Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-08 / 107. szám

Tgíu (A mmimcrViumim­Motorosok kálváriája Még októberben történt..i Vass István, a besenyőszögi termelőszövetkezet főállatte­nyésztője, Jáwa motorkerék­párjával hazalátogatott Eger­ben élő szüleihez. — Szüretre jöttem, útköz­ben kimerült az akkumulátor, de azért még beértem Egerbe. Másnap elvittem Jáwámat a Vas- és Fém Ktsz motorjavító részlegébe. Tekercselni kell a forgórészt — állapították meg. — Jöjjek el két hét múlva — mondták —, akkorra kész lesz. Eljöttem, de közben kiderült, hogy a tekercs jó, mással van baj, biztattak, nézzek be úgy egy hónap múlva. Letelt a hónap, ismét jelentkeztem. Megint más hibát találtak. Jó volt a forgórész, de állítólag elfer­dült a főtengely. Erre is kel­lett egy hónap. Nehezen teltek a napok, hiszen munkaköröm­ben is mindennap szükséges a motorkerékpár. Ismét eljöt­tem. Közölték velem, hogy nincs alkatrészük, nem is tíld- ják megcsinálni. Elhoztam a motort, amely sáros és olajos volt. Szerintem használták, s eltörték a kormányát is. Hiá­ba kértem, hogy legalább azt csinálják meg, nem vállalták. Vitatkoztunk.., Nem volt más, elvittem a motort egy maszekhez. Néhány nap múl­va megcsinálta.., Prokai András, a javítórész­leg vezetője, alaposan megle­pődött, amikor felkerestem a besenyőszegi főállattenyésztő panaszával. — Ahogyan a betegnek sem tudják megmondani egy-egy vizsgálat után, hogy mi a ba­ja (?), úgy mi sem. Valóban azt hittük, hogy a tekercselés a hibás. Ezt percek alatt megállapítani nem lehet, Napokig vizsgáltuk a motort, az akkumulátort is feltöltöttük. Nem kértünk ér­te egy fillért sem. Vizsgálat közben rájöttünk, hogy a fő­tengely valóban elferdült. Ezt megcsinálni mi nem tudjuk, új pedig nekünk nincs. Jáwa- alkatrészeket nem tárolunk, mivel kevés ilyen motort ja­vítunk. Volt ugyan, de né­hány héttel ezelőtt elfekvő készletnek nyilvánították, és eladták a MÉH-nek. Abban volt főtengely is, az a maszek, aki megcsinálta, megvette a MÉH-től. így neki volt alkat­része ... A motort nem hasz­náltuk. Az igaz, hogy a kor­mány eltörött, de szerintem már megrepedve került hoz­zánk. Tologatás közben meg­történhetett, hogy letört. A ktsz-re még sohasem volt pa­nasz, mi most is megtettünk mindent... Eddig tart a kálvária, s hogy kinek van igaza? azt nehéz lenne utólag megál­lapítani. De azért néhány meg­jegyzésünk talán figyelmet ér­demelne. Furcsa» hogy egy motorjaví­tó ktsz-ben nincsenek Jáwa- alkatrészek, pedig a megyé­ben több száz ilyen motor van. Miért nem vezeti be a ktsz a jegyzőkönyvi átvételt, mint azt a többi ktsz-ben csi­nálják. így nem kellene vitat­kozni, hogy ki törte el a kor­mányt, és hogy használták-e a motort, vagy sem? Elhisszük, hogy sok munka van a javító­ban, de akkor miért rendelik be a j avíttatokat különböző időpontokra? Vagy ha nincs kész a motor, a távol lakókat miért nem értesítik levélben? És miért kell több hónap an­nak eldöntésére, hogy nem tudnak megjavítani egy jár­művet? Jó lenne, ha a panaszon gondolkodna a javító-részleg, a ktsz központja pedig alapo­sabban ellenőrizzen, mert az senkinek sem lenne jó, ha újabb kálváriát járnának a motorosok. (s -1) ■vezető. esztendősnél, könnyen áll ná­luk a beszéd: — Kisfüzesen éppen felét mint máshol — válaszol egyikük és rátámasztja a vál­lát a földmérő szerszámra. A beszélgetésnél aztán kide­rül, hogy Kisfüzesen még nem jött divatba az egyenjogúság. Ugyanazért és ugyanolyan munkáért az asszony keveseb­bet kap, még akkor is, ha fiatal;' erős, ha kétszer annyit dolgo­zik is, mint a mellette álló hat­vanéves férfi. A tsz-elnök, meg a növény- termelési brigádvezető hallgat­nak. Azt mondják, amikor ezek történtek, ők éppen nem vol­tak itthon... A három asszony — most lettek csapatvezetők — nem hagyja magát: — Tövist vágtunk a legelőn a férfiakkal. Ök egy munka­egységet kerestek, a nők nyolc­tizedet. Műtrágyát szórtunk! zsákoltunk mint a férfiak, ne­kik másfél munkaegységet ír­tak, nekünk 1,20-at. Bányafát hántultunk együtt a férfiakkal; annyit dolgoztunk mint ők, de nekünk 3 tizeddel kevesebb munkaegység jutott... Köblöné rám néz, aztán meg­kérdezi: — Mennyit ér hát Kisfüzesért egy asszony? — Ezek szerint félannyit mint máshol — adom meg ma­gam. Tavalyhoz képest azonban van már fejlődés is. Brigádot; munkacsapatokat alakítottak és ha a járás biztatására is, de mégiscsak nagyobb szót kaptak az asszonyok. Gyöngyvirágillatot hoz a friss szél az erdő felől. Bent a szálasban fácánkakas kiált; egy öreg ember csalánt szedj az árokparton. — A férje hol dolgozik? —J kérdem az egyik fiatalasszonyt* aki éppen a jelzőkarókkal bab­rál. — Salgótarjánban. Négy órát utazik, hogy nyolcat dolgoz­hasson. Eddig még megvolt a járat, de most... — Visszajönne-e a szövetke- zetbe? A fiatalasszony gondolkodás nélkül válaszol: — Miért ne, ha úgy állnánk mint a szajlaiak. Ott hatvan forint munkaegység és hívás nélkül mennek haza a fiatalok is. — Most mi a tervük? — Jövőre mi is elköltözünk! Én mukacsapatvezető vagyok a szövetkezetben, de mégis menni kell. A férjemnek ott van a megélhetése. A ház .. 1 a ház pedig üresen marad ... — Egy elhagyott házzal, egy üres portával tehát több lesz Kisfüzesen — tűnődöm és most már én is igazat adok Pócs Jánosnak: „kicsik, keve­sek vagyunk mi egyedül.. (Folytatása következik> Szalay István iW un kei sarcok A bedöntő Napszítta, cserzett arcú, ala­csony ember, láthatóan amo­lyan korán munkához szokott, nyugdíj felé hajló ... Neki­gyűrkőzve, teli csilléket fo­gad szüntelen, agyagot és VT A CÉLHOZ szénport ömleszt az aknába, a futószalagra. A hatvani téglagyárban — az idén váltja a második X-et. Felét a bányában töltötte, a többit pedig a gyártelep má­sik szélén, ahol bedöntőként öregedik csendesen. Gyermekkora óta dolgozik! id. Zsiga József. A mezőgazdaságban kezdte* aztán Baracskára szegődött a vasútépítőkhöz. A háború után a hatvani állomás hely­reállítói közé került. Onnan pedig a mátraházi völgyzáró gáthoz — majd ismét tovább „egy lépéssel”: a lőrinci erő­műhöz. Ez volt eddigi élete. A mun­ka közti pihenőkön — erre gondolhat vissza ... Meg arra is, hogy két gyerekét, lányát fiát becsülettel felnevelte. És a műszak végén? — talán arra a százhatvan, száznyolcvan csillére, ami aznap megfor­dult a keze alatt. S, hogy eny- nyi év után is bírja még erő­vel, nap nap után megteszi a magáét... A gyárban tisztelik*, a munkáját megfizetik rende­sen, s szorgalmas igyekezetét: más egyébbel is honorálják:; Kiváló dolgozó kitüntetéssel* pénzjutalmakkal... Jólesik er­re gondolnia néha, megnyu­godhat — elégedetten várhat­ja a szolgálati idő leteltét, a megérdemelt pihenést, sok esz­tendős fáradsága után. A nyugdíjas kort — amely a kö­vetkező esztendővel érkezik.. I (—ni) nxiPUJSäG 3 1965. május 8., szombat vennie a kapcsolatot a városi vízművel. Az is furcsa, hogy csak hónapok eltelte után lett hiánycikk a víz az „építkezé­sen”. Az uszoda építésénél is ha­sonló a helyzet. Az idő múlik, amunka pedig egyre lassabban megy. Amikor legutoljára ott jártunk, mindössze négyen dolgoztak: egy a vizet mereget­te, három pedig ülve adta kéz­ről kézre a teli vödröket. A SOK PÉLDA közül talán még egy érdemel említést: a, daru, amely a leendő uszoda helyén emelkedik a magasba. Óránként „csak” 102 forintba kerül, de hónapokig meg sem mozdították. A beruházó sürgeti a kivite­lezőt, a kivitelező pedig magya­rázkodik. Azt elhisszük az épí­tésvezetőnek, hogy a fogasról nem tud embert leakasztani, de akkor legalább már azok dol­gozzanak, akiket mégis leakasz­tott, mert az uszodai ülő víz- emelgetés egyenesen nevetsé­ges. Nem lennénk igazságosak, ha az összes felelősséget csak arra a 160 emberre hárítanánk, akik mégiscsak csinálnak valamit. Az építésvezető sok mindent megpróbált, de hát ez kevés. Kiváncsiak lennénk a vállalat központjának a véleményére is... . A példák alapján joggal fel­vetődik az is: miért vállalta el a kivitelező ezeket a munkákat, ha nincs hozzá munkaereje. Vagy arra nem gondoltak, hogy az építkezést egyszer be is kell fejezni? Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a műszaki vezetés is elégtelen osztályza­tot érdemel. Három művezető­vel, két kezdő technikussal nem lehet ilyen jelentős beruházá­sokat megvalósítani. Magyarázkodást magyarázko­dás követ. A munka áll, vagy éppen csak hogy néhány ember dolgozgat. Mikor lesz kész a gyermek- város, az uszoda, a kollégium? Senki sem tudja. Milliókról van szó, az állam pénzéről... KÖVESSÉK VÉGRE már tet­tek a magyarázkodást. A fele­lőtlenséget a felelősségre vonás, mert amit eddig csinált a vál­lalat, az nem más mint: játék a milliókkal. (K. J.) látók cs milliókkal ■ müvesmunka, tehát nem volt • mit festeni. Bár nem tartozik a 22-es épí­tőipari vállalathoz, de érdemes megemlíteni a beruházónak: Mi lesz a gyermekvárosba ve­zető úttal, a kerítéssel? A je­lenlegi út használhatatlan, s ha nem épül új, megközelíthetet­len lesz a városrész. De, hogy a példáknál marad­iunk. még ennél is érdekesebb „építkezéssel” találkozhatunk az Egri Tanárképző Főiskola kollégiumánál, amelyet 16 mil­lió 737 ezer forinttal építtet a Művelődésügyi Minisztérium. A munkát a szerződés alapján 1964. augusztus 31-én kellett volna elkezdeni és 1966 augusz­tusában átadni. Eddig azonban mindössze 800 ezer forint érté­kű munkát végzett a vállalat, bár a benyújtott számlákban közel két és fél millió forint szeretjei. Gyakorlatilag a munka még el sem kezdődött. Igaz, hogy a főiskola hallgatói társadalmi munkában heteket dolgoztak a földmunkában, de mintha a ki­vitelezőt ez nem is érdekelte volna, még csak egy embert sem küldött a munka irányítá­sára. Nyáron az iskola építőtábort akart szervezni az építkezés se­gítésére, de a vállalat úgy hall­gat, mintha egyáltalán nem is őrá tartozna a kollégium épí­tése. NAIV VÉDEKEZÉS a kivite­lező részéről, hogy azért nem haladnak a munkával, mert a Talajvizsgáló Vállalat rosszul végezte el a talajvizsgát: né­gyes osztályú talajnak minősí­tette az építkezés színhelyét, és közben, ami különben igaz is, ötöd osztályú talajt kellett kiter­melni. De miért nem lehet ettől dol­gozni? A két osztályú talaj kö­zött jóformán csak annyi a kü­lönbség, hogy a négyesből egy köbméter kitermelése 17,50 fo­rint, az ötösből pedig 130 fo­rint. A beruházó tudomásul vette az ötöd osztályú talajt, te­hát ez igazán nem akadályoz­hatta a munkát. Nincs víz. Ez volt az újabb magyarázkodás, a kivitelező ré­széről. ., Érdekes, hogy a vállalat nem vette észre, hogy a víz kiveze­tésére 50 ezer forintot kapott, csak éppen fel kellett volna MEGDÖBBENTŐ felelőtlen­séggel játszik a milliókkal mái évek óta megyénkben az ÉM. 22. számú Állami Építőipar bu­dapesti vállalata, amely valójá­ban- csali névleg fővárosi, hi­szen alig száz fizikai munkás­sal, s néhány műszaki vezető­vel telepedett be megyénkbe. A milliókkal való játék még altkor is esztelen es felelőtlen volt, amikor történetesen csak ezer holdas birtokok úsztak el miatta, de amit már a 22-es vállalat produkál, az már több mint játék, s felelőtlenség... De az általánosítások helyett tekintsünk be a színfalak mögé, következzenek a példák. 25 millió forintos költséggel gyermekváros épül Egerben. 1964. január 1-ig az építkezés kivitelezője az ugyancsak fővá­rosi vállalat, a 31-es volt, majd otthagyva csapot-papot, mint aki menekül, átadta a munkát a 22-esnek, azzal a jelszóval: december 31-re fejezzék be. Lelkiismeretesnek éppen nem lehet tekinteni őket azért, hogy még a befejzés határidejére is gondoltak, mert a szerződésben is így volt rögzítve. Természetesen a decemberi határidőből nem lett semmi. 1965. június 30-a lett az újabb időpont. Mivel az építőiparban csodák nem gyakran szoktak történni, már most következtet­ni lehet: Bár június még mesz- sze van, s ha csoda valóban nem történik, akkor erre az időpontra sem lesz kész. ÉRDEMES EGY pillanatra megállni, a már felépített épü­leteken. A modem, 8 tantermes iskola múlt év szeptemberére elké­szült, a kivitelező átadta a be­ruházónak. Tanítás ugyan még nem volt az épületben, de a parketták szétestek, a falak megrepedtek, a födém beózott. A kivitelező szerint ezek azért történhettek meg, mert nem volt tanítás, fűtés az iskolában. A födém beázásáért pedig az Országos Szakipari Festő Vál­lalat a felelős: nem szigetelte le a tetőt. A festő vállalat valóban „megfeledkezett” erről, s csak akkor vette észre, amikor le­jöttek festeni. A festés persze elmaradt, bár éhhez nemcsak a födém beázása járult hozzá, ha­nem az is, hogy nem volt kő­és remélik, eljön az idő, ami­kor búza helyett lucernát, meg herét vethetnek majd a sárga agyagon, a hegyoldalba. A cukorrépaföld szélén asz- szonyokat látok. Apró jelzőka­rókat raknak a földbe, az egyik menyecske kezében mérőöl. Asszonyok mérik a fődet, osz­toznak a kapálni valón a mun­kacsapatok. Köblö Gyuláné, Gál Lajos, meg Kovács Gyuláné, a három csapatvezető ezúttal a „föld­mérnök”. Nem csapják be egy­mást, asszonypontossággal mintha posztót mérnének, tíz centit se lopnak el egymás te­rületéből. — Lám, mennyit ér az asz- szony? — dicsérem munkáju­kat. Egyik sincs több harminc 0. Mennyit ér egy asszony ? A kisfüzesi határ olyan, mint egy összegyűrt abrosz. Van benne hegy is, völgy is, erdő is, patak is, csak éppen a jó termőföldből akad a legkeve­sebb. Megy az ember egy da­rabig a dülőúton és azt mond­ják neki: nem, kérem, tévedés ne essék, ez már a pétervásári aatár. Aztán tovább megy és kiderül, hogy újra Kisfüzesé a zöldellő búza. A szajlaiaknak hatvannyolc holdja fekszik a kisfüzesi birtok szivében, igaz 5k meg Recsktől szereztek meg annak idején egy földda­rabot. Kevert, kúszált világ ez Tavasz óta vagyok csapa: tényleg, de a föld nem törődik azzal, ki a gazdája. Annak te­rem többet, aki jobban meg­műveli. így van aztán, hogy Szajlán hatvan forintot ér egy munka­egység, Terpesen negyvenet, Kisfüzesen meg megállítja a harminc. A dűlő végén, amelyen el- < indultunk, megállunk egy só- hajtásnyira. Az erdők itt a bú­zatáblával határos és cukorré­pát termelnek — holdanként 230 mázsát — a laposban, az Árnyékhegy háta mögött. Ta­valy próbálkoztak 5 hold ubor­kamaggal, az idén tizet akar­nak. Ez fizet, azt mondják a kisfüzesiek, „ez itt a valuta”, Pgyévi munka eredménye, erőfeszítése, lelkesedé­se, jaz összefogott akarat ki- teljesedése húzódik meg a gyöngyösi XII-es akna minő­sítése mögött: a munka ünne­pének előestéjén elnyerték a szocialista munka üzeme cí­met. Az út nem volt könnyű idáig, de nem lesz könnyű ez­után sem, mert a kiérdemelt cím további, mégjobb teljesít­ményre kötelez. Hogyan jutott erre a szintre a XII-es akna, milyen módsze­reket alkalmaztak, miként fejlesztették a verseny-szelle­met? A szocialista brigád-mozga­lom volt a lendítő erő. Ebből nőtt ki az egész üzemre kiter­jedő verseny, a szocialista brigádok akaraterejére épült a szélesebb kollektíva tevékeny­sége. Lényegében tehát az üzem minden dologozója hoz­zájárult a maga részével a nagy egészhez. . Ha először a vállalat gazda­sági és műszaki feladatokról akarunk szólni, summázva megállapíthatjuk, hogy min­den vonatkozásban elérték a kitűzött célt. így például a szén tonnánkénti teljes költsé­gének csökkentését. Eredetileg 1,13 forintot gondoltak megta­karítani tonnánként, a végső eredmény azonban ennek a tervnek a tízszeresét hozta: 11,39 forint megtakarítást egy ton­nára számítva. — Ha az összes megtakarítás értékéből levonjuk azt az összeget, amit a bányatüzek következtében nem tudtak a korszerű bánya­biztosításra beépíteni, a vég­eredmény az eredetileg elkép­zelt félmilliós megtakarításnak még így is közel a hatszorosát teszik ki. Nem feledkeztek meg a gaz­dasági feladatok mellett a szo­cialista tudat alakításának fon­tosságáról sem. Különböző po­litikai és szakmai tanfolyamo­kat szerveztek, ezeket a prog­ramnak megfelelően megtar­tották, a negyven éven aluli bányászok részére biztosították az általános iskolai végzettség megszerzését, az idősebbeknek pedig műveltségi minimum tanfolyamot tartottak. A figyelem középpontjába került a munkafegye­lem követelménye. Nemcsak általában javult a XII-es akna dolgozóinak munkafegyelme, hanem különösen a technoló­giai fegyelem javulása volt le­mérhető. Bizonyítékként ele­gendő a bányatüzek leküzdé­sében tapasztalt biztonsági-, intézkedési- és végrehajtási fegyelem magas szintjére hi­vatkozni. Mint említettük, a verseny a brigádokra épült, összesen mintegy nyolcszáz bányászt tömörítettek magukba a szo­cialista címért küzdő brigádok. Ezek közül tizenöt most már negyedszer teljesítette a válla­lását, tehát már háromszoros jelvényes brigád lett vala­mennyi az idén, két brigád pedig most először érte el a szocialista címet jelentő szin­tet. A bányászok jó munkájá­nak további bizonyítéka, hogy most heten kapták meg a ki­váló dolgozó jelvényt, ötven­négyen pedig a kiváló dolgozó oklevelet érdemelték ki. A Mátraaljai Szénbányászati Tröszt területén elsőnek a gyöngyösiek jutottak a szo­cialista munka üzeme címhez. A XII-es akna dolgozóinak tel­jesítménye tehát ilyen szem­pontból is jelentős, példájuk így válik még hangsúlyozot­tabbá. Érthető tehát az örö­mük. és érthető a felelősségtu­datuk: elhatározták, hogy a versenyt tovább folytatják, jövőre ismét el akarják nyerni a szocialista üzem címet, de meg akarják még toldani ezt az élüzem címmel is. Deméljük, ennek a válla- lásnak .a haszna túlnő majd a XII-es akna keretein, vonzása pedig kihat a tröszt többi üzemére is. (gmf)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents