Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-19 / 116. szám

TIT Irodalmi Felolvasó Színpad Hétfőn este került sor az egri zeneiskola nagytermében Rolf Hochhut A helytartó cí­mű ötfelvonásos drámájának részletes, felolvasó-bemutatá­sára, a TIT és a Közalkalma­zottak Szakszervezete megyei szerveinek rendezésében. Rolf Hochhut mai protes­táns német író. Nem külsőségeiben, nem kül­ső módszereiben mai, hanem abban, hogy a lelkiismeret tel­jes kínlódását vállalja. Tud­ja, hogy a huszadik század a tömegeké, a nagy lelkiismereti összecsapásoké, a nagy szen­vedéseké. Látja, hogy ennek a századnak a nagy katasztró­fáit, társadalmi és emberi kín­jait éppen a hatalmi pirami­sok helyén trónoló emberek okozzák: tetteikkel, vagy az­zal, hogy valamilyen okból nem cselekszenek az adott tör­ténelmi pillanatban. Ebben a nagy vita-drámában — eredeti terjedelme inkább csak könyv­ben, mint színpadon forgatha­tó — utólag és az események összefüggéseit mindenkor ha­tásosan, idejében villantja fel vizsgálja: mit kellett volna tennie XII. Piusnak, a világhá­borús korszak pápájának, a katolikus hit, az erkölcsi te­kintély, emberi meggyőzés sze­rint és az intő történelmi pél­dák hatását lemérve. Hiszen ez a minden ízében fontolgató­aggodalmaskodó egyházfő Ber­linből és Lengyelországból időben kapott megbízható hí­reket a hitleri halálgépezet auschwitzi embertelenségeiről. Fogót rá... A* egészségügyről, beteg­ellátásról beszélgetve az egri Finomszerelvénygyárban, az első számú keservek közé so­rolták a fogászatot. Nemcsak azért, mert a fogfájós problé­mák egyébként is gyors megoldási... fogót sürgetnek, de azért is, mert nagy utána­járást igényei e fontos rágó­alkalmatosság kezelése, pót­K ülő misen itt, a Bervában. Különösen, hogy saját fogá­szatuk van az 5-ös lakótele­pen. Miért? Mert a gyár dolgozói Fü­zesabonytól Ostorosig ide jár­nak... ide járhatnak csak ke­zelésre, mert a foghúzáson kí­vül nemigen állnak szóba ve­lük, ha a lakóhelyükhöz leg­közelebbi fogászatra mennek, így a gyári fogászat több ezer ember gondja. Pénzben, Időben, energiában hirtelenc- beu össze sem lehet számol­ni, — a bosszankodást nem is nézve —, hogy milyen hát­rányokkal jár ennek a rende­lőnek a mai állapotban való fenntartása. És amíg a füzesabonyiak, ostorosiak a bervai lakótelep­re buszoznak, vonatoznak, reperálásra váró fogukkal, ad­dig e gyári fogászathoz közel lakó felnémetiek, és felsőtár- kányiak — akik nem a gyár dolgozói, — szintén utazhat­nak Egerbe, fogaik gyógyítá­sa végett. A megoldás épp e lehetet­len helyzetből kínálkozik. A gyár üzemi bizottsága is úgy látná jónak, ha feloldanák az eddigi kötöttséget, a lakótele­pi fogászatot fenntartva azok használnák — gyári és nem gyári dolgozók —, akiknek lakóhelyükhöz legközelebb van, míg a többiek, ostoro­siak, füzesabonyiak, Egerben is kezeltethetnék fogaikat. Ezzel sok ember fogfájós problémáját oldhatnák meg, ezért biztatják a bervaiak az illetékeseket. Fogót rá... K. E. 4 MÍPUJSAG 2S65. május 19« szerda A helytartó A személyes halál példázatá­tól, annak saját személyén tör­ténő beteljesedésétől, a mártí- rium glóriájától nem kellett tartania, mert annyira Hitler sem volt őrült, hogy a legna­gyobb európai erkölcsi tekin­tély testbéli megsemmisülésé­vel az egész világot megbot­ránkoztassa és erkölcsi ellen­ségévé tegye. Kötötte a pápa kezét és lel­kiismeretét a konkordátum, a szerződésben adott szava? Hol van a szerződés és a vállalt magatartás kötő határa? Med­dig szerződés még akarat és tartalom szerint a papír, amin két oldalról ígéretek állnak? Ki és mikor szegi meg a szer­ződéseket, az adott szót? Ele­gendő-e az adott pillanatban megítélni a történelmi hely­zetet ahelyett, hogy elítélné az arra hivatott azt, aki a törté­nelmi helyzetért felelős? Ho­gyan? Elég szavakkal, kör­mönfont fogalmazás álcázó ru­hájában? Néha — mint az egykori pápa esetében is — elegendő lett volna az idejé­ben elmondott nyílt beszéd — mondja Hochhut. A dán kirá­lyi család, a pozsonyi nuncius példája eloszlathatta volna a pedáns diplomata gondjait-ag- gályait a pápában. Az igazi tett helyett nem elég a másik kisebb tett. A hatalmi piramis tetejéről le­szálló, néhány ezer zsidóért aranyat kínáló, kolostorokat megnyitó és a menekülteket minden mennyiségben és min­den pillanatban befogadó pápa szamaritánusi cselekedete nem elég a Péter trónján ülő pápá­tól. Pius nem maradhatott ma­gánember, és kegyes adakozó. Az uralkodónak, az „Isten földi helytartójának” jogai mellett kötelességei is vannak. Talán azok elsősorban! Hochhut félreérthetetlenül fogalmazza: a pápának nem alkudozni kellett volna má­sod- és harmadrangú diploma­ták beiktatásával a fasiszta gépezet őrjöngéséről a náci diplomáciával, hanem —, ha van történelmi hivatás, akkor az erkölcsi és a pápáé — ma­gasan szálló szóval kellett vol­na szólnia magához Hitlerhez a milliók, az elgázosított életek megmentéséért. Hochhut protestáns abban, ahogyan a pápa * könyezetének vívódását érzékelteti. A tragi­kus időben, a nagy tett helyett időtlen — vagy ha így jobb a fogalmazás — bármikor elő­vehető, ráérős kérdésekkel fog­lalta el önmagát a pápa — a döntés helyett. Méricskélte a pápa a vatikáni diplomácia személyi magatartását, olykor hibának róva fel ' egyeseknek azt, amihez neki, a pápának soha nem volt elszántsága. Kegyes idézetekkel kor­rekten, okos mondásuk­kal, a magas tekintély­hez illő csiszoltsággal veszi és veteti magát körül, fogad, ki­tüntetéseket osztogat, ünnepe­ket ül meg, foglalkozik az egyházi állam és a hívek érde­keivel, magasztosan, csak ép­pen azt nem teszi meg, amit meg kellett volna tennie. — És ebben makacs a német Hochhut, az olasz pápával szemben. Ezt a fontos cseleke­detet, ezt a számára kötelező tennivalót többször mulasztot­ta el, többszöri figyelmeztetés ellenére XII. Pius — ismétli Hochhut kitartóan, az avult formák ellen lázadó protes­táns hevületével. Ügy tűnik, a lelkiismeret megvallatására a párbeszédes megoldás a legalkalmasabb. Gondoljunk Schiller darabjai­ra: micsoda feszültség van a Don Carlos nagy párharcai­ban, vagy a Stuart Mária nagy összecsapásaiban! Hochhut da­rabja minden formabontástól, modernkedéstől mentesen, az antik tragédiák lelkiismeretet feldúló és megtisztító harcára emlékeztet. Itt minden más mellékes, csak az elhangzott szó és a szavak megett szen­vedő hősök jelentenek hatást, tanulságot, élményt, megren­dülést a közönség számára. Fáy András, a Nagyvilág munkatársa vezette be néhány gondolattal a felolvasást. A részleteket Bánffy György, Gelley Kornél, Györffy György, Horkay János és Zách János adták elő. A darab negyedik felvonása — egyben a dráma csúcsa és a tenni habozó pápa egyéniségének megfogalmazá­sa — Bánffy Györgynek nyúj­tott kitűnő alkalmat, hogy érett jellemábrázoló művésze­tét élvezhesse az egri közön­ség. (farkas) Négy év alatt 72,2 száza­lékkal emelkedett az állami iparban felhasznált túlórák száma. Az élelmiszeriparban 176,9, a kohó- és gépiparban 91, a minisztériumi építő­iparban 77,4, a könnyűiparban 51,5 a négy tárcánál együtt­véve átlagosan 94,5 százalé­kos volt 1960. és 1964. között a növekedés, — állapította meg a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság, a SZOT és a Munkaügyi Minisztérium közelmúltban lezárult 200 vállalatnál végzett együttes vizsgálata. A vizsgálatban részvevő szakemberek megállapítot­ták, az egészségtelen emel­kedésben az is közrejátszott, hogy az üzemek egy része fontos feladatok megoldása, előnyös szállítási kötelezett­ségek teljesítése közben nyúlt a határidők megrövi­dítésének ehhez az eszközé­hez. A műszakok megnyúj­tása ugyanakkor gyakran szervezetlenséget, tervszerűt­len anyagellátást, rossz kooperációt és egyéb mu­lasztásokat leplez. Sok a túltóra — Mi lenne az utolsó kívánsága? — Uram, én meg­jártam mind a négy világot... Jártam Afrika ős­erdeiben és sétál­tam a francia Ri­viérán ... Jó ba­rátaim az eszki­mók és a paiagó- nok üdvrivallgás- sal fogadnak, ha megjelenek közöt­tük. Tasmania olyan előttem, 'mint a saját tenyerem i's együtt jártam halászni az izlandi hajósokkal... Utaztam társa­sán és anélkül Gö­rögországba, hogy megcsodáljam az Akropoliszt, meg­másztam a Vezu- vot és a Himalá­ját is. Zarándok­utat tettem Mek­kától Medináig, olyanról már nem is beszélve, hogy fejből felsorolom az Ermitázs bár­melyik termének képanyagát. És voltam... igen... voltam, kérem, a Holdon, a Mar­son ... Mindenütt voltam. — Na, de mégis, mi lenne az utolsó kívánsága? — Hogy csak úgy felüljek az autómra, leutazzak a Balatonra és he­lyet kapjak egy új szállodában. Itt, Magyarországon. Istenem, ha ezt megérhetném... (-ó) Esküszöm, hogy bátor vagyok Felkaptam a kőbal­támat, megvertem domború mellkasom és rettenetes rikoltással nekiugrottam a kard­fogú tigrisnek. A tig­ris lesunyta a fejét, hátracsapta füleit, megfeszítette izmait, de már késő volt: egyetlen, de rettenetes erejű csapással szét­zúztam a koponyáját. — És nem félsz ilyen­kor? — kérdezte ne­jem, született Neand Elza ősanya... — Ugyan, ne vaca­kolj, ősanyám... egy nyomorult kardfogú tigristől... mi az ne­kem? Felugrottam harci­szekeremre. A topor- zékoló vad méneket szoros gyeplőre fogva, hátrafordultam: — Harcosok, velünk van Isis és Osiris ... utánam! — és gyeplőt engedve, hátra sem nézve belevágtattam a hettiták sűrű sorai­ba.. . Előttem ezrek, oldali ezrek, mögöt­tem ezrek s kezemből, a küllőkre erősített éles bronzkésektől osz­tottam a halált. Nem néztem, követnek-e, nem néztem, kik és mennyien támadnak, csak előre, mindig elő­re ... Győztem. Egy­magám levertem a hettiták egész balszár­nyát. —1 És nem félsz, éj- bamabőrű kedvesem, ilyenkor? — kérdezte Fár Aliz, miközben balzsammal kente se­beim. — Ugyan, mitől fél­nék, fáraók lánya és fáraók asszonya? Né­hány ezer nyim-nyám hettitától*.. mi az ne­kem? A Santa Marián utaztam, velem volt Máriám, aki nem San­ta, de Kolombcmé és rémüldözött mellet­tem, amint az árboc­hoz kötve birkóztam a tenger rettenetes hul­lámaival — Kristóf, a szent Kristófra kérlek, féld mind a két Máriát, a hajót is, engem is... Forduljunk vissza, hisz elnyelik a hullámok a hajót... — Ne izélj, Marósa, ne izélj — mondtam nyugodtan... Nekem fel kell fedeznem Amerikát, mert nem lesz akkor újkor és mit szólnának a törté­nettudósok, meg a po­litikai közgazdászok —> ordítottam túl a vihart és kiköptem két gallon tengervizet — És te ilyenkor nem félsz, kapitá­nyom? — kérdezte ré­müldöző Máriám... — Ugyan, néhány millió tízméteres hul­lámtól? Mi az nekem — mondtam és elkezd­tem egy kicsit fuldo­kolni. A Waterlooi csata­téren éppen a mellem­nek szegezték az ágyút. Láttam, amint a tüzér már közelít az égő kanóccal a lőporos lyukhoz, de mentem, kezemben karditól, csak mentem bátran előre. És ebben a pü- lanatban nagy füstfel­hő: elsütötték n ágyút... Megfeszítet­tem mellkasom és a golyóbis úgy pattant le róla, hogy vissza- perdülve elvitte ca ágyút, a tüzért, meg mindent... — És ilyenkor »ént félsz, mcm cheri? kérdezte Macheri Hen­rietté, aki a feleségein vott. — Ugyan, mit fßbe nék, ne szamárkodj Mit nekem egy húsz-, fontos ágyúgolyó?..i Még egy huszonegye fontostól sem ijedek meg — mondtam a fee^ leségemnek a fogore-t vasnál, mileözben azf* magyaráztam, hogy beláthatja, ezek után engem igazán nem le­het gyáva embernek) tartani. Persze, a fog­orvos az más — tet­tem hozzá, s kiszalad* tam a fogorvosi renA delöböl... Várt az űré hajó, hogy a Jupiter­re utazzam... Az mégse olyan félelmee tes! (egri) írta : Horst Czerny és Klous ScheeJ Fordította: Tihanyi Vera 15. Squires megkérdezi: „Hát az a fontos, hogy ki ér először oda?” A gyáros dühösen vála­szol: „Ha az oroszok előttünk érnek Berlinbe, nem marad más, mint a kommunizmus és a romok. És ha hagyjuk, hogy még tovább törjenek előre, nincs semmi biztosítékunk ar­ra, hogy az angol munkás ne a vörös zászlót tűzze-e ki a Buckingham-palotára.” Churchill kommunista-elle­nes terve egyeseknél vissz­hangra talál. A 2. hadsereg parancsnoka, Dempsey tábor­nokszózatot intéz csapataihoz, aminek a lényege: „Tegyetek meg mindent, hogy az oroszok előtt érjetek Berlinbe ♦ Eisenhower felveszi a kap­csolatot a szovjet főhadiszál­lással, s ez csak megerősíti meggyőződését, hogy ostoba­ság lenne, ha a nyugati szö­vetséges csapatok versenyfu­tásba kezdenének Berlinért. Mielőtt megérkeznének, a Vö­rös Hadsereg már rég körül­kerítette, ha már be nem vet-- te addig a várost. A szovjet haderő főhadiszál­lásán döntés születik. Ott nem a London és az Eisenhower tá­bornok közötti viszállyal törőd­nek, hanem józanul és reáli­san cselekszenek, ahogyan azt a katonai helyzet megköveteli. Mélyrehatóan és pontosan ké­szítik elő a berlini hadműve­letet”. A Berlinért folyó csatát az 1. Bjelorusz Front vívja Zsu- kov marsall vezetésével, a 2. Bjelorusz Front Rokoszovszkij marsall irányítása alatt. A csa­patok bőven kapnak utánpót­lást Sok ezer tonna üzem­anyagot szállítanak át az Ode­ra túlsó partjára, ásnak be a földbe, álcáznak az erdőségek­ben és megszámlálhatatlan mennyiségű gránátot és bom­bát halmoznak fel a tüzelőál­lások és a repülőterek közelé­ben. A Vörös Hadsereg 194 had­osztállyal — 2,5 millió tiszttel és katonával — 41 000 löveg- gel és aknavetővel, 6250 pán­célossal és 7500 repülőgéppel készül fel Hitler utolsó bás­tyájának megrohamozására. AMIKOR A TŰZ megkezdő­dik és a Berlinért folyó csata körvonalai kibontakoznak, Eisenhower tábornok a tervek szerint, a mtgegyezés alapján tör előre a meghatározott vo­nalakon. A Vörös Hadsereggel való együttműködés következ­tében a fasiszta front eaétíoc­gácsolódik és sietteti a háború befejezését. A ravasz antikommunista számítások nem válnak be... Büntetlenül maradt gyilkosságok 1945. MÁRCIUS 1L A szín­hely a berlini Friedrichshain- kerület. A Rigaer Strasse egyik légvédelmi óvóhelyén huszon­ötén várnak a légiriadó lefú­jására. Idegen is van közöt­tük, akit a ház előtt lepett meg a légitámadás. Egyike annak az ötezer üldözöttnek, akiknek illegálisan kell a Birodalom fővárosában élniök. A várakozók egyike megszó­lal: „Remélhetőleg hamarosan vége lesz a háborúnak”. Vala­ki közbeszól: „Az adagok egy­re kisebbek. Mi lesz velünk, ha nem lesz gyorsan vége?” A beszélők váratlanul el­hallgatnak. Kis termetű férfi lép be a helyiségbe. Barna egyenruhát visel. „Heil Hit­ler!” — harsogja. Azonnal észreveszi az idegent. „Minden néptársat ismerek a környé­ken, de magát még sohasem láttam. Kicsoda maga?” Mi­előtt még a megkérdezett vá­laszolhatna, az egyenruhás fe­nyegetően teszi hozzá: ^Elő­ször is mutassa a papírjait”. Az idegen kissé vonakodik, igazolványai hamisak. A sejt­vezető idegesen kiabál: „Nem lehetne egy kicsit gyorsabban? Háborúban élünk. Talán nem tudja, hogy ki áll maga előtt?” Nem, az idegen tényleg nem tudja, de annál jobban isme­rik őt a többiek: Otto Hille a Rigaer Strasse 65-ből, koráb­ban jelentéktelen szatócs volt. A Weidewegen levő dohos üz­letében tejet, sajtot és herin- get árult Most mindenki ret­teg tőle, hatalma csúcspontján áll. Sejtvezető és helyi cso­portvezető, „régi harcos”, párt­jelvényét arany tölgyfakoszorú díszíti, s ezenfelül a SA Scharführere. Az elegáns négyszobás la­kás, amelyben lakik, a beren­dezéssel, az ágyneművel és az ezüst evőeszközökkel együtt korábban egy zsidó származá­sú szociáldemokrata Reichstag- képviselő tulajdona volt. EZEKBEN A NAPOKBAN, 1945 tavaszán a környező ut­cák lakói csak barna egyenru­hában és csizmában látták. Férfias fellépésével kívánta bizonyítani, hogy a Führer pártja még a helyzet ura, 4, győzelembe vetett hitét többek között, a Deis Reich című hír­hedt hetilapból merítette. A sejtvezető bizalmatlanul nézegette az idegen papírjait' Dühöngött: „Itt az áll, hogy fel van mentve. A maga korá­ban, ilyen egészségesen és jó erőben?^ Az idegen elmondot­ta, hogy vasutas és ezért men­tették fel a frontszolgálat alól.' „Na, jól van, kivételesen elhi­szem.” Hille Scharführer a többi­ekhez fordult: ^Berlin csak úgy hemzseg a szökevények­től és a lógósoktól, de nekünk mindannyiunknak az a köte­lességünk, hogy felkutassuk őket Biztosan tudjátok, hogy mit rendelt el az SS Reichs­führer?” Hogy felfrissítse a ház la­kóinak emlékezetét, egy darab papírt vett elő és Himmler szavait idézte: „... azok a fér­fiak, akik távol tartják magu­kat a fronttól, egyetlen darab­ka kenyeret sem érdemelnek a hazától... részvét helyett megvetés jár nekik”. No, és természetesen a halál! Végre lefújják a riadót A légitámadás végét a rendőr­járőrök szirénái jelzik, mivel a város nagy része áram nél­kül maradt. Az emberek fel tódulnak az utcára és szomjasan szívják be a friss levégőt. A hirdető­oszlopokon és a házfalakon vörös plakátok. „... hazaáru­lásért halálra ítélve. Az ítéle­tet végrehajtották — a nép­törvényszék főügyésze.” Ezt a tisztet akkoriban dr. Lautz töltötte be. A házfalakon azonban más is olvasható, a berlini csalá­dok sorsa: „Mindannyian élünk! Schulzék-nál vagyunk Biesdorfban, Lisa.” Ez Berlin címjegyzéke 1945-ben. ilolytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents