Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
ERICH MÜHSAM fiiból látta az arcát, mert Zsuzsa a jövő, menő embereket figyelte. Szép lány Zsuzsa. Húsz éves, ezit tudja róla. Hosszú, szőke haja még oválisabbá teszi az arcát Zöldes-barna szeme most fénytelen. Lopva végignézte az alakját. Hányszor megleste már így, amikor Zsuzsa nem vette észre. És olyankor mindig düh fogta el, mert azonnal Szabóra gondolt. Gyűlölte Szabót, amiért magához tudta kötni Zsuzsát. Igaz, minden férfi büszke lett volna Zsuzsára, Szabó azonban csak tudomásul vette, elfogadta. Ez a merev közömbösség is bosz- szan tóttá. — Mire gondolsz? — kérdezte váratlanul Zsuzsa. — Arra a csirkefogóra — mondta ki kertelés nélkül. — Nekem eszembe sem jut már. — Nem hiszem. A fehér kabátos pincér letette a két kávét és a konyakot. A pincér kezének a mozgását figyelte, és gyűlölte Szabót. Szerette volna a poharakat a terítővei együtt lerántani az asztalról. — Számít valamit? — kérdezte Zsuzsa, amikor a felszolgáló elment. — Neked teljesen mindegy. Lassan nekem is az lesz. — Miért tetted? — Mert szerettem. Te is tudod, tíz hónapig együtt voltunk. Mégis elhagyott. Egy másik nő miatt. — Magadnak köszönheted. — Bolond vagy. — Amikor aláírtad azt a hazugságot, már nem voltál érdekes neki többet Teljesen kiadtad magad. Megaláztad magad azzal a tsalással. — Nem akartam megtenni.' Itt voltunk akkor is. Annál az asztalnál ültünk. Három konyakot itatott meg velem, aztán elkezdte. Ha nem írom meg az igazgatónak, hogy az üzemvezető mit akart tőlem, akkor vezető meggondolja a fegyelmit. Már csak a botrány miatt is. — És te megírtad. Pedig tudtad, hogy hazugság. — Részben. Egyszer ugyanis az üzemvezető úr csakugyan tett ajánlatot, de nem fenyegetett meg semmivel. A szavakat újra el kellett ismételnie magában. Sehogyse tudta felfogni azokat. Zsuzsa azonban folytatta. — Minden úgy lett, ahogy Szabó elképzelte. A feljelentés hatott. A fegyelmit megúszta, a feljelentést pedig ott tépte szét a művezető előtt. És utána elkezdett azzal a nővel mászkálni. És hazudott, hogy neki semmi köze nincs ahhoz a nőhöz, az egész csak pletyka. Szombaton délután elbúcsúzott azzal, hogy felmegy Pestre. Én unalmamban elmentem a moziba, és ott találtam Szabó urat azzal a nővel, ők nem láttak meg engem, elbújtam előlük. Az előadás után haza akartam menni, fél útról visszafordultam, és elmentem annak a nőnek a lakására. Kiváncsi voltam, hogy fog viselkedni Szabó. Aljas volt, megvert és megfenyegetett. Két pofont kaptam tőle. Igaz, én is megcibáltam őnagysága kontyát. Műkonty volt. A kezemben maradt. Láttad volna, olyan lett a csapzott hajával, mintha putriból került volna elő. — És másnap bementéi az igazgatóhoz? — Igen. — És elmondtam neki mindent. — Magadat is bemártottad. — Az nem számít. — Szabó is megúszta. — Egyelőre. De nem szeretnék a bőrében lenni. — Te még mindig szereted. — Gyűlölöm. Ránézett Zsuzsára és nagyon megsajnálta saját magát. — Menjünk — állt fel az asztaltól. Semmi örömet nem érzett, amikor Zsuzsa hátulról átkarolta a derekát. Inkább keserűséget. Nincs Skoda, jó lesz a motor is. De az is lehet, hogy vele akarja felbosszantani Szabót. Mégsem vitte azonnal haza Zsuzsát. A vasúti sorompónál nem balra fordult a város felé, hanem jobbra. — A csárdához megyünk? — kérdezte Zsuzsa a füléhez hajolva. — Nem akarsz? Zsuzsa nem válaszolt, emiatt dühös lett. De mit várhatott?. Ujjongjon Zsuzsa a gyönyörűségtől? Még szép tőle, hogy nem tiltakozik, hiszen nem beszélte meg vele. A csárda teraszán ültek le egy asztalhoz. Innen ráláttak a városra, a város szélén magasodó hegyekre, megkeresték a gyár üvegtetős csarnokait. A nap kellemesen melegített. Egymás után érkeztek a különböző típusú autók a csárdához. Nézték a kocsikból kiszálló, hangosan beszélgető embercsoportokat. Érdekes, az idegenek mindig hangoskodnak, állapította meg. Erről jutott eszébe, hogy ők meg úgy hallgatnak, mintha sok éves házasság lenne a hátuk mögött. Ránézett 5 a fegyelmit nem ússza meg. Az üzemvezető feljelenti az igazgatónak, mert az irodában ott talált bennünket. Őt kirúgják, mert a mérnök úrnak lehetett volna annyi esze, hogy nem csinál disznóságot. Különben sem ez volt az első esete. Hasonló ügy miatt vált el tőle a felesége két éve. Ha viszont én megírom az igazgatónak, hogy az üzemvezető egyszer megfenyegetett, kidob, ha nem megyek fel a lakására, és ő ezt az írást oda tudja tenni az üzemvezető elé, akkor az üzemZsuzsa szó nélkül követte. Egyikük sem szólt visszafelé egész úton. Túlságosan sok gondolat mászkált a fejükbe^. — Eljössz holnap is? Zsuzsa a szeme közé nézett. — Nem. Nincs semmi értelme. Te jó fiú vagy, de... Nem fejezte be a mondatot, Zsuzsa kezet nyújtott, és megpróbált mosolyogni. — Kösz, hogy elvittél. És ne haragudj, azt hiszem, egy kicsit még mindig szeretem Bélát. Nem tehetek róla. RASZUL GAMZATOV: , /Madarak, mek Az égen elhúzó madárcsapat ring. Számolom, vajon hány madár lehet? Kettő ... három ... tíz ... húsz ... huszonöt . harminc . és lám, már mind a távolba veszett! Így repült el az idő is felettem, számlálgattam a múló éveket: Kettő... három... tíz... húsz... harmincöt... negyven Már ennyi volna, ilyen rengeteg?! (Kovács Sándor fordításai Mégsem tudja megállni, hogy ne szóljon. Jó lenne a képébe vágni. — Elviszel? — kérdezte Zsuzsa. — Felülsz? Zsuzsa felhúzta a vállát. Buta kérdés, ezt fejezte ki a mozdulattal. tudja mindenki, hogy szerelmes Zsuzsába. Bosszantották is emiatt eleget. — Ezzel a vacak tragaccsal akarsz te versenyezni a Skodával szemben! — szokták mondani a fiúk. Colos ilyenkor megszívta az orrát, és olyan sajnálkozva nézett rá, hogy az felért egy súlyos testi sértéssel. Most bezzeg hallgat. Fapofával néz hol Zsuzsára, hol rá. Zsuzsa nem törődik vele. — Rúgd be! — adja az utasítást Colos. A motor az első kísérletre gyújt. Nem volt annak semmi baja. Zsuzsa mosolyog, Colos pedig megböki a sapkáját. — Szevasztok! — Négy lépés után visszafordul. — Zsuzsát vidd haza. ói. MOLM/f'R F : Mintha csak arra várt volna a kék Skoda vezetője, hogy Zsuzsa kilépjen az üzem kapuján, abban a pillanatban indított Nagy gázt adott, a motor felpördült, mérges darázsként ugrott meg a kocsi. Zsuzsa elhúzta a száját, úgy nézett a Skoda után. Lépéseinek ütemét nem lassította le, de nem is gyorsította meg, mozgásának ritmusa nem változott Ebben a pillanatban értette meg, mennyire nevetséges, ahogy itt áll a poros akácfa árnyékában, úgy tesz, mintha a motoron babrálna, és minden idegszálával Zsuzsát figyeli, arra kiváncsi, beül-e Zsuzsa a Skodába úgy, mint azelőtt, vagy hosszú hónapok óta először, gyalog indul el a városba. Jó lett volna gyorsan felülni a motorra, és észrevétlenül eltűnni, de ez már lehetetlen volt. Zsuzsa meglátta volna, és nem lett volna nehéz kitalálnia, hogy leselkedett utána. Csak abban bízhatott, hogy elmegy mellette anélkül, hogy észrevenné. A motor talán eltakarja. Még mélyebbre kell hajolnia, csak a hátából látszód- jék valami. Az út másik oldalára kellett volna állnia, de azért választotta a jobb oldalt, mert itt akart állni kiegyenesedve, amikor Zsuzsa beül Szabó Béla kocsijába Azt akarta, hogy Zsuzsa lássa őt, vegye tudomásul, hogy ő is látott mindent. Tiszta bolond! Mit számított volna Zsuzsának, ha csakugyan beül a kocsiba, mit számított volna, hogy ő látja-e, mint ahogy azzal sem törődött soha, hogy a többiek mit szólnak. Zsuzsa egy pillanatig sem igyekezett titkolni semmit. Minden nap beült a Skodába Szabó mellé, nem kérkedett vele, nem fordult vissza az ülésről, mint ahogy más lány tette volna hasonló esetben. De nem is szé- gyellte sem a naponta ismétlődő autózást, sem Szabót, nem szégyellte a viszonyukat, olyan természetesnek vette, mintha formálisan is összetartoznának. És akkor ő ott akart állni a motorja mellett, kiegyenesedve, feltűnően, hadd lássa Zsuzsa, hogy ő is látott mindent. Meghülyült. Egy pillanatig sem érdekelte volna Zsuzsát, hogy ő hol van és mit csinál. Már csak pár lépésre van Zsuzsa tőle. Még néhány másodperc, és túlhalad rajta, utána könnyű lesz várni még egykét percet, amíg Zsuzsa elér vagy kétszáz méterre, és ő is felülhet feltűnés nélkül a motorjára, senki sem fog nevetni rajta a munkatársai közül. — Mi az, makacskodik a kecske? Ezt a hülye Colost is most ette ide a fene! Kelletlenül nézett fel rá. — A te bölcs tanácsaidra vár. — No, jó, ne vágj fel, én is értek annyit a motorhoz, mint te. A gyújtással van baj? . — A te fejeddel. Talán sikerül felbosszantania Colost, és odább áll, mielőtt Zsuzsa ideérne. — De okos lettél egyszerre — mondta Colos nyugodtan. Zsuzsa persze meglátta és megállt. Derűsen mosolygott, de nem szólt semmit. Állt és nézte őt. Érezte, hogy arca elpirul, és ez idegessé tette még jobban. Colos persze most úgy röhöghet rajta, mint egy berúgott víziló. Csak nem mutatja, mert mindig szeret jóneveltsé- gével kérkedni. És róla úgy is A cellában Riadtan fut tovább a napra nap. Egy-egy csöpp az év tengerében. S ha az éjbe kidobott semmi az, utolsó árny a reggelbe szakad, a fény hideg csókjában nincs vigasz, és reggel lesz, mint tegnap is volt, éppen. A rabság: élet, melyben nincs jelen, de tegnapokkal van egész tele, s a visszatérés reményével. És nem kérded, hogy milyen fekhelyen pihensz le és táladban mi az étel. Az idő megy, önmagát győzve le. Nem maradsz ifjú, s öreg nem leszel. Megszokás ébreszt, s fektet nyugovóra. Kérdésed sosem: hogy? csak az: mikor? Hol a Jövő, s mikor és hogy jön el? A megszokás nem ölhet meg: az óra eljön, csak hidd, hogy várnak valahol. Fordította: Antalfy István Erich Mühsam radikális, anarchista költő és publicista. Berlinben született 187S. április 6-an és egy koncentrációs táborban öltéit meg a fasiszta hatóságok 1934. július 11-én. A gimnáziumi tanulmányait a lübeckí iskolában végezte, ahonnan ,,szocialista tevékenység*• vádjával távolították el. Egyidejűleg gyógyszerész-segédként dolgozott A századfordulótól szabad íróként élt Berlinben és Münchenben. A háborút kezdettől fogva ellenezte, az azt kővető forradalmi mozgalmaknak aktív részese volt, miért is 15 évre elítélték, melyből 6 évet le is töltött. 1933-ban a fasiszták Berlinben elfogták, koncentrációs táborba hurcolták és kegyetlen kínzások után megölték. Válogatott verseinek kötete 1960-ban jelent meg. PAUL ÉLUARD: GYILKOLÁS Huszonöt éve bukott el Franciaország a náci Németország ellent harcban. Azon az éjszakán Párizsra feküdt A különös csend. A vakká tört szemek csendje, A színük-vesztett álmok csendje. A ház falán kopogóé, A hasztalan kezek csendje, A lehajtott homlokok csendje, Az eltűnt férfiaké, Az ittmaradt asszonyoké, A sápadtaké, hidegeké, könnyteleneké. Azon az éjszakán Párizsra feküdt — És melegen lüktető szívére — A különös csend. A bosszú szikrái sercegtek az éjben, S a hóhérokért már kezét nyújtotta A kiérdemelt halál. Fordította: Bán Ervin A nagy francia kommunista költő ft 1952), az ellenállási mozgalom egyik szellemi vezetője ezt a verséi a német megszállás idején írta. MARGARITA ALIGER: ERDEI TÓ Már nem vagyok szél nyílt mezőn, sem viharral teli felleg... És tenger sem, az én erőm nem árja már bő vizeknek. Erdei tó vagyok már csak, az álmom zöld mélybe szédül, várom, kit erre a nyár hajt, ki hozzám pihenni térül. S bogár-raj cikáz felettem, csupán a röptűk közeli, s ragyog a víz, mint szemben földi gyöngédség könnyei! (Fordította: Kovács Sándor) ANTALFY ISTVÁN: Ennyi a minden . . . Quasimodo olvasása közben. Olvasom a tenger partján írt sorokat, a verseket, amelyeket a költő álmodott. „Kérem a kezeletlen jegyeket.'. Ide nyúlnak a fák az ablakunkig. Tanyák, majorok lámpája villan, nem tengeri kikötők fényei... Te mondtad, hogy nagyon szeretnéd látni már egyszer a tengert, — s a versekben is te élsz, talán azokban is, miket nem én hanem az a szirakúzaí írt meg. Engem is vonz a tenger, de nekem csak látvány lehet, semmi több, — és tudom, neked is — és itt járjuk együtt végig utunk, ahol a por nem tengerpart homokja, és a határban az esővíz-tócsa csak a gondé, nem a lubickolásé, és a tengert csak álmodjuk ide, de leszállunk a hétköznapi gondok tengerfenekének mélyeire, és a derűsebb percek yachtján suhanunk a szirtek között, ahol a napfényt az öröm jelenti, hogy a miénk a ma, s a holnap is, amely a minden — és nekünk elég is ennyi. Csak ja»-