Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-13 / 87. szám

Kórházi %#ltfV^WWlW^WW^^^WVWWWW,WW,W,*^*W,,■ beteglátogatók j batyuk HA VALAKI BETEG, való­ban jóleső érzéssel veszi tudo­másul, hogy meglátogatják a család tagjai, a rokonok, jó is­merősök. Ennek a látogatásnak különösen a megszabott kórházi keretek közt élő beteg számá­ra van nagy jelentősége, hi­szen egy-egy súlyos bajban szenvedő ember szinte látoga­tástól látogatásig számolja a napokat. De van másik oldala is a be­teglátogatásnak, amitől az egész kórházi személyzet fél egy ki­csit — s ez a túlzott szeretet, ami behozott ételekben és be­lopott italokban nyilvánul meg Meglátogattuk pénteken dél­után — látogatási időben — az egri Il-es kórház belosztályát, p körülnéztünk Tóth Györgyi főápolónővérrel, milyen is kö­zelről ez a két óra hossza beteg­nek, látogatónak, s a kórház­nak. Most nem sértünk senkit, nem is írjuk lei a neveket, hisz a „kettes bélén” mindenki tud­ja majd, kiről van szó, s ebből a közvetlen látogatásból szeret­nénk megírni az általánosat úgy, ahogyan láttuk, s ahogyan — kellene! A folyosó belső sarkában egy bácsi karjába infúzió van köt­ve. Láthatóan rosszul érzi ma­gát. Ágya körül hatan ülnek. Mind beszél. — Kérem! Egy beteget egy­szerre csak két személy láto­gathat! — hangzik az ápolónő figyelmeztetése, mire kissé mo­rogva négy kiül a folyosóra. A mellette lévő szobáiban idős néni fekszik. Látogatója jöt- tünkre gyorsan újságpapírt bo­rít az átlátszó éjjeliszekrény- lapra. — Nem kellene ezeket a kré- mes cukrászsüteményeket be­hozni — figyelmeztet ismét a főápolónő. — De úgy szereti a mama! — Remélem, nem hoztak semmi húst Józsi bácsinak?! — szól az egyik kórteremben ülőkhöz. — Neem — válaszolnak kórus.- ban. EGYÁLTALÁN nem vagyunk benne biztosak, hogy valóban nem lapul egy kis csirkecomb a csomagok közt. — Diagnosztikus diétán van a bácsi, kivizsgáláson, s ha most húst hoztak neki, akkor kárba veszett eddigi fáradságunk, kezdhetjük élőiről az egész fo­lyamatot! — mondja a nővérke a folyosón. Végiglátogattuk a szobákat. Mindenütt csomagok, fehér pa­pírba burkolt édességek, itt-ott talán még üveg is, de sajnos, nincs benne a szabályzatban az éjjeliszekrény-vizit, ami pedig sok esetben nagyon jót tenne a betegnek, s napokkal megrövi­díthetné kórházi tartózkodását, így csak a figyelmeztetés hang­zik el: „ne hozzanak,” „nem tesz jót”, „majd ha otthon lesz, már nyugodtan adhatnak neki amit akarnak!” Benn a főorvos szobájában dr. Halmos Bélánál folytatjuk a beszélgetést. — Sokan azt hiszik, hogy mi, orvosok, szántszándékkal aka­dályozzuk a látogatók batyúzá- sát. Bár megtehetnénk! De a számunkra csak a figyelmezte­tés, a jó szó marad. Viszont a beteglátogatási napok után minden osztályon, különösen a műtötteknél és a belgyógyásza­ti betegeknél érezhetően rosz- szabbodik az állapot. Ügy sze­retnénk már elérni, hogy a benn fekvők számára ne hozza­nak semmit. Citrom, alma, na­rancs, ha esetleg engedélyt kér­nek, egy kis házi húsleves, nem mondom, ez jöhet. De ä többi­től irtózunk, — mondja a főor­vos. — Sokszor néhány napos kivizsgálási folyamatot tesz tönkre egy-egy rosszul kiválasz­tott és behozott falat Nyáron rakosgatja a beteg, ráromlik, szennyezi a levegőt, legyek ke­resik meg a kórtermet, úgy­hogy nagyon sok hátránya van ennek a batyúzásnak. — A kórházban személyekre főznek. A diétás nővér ponto­san, név szerint felírja min­denkinek az étrendjét. A rossz étvágyúakat egy étlap alapján meg is kérdezi, hogy mit kí­vánnak. A koszt bőséges, elég. jó és ízletes. Természetesen a kórház nem lakodalom, hogy mindenki annyit eszik, ameny- nyi belefér, az adagok sem azért olyanok amilyenek, mert „üzemi”, hanem azért, mert a fekvő betegnek, a járó beteg­nek nem mindegy, hogy meny­nyit és mit eszik. A KÓRHÁZBAN mindennap másik főorvos kóstolja végig az ételeket, — ez szabály. Ép­pen ottjártunkkor készítették az orvosok beosztását. Ami nem megfelelő, azt egyszerűen nem engedik kiosztani. Min­den hétköznap 20—25 ételféle­ség készül a konyhán, amit hi­giénikus jénai tálakban oszta­nak ki. A kórházban nemcsak gyógy­kezelik az embereket, hanem gondoskodnak minden szüksé­gesről is, ebbe beletartozik az étrend, az ételek meghatáro­zása is. Az ételek, italok be­hozását pedig nem az orvosi szeszély akarja meggátolni, ha­nem a józan ész. A betegnek is jobb, a látogatónak is, mert nem kell problémát csinálni abból, mit vigyenek a látoga­tásra, s föltétien elősegíti a gyógyító munkát. S a másik: bármilyen na­gyon várja is a látogatókat a fekvő beteg, ha valaki figyel1' őket, megláthatja, hogy rövid fél óra múlva a beteg elbá­gyad, alig felelget, kifáraszt­ja a sok kérdés, ami természe­tesen mind a betegségére vo­natkozik. Elárasztják otthoni panaszokkal, elmondják azo­kat az eseményeket, amelyek esetleg felizgatják a beteget, s ha sokan összegyűlnek és be­csülettel le akarják tölteni a két óra hosszát, elveszik a le­vegőt a beteg körül, aki alig győz helyrejönni a látogatás után. Valóban, a betegnek szüksé ge van arra, hogy érezze, hi­ányzik otthon, gondolnak rá, szeretik, várják, de éppen az ő érdekében minden látogatónak meg kel'lene értenie, hogy mód­jával látogassanak, módjával hozzanak, ha mindenáron hoz­ni akarnak, olyan dolgokat hozzanak, ami megengedhető, s ami nem árt, esteleg használ is, A BATYUZÁSNAK nincs ma már helye, dédelgetni majd otthon kéül a lábadozót, s otthon kell kikérdezni ked­venc ételei felől, amikor már csak testi erejének frisseségé­nek visszaállítására van szük­sége. A kórházban bízzunk mindent a kórházra, s hama­rabb kapjuk vissza onnan a kedves beteget. Cs. Adám Éva Földművesei* Óráról órára, szinte a sze­münk láttára éled újjá a ter­mészet. Rügyet bontanak a fák. sarjad a fű. A színeikben pom_ pázó virágszirmok ez évben először illatoznak. A tavasz első hónapja lassan véget ér. de ez az időszak mezőgazda- sági üzemeinkben sem múlt el nyomtalanul. Szerte a határ­ban a szántóföldek, gyümöl­csösök, kertészetek és a szőlők magukon viselik a szorgalmas munka jegyeit. A határban dolgozó sok ezer mezőgazdasági munkás közül három fiatallal beszélgettünk. Az első naptól a vetőgépen A termelőszövetkezet jöve­delmének alakulása nem kis mértékben függ attól, hogy milyen termést hoz a gabona. Egyik legjelentősebb és legfe- lelőssógteljesebb munkafolya­mat a vetés. Tóth István, az erdőtelki Kossuth Termelőszö­vetkezet huszonöt éves dolgo­zója ezt a feladatot kapta. Szi- gilí Sándor traktorossal együtt reggeltől késő estig közleked­nek a frissen munkált föld jel­telen útjain, hogy időben, jó minőségben földbe kerüljön a vetőmag. Tóth István beosztása most gépfaros. Vetésnél az ő fele­lőssége a legnagyobb. A szovjet tárcsás gép egyszerre 24 soron veti a magot és a gépfaros munkája nemcsak a tartály meg­töltése, de az is többek között hogy minden sorba jusson mag. Az sem mindegy, hogy mennyi. A gépet úgy kell beállítani, hogy annyi jusson minden holdra, — se több. se keve­sebb —. mint amennyit a bri­gádvezető előírt Falun nőtt fel Tóth István, vérében van a mezőgazdasági munka és ez nála párosul a munkaszeretettel, Török János munkacsapatvezető nem vélet_ lenül állította ilyen fontos munkahelyre. — Édesapámmal együtt dol­gozom a termelőszövetkezet­ben. Négy éve rendszeresen részt veszek a közös munká­ban és annak ellenére, hogy alig több mint hét hónap az az idő. amikor munkát ad a szö­vetkezet, jól keresek. Tavaly 250 munkaegységem volt. 48 fo­rintjával számolva, ehhez hoz­zájön még a részes művelésért kapott jövedelem. Én meg­szoktam a falut, szeretem ezt a munkáit, nem vágyam más hová. Kertészeti munkacsapat­vezető Míg a szántóföldeken szét­szóródva dolgoznak az embe­rek, a hevesi Kossuth Terme­lőszövetkezet alatkapusztai kertészetében, tenyérnyi he­lyen legalább ötvenen szorgos- kodnak. Batki József főkertész irányításával folyik a magbe­rakás, a pikírozás, kiültetés locsolás. Itt dolgozik Forgács Borbála, aki fölött alig- haladt el két évtized, máris munka­csapatvezető. öt éve. amióta az általános iskola nyolc osz_ tályát elvégezte. a termelőszö­vetkezet tagja. Szívesen jött ide, hiszen a Kossuth az egyik legtöbbet fizető termelőszövet­kezetek közé tartozik. Tavaly 74,10 forintot ért min­den ledolgozott munkaegység. Forgács Borbálának 109 mun­kaegysége volt egy év alatt­Idei első munkájúik. a szőlő nyitása volt — Hetek óta dolgozunk a kertészetben, annyi a mnka, hogy éjjeles műszakot is tar­tunk. A magberakás tápkoc­kákba a legmunkaigényesebb. A tápkockákat gépekkel készí­tik, a magberakás viszont a mi feladatunk és rövid idő alatt nem kevesebb, mint tízmillió tápkockáiba kell magot rak­nunk. A magot ugyanis csírá­val lefelé, hozzáértéssel kell rakni. Jó kollektívánk van, viccelődünk sóikat, de a mun­kát nem hagyjuk meg másnak. Reggel hattól, este hatig Vadnai László munkaideje télen-nyáron reggel hattól este hatig tart ebédszünettel. Foga- tos a besenyőtelki Lenin Termelőszövetkezetben. Kevés — Gyerünk a ruhával, öreg — nyomták a revolvert a ké­sői hazatérő hátába. — Sze­gény ember vagyok, kérem — próbálta amaz jobb belátásra bírni a marcona alakokat. — Kuss, vetkőzz azonnal. — Segítséég! — tépte szét a csendet a kétségbeesett kiál­tás. A házak falai mögött meg­húzódó emberek némán hall­gattak. Tűzcsik hasított a sö­tétségbe. A segélykérő hang megszakadt. Mohó kezek nyúl­tak a földön heverő felé, cí- bálták a holmikat. Reggel a környező házak előmerészkedő lakói mezte­len halottat találtak a járdán... — Bajtársak! Megalakult a riadócsoport Csak önként jelentkezőket fogadunk el ... A felhívás 1945 telén, tizen­kilenc évvel ezelőtt hangzott el a Zrínyi utcában, a főkapi­tányság akkori épületében. Budapest alig pár hete szaba­dult fel a fasiszta rémuralom alól. Kiégett épületek, romba dőlt házak, nélkülözés, éhség. Ez jellemezte az akkori álla­potokat. És e kedvező talajon felütötte a fejét a bűn, elbur­jánzott a banditizmus. A romházakban börtönök­ből szabadult bűnözők, kato­naszökevények, bujkáló SS-ek vertek tanyát. Raboltak, fosz­togattak. A riadócsoportnak kellett megteremtenie a köz­biztonságot. Óriási feladat volt! A munkások legjobbjait küldték a rendőrség soraiba. Az államosított Radiátorgyár és a csepeli WM golyóálló páncéllemezeket készített a gépkocsi khoz. — Hónapokig minden éjsza­ka tűzharcot vívtunk — így emlékezik a régmúlt időre 4 'MPmiG, 2CS5. április 13-, kedd Nehéz időben, fontos posztokon R-csoport — URH Emlékeznek a veteránok — Tűzkáréban a közbiztonságért — Pánik az alvilágban Fóti Andor r. alezredes, a ria- dócsoport egyik parancsnoka. Akkor hadnagyként teljesített szolgálatot, s az összecsapások során kétszer megsebesült. — A rablások napirenden voltok. Egy-egy éjszakán ti­zenöt-húsz eset is történt. A helyszínre érkező csopor­tot sokszor csak a didergő pa­naszos fogadta. — Merre távoztok?... — Arra... Pokrócot dobtak a meztelen emberre, felvették a kocsira és a motor felbődült... Ha a menekülő rablókat utolérték, azok a romok közt próbáltak egérutat nyerni. Megkezdődött a hajsza. Ebben az időben voltok hír­hedt bandák is — állandó ret­tegésben tartották a békés la­kosságot. Ezeket is nekik kel­lett lefülelniük. Ilyen gyüle- vész társaság garázdálkodott pl. a gödöllői országúton. Meg­támadták az autóbusz utasaii Az R-csoport elvegyült az uta­zók között. Fegyvereiket ké­szenlétbe helyezték. A rossz múltú „patkó”-kanyarban — ahol a busz lassított — támad­tak az útonállók. De alaposan meglepődtek, amikor ólom spriccelt az ab­lakokból. A tűzharcban két bűnöző esett el, hat megadta magát. Ezután szabad lett az országút a vándorok előtt. A tervszerű akciók nyomán minimálisra csökkentek a vet­kőzte tések. A bűnözők azonban nem nyugodtak. Most már az üzle­tekre vetették magukat. Akko­riban különösen megnehezítet­te a fosztogatás a lakosság el­látását, hisz jóformán a miből kellett megteremteni az új gazdasági rendet. — Felfigyeltünk egy fekete­autós bandára. Ez üzletek ki­rablására specializálta magát. A redőnyhöz láncot kötöttek, a másik végét a gépkocsihoz. Egy rántás és a védőberende­zés kiszakadt. — Késő éjszaka kaptuk az értesítést, hogy a volt Király utcában (Majakovszkij utca) működik a társaság — mondja Erős Dénes r. alezredes, aki ugyancsak csoportparancs­nokként tevékenykedett. — Amikor odaértünk, a fekete személygépkocsi keresztbe állt az úton. A banda dolgozott, egy ruhaüzlet redőnyét szag­gatták le éppen. Észrevették bennünket, beugrottak az au­tóba, menekülni kezdték. Mi teljes gázzal utánuk. Tüzet nyitottak. Viszonoztuk. Állan­dó lövöldözés közben halad­tunk, amikor a fekete gépko­csi hirtelen megperdült és fel­bukott. Egy romház törmelékei­re futott fel. Alig tudtunk megállni. Elfogásuk után megszámlálhatatlan bűncse­lekmény került napvilágra. Egyszer éppen a kétes hírű Metropol Étteremben razziáz- tak. Igazoltatás közben kitört a verekedés, sőt egy-két lövés is eldördült. Rövid idő alatt sikerült rendet teremteni, de egy csillár sem maradt épen. Be is kellett zárni az éttermet, mert itt állandósult a vereke­dés, féketézés. A riadócsoportnak felbecsül­hetetlen segítséget nyújtott a szovjet katonai városparancsnokság. Minden gépkocsihoz katonai járőrt adtak. — A szovjet élvtársakkal vállvetve harcoltunk a közbiz­tonság megteremtéséért Kap­csolatunk igazi fegyverbarát­sággá kovácsolódott — mond­ja — Erős elvtárs. Igen. Együttes erővel helyt­álltak. Ott voltak az utcákon. S ha kellett, életük kockázta­tásával, fegyverrel harcoltak a bűn ellen. Az alvilág kénytelen volt meghátrálni a riadócsoport élei, amely a bűnözők rette­gett ellenfelévé vált. A „Vi­gyázz, jön az R-csoport!” — felkiáltás rémületet keltett a bűnözőknél, megnyugvást a becsületes embereknél. ★ — Eleinte saját ruhánkban teljesítettünk szolgálatot, so­kat fáztunk. Az infláció ben­nünket különösen sújtott. Nem volt időnk csereberére járni. Ha letelt a szolgálat és vásá­rolni indultunk, a fizetésből már csak egy-két doboz ciga­retta telt. Ezt ellensúlyozta a természetbeni j u ttatós. Család - tagonként negyed kiló húst, fél kiló babot, húsz déka lisz­tet kaptunk hetenként. Ez nem volt sok, de az adott erőt, hogy egyszer majd minden másképp lesz. Vastl Ferenc r. őrnagy em­lékezik így, s hozzáteszi: — Ezt kellett .vállalni, s mi ön­ként jelentkeztünk. Kemény munkát végeztek Csak egyévi kimutatást néz­zünk: 1946. február 1-től 1947- ig az R-csoport 2432 személyt állított elő. Elfogott: 64 vet- kőztető útonáfflót, 169 betörőt, 5 rablógyilkost, 283 zsebtol­vajt, 21 politikai bűnözőt Jelentős segítséget adott an­nak a légkörnek a kialakításá­hoz, amely mintegy előfeltéte­le volt a nyugodt, békés, or­szágépítő munkának. Amilyen mértékben szilárdult a közbiz­tonság, úgy apadt az R-cso­port létszáma. S miután elvé­gezte, amit rábíztak, 1949 nya­rán megszűnt a már kis lét­számú csoport. Nyolc évvel később, 1956. november 6-án, az ellenforra­dalom vérzivataros napjaiban ismét elhangzott a felhívás. — Elvtársak! Megalakult az R-csoport. Csak önként jelent­kezőket fogadunk el... És újra gyülekeztek a vete­ránok, akiknek megdobbant a szívük, amikor találkoztok és jöttek egyre többen azok kö­zük akik rendet akartok. A régi parancsnokok — köztük Fóti és Erős elvtársak vezeté­sével ismét megkezdődött a harc a közbiztonság megszi­lárdításáért. Számtalan rend- fenntartó akció követte egy­mást. A fosztogatások megszűntek Az R-csoport által vissza­szerzett értékek több millió forintra rúgtak. Elfogták a Szent Domonkos utcai kórház­ban működő ellenforradalmi gyilkosokat, a Tóth Gizella- féle társaságot. Felkutatták Nagy Dezsőnét, az aljas Mo­csok gúnynevű prostituáltat, aki hírhedt kegyetlenségével, a Köztársaság téri vérengzések­nél „tűnt ki”. Újra megtették kötelességü­ket s a közbiztonság megszi­lárdult. 1958 elején az immár le­gendás hírű R-csoport ismét megszűnt, de csak névleg, mert ma, amikor esténként főváro­sunkban kigyúlnak a fények, korszerű, modem URH-rádiós gépkocsik indulnak közbizton­sági járőrszolgálatiba. hozzá hasonló korú fiatalem­ber keres ilyen jól, mint ő. Tizennyolc éves, igaz, hogy már gyerekkorában is kemény volt a karja, munkáját kifo­gástalan szorgalommal látja elJ 432 munkaegységre kapott ta­valyról részesedést. — Három éve vagyok tagja a szövetkezetnek. Voltam rö­vid ideig az iparban is, de ha­zahúzott a szívem. a pénzből, amit kaptam, nem tudtam jól kijönni, meg szeretem a lova­kat. Az utolsót is ellopnám nekik. Nem is volt még velük sose bajom. A 4. fogatos brigádban dol­gozik, Nagy István brigádveze. tő irányítja a munkáját. Fia­tal szorgalommal vesz részt a trágyahordásban, a vetésben, a kaszálásban, a terménybehor- dásban. a betakarítás nehéz munkáiban. A szövetkezet eL nőké jó munkaerőnek, a főál­lattenyésztő gondos lóápolónak ismeri. ★ Három fiatallal beszélget­tünk a tavaszi határban. Nem valószínű, hogy valaha is ta­lálkoztak egymással, mégis, mintha ismerősök lennének, rokonság van a gondolataik között: szeretik a munkát P.E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents