Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-31 / 179. szám

Hajrá, franciák!

Francia film

Töprengés

az éjszakáról

Lehet-e megsérteni a nemzeti büszkeséget és önértékelést rugby-pályán, lent a küzdőtéren, vagy éppen a lelátón? Embere válogatja, kinek-kinek vérméséklete szerint. A filmben lezajló rugby-mérkőzésen például az arénában megjelenő néhány szál francia szurkoló teli torokkal szidja az angol játékost. De kit érdekel a franciák kokárdás, zászlós, kürtös, nagyhangú eleven kakassal és korsókkal történő felvonulása London utcáin? A rendezőt, aki kiemel egy szürke mindennapi fiatalembert, Henrit ebből a kokárdás, szurkolós táborból és hirtelen fogott sógornő-jelölttel, rendőri uniformissal felcico- mázva egy egynapos kalanra belelöki őt a londoni utcák útvesztőibe.

Az első ötletek elpukkaná- sa után azt hinnénk, hogy a nyelvi nehézségek hozzák az újabb bonyodalmakat is. A rendező, bocsánat, a fogorvos! — lelkére köti Henrinak, hogy a két műfog miatt tartsa csukva a száját, ki ne nyissa. S innen, a rendőrkalapon és kabáton át, Diana Dors-ig, a platinaszőke sztárig, az' életmentésig, az utcai esetlenségekig játékos kapcsolások és ötletek vezetnek. S mivel a néző a film elején elhangzó bevezető miatt is felkészül a nyelv öltögetésre, már nem csak nevet, de jóízűen nevet és a rendező szándéka szerint ki is neveti — az angolokat is, a franciákat is. Egy kicsikét az angolokat jobban!

Mennyi minden idegen és nevetséges szokás él, mozog és természetes a londoni utcai ember életében?

Már hivatalokból is megszoktuk a királyi gárda egyenruháját és azt a történelmien megkövesedett feszességét, ahogyan a nagy birodalom nagy hagyományait igyekszenek ébren tartani a ködös Albionban.

Lady Brisburn ■— egykori párizsi táncos csillag és Henri leendő sógornője — tekintély a férfiak előtt a lábai miatt, a rendőrök előtt ladysége miatt.

Az orvosi rendelő ajtót nyitó szobalánya szavak nélkül is tanulmány az üzleti élet fogásaihoz. Az is panoptikum

jellegű, ahogyan temperamentumos ladynak egy külsejében is igen angol gentleman — zsakettben és cilinderben — bemutatja három fiát az utcán. Ezek a zsakettes-cilin- deres fiatal gyermekek nem olyan ijesztőek, mint a Beat- les-együttes, de nevetségesebbek.

Van ebben a filmben bankrablás, esküvői hangulatban úszó család tűzoltóság, tetőmászás, hajsza, szökés, közlekedés, a nagy sztár címfotójá körüli hűhó, bandita, életmentés, autogram ,sportimádat, de mindenekelőtt az angol rendőrség gépezetének, névtelen embereinek görbetükre ez.

A rendező tudatosan építi cselekménye szálait azokra a nemrég történt nagy angliai rablási históriákra, amelyekhez epés és gúnyolódó megjegyzésekkel szolgált a kontinens is. Ennek a londoni rendőri gépezetnek kulcsfigurája az őrmester. Itt, ebben a filmben ez a Regan őrmester, vöröses hajú, törött orrcsontú, indulatos, tömzsi alak, aki vékonyka intelligenciájával, felduzzadt felelősségérzetével, saját személyének kimondatlanul is hangos fontosságával már nem burleszk-figura, hanem veszedelmesen pontos jellemrajz. Regan nem érti, hogyan történhetik szökés a rendőrségről. Szerinte égbekiáltó szemtelenség túljárni a kissé álmos, a gyakran gyomrukra gondoló rendőrlegények eszén. Regan hiúságát nem hatalmi túlten- gésben tapossa meg a rendező; hanem abban a pillanatban, amikor ez a felbőszült kicsinység a végtelen nyugalmi telefonosra támad. Itt elégtételként robban ki a nézőben a nevetés. Egy Regan, egy rendőrőrmester ott és akkor lesz igazán nevetséges, amikor azt hiszi, hogy nélküle nem egész a világ és az ő esze felett már csak a nirvána létezik.

Robert Dhéry, a film rendezője az öngúny csillogó szta- nioljába csomagolja azt a keserű bonbont, amit az angoloknak szán az angolokról, ötletei hol gyorsabb, hol lassúbb iramban bukfenceznek a vásznon. Nem erőlteti meg a néző képzeletét, mindenütt pontosan ott ágaskodik — ahol kell

— a jogcím, ami miatt és amiért a gúnyolódást elkezdte ez a szellemes fiatal francia filmes.

A Iady-t alakító Colette Brossét, a nagyon csinos platinaszőke sztár, Diana Dors, az őrmester figuráját élménnyé tevő Ronald Fraser és a csinos menyasszony, Catherine Sola nevét kell megemlítenünk a Henrit játszó Robert Dhéry mellett.

Jean Tournier színes képei, tablói, az arcokról készült tanulmányszámba menő felvételei értékesek.

A csípős odamondások filmje ez a burleszk, hatása itt-ott jobb és igazabb, mint az egyszerű nevettetésé.

(farkas)

Aki csak néhány hónapos időközökben jut el Gyöngyösre, meglepetéssel állapíthatja meg, milyen gyorsan épülnek a házak az új városrészben. Aki itt lakik a déli városrészben, az is megállapíthatja, az új házak környékének rendezése is megindult, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy azt a lakók szeretnék.

Az ÉM. Heves megyei Építőipari Vállalat ebben az évben több mint ötmillió forint értékben végez járulékos munkát a hangulatos színű, új házak környékén. Villany- és vízvezeték építése, csatornázás, ütés járdaépítés folyik most, méghozzá úgy, hogy az őszi idő beállta előtt kulturált környezet alakuljon ki. Erre tettek ígéretet.

A tizenhat tantermes általános iskola építése is fontos feladat, összesen hat és fél millió forintba kerül majd az új iskola, ebből az idén négymillió forintot kell felhasznál- niok az építőknek, hogy jövőre, július 31-re elkészüljenek a munkával.

A közel félmillió forintos költséggel épülő orvosi rendelő még ebben az évben készen lesz. Csak egy év múlva vehetik birtokba a déli városrész lakói a 2 200 000 forintos költséggel megépítendő vendégláHATVAN, BAJZA UTCA 3.

Itt lakik Visnyei Miklós. Alacsony kis ház. Belül tornác, előtte szőlőlugas. A hátsó szobától az udvar sarkáig t'z mé- tel lehet a távolság. Oda-vissza húsz.

... Ez jelenti számára a külvilágot.

A család, a kis szoba megszokott zugaival, néhány kedves, millió keserű emlék: ez az élete. Semmi több.

Szemén fehér kötés húzódik végig. Ha leveszi, csukott szemhéjai közönyösen merednek a levegőbe. Több mint húsz éve nem lát. Kora gyermekkora óta alig hall valamit. Most hetvennyolc éves.

Görnyedten ül a széken, bizonytalanul. Arcán barázdák.

tóipari kombinátot, aminek az alapozásához már hetekkel ezelőtt hozzáfogtak. A hatvan férőhelyes bölcsőde szintén csak a következő év július 31-ig készül el, a munkát már megkezdték.

A felsorolt kommuniális létesítmények fűtését központi kazánházzal oldják meg, aminek költsége megközelíti a két és fél millió forintot. Átadása még az idén megtörténik.

Miután a járulékos és a kapcsolódó beruházás nagyon fontos, ezeknek a terveknek a végrehajtását, a kitűzött határidők megtartását a városi tanács is szorgalmazza, de az építőipari vállalat illetékes vezetői is figyelemmel kísérik. Megígérték, hogy a feladatot pontosan teljesítik.

És végül a parkosítás. A déli városrész egyik területén, a már korábbi években megépített házak környékén gondozott virágágyak, jól felszerelt játszóterek, fák biztosítanak kellemes pihenést. A másik terület is ilyen lesz, hiszen az erre a célra biztosított mostani kereten túl, a jövő évi fel- használásra még közel tízmillió forint áll rendelkezésre közművesítésre és tereprendezésre.

Így lesz évről évre szebb a gyöngyösi új városrész.

Egyedül a keze beszédes. Kifinomult, ráncos öreg kéz — vak ember keze. Hangja öreges, színtelen, kicsit kántáló.

— A színekre?

— Emlékszem. Orgonaszín, bordó, sárga, fehér, szivárványszín.

... — Egerben, a lemezgyárban dolgoztam. Alig voltam több tízévesnél. Gőzkalapács mellett... ott süketültem meg. Mondták az orvosok: vigyázzak! Apátián, anyátlan árva voltam. Más munka kellett volna. A gyárban azt mondták, más nincs. Maradtam.

... Szikra pattant a szemembe. Fél évig vak voltam. Aztán újra láttam. Húsz éve végleg megvakultam. Mind a két szememre. Azóta ... sötétség.

... Emlékszem Egerre. A makiári hóstyán laktam, a gőzmalom közelében. Minden fát, bokrot ismertem. A szőlőkbe is jártam dolgozni. A munka volt mindenem.

HA JÓ IDŐ VAN, kiül a napra, gyujtóst aprít. Régebben fakanalakat faragott, sőt, fűrészelni is tudott.

... Elrontottam a fűrészt, nem bírom már gondozni. Próbáltam megreszelni, de még rosszabb lett. Azt hallottam, hogy van televízió. Csak az unokámat láthatnám. Legalább addig éljek, míg férjhez megy. De nem is élet ez...

Ha meglátogatja a fia, vagy ismerős tér be a házba, fel- villanyozódik. Órákig beszél. Az emlékeiről.

... Mellettünk lakott a Nagy Pista. Nagyon gazdag ember volt. Azt mondják, a kőlyuki csárda helyén most pincék vannak. Igaz ez?

... Még gyermekkorunkban sokat jártunk Gárdonyi Gézánál, a tanító úrnál. Jó időben minden este kint üldögélt, az ámbitusa tele volt papírral. Ha hazafelé mentünk, kiszólt nekünk:

Gyertek csak be!

Mi, gyerekek, leültünk mellé.

— Fogtatok-e nyulat — kérdezte nevetve.

— Fogtunk bizony.

— Na jól van.

— Hát Géza bátyánk min töri a fejét, mit ír?

Tovább épül Gyöngyös

— Eddig, fiaim, mindig bántották a magyart, most én vígasztalom.

Néha hideg bort is hozatott fel a pincéből.

Elhallgat. Feje ernyedten lekókad, botját keresgéli. Tétován mozdul a keze.

... Bánt az unalom.

Visszasüpped az iszonyú sötétségbe. Gondolatai kifakulnak, feketévé válnak. Visszabotorkál a szobába.

A SZOBA MINDEN zugát ismeri, kitapogatja, amire szüksége van. Ha nagyon unja magát, kimegy az udvarra. Tíz méter oda, tíz méter vissza. A külvilág. Centiméterenként tapogatja ki az ezerszer ismert rögöket, emelkedőket, süppe- dőket.

— Élőhalott — mondja a lánya.

Teljes erővel tűz a napfény,- sziporkáznak a színek. Neki mindegy.

— Csak a mama tudja megvigasztalni. Az se szóval, kezének érintésével. Nem hallja a szavakat, vagy csak alig. Ha nagyon kiabálunk.

Néha jó kedve van. Olyankor énekelni is szokott, fáradt* döcögős hangon. De egyre ritkábban.

A napok egyhangúságában^ örökös sötétségében szinte teljesen elvesztette az időérzékét Nappal szokott aludni néhány órát, éjszaka virraszt. Az ablak felé fordul, arra vár, valami nesz hátha elhatol tudatáig. Hiába.

Néha felkel, tapogatózva el-1 megy a felesége ágyáig.

.. .Mama!...

Az idős asszony már fel sem ébred, csak ösztönös mozdulattal simítja meg ura kezét.' Az öregember leül az ágy szélére, beszélni kezd. A süket, sötét éjszakába.

Aztán rádöbben, hogy nem hallgatják. A fáradt szemhéjak még jobban lehúzódnak. A vak ember magába roskad. Már csak magában gondolkozik. Magatehetetlenségéről, az életről, emberekről* vakságáról.

A SZÍNEK EGYBE fakulnak

emlékezetében.

...Töprengés az éjszakáról.'

11.

Sajnos, nekem betegséget jelent a magány! Nagyobb szükségem van az emberek barátságára, mint az esetleges biztos, mindennapi kenyérre. Azonban helytelenül beszélő idegen lévén, jobb társaságba bejutni igen körülményes és csak hosszú évek után lehet.

Szaktársaimmal pedig — színes bőrű emberek lévén — az afrikai törvények szerint társadalmilag nem érintkezhettem.

Kényszerülve voltam arra, hogy barátaimat játékklubokban, lóversenypályákon, női társaságomat pedig éjjeli mulatókban találjam meg. Az ilyen élet aztán sokkal viszontagságosabb és költségesebb a normális családi életnél, ennek ellenére sokkal alárendeltebb is. Mégis a Dél-afrikai Unióba bevándorolt emberek nagy százaléka így él. Arra dolgoznak, hogy éljenek, hogy éljék a hazárdjátékosok céltalan, kilátástalan életét. Nem kis százalékukból aztán hobó válik. És szerintem itt kellene keresni a gyarmatvilág elhobósodá- sának okát is.

Vannak kivételes esetek, hogy hasonszőrű polgár rejtélyesen, egyik napról a másikra meggazdagszik, de általában az ilyen gyorsan szerzett vagyonok ugyanúgy rövid életűek, és sok esetben börtön a jólét vége.

Velem ilyen csoda nem történt. Azonban, hogy a hobók nívója fölött tudjam magam tartani, nagyon körülményesen, sok-sok nehézséggel kellett megküzdenem. Egy kis és furcsa statisztika!

Nyolc év alatt hét városban éltem és dolgoztam, negyven különböző helyen laktam albérletben, szállóban és egy esetben béreltem főbérletet is. Tizennyolc munkahelyem volt.

A nyolc évből három évet dolgoztam asztalosságban, nyolc különböző munkahelyen. A kétévi bányamunkám 10 különböző bányánál dolgozott rövid időből tevődött össze, s három évet voltam munka nélkül.

Tizenhatszor költöztem el és vissza Durbanba az ország különböző városaiba, településeire.

5 alkalommal Johannesburgban,

4 alkalommal Newcastleban

2 alkalommal Utrechtban

2 alkalommal Vereneging- ben

1 alkalommal Fokárosban

1 alkalommal Witbankban

1 alkalommal Port Elisabethen.

Hogy mindez kétségessé ne váljék, történetem további részében mindenről pontosan beszámolok.

A Kenyából való visszaérkezésünk után tehát abba a kellemes helyzetbe kerültem, hogy holnaptól kezdve dolgozni fogok. Ismerve a szerszám szükségességét, mielőtt Jankovichtól elváltam, megemlítettem neki, .hogy szerszámra is szükségem lenne.

— Mennyi az? — kérdezte.

— Pontosan nem tudom, de 30—40 fontba biztosan belekerül. Szó nélkül adott 25 fontot.

— Valahol lakni is kellene — folytattam. Megreszelte a torkát, nagyot nyelt.

— Na persze — mondta, majd előhúzta tárcáját, adott még egy tizest, mondva: úgy osszam be, hogy az első fizetésemig ki tudjak belőle tartani. Elváltunk.

Vele sem találkoztam többet.

A délutáni újságokban oldalakat betöltő lakáshírdetések között próbálkoztam megtalálni részemre a legalkalmasabbat. Albérleti szobára, esetleg olcsó főbérletre gondoltam. Azonban helyi ismeretlenségemnél fogva nem tudtam, hogy valójában melyik is lenne az üzemhez legközelebbi. Eldobtam az újságot és betértem egy közeli görög fűszerkereskedő üzletébe. Elmondtam neki, hogy holnaptól kezdve a vele majdnem szomszédos asztalosüzemben fogok dolgozni és most egy lakást szeretnék kapni itt a környéken.

Az üzletének alig volt forgalma, nagyon ráérhetett, mert hosszadalmas és feltűnően közvetlen társalgásba bocsátkozott velem. Elmondotta, hogy a jövendő főnökömet jól ismeri és hogy az üzemből mindenki hozzá jár vásárolni. Érdeklődött, hogy mikor jöttem Afrikába és milyen nemzetiségű vagyok. Mikor megmondtam, tenyereit összecsapva — Ah! Hungária — csodálkozott. Majd elkezdte mesélni, hogy az ő barátja évekig tartózkodott Budapesten, s hogy ő milyen sokat hallott Budapestről, meg hogy mennyire szereti a magyarokat.

Ügy nézett ki a dolog, hogy egész záróráig beszélni fog, a lakásról már teljesen elterelődött a téma. Mikor újra említettem az ügyet, mutogatni kezdte, hogy milyen szép lakásdíszei vannak. Porcelán szobrocskák, falvédők, teáskészletek is. Kért, hogyha valamit venni akarok, okvetlen hozzá menjek majd, mert nekem alcsóbban fogja adni; Majd bemutatta, hogy milyen gusztusos és választékos az ő hideghús- és , konzervkészlete.

Én egyre csak a lakást hajtottam, amíg végre kimondta, hogy sajnos azt ő nem tud. Mostanában ilyesmit nem hallott, de tud ajánlani egy eladó házat.

Már elfogyott a türelmem és készültem kifelé, amikor megemlítette, hogy van egy segédje, aki a környéken mindenkit ismer, és ha ő nem tud lakást ajánlani, akkor ezen a környéken ne is próbálkozzam.

— Oska! — kiáltott hátra. Oszkár előbújt, magas vékony fiú, 25 év körüli. Búrnak látszott. Olajtól csillogó haja, oldalt elválasztva, pattanásos arca és nagy fülei voltak. De ezzel én nem törődtem.

4 pénznek és fajnak „szaga” van

A régebben Afrikában élő emberek szemei azt is első pillantásra megállapították volna, hogy Oszkár nem búr, hanem félvér, csak annyira ki van már fehéredve, hogy az afrikai fajtákat nem ismerő embernek lehetetlen különbséget tenni. Minden dél-afrikai nagyvárosban, de főleg Fokvárosban számtalan, igen csinos lány is van ilyen, akik afrikai törvények szerint a faji megkülönböztetés törvénye alá esnek. A velük való barátko- zás is hathónapi börtön és a már említett botütések, függetlenül attól, hogy a tegnap Európából Afrikába érkezett ember képes-e felismerni ezt a fajtát vagy sem. Általában azzal árulják el magukat, hogy kapnak az újonnan Afrikába érkezett európaiak barátságán és a hajuk színétől függően franciáknak vagy hollandoknak vallják magukat. Az ösz- szes afrikai hivatalos és nem hivatalos nyelveket tökéletesen beszélik, de annak a nemzetnek a nyelvét, aminek éppen vallják magukat, nem ismerik.

Az apám, vagy az anyám beszéli — szokták mondani.

önzetlen, jó barátoknak bizonyulnak, azonban miután észreveszik, vagy bebeszélik maguknak, hogy barátjuk már ismeri a származásuk titkát, egyszerre elmaradnak. Később, ha utcán találkoznak is, szégyenkezve beszélnek és képtelenek leküzdeni a születésük óta beléjük vert kisebbségi érzést. Nem ad nekik önbizalmat az sem, ha barátjukat nem érdekli az ő származásuk. Megalázkodva mennek tovább.

Oszkár is úgy kezdte, mint fajtájából bárki más tette volna. Főnőkétől rövid időre elkérte magát és velem jött, hogy lakást keressünk. Órákon belül már volt is egy lakás: egy szoba, fürdőszobás főbérlet, konyha nélkül. Havi 15 fontért, természetesen bútorozatlanul, közel az üzemhez, közel a fűszereshez, egy új háztömb első emeletén.

Már említettem, hogy az afrikai fehér embereket esetleges jobb öltözékkel nem lehet megtéveszteni. A pénz szagát valahogyan megérzik. Ez a háztulajdonos is nagyon gyanakodva tekingetett rám, amint Oska minden szavával a főnökére hivatkozva, bemutatott neki. Végül is kiadta a lakást. Kifizettem az első havi 15 fontos lakbért és megkaptam a kulcsot. Körültekintettem a szobában^ Csak a négy fal, bőröndöm a szoba közepén. Megnéztem a fürdőszobát* majd visszamentem. Leültem a szoba közepén levő bőröndömre és kérdően tekintettem Oszkárra. Inkább csak felsóhajtó ttam.

— A bútor mikor jön? —1 kérdezte Oszkár.

— Pontosan ez az amin én is gondolkodom — mondottam — Sajnos a bőröndömön kívül a világon semmi ingóságom, nincs.

< — Ne csüggedj el, ez is már eredmény! — biztatott. Majd elment és rövid időn belül pokróccal, lepedőkkel és egy párnával tért vissza. Felajánlotta, hogy használjam, amíg nem tudok magamnak venni. A csupasz parkettára leterített pokróc volt napokig az ágyam.

Másnap munkába mentem. A művezető úgy fogadott, mint általában a jó kuncsaft által beajánlottakat szokták fogadni. Elsőrendű dolgomként említettem neki, hogy szerszámaim sajnos, nincsenek.

Repülőgépen jöttem és a súlyos szerszámládám ide szállítása többe került volna, mint amennyit az egész megér. Ezért úgy határoztam, hogy minden héten megveszem majd a legszükségesebb szerszámdarabokat és igyekezni fogok, hogy rövid időn belül minijen szükséges meglegyen — magyaráztam szemrebbenés nélkül.

(Folytatjuk)

Urban Jmaci