Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-30 / 152. szám

A Bükkhen Ritka növények, kövek — természeti szépségek ......................................................................i...............v........... Egye di darab. Egy van be­lőle az országban. Ritka érték. Ott fekszik a Pest felé vezető országút mellett, Kerecsend után. Rengeteg utas átta már a sűrű, zöld lombokat, de nincs semmi feltűnő benne, ugyanolyan, mint a többi er­dő: az országúton haladónak, aki messziről szemléli, és a lai­kusnak. Legfeljebb a táblákra figyelnek fel: Védett terület. A szakembereknek?! Botanikai eldorádó Löszerdős sztyepp. Marad­vány. Több ezer évvel ezelőtt közönséges volt mindenhol az Alföldön. Több száz évvel ez­előtt is. Aztán a szántóföldek kiszorították... Itt maradt csak meg. Ez a kerecsenül be­rekerdő. A tudomány nem tudott löszerdős sztyepp növénytár­sulásról. Itt fedezték fel és ál­lították fel „törvényeit”. Ta­tárjuharos tölgyes -j- mondják a szakértők, köztük Zilahi Aladár erdőmérnök, a Nyugat­bükki Állami Erdőgazdaság­nál. S mindez löszön. Ilyen még egy nincs az országban, de a földkerekségen is kevés. Hétszáz fajta virágos növény virít a berekerdőben. S a ki­ránduló főleg a virágokat né­zi, szagolja, gyönyörködik benne... és letépi. Éppen ezért védett terület. Amiből kevés van, azt óvni kell. Ősi állapotok És nincs sok sziklaforrásunk, természetesen halastavunk és pisztrángosunk, vízesésünk, ős­ember-barlangunk, sőt tetta- rettánk sem. Ráadásul mindez együtt van a Szalajka-völgy- ben, 557 hektáron. Védeni kell a halastavat, a pisztrángokat az orvhalászok­tól, a mésztartalmú vízből le­rakodott meszes kőzetek lép­csős formáin — a tettarettán lezúduló vízesést, ami ráadá­sul fátyol. Fátyolvízesés. Tájszépészeti szempontok ér­vényesülnek: a természetet ősi, eredeti állapotban meghagyni és megmutatni a kirándulók­nak. De ez az ősi állapot nem tűrné meg, ha esetleg az ős­ember barlangjába a mai kor ^ősemberei” költöznének és a sziklaforrásnál mosdanának ... Ennyire azért nem ragaszko­dunk az ősi állapotokhoz. Természetes füvészkert Egyetlen bokor található be­lőle. Jávorkúton, az üdülő mö­gött. Magashegyi faj, a sziklai ribiszke. És csak a Nagymezőn és a szomszédos Kismezön vi­rít az országban, máshol nem — a kék virágú északi sár­kányfű. — Növénytani érték. Nem szabad hagyni kipusztulni. A tudományos kutatás és az ok­tatás szempontjából felbecsül­hetetlen a Nagymező sok, rendkívül ritka növénye, — mondja Juhász Lajos főiskolai adjunktus. Egy természetes füvészkert a bükki nagy fennsíkon elte­rülő Nagymező. Különösen az a másfél hektár, amit körül­kerítettek. Illetve nem egé­szen, csak három oldalról. A negyedik oldalon nyugodtan benyargalhatnak legelni a lo­vak, benyargalhatnak a szarvasmarhák és terjesztik a gyomnövények magvait. Az el- gvomosodás veszélye fenyeget (és ráadásul rendszeresen ka­szálják is). De a jövő évben — ígérik — dróthálóval veszik körül már minden oldalról. Hogy megmaradjanak a kár­páti maradványfajok, a magas­hegyi növényzet, még annak az árán is, ha végre eldől, hogy kihez tartozik a Nagy­mező, a Nyugat-, vagy a Ke­let-bükki Erdőgazdasághoz. Nem hittek a szemüknek Hirdeti a vendéglátóipar: „festői környezetben jól szó­rakozhat a felsőtárkányi Szik­laforrás Csárdában ...” Elő­ször természetesen a Szikla­forrás és a halastó volt, meg egy olyan algafaj — moszatfaj —, hogy amikor a botanikusok először meglátták, nem akar­tak hinni a szemüknek és a mikroszkópnak. A környezet valóban festői, s ezért került oda a csárda. Aztán a csárda szemétje a forrás kifolyójába, és kipusztulással fenyegette az alig elhitt, ritka algafajt. Még festőibbé szeretné va­rázsolni a Nyugat-bükki Erdő- gazdaság a Sziklaforrás kör­nyékét. Arborétumszerűen, bejáró ösvényekkel akarják ki­képezni a tó melletti hegyol­dalt. De ehhez körül kell ke­ríteni, mert illetéktelenek a már egyszer elültetett fehér tölgycsemetéket sorra letördel­ték... Urnák, vagy méhkaptárok ? Nemcsak növényeket, ha­nem köveket is lehet tördelni. De ha már köveket, akkor ne kaptárköveket. Ilyenek ugyan­is sehol nincsenek a földtekén, csak Heves és Borsod határán: Szomolya, Cserépváralja, Bo­gács, Cserépfalu, Szőllőskert- puszta környékén. Védetté nyilvánították ezeket a terüle­teket. Védik a kaptárköveket, mert furcsák, ritkák, különlegesek és nem tudja még pontosan senki, hogy honnan keletkez­tek, vagy miből származtak. Egyesek tufába vájt mestersé­ges fülkéknek gondolják, ame­lyekbe halottak hamvait he­lyezték annak idején. Mások méhkaptároknak vélik. A tu­dósok-régészek vitatkoznak ró­luk, az Országos Természetvé­delmi Tanács védi őket. Ne­hogy valóban úrnának, vagy kaptárnak használják. Berkovits György Irta : Horst Czerny és Klaus Scheel Fordította : Tihanyi Vera 29. A CSOPORT TAGJAI 12 esz­tendeig folytattak veszélyekkel teli, antifasiszta tevékenységet. Teljes erővel küzdöttek a fa­sizmus ellen, a hadifogoly- táborokban tevékenykedtek és életük kockáztatásával, felde­rítéseket végeztek a szovjet— német határ mentén. A szovjet katonai gépből ki­szállva, eső és szél vágott az ar­cukba. Üj feladat élé kerültek, amely már nem követelte éle­tük közvetlen kockáztatását, de minden erejük latbavetésére volt szükség: hozzá kellett látni az antifasiszta—demokratikus Németország megteremtéséhez, a romok eltávolításához, az éh­ség megszüntetéséhez és — az elpusztított szülőföld felépítésé­hez. Nem üres kezekkel jöttek. A fasiszta uralom és az évszázad legvéresebb csatáinak idején, az NKP Központi Bizottsága kidolgozta a békés újrakezdés terveit. Koncepciója teljesen világos volt. Walter Ulbricht, akinek ne­4 afpffJMC. 1965. június 1„ péntek vét a csoport viselte, már ápri­lis 30-án reggel Berlinbe uta­zott. A többiek Bruchmünlébe indultak, ahol május 1-én este ismét összetalálkoztak Walter Ulbrichttal. Megkezdődött a harc az új Németország felépí­téséért. Hitler 24 órája lett ön­gyilkos. A német antifasiszták és az 1. Belorusz Front Bruchmünlében állomásozó vezérkara között szí­vélyes találkozás folyt le. Né­hány árával később Walter Ulb­richt már értesült az első se­gély-intézkedésekről amelye­ket a Vörös Hadsereg hozott a berlini lakosság megmentésé­ért. 30 kilométerrel arrébb Weid­ling tábornok, Berlin utolsó há­borús parancsnoka hadserege maradványait kergette a tűzbe. A vörösgárdisták mindössze 150 méterre álltak félig összelőtt parancsnoki állásétól. ★ WEIDLING TÁBORNOK má­jus 2-án kapitulált. Elérkezett a hitleri birodalom vége. Az Ulbricht-csoport tagjainak, (Walter Ulbricht, Kari Maron, Otto Winzer, Richard Gyptner, Gustav Gundelach, Hans Mahle, Fritz Erpnebeck és Walter Kop­pe) nem volt idejük a győzelem ünneplésére. A fasiszták Ber­linben hagyták maguk után a legs zöm yűbb örökséget. A gyá­rak és az ellátóüzemek nagy­részt álltak. Ezen a napon 5215- en lettek öngyilkosok a város­ban. Az új élet központját ekkor Walter Ulbricht és csoportja képezte. A Központi Bizottság által kidolgozott koncepció alapján nekik kellett átvenniük a vezető szerepet az „első órák aktivistái” között. Megindult a közös munka a régi elvtársak­kal, a szociáldemokrata párt haladó gondolkodású tagjaival és minden, az újjáépítésben részt venni akaró erővel. Walter Ulbricht mindjárt az első napokban felkereste a Charitét A hatalmas kórház­komplexum pincéiben rettene­tes látvány tárult szemei elé. A betegek, az orvosok és az ápo­lók kétségbeesett hangulatban voltak. Ügy tűnt, hogy a káoszt soha többé nem lehet megszün­tetni. És ekkor hirtelen a re- ménytvesztettek és a kétségbe­esettek között megjelent egy is­meretlen ember. Megkérdezte, hogy ott van-e a jelenlévők kö­zött Sauerbruch professzor. Egy idős úr emelkedett fel fá­radtan: a híres tanár. Hosszú beszélgetésre került sor Wal­ter Ulbrichttal. „Professzor úr, Berlinben ezrével halnak meg az emberek, a betegek nagy ré­sze nem részesül ápolásban. Valaminek történnie kell” — mondotta. A beszélgetés végén Sauerbruch professzor kijelen­tette, hogy hajlandó együttmű­ködni az antifasiszta erőkkel a város újjáépítésében. EKÖZBEN burgonya- és ga­bonaszállítmányok érkeztek Berlinbe. A drága kincseket szovjet tehergépkocsik hozták, amelyek nemrégiben még lő­szert és harcoló vörösgárdistá­kat szállítottak. A győztesek segítsége mindenütt érződött. Ez önmagában azonban még nem volt elegendő. Fontos volt, hogy a lakosság maga találjon kiutat a katasztrófából. Gyor­sabban, mint ahogy az ellátó üzemek a munkát újra meg­kezdték, kellett hozzákezdeni a demokratikus közigazgatás megszervezéséhez. Lichtenberg városnegyedben az „első órák aktivistái” maguk építették újjá üzemüket, a ke­nyérgyárat. Négy kemencében napi hatezer kenyeret sütöttek, a 1 isidet a szovjet katonák szál­lították. A vizet a Lösch-tóból hozták, mert a vízvezeték­hálózat nem működött. A lakosságnak semmije sem volt, még a legegyszerűbb konyhai felszerelés is hiány­zott. Berlin-Treptow egyik lő­szergyárában egy öreg kom­munista fémmunkás néhány emberrel hozzákezdett a mun­kához. Felszólították a kör­nyék lakóit, hogy a gyár régi munkásai jelentkezzenek. A kétezer közül kétszáz kereste fel az üzemet és vette fel is­mét a munkát. De most már nem gránátokat, hanem faze­kakat, lábasokat, serpenyőket és egyéb háztartási cikkeket gyártottak. Csak kevés eszter­gapad és fúrógép állt rendel­kezésükre, a nyersanyagot pe­dig fáradságos munkával szed­ték össze a romhalmazok alól. Sok ilyen példa volt akko­riban Berlinben. Az Ulbricht- csoport tagjai, akik mindenütt ott voltak és igyekeztek a la­kosságot az újjáépítésnek meg­nyerni, éjjel-nappal készen álltak. A bénultság leküzdésé­re és a város békés újjáépíté­sére irányuló kezdeményezé­sek Friedrichsfeldéből (ahol az Ulbricht-csoport május 8-án főhadiszállását felütötte) és a Berzarin vezérezredes vezeté­se alatt álló szovjet várospa­rancsnokságtól indultak ki. Május 9-én Berlinbe érke­zett A. I. Mikojan. Mint a Szovjetunió Népbiztosi Taná­csának elnökhelyettese, azt a megbízatást kapta, hogy vizs­gálja felül a berlini helyzetet. Rettenetes látvány tárult sze­mei elé. Utcák, utak jóformán egyáltalán nem léteztek, a ro­mokon át kellett bukdácsolni, mindenütt holttestek, kiégett páncélosok, a városháza még égett, s rengeteg kenyérért, vízért könyörgő asszony és gyerek. Mikojan kijelentette: „Erkölcsünk és a szovjet né­pek hagyományai a legyőzött ország békés lakosságával va­ló emberi bánásmódot követe­lik meg. ban kellett megrendeznünk s a kiállítás miatt igénybe vett épületrészben szüneteltették a munkát az építők. — Évenként kiosztásra ke­rülő díjakat alapítottak Salgó­tarjánban. A Nógrád megyei Tanács 8000 forintos, Salgótar­ján 7000 forintos, a bányatröszt egy-egy 5000 forintos, a Nóg­rád megyei MÉSZÖV 4000 fo­rintos (ezt a díjat 1965-ben az egri Nagy Ernő nyerte), a szécsényi termelőszövetkezet 3000 forintos, míg a Balassa­gyarmati Épületszerelő Válla­lat 2000 forintos díjat alapított. Borsod megye 30 000 és Nóg­rád megye 20 000 forintos ke­retben vásárolt a kiállított mű­vekből. A Művelődésügyi Mi- . nisztérium és a Heves megyei Tanács az egri tárlaton vesz majd az alkotások közül. Baranyi Judit szerint az új, országrészt átfogó szervezet megfelel feladatának. Az új légkör eleven hatást gyakorol majd a Hevesben, Nógrádban l és Borsodban élő művészekre! , Miskolc atmoszférája és az ott . élő művészek erős magnak bi- . zonyultak. Ezen a kiállításon! . is övék a vezérszólam: váltod zatos témákkal, gazdag grafi- ! kai anyaggal a máról és a má- ■ nak szóló fogalmazással tesz- [ nek hitet a művészet és a mun­ka egysége mellett. A kiállítás egri szakasza iránt máris nagy az érdeklő-^ dés. A megnyitón megjelenik: a Borsod és a Nógrád megyei Tanács, a Képzőművészeti Sző-} vétség képviselője is. Részt vesz a vasárnapi tárlatnyitásom Vati József (Miskolc), aki Jég-i vágók című alkotásával Nóg­rád megye 8000 forintos nagy) díját nyerte el az Idén ésj ugyancsak itt lesz Czinke FeA renc (Salgótarján) is, aki váro-i sának, Salgótarjánnak idei 7000 forintos díját nyerte Da profundis című, nagy drámai feszültséget hordó képével. AZ EGRI KIÁLLÍTÁS ren­dezésében jelentős részt vállal a Heves megyei Tanács is. A város és a megye közönsége aa eddigi siker hallatára fokozott érdeklődéssel fordul az új mű-j vészeti esemény felé. (farkas) A szovjet megbízottak és aá Ulbricht-csoport közös tanácsi kozáson hozott további intéz­kedéseket Berlin életének nor­malizálására. A szovjetek 23 millió birodalmi márka kői-* csont bocsátottak a városi ön-« kormányzat rendelkezésére. A legfontosabb feladat volt í lakosság élelemmel való ellá- tása és az egészségügy, a közi lekedés helyreállítása. A német és a szovjet kom­munisták közötti szolidaritási amelyből a német—szovjet bai rátság átfogó mozgalma kiini dúlt, akcióba lépett Berlinben) Szabad az ország 1945. május 8-án Berlin fes lett nem sütött a nap. Az ég szürke és fátyolos volt, de az elővárosokban virágba borul­tak a fák, s a levegő tele volt orgona- és jázmin-illattal. Mindenfelé a vörösgárdisták csoportjai, közöttük német ci­vilek. Időnként énekszó hang­zik, kiáltások: „Vojna kaput’* — „Béke!” Nincs többé éjsza­kai bombázás és halálos ré­mület. Megszűnt a fasiszták és a gestapo-hóhérok hatalma a nép fölött. A milliós város központjá­ban minden kő, minden fal a kiállott rémületre emlékezte- Az Aldon-szálló romjai még égnek. A Wilhelmstrasse tel­jesen elpusztult, egyetlen ház sem maradt. A birodalmi kan­cellária romjai között és a „hősök bunkerében” szakértők kutatnak. Vége a háborúnak, halotti maszkja kísérteties. (Folytatjuk# gyeit erre a tárlatra, ahol egy országrésznyi terület mai mű­vészei kaptak nyilvánosságot: Szegedről, Budapestről láto­gattak el művészek, a szakma barátai, de lelkes érdeklődést tanúsítottak az áprilisi ünnep­ségeken Salgótarjánban ven­dégeskedő besztercebányaiak is, akik nyomban vinni akar­ták az egész kiállítást maguk­kal. Mielőtt a tárlat anyaga Egerbe érkezett volna, két hé­tig Özdon gyönyörködtette a képzőművészet iránt fogékony közönséget. MINDEZT A KIÁLLÍTÁS rendezőjétől, Baranyi Judit művészettörténésztől tudjuk meg, aki ötödmagával már két napja azon fáradozik, hogy a Líceum dísztermében és — hely­szűke miatt — a főiskola egyik földszinti termében mél­tóképpen sorakoztathassa fel az észak-magyarországi művé­szek munkáit. — A salgótarjáni siker nem véletlen — mondotta. — A kö­zönség fogékony a mai mon­danivaló iránt és ez a kiállí­tási anyag nemcsak jelszavá­ban, de tartalmában is modern, a munkát és a művészetet ad­ja A salgótarjáni közönség mellett azonban meg kell em­lítenünk azt az ügyszeretetei, amellyel a hivatalos szervek a kiállítás és elsősorban a mű­vészek ügyét felkarolták. A tárlatot az épülő kultúrpalotá­yöngyösön jellemez. Különösen a lassú té­teleknél volt felismerhető ez az alapvonása. Az NDK-beli Orchester Wis­mut gyöngyösi vendégjátéka megérdemelt sikerrel zárult, jó képességű zenekart ismertünk meg bennük. Az utóbbi időben Gyöngyös egyre pezsdülőbb ze­nei életének maradandó emléke marad fellépésük. A Gerai Bá­nyászklub Énekkarának né­hány héttel ezelőtti vendégsze­replése után a Karl-Marx- Stadt-iak zenekarának hangver­senye csak fokozta bennünk az érdeklődést a további cseresze­replések iránt. (ffmf) VASÁRNAP DÉLELŐTT nyílik meg Egerben, a főiskola dísztermében az első észak­magyarországi területi képző- művészeti kiállítás. Mint annak idején a Népúj­ság hasábjain beszámoltunk olvasóinknak, a Magyar Kép­zőművészek Szövetsége az el­múlt évben a megyei képzőmű­vész csoportok szervezeti ön­állóságát — a művészi és szer­vezeti továbbfejlődés érdeké­ben — megszüntette. Jelenleg Borsod, Heves és Nógrád me­gye festői, szobrászai, grafiku­sai az észak-magyarországi te­rületi szervezetbe tömörítve fejtik ki tevékenységüket. En­nek az új szervezetnek első kiállítását április 4-én rendez­ték meg Salgótarjánban s ez alkalommal 121 képzőművé­szeti alkotás került a közönség elé. Ezek között az alkotások között szerepelnek a Heves megyei képzőművészek közül Nagy Ernő olajfestményei és akvarellie, Gergely Pál akva- relljei, Király Róbert szobra, Balogh László grafikái és Dar- gai Lajos érme is. A kiállítást Salgótarjánban három hét alatt 3400 érdeklő­dő tekintette meg. A kiállítási napló bejegyzései arról tanús­kodnak, hogy a közönség a „Munka — Művészet” címmel rendezett kiállítás művészi mondanivalóját megértette. „A szakma” — ahogy mondani szokták — országosan is felfi­ingverseny G működéséved Csajkovszkij Zon­goraversenye hangzott fel és aratott forró sikert. A fiatal zongorista Ígéretes játékával szinte maradéktalanul oldotta meg cseppet sem könnyű fel­adatát. Nemcsalt technikailag ért fel a zongoraversenyhez, hanem tartalmilag is. A hangverseny csúcspontja Liszt Les Preludes-jének meg­szólaltatása volt. A sodró ere­jű, drámai feszítettségű mű élt, szárnyalt, fényesen ívelt. A ze­nekar itt bizonyította képessé­geit. Méltán dicsérhetjük Rolf Schellenberg karnagyi munká­ját, akit a határozottság, preci­zitás és mégis alapvető líraiság Sikeres ha Ritka élmény Gyöngyösönaze- nekari hangverseny, ezt az él­ményt csak fokozta az Orches­ter Wismut kulturált játéka. Június 1-én nagy számú közön­ség volt kiváncsi a Karl-Marx- Stadt-iak játékára, és várako­zásukban nem kellett csaiód- niok. Először egy mai német zene­szerző, Ottmar Gerster kompo­zícióját, az Enoch Arden című opera nyitányát hallottuk. Az alapjában romantikus, lírai ih- letettségű nyitány tehetséges zeneszerzőt ismertetett meg a közönséggel. Schubert Befeje­zetlen szimfóniája (h-moll) te­remtette meg igazán a hangu­latot. Ezután Inge Franz közre­Eszak-magyarországi képzőművészek kiállítása az egri Líceumban Vasárnap délelőtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents