Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-24 / 173. szám

a mi lenne ha élne, miként foly­- tatódott volna élete, s hogyan alakult, módosult volna ben- nünk az a kép, amely róla,- életút járói kiaakult? Az embe­- ri sorsokat történelmi esemé­- nyék szabják meg, hajóik vi­- toriáit viharok tépik, csapkod­sz iák. Schőnherz Zoltán, a dolgozó 1 nép e hű fia, szabadsághar- r cunk bátor katonája, ama ke­- vesek közé tartozott, akikről ;, bizonysággal állíthatjuk, hogy- bárhol, bármilyen helyen és z tisztségben, jó vagy rossz sors­ol ban, dicsőségben, vagy szürke- láthatatlanságban, emelkedés­- ben vagy hullásban, megmaradt- volna annak, aki életében volt: sose magáért, mindig a közös­- ség javáért élő és munkálkodó szeretetre méltó, igaz, egyszerű í embernek. c C zületése hatvanadik év- fordulóján is mint fia- , tál, s örökké fiatalnak maradó, i odaadó harcosra, önfeláldozó t forradalmárra emlékezünk reá, s állítjuk életét példaképül a mai és holnapi nemzedékek elé. Vadász Ferenc S kansen Mi kofáivá n ? Gőböly Gergely öröksége Mit örökölt a mikójalvi Gő­böly Gergely? Azt is mondhatni: néhány mázsa vasat. Minden őse a kovácsmester­séget mívelte. Nemzedékeken át az volt a rend, hogy az üllő mellett apjától tanulja, lesse el a fiú, a „titkos” fogásokat. így iskolázott még, Gőböly Gergely­nek az apja is; aztán véle meg is halt, sírba szállott az örök­ségül hagyományozott családi tudomány. Gőböly Gergelyből már nem lett kovács. Inkább a földet választotta, a földtől vette el, amit vehetett, a föld­ből csinálta meg életét. De a régi műhelyt is megőrzötte, úgy ahogyan apja után ma­radt, semmi szerszámot nem mozdított el helyéről. Sokáig úgy is volt, hogy csak néhány mázsa vas az, amit apja hátra­hagyott. A napokban idegenek kopog­tattak be Gőböly Gergely por­tájára. Tudományos emberek. Dr. Bodgál Ferenc, a népi fémművesség, kovácsmesterség ismert kutatója, miskolci mu­zeológus; kíséretében voltak az egri Dobó Múzeum munka- tárasi, egy restaurátor és egy fotós. Gőböly Gergely megmutatta nekik az örökségét. A műhelyt, a szerszámokkal. Dr. Bodgál az „örökséggel” elégedett: —• Minden fontosabb kovács­szerszám és produktum a mű­helyben megtalálható. A fel­szerelése egész Észak-Magyar- ország területén egyedülálló... Kétszázötven darab szerszá­mot vettek jegyzékbe — im­már valamennyi muzeális ran­got kapott. A XVIII. századi típusú fújtató, — faszerkezetén a dátum már múlt századból val: 1846. A többfajta csizma­patkóból annyit találtak, amennyi összesen sincs még a magyar múzeumok tulajdoná­ban. Gazdag az állatgyógyítás szerszámanyaga: ásítóvas, ér­vágó stb. Aztán a különféle „alakos” kalapácsok, ülőbeté­tek. — Feltétlenül érdemes volna a műhelyt és környékét régé- szetileg megásatni, sok anyag kerülhet még elő. Egri idegenforgalmi tarkabarka Az 1500 lelkes kis falu, Ml- kofáivá, többször hallatott már eddig is magáról. A rövid ideig tartó passiójáték külföld- ke elvitte a hírét, s művész- kedő pásztorainak faragásai­ból külön kiállítást rendezett az Iparművészeti Múzeum elődje, a Technológiai Múzeum. S lehet, most a faluba költö­zik majd egy valódi múzeum — „skansen”, szabadtéri. — Csak későbbi terv, hogy a Heves megyei Múzeumi Szer­vezet megvásárolná a műhelyt. Az egyedülállóan értékes szer­számok így eredeti környeze­tükben kerülhetnének megőr­zésre. S a korábbi tervek? — Tárgy- és témagyüjtést indítani az egész községben az itteni kovácsmesterség múltjá­nak felderítésére. A tárgy- és témagyűjtést kiegészíteni ku­tatásokkal, s egyes tárgyak korát metallográfiái vizsgá­latokkal is meghatározni. Gőböly Gergely örökségének értékét nemcsak a letűnt szá­zadokból megőrzött szerszámok teszik. Történeti hagyomány is kapcsolódik a kovácsműhely­hez. — A bejáratnál van egy fé­lig elfalazott helyiség. Valami­kor teljesen elfalazták, mert itt bujtattak el egy Mártonffy nevő honvédőrnagyot a szabad­ságharc letörése után, 1949-ben. Sokáig élt itt, ahogy mesélik* Kossuth katonája, az ételt az udvar felé lévő kis ablakon ad­ták be neki naponta... Dr. Bodgál Ferenc a népi fémművesség kovácsmesterség szenvedélyes kutatója, ismerő­je. Sokfelé hívják segíteni, ha egy-egy múzeum a népi fém­művesség, kovácsmesterség szerszámaival, felszerelésével kívánja gazdagítani szerze- ményi tárát. Azt mondhatni, a fiatal miskolci muzeológus a néprajzi „becsüs”: ő állapítja meg a tárgyak korát, értékék Dr. Bodgál vásárolta meg az egri múzeum részére a verpe­léti kovácsműhely berendezé­sét például, amely azóta már „skansen’’ rangját kapta, sza­badtéri múzeum. És vásárolt már kovácsműhelyeket Kis- győrben, Karcagon, Sellyén! Doktori címét is a népi fém­művesség, kovácsmesterség ku­tatásainak köszönheti; s ebből a témából írja most kandidá­tusi értekezését is. (pa*aky> vargók? Vagy az állandóan gyanúsított feketék? Ülni ál­talában a négerek szoktak. ötszáz főnyi magyar cso­portunk Afrikába érkezése után, a következő években gyakran hangosak lettek a már 11 óra után kihalt Johannes­burg utcái. Nófáztak a magyarok B. Teljesen csupaszon dolgoz­nak, egy csillére sokszor 10—15 ember is jut Az éles köveiket utánozhatatlan lassúsággal, kézzel rakják csillékbe, és egy ekjének es hangjára ütemesen énekelnek fájdalmas népdalo­kat. Ez alatt fehér felügyelőjük a botjára támaszkodva sóhajto­zik, pipázik, bagót rág; vagy ci­garettázik, álmosan újságot ol­vas és ki tudja, hol jár ez esze. Néha mintha magát akar­ná fölébreszteni, nagyokat ki­élt, éktelenül káromkodva, az őserdő minden állatjainak le- hordja feketéit, mert ez itt így szokás. Sok esetiben pofon is csattan. A mélyszinti munkahelyek helyenként olyan alacsonyak, hogy csak térden, vagy hason csúszva lehet előrejutni. Ne­kem már az első nap látott és érzett körülmények hatására felfordult a gyomrom. A sok járás, csúszás, mászás hatásá­ra, a nehéz bakancs óriási hór lyagokat törött sarkamra, es­te még fürdési után is ál­landóan kaparóztam, s aközben arra gondoltam, ezzel a nappal befejezem aranyásói pályafu­tásomat isi. Akkori jó barátom­mal, Talpassal, a bányában töltött első munkanap után összeültünk és először csak néztük egymást, majd elhatá­4 ^MPÜJS&G 1965. július 24., szombat noztuk az addig még kimondat­lant, hogy „el innen”. Ügy dön­töttünk, hogy Johannesburgba fogunk menni. Még az este összepakoltuk kevés holmijain­kat egy kölcsönkért kis bő­röndbe, s este hétre Johannes­burgba értünk. Minden előze­tes bejelentés nélkül véglege­sen lemondtunk a bányászat­ban elérhető rendkívüli magas kereseti lehetőségekről. Mint mondottam, egészen kis csoma­gunk volt, és számítva az ed­dig tapasztalt meleg éjszakára, elhatároztuk, hogy első johan­nesburgi éjszakánkat a szabad ég alatt töltjük. A késő esti órákig ismerkedünk a várossal, megtudjuk hol, merre vannak a gyárak, üzemek és .másnap több időnk lesz majd munkát keresni. Megtakarítjuk ezzel a szálló költségeit is. Az első nap látottak után legalább olyan, vagy nagyobb éjszakai forgal­mat képzeltünk el, mint itt Bu­dapesten van. Azt nem tudhat­tuk, hogy Johannesburg már a kora esti óráktól kezdve kihalt temető. És hogy 11 óra után kóbor lelkek sétálnak a néma utcákon. Hét óra felé az üzle­tek kirakatai előtt megjelen­nek az egyenruhás fekete va­gyonőrök, velük egy időben a fekete utcalányok is. Az utcák két oldala megtelik éjszakára leparkírozott kocsikkal és 9 óráig még egy-két kirakatot né­ző párt is lehet látni. Azonban 9 óra után már csak lassan, lé­pésben vezető autósokat, amint éppen a zsúfolt kocsisorokban keresnek parkírozóhelyet, vagy a néger lányokhoz (a tiltott gyümölcshöz) való jutás alkal­mas pillanatát keresik. Aztán az egész utcasorból álló mozik második előadásának befejezé­séig teljesen kihalt az utca, ki­hal a város. Tízkor bezárnak az összes italboltok, éttermek, kocsmák és más szórakozóhe­lyek. Olyanná válik a három órával ezelőtt még őrült forgal­mú Johannesburg, mint egy felhőkarcolókból álló lakatlan sziget, vagy mintha katonásan takaródéit parancsoltak volna. S mint takarodó után a kutyás őrök, Johannesburgban is elő­bukkannak a rendőrkocsik, a fehér és fekete gyalogos rend­őrök. Velük egy időben, mintha összebeszéltek volna, előbuk­kannak a hontalan fehér csa­vargók is. Az éjszakára lepar­kírozott kocsisorok ablakain betekintgetve haladnak tovább. Arcukon olyan kifejezéssel, hogy mindezt csak unalomból teszik, de rossz megjelenést keltő öltözékükkel olyan fel­kiáltójellel. hogy ezeknek va­lamire szükségük van. Látni még egy-két elkésett és futva hazafelé igyekvő fe­ketét is. Ugyanis a négereknek 11 óra után az utcán járniuk tilos. A kimaradt és külön en­gedéllyel nem rendelkezőket könyörtelenül felvesz minden rendőrkocsi, s később 30 na­pi börtönnel büntetik őket. De minden óvintézkedés el­lenére is, a reggeli újságok tömve vannak a betörések, fosztogatások híreivel. Vajon kik tehették? Az éjszakában legálisan kóborló fehér esa­Eleinte sokat kellemetlen­kedett a rendőrség. Később belenyugodtak, mert a magya­rok sohasem korlátozták érzé­seiket. Hiszen tudták, hogy a zárt ablakok mögött nem al­vó emberek, hanem erkölcs­telen házimurik húzódnak meg. Mert a nappal fehér bő­rükre olyan büszke búrok; an­golok előszeretettel töltik éj­szakáikat fiatal néger lányok­kal pénzért, vagy egy-egy ígért ruhadarabért. Kis bőröndünkkel a kézben, gyanútlanul kezdtünk sétál­gatni Johannesburg utcáin. Néztük a hatalmas háztömbö­ket, bírálgattuk a kirakatokat, észre sem vettük* hogy körü­löttünk egyre fogynak az em­berek és 8 óra után egyszerre csak üresek lettek az utcák. Valamiféle nemzeti ünnepre gondoltunk. Majd feltűnt, hogy egyre több, vagy többször egy- egy rendőrkocsi bukkan fel mellettünk. Lassan* lépésben hajtottak el, tekintetüket ránk szegezve, mintha azt akarnák mondani, hogy tűnjünk eL Mikor félreérthetetlenül észre­vettük* hogy ezek valamit akarnak, érák semmftmondó- an összenéztünk Talpassal, és nem törődve velük, tovább sé­tálgattunk. De nem fáradtak el* körözésük újra és újra meg­ismétlődött. Alig haladtunk egy tömböt* máris ott voltak. Hogy alaptalan gyanújukat eloszlassuk, egyre hosszabba­kat kezdtünk lépni, és egyre gyorsabban, de a rendőrök csak nem akartak tágítani. Úgyszólván -már rohantunk az utcán* összejártuk az egész várost, egész éjjel mentünk és semmit sem láttunk. Reggel halálfáradtan rogy­tunk a korán nyitó és egyet­len johannesburgi park, a Ju- bert Park füvére. Hamarosan mindketten mélyen elaludtunk, s mikor újra ébredtünk, az utcán már gördült a tenger- sok kocsi, hullámzott a nép* alig ismertünk egymásra. A tűző nap arcunk bőrét vérvö­rösre sütötte, s közben az ossz holmijainkat őrző kis bőrön­döt ellopták. Mi inkább a fájó arcunk bőrét sajnáltuk, mint­sem bőröndünket, hiszen úgy­sem volt benne egyetlen va­lamire való ruhadarab sem. Arról beszéltünk, hogyan fog majd tolvajunk csalódni, mi­után kinyitja a bőröndöt. A későbbi években beigazolódott, hogy nem volt igazunk, mert Dél-Afrikában minden érték. A nyomorban tartott feketék mindent megvesznek, még ak­kor is, ha nem tudják mi az, csak olcsó legyen. A parkban levő kútnál megmostuk égő arcbőrünket és elindultunk az újra zsúfolttá vált utcákon. Mentünk toronyiránt Érdekes bemutatni* hogy mit lát egy ma érkezett idegen a johannesburgi utcákon. El­sősorban okvetlenül az tűnt fel* hogy a város mennyire nemzetközi. A kereskedelem egyes áruit úgyszólván kisajá­títják egy-egy európai or­szágból ide kivándorolt nem­zetek polgárai. Így például: az angolok a férfi és női di­vatáru kis- és nagykereske­delmének teljhatalmú urai. Angolok után legnagyobb lét­számban görögök találhatók. Utánozhatatlan és konkurren- cia nélkül álló fűszerkereske­dők* az ország fűszerboltjai­nak mintegy 75 százaléka az 6 kezükben van. A hentesek mind jugoszlávok, a portugá­lok gyümölcskereskedők, és üzleteik rendkívül piszkosak. Az olaszok vagy bányákban dolgoznak, vagy éttermeket nyitnak. A bányákból általá­ban börtönbe jutnak, az étter­mekből csődbe. Az egyetlen*' rongyokban; overállokban látható faj a bennszülött feketék fajtája. Ipart nem tanulhatnak, üz­leteket nem nyithatnak, mint már hangsúlyoztam, kizárólag csak fizikai munkásként lehet őket alkalmazni. És amikor az idegen már egy fél napja járja nyitott szemmel Johan­nesburg utcáit, mint mi tete tűk, automatikusan kikívánko­zik belőle a kérdés: kié ez az ország voltaképpen* mire pár év tapasztalatával így keli; hogy válaszoljak: A búrok azt mondják, az övék; az angolok: az övék. A görögök nem tő­rödnek vele, hogy kié, a por­tugálok csak pár évig élnek ott.1 Mindezzel szemben a nége­rek így sóhajtanak fel: ez az ország mindenkié, csali nem a miénk. Ebben az országban; de fő­leg Johannesburgban, senki sem törődik a másik dolgával. Idegeneknek csak akkor szen­telnek időt, ha konkurrál, vagy ha anyagi előnyt jelenthet. Tehát ezt láttuk, miközben mentünk tovább toronyiránt*' nem afrikai fehér emberhez méltó külsővel, nyelvtudás nélkül. Már messze kíntjártunk a gyárnegyedben, mikor meg­hallottam az első körfűrész za­ját — Asztalosüzem — mondtam Talpasnak. — Hallom — felelte közöm­bösen. Gondolkodás nélkül be­mentem, kevés angol és német nyelvtudásomat tökéletesen megkavarva, próbáltam a mesterrel megértetni, hogy asz­talos vagyok és munkát kare- sek. Határozottan végigmért* majd nagyon kedvesen szólalt meg. 'folytatjuk) Urbán Jőzsaí Egy kilencéves, vékony " dongájú kisfiú állt a kassai dóm árnyékában azon a forró július végi napon, ami­kor az emberek — a felnőt­tek — valami, számára érthe­tetlen és megfoghatatlan do­lognak örültek, rosszat sejtető, vészterhes ügyért lelkesedtek. A kisfiú tágra nyitott szem­mel bámulta az eseményeket. Éljen a háború! — harsogta az utca. Zúgtak a dóm harang­jai, s a kisfiú — Schőnherz Zoltán — csak állt, kétségek­kel és ünnepélyes érzésekkel, félelmekkel a szívében. Egy- egy percre őt is magával ra­gadta az éneklő, felpántliká­zott sokaság harcias lármája. Félszegen kiáltott ő is, éljent mondott a királyra, akitől a parancs érkezett, hogy minden­ki hadba vonulni köteles. Öt évvel később a fiú, a reál- gimnázium növendéke, megint ott volt a kassai utcán, amikor ezrek üdvrivalgása köszöntöt­te a Szlovák Tanácsköztársa­ság kikiáltását, amikor a szlo­vák és magyar munkások, szegényparasztok, diákok, új, szabad élet megszületését ün­nepelték. A forradalmi napok múltá­val küzdelmes évek következ­tek: gazdagok dúskáló jólété­vel, szegények nyomorával, munkátlanságával. Az egykori kisdiák a bürnni egyetemre ke­rült. Rajongója volt a zenének, az irodalomnak, minden jóra, becsületesre, szépre fogékony lélek már akkor, a diákévek alatt felfogta az elnyomottak igazságát. Mire kezébe kapta a mérnöki diplomát, addigra már egy másféle diplomája is volt: kommunista lett, aki a villamos energiát a nagy le­nini terv, az emberiség bol­dogulásának szolgálatába kí­vánta állítani. Az egyetemi székhely és szülővárosa után nemsokára Csehszlovákia ma­gyarlakta területeinek szinte minden helységében otthonos, mindenütt megfordul, mint a forradalmi ifjúság szervezője, nevelője, lelkesítője. A burzsoá-demokrácia ha- tóságai nem nézik tét­lenül tevékenységét, többször letartóztatják, s hónapokat tölt a lőcsei és különféle más fogházakban. Ezekben a hóna­pokban is szüntelenül olvas, tanul, s mihelyt kiszabadul, nyomban folytatja a munkát, építi a cseh, a szlovák és a ma­gyar dolgozók közös harci frontját a növekvő fasiszté veszéllyel a fenyegető háború­val szemben. Így telnek fiatal évei: ez­rek és ezrek ismerik meg, ez­reket és tízezreket vallhat ba­rátjának. S ha ma megkérdő zik azokat, akikkel a harmin­cas években dolgozott, hogj miként emlékeznek rá, Po­zsonytól Kassáig, s Kassátó! Komáromig mindenki, aki akái csak néhányszor is beszélt ve­le, egyszerűségét, szerénységét szorgalmas komolyságát, cél­tudatos tettrekészségét, merész álmait és bátorságát említi. E tulajdonságok harmonikus egy­séget alkottak benne: ezt nem­csak életével, de hősi halálá­val is bebizonyította. Népünk több mint két évti­zede ismeri nevét és sorsát. Attól kezdve, hogy 1938 őszén Horthy seregei bevonultak Kassára és más, Csehszlová­kiához tartozó városokba, Schőnherz Zoltán a közvetlen életveszéllyel dacolva, félelmei nem ismerve dolgozott, akkor már a Kommunisták Magyar- országi Pártja soraiban, hogy figyelmeztesse az embereket: Horthy és kormányának szö­vetsége Hitlerrel katasztrófá­hoz vezet. Dolgozott, hogy a párt megteremtse azokat az il­legális szervezeteket, melyek irányíthatják az ellenállást, eredményesen teljesíthetik a nemzeti szerencsétlenség elhárí­tásának hazafias misszióját. Ismeretesek tettei, elszánt ál­dozatvállalásai, halálmegvető bátorsága, amellyel önnön lel­kiismeretének, s pártjának utasításait követte. A magyar fasizmus barbár kíméletlen­séggel széttörte életét: 1942. októberében, harminchét éves korában a budapesti Margit körúti börtönben meggyilkol­ták, amiért erejét, tudását és egész életét arra szánta, hogy hazáját megmentse a pusztu­lástól. E gy emberöltő telt el szü­letése óta. Az egykori ámuló szemű kisdiák, a for­radalom lelkesítő sodrásába került ifjú, a sorsa beteljese­dését emelt fővel fogadó kom­munista forradalmár, ha élne, hatvanéves lenne e napon, jú­lius huszonötödikén. Belső parancs, hogy arra emlékezvén, akivel valaha ta­lálkoztunk, akit ismertünk és szerettünk, s aki idő előtt ki­dőlt sorainkból, feltegyük ön­magunknak a kérdést: vajon Ha élne és köztünk lenne Sch őnherx Zoltán születése 60. évfordulóján Eger régi idegentorgalmi problémáját kívánja megolda­ni a tanács, amikor elhatároz­ta, hogy campinget létesít a városban. E célra igen alkal­mas területet sikerült találni a város északi részén, a Kővá­gónál, az úgynevezett Setét- villa környezetében. Kétségte­lenül látogatott, nagy forgalmú campingnek Ígérkezik a kor­szerű követelményekkel beren­dezkedő, kis cimpingházakkal is ellátandó új egri idegenfor- galm létesítmény. ★ Igaz örömmel vették az Eger­be látogató idegenek az elmúlt évek során felszerelt eligazító térképtáblákat. A táblák jelen­legi állapota azonban merőben méltatlan a város idegenforgal­mi rangjához: kopottak, pisz­kosak, rozsdamartak, elhanya­goltak. Sőt, — uram bocsáss! — a város legforgalmasabb he­lyén, a vár alatti téren, immár egy éve a földre lecsúszottan szégyenkezik. A táblák gazdá­jától, az Idegenforgalmi Hiva­taltól méltán várják vendége­ink azok állandó, folyamatos karbantartását. Sőt, mi több: igen hasznos lenne még jó né­hány ilyen új térképtábla a forgalmas helyekre ... ★ Az egri vár látogatottsága az utóbbi időszakban igen je­lentősen emelkedett. Az utolsó két vasárnap például 3300, il­letve 3400 turista kereste fel! Mióta egységes belépőjegyek léptek érvénybe, igen előnyö­sen alakult a képtár és a népi- rajzi kiállítás látogatottsága. Különösen a helyreállított gó­tikus palotában megnyílt tör­ténelmi kiállítás vonz nagy tö­megeket ★ Egri benszülött és ideérkező turista egyaránt — igaz öröm­mel vette a szállodák tőszom­szédságában a „hirhedf AKÖV-telep kitelepítését. Most már nyugodtan aludhatnak vendégeink, nem berregnek, s búgnak éjjeleken át fülükbe a motorok. A terület megfelelő rendezéséről azonban eddig megfeledkeztek, pedig a szük­séges munkák elvégzésére nem kevesebb mint 400 ezer forin­tot biztosított a tanács... ★ Már hírt adtunk arról, hogy egy 1500 személyt kiszolgáló étterem épül majd Egerben. Kezdetben a Népkert északke­leti szögletében tervezték a létesítmény felállítását, azon­ban itt az építkezésre város- rendezési megfontolás alapján nem kerülhetett sor. Mint most értesültünk, az éttermet a strandfürdő keleti oldala mel­lett fekvő területre kívánják felépíteni. ★ Nagy hasznát látnák a nya­raló vendégek és egriek egya­ránt azoknak a már hosszú he­tek óta földön heverő műkő kerti padlábaknak, amelyek a nagy forgalmú strand Hadnagy utcai bejárata előtt, vagy a minaret körül hevernek. Fel- használásukkal a strand előtt 8, a minaret körül pedig 12 pad szolgálná a pihenést. (Sugár)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents