Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-20 / 169. szám
Hetedik helyen végzett az Egri Dózsa vízilabda-csapata az idei bajnokságban Mérsékelt teljesítményt nyújtottak az egri úszék az országos ifjúsági bajnokságon Az Izgalmas mérkőzést a televízió is közvetítette. Szombaton és vasárnap teljes sorsára. Jutott és az emberelőnyt forduló volt az ÖB I-es vízilabda- Szölgyémi használta ki. 3:2. Nyílt bajnokságban. Az egriek szómba- lett a Játék, de Felkai az utolsó to* a bajnokjelölt FTC-vel ját- pillanatokban ismét biztosította szOttak Budapesten a Sportuszo- az FTC kétgólos vezetését 4:2. dában, majd másnap Egerben, a A harmadik negyedben Kárpáti Szolnoki Dózsa együttesével küz- dr .a kapufát találta el, majd HaJ- döttek meg a bajnoki pontokért, mos a léc mellett óriási gólt lőtt. A bajnokság két utolsó mérkőzése 4:3. Rögtön a kezdés után Felkai — az egriek szempontjából — egy volt eredményes. 5:3. vereséget és egy győzelmet hozott. Az egriek nem adták fel a ktlz- Szombaton minimális vereséget delmet. Pócsik távoli hatalmas szenvedtek- az FTC-től, vasárnap bombáját Ambrus csak kiütni tud- pedlg az utolsó negyedben nyúj- ta és az igy megszerzett labdát tott jobb játékukkal fektették két Utassy a sarokba csavarta. 5:4. vámra a másik vidéki csapatot. Az Az utolsó negyed 0:0-as ered- egiiek így a bajnokság végén az ményt hozott. Az FTC védekezés- OB I-es tabellán a 7. helyet fog- re állt be, az egriek támadását pe- laitak el. Bajnok lett az FTC, az dig Halmos kiállítása zavarta. Újpesti Dózsa és a Bp. Honvéd Az FTC ezzel a győzelmével meg- eiőtt. nyerte az Idei vízilabda bajnoki FTT—Fari T>Á'/sn 5-4 címet, de a találkozó során a bajái IX.fcgri uozsa 5.4 nokcsapathoz méltó játékát ritkán (1:0, 3:2, 1:2, 0:0) csillogtatta. Soortuszoda V ■ Bözsi dr A döntetlen Igazságosabb lett- Szívós Gvar- volna, Wsaen az egriek végig mél- - iS BoS « ellenfélnek bizonyultak és a Kárpáti dr Edző: Fábián Dezső. taláUtoaaó az utolsó i^cig nyílt Eger: Denk — Ringelhann. Póeisík- — Franik — Bolva Utassv1 Kárpáti dr., az egriekéből pedig Szölgyémi. Csere: Halmos. Edz?: Den?'. teljesítménye bizoBaranyai József. A gólok sorrend- nyűit jobbnak, je: Kárpáti dr.. Gyarmati <4 méte- Egri Dózsa—Szolnoki Dózsa 4:3 résből), Felkai. Pócsik <4 méteres- - ... bői, Szölgyémi, Felkai (4 méteres- (1:0, 1:1, U:l, 4:1) bői. Halmos, Felkai (4 méteresből),- Eger, 1800 néző. V.: Dr. Boér. Utassy. Eger: Denk — Ringelhann, P6Kezdés után Eger lépett fel tá- esik — Frank — Bolya, Utassy, madólag, később azonban az FTC Szölgyémi. Edző: Baranyai György, vette át a kezdeményezést. Kiss Szolnok: Szegedi — Pintér I., pontosan továbbította a labdát Pintér IX., — Kuczora — Kádár, Kárpáti dr. kezére, aki villám- Urbán, Szabó. Edző: Czapkó Mik- gyórsan lőtt a hálóba. 1:0. Ezután lós. is aIZ FTC maradt támadásban, és A gólok sorrendje: Szölgyémi, mintegy két percen keresztül csak utassy. Kuczora, Kuczora, Pócsik a szerencse mentette meg az egrie- (4 méteresből). Pintér H., Pócsik. két az újabb góltól. Eger kezdett jobban: Szölgyémi A második negyedben az zöld- megszerzett labdájával előbb fehérek kezdtek jobban, de később Utassy, majd Pócsik veszélyeztet- feljött az Eger is. Utassy közeli te a vendégek kapuját, de a szol- bombáját Ambrus szögletre ütötte, nokl védők sorozatos szabályta- Ellentámadás során Kárpáti dr. lanságokkal állták útját az egriek négymétereshez jutott és ezt érté- támadásainak. A szoros emberfo- kesítette 2:0. Nem sokkal később gásra berendezdekett csapatok en- az alvó egri védők mellett Felkai nek ellenére, már az első negyedlőtt élesen a hálóba. 3:0. ben hatalmas iramú mérkőzést A 3:0 után az egriek lendültek viidak- A* ^"«0 foM a támadásba. Pócsrikot biztató hely- zetben visszahúzták és a megítélt négymétereset az egriek válogatott ravasz lövésével jutottak 1.0-as játékosa értékesítette. 3:1. A gól vezetéshez. fellelkesítette a vendégeket, s eb- A második negyedben Szolnok ben az időben a bajnokjelölt csa- lépett fel támadólag, de az egri pa* csak szabálytalanságok árán védők, élen Delikkel, sorra hárí- tudott szerelni. Szívós a kiállítás tották a veszélyes lövéseket, sőt, NYÁRI KUPA MÉRKŐZÉS egy ellentámadás során Utassy volt eredményes 2:0. A gól felrázta a vendég Dózsa játékosait, s ekkor az egriek szabálytalankodtak többet. Pócsik a kiállítás sorsára jutott. Várható volt a szolnokiak gólszerzése, amikor Eger egy ellentámadás során négymétereshez jutott. Utassy a lábdával a kapufa bal felső sarkát találta el. A kipattanó labdát a szolnoki kapus Pintér II. elé tette, aki egyből Kuczora elé játszott és a szolnoki- csatár nem hibázott. 2:1. A kihagyott négyméteres és az ezután kapott gól kissé elkedvetlenítette az egrieket, és így a harmadik negyedben inkább a védekezésre fordítottak gondot. A szolnoki támadásokat nemegyszer csak a kapufa hárította, sőt, egy esetben Denk a gólvonalról „halászta ki" a labdát. Végül egy kapu előtti kavarodás végén Kuczora erős lövése a késlekedő Denk Jobb keze alatt sodródott a hálóba. 2:2. Az utolsó negyed hozta a legnagyobb összecsapást és izgalmat. Mindkét csapat nyílt sisakkal támadott, s a kapu előtt a védők nemegyszer csak szabálytalanság árán tudták megakadályozni a gólszerzést. Előbb Utassyt nyomták víz alá, majd nagy gólhelyzetben Pócsikot tartották fel, de a csatár így is a hálóba lőtt, a játékvezető azonban négyméterest Ítélt. A büntetőt Pócsik értékesítette. 3:2, Nem sokáig örülhettek az egriek a vezetésnek, mert emberelőnyhöz jutott a Szolnok, s ezt Pintér II. használta ki 3:3. Húsz másodperc volt még hátra a találkozóból, amikor Pócsik, szorongatott helyzetben, közvetlen közelről a kapus keze alatt sodorta a hálóba a Labdát. 4:3. Az Egri Dózsa megérdemelten győzött a jó iramú, izgalmas, nagy küzdelmekkel tarkított mérkőzésen. Kitűnt Denk, Szölgyémi, Pócsik, illetve Kuczora, Pintér n. és Urbán játéka. A bajnokság végeredménye: 1. FTC 18 12 6 — 69:45 30 2. Újpesti Dózsa 18 11 4 3 64:58 26 3. Bp. Honvéd 18 7 9 2 72:54 23 4. Szolnok 18 8 4 6 61:53 20 5. Cs. Autó 18 7 6 5 59:59 20 6. BVSC 18 S 11 4 43:48 17 7. Eger 18 5 6 7 70:74 16 8. V. IZZÓ 18 4 3 11 44:57 11 9. OSC 18 1 7 10 52:66 9 10. Bp. Spar. 18 2 4 12 47:69 8 Pénteken, szombaton és vasárnap került sor Budapesten 487 versenyző részvételével az 1965. évi országos ifjúsági bajnokságra. Már az első napon több kiemelkedő eredmény született, különösen Turóczy Judit, a BVSC versenyzője volt elemében, aki több csúcsbeállítást ért el. Az egriek a várakozáson alul szerepeltek, a három nap alatt csupán 4x200 méteres férfi gyorsváltónk és Csikász Géza, az 1500 méteres gyorsúszásban szerzett bajnokságot. A többi ifjúsági versenyző csupán helyezéseket ért el. EREDMÉNYEK Férfiak: 100 m gyors: 1. Csaba László (PTC) 56.6, (országos ifi csúcs) 100 m mellúszás: 1. Szentirmai István (BVSC) 1:13.9,... 4. Mi- halik (E. Dózsa) 1:18.2. 200 m pillangó: 1. Pálinkás (Bp. Építők) 2:22 (országos ifi csúcs). 4x200 m gyorsváltó: 1. Egri Dózsa (Csikász, Patkó, Kiss, Hevesi) 9:03,9, 2. Üjpesti Dózsa 9:11.6, 3. FTC 9:16.4. 400 m gyors: 1. Csaba (FTC) 4:36.1 (új országos ifj. csúcs), 2. Csikász (E. Dózsa) 4:42.2, 3. Ku- csera (Bp. Honvéd) 4:46,7. 100 to. pillangó: 1. Pálinkás (Bp. Építők) 1:04,3. 100 m hát: 1. Lázár (Dorogi Bányász) 1:7.3, 200 to. mell: 1. Szendrő (Dorogi Bányász) 2:44.8, 2. Sasics (Bp. Spartacus) 2:46.6, 3. Mi- halik (E. Dózsa) 2:47.5, 4x100 m gyorsváltó: 1. Újpesti Dózsa 4:02, 2. Egri Dózsa 4:04.3, 3. BVSC 4:08.3. 1500 m gyors: 1. Csikász (Egri Dózsa) 18:37, 2. Pálffy (Bp. V. Meteor) 18:51, 3. Kucsera (Bp. Honvéd) 18.51.7, 4. Hevesi (Egri Dózsa) 19:26.5. 200 m hát: 1. Lázár (Dorogi Bányász) 2:25.7. 200 m vegyesúszás: 1. Csaba (FTC) 2:23.7 (új országos ifjúsági csúcs). 4x100 m vegyes-úszóváltó: 1. FTC 4:34.5, 2. BVSC 4:36.5, 3. Üjpesti Dózsa 4:37.5, 4. Egri Dózsa 4:38. Nők: 100 m gyors: 1 Turóczy (BVSC) 1:02.6,... 5. Bukolyi (E. Dózsa) 1:08.8. 100 m mell: 1. Brandy (Bp. Honvéd) 1:22.1 (országos ifjúsági csúcs). 200 m hát: 1. Turóczy (BVSC) 2:39.9 (országos ifj. csúcs). 200 m vegyesúszás: 1. Turóczy (BVSC) 2:36.5, (országos ifi csúcs). 400 m gyors: 1. Soltész Ágnes (Vasas) 4:07.6----- 4. Ko sztolnik (E. Dózsa) 5:22.4, 5. Tóth (E. Dózsa) 5:24.1. 100 m hátúszás: 1. Nagy (BVSC) 1:15.1. 200 m. mellúszás: 1. Brandy (B. Honvéd) 3:00.5, 4x100 m gyorsváltó: 1. BVSC 4:34.2, 2. FTC 4:39,4, 3. Egri Dózsa 4:47.5. 200 m gyors: 1. Turóczy (BVSC) 2:27.4. 800 m gyors: 1. Soltész (Vasas) 10:35.7... 4. Kosztolnik (Egri Dózsa) 11:13,6, 5. Szarvas (Egri Dózsa) 11:55.5. 100 m pillangó: 1. Turóczy (BVSC) 1:11.6. 4x100 to. vegyesváltó: 1. BVSC 5:06, 2. FTC 5:12,7, 3. Újpesti Dózsa 5:23,5, 4. Egri Dózsa 5:24. A pontversenyben: 1. BVSC 451 pont, 2. FTC 322, 3. Üjpesti Dózsa 171, 4. Egri Dózsa 163, 5. Budapesti Honvéd 128, 6. Bp. Építők 92 ponttal # Barátságos nemzetközi mérkőzések Slavoj Bratislava—Egercsehi Bányász 1:1 (0:0) Egercsehi, 400 néző. V.: Rácz. Slavo): Kovács — Kurdek, Bivár- nyik, Kövér J. — Lénárd, Mondics — Tóth, Gazda, Kövér P., Gajdos. Szokirka. Edző: Zibrinyl J. Egercsehi: Molnár (Szabó) — Stoff, Horváth, Sütő — Nagy T., Ipacs — Erdei, Kovács, Tengely (Dudás), Sulyok (Petrányi). Edző: Vékony László. Egercsehi támadások vezették be a nemzetközi, barátságos . mérkőzést. Tengely jó labdával tette ki Erdélyit, aki elől a kapus kivetődéssel hárított. A 14. percben a vendégek jobbösszekötőjé nagy lövést zúdított Molnár kapujára, de a csehi kapus ügyesen hárított. Továbbra Is Egercsehi maradt támadásban: Kovács elől áz utolsó pillanatban mentettek a védők, majd egy perc múlva Sulyok lövését védte a kapus. A 16. percben az utolsó mérkőzését játszó Tengelyt a fiatal Dudás váltotta fel. A levonuló Tengelyt a közönség nagy tapssal fogadta és Sertésgondozót keres Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Makiár. Fizetés megegyezés szerint. Pannónia motorkerékpár eladó. Andomaktálya, Rákóczi út 68. Egri Dózsa—Borsodi Bányász 1:1 (1:0) Eger, 1500 néző. V.: Garamszegi. Eger: Papp — Mészáros, Kiss I., Révász — Alaxai, Borsányi I. — Nagy K., Üsztöke, Prommer, Csizmadia. Kiss H. Edző: Kemény Tibor. B. Bányász: Veres — G. Szabó, Csétfalvi, Nuszbaunn — Tátrai, Benkő — Kovács, Zsinka (Várhelyi), Máj zik, Juhász, Száraz. Edző: Kerekes Imre. A szél támogatásával a vendégcsapat kezdte a játékot, s némi mezőnyfölényre tett szert. Mintegy tíz perc elteltével a hazai csapat vette át a játék irányítását és a 15. percben megszerezte vezető gólját is: Nagy K. beadása Csetfalviról Prommer elé pattant, aki közvetlen közelről, a vetődő kapus mellett, a jobb sarokba lőtt. 1:0. Továbbra is a hazaiak maradtak támadásban. Alaxai saját térfeléről középen vezette fel a labdát, majd Prommert ugratta ki, aki nagy helyzetből a kapu mellé gurította a labdát. Egy perccel később Nagy K. átadását Kiss II. biztos helyzetből erősen fölé vágta. A 27. percben Csizmadia egy előrevágott labdával kapura tört, de az egyik borsodi védő az alapvonal közelében fölvágta. A játékvezető ll-est ítélt. A megítélt 11-esnek Borsányi futott neki, de Veres biztosan hárította a lövést. A játékidő további részében a két 16-os között folyt a küzdelem, Eger több biztos helyzetet hagyott kihasználatlanul, de a Bányászcsatárok is elügyetlenkedtek egykét helyzetet. A második félidőben megváltozott a játék képe: végig a vendégek irányították a játékot és időnként meglepően nagy mezőnyfölénybe kerültek. A 63. percben szabadrúgáshoz jutottak a bányászok. Az ötössel egy magasságból Száraz erősen lőtt kapura, a labda Borsányi fején irányt változtatva a rosszul helyezkedő Papp mellett a jobb felső sarokban kötött 3d. 1:1. Nem sokkal később, a 75. percben, Révászt Kemény edző sportszerűtlen magatartása miatt lehívta a pályáról. A tíz főre olvadt hazai csapat nagy hajrába kezdett, de gólt elérni már nem tudott, annak ellenére, hogy három biztos helyzetük is akadt. Egy ízben Prommer a 11-es ponton elügyetlenkedett egy biztosnak látszó helyzetet, majd később Usztöke fejese került a bal kapufa mellé. Egyénileg Papp kevés dolgát jól látta el, de a gólnál helyezkedési hibát vétett. A közvetlen védelem megfelelt, a csatársor az első félidőbeli játékához képest a második félidőben teljesen visszaesett. Vasárnap az Egri Dózsa együttese a Nyíregyházi Sparta cusszal játszik kupa-mérkőzést Nyíregyházán. A NYÁRI KUPA ÁLLASA NB XI., miskolci csoport 1. Egri Dózsa 4 2 2 - 16: 9 6 2. Borsodi B. 321— 9:35 3. Nagyba tony 3 1 1 1 7: 8 3 4. Nyíregyh. Sp. 3 1 1 1 4: 5 3 5. Miskolci B. 3 111 5:10 3 6. Szolnoki MÁV 4---4 6:12 1. C sepel—MTK 1 2:0 2. Pécs—Komló 1 1:0 3. Egyetértés—m. kér. 2 1:3 4. Szállítók—Budafok 1 2:0 5. Bp. Spart.—Jászberény X 2:2 6. Eger—Borsod X 1:1 7. Mlsk. B.—Szóin. MÁV 1 2:1 8. Nagyb.—Ny.-háza 1 2:0 9. Zala. Dózsa—KtSTEXT 1 5:2 10. Győri Dózsa—Veszprém 1 5:3 11. Zala. TE—Pápa 1 3:2 12. Izzó—Láng 1 3:0 13. Várpalota—Pénzügy. +1 1 3:2 14. Szóin. MTE—Budai Sp. 1 1:0 Piros Danuvia motokerékpár eladó. Elger, Verőszala u. 114. Eladó egy jó karban levő, 18 ezret futott Danuvia motorkerékpár. Bereczki János, Hatvan, Táltos út 14. 500-as Trabant eladó. Eger, Baktat U. 19. Bontásból 2 db ablak spalettá- val, egy db spaletta nélkül, német gitár eladó. Eger, Május 1. u. 16. Textilipari fonó szakmunkást, vagy textiliparban jártas karbantartó lakatost keres felvételre az Egri Dohánygyár. (Lehet nyugdíjas is.) búcsúztatta. Ezután mezőnyjáték alakult ki, de mindkét oldalon a védők ügyesen hárítottak. A második félidő elején a csehek kezdeményeztek többet. Az 51. percben egy jobboldali támadás végén a középcsatár a balszélső fejére tette a labdát, aki a késlekedő Szabó mellett biztosan fejéit a hálóba. 1:0. Ezután csehi támadott többet. A 70. percben baloldali szögletrúgás után Ipacs fejese találta meg az utat a hálóba. 1:1. A gólra a vendégek ellentámadással válaszoltak, de a csehiek biztosan romboltak. Hasonló sorsra jutottak az egercsehi támadások is és igy az eredmény már nem változott. Változatos, izgalmas mérkőzésen Egercsehi megérdemelt döntetlent ért el a csehszlovák IL ligás labdarúgó-csapat ellen. Honvéd Gagarin SE—Szovjet Légierő 7:5 (5:3) Feldebrő, 300 néző. V.: Mező. Góllövők: Mózes (4). Karkus, Tu* za I. és Tuza II., illetve Fiiin (2), Mirosnyicenko (2), Labikov. Az árvízkárosultak megsegítésére rendezett mérkőzést virágcsokor- csere előzte meg, majd a kezdés után az első percben Mózes lövése a kapufára vágódott és onnét a hálóba hűlt. 1:0. A magyar honvéd- csapat maradt továbbra is támadásban, s rövid idő leforgása alatt 4:l-re elhúzott. A vendégek nem adták fel: a könnyelműsködő hazai védők mellett 4:3-ra szépítettek. Egy perccel később azonban a hazaiak tovább növelték előnyüket 5:3-ra. A második félidő jó iramú mérkőzést hozott. Előbb a szovjetek szépítettek, majd a magyarok növelték tovább góljaik számát. Többszöri szöglet után a .vendégek eredményeskedtek, majd az 53. percben Mózes beállította a végeredményt. A két csapatból Ortolányi, Mó-V zes, illetve Fiiin és Mirosnyicenko játszott a legjobban. A visszavágó mérkőzésre augusztus 8-án kerül sor. 35 000 km-t futott .,Skoda” személygépkocsi eladó. Eger, Szepesi András utca 20. 700 öles lucerna eladó. Eger, Makiári út 94/A. Egerben, a strandhoz közel, 210 négyszögöl teliken álló ház helyére emeletes társasház építéséhez társat keresek. Borospince olcsón, sürgősen eladó. Cím a Kiadóhivatalban. Személyautók kötelező szavatosság-biztosítási díja folyó év második felére, júliusban még kamatmentesen fizethető,! az Állami Biztosító fiókjainál. A Gyöngyösi Vízművek azonnali belépésre keres 1 fő gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Gyöngyös, Jókai u. 25. szám alatt. Keresünk azonnali, félnapos alkalmazásra, gyakorlott nyugdíjas gyors- és gépírónőt. Jelentkezni Eger, Vörösmarty u. 27. sz. alatt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 23. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 22-44. Postafiók: 23. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési dija egy hóra 12,— Ft. ..('.fizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat; Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Bútor es üvegporcelán kiállítás nyílt f. hi 19-én, a Verpeléti Földmiívesszövetkezet bútorboltjának nagytermében és az üveg-porcelán szaküzletében A kiállításra kerülő áruk a helyszínen megvásárolhatók. A kiállított, illetve raktáron levő bútorokat a látogatók OTP-hitellevélre is megvásárolhatják. A KIÁLLÍTÁS NYITVATARTASA: Július 30-ig, 8 órától 15.30 óráig. Megérkezett Gyöngyösre a jön! Berlini Nagycirkusz EGERBE július 23—24—25—26 Jön! Jegyek elővételben válthatók a művelődési házakban, Egerben a színházi jegyirodán.