Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-06 / 105. szám

erős volt ebben a faluban, is a babonákban, a vajákosságban való hit és ez nyomasztóan hatott az emberek életére. Eze­ken a varázslatokon kellett átesnie Pajának, aki gazdale­gény létére a kisbíró szegény lányát akarta elvenni, ahelyett* hogy a harangozó gazdag lá­nyához húzódna. „Biztos ron­tás van rajta” — mondták rá —, ezért kell átesnie a tortú­rákon. A film másik része azt mutatja be, mennyit változott azóta a falu, miként oszlik a tudatlanság, a babonaság köde. Egy jelenetet éppen most for­gatnak* nézzük meg közelebb­ről — invitál egy régi palóc- házba Kovács Mihály szer­kesztő. Az ajtóban beleütközünk Vámos Juditba, a harsány han­gú rendezőbe, amint szemével kutatva a fellépésre várakozó asszonyok között, így kiált: — Bözske nénit, a művész­nőt kérem! A fejkendős nénivel lépünk be a „tisztaszobába”, ahol Pa- ja, a sokat szenvedett hőssze­relmes fekszik az ágyban, s tü­relmetlenül mocorog a jupi- terlámpák fényében. — Ne fickándozz, Paja, mert leszakad alattad az ágy — inti a szereplők egyike. Erre a hős­szerelmes megszeppen, mozdu­latlanná merevedik. A stáb prüszköl. A füstölési jelenet következik. A derecskeiek olyan előzéke­nyek voltak, hogy még illato­sították is a füstölőt, hogy ki- bírhatóbb legyen. Végre csat­tan a csapó, Mohai János ope­ratőr megindítja a gépet, sötét árnyak lopakodnak Paja ágyá­hoz, körbeviszik rajta a füs­tölőt. Éjfél van. Paja prüszköl, köhög, a szereplők arcán misz­tikus áhitat. szinte rajtuk a meggyőződés: Pajából kifüstöl­ték a rontás szellemét. A pitvarban a jósasszony ké­szülődik jelenetére, Gál János - né, övében nagy kereszttel, nyakán rózsafűzérrel, régi, foszladozott szélű, 1852-ből való jókora imakönyvben lapozgat, Olvassa a többieknek. — Ez a könyv... készült Pongrácz Eszternek ... külön­féle válogatott ájtatos szép imádságokból... elmélkedé­sekből ... dicséretekből... és Bzívbéli indulatokból. Ájtatos szavait félbeszakítja hasonló korú társa. — Az én anyám is napokon fit füstölte a csepp lányomat, femikor megbetegedett... mégis A „zellervári” FERTALYMESTER 4 'xipume i 1965. május 6.i csütörtök írta : Horst Czerny és Klaus Scheel Fordította : Tihanyi Vera ÉL. MÉG AZ „ad Portám Maklariensem” fertálymestere. Somogyi István uramat, a tisz­tes cipészmestert az egri „Zel­lervár” derék iparosai, keres­kedői és földmívelő polgárai 1931-ben állították a fertály­mester bizalmi posztjára, a városnegyed élére. — A fertálymester első em­bernek számított. Afféle „megbízott” volt, kapocs a vá­rosi hatóság és a negyed lakói között. Akiket megválasztott a nép, egy álló esztendeig visel­hette a címet, ugyanazt az embert másodszorra már nem választhatták többé ... A fertálymesterség, a német eredetű elnevezés — egri kü­lönlegesség. A gyökerek messzi időkig nyúlnak vissza, a törö- rökök kiűzetése után találni az első nyomot. Évszázadokon át fennmaradt, nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra s unokákra hagyományozódott a szokás. Aradon volt még ilyen, másütt sehol. Breznay Imre, a volt egri tanár, aki szenvedélyesen kutatta és gyűjtötte össze a fertálymes- teiség hiteles históriájának adatait, jegyezte fel, mi köte­lességre választtatott a pol­gártársak önzetlen bizalma ál­tal az arra érdemesült: „A vá­ros kerületeiben ők voltak a hivatalos iratok kézbesítői, az idézések hírvivői, az adóintő cédulák kihordói... ők ügyel­tek, hogy a negyed lakosai kö­zül nem sérti-e meg valaki a rendet, vigyáznak-e a tiszta­ságra, végrehajtja-e mindenki a hatóság rendeletéit, engedel- meskednek-e a parancsnak” ... Jóllehet díszes felségjelek kü­lönböztették a fertálymestert a negyed más lakójától: eziist- csatos, bokáig érő, százgallérú köpönyeg, pörge kalap, szala­gokkal ékített bot — egy régi sallárium-jegyzék tanúsága szerint is alantasnak számított* a foglalkozások és tisztségek sorában a 22-iknek követke­zett, utána már csak a hajdú, a bakter és a „kotsis” állt, de megelőzték olyanok, mint a Harangozó, Kémény-Seprő, Bába meg Vintzellér. Később szereztek csak a címnek ran­gos tiszteletet, s nem egy volt fertálymester bekerült a kül­ső, a'belső tanácsba s hivata­lokba is. EGY-EGY FERTÁLYMES­TER megválasztása nem volt hiján a ceremóniáknak. Unal­mas téli estéken, február ha­vában, valamely vendégszerető háznál, még inkább pincében, poharazgatva „suttogó”-ra jöt­tek a gazdák s alaposan meg- hányva-vetve a dolgokat, dön­töttek, ki legyen az új fertály­mester. A „suttogói” víg po- harazgatások után következett a traktamentum, a régi fer­tálymester letéti traktája, amelyről az új mestert nem­ritkán az egész vendégsereg cigánybanda muzsikaszavával, nótázva kísérte haza — hajnal­tájt. Szent Apollónia napján, február 9-én, a megválasztott fertálymesterek misére gyűl­tek össze a nagytemplomban, s égő gyertyákkal sibakoltak az oltár két oldalán. A mise után vették át aztán véglegesen hi­vatalukat, esküt téve a város­háza nagytermében. A hivata­losság után kezdődött csak az igazi eszem-iszom. Az új fer­tálymester házában gyülekez­tek a negyedbeli férfiak — „früstökre”. A reggeliből per­szer „folyton fokozódó lelkese­déssel gyakran ebéd, nemrit­kán vacsora lett”. Feljegyez­tek olyan früstököket is, ame­lyen a másnapi, harmadnapi vacsora is együtt találta a ki­tartóbbakat. — Túlságos vacsorák voltak azok. Egy vacsorára ráment egy ház ára is ... Fertálymester nem akárki lehetett. Holmi jöttment, át­meneti lakos nem számíthatott arra, hogy akár véletlenül is a tisztes címet megkapja. Tős­gyökeres polgárnak kellett az illetőnek lennie, akinek háza van, anyagi tőkéje s minde­nekelőtt feddhetetlen, tiszta múltú. SOMOGYI ISTVÁNNAK minden „kelléke” megvolt, hogy fertálymesternek válasz­szák. 1919-ben jött a város fa­lai közé a 14 éves kerecsendi fiú. Tömöri István cipészmes­terhez szegődött három eszten­dőre, inasnak. Alig telt el két év, az ügyes kezű, tehetséges suhancot felszabadították, idő előtt. 1921-et írtak akkor, öt év múlva Somogyi István ki­váltotta az ipart, saját lábára állt, önálló cipészséget nyitott s folytátta mesterségét egészen 1949-ig. Közben megjárta a há­ború poklát is, a Don-kanyart, a voronyezsi pergőtüzet. Mikor a háború után néhány évre fel­adta önállóságát, a Finomsze- relvénygyárban és a Lakatos- árugyárban dolgozott. Volt cso­portvezető is. — A céh... — mondja, 3 visszafut az időben, régi emlé­keket ébreszgetve. — Céh-tag is voltam. Céhbe-állás előtt a vásárokon a legutolsó helyet kaptam; aztán, amikor céh-tag lettem, becsületes sorsolással döntöttük el, melyik mester milyen helyet kapjon. A csizmadia céhnek tizenkét esztendőn át hites jegyzője volt. A céh-láda fedelének belső oldalán ott áll, vésve, a neve. A ládát régóta már a múzeumban őrzik. Ismerik és tisztelik Somogyi Istvánt. Régi „zellervári”-nali számíthatja magát. — Miért Zellervár? — A zeller meg a zöldség miatt... Ahol most a Hajtó­műgyár áll, ott csupa zeller* zöldség volt a réti laposon. Középmagas, erősen megko­paszodott férfi. Ráncos, baráz­dált partú szemében örökös a derű. Talán a dalok, a nótázás lopta szeme udvarába a hun­cut örömet. Mert több mint 40 esztendeje dalol. Azóta viseli kabátja hajtókáján az Egri Polgári Dalkör lantos, nemze­tiszínű szalagos jelvényét. Em­lékszik valamennyi dalverseny­re. Neki dirigált már Grónay Andor is, az ipari iskola igaz­gató, a dalkör legrégibb veze­tője. — Bariton voltam. Most már igaz, a hangom se a régi. Azért még formás. Most készülünk Balatonboglárra, dalastalálko- zóra... HATVAN ESZTENDŐS. Nyolc hete temette el édesany­ját, apja 91 éves. Nyugdíjas vasutas. Neki is nemsokára ki­mérik a pihenőt. Négy hónap még és nyugdíjba mehet. 1955 óta dolgozik az erdészetnél. Segédmunkás. Pataky Dezső kívánsággal előrukkolni, amit ne teljesítenének a falubeliek. Aztán vált a kép, már a mát idézik a vajákos, tudós öre­gekben hívő, évszázados bibli­ákban lapozgató asszonyok. Sorolják, mennyi személyautó van a faluban, vagy a cukrász­dában milyen kávé kapható, hogy fizet a tsz, a bánya, a téglagyár, mit kapnak a fiata­lok stafírungként. — Már a vöket se hajszolják úgy, mint régen. Az öregek meghalt szegény ... pedig csak tüdőgyulladása volt. A régi történetek mesélósé- be türelmetlen kiáltások ve­gyülnek. — Szerezzetek gyorsan egy gyöngykalárist. — Hol késik a menyecske? Már jelennie kellene. — Add gyorsan kölcsön a ruhádat, az enyém otthon ma­radt. — Jaj, képzeljétek, nem volt Nincs olyan ember a falu­ban, aki ne tudna felvilágosí­tást adni e kérdésre: — Hol találhatók a filme­seik? — Az öreg Raj tornáknál... ahol a búbos kemence van. Az udvaron Kovács Mihály, a film szerkesztője áradozik a témáról: — Egy itteni „forgatókönyv'” alapján kezdtünk a felvételek­hez. A történet röviden: A ko­rábbi évtizedekben nagyon Oszlik ◦ kőd ... Televíziós film készül Mátraderecskéről jó az arcom... meg kell is­mételni. Valóságos indiáni hangulat, pedig a szereplők között egyet­len hivatásos színész sincs. Valamennyien derecskeiek, akik nagy igyekezettel, három­négy próbával már kamera elé állnak. A filmesék elégedettek. Réti János hangmérnök a te­metőjelenethez harangzúgást vesz fel. Kérésére hosszan zúgnak a derecskéi harangok, egyébként is alig tudnak olyan lábujjhegyen járnak, nehogy hajnalban felébresszék a fiata­lokat — teszik hozzá a feszte­lenül beszélgető derecskéi „sztárok”. i A felvételek jól sikerült fil­met ígérnek, május 12-én és a palócnapon többet is láthatunk majd arról, miként oszlik a babona, az elmaradottság, a gazdag-szegény ellentét nyo­masztó köde Mátraderecskén. Kovács Endre XXXXXNXXXXXXXSXXXXXXNXXXX'X'VsXXXWXXXXXX^.V. „Azt mondta Bora néne, a tudós, hogy kilenc sírról, kilenc szál fUvet szedjünk bal kézzel... azt tegyük három üszők tűzre, és éjfélkor füstöljük meg vele Faját.” Ezért hát a temetőben kerül lencsevégre Kiss Török József és két vaják os segítője. 4. Arról tanácskoztak, hogy a kü­szöbönálló vereség ellenére, ho­gyan őrizhetik meg termelési potenciáljukat. Kitűnő össze­köttetéseik voltak. Mindenek­előtt Amerika felé. Éppen ezért jel tudták, hogy a háború után Németországban különböző megszálló hatalmak képviselte­tik magukat. A szovjet meg­szállási övezetben folyó élettől nem sokat reméltek a maguk számára. Ezért terveket dolgoz­tak ki az együttműködésre a nyugati tőkés hatalmakkal. Először a berlini nagyban­kok álltak odébb. A Göbbels minisztériumának sízánt titkos jelentésben ezt így írták kö­rül: „A Berlin ellen intézett angol terrortámadások nehéz megpróbáltatások elé állítot­ták a bamkipart a Birodalom fővároséban. A berlini nagy­bankok apparátusát, amilyen gyorsan csak lehetett, decent­ralizálni kellett. Az egyik nagybank már a terrortáma­dások előtt, november végén, kénytelen volt elnökségi tag­jainak túlnyomó részét, meg­felelő személyzettel, az arra alkalmas helyekre irányítani az egész Birodalomban.” A Siemens nagyrészvényesei csatlakoztak: lépéseket tettek, hogy a nyugati szövetségesek védelme alá helyezzék magu­kat. Két elnökségi tag és a ber­lini központ valamennyi osz­tályának jelentősebb tagjai, a legfontosabb okmányokat és szabadalmakat magukhoz vé­ve, Hóiban telepedtek le, aho az amerikaiak közeledését vár­ták. A BERLINI lakosságnak nem volt szabad „odébb állnia”. Mindannyian, a nők, a férfiak és a gyermekek egyaránt, í „védők” státuszát kapták. Tar­taniuk kellett az „erődöt”. El­képzelhetetlen terrorral jártak el velük szemben. A tábor: csendőrség ■„ láncos kutyái’1 minden emberi lényben eset­leges szökevényt, vagy kapitu- lánst láttak. Átfésülték az ut­cákat, a pályaudvarokat, a há­zakat és a lakásokat. Aki gya­nússá vált, nem rendelkezett a megfelelő papírokkal és pe­csétekkel, elveszett. Február 3-án az emberek a föld feletti és alatti bunkerek előtt tolongtak. Nagyobb biz­tonságban érezték ott magukat, mint a házak silány óvóhe­lyein. Ezen az estén az Alexander­platz föld alatti bunkerje előtt is hosszú emberkígyó vá­rakozott bebocsátásra. A leg­jobb esetben háromezren ta­lálhattak ott menedéket. Vá­ratlanul felhangzott a légi­riadó. A szirénák még üvöl­töttek, amikor az esti égbolton az első bombázó rajok feltűn­tek. Ez volt a Berlin elleni négy­századik légitámadás. A bun­ker néhány perc alatt megtelt. Az életösztön fegyverré vál­toztatta a könyököket. Mielőtt még az első bombák lehulltak volna* már voltak hatottak; a tömeg széttaposott egy nőt a gyermekével. Azután bezárultak az ajtók. Kiáltásuk, panaszos kérésük beleveszett a bombazajba. Ami még megmaradt Berlin keleti részéből, a következő órák alatt az enyészetté lett A légitámadásból a „hősök bunkerében” is érezni lehetett valamit. 58 bomba hullott a birodalmi kancellária közelé­ben. Hitlerre mély benyomást tett. Minduntalan felkiáltott: „No, ez minket is eltalálhatott volna!” KÉT NAP MÜLVA ismét elemében volt. Szeretője, Éva Braun ünnepelte születésnap­ját. Egész éjszaka patakokban folyt a pezsgő. 16 méterrel fel­jebb kétségbeesett asszonyok kutattak a romok között gyer­mekük holtteste után. És az újságokban ezen a reggelen a következőket olvashatták a berliniek: „A háború döntő szakaszához érkezett." ★ A monopóliumok ezeréves birodalma” 1945. február ele­jén már a halottas ágyon he­vert. A Maastól a Memelig megsemmisítő csapások zúdul­tak az országra. A feltétel nél­küli megadás csupán idő kér­dése lett. De mi legyen azután Németországból? A szövetségesek között még nem alakult ki egységes véle­mény. Csak egyvalami volt bi­zonyos és abban nem lehetett véleménykülönbség: Németor­szágnak soha többé nem sza­bad lehetőségi kapnia ahhoz, hogy más népeket háborúba taszítson! A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia ve­zető államférfiai a Krim fél­szigeten beszélték meg e cél elérésének közös útjait. Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill angol miniszterel­nök február 3-án, szombat es­te érkezett meg kíséretével a fasiszták által erősen feldúlt félszigetre. A béna Roosevel- tet nagyon megviselte az uta­zás. A nagyobb kényelmetlen­ségek elkerülésére a Livadia- palotában helyezték el, ahol a tanácskozásokat is tartották. CHURCHILL SZÁLLÁSA — leánya, Sarah is elkísérte — 8 kilométernyire volt egy vil­lában. A szovjet vendéglátók mindent megtettek, hogy tá­volról érkezett vendégeiknek a lehető legkényelmesebbé te­gyék a súlyos károkat szenve­dett Jaltán való tartózkodást. ★ A Livadia-palota nagyter­mében tartott első tanácskozás máris megmutatta, hogy Né­metország problémájában nem lehet olyan gyorsan egységes véleményt kialakítani. Ez el­sősorban az egymástól alapve­tően eltérő felfogásban rejlett, amit a háborút viselő hatal­mak a jövőbeni Németország- politikáról vallottak. A szovjet küldöttség abból indult ki, hogy a német népet nem sza­bad megsemmisíteni, lehetősé­get kell kapnia, hogy ismét beilleszkedjék a békeszerető népek közösségébe. Roosevelt és Churchill ezzel szemben nem nyilvánított ilyen konkrét véleményt. „Te­kintettel kell lennünk”, még­pedig igen befolyásos csopor­tokra, amelyeknek egészen más terveik vannak Németország­gal. A háború utáni Németor­szágért már régóta teljes gőz­zel folyt a harc. Különösen a kulisszák mögött és már hóna­pokkal Jalta előtt... Henry Morgenthaut csendes, barátságos embernek ismer­ték. Birtoka határos volt az amerikai elnökével. Szomszédi kapcsolataik igen jók és szí­vélyesek voltak. Amikor Roo­sevelt 1933-ban az Egyesült Államok élére került, Mor- genthau Amerika pénzügymi­nisztere lett. Ebben a minőségben, 1944. augusztusának közepén, Lon­donba repült, öt is foglalkoz­tatta a kérdés, hogy mi tör­ténjék a háború után Német­országgal. Tudta, hogy egy do­log nagyon veszélyes lehet: a német hadigépezet és a né? met gazdasági élet, mint kon- kurrencia a világpiacon. A Washington és London közötti hosszú repülőúton papírra ve­tette gondolatait. Készen állt a Morgenthau-terv. A KŐVETKEZŐT irányozta elő: Németország iparát lesze­relik, a termelést beszüntetik, a bányákból eltávolítják a tel­jes gépi berendezést. A Saar- vidéket és a vele határos terü­leteket a Mosel és a Rajna kö­zött, Franciaország kapja. A leszerelt Ruhr-vidék, valamint Bréma és Schleswig—Holstein a „nemzetközi zóna” státuszát kapja. Ami ezek után még Németországból megmarad, két független államra oszlik, a délnémet és az északnémet ál­lamra. A jövőben az egész né­met lakosság földműveléssel és állattenyésztéssel foglalko­zik. Morgenthau korábban az Egyesült Államok mezőgazda- sági minisztere volt. ★ Dél-Angliában Eisenhower tá­bornok fogadta. Azonnal áldá­sát adta a tervre. Még hozzá­fűzte: „A németeknek jót fog tenni, ha megfőnek a saját le­vőkben”! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents