Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-27 / 150. szám

1965 június 16 — 20 A szocialista országok belügyi sportolóinak úszó- és vízilabda-spartakiádja Egerben Június 16—20-a között je­lentős sportesemény színhe­lye lesz az egri uszoda: itt rendezik meg a szocialista országok belügyi sportszerve­zeteinek úszó- és vízilabda- spartakiádját a szovjet Dyna­mo, a lengyel Gwardia, a né­met Dynamo, a csehszlovák Ruda Hvezda, a román Dyna­mo, a bolgár Spartak, és mint vendéglátó, a magyar Dózsa sportegyesület legjobb úszói­nak és vízilabdázóinak rész­vételével. Az ötnapos viadalon ma­gas színvonalú versenyek, kiemelkedő eredmények vár­hatók. A küldöttségekben — főleg a szovjet, az NDK-beli és a magyar csapatban — sok nemzeti válogatott kap he­lyet, a vízilabda-torna pedig amolyan „kis olimpiával” ér fel, hiszen a szovjet, a német, a romáin Dynamo csaknem azonos erőt képvisel a nem­zeti válogatottal, s a magyar Dózsa válogatott — amely eg­ri, újpesti és szolnoki játé­kosokból áll — szintén tekin­télyes tudású együttesnek számít' Az úszás egyéni számaiban nemzetenként két versenyző, a váltószámokban és a vízi­labdában pedig egy csapat indul. A kiírás szerint úszás­ban és vízilabdában külön pontversenyt vívnak a nem­zetek. Eger város és az Egri Dózsa SK méltóképpen fogadja a mintegy 300 vendéget, akik a Park és az Eger Szállóban, valamint az Ady Kollégium­ban nyernek elhelyezést Az uszoda tatarozási munkái jól haladnak, elkészült az előtte elvezető korszerű út és parkírozóhely is. A versenye­ket évek hosszú során kitű­nően összekovácsol ódott ver­senybíróság bonyolítja le, amelynek elnökségében ott találjuk a MUSZ vezetőit: Bárány Istvánt, Rajki Bélát, Szecsői Györgyöt, Taródi Zoltánt és Válent Gyulát. A sportküldöttségek előre­láthatóan június 15-én érkez­nek Egerbe, s az ünnepélyes megnyitóra 16-án, 17 órakor kerül sor. A megnyitót dél­előtt 10 órakor, a Park Szál­lóban technikai értekezlet előzi meg. Elkészült a spar- takiád végleges műsora is. A megnyitó ünnepség után a Szovjet Dynamo—Csehszlo­vák Ruda Hvezda, Magyar Dózsa^-Bolgár Spartak, NDK Dynamo—Lengyel Gwardia vízilabda-mérkőzéseket lát­hatja a közönség, majd más­nap, 17-én — és a többi na­pokon is — délelőtt 10—11-ig az úszás selejtező futamait rendezik meg, s a döntőkre délután öt órától kerül sor. A vízilabda-csapatokat két csoportra osztották. Az első­be a magyar, a szovjet, a bol­gár és a csehszlovák, a máso­dikba az NDK, a román és a lengyel együttes került. A további párosítás: 17-ÉN, DÉLELŐTT TI ÓRAKOR: Magyar Dózsa— Csehszlovák Ruda Hvezda. Délután 5 órakor: Szovjet Dynamo—Bolgár Spartak, Ro­mán Dynamo—Lengyel Gwardia. 18-AN, DÉLELŐTT 11 ÓRA­KOR: Csehszlovák Ruda Hvezda—Bolgár Spartak. Délután öt órakor: Román Dynamo—NDK Dynamo, Ma­gyar Dózsa—Szovjet Dynamo. A csoportok első két helye­zettje jut a négyes döntőbe, amelyet 19-én és 20-án délu­tán bonyolítanak le. A csa­patok magukkal viszik egy­más ellen elért eredményei­ket. Az 5—6. helyért ugyan­csak a döntő két napjábán délelőtt játszik a három to­vábbi csapat. Június 20-án,: 20 órakor a záróünnepséggel és a díjkiosz­tással fejeződnek be a spar- takiád eseményét A vendéglátók az Egerbe érkezett sportvezetők és sportolók szórakozásáról is gondoskodtak. A sportvezetők 18-án a Szalajkavölgybe ki­rándulnak, Szilvásváradon lovasbemutatót tekintenek meg, majd délután az egri ál­lami pincegazdaság főpincé­szetébe látogatnak el. A ver­senyzők 21-én, hétfőn délu­tán a Gárdonyi Géza Színház­ban könnyűzenei esten vesz­nek részt, amelyen a Belügy­minisztérium Szimfonikus Zenekara és neves vendég- művészek működnek közre. Utána szépasszonyvölgyi lá­togatás zárja be a napot. Az úszó-spartakiád részle­tes műsora. JÚNIUS 17: 100 m női gyors, 200 m férfi pillangó, 200 m női mell, 100 m férfi mell, 200 m női pillangó, 4x200 m férfi gyorsváltó. JÚNIUS 18: 400 m férfi gyors, 100 m női hát, 100 m férfi hát, 400 m női egyéni vegyes úszás, 200 m férfi mellúszás, 4x100 m női gyorsváltó. JÚNIUS 19: 100 m férfi gyors, 400 m női gyors, 400 m férfi egyéni vegyes úszás, 100 m női mellúszás, 4x100 m férfi vegyes váltó, 4x100 m női gyorsváltó. JÚNIUS 20: 1500 m gyors, 200 m női hát, 100 m férfi pillangó, 200 m férfi hát, 4x100 m férfi gyorsváltó. <—dy) fi magánépiSkezőR anyagellátása As arány ős elosztásért — Anyagbiztosítási szerződések Az egri versenyuszoda felavatása 1924-ben Eger város úszósportja múltjának egyik legkimagaslóbb eseménye az 50 méteres versenyuszoda elkészülte volt. Ügy hisszük, nem lesz közöm­bös, ha felelevenítjük a 4« esztendő­vel ezelőtti eseményeket és előz­ményeket. A versenyuszoda helyén kis me­leg vizű tavacska terpeszkedett. A török hódoltság korában csinos fürdő állott mellette, majd leáldo­zott dicsőségének s — uram bocsa’ — szennyes ruhák mosására hasz­nálták közel százötven évig. 1856-ban —, éppen száz esztendeje! — itt építette ki Bartakovics Béla érsek Eger első uszodáját, mely nagyságra nézve a mainak csupán a fele volt. Am, az egyre felfelé ívelő egri úszősport az 1920-as évek során egyre hevesebben követelte egy korszerű versenyuszoda építését A kezdeményezés végre meghozta gyümölcsét: Bárány Géza és Már­kus Béla mérnökök elkészítették a város akkori büszkeségének, a mai versenyuszodának terveit! A nagy munka kivitelezését Márkus Béla és János vállalták magukra. Ma már kevesen tudják, hogy ezt az 50x17 méteres uszodát az Egri Városfejlesztő RT építtette meg. „Nagyobb a mi uszodánk — írta 1925 tavaszán az Egri Népújság —, mint a tourellesi, ahol az olimpiai úszóversenyeket tartották a múlt évben Párizsban. Az csak 16 mé­ter széles és 50 méter hosszú ...” De vajon hogyan nézett ki, 1925. május 26-án, a felavatás napján, a ma már elszürkült létesítmény? Valljon róluk riporterelődünk: „A régi melegvíz környéke ör- vendezetesen szépül. Parkosítási fá­sítás mindenütt. Zöld pázsit, zöld Útelzárás és útvonalváltozásoh (1.) A munkák első szakaszában (1965. június 9—15-ig): nem vétózik az átmenő forgalom iránya, a jelenlegi terelő és útbaigazító táblák szerint köz­lekedhetnek a járművek. A munkák időtartamára le­zárják a Csiky Sándor utca és a Maczky Valér utca déli ré­szétől a Tűzoltó tér déli vona­láig terjedő útszakaszt. A he­lyi forgalom iránya: Szabad­ság tér—Somogyi Béla út— Beloiannisz út—Csiky Sándor utca—Vörösmarty utca—Bak- tai út—Vöröstüzér út vagy pe­dig Szabadság tér—Kossuth Lajos utca—Széchenyi utca— Sándor Imre utca—Markhot Ferenc utca—Knézich Károly utca—Tűzoltó tér. Az ellenirányú forgalom pe­dig a következő vonalon bo­nyolítható le: Tűzoltó tér— Knézich Károly utca—Mark­hot Ferenc utca—Zalár utca— Bajcsy Zsilinszky utca— Széchenyi utca—Jókai utca. Pörösmor/y J/ca ‘»’goto, toSagct» _1» Az egri Széchenyi utca burkolatának felújítása — ideiglenesen — ötlezárásokat forgalom-terelést tesz szükségessé lombok. Már rá sem ismerünk a ré­gi jó uszoda tájékára... Az Uszoda utca felől 20 méter hosszúságban fokozatosan métyül a víz, alkalmas helyet képezve a társas fürdőzök és gyengébb úszók számára. Ezen túl Közel 3 méter a mélység. Az északi oldalon tágas homokfürdő és park. Úgyszintén nyugaton, ahol hatal­mas vasból készült trambulin emel­kedik a magasba és a keleti végén, ahol a versenyek fölött bíráskodó zsűri részére áll a díszes emelvény, mellette pedig az igazgatói lakás és irodahelyiségek. Az épület teteje lapos, mint a trópusi házaké. Ho­mokkal van borítva, korlátokkal szegélyezve, egyik legkedveltebb helye lesz itt a napfürdőzőknek. A déli oldalán a pompásan megkonr- struált emeletes kabinépület. Száz- kilenc egy- és kétszemélyes kabin, társasvetkőző gyermekeknek ... Egyszerre 350 ember kényelmesen vetkőzhet a nagy kabinházban. A legérdekesebb specialitása . az új egri versenyuszodának a téli be­járó, a téli öltözőbe. Ez külön Már­kus—Bárány találmány. Egy csapó­ajtón át úgy járhat keresztül rajta az uszodába és vissza az úszó, hogy egy pillanatra sem emelkedik ki a vízből. Nagy, milliárdos beruházás volt a versenyuszoda, melynek elő­nyeit hamarosan tapasztalni fogja Eger közönsége és városunk is kö­zelebb jut vele a fürdőváros ked­velt eszméjének megvalósításá­hoz . . ,Í2 De idézzük fel a 40 évvel ezelőtti megnyitó ünnepségének izgalmas, várakozással teli perceit is ... „Már délután fél ötkor sűrű tö­meg lepte el a hatalmas úszóme­dence mindkét oldalán a süppedő, puha homokstrandot, a kabinház földszinti és emeletes folyosóit, a lapos tetőzetet, míg a tanulóifjúság a trambulin mellett lévő korlátok között nyert pompás elhelyezést Bárány igazgató és a Márkus mér­nök testvérpár, a nagy mű tervezői és kivitelezői, örömtől sugárzó arc­cal fogadták az érkezőket, akik si­kert, szerencsét és boldogságot kí­vántak az új uszoda létrehozóinak Elsőnek Bárány Géza főmérnök emelkedett szólásra. Szerény sza­vakkal ecsetelte a versenyuszoda je­lentőségét, majd néhány adatot so­rolt fel az építkezésről, s köszöne­tét mondott a Márkus testvérek­nek . . . ?2 Ezután a pompás egri verseny- uszodát a város vezető polgármes­tere adta át a közönségnek, a spor­tolóknak. Frappáns volt a megnyitó beszéd végakkordja: „A mai nap csak ki­indulópont városunk fejlesztésében, melyet még sok más hasonló fog követni ... :s A felavató ünnepély második ré­szében bemutató versenyek zajlot­tak: 50 méteres hátúszás, 50 méteres gyorsúszás, 3x50 méteres staféta, majd műugrás szerepelt a műsoron. Végül is a vízi póló sem maradha­tott el: az Egri Felsőkereskedelmi Iskola és az Egri Főreáliskola csa­patai mérkőztek a középiskolás bajnokságért... * 1035 májusában fényesen indult fejlődésnek Eger úszósportja. Az egri úszók és vízilabdázók mai si­kereinek fényében, eredményeik­ben kicsit benne van a bátor kez­dés merészsége és győzniakarasa. És éppen ezért nem volt haszonta­lan visszatekinteni a ma már „öreg” versenyuszoda életének első óráira, megszületésének körülmé­nyeire, — talán kicsit azért is, hogy annál büszkébben tekintünk épülő új testvére, a pazar, fedett uszoda fjeié. évi 428 ezer tonna cementtel szemben ebben az évben 45$ ezer tonna jut a lakosságnak.. Cserépből a tavalyi 123 millió darabbal szemben az idén 12$ millió darabot kapnak a ma» gánépíttetők. — Milyen problémákat okozott az árvíz a magánépít» kezők anyagellátásában? — Az árvízre nem számítót» tunk, a károk felmérése utál? kitűnt, hogy mintegy 26 millió forint értékű építőanyagot kel} biztosítanunk az árvízkárosul» taknak: hét és fél millió darab téglát, 600 ezer darab cserepet,, 1500 tonna cementet, és 100® tonna meszet. Amennyiben más oldalról nem sikerül áru» alapot biztosítani az árvízkára» kát szenvedett területekre, a rendelkezésre álló árualapok átcsoportosításával leszünk kénytelenek megoldani az ár» vízkárosultak problémáját. — Mit tesznek a faanyag» hiány enyhítéséért, és az igé» nyék jobb kielégítéséért? — A Belkereskedelmi Mi» nisztérium — árucsere kapcso­latai útján — Lengyelország­ból az idén 10 ezer köbméter fűrészárut, a Szovjetunióból pedig, ugyancsak árucsere for­májában, jelentős mennyiségű fenyő gömbrudat importál. Ez a két árubehozatal enyhítő majd faanyag hiányunkat. Ezenkívül komoly hiányt pó­tol a TÜZÉP Főigazgatósága nemrég létrehozott árufeltár® brigád munkája is. E brigáá feladata, hogy az Országos Tervhivatal és a Pénzügymi­nisztérium februárban megje­lent utasításának megfelelően — miszerint valamennyi építő­ipari vállalat ajánlja fel feles­leges építőanyagát magánépít­kezések céljára — végigjárja a« országot, és felkutatja a felesle­ges építőanyagokat. Brigádunk már eddig is nagyon hasznos munkát végzett* mert sok el­fekvő építőanyagot sikerült felkutatnunk. Ezek az intézke­dések enyhítik a hiányokat és reméljük, hogy az anyagellátás javításával együtt a szervezési hibákat is sikerül majd hely­rehoznunk — mondotta befe­jezésül Quittner László. TERMÉSZETJÁRÁS A Nyugat-bükki Erdőgazdaság igazgatósága a következő felhívást intézte a természet kedvelőihez: Felhíjuk figyelmüket arra, hogy a kezelésünkben levő, korlátolt forgalmú felsotárkányi és szilVás­A Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat felvesz 15. életévtől 1965—66. olctatási évben 3 éves szer­ződéssel vasöntő tanulókat. Jelentkezés személyesen: Gyöngyös, Vasöntő n. 2. sz. v aradi erdei vasút vonalain as MTSZ Igazolt tagjai 50 százalékos utazási kedvezményben részesül­nek akkor, ha az igazolványhos „kiegészítő betétlapot” váltanak- A betétlapot a felsőtárkányi erdei vasútnál lehet heszerezni, az egy vonalra érvényes betétlap ára ké* forint, az összes erdei vasutakra érvényes betétlap ára pedig ha* forint. Vasárnap két természetjáró ese­ményre kerül sor a megyében. AI Gyöngyösi Mátra klub a Mátrá­ban rendezi meg a Mátra Kupa tá­jékozódási versenyt, s ugyancsak a Mátra (Lajosháza) lesz a színhe­lye a diák túrák harmadik rendez­vényének is. A részvevők tetszés szerinti útvonalon közelíthetik meg a célt. A Heves megyei Vízmű Vállalat azonnali belépésre felvesz 1 fő kőműves szakmunkást változó munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint Jó bizonyítvány jutalma: fényképezőgép PAJTÁS BOX CERTOPHOT BOX LJUBITEL SZMENA VI. vállszíjjal 160,— Ft tokkal 340,— Ft tokkal 585,— Ft tokkal 605,— Ft Kaphatók az szakboltokban, állami áruházakban, az fmsz, a kiskereskedelem és a Fővárosi Bútor—Hangszer kijelölt boltjaiban: re minden körülmények kö­zött biztosítjuk az árualapot. — Mi az oka, hogy egyes helyeken mégis az arányta­lan elosztásra panaszkodnak? — Néhány telepünkön saj­nos, pusztán az igénylések, és nem a várható áru-alapra kö­tötték a szerződéseket. Ahol nemcsak a keresletet vették figyelembe, hanem számoltak a rendelkezésre álló árumeny- nyiséggel is, és ütemesen kö­tötték a szerződéseket, ott nincs semmi baj, a szerződé­sek szerint biztosított az épí­tőanyag. A hibákat igyekszünk most korrigálni. Az árualap nem fedezi ugyan minden cikkben a keresletet, mégis mondhatjuk, hogy jól indult az év. Vállalataink a múlt év utolsó negyedében igyekeztek minden árut átvenni az ipar­tól, és tavaszig tárolták. Így jelentős készlettel indulhattak a márciusi építkezéseknél. Kö­töttek tárolási szerződéseket is: a mésztárolás például biz­tosítja, hogy az idén a perme­tezési mész vásárlásának ide­jén sem lesz zavar. — Mit árulnak el a szá­mok az első negyedév ered­ményeiről? — A lakosság építőanyag­ellátásánál az első negyedévi tervet 130 százalékra teljesí­tették a TÜZÉP-telepek. Más szóval ez azt jelenti, hogy 130 millió forinttal több ez az ösz- szeg, mint amennyit az elmúlt év hasonló időszakában for­galmaztak. Míg tavaly az első negyedévben például 97 ezer tonna cementet vásárolt a la­kosság, az idén 104 ezer tonnát kapott. Mészből a tavalyi 50 ezer tonnával szemben az idén 58 ezret, palából a múlt évi 440 ezer négyzetméter he­lyett 512 ezer négyzetmétert adtunk el. Fűrészáruból lazonban a tavalyi első negyed­évi 28 ezer köbméterrel szem­ben az idén csak 23 ezer köb­métert juttathattunk a magán­építőknek. Az évi kilátások biz­tatóak. Míg a múlt évben 842 millió darab téglát értékesítet­tek az országban a TÜZÉP-te­lepek, az idén 980 millió da­rab áll rendelkezésre. A múlt Az ország városaiban és fal­vaiban a második ötéves terv 194 ezer lakás, illetve családi ház magánerőből történő épí­tését irányozta elő. Az utolsó tervév első felének vége felé a magánépíttetőket nyilván ér­dekli, miként teljesíthetik egyé­ni terveiket, és mi az oka az itt-ott adódó problémáknak? Ezekre a kérdésekre kértünk választ a Belkereskedelmi Mi­nisztérium TÜZÉP Főigazga­tóságán Quittner László fő­osztályvezetőtől. — Miként történik az el­osztás az ország TÜZÉP-te- lepein, hogy kielégítsék a keresletet? — A TÜZÉP Főigazgatóság a kereslet ismeretében külön­féle intézkedéseket tett. Az országban minden megyei, já­rási székhelyen és nagyobb városi jellegű helyen működ­nek állami építőanyagtelepek, összesen 330, földművesszövet­kezeti telep 360. A kisebb TÜZÉP-telepek kétharmada is hoz forgalomba építőanyagot. A TÜZÉP-telepek építőanyag­forgalma 1954 óta megnyolc- szorozódott, így jelentősen megnövekedett a főigazgató­ság feladata is. Intézkedéseink az építőanyagot elsősorban a családi házépíttetők részére biztosítják. Elrendelte a fő- igazgatóság: a telepek a fa­anyagokból mennyit adhatnak ki, hogy a nélkülözhetetlen tatarozás-karbantartás céljai­ra is jusson. Biztonságot je­lent az építtetőknek, hogy vár­ható szükségletük fedezésére anyagbiztosítási szerződést köthetnek a TÜZÉP-vállalat- tal. Ez olyan szerződés, amely­

Next

/
Thumbnails
Contents