Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-27 / 201. szám

Ellenfele: ük itta s i á(f fa a kezűm íwjié/f A Földművelésügyi Minisz­térium az utóbbi évek so- ráa létrehozta a tarmeiőfctö- vetkezetelsljea a manlca- védelmi szervezetei és sza­bályozta az szervek ezzel kapcsolatos tennivalóit, jogkörét. — Három évvel ezelőtt még magam is csak ízlelget­tem ezt a szót, hogy munka- védelem. Az eltelt idő alatt azonban úgy érzem, sikerült barátságot kötni vele és a munkámmal is igazolni, hogy nemcsak megértettem, de tet­tem is valamit a balesetek megelőzéséért. Higgye el — erről én is csak munkám so­rán győződtem meg — a leg­nehezebb és legháládatlanabö feladatok közé tartozik az egészség- és munkavédelem, holott a figyelmeztetések, kisebb anyagi jellegű bünte­tések sokszor azokat védik meg a tragédiáktól, akik fel­háborodnak miatta. Három éve szakadatlan harcot vívok az ittasság és a közömbösség ellen, nem vagyok türelmet­len, tudom, egyszer sikerül és megszűnnek a naponként előforduló balesetek. Mészáros Ferencet, a nagyrédei Szőlőskert Terme­lőszövetkezet munka-, egész­ség-, és tűzvédelmi felelősét otthonában találtam meg. Délben, amikor fürge Pan­nóniáján hazament ebédelni, Másutt hiába kerestem volna: „Délben biztosan hazamegy, reggeltől estig nincs megál­lása” — mondták többen is róla. Ügy volt, épp az egyik tanyáról érkezett. Az előbbi gondolatokat is úgy mondta el közben, míg a tűző nap­sütésről a hűs előszobába tessékelt. Iroda a lakáson Az asztalon, polcokon sora­koznak a könyvek. Van köz­tük szakirodalom, de helyet kapnak a legfontosabb kellé­kek, a munkájához szükséges jegyzetek, nyomtatványok, hivatalos papírok. — Itt találnak meg a leg­biztosabban. Délben és este mindig várnak rám. Estére ide kérettem egy könnyű sé­rültet, tisztáznunk kell a baleset körülményeit és el­készíteni a jegyzőkönyvet. Ez adminisztráció, de úgy vé­lem, rendnek kell lenni ezen a téren is. Három éve kapta ezt a feladatot Mészáros Ferenc. Hogyan történt a megbízatás, a kezdet? — A közgyűlés megválasz­tott az ellenőrző bizottság el­nökének. Akkor munkacsa­patvezető voltam és ajánlot­ták, hogy vállaljam el a munka-, egészség-, és tűzvé­delem teendőit is. A munka­csapatomat másnak adtam át, engem pedig függetlení­tettek. Tudom, másutt még most sein veszik komolyan a termelőszövetkezeti tagok munka- és egészségvédelmét, nálunk is így volt. Nem tud­tam beletörődni abba, hogy a felelőtlenség és fegyelme­zetlenség, ami legtöbbször párosult az ittassággal és a közömbösséggel, nap nap után szedje áldozatait. Ma­gamnak is nehéz volt meg­határozni a feladatot. Min­denesetre új alapokra helyez­tem a munkámat, a saját eszem után mentem. Kezd­tem az ellenőrzés megrefor­málásával. Éves munkatervet dolgoztunk ki, de közben a napi ellenőrzéseken változ­tattam. Nem kötöttem bele mindenbe, csak oda mentem el, ahol tudtam, nemcsak egy-két forinttal lehet meg­károsítani a közöst, hanem a mulasztásoknak, hibáknak súlyos következményei le­hetnek. Nagyobb gond volt eleget tenni a munka- és egészségvédelemnek. A községi orvossal együtt láttam munkához. Mindent megbeszéltünk vele töviről hegyise.. Dr. Ertner Károly- nak sokat köszönhetünk egyébként is, de az egészség- védelem megszervezésében különösen nagy az érdeme. Javaslata alapján állítottam össze az egészségvédelmi csomagokat és dolgoztam ki az egészségvédelem más ten­nivalóit is. Gépelt, több oldalas jegy­zetet vett elő, az egészség-, munka- és tűzvédelmi okta­tás anyagát. Már láttam eb­ből korábban egy példányt a szakszervezetek megyei taná­csán, ahol épp sokszorosítás­ra készítették elő. Ilyen ösz- szeáüítást javasolnak minden termelőszövetkezet részére. IV. Tito partizánjai között A város nyugati oldalát a mintegy 500 méter magas Marjan-hegy zárja le. Tetejé­ről egyaránt nagyszerű pano­ráma nyílik a tengerre, az ó- és újvárosra, a Mosor szél­marta szikláira. Itt van Broz Tito villája is, egy gyönyörű park közepén, ahol gyakran megfordul rövid pihenőre a jugoszláv nép sze­retett vezetője. Kedveli Spli- tet, a hősi várost, amelynek a háború előtti 30 ezer lakosá­ból 8 ezer volt a szervezett par­tizán! A POSK jelenlegi vezetői is valamennyien fegyvert ragad­tak Tito marsall hívó szavára és harcoltak a német betola­kodók ellen, ki fent a hegyek­ben, ki a szigeteken, ki pedig a nyílt tengeren. Egyikük — aki most ide, a Marjan-hegyre kalauzolt ben­nünket — elmerengve bámult a lassan sötétedő tenger felé. — Látják amott délen azt a távoli szigetet? Nos, ez Vis szigete. Itt volt Tito elvtárs főhadiszállása, itt szervezte meg az általános offenzívát, amelyben 40 ezer jugoszláv partizári és kevés amerikai, angol katona vett részt. Én a marsall közvetlen kísérője voltam, 16 éves koromban áll­tam szolgálatába. Zakója belső zsebéből nagy 4 nrnpuM 7 1965. augusztus 27, péntek óvatosan irattárcát húz elő, benne a féltve őrzött fénykép­felvételek. Az egykori hősi harcok, a partizánoffenzíva emlékei. — Ebben a városban a né­met megszállás alatt alig la­kott néhány ember — folytat­ta Tito partizánja a visszaem­lékezést. — Sokan Afrikába, még többen a hegyekbe mene­kültek, ismét mások a fasisz­ták börtöneiben sínylődtek. Amikor kivertük innen a né­meteket, csont-bőrré sová- nyodva tértek vissza a lako­sok. Éhesen, rongyosan, elha­nyagoltan — de szabad em­berként ._ Nézzék, mennyit fejlődött azóta a város. Közel százezer lakosa van s a törté­nelmi óváros köré modem, új városrészek épültek... Feltámadt a szél, s megráz­ta az esernyő alakú fenyőfá­kat, Lent kigyulladtak Split fényei, a kikötőben színes bó- lyák viliództak a víztükrön. A távolban Vis szigetének már csak kontúrjai látszódtak, de még sokáig álltunk ott szótla­nul, le sem vettük róla tekin­tetünket. Lefelé a hegyről a kanyar­gós útmenti hangulatos pado­kon fiatalok üldögéltek egy­mást átkarolva. — Marjánozzák egymást — törte meg a csendet Halmos dr., s egyszerre kirobbant a nevetés. Ezentúl, ha esténként fiút és lányt láttunk meghitt ket­tesben andalogni a karcsú pál­mafák alatt — azonnal kész volt a nem minden él nélküli megjegyzés: — Marjánozni mennek... Vacsora után hazafelé igye­keztünk,. hiszen. ma..iátezatták otthon a labdarúgó NB II. el­ső őszi fordulóját, s a lakhe­lyünkön levő öreg, kimustrált, háború előtti készülékkel, meg a két zsebrádióval meg akar­tuk hallgatni a sporthíreket Libertiny elvtárs egész útoi — Januárban kezdtük az oktatást az idén. Ha késünk vele — sokan hiányoztak volna, így szigorú felelősség­re vonás terhe mellett min­denki számára kötelezővé tettük az oktatáson való rész­vételt. Ezer embert kellett kisebb-nagyobb csoportokban kioktatni a legfontosabb ten­nivalókra. Szigorúan vettük a jelenléti ív aláírását, így sikerült elérni, hogy leg­alább egyszer mindenki hall­hatott az őt és társait érintő, az emberi szervezetre káros anyagokról, munkahelyek­ről, a betegségek, balesetek megelőzéséről. Kétségkívül nagy eredmény volt, hiszen az oktatáson iyen fontos témákról beszél­tünk, mint a település, köz­egészség, a személyi higiénia, a táplálkozás, a járványtan, a szarvasmarha-tbc, a nö­vényvédő szerek, a fokozott gépesítés és alkoholizmus, a fertőző hasmenés, az elsőse­gélynyújtás és végül a tűz­védelem. Mind hozzátartozik a parasztember életéhez és ha ezekből csak kis rész is ragad rájuk, máris kevesebb lesz a betegség és a baleset. A gépeken dolgozó szövet­kezetiek részére tartanak e még oktatásokat? — A géppel és gépeke« dolgozókat a brigádvezetőjük oktatja a balesetvédelemre. Én ellenőrzőm ezeket, min­dig megtartják, sőt nagyobb kampány-munka, mint a cséplés, vagy nagyobb szállí­tások idején külön is tartunk megbeszélést Sajnos mindig van baleset szinte minden nap. Ki legyen a tanú? Minden balesetről jegyző­könyvet vesznek fel, amibe» tisztázzuk a körülményeket Az élet itt is nyújt furcsa eseteket Az éjjel egyedül szántott lánctalpas traktorá­val L. Imre. Munka közben az egyik visszacsapódó fo­gantyú összeroncsolta az egyik kezét. Fél kézzel ve­zette haza a gépet és csak családtagjaival találkozott, ők vitték orvoshoz. Ki legyen a tanú ebben az esetben? A balesetet nem látta senki, bét tanú mégis kell, akik nyilatkozatot tesznek... Reggeltől estig munkában van. Otthon várják az „ügy­felei.” Tud-e törődni magá­val? — Nehéz, kevés a szabad időm. Mégis sokat kell ta­nulnom. Kétéves kertészeti szakiskolát végeztem és az idén végzem a mezőgazdasági technikum negyedik osztá­lyát. Negyvennégyéves fejjel fogok érettségizni jövőre. De minden munkakör megköve­teli az alapos felkészülést, az enyém is. Mindenképpen rá akarok szolgálni a bizalomra és alapos tudással megoldani a feladataimat. Én tudorai hogyha még mindig sok kárt is okoz emberéletben és anyagban az ittasság, az egy­más testi épsége, saját élete fölötti közömbösség, végül mégis mi leszünk a győzte­sek. P. E. Szombaton zárni a csillebérci nagytábor Szombaton zárja idei évad­ját a csillebérci nagy tábor, amelyet nyolc és fél ezren né­pesítettek be a nyár elejétől. Lakói között ott voltak az út­törők országos atlétikai négy- tusa-versenyeinek részvevői, az ifjú műkedvelők legjobbjai, akiket a felszabadulási kultu­rális szemle vetélkedőin elért eredményeikért jutalmaztak, valamint az Úttörő expedíció a jövőbe-mozgalomban kitűnt 120 őrs tagjai. A július 17-én megnyitott nemzetközi béke és barátság táborban tizenöt ország kisdiákjai töltöttek két hetet Csillebércen. A külföldi pionírok a sátorvárosból a Balatonra utaztak, ahol ugyancsak két hétig voltak a magyar úttörők vendégei. Az idén nyáron — hozzávetőleges adatok szerint — több mint 150 000 pajtás kempingezettaz »ország különböző vidékeid Huszonhét ellenőr jelenti: Gyakori a súlycsonkífás és a rossz kalkuláció Egy hét végi ellenőrzés tapasztalatai székelygulyás adagját pedig 80 fillérrel adták drágábban. Az ellenőrzés napján 15 ada­got adtak el, s ezzel 14,80 fo­rinttal károsították meg a ven­dégeket. Az étterem konyhafő­nökét 500 forintra büntették, A Mátravidéki Vendéglátó­ipari Vállalat sástói Kakukk falatozójában is megkárosítot­ták a vendégeket. Hiányosan mérték az italt és az ételt is. Az ellenőrök lemértek a kony­hában előkészített 10 adag nyershúst: 98 dekát mutatott a mérleg, 110 deka helyett. A szakácsnőt 200 forintra, az üz­letvezetőt 100 forintra bün­tették. (Az üzletvezetőt már más alkalommal 600 forintra büntették). A gyöngyösi Mátra presszó­ban 4,06 forittal károsították meg a vendéget: 14 százalékos hiánnyal szolgálták fel a két­szer féldeci Cabinet Brandyt. A presszó vezetője 300 forin­tot fizet. Két forintért = 300 forint A sástói élelmiszer-pavilon­ban is végeztek próbavásárlást az ellenőrök: 44 dkg felvá­gottért 24 forintot számoltak, a hivatalos 22 forint helyett. A kétforintos árdrágításért 300 forintot fizet a boltvezető. A parádfürdői turistaházban a vállalatot károsították meg. Egy 39 tagú turistacsoport ét­kezését vizsgálták felül az el­lenőrök és megállapították, hogy a turistaház vezetője 829 forinttal számolt keveseb­bet. 200 forintra büntették, s ugyanakkor a kereskedelmi felügyelőség javasolta a válla­lat központjának, hogy az okozott kárt fizettessék meg a turistaház vezetőjével. Az ellenőrzésnek voltak pozitív tapasztalatai is. Többek között a Mátravidéki Vendéglátóipari Vállalat mát- rafüredi Fenyő Éttermében, az Utasellátó mátraházi büféjé­ben és Egerben, a Kiskereske­delmi Vállalat három ajándék­boltjában találkoztak az ellen­őrök a kulturált kiszolgálás mellett pontos árakkal, meny- nyiséggel és jó kalkulációval. (m) Brandy: 1,63 forinttal káro­sították meg a vendéget. A csa­post 100 forintra büntették. Az uborkasaláta adágjáért ugyan­itt 1 forintot kértek, s amikor az ellenőrök utánaszámoltak, kiderült, hogy csak 60 fillérbe kerül. A szakács ugyanis fel­számolta az olaj és a bors árát is, csak éppen nem tette bele a salátába. Feledékenységéért 200 forinttal fizet. Az egri Népkerti Sörözőben 1,44 forint értékű itallal kapott kevesebbet a vendég: a csa­pos 100 forint büntetést fizet. Az egri 10-es számú presszó­ban (Kossuth Lajos utcai) 13 százalékos hiánnyal mérték ki a négyszer féldeci Dékány Brandyt és így a vendéget 5,50 forinttal károsították meg, de drágán mérték még a szódavi­zet is ... A presszó vezetőjét 200 forintra büntették. Első osztályú hal az étlapon, harmadosztályú a tányérban A legnagyobb hiányosságot az egri Vadászkürt Étteremben tapasztalták az ellenőrök. A halételek kalkulációjánál 17 forintos I. osztályú halat szá­moltak, míg a vendég asztalára 14,45 forint értékű II. osztályú halból készült étel kerül. Az első vizsgálat szerint mintegy 150 kilónyi halételféleség ár­drágítását fedték fel az ellen­őrök, de a kereskedelmi fel­ügyelőség elrendelte a részle­tesebb vizsgálatot annak meg­állapítására, milyen mértékű az árdrágítás és kit terhel a felelőség. A galyatetői turistaház ét­termében is csökkentett meny- nyiségben tálalják fel az italt: a csapos 150 forint büntetést fizet. A mátraházi Sport étter­mében több hiányosságot ta­pasztalt az ellenőrzés: 10 szá­zalékos hiánnyal szolgálták fel a Wermutot, de drágán mér­ték a sertéspörköltet és a szé­kelygulyást is. Mindkét ételfé­leséghez fele arányban sertés- oldalast használtak, s mivel az oldalas olcsóbb, így a sertés- pörkölt adagját 70 fillérrel; a Az elmúlt napokban az Ál­lami Kereskedelmi Felügyelő­ség három megye 22 ellenőré­nek segítségével vizsgálatot tartott Heves megye vendéglá­tó egységeiben és kiskereske­delmi boltjaiban. Az ellenőr­zés megállapította, hogy Eger­ben és a Mátrában a hét végén nem tudják megfelelően kielé­gíteni az idegenforgalom igé­nyeit, az éttermek, kisvendég­lők befogadóképessége kicsi, nagy a tolongás, és a vendé­geknek sokat kell várakozniok, hogy ételhez jussanak. Külö­nösen rossz a helyzet az egri Szépasszonyvölgyben ahol az egyetlen helyen, a Ködmön Csár­dában alig kapható ételféleség, s az egy mozgóárus pedig nem tudja elég kulturált körülmé­nyek között ellátni a forgal­mat. Több helyen még mindig nem elég kulturált a kiszolgá­lás — állapították meg az el­lenőrök. Ennek egyik oka; a szakemberhiány. Hiánycikk az italárlap Megállapította az ellenőrzés azt is, hogy az éttermekben, kisvendéglőkben a szabályok­nak megfelelően mindenütt van étlap, de nincs italárlap. A megvizsgált egységek 27 százalékában nem adnak a vendégeknek italárlapot. Nem kezelik megfelelően a panaszkönyveket és a panaszos levelezőlapokat sem. A keres­kedelmi egységek mintegy 50 százalékánál nincsenek sza­bályszerűen elhelyezve a pa­naszos levelezőlapok. Az el­lenőrzés tapasztalata igazolja azt is, hogy még mindig elég gyakori a tudatos súlycsonkí­tás, illetve a 6zűk mérés. A vendéglátó és kereskedelmi egységek 38 százalékánál talál­koztak ilyen típusú szabályta­lansággal az ellenőrök. És nö­vekvő tendenciát mutat a kal­kulációba rejtett árdrágítás is. Az Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség a tapasztalt hiányos­ságok alapján különböző ösz- szegű büntetéseket szabott ki. Az Egri Vendéglátóipari Vállalat szilvásváradi kisven­déglőjében 8 százalékkal volt kevesebb a kétszer féldeci tás. Nem megy! Pokoli a hő­ség is, félmeztelenre vetkőzve kísérletezünk tovább. Sivitás ... recsegés __ Már el múlt 22 óra és sehol semmi. A magam részéről feladom a jó húszperces harcot, amikor az ócska, viharvert készülék váratlanul megszólal: ... harmadik az Egyetértés x ponttal. NB II. Keleti cso­port: Szolnoki MÄV—Egri D zso 1:2__ Ak korát ordítottunk, hogy házigazdánk, egy rokonszen­ves, fiatal nyelvtanár, ijedten Bozik... Grosics _ Budai.... Kar ásó .„ Hamis Jóskáék igazán el­nézhetik neki, hogy őket nem, csak Puskás öcsiéket ismerte... Másnap került sor a csapat első mérkőzésére, a jugoszláv bajnokság tavalyi harmadik he­lyezettje, a Jadran Split ellen. Tartottunk a mérkőzéstől, hi­szen a fiúk még mindig nem pihenték ki az utazás fáradal­mait, nem beszélve arról, hogy a sós tengervizet sem lehet ennyi idő alatt megszokni. A gyenge világítás is nagyon za­sóhajtozott: í — Legalább az egyik pontot : vinnék haza Szolnokról. ~ i Huszonkét óra előtt bekap- : csoljuk a három rádiót és el- 1 kezdődik az izgalmas vadászat < a Kossuth-adó után. ; _EütJtüles~. -recsegésaiá­Ed zésen a Jadran uszodában. Balról: Denk, Mikó, Baranyai, Frank, Ringelhaam, Hal­mos, Bolya, Fülöp, Utassy, Baranyai edző. szaladt fel a földszintről. Kéz- zel-lábbal, oroszul, angolul, franciául, németül magyaráz­zuk neki, hogy sikerült fogni Budapestet, és hogy győzött az egri focicsapat. Erre aztán az ő arca is felderül: — Ja, futball— Buskäs—, vart, meg aztán nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Pócsik és Szölgyé- mi, a két Universiade-válo- gatott, az egri csapat két kulcs­embere nagyon is hiányzott. Somody József malytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents