Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-17 / 64. szám

ttLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVL évfolyam, 64. szám ARA: 50 FILLER 1965. március 17., szerda r------------" MAI fexjjjzetiink a szomszéd, megyéből, Bor- sódból hozza a példát. A na­pokban egyik ismerősömmel beszélgettem, aki éppen szabad vasárnapjait rendez­gette kis zsebnaptárában, Keresve az alkalmas idő­pontot kirándulásra, üdülés­re. Amikor a lapok között május utolsó hetéhez ért...: — Ez a vasárnapom már foglalt. Hosszú évek óta iffy van ez már. Május utolsó vasárnapja a falumé. _ ?? — E gertől mintegy 16 ki­lométerre van Bükkzsérc. Ebben az alig kétezer lakosú kis borsodi faluban nagysze­rű kezdeményezés született. Számon tartják mindazokat, alcik az évek során kinőtték a falut, akik vitték valami­re, 8 az ország más tájaim élnek, dolgoznak. Ezek az emberek minden év május utolsó vasárnapján hazalá­togatnak szülőfalujukba. Már meghívó se kell, ez a kialakult rend, ez a szokás. Ezt már mindenki jól előre feljegyzi naptárába. Senki ne higgye, hogy ezek a vasárnapok csak ün­nepléssel, szomszédolással és baráti szócsatával telnek el. A község vezetői ilyenkor módot találnák arra is. hogy megbeszéljék a „vendégek­kel” a fáin dolgát. Ki mi­ben és hogyan tud segíteni? És mindenki segít szak- képzettsége szerint. A kul­túrmérnök elkészíti a P't- U takszabályozás tervét, az I építész az új középületek • tervezéséhez ad szakmai se- | gítséget, az orvos a falu | egészségügyének fejlesztésé­re dolgozza ki a terveket. Es sorolhatnánk tovább, mind a húsz szakmát, mert ennyien találkoznak azon a vasárnapon. De nemcsak egy napról van szó. Évenként még egy napot a község kulturális munkájában tevékenyke­dünk. így szól a megállapo­dás: mindenki tart évenként egy előadást. A Icatonatiszt a honvédélem, az irodalmár nagy költőinkről, íróinkról, a bíró jogi problémákról beszél. És micsoda lelkes közönség előtt.\. Érdekes és hasznos kezde­ményezés. Nemcsak azért, mert a falu hasznára válik, többről van itt szó. A szülő­föld számon tartja „nagy­jait, hazahívja, visszavárja, ha csak néhány napra is. És nem szakad meg a kapcso­lat ... A községi tanácsnál kis tábla hirdeti, leik kerül­tek ki a faluból a felszaba­dulás után, ki milyen iskolát végzett és mi lett belőle. E borsodi példa Heves megyében is használható. Igazi Népfront-feladat le­hetne egy ilyen mozgalom elindítása. (márkusz) ' -------------) ' A népfront a szavazatok 36 százalékát kapta a francia választásokon PÁRIZS (MTI): Frey belügyminiszter közlése szerint, a francia községi választások első fordulójában a 30 000 lakosnál nagyobb váro­sokban a szavazatok 35,8 százaléka esett a népfrontra. ‘Az UNR, az MRP, a függetlenek radikálisok közös listái a szavazatok 36,2 százalékát kaptak, a kommunisták és degaul- leisták kizárásával létrejött polgári koalíció (szocialisták, füg­getlenek. radikálisok, MRP) jelöltjeire pedig a választók 21,8 százaléka szavazott. A többi megoszlott a széltő jobboldal és * különböző kisebb helyi csoportosulások között. A kommunisták és szocialisták azonban a városoknak nem egészen a felében egyesültek közös választási frontban, s az esetek többségében a kommunista párt lényegében egye­düli indult a választási harcban. A népfront sikere ezért min­denekelőtt a kommunista párt megnövekedett befolyásának eredménye. Johnson vezérkari főnök vietnami jelentése: II Pentagon újabb amerikai csapatok Dél-Vietnamba küldését követeli A YDK tiltakozása az amerikai légitámadások ellen Hírzárlat az amerikai légierő tevékenységéről A legfőbb amerikai politikai szakértők tanácskozása HANOI: (MTV): A Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése szerint Ha Van Lau ezredes, a vietnami néphadsereg főparancsnok­sága összekötő bizottságának vezetője üzenetet intézett a Nemzetközi Ellenőrző Bizott­sághoz és ebben tiltakozott a VDK ellen, hétfőn végrehaj­tott újabb amerikai légitá­madás ellen. Az üzenet rá­mutat, hogy az amerikai lé­gierő ez év február eleje óta nyolcadszor sértette meg a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területi integritását, bombázott és lőtt lakó­házakat, kórházakat és iskolákat, s ezzel megbo­csáthatatlan bűnöket kö­vetett «I a vietnami nép ellen. Az üzenet felszólítja a Nemzetközi Ellenőrző Bizott­ságot, követelje az Egyesült Államoktól, hogy haladékta­lanul szüntesse meg a VDK ellen irányuló háborús ak­cióit. A vietnami néphadsereg főparancsnoksága összekötő bizottságának egy másik üze­nete rámutat, hogy a saigoni hatóságok amerikai parancs­ra az utóbbi időben sok ér­telmiségit, diákot és más sze­mélyiségeket börtönöztek be azért, mert részt vették a dél-vietnami háború befeje­zését követelő békemozga­lomban, majd követeli a le­tartóztatottak szabadon bo­csátását és a demokratikus szabadságjogok biztosítását. A dél-vieftnami ameri­kai hatóságok részleges hírzárlatot vezettek be a légierő tevékenységéről, különösen az Észak-Viet­nam és Laosz ellen végre­hajtott légitámadásokról szóló sajtójélentésekre vo­natkozólag. Az AP közlése szerint egy amerikai szóvivő bejelentette, hogy a jövőben korlátozzák a légitámadások­kal kapcsolatos értesülése] közzétételét. Az amerikai hírszolgálati iroda végül be­jelenti, hogy a hivatalos hír­közlés megszorításával egy­idejűleg a Da-Nang-i légitá­maszpont területén is ha­sonló korlátozó intézkedése­ket rendeltek éL Az amerikai fővárosban tartózkodó Tong Von. Li dél- koreai külügyminiszter új­ságírók előtt kijelentette! amennyiben az Egyesült Ál­lamoknak és Dél-Vietoam- nak további segítségre lenne szükségük harci kötelékek formájában, kormánya haj­landó „komolyan megfonto­lás tárgyává tenni az ezzel kapcsolatos kérést.” A kül­ügyminiszter elmondotta, hogy a problémát Rusk ame­rikai külügyminiszterrel is megbeszélte, de egyelőre még korai lenne konkrét formá­ban felvetni a kérdést. Johnson elnök kedden újabb tanácskozást tartott legfőbb politikai szakértőivel: Rusk külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszter­rel és McGeorge Bundyval, a Fehér Ház külpolitikai ta­nácsadójával. Ezen az érte­kezleten a jelek szerint meg­vitatják a szárazföldi erők vezérkari főnökének, Johnson tábornoknak vietnami jelen­tését, amelyet a katonai ve­zetők hétfőn terjesztettek az elnök elé. Bár a jelentést szi­gorúan titokban tartják, szakértők úgy tudják, hogy a Pentagon vezetői újabb amerikai alakulatok kül­dését követelik Dél-Viet­namba. A hivatalos bejelentés sze­rint a vezérkari főnök kérte, haladéktalanul vezényeljenek újabb helikopter-egységet az országba a kormánycsapatok mozgásának meggyorsítására. Politikai megfigyelők az újabb tanácskozás sorozatot úgy tekintik, mint a vietnami háború jelentős kiszélesítésé­nek előkészítését Az erre vo­natkozó elvi döntés sajtóje- lentések szerint mái- a múlt héten, Johnson és tanácsadói Camp Dávíd-i tanácskozásán megszületett, s most főként a részletes katonai tervek kidol­gozása van hátra. A Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ság elleni legutóbbi légitá­madások már ennek a terv­nek megfelelően jöttek létre. Nagyszabású tüntetések as arab világban Bonn ellen Bagdadban a tüntetők felgyújtották a nyugat-német nagykövetség épületét Qxlaaiz ' 'pr*"’ *<“ Kedden több arab városban tüntettek az NSZK és Izrael közötti diplomáciai kapcsola­tok felvétele ellen. Bagdad­ban sokezer diák követelte, hogy az iraki kormány sza­kítsa meg a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Nyu- gat-NémetországgaL A diá­kok kövekkel dobálták meg a nyugatnémet nagykövetség épületét, majd behatoltak oda. Az épület homlokzatáról letépték az NSZK zászla­ját és helyébe iraki zász­lót tűztek ki. A nagykövetség rádión azt je­lentette Bonnak, hogy a tün­tetők felgyújtották a nagykö­vetség épületét és annak két emelete leégett. Von Hasse, a nyugatnémet kormány szóvi­vője szerint a bagdadi tünte­tés „tervszerű provokáció” volt. A szóvivő szerint az ira­ki kormány nem nyújtott kel­lő védelmet az NSZK bagda­di nagykövetségének. A nyu­gatnémet kormány erélyesen tiltakozott a tüntetés miatt az iraki kormánynál, követelte az értelmi szerzők megbünte­tését és a nagykövetségi épü­letben okozott károk megté­rítését. A bagdadi tüntetéssel egy időben mintegy nyolcezer li­banoni dák tüntetett a Beirut- ban a nyugatnémet kormány politikája ellen. A tüntetéshez csatlakoztak a többi arab ál­lamok Bei rútban tanuló di­ákjai is. Megfigyelők szerint évek óta nem került sor ilyen nagyszabású tünte­tésre a libanoni főváros­ban. A tüntetők éltették Nasszer elnököt, Erős rendőri oszta­gok tartották távol a tömeget a nyugatnémet nagykövetség épületétől és a nyugatnémet cégek beiruti kereskedelmi képviseleteitől. Incidensekről nem érkezett jelentés. Ugyan­csak tüntetés volt a Libanon északi részében fekvő Tripoli- ban, ahol a tömeg megrongál­ta az ottani nyugatnémet tá­jékoztató központot. A rendőrség erélyesen közbelépett, s ennek so­rán számos tüntető — fő­leg diák — megsebesült. A Szíriái kormány bejelen­tette, hogy az arab államok külügyminiszteri értekezleté­nek vasárnap hozott határo­zata értelmében visszahívja bonni nagykövetét. (Foto; Kiss Szovjet—brit eszmecsere a vietnami helyzetről LONDON (MTI): Gromiko szovjet külügyminiszter ked­den délelőtt az angol fővá­rosba érkezett, négynapos hi­vatalos látogatásra. A londo­ni repülőtéren Stewart brit külügyminiszter üdvözölte a szovjet vendéget. Délután a külügyminisztérium épületé, ben Stewart és Gromiko kétórás eszmecserét foly­tatott, amelyet szerdán és pénteken a két külügy­miniszter további meg­beszélései követnek. Erhard nyilatkozata BONN (MTI): Erhard kancellár a kereszténydemok­rata parlamenti csoport veze­tőségének ülésén kijelentette, változatlan a kormánynak az az elhatározása, hogy diplo­máciai kapcsolatokat létesít Izraellel. Tákla libanoni külügymi­niszter egy kiadott nyilatko­zatában hangoztatta, nincs szükség arra, hogy azonnal megszakítsák a gazdasági kapcsolatokat Nyugat-Németországgal. Kifejtette, az arab külügy­miniszterek által hozott ha­tározatok célja, olyan maga­tartás meghatározása, amely megvédi az arabok méltósá­gát a bonni kormány kihívá­saival szemben, s ezt a célt elérik azzal is, ha visszahív­ják nagyköveteiket Bonnból és megszakítják kapcsolatai­kat Nyugat-Németországgal, ha az elismeri Izraelt. Csütörtökön Wilson brit mi-» niszterelnök fogadja Gromi- kót. A külügyminisztérium-' bői távozóban Gromiko meg- • erősítette, hogy tárgyaltak a vietnami helyzetről. Este a' brit miniszterelnök vacsorát adott a szovjet külügyminisz-1 tér tiszteletére. Az angol hivatalos körök ■ várakozása szerint megálla­podás jött létre Koszigin' szovjet miniszterelnök terve­zett angliai látogatásának időpontjáról és részletes me­netrendjéről. A szovjet kül-' ügyminiszter látogatásának eredeti célján túlmenően — hangoztatják kormánykörök­ben —. Gromiko ittléte ki-' tűnő alkalom annak megvita- ■ tására, vajon lehetséges-e, hogy a szovjet és az angol külügyminiszter a genfi érte­kezletek társelnökeiként diplomáciai lépéseket kezdeményezzenek a viet­nami helyzettel kapcso­latban. A munkáspárti balszárny szóvivői még további inter­pellációkban sürgették a mi­niszterelnököt. hogy határolja cl magát az amerikai agres­sziótól.

Next

/
Thumbnails
Contents