Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-22 / 171. szám

Megkezdték a búzafelvásárlást 1474 vagon gabonát vesznek át a hevesi járásban — Biztatók a termésátlagok — Dlem veszik át a nedves gabonát A Heves megyei Gabonafel­vásárló és Feldolgozó Vállalat hevesi járási kirendeltségében szinte percenkint cseng a tele­fon. Várkonyi János kirendelt­ségvezető és munkatársai ne­héz munkát végeznek ezekben a napokban. A kirendeltség területén az idén nem keve­sebb, mint 1474 vagon gabonát kell átvenni és a munka lebo­nyolítása sok gonddal, intéz­kedéssel jár. A hevesi járás­ban különben tizenkét átvevő­hely van és a raktárak befoga­dóképessége 826 vagon. — Hava teszik a többi ke­nyér- és takarmánygabonát? Ezt a kérdést a kirendeltség vezetőjének tettük fel, aki azonnal megnyugtatott, hogy a felvásárlásra kerülő gabona el­helyezéséről még idejekorán gondoskodtak. Akkor sem lesz hiba, ha a tervezettnél na­gyobb mennyiségű gabona fel­vásárlására kerül sor. Az a helyzet ugyanis, hogy a kiren­deltség területéről máris szál­lítják a gabonát a különböző feldolgozó üzemeknek. Így nemcsak a malmok, de a ta­karmánykeverő üzemek is vár­ják az új árpát. Ami a zsákokat illeti, eb­ben a vonatkozásban sincs számottevő fennakadás, hiszen a termelőszövetkezetek előre jelzett igényeit a felvásárlók idejekorán kielégítették. — Jelenleg milyen ütemben halad a felvásárlás és csúcs­időben milyen mennyiségű ga­bonát vásárolhatnak fel? Megtudjuk, hogy a járásban befejezték a szövetkezetek az őszi árpa aratását. Ebből a fontos takarmánynövényből már 140 vagonnal vettek át. Megkezdődött a búza felvásár­lása is és kenyérgabonából ed­dig 10 vagon van raktáron. Ki­derül az is. hogy az idén a termésátlagok iárásszerte biz­tatóan alakultak és íHv meg­van a remény arra, hogy a felvásárlók terveiket teljesíte­ni tudják. Ami a felvásárlás A gabonafelvásárlás tehát megkezdődött, sőt, mind erő­teljesebben folytatódik. Nem­csak a hevesi járásban, de má- sütt is bőven akad tennivaló­juk mind a termelőszövetke­zeti, mind a felvásárlást vég­ző dolgozóknak. Közös, jó munkájuk eredményeképpen reméljük, sikerül majd teljesí­teni terveiket fSz.) 3Cös z'é no leír él A díszes faliújságon a Mát- ravidéki Szénbányászati Tröszt Gépüzemének udvarán időn­ként köszönőlevelek jelennek meg, amelyeket különböző honvédségi, karhatalmi ala­kulatok küldenek. Ezekben elismeréssel szólnak arról, hogy a gépüzemből bevonult fiatalok milyen példás maga­tartással, helytállással végzik szolgálatukat. Most éppen azt I olvashatják Juhász Miklós j honvéd munkatársai, hogy ő a felszabadulásunk 20. évfor­dulója tiszteletére indított versenyben becsülettel, szor­galmasan helytállt és vállalá­sát elsőként teljesítette. „Kö­szönet °lz elvtársaknak azért, hogy a fiatalok nevelésében ilyen részt vállaltak" — írják az abasári honvédségi alaku­lat katonai és politikai veze­tői, akiknek munkáját sok­ban könnyítette, hogy Juhász Miklóshoz hasonló fiatalok szolgálnak egységükben. Az egykori villanyszerelő, teker­cselő ifjúmunkás a hadsereg­be is magával vitte azt a szor­galmat, lelkiismeretességet, versenyzökedvet, amely a gépüzemben is jellemezte őt. S a köszönőlevél előtt gya­korta állnak meg egykori munkatársai, jóleső érzéssel tudomásul venni: a kis Ju­hász a hadseregben is méltó­képpen él üzeméhez, munka­társaihoz, akik immár a szo­cialista üzem cím tulajdono­Lengyelors/ág születésnapja Lengyelország születésnapja: július 22. Lengyel testvé­reink ettől a naptól számítják az új, a szocialista Lengyel- ország éveit, 1944. július 22-én a felszabadító szovjet hadsereg és a vele vállvetve küzdő lengyel haderő már lengyel földön verte a nácikat. A születésnap: az első történelmi jelentőségű győzelmes ütközet évfordulója. Varsóban új Lengyelország született az ősi földön huszon­egy esztendővel ezelőtt. Az európai országokkal foglalkozó irodalom a két világháború között „óriási falunak” nevezte Lengyelországot, mert ebben az időszakban az ország lakossá­gának 76 százaléka falun dolgozott és csak 24 százaléka élt a városokban. A régi Lengyelországban öt és fél millió polgár nem ismerte a betűt és ugyanakkor minden hetedik lengyel tanító munkanélküli volt. A régi Lengyelországban 49,8 év volt az átlag életkor, a szegénység és az elmaradottság országa volt a tegnap lengyel földje. Vér és szenvedés közepette tűnt el a tegnap Lengyel­országa. Hatmillió halott feküdt a megkínzott, megtiport lengyel mezők mélyén, a náci megszállók lemészárolták a la­kosság 22 százalékát. Az a szörnyű statisztika, amely a má­sodik világháború emberveszfeségeiről ad számot, elmondja, hogy a második világháború alatt az Egyesült Államok min­den ezer lakosából 1. Anglia 8, Csehszlovákia 15, a Szovjet­unió 37, Jugoszlávia 108 és Lengyelország 220 emberét veszí­tette el. A vérveszteségen túl Lengyelországban elpusztult a nemzeti vagyon 38 százaléka. Huszonkét esztendővel ezelőtt, július 22-én Lublinban« a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság felvázolta egy új, népi állam felépítésének nagyszerű programját. Mindaz, amit akkor a lengyel hazafiak, a kommunisták holnapként álmod­tak meg, ma, a szocialista Lengyelországban a dolgozó nép jelene. Az elmúlt huszonegy esztendőben megtízszereződött Lengyelország ipari termelése. Az életszínvonal emelkedésé­nek sok-sok számadata helyett álljon itt egyetlent az átlag életkor ma 67,8 év Lengyelországban. Magyarok és lengyelek — barátok és testvérek voltak a történelem elmúlt századaiban, de igazán mélységes és el­szakíthatatlan testvéri barátság azóta köti össze a két orszá­got, amióta mindkét ország népe a szocialista jelen és jövendő építésén munkálkodik. A népi Lengyelország születésnapján szeretettel és meg« beesüléssel köszöntjük Lengyelország dolgos népét. Igény Tóth János, a Hatvani Váro­si Tanács V. B. titkára példá­kat hozott az egészséges türel­metlenségről, az igények ál­landó növekedéséről, amelyek­kel a hatvaniak szebbé, ottho­nosabbá, gondozottabbá akar- já tenni környezetüket. Emlí­tette a Bornemissza utcabelie­ket, akik először azt érték el, hogy az utcájuk egyik oldalán járda legyen, s még jóformán meg sem száradt a beton, ami­kor már arról kezdtek tervez­getni, hogy a másik oldalra építendő járdához is keríteni kellene anyagot, pénzt, hogy az ott lakók se járjanak boká­ig sárba. S nem sok idő múlva tényleg elkészült az út másik oldalán is a járda. Ekkor azért kezdték el ostromolni a városi taná­csot, hogy száműzzék a sarat az útról is, hogy műút vezes­sen házaik között a város kö­zepe felé. Más utcákban már most azért kilincselnek a tanácsnál, hogy a 3-as számú főútvonal­ról lekerülő lámpákat megkap­hassák, hogy az ernyős villany­égők helyett modernebb vilá­gítást kapjon utcájuk. Ezeknek a növekvő igények­nek, ennek az egészséges türel­metlenségnek a tanácstagok adnak szót az összejöveteleken, ahogy a vb-titkár mondta: hat­vanhatig sem állnak meg a kérés ismétlésében. S mivel a lakók látják, hogy a fogadóórákon és más válasz­tói összejöveteleken elmondott kéréseik nemcsak meghallga­tásra találnak, hanem az anya­gi lehetőségekhez mérten sor- ra-rendre meg is valósulnak — mind több közérdekű bejelen­tés, kérés, javaslat hangzik el. A tanácstagok nemcsak azzal segítenek, hogy a végrehajtó bizottsághoz! postázzák ezeket a kéréseket, javaslatokat, de egyben sokat tesznek azok megvalósulásáért is. Mert ezek a kérések, ötletek, javaslatok „melléklettel” ér­keznek a városi tanácshoz. Ott van mellettük a lakosság ígé­rete is, ígéret arra, hogy részt vesznek a járda-, az útépítés­ben, a parkok rendezésében, fásításban, egyszóval: a növek­vő igényeik realizálásában. S hogy mennyire így van ez Hatvanban, bizonyítja az is, hogy amíg az elmúlt évben 60ü ezer forint értékű társadalmi! munkát végzett a lakosság, ei évre már egymillió forintot terveztek. De bármilyen nagynak tű­nik ez az összeg, reális. Fél éú alatt ugyanis 506 ezer forint értékű munkával járultak hoz­zá a városfejlesztési tervek, utak, járdák, villany- és víz­hálózat bővítéséhez. Az Ele­fánt József utcában két tucat­nyi társadalmi munkás építi a járdát, de a város más része­in is ott találhatók a tánácsta- gok által vezetett munkacso­portok, hogy szabad idejük­ben építsék, szépítsék ottho­naik környékét. így épül meg 21 kilométernél is hosszabb járda ez évben, s ha a cement­hiány nem akadályozza a munkát,minden bizonnyal meg­tetézik néhány tíz-, vagy száz­ezer forinttal a milliós válla­lásukat és az előző két évhez hasonlóan az idén is Hatvan­ba kerül a legtöbb társadalmi munkát végző városnak járó értékes tiszteletdíj. K. E. .\XXV«XXXXXNXXYS.\XÄX\XVS^C«VS.XXXXXXX\XXX*XXXXXXXXXW«'C«V«X'WOe^*VWN\\ViVXXXV^SX^XXXXXXXXXX^OXXXXXXXXNV^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\X\ Harmattól harmatig Helytállnak a Forgács testvérek igen jő és szerencsés dolog. Mindenekelőtt a végzett mun­kájukon mutatkozik meg ez előnyösen, hiszen érdekeltek abban, hogy saját maguknak, dolgoznak, aggódnak minden szem gabonáért, és becsülete­sen végeznek minden munkát. AZ ELMÚLT évi aratásnál is becsülettel helytálltak a For­gács testvérek, naponta 20—22 hold búzát vágtak le és a búza minőségétől függően 3—400 mázsa terményt szállítottak el utánuk a vontatók a magtárak­ba. — Egy-egy nyáron 500—600 holdat is nyugodtan le lehet vágni — mondja Forgács Pál —, ha jó a gabona és nincs üzemzavar. Természetes, hogy az idén is elvégezzük a szövetkezet összes aratásra vá­ró munkáját, utána pedig, ha a szükség úgy kívánja, máshová is készségesen átmegyünk se­gíteni. Érdemes megemlíteni, mi­lyen ügyesen és ötletesen arat­ták le teljesen gépi erővel a szövetkezet őszi árpáját Munkájukat nehezítette, hogy a vetés gyümölcsösben lévén, a fák között haladva kellett a több helyen dülött, kúszált ve­tést levágni. A két fiatal kombájnos úgynevezett egy­irányú aratással végezte ezt a munkát, ami azt jelenti, hogy a gabona dűlésárányával részét, próbaüzemet tartottunk^ nehogy később munka közben érjen bennünket meglepetés — fűzi hozzá bátyja, a kom­bájn felelős vezetője. A kelő nap már minden reg­gel odakünn a határban talál­ja a két Forgács fiút, annak ellenére, hogy besenyötelki la­kások, és kerékpárral járnak munkahelyükre. Reggel, amíg a harmat felszáll, elvégzik a gép napi karbantartását, zsíro­zását, ellenőrzik, olajozzák, ha kell, beszabályozzák a forgó és csúszó, súrlódásnak- kitett al­katrészeket. Szeretik ezt a jó és megbízható aratócséplőt, amely már négy éve kitűnően műkö­dik Forgács Pál kezei között. Ennek köszön hető, hogy az idén is folyamatosan, megszakítás nélkül halad az aratás Dor- mándon, és mielőbb zsákokba, magtárakba kerül a jövő évi kenyémekvaló. A SZORGOS munkák idején nincs sok idő beszélgetésre. A rövid pihenő után ismét felzúg hát az SZK—3-as motorja, és két fiatal kombájnosa termelő­szövetkezeti taghoz és KISZ- fiatalhoz méltóan folytatja to­vább a munkáját, az új élet betakarítását. A szövetkezet tagsága és vezetősége mindig bizton számíthat rájuk. Császár István Víkend a halálba... ital volt a kisebb-nagyobb tragédia okozója, már csak a ténymegállapítás megtételére kényszerítheti a közlekedés­rendészetet: a vereség elköny­velésére. Mert azon lehet vi­tatkozni, lehet és kell széles körű KRESZ-oktatással — már az iskolákban kezdődően! — propagandával, értekezletek­kel, tudományos ülésszakokkal segíteni, hogyan tartson lépést egy ország lakosságának felté­teles reflexe, hogyan váljék az szinte feltétlenné, ami a gép­kocsiközlekedés jelenét, de még inkább jövőjét illeti. De az ital nem tudományos vitatéma! Az: tudatos felkészülés a pusztításra! Jó néhány országban nem­csak bírságolnak, ha az ellen­őrzés során „szagot” fog a köz­lekedésrendészet, hanem be­vonják a jogosítványt és nem is rövid időre: két, néha há­rom évre tiltják el azt, aki szerencséjére csak a rendőr és nem a halál karjai közé sza­ladt. Aki gépkocsira, motor- kerékpárra ül, az „szolgálat­ban” van, mégha víkendre is indul családjával, barátjával. És a szolgálat nem tűri az italt: fegyelmi, elbocsátás, vagy éppen súlyosabb esetben bör­tön jár érte. A halál mindig megrázó, ha törvényszerű is. De az okta­lan halál, túl a tragédián, nemcsak e törvényszerűség „megcsúfolása”, de ámokfutás is, amelynek egy ember miatt több áldozata is lehet. A csa­lád, a hozzátartozók minden­képpen. A víkend az életet je­lenti és nem a halált. És sen­kinek sincs joga így saját éle­tével sem szabadon rendelkez­nie, különösen nem féldecik árán, egy békés szombat dél­után, vagy vasárnap este! Nem a gépkocsik számát, ha­nem az ostobaságét kell csök­kenteni a leghatározottabb esz­közökkel is. ... mert kegyetlen rovat az újságban a közlekedési balese­tek rovata! Gyurkó Géza- az úttesten anélkül, hogy bár­1 merre is néznének ... Nos, mindez lehet igaz, mint ahogy igaz is, de a balesetek jó része nem a még meg nem szerzett reflexek, hanem az útközben elvesztett reflexek ' hiánya miatt következik be. És nem is mindig és elsősorban nem az e g y pohár sör, bor, vagy féldeci pálinka miatt! Nem. Sokkal inkább amiatt, hogy a gépkocsi, a motorkerék­pár vezetője hosszabb idő után meg merte inni ama bi­zonyos első poharat és öröm­mel állapította meg: „mese az egész, az én féktávolságommal ugyan nincs baj”... És eljött a következő egy pohár, vagy egy féldeci, amikor ismét sze­rencséje volt, míg végül az a reflex alakult ki benne, hogy lehet, másnak megárt ennyi, de neki semmiképpen sem... És ezzel a magabiztos érzés­sel, talán már nem is egy po­hárral ül be a kocsijába, hogy víkendre induljon. És a halál­ba érkezik. Szerencsés esetben a kórházba! Lehet, hogy gyak­ran előfordul: látszólag nem j is az ittasan vezető gépkocsitu- < lajdonos, vagy motorkerékpá­ros a hibás. Valóban más nem adta meg az elsőbbséget, gon­datlan ember lépett le a járda- : ról' körültekintés nélkül — és halott, vagy halottak, sebesül- , tek, pusztulás emberben, va- i gyón ban egyaránt. Pedig itt is, 1 ebben az esetben is okozója a 1 balesetnek az ital, amely el- 1 vette a szükséges éberséget, 1 amely tompította a reflexeket, 1 s amely hatása nélkül a mo- 1 torkerékpár, vagy az autó ve- i zetője kikerülhette volna a tra- « gédiát. Így bűnrészes lett ben- > ne. Ez a titkos, vagy nagyon is 1 nyílt háború, amelyet a köz- * lekedésrendészet vív az embe- ' ri ostobasággal, rendre és sor­ra az ostobaság diadalával ' végződik. Mert minden egyes 1 baleset, ahol a felelőtlenség, az Törvényszerű, hogy a gép kocsiforgalom emelkedéséve: arányosan emelkedik a gépko­csi balesetek száma is. Törvényszerű? Kétségtelen, ahol nincs gép­kocsi, ott nincs gépkocsibale­set. De semmi esetre sem tör­vényszerű az emelkedés, még az arány sem, legfeljebb a bal- esétek lehetősége az, ami rí jószerint elismerhetjük a tör­vényszerűséget. Sokan véle­kednek úgy, hogy a magyaror­szági útviszonyok, amelyek az utóbbi években még követni talán tudták a gépkocsik szá­mának növekedését, de lépést tartani vele nem — nos, hogy azokban a bizonyos útviszo­nyokban kell keresni a balese­tek okait. A Mezőszemere és Egerfar- mos közötti országút nem a Balatonra, még csak nem is a Mátrába vezet, — mégis sú­lyos autóbaleset történt a na­pokban éppen ezen az ország- út-szakaszon. Az is kétségte­len, hogy a hallatlan gyors tempóval „felszaladt” gépko­csipark mellé nem zárkózott fel — mert az emberi ideg- rendszer úgy látszik nem ké­pes „gazdasági” csodákra! — a vezetők és gyalogosok ref­lexe, beidegződése. Nálunk, ahol még a kerékpár is kincs­nek számított akkor, amikor a fejlett autóiparral rendelke­ző nyugati országokban az autó már köznapi közlekedési esz­közzé vált, — úgy látszik ke­vésnek bizonyult még az idő, hogy beleszokjunk a fejlődő technika, a gépkocsi-közleke­dés mechanizmusába. Ezt az utóbbit „rendőri” nyelven legtöbbször úgy szok­ták kifejezni, hogy „nem adta meg a kötelező elsőbbséget”! (Természetesen itt nem a va- gánykodók nem kevés egyede- it felmutatni tudó típusáról van szó.) Jellemző erre, hogy lovas szekér, kerékpáros ka­nyarodik ki főútvonalra min­denféle körültekintés nélkül, hogy gyalogosok lépkednek át szemben haladtak, szakszerűen beállították a kalászemelőt, a gép sebességét csökkentették, a motolla fordulatszámát vi­szont növelték, és így a talaj közelébe leengedett gyorsan forgó motolla a kalászfejeket szépen a ;vágókésre terelte. Jóllehet ez a munka több időt igényel, több ide-oda való to­latással jár, mégis megéri, mert gépi erővel gyorsan és szakszerűen elvégzi az aratás nehéz munkáját. Eredményeik egyik titka a szorgalom és munkaszeretet. Harmattól harmatig, tehát a harmat felszállásától a leszál­lásig dolgoznak mindennap felváltva. Az idén úgy szer­vezték meg egymás között a munkát, hogy az egyikük arat, másikuk pedig addig egy von­tatóval a terményt hordja be a magtárba. Mindketten job­ban hasznosíthatják így mun- kaidajüket, és pótolhatják egy harmadik traktorista munká­ját. SIKEREIK másik titka, szeretik, gondozzák, ápolják és megfelelően karbantartják a gépüket. — Amikor a gépállomásról ezt az SZK—3-ast megkaptuk, mi még egy jó hetet dolgoz­tunk rá, hogy minden jól men­jen — meséli Pista, a fiatalabb kombájnos. Még egyszer át­néztük, átjavítgattuk minden A DORMÄNDI Béke Terme­lőszövetkezet vezetőségének az idén ismét komoly gondol okozott az aratás jó és terv­szerű megszervezése, lebonyo­lítása. Érthető, hiszen a kii tsz kevés számú tagságának többek között 500 hold búza 70 hold borsó, 100 hold árpa aratásával kell megbirkóznia kevés gépi segítség mellett. — A sok nehézség ellenére még sincs ok az aggodalomra — mondja Godó József, a ter­melőszövetkezet elnöke — és ennek egyik oka, hogy két ki­váló fiatal kombájnosunk len­dületes, pontos és szakszerű munkájára biztosan számítha­tunk. — Ki is hát tulajdonképpen ez a két szorgalmas fiatal kombájnos, akinek a kezébe van letéve az aratási munkák sikere? Javában folyik már az ara­tás a szövetkezet búzaföldjein, ahol az SZK—3-as kombájn kormánykereke mellett a két fiatal kiszista kombájnos. For­gács Pál és Forgács István, megtalálható. Nemcsak nevük után ítélve, hanem arcvoná­saikról, munkájukról, szorgal­mukról, szerény magatartásuk­ról is megállapítható, hogy testvérek. Pali, az idősebbik, a kombájn felelős vezetője, már 1960 óta traktoros, és a ne­gyedik nyarat tölti az arató­cséplő mellett, öccse, István, aki szintén traktoros, az idén már második nyaras kombájn- vezető. Mindketten tagjai a termelőszövetkezetnek, ami a szövetkezet elnöke szerint is ütemét illeti, nincs még „csúcs- forgalom” a felvásárlótelepe­ken. A jövő hétre várják a fel­vásárlás teljes megindulását, amikor is naponta mintegy hatvan vagon gabonát vesznek át az üzemektől. — Milyen az idei búza mi­nősége, van-e baj a nedves­séggel? A kérdés rendkívül indo­kolt, hiszen már több esetben előfordult, hogy a nedves ga­bonát nem vették át a terme­lőszövetkezetektől. A minőség­ről szólva a kirendeltségve­zető elmondja, hogy az idei búzák jobbak, súlyosabbak a tavalyinál. A termelőszövetke­zetekkel előre megbeszélték és megállapodtak abban, hogy a felvásárlók csak 16 százalék víztartalom alatt vehetnek át gabonát. Ez nem valamiféle „bogaras” intézkedés, ugyanis arról van szó, hogy az ettől nedvesebb gabona a romlás veszélye nélkül nem tárolha­tó. Éppen látogatásunkkor tör­tént meg, hogy Hevesen, a Rá­kóczi Termelőszövetkezet ár­páját nem tudták átvenni, mi­vel nedvességtartalma fél szá­zalékkal meghaladta az elő­írást. Ugyanez történt Kiskö­rén, ahol a tiszanánai Petőfi Tsz gabonáját nem vették át, mivel 17 százalékos volt a víz­tartalom. Ilyen esetekben természete­sen vita keletkezik az átvevők és az átadók között és sokszor szóváltásra is sor kerül. Ennek elkerülésére helyes, ha az üze­mek vezetői átadás előtt, mi­előtt tehát tehergépkocsira raknák az árut, mintát vesz­nek, vagy maguk győződnek meg a gabona megfelelő ned­vességtartalmáról. így elkerül­hető lenne a felesleges szál­lítás. Kisköréről két teherautó rakományt kellett visszairá­nyítani Tiszanánára. Ez fe­lesleges költség, szükségtelen bosszúság.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents