Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-18 / 92. szám
KATONA JUDIT: 'Bú jé es ka Arcom kendővel elfedem fiam keze lendül s lerántja szeme felragyog megvagyok míg pillanatnyi rémületben a meglátás örömét várja. Játszunk. Én bújok, ő keres. Kutató keze felém repül s hirtelen megmerevül bennem a kedve. Nem játszom. Nem tudok nevetni. Mi lenne ha félve keresne, hogy rejtőző arcom felfedezze s a kendő mögött nem lenne senki. VESZI ENDRE: ROSTA Suhog fölöttem tanítás és vessző, magam vagyok a szigorú szerkesztő, s a rosta is csak én magam vagyok, kegyetlenül húzok és kihagyok, megvilágosul élményeim nyitja — az ifjúság, de nem térhetek vissza, átvilágít a hideg, tiszta nap, s á napnál jobban, éles indulat, s az indulatnál jobban az a vágy, hogy elmondhassam, mi a szomjúság, hogy hűségesen összefoglalhassam az igazat, mely fény az ablakokban, az igazat, mely szobánkban világít, a hallgatás homályos éjszakáit, s a fényeket a reggel tág szemében, míg legjobb szándékaim újraélem. CSANADY JANOS: Retten lidércfényben Nyomott és kedvetlen vagyok, itt ül fejemen már az ősz hajszálakból font barátsapka, tetején táncol egy dizőz. Tűsarkán vidáman kopogva muszlinszoknyát dob homlokomra; villanni érzek egy kezet: letörli verejtékemet. Fölöttem villog Iába, combja, s míg indián haját kibontja, spanyol vad táncba tántoi ul; fénylő kontya szemembe hull. így járjuk még az őszbe: ketten, én fejemben és ő felettem, hol éjbenyúló árbocokra Szent elme lángja száll lobogva! G Alt 41 GÁBOR i Majakovszkijhoz Ki hirdetted, hogy „nem merni: halál”, lazíts fel, légy velem, ha szívem — dolga bár robbanások időzítése volna — mint a metronóm mutatója kocog türelmesen, s nincs vágya, dühe sem, csak méricskél jót-rosszat, jobbra-balra biccentve, s vissza — Indulat Kadarja, ádáz költő, vezéreld szent haragra lent-szálló énekem! Ne dekázzam igazát a hazugnak, ki magának kapar csak, s másra tol bűnt, színlelést; ki erkölcsről papol, és veszteget, s előnyért élre rúgtat, ki parancsra hisz, árul, öl, ha épp kell, de önként csak csörgő haszonra kémlel, mit semlegesen besöpörhet; ki meghurcolhat igaz szeretőket, mert gyönyört kéz alatt aid, vesz, cserél; t ki számlát nyújt be mindenért, s oly gőgösre és pohosra dagad, hogy láttán a hétköznapi halandók, e gyarlók s türelmesek szelíd ajkai közt a jófalat is megkeseredik! De legyek lángja a hűségeseknek, a holnapért fölbátorult seregnek, mely, bár tegnap gáncsokba botol ma, csalókon s csüggedőkön átnyomulva Itt árad, Itt sokasodik, és embermód eszmélni ihlet: fél-boldogsággal már nem alkuszik meg, a Mindenség szüretjét fölvirrasztó nyarat hoz, hát nem tapad kicsiny bálvány-javakhoz — testet így ád a hitnek, s tisztulni kényszerít, mint lúg a vásznat, hogy ne vallják, vállaljak soha mást, csak egy-élű szót, emberséges fegyelmet s szigorú munkát: örömet a szemnek, szív vigaszát, ha szenved, — és csak halált feledtető szerelmet és csak tömegből felnövő hatalmat; s békességet csak milljomod-magamnak! Ö, költők bátra, add, hogy tenni merjen a jót, s győzzem a rosszat, —> lásd, konok bú. keserű mámor s kacér gyllok kísért — szenvedélyed váltson meg engem! Vagy essem el — ha élni nem tudok —< egy álmaimhoz méltó ütközetben. JEVGENYIN VINOKUROV: Késő éjjel — Harcban jutottunk el a Dunáig... indul késő éjjel a beszéd. Kémények felett a hold világlik, ablakokon csipkézik a jég. És a mező, amerre a hegynek Iába ér, s a túlpart — idegen. Az utak a hó alatt pihennek, a nagy harcoktól még melegen... Ford.: Antalfy István POLNER ZOLTÁN: LelkiismereJ-, üvölts S Anyáink szomorúbban ölelnek. Szomorúbban öleljük anyáinkat. Félrenézünk némán és könnyeink nyeljük. Az ég mint megrepedt máj szorongásainkon átszivárog. Eszelős szavak dideregnek itt s hibbant vigyorgások. Kiálts ránk gyémánt tudás s fondor szándékot is deríts fényre, hogy az elő húsba sújtó kezet a szív tettenérje! A bűn törvényű Auschwitz iszonyt virágzik, kegyetlen mérget Újszülötteket égető, fojtó éjszakák történnek. LelkRsmeret üvölts! A szélben mintha mosolygás szállna, védtelen gügyögés, sikoly ■ fehér testek semmi árnya. Lelktlsmeret üvölts! A mozdulat meghal szófián, árván. Zuhanó kezek rácsai mögött mintha fiam látnám. FÖLDEÁK JANOS: •*&&&vHv Mit feleljünk, költők ? Mint aki évekig gépekkel dolgozott s tüntetőjük, mindig megrendülők mikor gyárban járva, kíváncsian, egy-egy új masina előtt elidőzünk, és hivatkozunk a modern technikán. Ilyenkor úgy érzem, Időfecséreiés verset fand, hogy haszontalanul és üresen élek. Mert ha dicsérik is néha műveinket, csínján hfanü; kitalált vigasz, hogy van költői lélek... Ezzel mentegetnek mindenkor a bölcsek, s Igának van, ha ránk hagyják, hogy a múltat hogyan szánjuk« és így döbbenünk rá: a tevő ember úgy él korunkban, hogy forradalom lesz legtöbb találmányuk! < De mire mozgósít vagy lázit a ííra, ha nem éttől az új energiák győztes közelében?... Ha csak felkiáltójelekre futja még merészségünk, s diktátorral szemben szívünk engedékeny? Mit feleljünk, költők? A konok valóság is rég sürget, s a történelmi múlt szólít számadásra! Ne a megalkuvók s közönyösek vallják majd versünket, de gyárak népének legyen kiáltása! Közöttük a helyünk! Es sorsak a sorsunk mindhalálig! S költészetünk mint a gépek hajtó gőze —> gyáraink fölött már vérpiros csillagok fénye játszik; hogy széles egünket sötét ne felhőzze. Jobb, ha vitatkozik a lelkiismeret olykor, mintsem ml legyünk, akiknek pusztulás és gyász ad tekintélyt; úgy írjunk verset, hogy minket tekintsen e kor szivének a kővetkező század! y\ de amikor nem olvasott, nyu-^ godtan együtt tölthette az ide- £ jét Kozák Honnal. S hogy Ko- £ 2iák Ilon ellenőr közelségié nem í volt hatástalan Bodorra — azí bármilyen furcsa is — először j: Bodor inge gallérján látszott!; meg, de persze a munkáján és ^ a józanságán is. Jól vasalt, tisz- ^ ta ing került ismét mindennapi Bodorra és a munka ismét úgy í égett a keze alatt, mint valami- J kor fénykorában, a rosszul si- ^ került házassága előtt í — Csoda történt, — mondták jj a vállalatnál — Bodor megint a ^ régi. — Jót tett neki Kozák Ilon ^ — jegyezték meg a barátai. | — Helyre való menyecske — ^ mondogatták az asszonyok. ^ Okos is, özvegy is, független is. ■/ Meglátjátok, ebből lesz valami, i | Letelt a négy hét, 5*| Ilon megbízatása is lejárt. Egy- ^ szerűsftett egy keveset a válla- £ lati adminisztráción és szinte^ ; észrevétlenül rendbe hozta Bo-^ ■ dór Ernőt is. A vállalatvezető | nem sokat teketóriázott, két hét ^ ! múlva bement a megyei köz- ^ . pontba, először felkereste Ko- ^ ■ zák Hont, aztán a központ | ; igazgatóját, ö volt az egyik ta- ^ nú az anyákönyvezető előtt. ■ másik tanú a hatvankét éves 2 y 1 Kerekes Dani bácsi volt, aki né- j! ’ hány héttel ezelőtt azzal példa- Ä [ lózott, hogy a kutyaharapást a £ , szőrivel kell gyógyítani... kihelyezték. Bodor hosszan nézte az írást, aztán még hosszabban rajta felejtette a szemét Kozák Ilonon és csak ennyit mondott: — Rendben van. Ügy végezze a munkáját, ahogy jónak látja. — Szeretném, ha a vállalatvezető elvtárs is segítene... ★ Korák Ilon vizsgálta a könyveket, ellenőrizte a bizonylatokat, egyben másban változtatást kért, egyszerűsítette az ügyvitelt és észrevételeit naponta kétszer—háromszor is megbeszélte a vállalatvezetővel. És persze, szerét ejtette annak is, hogy másról is beszélgessenek, ne csak az ügyvitelről. — Bodor elvtárs szeret-e olvasgatni? — kérdezte egy alkalommal Ilon, amikor éppen nem hivatalos ügyekről esett szó. Bodart meghökkentette a váratlan kérdés. — Legalább három éve nem ■ volt könyv a kezemben — fe- 1 lelte őszintén, némi bűntudat- ’ tál, s másnap kikérte a városi könyvtárból Balzac Szamárbő■ rét, aztán Gárdonyi Géza Egri ■ csillagokját, majd minden más- L nap egy-egy újabb könyvet > Három hét múlva már Selye professzor stresset forgatta, i S mivel az ember azonos idő- ben egyszerre két helyen nem- lehet, nyilvánvaló, hogy amíg , Bodor Ernő otthon olvasott, ad- i dig nem lehetett sem a városi a étteremben, sem a kocsmában, cselekednék! — szólt aztán csendesen és megfontoltan, azzal a régi határozottsággal és kimértséggel, amely Bodor Ernőt egész életében jellemezte. Az asszony csomagolt és ment. Hat hónapig tartott a válóper, és Bodor Ernő ötvenhat éves korában ismét szabad emberré vált. De Aliz nem múlt el nyomtalanul, a krízis sokáig tartott. Bodor még többet ivott, kocsma zott gyűrötten járt-kelt, a munkája egyre rosszabbodott Már-már úgy látszott, hogy le kell váltani, amikor a megyei központ igazgatójának eszébe jutott a megoldás. Szűkkörű értekezletet hívott össze Bodor Ernő megmentése céljából. Amikor előadta a tervét, a vállalat legidősebb dolgozója, a hatvankét éves Kerekes Dániel így szólt; — Jó terv, ügyes terv. Régi igazság: kutyaharapást a szőrivel-« ★ Néhány nap múlva Iánk, negyven körüli, csinos asszony kopogott be Bodor Ernő vállalatvezető ajtaján: — Kozák Ilona vagyok — mutatkozott be. — A vállalat munkáját vizsgálom és tervet kell készítenem az adminisztráció csökkentésére. Aktatáskájából elővette i megbízólevelét, amelyben a megyei központ bővebben is kifejtette azokat a tennivalókat amelyek miatt Kozák Ilon; központi revizort egy hónapi; PÄKOLITZ ISTVÁN: Tengerparton A hold a tenger fövényén olvadozik. Mint Magdolna, ki épp azért nem lett enyém, mert könnyen lehetett volna, A hold ledobja felhő köpenyét, s szembe velem a tükrös vízbe lép mezítelen. Ami ölembe hull, hogy kezem se kell érte nyújtanom: mit ér? Hát ne is élje túl megérdemelt sorsát az alkalom. A tenger végtelen — ezüstje, mint ezernyi móso ha már elértem, volt-nincs a fényes látomás. A ritmus gyöngye hűs fövényre pereg. Szép bánatom avitt flótája panaszol perelve: mért nem vagy itt? MOLNÁR JENŐ: Í Biztos oltalom Mélység nem vitt tovább, de hogyha szálltunk a tejút porában fürdőtt a lábunk. Vaspántok fogtak, bezárt a szegénység, a napokat dörgő viharok tépték, a harag kénes volt, csontunkig sütött, sokszor vertek, s apám kon ényen ütött. Részeg mámorokban mélyen horkoltak, kiket a sivárság hajszolt a bornak. De úgy szerettek, hogy a dalos madár puha fészkéből az ablakunkra szállt, erőnket mérni meg sem lehetett, apáink vitték a szörpyű hegyeket, A hűség erős volt, biztos oltalom, mint a föld, ha védett, vas csorbáit azon! PADI. ELUARD: Qlaixaiz A tisztult parton — viEek tükrei. Az erdő fái közt madárdal. Patakként foly hóié a hegyről, az almafa tele virággal, a nap is elsápad előtte. Mindezt, mintha ébren — úgy láttam, téli estén, hideg világban, veled ültem a tűz előtt, de te a virágnál is több vagy, nincs éj számunkra: ami nem igaa, azt nem lehet úrrá terajtad. A mi tavaszunk — igazi tavasz. Fordította Antalíy István Julhis Philip August Defares: HÍV A DZSUNGEL Szent menedék: hív a dzsungel. Csendje álnok, szaladj, fuss eJ! Harc és halál leselkedik, A rémület fon körül itt. Fiatal, öreg, együtt jár, a táncban a férfi asszonyt talál. Nem kincs, mámor: Szenny, pusztulás. Keress menekvést, keress, kiálts! Keress és keress, jó a béke — megfizetsz csurranó vérrel érte; Fordtotta: Bán Ervin
