Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-09 / 108. szám

FALUSZÉLE, ahol megfagy­nak a házak. Mátra utca 11. Szép sárga ház, alacsony, hosz- 6zú épület, öreg. Az udavaron kerekeskút.. és „vén eperfa, rokkant alak”. A kapu előtt keskeny út kígyózik, lőcsös szekerek kerekei szabdalták. Hátul az udvar sarkában talá­lok emberemre, rozsdás drót­kerítés darabjait hajtogatja. Ránc nélküli, telt, piros arc, sapkája alól árulkodó haja hó­fehér; s a szeme, mint a tiszta tavaszi ég felettünk. A neve: idős Száz István... Száz. Élete esztendőinek száma is lassan afelé gyülekezik. Először látom, s mégis mennyire ismerő®. A házacska, az ember, az udvar kúttal És az eperfa is. „Vén eperfa rokkant alak nagyon régen oltottalak mikor te meglombosodtál édes gyümölcsöt is hoztál én pedig már férfi lettem veled együtt megöregedtem.. .‘s — Az eperfa egyidős velem. Töltjük a nyolcvanat... Tán tízéves lehetett, amikor a fát nemesítette. Gondolt vol­na akkor is versre? — Már a ti zennégy es világ­háborúban írkáltam. És próbálkoztam előbb is, ponto­san nem emlékszem, mikor... Verstermő ág. Több mint íflszáz esztendeje termi a ver- •eiket, mint gyümölcsét a fa. Csodálatos szép érzések, gondo­latok gyökeresedtek, lombosod- tak benne. Az öregségét, szü­letés és elmúlás, az élet két nagy állomása között olyan kúthoz hasonlítja, amely elfogy, kiszárad, s mert vizet már úgy­sem adhat, a vedret is leveszik a kétágasról, nincs rá szük­ség. És az is, ami más ember­ben szívet szorító fojtás, kese­rűség, benne, versek sorában kristályosul — a búcsú. Búcsú falujától, a szülőhely bölcsőjé­től; búcsú a kis pataktól, amely ma is ott csobog még portája előtt, s amely, ha olykor ki­áradt, udvarát kavics-szőnyeg­gel terítette... „öreg patak, Mátra patak, rég tapostam kavicsodat — — Most ha csak egyre rálépek leroskadok, attól félek----­No , de már sok nincsen hátra, teneked is véged járja Nem segít már rajtunk senki. Nem tapossuk kavicsodat; kiszabták az Ítéletet: Falunknak is nemsokára velünk együtt el kell menni." MENNYI FESZES, torkot szorító, kemény és mégis bé­lén yugvó bánat: „Falunknak is nemsokára velünk együtt el kell menni...!" El kell menni. Mikor? — Nem egyszerre megyünk. Először a közintézmények köl­tözködnek, s azok az emberek, akik a legszorosabban érintet­tek, a falu mátrai oldala. És utána jön a falu, a többiek is. teljesen... Mikor? A részletes terveken most dolgoznak. Ti­zenháromféle résztervet kell készíteni. A költözködés pon­tos idejét így nem tudhatjuk. Egy biztos, heteken belül 900 ember érkezik az erőműi épít­kezés megkezdéséhez és 1968- ban az erőmű első gépegysége megindul. — A visontai község­házán Kamarás Lajos vb-tit- k»r mondja ezeket. El kell menni. Miért? Kincs rejtezik Visonta alatt. A kincs a szenek családjában majd a legutolsó rangú, — a lignit De nagyon sok van be­lőle, majd 100 millió tonna. Er­re érdemes erőművet építeni, ami lignitet a gépek felfest­hetnek a falu alól — 25—30 év­re elegendő, hogy az erőműi gépeket táplálja, hogy fényt, energiát, áramot kapjon az or­Visonta határában már a bá­nyát „nyitják”. Hatalmas föld­hányások magasodnak a Mát­ra alji sík tájon, s a nyerges­autók már jó idő óta lignit-ra­kományukkal zúgnak át a fa­lun. Gépóriások hasítják a föld húsát Kevés ember van, aki nem értené, mennyire fontos dologról van itt most szó. Ám a megértés mellett is ott van az aggodalom: mi lesz itt, mit hoz a holnap? MÁR AKKOR, amikor a kis patakmenti ház udvarán idős Száz István a napban aránylón megcsillanó „Mátra völgyi jó nedűvel” kínált, az járt eszem­ben: megmaradhat-e a visontai bor. Mert a bor is az egész fa­lu gondja! A Reménység Tsz birtokának nagy részét a szőlő teszi. A bor, a világszerte mert visontai bor adott itt megélhetést, biztonságot eddig az embereknek, — s a község területén lévő 1900 holdnyi sző­lőnek több mint egy harmadát oda kell adni a lignitért. 100—200 katasztrális holdon már nincs is szőlő, ki kellett vágjanak minden tőkét. — Zsugorodik a birtokunk — mondja Hacsavecz Béla, a szövetkezet elnöke —, de a zsugorodott területen is meg tud élni a téesz. Az állami gazdaságtól kapunk szőlőt, új telepítésű táblákat is. És jö­vőre már a téesz is nekiláthat a telepítésekhez. A tagok hozzá­járulásával a háztáji szőlőterü­leteken is megkezdjük a tele­pítést ... Nagy gond a kerté­szet léte. Még négy-öt év és eléri a bánya. Kiszemeltük az új helyet, de az öntözés prob­lémáját csak a bánya segítsé­gével oldhatjuk meg ... Jövő­re azok háztáji területét, aki­két a bányászkodás érinti, át­telepítjük végleges helyére, az új községhez közel. Az új községhez közel... Hát hol lesz Visonta új helye? — Évekig tartott a vita — mondja Kamarás Lajos —, új meg új helyeket jelöltek a fa­lunak, végül is oda költözünk, ahová legelőször gondoltuk. Gyöngyös felé menet, a műút- tól balra. Halmajugra fölött... A honfoglaláskori falu, az öreg Visonta — elmúlik. Ha­lálra ítélt falu? Nem. Életre ítéltetett! Az Abák, Csobán- kák faluja, amelyért a hajdani nagybirtokos Kompolthyak közül hárman Is pereskedtek 1348-ban az egri káptalan előtt, új történelmének lapjait írhatja. Pusztított itt a tatár, a török. Volt, hogy a faluból csak nyolc ház maradt épen. Most annyi sem marad. Le­bontják házait. Mind a 450-et! És mit mondanak az embe­rek? A TANÁCSIAK végigjártak minden házat, bekopogtattak minden családhoz, hogy mit akarnak, mit szeretnének. Hogy hova kívánják az új fa­lut? Szinte egyöntetű volt a válasz: „A kábeltól nyugat­ra ..Tehát Halmajugra fe­lett, Karácsond és Gyöngyös felé — még visontai területen. Kilencen adtak csak olyan vá­laszt, hogy Gyöngyösön kí­vánnak letelepedni. Másik ki­lenc család kért pénzbeli kár­talanítást, a házért, a kertért 432 család menni akar. Né­hány öregben feketül csak a bánat. Néhány öregben, akik úgy odanőttek a régi faluhoz, a régi házhoz, mint fák törzsé­hez az ág. Tarka falu a mai Visonta. Az új, mutatós házak mellett sok a régi; zsuptetővel, vályog­ból verten. A „Kábeltól nyu­gatra”, a falu új helyén már csak modern és új házak lesz­nek majd És lesz bölcsőde« napközi; szülőotthon; gyógy­szertár, áruházak, külön épület a kultúrának és külön film­színház — egyszóval minden lesz, ami az öreg faluból hiányzott. Idős Száz Istvántól kérdez­tem: — Költözik-e, István bácsi? összehunyorította szemét, eltöprengett kicsit. — Ha kívánni lehetne, hogy még addig éljek — mondta csendesen. — Elmennék ... Tán akkor idejönne hozzám az egyik unokám, mert az akarat megvan benne ... KÖLTÖZNÉNEK a visontai- ak, akár már holnap, öt éve várnak a költözésre, öt éve nem épülhet a faluban semmi — építési tilalmat adtak ki a község területére. Az udva­rok, a kertek nem olyan gon­dozottak, mint azelőtt. Keve­set törődnek azzal, hogyan néz ki a porta, mert minek törőd­jenek? Falunknak is nemsoká­ra, velünk együtt, el kell men­nie! És lesz-e visszatérés? Te­rem-e még azon a helyen sző­lő a tőkéken, ahol most ki­vágták? — Ahonnan a szenet kifej­tik, oda visszatérítik a földet. Az még nyolc-tíz év, míg a bánya elhalad. Akkor erdőt ültetnek ide. S ha az erdő hu­muszt ad. a fákat kivágják, s abba a televénybe kerülhet­nek a tőkék. Mennyi idő? Ta­lán harminc év... Egy dolog különösen aggo­dalomba vonja a visontai em­berek szívét, ha a költözkö­dést említik: mi lesz a falu nevével? Mert az emberek azt beszélik, az új falunak — ne­vet is újat szánnak. Érthető a ragaszkodásuk, s nincs Is megfelelő magyarázat arra, mi kívánná az új falunevet. Mióta írni megtanult az em­ber, a honfoglaláskori falu nevét Visontának írják. Falu? Egy legrégibb okmány így rögzítette a település nevét: Villa Visonta! Visonta város­ka. Mert város volt, vámhely- lyel felruházott, — korábban, mint például Gyöngyös. És nagyobb, népesebb is. Vásá­rozó piacán világi kereskedők forogtak. Villa Visonta... Városka! öt- hét, év múlva város áll majd a műút mentén — Üj-Visonta. Most 1600 lelket számlál az öreg falu. Az új majd hétez­ret! ÉN AZT HISZEM, ebben a hétezerben hamarosan vala­mennyien tévedünk. De hát — nem szégyelljük magunkat érte .... Pataky Dezső Hivatali titok „1965. március 25-én vásárol­tam egy Calypso típusú mag­netofonkészüléket, — írja pa­naszos levelében Eged István tarnaleleszi olvasónk. — A készülék egynapi használat után elromlott. Másnap bevit­tem a GELKA egri szervizébe, ahol a garancialevél ellenében azzal vették át: négy nap múl­va kész. Eddig már hatszor voltam érte. Nincs alkatrészük, várjak, majd ha jön Pestről, megcsinálják. Vártam. De meddig kell még?” Egyelőre sokáig, legalábbis ha a szerviz továbbra is olyan igyekezettel csinálja a mag­nót, mint eddig. Nevetséges­nek hat, de mindössze egy 8 forint értékű gombra lenne szükség. De mivel ezt csak Bu­dapesten lehet kapni — tud­tuk meg a GELKA vezetőjé­től —, így a javítás még sokáig elhúzódhat. A másik példa talán még jobban bemutatja a szerviz „gyors” és „lelkiismeretes” munkáját. Csörgő Lászlóné ostorosl la­kos még február 18-án bevitte rádióját. Az átvételi papír las­san már megsárgul a szerviz dossziéjában, de a rádió még ma sincs kész. Igaz, ehhez már 9 forintos alkatrész kéne. Sorolhatnánk még a példá­kat, panaszokat a GELKA-ra, de hogy mégsem tesszük, an­nak két oka is van. Egyik: az említett két példából köny- nyen levonhatjuk a következ­tetéseket. Másik: a hivatali titkokat sohasem volt szokás kifecsegni. Mert ha nyolcforin­tos alkatrésze nincs is a szer­viznek, de hivatali titkai an­nál inkább vannak. Legalábbis a GELKA vezetője szerint, aki, amikor tallózgatni akartam az átvételi papírok között, gon­dolván, hátha akadnak még „elfekvő javítások”, ezzel zár­ta össze a dossziét előttem: — Sajnos, ezek hivatali tit­kok. Csak a vállalat dolgozói nézhetnek bele. Természetesen megértjük a GELKA titkait, csak az a baj, hogy tudjuk is, mik ezek a titkok. Őszintén elárulom, hogy éle­temben még álomfejtéssel sem foglalkoztam, de most elhatá­roztam: megfejtem, így látha­tatlanul is ezeket a titkokat. Sikerült, pedig nem volt varázspálcám, még csak a va­rázsigét sem mondtam el. Mindössze összegyűjtöttem a panaszos leveleket, meghall­gattam néhány „gelkai pá­cienst” és máris kinyílt a dosszié előttem, pedig emlék­szem, még a kezével is szorí­totta a fedelét a vezető. Szó ami szó, elfogadhatatla­nok a javítások módszerei, akárcsak a főnök magyaráza­ta, aki ugyan szépen megma­gyarázta a bizonyítványt. Elhisszük, hogy arról iga­zán nem ő tehet (bár tűrhetet­len), hogy alkatrészeket egy hónapban csak egyszer lehet rendelni, hogy idő kell, míg Pestről megérkeznek, hogy egy-egy tévé-, rádió-tipus gyártásának a megszüntetése után alkatrészeket sem gyár­tanak, hogy ez az egész javítá­si módszer még nem kiforrott, hogy sokba kerülne külön rak­tárt berendezni például me­gyénként. Elhisszük, csak azon csodál­kozunk, hogy a sok-sok latol­gatásból, számításból miért maradnak ki a magnósok, -ádiósok, televíziósok, akik drága pénzen vásárolták ké­szülékeiket és ne adj isten, hogy a 8 forintos alkatrészt Budapesten kívül is kapni le­hessen. De ha már ott sincs, akkor miért kell Csörgő Lászlónénak már negyedik hónapja várnia a válaszra? Az igazság az, hogy nemcsak az alkatrészek hiányoznak az egri GELKA-ból, hanem az üzleti szellem, a lelkiismere­tesség és az emberség is. Eddig azért panaszolkodtakj nincs megfelelő hely, lehető­ség a javításokhoz. Most máf van, csak alkatrészek nincse­nek ... így most már nem marad más hátra, mint elfogadni a szerviz vezetőjének azt a ja­vaslatát: — Negyedikén hozzák be ft meghibásodott készülékeket, mert 5-én rendeljük le a szük­séges alkatrészeket. Hát ez azért valóban bizta­tó, de február 18. óta már sok ötödiké volt, az ostorosi rádió pedig még mindig hallgat..í. Akárcsak a dosszié titkai, — amelyek mégis őszintén be­szélnek.!. Koót József A vörös zászló gazdái... Abasár Kiváló termelőszövetkezet lett Nem mindennapi kitüntetés­ben részesült a minap az aba- sári Rákóczi Termelőszövetke­zet A városok körüli kertész­kedéssel foglalkozó tsz-ek so­rában másodiknak bizonyítot­ták be, hogy a legjobbak és megérdemlik a Kiváló terme­lőszövetkezet megtisztelő cí­met és természetesen az ezzel járó vörös vándorzászlót, s a 40 ezer forint pénzjutalmat... Hogyan sikerült? Itt ülünk most a tsz főmező­gazdászával: Szabó György- gyel a tsz-irodában és arról be­szélgetünk, hogyan sikerült ezt a nagyszerű eredményt elér­niük? — Nem Is tudom, hirtelen hol kezdjem — mondja megle­petten, de jókedvű hangon —, hiszen annyi összetevője volt ennek, hogy egész nap sorol­hatnám ... De mégis előbb egy fogalmat szeretnék tisztázni. Tudniillik sokan meglepődtek azon, hogy gazdaságunk mint kertészkedő szövetkezet ke­rült díjazásra, holott, Abasár szőlőjéről és boráról híres. Nos, ez így is van és ezért kap­tuk a kitüntetést. A kertész­kedés fogalmába ugyanis szo­rosan belekapcsolódik a zöld­ségtermelés, de a szőlő- és gyü­mölcstermesztés is. Ahogy így beszélgetünk, megtudjuk azt is, hogy az aba- sáriak tavaly elsősorban szőlő­vel és oltványkészítéssel fog­lalkoztak és kiváló eredménye­ket értek el, amellyel méltán hívták fel magukra az ország figyelmét is. — Nagyon igyekeztünk jól szerepelni az országos verseny­ben — folytatja tovább a fő- agronómus. — Alaposan meg­szerveztük a munkavégzést A szőlőterületünket lignitporral trágyáztuk és kiosztottuk csa­ládi művelésre. Kilencmillió 47 ezer oltványt iskoláztunk ki és ezt is kiosztottuk családi művelésr* az igényeknek megfelelően. Természetesen több volt az igény, mint az oltvány, így egy bizottságnak kellett a körülményeket figye­lembe véve szétosztania a te­rületet. Igaz, ösztönző pré­miumrendszert is bevezettünk, s így mindenkinek megérte, ha szívvel-lélekkel dolgozott. Hétmilliót tartalékolnak Papírok, kimutatások, jegy­zőkönyvek kerültek elő az író­asztal fiókjából és „belemerü­lünk” a számok tengerébe, amelyek az elmúlt gazdasági év néma, de bizonyító tanúi. A sok adat közül azt vizsgál- gatjuk, mit hozott a házhoz a szőlő, az oltvány, mennyi jöve­delme lett tavaly az abasári szövetkezetnek és az abasári tsz-tagoknak? Jegyzetfüzetem­be ilyen adatok kerülnek: Egy munkaegység értéke 50 forint, az egy munkaegységre eső pré­mium értéke 11 forint; az egy tagra jutó évi jövedelem 21700 forint és a háztájiból 17 ezer forint; az oltvány 11 millió forintot, a szőlő pedig 13 millió forintot hozott a kö­zösség kasszájába; a tartaléko­lásra 3,5 millió forintot fordí­tottak és így összesen már hét­millió forint áll rendelkezé­sükre a bankban, amelyet fennállásuk óta tartalékalapra helyeztek. A szövetkezet pin­céjében ezenkívül kétezer hek­toliter bor van, bármikor el­adhatják, hiszen olyan termé­sük volt tavaly, hogy gondot okozott a szőlő szüretelése és a termés elhelyezése. Holdan­ként 42,7 mázsa átlagtermést szüreteltek. S még ilyen re­kordtermés nem volt Abasá- ron, amióta szövetkezet van ebben a faluban. De az olt­vány sem adta lejjebb. A ter­vezett 40 százalékos erjedés helyett ez a szám 47-et muta­tott. Országosan is a legjobb eredmény volt. Hatalmas számok ezek és ha­talmas eredmények. Csak jó munkával, határtalan szorga­lommal lehetett elérni. S ahogy az agronómus mondja: nem volt könnyű munka, sokat kel­lett érte fáradozniuk. Már ta­valy tavasszal nehéz volt elin­dulniuk. Kevés eső esett, és ne­héz volt a szőlő méfakapalását elvégezniük. A tagsag azonban összefogott, hajnaltól késő es­tig kapáltak és nem zúgolód­tak, hogy valamivel kevesebb volt a munkaegység a megszo­kottnál, Ugyanakkor ezzel pár­huzamosan végezték az olt­vány iskolázását is. Az abasá­ri aknak nincs megfelelő terü­letük ahhoz, hogy oltványt ne­veljenek rajta, ezért a hal­mai ugraiaktól vettek bérbe földet, Abasártól 8 kilométerre. Ide kellett az embereket — nyolcszázat — mindennap — 21 napon keresztül szállítaniuk, meg vizet, meg az oltványokat, és a többi szükséges felszere­lést Hajnal két órától talpon volt a falu népe, este 10 óráig. Dolgoztak megfeszítve. Jellem­ző, hogy a fegyelmi bizottság­nak kevés dolga akadt, m£# igazolatlan hiányzó sem volt. Sikerült! Ma minden tsz-tag boldog Abasáron. Az anyagi elisme­rés mellett most övék a vörös vándorzászló is, — megérde­melten van rajtuk az ország szeme. S ha vendég látogat el ma a faluba, tapasztalhatja, hogy a tavalyi siker nem az egyszerű fellángolás és vélet­len műve volt, hanem a céltu­datos, megalapozott munkáé. — A munka lendülete az idén még nagyobb fokra hágott« mint egy évvei ezelőtt — mond* ja búcsúzóul a mezőgazdász —, a rossz, csapadékos idő ellené­re a szőlő metszése kész, 400 holdon elvégeztük az első ka­pálást is és földben van már 10 millió szőlőoltvány. Ha a múlt évi idő eredményeivel vetjük össze az ideit, ilyen számokat kapunk: tavaly 9 millió olt­ványt 18 munkanap alatt rak­ták el, az idei 10 milliót pedig 10 nap alatt. Igaz, most napon­ta 1000—1100 ember dolgozott a határban. Tavaly ilyenkor 120 hold szőlő volt feikapólva, most 400 hóid. Tavaly ilyenkor ló' ember kérte felvételét a szö­vetkezetbe, most 70-en, s ezek nagy része fiatal.. Májas 19-én Es sorolja tovább az össze­hasonlító számokat, amelyek azt bizonyítják, hogy ebben az évben még alaposabban felké­szültek a tennivalók elvégzésé­re és gyorsabban, ügyesebben is végzik feladataikat. Minden­ki dicséretesen dolgozik, de di­cséretet érdemel Valicskó Joachim, Szilvási János brigád- vezetők, Palónbéli Józsefné, Banka Balázs és Tallér Antal, akik élen jártak a munkában, és a Kiváló tsz-tag kitüntetés várományosai. Május 19-én, amikor nagy ünnepség keretében átadják a zászlót és a kitüntetéseket, az abasáriak múlt évi munkájuk eredményességét ünneplik. De ünnepelni fogják egy ki­csit az ideit is, amely az elője­lek szerint még job*- lesz az 1964. évinél is. Ehhez kívánunk ml is sok sikert;.. Fazekas István MPÜJS&G s 1965. május 9„ vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents