Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-24 / 147. szám
Zárt kapuk mellett... Döntött a MUSZ elnöksége: jóváhagyta a vízilabda versenybíróságnak azt a döntését, hogy az 5 másodperccel a játékidő befejezése előtt — külső zavaró körülmények miatt lefújt Egri Dózsa—FTC mérkőzés eredményét a vízben elért 7:5-ös gólaránnyal a zöldfehérek javára igazolja. Az elnökség megvizsgálta a játékvezető és Károlyi ellenőr jelentését, s a vizsgálat további folytatása mellett, kötelezte az Egri Dózsát, hogy a következő vasárnapi bajnoki mérkőzését (Csepel Autó) zárt kapuk mögött játssza le. A Népsport „Botrány” címmel glosszát jelentetett meg a történtekről, amelyből néhány részt az alábbiakban ismertetünk: 1. A labda jóformán el sem indult 4x5 perces útjára, amikor a közönség soraiban egy harcias csoport ütemesen így „üdvözölte” az FTC vízilabdacsapatát: „Csür-he ban-da! Csür-he ban-da!” 2. A közönség hatalmas tüntetése közben — amit Pócsik Dénes sajnálatos, de nem szándékos eredetű sérülése váltott ki — a játékvezető 5 másodperccel előbb lefújta a mérkőzést. 3. A mérkőzés ellenőri jelentéséből kiderül, hogy a játékvezető nem vétett olyan hibát, amely a mérkőzés sorsát eldöntötte, sőt következetesen, és tárgyilagosan ítélkezett. Az egri közönség egy része viszont indokolatlanul káros, megengedhetetlenül izzó légkört teremtett. 4. A rendőri védőőrizet alá igyekvő játékvezetőt már nemcsak trágár szidalmak, hanem pénz- és kődarabok, köpések érték. 5. A közönség nagy hányada minősíthetetlenül sport- szerűtlen, jogtalanul önbíráskodó, a sporterkölcsöket megcsúfoló magatartást tanúsított, amellyel csak kárt okozhat az E. Dózsa népszerű vízilabdacsapatának, s a város sportjának! ★ Tekintettel arra, hogy fenti megállapítások nem mindegyikével értünk egyet, s a glossza bizonyos mértékig elferdíti a valóságot — szükségesnek tartjuk az alábbi megjegyzéseket: 1. A közönség akkor kezdett el tüntetni a játékvezető ellen, amikor Domby az egriek vezető gólja után indokolatlanul 4 m-est ítélt az FTC javára, majd sorozatban következtek tévedései (a 2:l-es állásnál Felkai javára megítélt 4 m-es, Utassy érthetetlen kiállítása a mérkőzés tulajdonképpeni sorsát eldöntő 3. ferencvárosi gól előtt, ami végleg megzavarta a Dózsát, s amelynek depresszív hatása végig érezhetővé vált — a negyedik negyed elején Kárpáti javára megítélt 4 m-es.). Az FTC-t pedig akkor szidalmazták ütemesen, amikor néhány játékosának sportszerűtlen színleléseit sorra „bevette” a játékvezető, majd Pócsikot biztos gólhelyzetben, a lövés pillanatában vesén rúgták. Sajnálatos viszont, — s ezt következetesen elítéljük —, hogy az egri nézők átvették a csürhézést ».tanítómestereiktől”. Sportnapközit Gyöngyösnek! A testnevelés — egészségvédelem! A sport — erő, egészség, szórakozás! Szívügyünk — az utánpótlás! Nap mint nap gyakorta hallhatjuk ezeket a jelszavakat, amelyek teljes mértékben kifejezik azt a tényt, hogy a sport társadalmunk szerves része. Sajnos, társadalmunk még mindig nem értékeli kellőképpen a sport fontosságát és szükségességét, főleg a fiatalok, a gyerekek tekintetében, pedig a gyerekeknek a felnőtteknél nagyobbfőkú mozgásigényük van, s ez a nyári időszakban csak fokozódik. Ezért tölt el bennünket örömmel, ha nyári táborozásokról, sportnapköziről hallunk, s ezért emeljük fel most szavunkat: sportnapközit Gyöngyös városának is! Ez a sportnapközi jelentené aztán a továbbiakban egy gyöngyösi sportiskola alapjait, amely biztosítaná a város minőségi sportjának fejlődését. A Mátra „fővárosában” is sok a gyerek, sok a sportot szerető szülő. Most már csak az illetékes szerveknek kellene magukévá tenni ezt az aránylag könyen megoldható kérdést, s az egriek példájára, létrehozni a nagyon várt aportnapközit. Jánoss Imre 2. Pécsik sérüléséről inkább feltételezhető, hogy szándékos eredetű volt, mint az ellenkezője. Ezt bizonyítják az orvosi vélemények is. 3. Az ellenőri jelentés ellenére, sok hibát láttunk, amelyek befolyásolták a végeredményt. 4. A Játékvezető felé valóban dobtak tökmaghéjat, aprópénzt, cigaretta-csikket, ami szintén elítélendő. De vajon hogyan juthatott kődarabhoz a betonlelátó nézőserege, hiszen az egész uszodában nem találni egyetlen kavicsdarabot sem... 5. A város sportjának és az E. Dózsa vízilabda-csapatának valóban árt, ha a nézők nem viselkednek fegyelmezetten, sportszerű módon — főleg egy kisebb és valóban gyakran renltenske- dő csoport — de árt az Is, ha az ellenfél tisztátalan eszközökkel, bírói tévedések révén jut a bajnoki pontok birtokába. És még néhány dolog, ami tollhegyre kívánkozik. 1. A titkos játékvezető-kül- dás nagyobb dicsőségére az először kiszemelt Károlyi nem vállalta a vezetést, mire Palotás Istvánt jelölték — őt azonban az FTC megvétózta! így esett a végső választás Dombyra. Szép kis titkosság!! 2. Az első 4 m-esnél — tanúk előtt — maga Károlyi ellenőr jelentette ki, hogy az indokolatlan volt, a Népsport szerint viszont Domby nem vétett sorsdöntő hibát (?) 3. A MUSZ elnöksége, és vízilabda versenybírósága — az egriek meghallgatása nélkül — villámgyorsan reagált szombaton történtekre, de kérdezzük: az E. Dózsa—Bp. Honvéd mérkőzés után, a Bo- ér játékvezetőt példátlan módon megsértő Hon véd-játékos ügyében vajon mit tettek? Semmit! A játékos már a következő mérkőzésen is szerepelt, s szerepel most is, pedig ezért a sértésért legalább egyéves eltiltás járt volna! 4. A vízilabdában is van előnyszabály. Szombaton Utassy három esetben Is úgy lőtt a hálóba, hogy mielőtt a labda túljutott volna a gólvonalon — a játékvezető sípja megszólalt, és gól helyett sza baddobás következett az egri csatár javára! 5. Az Egri Dózsa megfellebbezte az elnökség döntését, amely — véleményünk szerint — egyoldalú játékvezetői és ellenőri jelentés alapján született, csakúgy, mint a Népsport glosszája ... Somody József A MÉK-nél hallottuk: Bővül az ellátás, ha javul az idő Megindult a borsóexport — Jön az egres és az eper Az egri kosarasok kettős győzelemmel fejezték be a tavaszi idényt A kosárlabda NB rt-ben befejeződtek a tavaszi Idény küzdelmei. Mindkét egri csapat otthonában lépett pályára, s mindkettő győzelemmel zárta az Idényt! Egri Dózsa—OSC 51:32 (21:6) Eger: Fodor 4, Majoros K. - Szarvas 11 - Nyíri 0, Szarka 13. Csere: Majoros Zs. 11, Oláh 4, Zsab- ka 2, Hegyi, Gulyás, Séra, Tuba. Edző: Galambos János. Az egri lányok könnyed játékkal, különösebb megerőltetés nélkül ér- ték el nagyarányú győzelmüket. Az együttesben a sérüléséből nemrég felépült Majoros Zs., Szarka és Szarvas nyújtotta a legjobb egyéni teljesítményt. A Dózsa a bajnokság „félidejében”, holtversenyben, a 3-4—5. helyen áll. Az Egri Tanárképző Főiskola együttese 21 pont különbségű győzelmet aratott a Bp. Közgazdasági Egyetem ellen. A férficsapatok mérkőzésén Csányt távoli korogja „csont nélkül” hull a kosárba. A vendégek S-as számú játékosa ezúttal hiába ugrik a magasba. A palánk alatt a fehérnadrágos Korepta és a háttal álló Renn látható. (Sztepanov felvétele) Gyönoyöss»lymos fiú és az Egri Il-es sz. Iskola leánycsapaía nyerte a megyei úttörő kézilabda-bajnokságot Az Egerben megrendezett döntőn 8 fiú és 7 leány csapat vett részt. A mérkőzések 2—2 csoportban folytak és a csoportok győztesei játszottak az 1—2. helyért, míg a 2. helyezettek a 3—4. helyért. A fiúk A-csoport- jában a besenyötelki pajtások végeztek az első helyen Erdőtelek, az egri Il-es számú iskola és Verpelét előtt. A B-csoportban Gyöngyös- solymos nagy fölénnyel előzte meg a gyöngyösi n-es számú Iskola, Pé- tervására és az egri X-es számú Iskola együttesét. A döntőben a kitűnő erőt képviselő gyöngyössolymo- siak 10:2 arányban legyőzték a besenyőtelkieket s ez a megyei bajnoki címet jelentette számukra. A győztes csapat tagjai: Tóth B., Tóth 1., Tóth L., Tóth J.. Nemesik, Bárányt, Filleki J., Füleki 1., Patkós, Szabó S., Danyl. Edző: övári Gyula. A lányok A-csoportjában az egri n-es számú iskola került az első helyre Dormánd és Ecséd előtt, míg a B-csoportban Atkar előzte meg Kisköre, az egri V-ös számú iskola és Verpelét együtteseit. A döntőben az egri lányok 6:2 arányban diadalmaskodtak Atkár fölött. A győztes csapat tagjai: Jakst, Holló M„ Tóth G., Tóth A., Győri, Bakos, Molnár Zs., Székely, Slézia, Molnár A., Molnár M. Edző: Galambos Jánosné. A fiúknál Erdőtelek, a lányoknál pedig Kisköre csapata szerezte meg a 3. helyet. Körülbelül kétszer három méteres szoba, három íróasztal, ugyanannyi szék, egy fogas, társalgóasztal, két székkel és két telefon, amely állandóan berreg és foglalt ezekben a napokban.' Ennyiből áll a MÉK Heves megyei központjának diszpozíciós osztálya. Tegnap ott jártunkkor, hol az egyik, hol a másik telefon foglalta el a bent- levőket. Felvásárló és irányító központok jelenkeztek és kértek felvilágosításokat holnapi napra vonatkozóan. — Zöldborsó 20 mázsa, cseresznye 2 mázsa, retek 1500 csomó, karalábé... — mondja szinte automatikusan a számokat és a tételeket a vonal másik végén álló társának Dorkó Ernő diszpécser, míg a másik telefon mellől Gergely Ferenc, a diszpozíciós csoport vezetője sorolja a helységneveket és az áru- mennyiségeket: — Tatabánya 200, Budapest 1000, Eger 400, stb... Pillanatnyilag bábeli zűrzavarban érzi magát itt az idegen, aki véletlenül téved ide. Érzi a rohanást, a sietést, hogy mindenütt időben értesüljenek a munkavégzéshez okvetlen szükséges adatokról. E nagy forgalomban — telefonhívások szünetében — beszélgetünk az árugazdálkodási részleg dolgozóival, a diszpécserekkel; tőlük szeretnénk megtudni: milyen árukat kínálnak és mennyiért, milyen mennyiségben Heves megye piacain, s nem utolsó sorban arra is kíváncsiak vagyunk mit lehet most kapni a zöldségüzletekben? — A mi feladatunk, hogy az igényeknek megfelelően a beérkezésre kerülő árukat tervszerűen osszuk el. Nehéz feladat, hiszen mindig van problémánk: több árut kérnek mint ami van és fordítva. Ugyanakkor gondolni kell az iparvidékekre, az exporttervek teljesítésére és a hazai ellátásra is. — Néhány perc várakozás után megtudjuk, hogy igazi, minden energiát igénybevevő munkájuk csak most kezdődik, a zöldáruk jelentkezésével. — Most már, ha lassabban is, mint egy évvel ezelőtt, de itt vannak a primőr árak, amelyekből mindenki akar vásárolni valamennyit — mondja Gergely Ferenc. — Igyekszünk az igényeket kielégíteni. A piacokon, ha viszonylag kevés mennyiségben is, de van már cseresznye, karalábé, paprika, nagyobb mennyiségben zöldborsó, saláta, retek zöldhagyma, főzőhagyma. Az esős időjárás miatt viszont nem tudtunk beszerezni idegenből újburgonyát, fejes káposztát. De ha az idő kedvező lenne, nem esne az eső, nagy meny- nyiségben tudnánk piacra vinni, hiszen a burgonyatermés jónak mutatkozik, van bőven belőle, csak lei kell szedni a földből. Azt is elmondják, hogy egykét napon belül itt lesz az egres,' az eper is nagyobb tételekben. Borsóból már most ki tudják elégíteni az igényeket. Sőt 10 vagonnal exportra is küldtek. Mint mondják: a tavalyi dupláját várják zöldborsóból. Előreláthatólag 30 mázsás holdanként! zöldborsóra lehet számítani az idén, a tavalyi 15 mázsás átlagterméssel szemben. Ennek elhelyezése az elkövetkező napokban nehéz lesz. Ha sikerül 70 vagonnal többet exportra elküldeni belőle, nagy gond esik le a vállukról. A hét végén közvetlen autójárattal viszik az első közvetlen szállítmányokat Csehszlovákiába Milyen árakkal dolgoznak? — Valamivel olcsóbbak az áraik* mint egy évvel ezelőtt — magyarázza Gergely Ferenc —, természetesen van olyan primőrünk is, amely drágább. Ez azért lehetséges, mert a múlt évhez viszonyítva későbben jelent meg, még nagyon újdonság. Nézzünk néhány példát! Ma 7 forintba került egy kiló zöldborsé, 7,50 forint ■ BI ■1aüVfmUL■BÍlSrSi • ■ I IRDETES Lehetőleg technikumi érettségivel rendelkező dolgozót felveszünk adminisztratív munkakörbe., pétervásári fiók» nkhoz. Jelentkezés: Állami Biztosító Heves megyei Igazgatósága, Eger, Kossuth Lajos utca 10. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Almásfüzitő, Szombathely, Özd, carfpg/fjfg A Magyar Szocialista Munlcaspín Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 8. Telefon: 12-37. 12-73. Postaitok: 23. Kiadja; Heves megyei uankiadö Vállalat Felelős kladöt TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger, Baicsy-zslllnezky utca 1. Telefon: 24-44. PoataOőki *8. Terjeszti a Magyar Poéta. Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. L sz.: 33 082. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Brődy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Jászberény, stb.) lakatos., hegesztő. csőszerelő szalemunkásokat, betanított munkásokat. Eétesít- ményvezetői beosztásba több éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, továbbá szerelésvezetőket gépésztechnikusi végzettséggel. Jelentkezés személyesen, vagy Írásban, Budapest, VI. Paulay Ede u. 32. Személyzeti osztály. Kétéves gyermek mellé 4 őrás elfoglaltsággal, fiatal lányt, vagy asszonyt keresek. Eger, városfal u. 5. Csiky utcából nyílik. Egy jő állapotban levő Pannónia motorkerékpár Igényesnek eladó. Eger, Trinitárius u. l. Juhász. (Rossztemplom udvar.) Eger belvárosában egyszobás, vagy egy szoba, hallos, összkomfortos. szabad rendelkezésű lakást keresek. „Igényes” jeligére, az egri hirdetőbe. volt a cseresznye, a karalábé csomója 2,80, a fejes saláta darabja 60 fillér, a zöldhagyma csomója 80 fillér. Egy évvel ezelőtt a karalábé csomóját 3,60, most 2,80 forintért adjuk. A zöldborsó kilója 9,50 forint volt, a kelkáposzta 4,50, most 3,50 forint. A cseresznye egy évvel ezelőtt 5 forintért kelt, most 7,50 forint az ára. Kevés van belőle, s érdekes, hogy a középérésű cseresznyék értek be előbb és nem a koraiak. A termelőszövetkezetek jól dolgoznak, igyekeznek kihasználni minden időt az áruk szedésére, de az eső sok akadályt gördít eléjük. Minden dicséretet megérdemelnek szorgalmukért, azért, hogy igyekeznek áruval ellátni a piacokat. Mit lehet csütörtökön vásárolni a megye piacain? — Az előbb felsoroltakat. Gyöngyösön például 2000 csomó karalábé, 2500 csomó zöldhagyma, 5000 darab saláta, 1500 csomó retek, 20 mázsa zöldborsó és 3—4 mázsa cseresznye kerül a MÉK-pavilo- nokban elárusításra. Természetesen lesz új sárgarépa éj gyökér is a hagyományos áruféleségek mellett. Egerben 2000 csomó karalábé, 2500 csomó zöldhagyma* 10 ezer fej saláta, 60 mázsa zöldborsó és amennyit csak lehet, árusítani fogunk újburgonyából, fejes salátából is, amelyet más megyékből szerzünk be. A hatvani tenin Tsz-böl 3 forintért darabját — tölteni való fehér paprikát is forgalomba hozunk. Problémák? — Az eső! Megnehezíti az áruk szedését és szállítását is. Más nincs... egyelőre birjuk erővel. Reméljük, a dömping idején sem okoz majd nagy gondot a vagon- és teherautópark, lesz elegendő kocsi az áruk továbbítására. Ha így lesz, akkor íeljesitehi tudjuk majd nemcsak 2500 vagonos exporttervünket, hanem biztosítani is tudjuk a megye, valamint az ország ellátását is a terveknek megfelelően. Fazekas István Agrártudományi Egyetem Gazdasága szakképzett főszakácsot azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés a kerület igazgatójánál: Hatvan, Nagygombos. Qlévnapra, sziMelésnapra, ejJaivőre, liáziumqi eafordidti ml kedves ajándékot legkönnyebben választhat Gyöngyösön az új AÜÁNDÉKBOLT-ban (Az emlékműnél.)