Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-16 / 166. szám

A termelőszövetkezetek t demokrácia alapján álló kö­zösségek ahol a tagokat jogot illetik meg, illetve kötelességei terhelik. A szövetkezeti mozgalorr eülenségei szívesen beszélne! arról, hogy szövetkezetei nkber valamiféle „parancsuraim rendszer” van és hogy a pa­raszt, amikor a szövetkezetbe lépett, elvesztette „egyéni sza­badságát.” Az effajta hamis nézeteket terjesztők két felte­vésre alapítják állításukat. Az egyik — sajnos, gyakran nem tévednek — hogy a szövetkeze­tek tagjai nem ismerik a tsz- demokráciát, a szövetkezeti szabályokat. A másik feltevésük — saj­nos, ez sem mindig alaptalan — hogy a szövetkezeti gazdák, a mezőgazdasági üzemek tulaj­donosai nem gyakorolják rend­szeresen jogaikat, nem élnek a közgyűléseken és egyéb tör­vényes fórumokon a demok­rácia nyújtotta lehetőségekkel, és nem szólnak bele a gazda­ság vezetésébe. És mivel a tu­datlan embereket a legköny- nyebb félrevezetni, előfordul, hogy hamis elméletük itt-ott termékeny talajra talál. A probléma mindenesetre léte­zik, van effajta ellenséges, vagy rosszindulatú beállítás, ezért érdemes nyíltan és őszin­tén beszélni erről a kérdésről is. Az első gondolat, amelyre választ kell adni, a következő: mi a különbség a szövetkezeti gazdák és a bérmunkások kö zött, mit jelent a, „parancs” az első, illetve a második esetben? Azoknak az értelmesen gon­dolkodó parasztembereknek, akik maguk mór megjárták a cselédsors minden nyomorú­ságát, voltak summásként me­zőgazdasági bérmunkán, isme­rik a termelőszövetkezeti moz­galmat, nem kerül nagy fárad­ságukba különbséget tenni a két helyzet között. Mégis egy­két alapvető vonást emeljünk ki gondolkodási alapul: A szövetkezeti gazda tén~ leges gazdája, telekkönyvi tu­lajdonosa földjének, bevitt földje után — ha szerény mér­tékben is — de föld járadékot kap. A javak elosztása a vég­zett munka alapján történik, és nem lehet szó semmiféle ki­zsákmányolásról. A szövetkezet a termelt érték egy részével a közös alapot gyarapítja, a má­sik részét elosztja tagjai kö­zött. Az elosztás, illete az elosz­tandó érték nagysága a meg­termelt javak mennyiségétől, tehát a tagok iparkodásától, a gazdálkodás módjától és nem utolsósorban a helyes vezetés­től függ. A szövetkezeti tagnak bármi­kor joga van beleszólni — mint a gazdaság egyik tulajdonosá­nak — a szövetkezet ügyeibe. tagok tudatlansága, némely vezetők szűklátókörűsége, túl­kapása, vagy törvénysértése az amely könnyen hamis követ­keztetésekre vezethet. Ahol helyesen értelmezik és élik a szövetkezeti demokráciát, ot1 nincs baj a szövetkezettel, elé­gedettek a tagok is és tényle­gesen gazdának érzik magukai saját gazdaságukban. Ilyen he­lyen megkövetelik a maguk választotta vezetőtől is, hogy bölcsen, előrelátóan irányítsa­nak és a vezetés a szövetkezet, a tagok egyéni boldogulását is szolgálja. A termelőszövetkezetek gaz­dasági megszilárdulása párhu­zamban áll a helyes szövetke­zeti élet kialakulásával. Mind több az olyan gazdaság, amely­nek tagjai vállvetve dolgoz­nak mindannyiuk előbbreha- ladásáért. Sajnos, szép szám­mal akadnak azonban még olyanok akik, nem értik, vagy rosszul értik a szövetkezeti de­mokráciát. Vannak* akik csak a jogokat követelik, de dolgozni nem szeretnek, mások éppen jogaikat nem gyakorolják és talán nem ismerik, milyen le­hetőségeik vannak a szövetke­zeti mozgalomban. Minden­esetre a termelőszövetkezeti mozgalom még túl fiatal ah­hoz, hogy szégyen lenne tag­jait a demokrácia helyes ér­telmezésére tanítani. Szalay István m Hi: Kíváncsiskodók ' Útépítés Gyöngyösön Sokan panaszkodnak ma Gyöngyösön a városon átmenő főútvonal rossz állapota miatt. A ‘csatornázási munkák miatt is meg kellett bontani az úttestet, ennek helyreállítása csupán részben történt meg, de az időjárás is kárt okozott az útburkolatban, kátyúkat, gödröket mélyített ki az asz- Üaltban. A városon átmenő főútvonal mindenképpen megérett a fel­újításra. A tervek szerint a jövő évben végzik el ezt a munkát, méghozzá úgy, hogy az úttestnek nemcsak a bur­kolatát cserélik ki, hanem az út alapjait is. Kétségtelen, Gyöngyös for­galma, az átmenő főútvonal állapota megköveteli a fel­újítást, de addig is szükséges lenne a kisebb javítások elvég­zése, a helyenként nagyon is mély gödrök kitöltése. Az út­építési munka megkezdéséig még néhány hónap hátra van, ez alatt az idő alatt sem lehet megfeledkezni a burkolat kisebb javításairól. A rossz út miatt a gépkocsikban történő károk ugyanis a közvagyont pocsékolják. Ez a körülmény is megérdemli a figyelmet. ( —ár) Alkotó testvériség Amikor tizenhét esztendővel ezelőtt, 1948. július 16-án ünnepélyes külsőségek között megkötötték a magyar—bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyez­ményt, az újságok azokról a baráti szálakról írtak vezércik­keket, amelyek a történelem során szövődtek a két nép kö­zött. S arról az újfajta barátságról, amely a hazánk felsza­badításában részt vett bolgár hősök véréből fakadt, s tere­bélyesedett megbonthatatlanná. Az elmúlt tizenhét esztendő alatt a hagyományos bolgár—magyar barátság az azonos szocialista eszmék szellemében közös célokért küzdő két nép szoros együttműködésévé lett, az élet csaknem minden terü­letén. Tizenhét esztendő alatt a barátsági egyezmény sok száz írott és íratlan cikkellyel bővült. Az együttműködés új fona­lait nemcsak a két ország vezetői szőtték, hanem bolgárok és magyarok milliói, munkások és tervezők, művészek és mér­nökök, s a kölcsönös idegenforgalmat örvendetesen növelő turisták tízezrei. Magyarország és Bulgária szoros együttmű­ködése lépett például a rádió- és televízió-gyártásban, s álta­lában az elektromos iparban. Egy esztendővel ezelőtt, ami­kor Todor Zsivkov elvtárs vezetésével bolgár párt- és kor- ményküldöttség járt hazánkban, az állandó konstruktív együttműködés új fejezete nyílt országaink között. Elhatároz­ták, hogy közös vállalatokat létesítenek az iparban, közös tudományos kutatóintézeteket szerveznek és a minimumra csökkentik az utazással kapcsolatos formaságokat. Erről írta annak idején a londoni Times, hogy Zsivkov elvtárs budapesti látogatása „több volt, mint egyszerű törekvés arra, hogy erősítsék Bulgária és Magyarország baráti kapcsola­tait.” A kétoldali egytiitműködésen túlmenően országaink szo­ros kooperációt alakítottak ki a KGST-n belül, kormányaink nézetei megegyeznek a béke, a leszerelés, az európai biz­tonság és a gyarmati rendszer felszámolására irányuló lépé­sekben. A bolgár és a magyar nép barátságának ez a történelmi okmánya, s lényege: az alkotó testvériség — az elmúlt tizen­hét esztendő alatt kiállta a próbát és a két szocialista ország testvéri együttműködésének chartája lett. S. T. „Bennünk mindig erős volt a szolidaritás érzése99 — FÉL MŰSZAK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK — SEGÍTÉS AZ ÖREGEKNEK, ÖZVEGYEKNEK — LAKÁSÉPÍTKEZÉSEK KALÁKÁBAN — ANYAGI SEGÍTSÉG AFRIKÁBAN — VÉR A RÁSZORULÓKNAK Még az országos gyűjtés sem igen kezdődött meg, a sajtó, rádió még nem közölte hol, milyen összeget szántak az ár­vízkárosultak megsegítésére, amikor röpgyűlésre jöttek ösz- sze a Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt gépüzemének dol­gozói és fél műszakra jutó keresetüket ajánlották fel. Mi ösztönözte e lakatosokat, villanyszerelőket, hegesztőket arra, hogy az elsők között sies­senek a károsultak segítésére? — Bennünk mindig erős volt a szolidaritás érzése — így fejezte ki társai véleményét is Janó András bányatelepi párt­titkár. Én is ... de biztosan le­szünk többen is, akik a fél műszakon kívül még bélyege­ket is veszünk. Tudjuk, mi kár érte a mohácsi-szigetieket, Baja környékieket, dunántú­liakat. — Ilyen egységes a segítés­ben soha nem volt még a gép­üzem — állítja Kulcsár Sán­dor brigádvezető, aki villany- szerelőivel hatszor szerezte már meg a szocialista munka­brigád címet. — Mindenki szí­vesen adott, s ha jól számolok, majd 13 ezer forint jutott a rá­szorulóknak, csak innét, a gép­üzemből. — Egyetlen ember sem so­kallta, senki sem sajnálta a pénzt — bizonygatja a gyűlés egyik részvevője, Zelnik Imre lakatos. — Segítünk? Persze. Mikor Nagygomboson ki akart önteni a Zagyva és Üj-Hatvant fe­nyegette, akkor is ott voltunk. Tudom, hogy néz ki egy lakás, amelyet eláraszt a sáros víz. — Juhász József lakatos így adott magyarázatot a gyors se­gítségre. Budai Péter kollégája mond­ja: — Szép hagyomány nálunk a szolidaritás. Összefogós em­berek dolgoznak itt. Főleg, amióta szocialista üzem lett a miénk. Azért adtuk a pénzt egy szóra. Rádi István villanyszerelő csoportvezető így vélekedik: — Inkább adjunk, mint kap­junk. Láttuk a tévében, mi­lyen pusztítást végzett á víz. — Úgysem lehet pénzzel pó­tolni azt a kárt, szenvedést, amelyet az árvíz okozott — csatlakozik a beszélgetéshez Felvidéki András tekercselő is* aki szintén tapasztalatból Is­meri az árvízi munka nehe­zét, mert fárasztó éjszakát, s nappalt töltött a lőrinci gáton* amikor a falut veszélyeztette az ár. De a szolidaritás érzése nem merül ki a gépüzemnél az ár­vízkárosultaknak nyújtott anyagi segítséggel. Hatvani Ferenc csoportveze­tő említi: — Épp tegnap voltunk kint a brigáddal özvegy Légrádi Istvánnénál, akinek a férje itt dolgozott a gépüzemnél, s behordtuk 50 mázsányi tüze­lőjét. Egykori munkatársa nevét, emlékét nemcsak úgy őrzi ez a csoport, hogy róla nevezte el a brigádot, de gondoskod­nak a kereső nélkül maradt, vagy magatehetetlenül öreg családtagok gyámolításáról is. Ahogy hirtelen összeszámol­ták, csak a petőfibányai lakó­telepen tíz ilyen családot se­gítenek a gépüzemiek. Elvég­zik a ház körüli nehezebb mun­kákat,. gondoskodnak a tüze­lőről, segítenek a költözködés­nél, s állandóan éreztetik a gondoskodást a családfő nélkül maradt asszonyokkal, gyere­kekkel. Segítő kezük azonban a szomszéd községekbe is eljut* s ha egy-egy munkatárs lakás­építéssel birkózik, mint Fáczán János, vagy Zilahi János. Fel­kerekedik a brigád ‘ ési szabad időben ott serénykednek az épülő falak körül. Más alka­lommal Nagykökényesre, Ecsédre, Hortra rándulnak ki a szabadnapos gépüzemiek, s at­tól függ, hogy a munka hogy kívánja, szerszámokat ragad­nak, segítenek a termelőszövet­kezetek építkezéseinél, az idő­szerű mezőgazdasági munkák­nál. Hirtelenéből fel se lehetne sorolni, mennyi társadalmi munka dicséri segítőkészsé­güket Petőfibányán és a kör­nyező községekben és emellett azok között tartják számon őket, akikre számítani lehet az önkéntes véradásnál éppúgy, mint az afrikai szolidaritási bélyegek eladásánál, vagy a Világifjúsági Találkozóhoz szükséges anyagiak előterem­tésénél. Ahogy számolják, az idén is az üzem dolgozóinak legalább háromnegyede tartozik majd az önkéntes véradók sorába, hiszen legutóbb is 74-en adtak vért. önkéntes alapon. Az okokat, indokokat kér­dezgetve legtöbbször olyan vá­laszokat kaptunk: segítünk* mert úgy érezzük, ha mi kerül­nénk bajba, rajtunk is segíte­nének, és aztán adtak egy na­gyon is elfogadható, tömör magyarázatot a segítőkészség ily széles skálájának kialakulá­sáról; Szocialista üzem a miénk. Kovács Endre A szövetkezet legfőbb fóruma a közgyűlés és a vezetőség, az elnök sem dönthet alapvető kérdésekben e legfőbb fórum nélkül. A vezetőség, az elnök, a tagság bizalmából irányít és munkájukról a közgyűlés előtt beszámolni kötelesek. A szövetkezeti demokrácia kötelességeket is ró a tagokra. Így természetes, hogy a válasz­tott vezetők irányítását el kell fogadni, mert mi lenne az olyan közösséggel, ahol min­denki kedve szerint cselek­szik? Sok Heves megyei példá­val igazolható, hogy amint a szövetkezeti mozgalom szilár­dul, amint formálódik a tudat és közösségi emberré válnak a tagok, úgy tisztul a fejekben a szövetkezeti demokrácia fogal­ma Is. Erdőtelken, Tarnabodon, Száj Ián, Tenken és még sok más helyen már nem kell kü­lönösebben magyarázni a szö­vetkezeti demokráciát, nem kell tanítani a tagságot jogai­ra, ismerik kötelességeiket is. Az ilyen helyeken már nincs jó talaja a hamis propagandá­nak, nehéz lenne beszélni va­lamiféle „szabadságelvesztés­ről.” Ezekben a gazdaságokban szorgalmas', dolgos a tagság, jó a vezetés, jómódú a szövetke­zet, a szövetkezeti tagok is. Nem a szövetkezeti mozga­lommal, a tsz-szel, vagy a tsz- demokráciával van tehát baj, hanem az emberekkel. Egyes Gazda módjára dolgozni — élni a jogokkal Gondok a Vécsey-völgyben Mennek az emberek « Amikor a kevés is sok * Nagy terv, kicsi igény « Ki tehet róla? nem jöttek azóta sem. A blokküzemből újabb szál­lítmányt tolnak a múlt héten gyártottak mellé. A múlt heti gyártmány még pihen, szárad, köt. Tizenkét-tizennégy nap kell, amíg vihetik az építkezés­re. A daruk alatt már csak egy hétre való üres hely van. Ha betelik az is, ismét megállhat a munka. Mint a tavasszal, amit máig is éreznek. ★ — Ha megtelik a tér, újra leáll a munka? — Még talán akkor is, ha viszik a blokkot... Ha úgy vi­szik, mint legutóbb. Hogy he­lyük legyen, annyit kellene tő­lük szállítani mindennap, amennyit gyártanak. Legalább 100 darabot... — Mennyi az idei terv? — 10 300 köbméter, mint korábban is: 36 fajtából... De az igény mindössze 4 300 köb­méter. — ???Mennyit vittek már belőle? — 1604 köbmétert.. 1 Most vinnék, de most meg nem vi­hetik. Nincs. Majd később. A jövő héten. ★ Mióta „megkeverték az üze­met, mennek, zúgolódnak az emberek. — Már hogyne* amikor 3— 400 forinttal kevesebbet keres­nek, mint rendesen ... De, hogy nincs béke a Vé- csey-völgyben, nincs rend a II. számú táglagyárban, csak az építőipar tehet róla? Gyón! Gyula szóban. Nagy bizottság járt itt, azok sürgették. Hát jól van, rendben van, ha kell — gon­doltuk — hát adunk. Hiányo­san teljesítettük a kérést, va­lamivel kevesebbet gyártot­tunk ... De — mondja csak — nem különös-e, hogy még ez a kevesebb is soknak bizo­nyult? 813 köbméternyi itt maradt a nyakunkon. Mert az már nem kellett Gyöngyös­nek! Október, vagy november óta, fejből nem is emlékszem már, de itt maradt. Két sor­ban, egymás felett foglalta a helyet. Foglalta a helyet és romlott... Mert ugye, a tél, a hó, a fagy, kikezdte. Aztán, csoda-e, ha egyhamar kifogást találtak, hibát láttak minden­ben ... az építőipar szakem­berei ...? ★ A vibrált középfalblokkból 150 köbméternyi még mindig ott pihen, várakozik a daruk alatti téren. Nem viszi senki, még másodosztályú áron sent jócskán leértékelve. Jó tíz-ti- zenkét darab kétszobás, kom­fortos lakás anyaga. Azt mond­ják itt, hogy a felső emele­tekre, oda ahol nem tart súlyt — még megfelelne. Hív­ták már az építőipar techniká­sait, hogy nézzék csak meg* de — Meg aztán másért is... A megrendelők néha úgy „meg­kevernek” bennünket, hogy olykor azt sem tudjuk, mit is csináljunk hamarjában. . Hogy ne legyen állás, ne várakozzék senki, oda küldjük ezt is, azt is, ahol éppen munka van Sokszor szokatlan, idegen fel­adatokra. Hol ide, hol oda. Van ember, aki 10—15 külön­féle munkaterületen is dolgo­zik egy-egy hónapban. Soknak két bérlapja is van, mert egy­re rá sem fér az, amit elvég­zett. Hát kérdem, kinek tet­szik ez...? ★ A blokküzem munkásai — gyakran nyers tégát gyártanak, kazlaznak. Egyszer itt, ebben a gyárban, másszor meg a Ho­mok utcai üzemben. Mert kü­lönben nem lenne munkájuk. — A blokküzem, az külön téma... Szabó Oszkár művezető foly­tatja a panaszt; — Tavalyról kezdem. Hat­vannégyben 7000 köbméter vibrált középfalblokkot kértek tőlünk. Később, mert ugye kellenek azok az új lakások, „megtoldották” még ezt újabb ezerötszázzal. Nem papíron, nem hivatalosan* csak úgy — Naponta 42—45 ezret gyártunk. A központ túlórát engedélyezett és vasárnapi műszakokat... Reméljük, év végére meglesz a terv: hétmil­lió darab az égetettből, és nyolcmillió a nyersből... * Az egri II. számú téglagyár­ban beszélgetek Fecz Miklós­sal. — Kutya egy esztendő ez* kérem! Nem kapunk kiutalást, akadozik a szállítás és egyre- másra mennek el az embere­im. Egy kis naplót tol elém, ben­ne lapozok. A kilépőket ve­szem számba. Januárban egyetlen ember távozott, feb­ruárban már 2, márciusban 5, áprilisban 8, a következő hó­napban 11, aztán 6, és július első két hetében 8. — A terv szerinti létszám kilencvenhat, de nincs több emberem hetvenötnél... * Mennek a Vécsey-völgyi gyárból. — Csak az újak. Mert nehéz ezt a munkát megszokni. A régieket el sem lehetne zavar­ni... — Azért mennek, mert új emberek? Csak azért men­nek? Nyár, július, perzselő napsü­tés és forró kemencék ... — Nem ettől fő az én fejem! — Hát akkor mitől gyárve­zető elvtárs? — A Vécsey-völgyi gondok­tól, kérem ... Melyiket mond­jam előbb? — Olyan sok összejött? — Hát, sajnos van belőle elég... * Egy kordé előtt tikkadt ló poroszkál, rúgja a port kétfe­lé. Arrébb egy szekér várako­zik ... Bronzbőrű, inas férfiak kazlaznak, tolják nekifeszülve a csillét. Lányok, asszonyok pakolnak színes kendők alatt. — Egy szakadt nadrágú fiatal cigány az irodaajtóban utolér bennünket: az adminisztrátor­tól munkaadói igazolást kér. Asszonya — úgy mondja, hogy tizenhatodik évében van — gyereket vár. Az a papír a ke­lengye-kiutaláshoz kellene... * — Ez az esős tavasz, nyár, nekünk is beütött. A víz sok­szor majd elvitt bennünket! A bányában még mindig sár van, iszap... A tégla gyakran ózott, nehezen szikkad. Ebben az évben még talán nem is liordtunk belőle szárazon a kemencébe. — Mennyi a lemaradás? — A nyersből 400 ezer da­rab, az égetettből valami 70 ezer... Az első negyedév vé­gén még többletünk volt, 112 ezer darab kisméretű, de az­tán visszaestünk. — Hogyan próbálnak tör­leszteni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents