Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-27 / 150. szám

Velem szemben ült a villamoson, Csendesen szemlélődött Kövérkés képe önelégültségtől ragyogott, nagy szélű, vadonatúj barna kalapja csárdásán állt a fején; vaskos orra alatt, játékpemzlihez hasonlatos szürke bajusz hetykél- kedett Jobb karja az ablakfán nyugodott, könyöke kilógott az utcára.

Kaporral megrakott teherautó zúgott el mellettünk, a lelógó kaporfejek megcsapkodták a villamos oldalát, s a férfi könyökét. A kavargó légárammal erős kaporillat zúdult be az ablakon, jólesett mélyeket szippantani belőle.

A mindent átható illatra megmozdult a férfi szemetszú- ró bajuszkája, s mohón tekintett a sárga foltokkal ékes, haragoszöld autórakomány után.

— Ez igen! — mondta, s merően nézve tudakolta: az illatáradat tett-e rám valamiféle hatást

— Nemes illat —■ bólintottam, megérezve, hogy nem lehetek részvétlen, abban, amit ő jónak lát, vele kell tartanom.

— Valakinek jó üzlet ez a kapor — mondta, felfogva, hogy nem hagyom cserben, társa leszek a témában.

~ Valakinek? — szóltam megütközéssel.

— No igen! — állította. — Munka alig van az ilyesmiben. Elvetik a magját, kinő magától, szaporán, gondozás nélkül. Kaszálni kell és ösz- szenyalábolni...

— Ezzel már nem maszek üzletel! — mondtam. — Talán szövetkezetiek, de lehet, hogy állami gazdaságban kaszálták le. Viszik a konzervgyárba, uborkát savanyítani.

— Attól, hogy nem maszek, még jó üzlet — vetette ellene. Fészkelődve az ülőkén, félszemmel végigmért, majd bizonygatni kezdte, hogy negyedkiló kapormagból, ami néhány fillér érték, milyen summa pénzt lehet begyűjteni a kasszába. Tekintete nyílt lett, szeme firtató.

Maga elé emelte húsos tenyerét — hatalmas, érett munkaeszköz, sok helyen azt mondanák rá, nokedliszaggató — s hozzáértéssel azt kezdte magyarázni, az Alföldtől szerte az országban, hol, miféle konzervgyárak vannak, s a gyártmányaik miben vetekszenek egymással. Megérezhette:

olyan területre vitt, ahol biztosan áll a lábán. Dicsérte a konzerv töltött káposztát, elismeréssel szólt a hal- és gulyáslevesekről. Váratlanul nagyot suhintott bárdszerű tenyerével.

— Hasemberek vagyunk! — mondta mintegy záradékul.

— Tudunk és szeretünk enni —> mondtam sietve, mert attól tartottam, hogy megrekedünk a beszéddel. Felkeltette érdeklődésem s alig vártam, hogy megtudjam, kivel akadtam össze. Jól táplált, le- vitézlett valakinek véltem, aki megtartotta életerejét, s el- nyűhetetlen derűje mindenen átsegíti; majd szelíd hentest sejtettem benne, aki jó ideje csak irányít — Közért húsboltot, talán szövetkezeti húsárudát.

— Tudunk enni! — bökött

felém az állával. — Hát még etetni!... Ezt a külföldiek megmondhatják igazán. _ Be-, csületes hírünket el is viszik | Világgá. ;

Zavarba hozott: milyen tájékozott ez az ember!

Francia, olasz, angol gyo-j toomak egyaránt finoih ételkölteményeket kezdett felsorolni, s azt is, melyikhez miféle anyag kell; mint a titkot, súgva közölte: speciáli tások! Mindegyik magyar ízlésre vall.

El kellett ismernem: tudósa a területnek, amelyről beszél. Alakját, kezét figyelve, ismét hentesnek véltem, de beszédkultúrájáról vaskosabbra sikerült papot is sejthettem benne.

— Ebből kellene még ügyesebben élnünk! — mondta. A jó konyha — ezt én tudom — gazdaggá tesz! — Hunyorítva közelhajolt hozzám: — Konymelyben kánikulai nyáron párolódnia kell. Harminc év alatt azonban megszokta és... szenvedélyesen szerelmes a mesterségébe; akkor halna meg először, ha valamilyen okból nem művelhetné tovább.

Lassan beszélt, mégis annyi tűzzel, sejtenem lehetett azt a szerelmi szenvedélyt, amelyről vallott. Érzékeltette: vég nélkül tud beszélni róla, s nekem más dolgom sincs, mint hegyezni a fülem és megittasul- ni.

Nagyüzemnek mondta a munkaterületét, melyben az erős tempójú munkafolyamat

haséf vagyok, nagyszállóban...

— Gondolhattam volna — mondtam magamban.

A séf méregetve figyelt. Rám nézve nem valami jó bizonyítványt sejtve tájékozottságomról, megismételte:

— Séf... főszakács.

Mentegetni akartam magam szótlanságomért, s bizonygatni, hogy nagyon is tudom, mit mondott, de nem hagyott szóhoz jutni. Ecsetelte foglalkozása nagyszerűségét, s a felelősségét, amivel a mestersége jár; érzékeltette a meleget,

FARKAS ANDRÁS:

reggel héttől délután háromig tart, s olyan simán kell zajlania, mint a hullám nélküli vízáramlásnak. Csúcsforgalom idején sehol egy percnyi zökkenő, mindig csak harmónia! Ha a csúcsidő lezajlik, s megállhatnak kifújni magukat, az más! Akkor akad szemrehány- nivaló, van fejmosás is, de ahol emberekkel kell megoldani feladatokat, így lesz mindörökké.

— Tessék elképzelni — firtatva nézett, eléggé figyelek-e, és érdemes vagyok-e arra,

DANTE

hogy belső, hivatali titkokat is

felfedjen előttem. — Tessék ( elképzelni: egy nagyüzemben j mindenféle ember dolgozik .... Azért, hogy fecskefarkú kabátot hordanak, keményített ; ingmellel, még a gonoszt is * dédelgethetik testükben. No, ‘ mármost: a nyomtató ló el-i mélet itt is érvényes — vágyj itt igazán! Megkapják az adagjukat — persze, nem ép-* pen az ínyencségekből, hogy; is bírná azt el bármilyen üz-,‘ leti vállalkozás! — de az em-' bér ma még olyan, amilyen. { Hozzányúl a finomabb ételekhez akkor is, ha száz szeme J van a főnöknek.

Nevetett, majd hüvelykujjá-! val megtörölte a száját, s j folytatta:

— Szóval, nem lehet szabad- ! jára engedni őket... Mi isi lenne egy üzleti vállalkozás-2 ból, ha harminc-negyven em-< bér elkezdene csipegetni az' edényekből? Sokszor négy-ötszáz ebédet visznek ki főidő-) ben, zajtalan — a rendelései-, hangzik, s utána csak az! edény zörög, csörren a tál, és; csoszognak a cipők, ki be, ki: be ... Kevés beszéd, de annál; több áhítatos munka! így mégi a meleget is könnyebb elviselni, a torkosokat pedig köny- nyebb szemmeltartani...

Csikordult a fék. A séf aj térdére csapott. Fölállt. —Nagyon örültem — mondta. —1 Hátrált, udvariasan meghajolt,! hurkás mutatóujja a kalapja; széléhez emelkedett. Szabály- 5 tálán, hanyag tisztelgés volt . ez, de amit egy tekintélynek ( örvendő, s tekintélyes külsejű? séftől tisztelettel kell tudomá- < sül venni. j

— Én is leszállók — mond- i

tam. j

— Kérem — mondta, s ma- : ga elé tuszkolt a forgatagban.' — S mintha azt motyogta vol- f na: legyen szerencsém.

Szívesen ráálltam volna, j csak hívott volna meg a maga. birodalmába kóstolgatni, s be- j telni a nemesebbnél nemesebb j ételillattal. Raguleves, serpe- j nyős rostélyos — soroltam volna hevesen az egyszerűi kedvenceket, ahogy eszembe j jutottak, de a fel- és leszállók - a séfet elsodorták mellőlem. \ Tőlem távolabb, forgolódva i keresett. Búcsút intettünk egy- \ másnak.

— Legyen szerencsém egy-! szer...

— Nincs akadálya —mond-i tam, telve sodró erejű vágya- \ kozással ételei iránt, és kérdeztem volna, melyik hotelben! boldogítja a magyar konyhára; éhes idegeneket, de az emberek között hol eltűnt, hol felbukkant széles hátával.

A séf befordult a keresztutcába, új kalapjának szalagját, megvillanni láttam a perzselő! napban. Ügy éreztem, kár,! hogy már elváltunk. Vissza-; idéztem piros képét, meggy-? színű ajkát, csupa jóság sze-J mét, s kaporillat hömpölygőit | a levegőben.

Hét száműzés keservét megtanulva A bátor férfi mély pokolra szállott,

Hogy formát leljen bosszúló gyanúja.

Nem lelket kívánt és nem földi ólmot, De írta-rótta számtalan bugyorra A büntetést, ahogy a legtalálóbb.

Itt kénköves bűzöktől fájt az orra, Amott viszolygott arcok réme láttán, Másutt a bánat volt nagyon mogorva.

Se színtelen, se szagtalan a látvány!

A folyton visszatérő hármas osztás,

Mint vad tajték, ringatva hordta hátán

A szörnyű bűnöket, a lelki foszlóst, Ahogy a vándor elképedve látta:

Minden rang és sors össze-vissza-visszás.

Ott fortyogott a gyilkos és barátja. Aranyos vének ifjú némberekkel,

Szemük szikkadva, szájuk szájra tátva,

S e forgalomra nem hull este, reggel, Mert az idő felszín, haszontalanság:

A mélyben minden csak ítéletet lel.

A testben, test megett mutatta arcát A bölcsesség, a lelkiismeretnek Konok barátja, hogy ami badárság,

Amit az emberek vakon szeretnek, örök időkre jó tükörre leljen:

Meglátná hívő, nem-hívő, eretnek.

A vándor ment a látomások ellen,

A várost szidta, hitszegő Firenzét,

Hogy búvó aljasoknak megfeleljen.

Agyában kínok, rémek, arcok, eszmék, Szívében, e ki nem hűlő pokolban Lávák lövelltek, mintha még keresnék, [

Ki hempereghet még elátkozottan A vak mocsárban? Kit kell megtalálni? f Ha volt igazság, essen rája holtan!

Kiken lehetne végső bosszút állni? f Kiknek még akkora a bűne—vétke,

Hogy ahhoz képest minden kín parányi?

S akkor gondolhatott az ész az égre.

Valahol könnyű fényesség világolt,

S a vándort útja harmadján elérte.

Nem nyílt meg szája, nem, csak úgy, magából^ Indulva ki Beatricére gondolt.

Az arcot látta, azt a tiszta fátyolt,

A szép mosolyt, amit nők vonzalomból, Kíváncsiságból egyszer fonnak össze —

Szellő szállongott, méz és irgalom folyt,

S vitték a vándort, el, fel, megkötözve.

A könyvek világa

Az ünnepi könyvhét sátrai gazdag választékkal szolgálnak. Csak erre az alkalomra hetvenöt új könyv jelent meg, de a friss regények, elbeszélés- és verseskötetek., népszerű tudományos- és történelmi tanulmányok mellé, több száz korábbi kiadású mű is kivonult a városok és falvak utcáira. Nem csoda, ha a vásárlót a bőség zavara fogja el a könyvek rengetege láttán. S hasonlót érez akkor is, ha megáll a kölcsönkönyvtár polcai előtt, hogy olvasnivalót válasszon. Ezt, vagy azt a kötetet kérje, melyik írót szeresse? — kérdezi kimondatlanul is a jó szórakozásra és ismereteinek bővítésére vágyó olvasó. Választását szeretnénk kissé könnyebbé tenni, amikor megkíséreljük a válasz fogalmazását egy alapkérdésre, amely az olvasás összes többi „mit és hogyanja?” mögött meghúzódik. Miért érdemes olvasni, mi a haszna és értelme az irodalomnak, miért nem eltékozolt, hanem nagyon is termékenyítő a betűkre szánt idő?

Van valami, ami közös élménye a mesét böngésző gyereknek és a regénybe, novellába, színműbe mélyedő felnőttnek. Ez pedig a fantáziában megelevenedő történet hőseivel való azonosulás. Aki például Jókai híres regényével, a nemrég meg is filmesített, A kőszívű ember fiai főszereplőivel barátkozik, egy-két órára, amíg a könyv varázsa tart, elfeledkezik a maga világáról, koráról, környezetéről.

Minél fogékonyabb az írott történetre, annál teljesebben éli át a csaknem százhúsz év előtti forradalom és szabadságharc eseményeit, a hősök érzéseit és tetteit. A fantázia, ha olyan segítő társra talál, mint Jókai művészete. nem ismer lehetetlent. Nagyobb úr, mint az idő, vissza tud vinni régmúlt korokba. De ez a távolság sem akadály számára, hiszen követni tudja a Baradlay fiúkat száz'és ezer kilométereken át, Bécsig és a cári orosz birodalom fővárosáig. És erre a különösségre nemcsak Jókai képes. Minden igazi író olyan világot teremt müvének lapjain, amely az olvasót magába fogadja. Ennek köszönhető, hogy a szorgalmas olvasó a világirodalom java alkotásainak segítségével, évek-évtizedek során bejárhatja öt kontinens országait és a messzi évszázadokat, sőt évezredeket. Az irodalom az időgép és a sugárhajtású repülőgép erényeit, képességeit egyesíti magában. De mindenki számára elérhető csoda, és viszonylag igen olcsó alkalmatosság a világkörüli utazásra. S itt már elidőzhetünk, hogy választ próbáljunk adni a mit olvassunk kérdésére? Az irodalom ebből a szempontból szinte kimeríthetetlen menetrendre emlékeztet, aszerint, ki hova kíván utazni, mire kiváncsi, milyenfajta hősökkel szeretne találkozni — kikeresheti belőle a kedvére való regényt, novellát, drámát. Csak el kell döntenie, mit akar kapni az irodalomtól, s már is kielégítheti kíváncsiságát. Megtudhatja, hogyan éltek az emberek régen, és hogyan élnek ma a különböző országokban.

A mit olvassunk kérdésére segítenek választ adni az irodalom szerelmesei is. Vödrös László borbélymester kis dunántúli községben él. Ha jön a vasárnap, zárva a műhely, ő kertjében, gyümölcsfáinak árnyékában olvas. Szenvedélyéről így vall: „Könyv a barátom. Segít, tanít, útbaigazít. Gondokat old, időt takarít meg. Csendes falusi órákon térdeimen terítkezik a legújabb kiadású könyv. Elbeszélgetünk: „van-e élet a Marson?" Kis emberke röppen felém. Térdemre ültetem, s így kezdem a mesét: neked való, útravaló az életbe induló új ember számára.” Jursich Miklós 40 év körüli parasztember. Fo- gatos az egyik kunszigeti termelőszövetkezetben. Nem sajnálja az olvasnivaló árát. Goethe Faustját is megvásárolta, s igen tetszett nekt Molnár János brennbergbányal bányász, 54 éves koráig nem sok betűvel fárasztotta a szemét. Akkor nősült másodszor, és az új asszony hozománya — teli bőrönd könyv volt. Molnár János új világgal ismerkedett, ötvennégy éves korában tudta meg, hogy a föld nem lapos és a csillagok nem a mennyország ablakai. Mindhárman, Vödrös Lászlót Jursich Miklós és Molnár János, más szemmel nézik a világot, a természetet, közvetlen környezetükéit sőt napi munkájukat is, amióta rendszeres olvasók lettek. Legérdekesebb talán az, hogy családjuk életében, barátjaik között, sőt önmagukban is észrevesznek új vonásokat, olyan érzéseket és gondolatokat, amelyekre addig nem figyeltek. Ezt is a könyveknek, a jó íróknak köszönik.

Az emberi méltóság érzését is erősíti az irodalom. Szatmári Sándorné gépírónő mesélte el erről a következő történetet. Hat elemit járt, azután apja, akitől — raHa kívül még — hat gyermeke kérte a kenyeret, szolgálni adta. Történt egyszer, hogy a kislány, amikor gazdái nem voltak otthon, leemelt a polcról egy kötetet és olvasni kezdte. Nagyon tetszett neki, olvasta is mindig, ha magára maradt. De aztán a méltóságos asszony meglátta és eltiltotta a könyvtől, Zola Germinaljától. Evek teltek, míg az egykori cseléd, a már felszabadult országban tovább olvashatta a francia bányászok komor — szép történetét. Azóta sok könyvet forgatott, egy kis könyvtára is van már, de soha nem felejti el a Germinalt, amelyről egykor oly nehéz volt lemondania. Ebben a regényben a munkások harcával ismerkedett. Azóta is keresi és szívesen olvassa a szegényemberek küzdelmeit, felszabadítási törekvéseit ábrázoló müveket.

A könyvek barátai igényesek. A hazai és a világirodalom múltjának, jelenének legjobb íróit és műveiket keresik, olvassák. Megbecsülik Stendhált, Dickenst, Tolsztojt és a többi klasszikus nagyságot. De ugyanilyen, ha nem nagyobb érdeklődéssel fordulnak a közelmúlt és a jelen számukra átélhetőbb, élménytelibb eseményeit, hőseit, fordulatait ábrázoló regények és színművek felé. Mindezekből a kortárs-történelem ismeretét nyerik és azt tudják meg, miképpen érez, gondol és viselkedik a legkülönfélébb élethelyzetekben a mai ember.

O <. Dersi Tamás