RADIO: 9.00: Telepá­tia. Vlagyimir Szolouhin elbeszé­lése. 9.20: Népi zene. 10.10: Gyer­mekrádió. 10.52: Klasszikus ope­rettrészletek. 11.34: Kozmosz. - 12.15: Tánczenei koktél. 13.15: Tra- viáta. Részletek Verdi operájából. 14.05: A Magyar Rádió és Televí­zió gyermekkórusa énekel. 14.20: Ottmar Gerster: Vidám zene — 14.30: Világhírű előadóművészek hangversenye. 15.10: Zengjen da­lunk! 15.40: Abel és Eszter. Gárdo­nyi Géza regénye folytatásokban. IX. 16.10: Villanófényben... 16.15: Csak fiataloknak. — 16.55: Mesélő múzeumok. 17.10: A zene műhe­lyében. 18.00: Ml történt a nagyvi­lágban 18.20: Népi zene. 19.00: A Vietnami Demokratikus Köztársa­ság nemzeti ünnepén. 1. Hoang Luang rendkívüli és meghatalma­zott nagykövet beszéde. 2. Vietna­mi élmények. Bőgős László írása. 19.30: Örökzöld melódiák. 20.25: Szvjatoszlav Richter két zongora- versenyt játszik. 20.53-2l.il: Dal utódoknak. Magyar antifasiszta lírából. 22.20: Könnyűzene. 23.14: Harmatos rózsa. Móricz Miklós előadása. — 23.30: Ritkán hallott operákból. 0.10-0.25: Verbunkosok. PETŐFI RADIO: 10.00-12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. — 14.20: A szókimondó asszonyság. Részletek Polgár—Darvas operettjéből. 14.40: Svéd népmese. 15.05: Magyar nó­ták. 15.40: Zenekari muzsika. - 17.05: Miről Ír a Társadalmi Szem­le legújabb száma? 18.00: Tele­mann: Az iskolamester. 18.45: Az MRT énekkarának új felvételeiből. 19.05: Tánczene. 19.20: Faust. Rész­letek Gounod operájából. — 20.25: Fiatalokról -.fiataloknak. 22.00: Kamarazene. A Magyar Rádió és Televízió fzombat, vasárnapi sportműsora. Szombat: Televízió: 16,50-kor Universiade—1965, atlétikai verse­nyek közvetítése a Népstadionból. 19 órakor Universiade—1965, a fér­fi kosárlabda döntő közvetítése a Kisstadionból. Rádió: 19,44 órakor Universiade—1965. 22,25 órakor: Sporthírek. (Kossuth adó). Petőfi adó: 18.00 órakor: közvetítés a Csepel—Honvéd labdarúgó-mérkő­zésről. 19.05 órakor: Universiade— 1965. Vasárnap. Televízió: 17.55 órakor: Universiade—1965, atléti­kai versenyek közvetítése a Nép­stadionból. Rádió. Kossuth adó: 17.30 órakor: mérkőzések percről— percre. 20 órakor: totó. 22.10 óra­kor: a vasárnap sportja. Petőfi adó. 16.30 órakor: mérkőzések percről percre. ★ A megyei LSZ mellett működő ifjúsági bizottság közli, hogy a hétfőre hirdetett -bizottsági érte­kezlet későbbi időpontban kerül megrendezésre. ★ A hét végén a romániai Cons­tantában nemzetközi ökölvívó­versenyt bonyolítanak le, amelyen magyar versenyzők is indulnak. A gyöngyösiek közül Harangozó, Klenovics és Pampuk kapott he­lyet a csapatban. 4. sz. Autóközlekedési Vállalat Gyöngyösi Üzemegysége felvételre keres: MA VAUT gépkocsivezetőt 3 éves gyakorlattal, gépkocsikala­uzt 35 életévig, autószerelő szak­munkásokat. Jelentkezés: Gyön­gyös, Főtér 10. Munkaügy. Hatvan, Wesselényi u. 6. számú családi ház, 2 szoba, konyha, mel­lékhelyiségekkel azonnal beköltöz­hetően eladó. E3<3 Ma mai Fekete Pannónia és szürke Da­nuvia motorkerékpár eladó; Eger, Könyök utca 20. 407-es Moszkvics igényesnek el­adó. Érdeklődni szombat és vasár, nap. Jászárokszálás, Rákóczi 49. Költségtérítéssel egy, vagy két­szobás lakást keresek. „Sürgős 118704-es jeligére, a Hódmezővá­sárhelyi Hirdetőbe. Ház eladó, 3 szoba, konyha; speiz és 140 négyszögöles terület­tel. Azonnal beköltözhető. Cím: Gyöngyöshalász, Jókai utca 2. Makiár központjában 600 négy­szögölön fekvő ház beköltözhetően eladó. Szabadság tér 24. sz. Különbejáratú, bútorozott szoba diákoknak kiadó. Eger, Árpád ut­ca 62. Gyöngyösön, nyolcvanasban bú­torozott szoba kiadó, tanulónak is. „Azonnalra” jeligére a Gyöngyösi Magyar Hirdetőbe. 2 diáklány részére bútorozott szoba pedagógusnál szeptember 1- re kiadó. Pedagógus jeligén a Gyöngyösi Hirdetőbe. ötszobás villaház Egerben eladó. Lenin út 9. Érdeklődni udvarban, zöld ajtónál. Családi ház eladó. Két szoba; konyha, speiz, mel ékhelyiséggel, 600 négyszögöl telekkel. Azonnal beköltözhető. Lacskó Ferenc, Ke- rekharaszt, Rákóczi u. 14. Egerben, Vöröstüzér út 81. szá­mú 2 szobás kertes, családi ház beköltözhetően eladó. Tanfolyamon résztvevő nő szep­tember, október hónapra bútoro­zott szobát keres Egerben. G. M- né, Debrecen. Szeder u. 17. Kis családi ház, 360 négyszög­öl beépíthető telekkel Eger, Tiszt­viselő-telepen beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Eger, Sertekapú u. 1., Csehovics. őszi szállításra rendeljen bokor-; futó-, baba- és magastörzsű rózsát. Kérjen árjegyzéket! Garamvölgyi rózsakertésztől, GÁDOROS, Békés megye. Autó- motorjavítást szakszerűen vállal Papp Bertalan, Eger. Mak­iári út 119. Szép kisipari diófa hálószoba komplett eladó. Cím: Gyöngyös. Szövetkezeti u. 7. n/3. Lottón nyert kétszemélyes, két­hetes tengeri utam eladom. Bükk­szék. Dobó u. 72., Huszár László. Eladó 403-as Moszkvics személy- gépkocsi. Gyöngyös, Petőfi utca 129. Pannónia T. 5. új eladó. Cím: Bognár. Gyöngyös, Pozsonyi u. 8. 1100-as, 4 ajtós SKODA Jó álla­potban eladó, Eger.. Vályi István u. 10. Csákó. Skoda Oktávia Super személy- gépokcsi sürgősen eladó. Szihalom. telefon 10. 403-as Moszkvics, garanciális eladó, Eger, Egészségház u. 29. L 4. Trabant Gombi ötszázas, új mo­torral bejáratva (ötezer km-el) sürgősen eladó. Cím: Kiéber, Gyöngyös, Lenin 1. Skoda Oktávia Super gépkocsi kifogástalan állapotban eladó. Cím: Gyöngyös, Szövetkezeti u. 15. n/3. Eladó jó állapotban lévő OPEL REKORD személygépkocsi. Cím: Gyöngyös, Verseny utca 12/1. Kifogástalan állapotban lévő 500-as Trabant eladó. Eger, Csákó­sor 4. Egerben, belvárosi körkilátásos. háromszobás, összkomfortos villa­ház beköltözhetően, készpénzért eladó. Vállalatnak, vagy üdülőnek is megfelel. Nyugodt otthon jel­igére az Egri Hirdetőbe. A Heves megyei Tanácsi Építő­ipari és Épületszerelő Vállalat fel­vesz vasbeton szerelő szak- és be­tanított munkásokat. Jelentkezni lehet: Eger, Barkóczi u. 2. Munka­ügyi osztály. Szeptember 3., péntek KOSSUTH RADIO: 8.20: Népek zenéjéből. 9.00: Kérjük, jegyezze fel! Ipari információ. 9.05: A gye­rek. Dávid Teréz elbeszélése. 9.22: Könnyű dallamok. 10.10: Kamara­zene. 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Édes anyanyelvűnk. 11.05: Bécsi vér. Johann Strauss operett­jéből. 12.15: Katja Popova, Garbis Zobian és Alekszandr Ognyioev énekel. 13.00: Ami a jövő hét ze­nei műsoraiból kimarad... 14.05: Vándor Sándor kórusműveiből. 14.20: Nem boszorkányság, techni­ka! 14.40: Gyermekrádió. — 15.00: Üzenetek. 15.38: Fiatalok stúdiója. 16.10: Villanófényben ... — 16.15: Népi zene. 16.54: Shakespeare szo­nettjeiből. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban ? 18.20: Üj zenei újság. 18.50: ÜJ magyar múzsa. Hajnal Anna versei. 18.58: Az MRT szimfonikus zenekarának nyilvános hangversenye a stúdió­ban az árvízvédelemben kitűnt dolgozóknak, vezényel: Kórodi András. Közreműködik: Famadi Edit — zongora. 20.30: Az elrabolt boldogság. Ivan Franko drámájá­nak rádióváltozata. Fordította és rádióra alkalmazta: Benedek Ár­pád. A rádiószínház bemutatója. 21.46: A Stúdió ll. játszik. 22.30: Zenekari muzsika. — 23.30-0.23: Könnyűzene. PETŐFI RADIŐ: 10.00-12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.05: Zenekari muzsika. — 16.10: Bélyeggyűjtők ötperie. — 16.15: Fischer Annie, Charlie Chaplin. Az ifjúsági Rádió műsora. 16.45: Hangversenynaptár. 17.05: Lelke® Anna hárfázik, Molnár Miklós énekel. 17.35: Miért gond a helyet­tesítés? 17.50: Thomas Beecham Grieg-műveket vezényel. — 18.20: Szovjet együttesek műsorából. — 19.05: Három tavasz. Részletek La j tai—S zenes—Békeffy operettj é­ből. 19.30: Láttuk, hallottuk... — 19.50: Lendvai Kamilló: Kis szvit. 20.00: Ami a jövő hét zenei műso­raiból kimarad... 21.05: Menotti: A médium. Kétfelvonásos opera. 22.12: Tánczene Szeptember 4., szombat KOSSUTH RÁDIÓ: 8.2«: Lányok, asszonyok . . . 8.40: Raindel: Ma­gyar rapszódia. 8.50: Bartók: V. vonósnégyes. 9.20: Orvosi taná­csok. 9.25: Népdalok, csárdások, 10.10: Tatabányai óvodások éne­kelnek. 10.12: Operarészletek. 11.111 Lót komédiája. Milan Uhde rádió­játéka. 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: A Rádió műszaki klubja. — 13.15: Zenekari muzsika. — 14.20: Napfényes utakon. 14.35: Népi ze­ne. — 15.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? 15.20: Rossini ope­ráiból 15.15: Tombola. - 17.00: A csillék városa. Délutáni séta Ta­tabányán. 18.10: J. Strauss: Csá­szárkeringő. 18.20: ősidők lelkes lenyűgözött tűz . . . Irodalmi mű­sor. 19.06: Grieg: Peter Gynt — kl* sérőzene. 20.25: Hurrá, most ne­vess! Részletek a Rádió szilveszte­ri műsorából. 22.15—0.25: Táncol­junk! PETŐFI-RÁDIO: Zenés műsor üdülőknek. 14.20: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.30: Zenekar muzsika. 15.05: Könnyűzene. 15.40: Az Ifjú­sági Rádió műsora. 16.00: Jolant- ha. Részletek Sulivan-Gilbert ope­rettjéből. 16.54: Orvosi tanácsok. 17.05: Heti hangversenykalauz. — 18.00: Magyar nóták. 18.35: Tusa Erzsébet zongorázk. 19.05: A filo-- zófia nagy problémái. 19.20: A dzsessz kedvelőinek. 19.23: Lehe. tetlen emberek. Balázs Béla regé­nyét bemutatja Salyámosi Miklós 19.48: Mozart: Figaro házassága Négyfelvonásos opera. Közben 21.05:—21.15: Falusi olvasók között 21.48—21.55: Heltai Jenő verseiből 22.25: Részletek Friedrich Dürren- -natt írói élmény c. színdarabjá­ból. Közvetítés az Irodalmi Szín-’ padróL Szeptember 5., vasárnap KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Leány­vásár. Részetek. 8.58: Édes anya­nyelvűnk. 9.50: Grieg-dalok. 10.01: Szivárvány... 12.15: Jó ebédhez} szól a nóta ... 12.50: A költő ésaaH reklám. 13.00: Viharzenéik operák-j* ból. 13.25: Magnósok figyelemé —1 13.55: Üj versek. 14.10: Üj fetwéöe-!; leinkből. Melis György éneOcef^.; 14.41: Van új a nap alatt. IXOOsi Közvetítés a Népstadionból a Ma-4 gyarország—Ausztria VB-sele^tezqS labdarúgó-mérkőzésről. 18.C5t Bé-í* esi Ünnepi Hetek 1965. A Bécsit Filharmonikusok hangversenye^ vezényel: Ormándy Jenő, Titkos megbízatás. Graham Gree*, ne regényét rádióra alkalmaztat Moravecz Imre. 21.18: Magyar nóta- és népdalest. 22.20: Magyar művé­szek operahangversenye. 23.10: Üj magyar múzsa. Rákos Sándor ver­seiből. 23.30: Esztrádzenekarok randevúja. 0.10—0.25: Mátyás sze­relme. Részletek Sephanides Ká­roly oprettjéből. PETŐFT-RÁDIŐ: 7.30: Az evan­gélikus egyház félórája. 8.00: Cho- pin-zongoraművek. 8.40: Nyári mű- vésztelepek. 8.55: Tánczene. 9.30: Operakalauz. Erkel: Hunyadi László. 10.30: Térzen Nagykanizsá­ról. 11.00: Petőfi Sándor versei. — 11.05: Vezényel: Mario Rossi. 13.00: Magyar tájak. Somogyországban. 15.00: A csodafű. Mesejáték. — 15.50: Virginia Zeani, Oralin Do­minguez. Ferrucio Tagliavini és Giorgo Tozzi énekel. 16.45: Mis­kolc 600 éves. 17.00: Grieg-művek. 17.45: Szeptemberi versek. 17.55: régi filmek albuma. 18.25: Végig a Nílus mentén. 18.45: A hét könnyü- és tánczenei műsoraiból. 20.53: Régi híres előadók műsorá­ból. 22.00: Szellemek órája. Iro­dalmi lázálom. Lakás- és konyhafelszerelési cikkek vására a kijelölt vas- és műszaki szakboltokban, augusztus 23-tól szeptember 11-ig. 30 — 60 százalékon árengedmény

Next

/
Thumbnails
Contents