Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-16 / 140. szám
Lehetett volna ... jogra megy. Elkezdett sakkcikkeket írni, közölték is, de azt is abbahagyta. Sportállásaiból sorra kilépett. A múlt nyáron egy balatoni csónakkölcsönzőben dolgozott. (Itt sakktudását is kamatoztatta: leült sakkozni akárkivel a parton, az első két-három partit mindig elvesztette, aztán fogadást kötöttek a következőre, azt mindig megnyerte ..) — Egy szál ing, egy szál nadrág elég a Balatonon, esetleg egy pulóver, ha fúj a szél — mondta. Ekkor már ennyi volt egész gardróbja. S még utoljára egy szerencse villant rá. Egyesülete kivitte Bécsbe sakkozni. A csónakkölcsönzőből Bécsbe. Hetekkel az út előtt kezdte a tranzakcióit. Ide-oda rohangált pénzért, valutáért. — Most végre rendbe hozom magam anyagilag. Ez az egy út kihúz a csávából. — Adjál már kölcsön egy inget, egy öltönyt, egy cipőt ... Ebben a nadrágban és pulóverben mégsem utazhatom Bécsbe. Nem jött vissza. Ismerősöd mondták, hogy ügynökösködik* magyar üzletek felhajtója. Itthagyta 20 ezer forintos adósságát. Apja kifizette, ugyanúgy, mint a többit. ★ — Kisztihdnd... — Good evening, Sir ... Köszönőember lett Sidneyben. Legutóbb levél jött tőle: kikötőben dolgozik... s egy kis adminisztráció is akad. Gondolom, rakodómunkás, és néha felírja, hogy hány zsákot vitt be a raktárba: ez az adminisztráció. Berkovits György ezt látva rosszkedvűen bezárja a boltot, mondván: rossz napom van. De ha ugyanezt aa árut a vevő megnézi, s csupán fontot érőnek tekinti, a kereskedő esküdözni kezd, hogy olyan boldogsága legyen a hetedik mennyországban, hogy az áru nem 3 fontot, de hatot ér, s ő csak azért adja el, mert éppen megszorult. Azután át- kotódva elrohan, veri a fejét a falba, hogy ő milyen szerencsétlen, éppen ilyen vevővel találkozott- Ha a vevő is ezt teszi, akkor végül másfél-két fontért megkapja a portékát* bár kicsit így is becsapva érezheti magát. A kereskedő Colát, vagy más üdítő italt hozat* s nagy barátságban megisszák aa áldomást. Kétórás volt a vita* a második vevő sikeresen alkudott, jóval kevesebb a kereskedő haszna, ezúttal mégis boldog. Szélesen mosolyog, s Allah áldását kéri a kedves vevőre. A Khan el Khalili bazár szűk sikátoraiban esténként népi énekesek, zenészek és táncosok csoportjai szórakoztatják az ácsorgó embereket. Az utcán húsféle és sok más keleti csemege sül, orrcsiklan- dó illatok, nehéz füstszagok terjengenek, tiszteletreméltó sejkek hosszan idézik kívülről a Koránt a köréjük sereglett igazhitűeknek. Mások a távoli vidékekről érkezett mesemondókat veszik körül, akik régen esett nagy dolgokról, férfias cselekedetekről, bátor tettekről szövögetik a mese szálait. A mecsetek tövén, s az utcaszögletekben kávé-, tea- és bablevesfőzők, a legkülönfélébb rágcsálható magok árusai kínálják portékájukat, minden talpalatnyi helyet kihasználva. Majomtáncoltatók, erőművé- szek, bűvészek fitogtatják hozzáértésüket. Kereskedők ezrei fennhangon kínáljak áruikat, kapható itt arany, ezüst, népművészeti tárgy, élelmiszer* szőrme, kígyóbőr, zsebrádió, tevenyereg, ruhanemű, gyöngy, paríőm, s a szembetegséget gyógyító répaféleség. Egy-egy „szakma” egész utcasort elfoglal. A sejtelmes, hangos trópusi éjszakában nap mint nap életre kel a mesés, vidám, játékos Kelet ezernyi színével, hangjával, pompájával. (Folytatjuk) Az utolsónál maradva, meghívott üzletébe. Az „üzlet” egy két méter széles sikátorban volt: 2x3 méteres, szőnyegekkel vastagon tapétázott, két kényelmes pamlaggal és egy sokfiókos, néhány száz éves szekrénnyel berendezett szoba. Leültünk, s a tulajdonos távoli családom, szüleim, testvéreim hogylétéről érdeklődve, azoknak minden jót, erőt, egészséget kívánva, néhányszor összeverte a tenyerét. Tapsolt. S ez a rituális, éles, messzehangzó, parancsoló taps valamire emlékeztetett. Arra gondoltam, ilyen szigorú és kifejező tapssal rendelhették szolgáikat magukhoz, évezredekkel ezelőtt a fáraók, a Napisten földjén élt hatalmasságok. A tapsra ezúttal kedvesen alázatos tekintetű, hollófekete hajú fiú jelent meg — feltételezésem szerint —, a kereskedő szolgája. A főnök szeme a gyerekre villant, az udvariasan, mélyen meghajolva köszöntött. — Teát, kávét, juicet, Colát? — kérdezte vendéglátóm. — Teát — bólintottam, hiszen a tea e vidék legfinomabb itala. Pillanatok alatt hozták az olajsűrűségű, feketésbama, jóízű italt. Kortyolgatás közben aztán elkezdődött az áru kínálata- Ekkor tudtam csak meg, milyen üzletben is vagyok. Üvegek, fiolák, tégelyek kerültek elő. Porok, folyadékok, kenőcsök, parfőmök, olajok, s ki tudja micsodák. Illatok terjengtek, nehéz, mély illatok, egykoron ezeket használhatták a földrész nagyasszonyai. Nefretete, Cleopatra és a többiek. Előkerült ezernyi árnyalatú arc-, szem-, szempilla-, haj- és körömfesték, kölni éjjelre, nappalra, vendégségbe, imához, illő és és tartós virágolajak, amelyekből egy gyűszű évekre elég. Teázva, alkudozva beszélgettünk, vitatkozva, összeveszve ,majd kibékülve. Végre is üzletet kötöttünk. Az arab árusokra egyébként a végtelen alkú a jellemző. Előfordul, hogy itt a bazárnegyedben, 3 fontra tartja áruját a kereskedő. Jön az első külföldi turista, megtetszik neki az áru, s szó nélkül megadja érte a 3 fontot, A kereskedő \\v\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v leg nem is, de lábbelije mindig ragyog. Maga a bazárnegyed felbecsülhetetlen kincsek, óriási értékek, nagy titkok, s kiismerhetetlen szakmai fogások kicsit zajos, de biztos őrzője. Amint elindultam az első bazársoron — ahol egy-egy ajtó, vagy ablakmélyedésben ülve, guggolva, vagy elnyújtózva két-három kézműves, mesterember is dolgozik egymás feje felett, parányi kuckókban — gabijjás (földig érő ingszerű népviselet) idősebb ember léAlemrég hallottam, hogy Sidneyben van. Köszönőember. Az apja hozzátette: megnyert egy sakkversenyl Ausztráliában. ★ Pufi megjelent egy fél kordbársony csíkos kabátban, félrecsapott barett sapkával szakállas fején; és oldalán bőrtokban egy Flexaret. — Ezennel felkérlek, hogy légy az operatőröm. _? — A vizsgafilmemhez kellenek állókép-tanulmányok. Biztos értesz a géphez. Majd én megmondom, mit fényképezz. _ 9 — Én leszek a rendező. Operatőr is kell. Én nem tudom kezelni a gépet... Na gyere, utána megebédelünk, ahol akarod. Fizetem. Mentünk az utcán. Fesztelenül minden embert megállított és beállított, aztán intett, kattinthatok. Megálltak neki, rendező külseje volt. De nem tudta, mit akar. Légből vette az ötleteit. Hogy lesz ebből tanulmány a filmhez? Nem lett belőle sehogy, mert az utolsó felvételi vizsgáján nem jelent meg. Három szűrővizsgán átment a filmrendező felvételin. Az utolsóra egy kisfilmet kellett volna elkészítenie. Nem csinálta meg. Hozzá sem fogott. Nem tudom miért. Ez olyan rejtvény, amit nem lehet megfejteni. A vizsgáztató bizottság véleménye szerint tehetséges volt. Igen, az volt a sakkban is: egy időben a legfiatalabb sakkmester volt Magyarországon. Érettségi után felment Pestre, és egy első osztályú sakkcsapat tagjaként állásba helyezték. A csúcspont az volt, amikor Magyarország sakkbajnokságának döntőjében szerepelt. Aztán többet soha nem került be. Mindig ismételgette, mintegy önmaga megnyugtatására, hogy a sakkelmélettel többet kellene foglalkoznia. De nemigen csinálta. Inkább kártyázott. Ezresek cseréltek gazdát egy-egy póker-, vagy smen- parti öngyilkoló, hosszútávú éjszakáján. Vagy snóblizott: hasonló összegekkel. Ahányszor találkoztam vele, mindig kölcsönkért. Általában visszautasítottam, mert soha nem adta meg. Sokszor hívott, menjek vele ide-oda, ahol majd pénzt szerez. Ha volt, a pezsgőt csak vörös borral itta, és osztályon felüli, vagy extravagáns helyekre járt vacsorázni. Meg taxival utazott, akár egy-két sarkot vagy kilométereket is. Egyszer egy hideg hóesésben ingben ment az utcán. — Ilyen meleged van? — Egy állati jó házibulin voltam ... Aztán nem találtuk egymás ruháit. Valami strici ellopta a cuccaimat... Te adjál kölcsön öt kilót. Aztán megváltozott a tekintete. — Valami zakó kellene, meg télikabát. Képzeld, fent a klubban kártyáztunk. Jön a szabóm, se szó, se beszéd, leakasztja a fogasról a télikabátom, és erőszakkal leveszi rólam a zakót. Hónapok óta tartozott ezresekkel az egyik legdrágább szabónak. Sporttársainak is tartozott. Egy-egy parti előtt porhincő „dumával”, koncentráló képessége teljes latbavetésével elbeszélte, hogy miért nem tudja megadni tartozásait. Ezután már nem tudott a sakkpartira koncentrálni. De nem összpontosított semmire. Otthagyta a közgazda- sági egyetemet, hogy majd Sikkasztok bűncselekményekre gondolunk, mint például a sikkasztás. Különböző embereket kérdeztem, hogyan vélekednek erről a jelenségről, miért sikkasztanak a nők. A járásbíró: — A bűnügyi oknyomozás eddig még nem tudja a választ. Azok az okok, amelyeket a vádlottak mondanak önmaguk mentésére, nem a valódi okok, nem elfogadhatók ... Egy férfi: — Emancipáció a bűnözésben...?! Egyenrangúság a férfival minden területen ...?! Egy másik férfi: — Megnőtt a nők foglalkoztatottsága, sok nő került olyan posztra, ahol értékkel, pénzzel kell bánni. Az erős akarat és jellem ellent bír állni minden csábításnak. És gyenge akaratú, jellemű ember egyaránt akad férfiban, nőben... Egy nő: — Nem hiszem, hogy női szokás lehet a sikkasztás. Szigorúbb ítéletek kellenek! Mert akár férfi, akár nő, mind éljen, dolgozzék becsületesen... Egy másik nő: — Miért sikkasztanak a nők? Talán a hiúság, a nagyravágyás lehet az oka. Lát egy drága, szép ruhát valakin és ő is olyan drága, szép ruhát kíván, de nincs rá elég pénze és vesz onnét, ahonnét könnyűszerrel vehet. Szóval a hiúság, a nagyravágyás, a lehetőségekkel nem számoló igény!... Én akkor sem lennék sikkasztó!!! — És miért nem? — Na, mondja! Hát megéri?! Egyáltalában nem éri meg. Sajnos erre sokan már csak a vádlottak padján döbbennek rá, vagy mikor az ítéletet kiszabják. Pataky Dezső „ügyeskedéséről”... A revizor az útlevélkérő lapokat átszámlálva kb. 50—60 hiányát állapította meg. „Tegnap Gyöngyösön jártam, s a lapokat otthon felejtettem. Az ebédszünetben visszahozom” — mondta a ki- rendeltség vezetője. S míg a revizor nyugodtan fogyasztotta ebédjét, Fülöpné és Albertné, a 100-as originál csomagokból pótolta a hiányt. A visszatérő revizor mindent rendben talált... Két hónap múltán, novem- , berben, már semmi sem menthette meg egyikőjüket sem a : leleplezéstől. A tételes vizsgálat egyszerre fényt derített a bűncselekményekre: 57 460 1 forint értékű kérőlap hiányzott! A 32 originál kérőlapcso- , mag közül mindössze 7 volt „érintetlen”; de találtak olyan ' csomagot például, amelyben az ’ iktatóköny-nyomtatványok s i egyéb értéktelen papírok kö- e zött csak egyetlenegy útlevélkérő lapra leltek. Letartóztatás, majd részletes ] és alapos nyomozás. Lassan j összeállt Fülöpné és Albertné j teljes bűnlistája. Különböző . bűncselekményeikkel több mint nyolcvanezer forint értékű kárt okoztak a társadalmi c tulajdonban. j Öt tárgyalási nap után a bí- , róság Fülöp Miklósné elsőrendű vádlottat halmazati bünte- ' tésül 2 év és 10 hónapi szabad- t ságvesztésre, a másodrendű Al- ■ bért Lászlóné vádlottat 2 év „ és 4 hónapi szabadságvesztésre c ítélte, mindkettőjüket három- - három évre a közügyektől el- í tiltotta. S az okozott kár? Visz- £ sza kell fizetniök az utolsó fillérig. És mi az ön véleménye? * \ A bűnözés területén, az , utóbbi időben egyre inkább a nők veszik át a szerepet a " férfiaktól. Súlyosabb értékű Áz igazság istene, az igazság- aaolgaltatás szimbóluma: Justitia — nő. S újabban a társadalmi tulajdon ellen vétő, a közvagyont súlyosan megkárosító bűnözők nagyobbik részi is — nő. Hovatovább a sikkasztás büntette — „női divat ” A gyanú legkisebb árnyéka sem fért hozzá, tíz esztendő alatt egyszer kapott csak apró figyelmeztetést. Aztán kezébe adták a munkakönyvét, azonnali hatállyal elbocsátották. És Kovács Andrásné hamarosan ott ült a bírósági tárgyalóteremben* a vádlottak padján. Sikkasztott! Több mint két esztendőn át, folytatólagosan. Kovács-né számlázó volt a vízműveknél. Ő készítette a havi és negyedévi fogyasztók vízdíjának összesítőjét, s ennek alapján végezték munkájukat a vízdíjbeszedők. A begyűjtött vízdíjakat rendszeresen be kellett volna fizessék — csekken — a vállalat egyszámlájára, a vízdíjbeszedőki azonban ezt csak akkor tették, ha nagyobb összeg volt . már náluk. És amikor a hónapok végén sor került az ellenőrzésre, ki milyen munkát végzett, hány fogyasztótól hajtották be a pénzt, maradt még náluk kevés „apró”, — ezt a számlátó kapta meg s a számlázó küldte csekken a postára. Küldte? Éppen ott kezdődött a bűncselekmény, hogy Kovácsné nem küldte! Mikor mennyi pénzre volt szüksége, annyival kevesebbet írt a csekkekre. Kétszáz forinttal kezdte, utóbb pedig már 1300—1400 forintra „nőtt az igénye”. Leleplezték s a törvény megálljt parancsolt a növekvő ass zon’d igénynek. Így is 12 6S3 forint elsikkasztásal miatt kellett felelnie Férje 1700 forintot keresett, neki 1300 volt a fizetése. Hármukra — van egy kiskorú gyermekük — ezer—ezer forint jutott egy hónapban. Miért tette hát? — Rossz anyagi körülmények között éltünk... házait vettünk részletre... A bíróság e „mentséget” el nem fogadta, s egyévi végrehajtható szabadságvesztést, kétévi közügyektől való eltiltást szabott ki ítéletül — első fokon. És természetesen, a sikkasztott pénzt visszafizetni rendelte, kamatostól. Nyolcvanezres duett A múlt év őszén egyszerre üres lett az IBUSZ Útlevél és Vízum Kirendeltség egri hivatala, letartóztatták Fülöp Miklósné kirendeltség-vezetőt és Albert Lászlóné útlevélátvevőt. Nem kevés bűntett száradt kezükön: egyrendbeli folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett, társadalmi tulajdont károsító sikkasztás, egyrendbeli társadalmi tulajdont bűnszövetségben károsító csalás, egyrendbeli társadalmi tulajdont károsító hanyag kezelés és négyrendbeli bélyeg- hamisítás. Tizenhat hónapig dolgozott egymás mellett a két fiatalasz- szony, előbb haragban, utóbb a legjobb barátságban, ffyet- ért ősben. És mi más szőhetett volna közöttük erősebb „érz~:~ mi” szálakat, mint a pénz?! Együtt sikkasztottak, csaltak, hamisítottak. Bűncselekmények tarka csokra a kettejüké. Egy-egy útlevélkérő lap nem filléres dolog, 25 és 45 forint, attól függően, ki, hová kíván utazni, szocialista vagy más országokba. „Utazó nemzet” lettünk, nem kell különösebben bizonygatni, napjában hány és hány ember jött nyomtatványokért. A bevétel egy része aztán kisebb-nagyobb ösz- szegekben Fülöpné és Albertné táskájába vándorolt. Hogy a hiányt leplezzék, a 100-as ori- ginál csomagokat bontották meg. azokból szedtek ki nyomtatványokat, helyükre pedig semmit érő iktatókönyv-nyomtatványokat, üres papírlapokat és „rontott” kérőlapokat tettek. Múlt év augusztusában egy ellenőrzés már majdnem lerántotta a leplet a két nő magasan kvalifikált szakemberek, s nem is keresnek rosz- szul. A tiszta cipő — népszokás. Egy igazi arab napjában négyszer-ötször is kitisztíttatja cipőjét — ha fehér inge eset- pett hozzám. — Angol? Francia? Svéd? Német? — kérdezte az illető országok nyelvein. Khan el Khalili, híres kair ói bazárnegyed. Kairó világhíres bazámegye- dében inkább csak napnyugta után, este érdemes elmenni. Napközben kibírhatatlan a for- róság, s a bazárnegyed, népszerű nevén a Muszki, nappal jórészt alszik. Kipiheni az éjszaka fáradalmait, türelmesen várja a tikkasztó hőség végét Talán az egész arab világról elmondható, de itt, a Muszki- ban valóban igaz, hogy az utca nemcsak a közlekedés céljait szolgálja, hanem a szó szoros értelmében az emberek állandó tartózkodási helye, mondhatni otthona is, hiszen jóformán minden az utcán történik. Az utcákon, tereken senki sem siet. Tucatnyi ember guggol, üldögél, bóbiskol órákon át, vagy alszik, mintha a legpuhább ágyon, legnagyobb csendben és kényelemben otthon lenne. A Muszki, a bazárnegyed, távoli évszázadokból itt felejtett színes, izgalmas ékszer. Szellemes, játékos, millió színben pompázó mesevilág. Az igazi arab, teljen bár a legelegánsabb luxus szórakozóhelyre is, az igazi jó estét itt. a Khan el Khalili bazárban fejezi be. Az itteni kávéházak bejáratán üveggyöngy-függöny helyettesíti az ajtót, a pincér a belépő elé azonnal vízipipát helyez, kávéért indul, s míg a vendég elégedetten bugyborékotatja az előtte álló üvegedénybe a vizet, két-három cipőtisztító varázsolja tű- j körfényessé a cipőjét. A cipőtisztítás az arab föld- ] részen szakma, amelynek űzői i Khan el Khalili, a bazárváros
