Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
FARKAS ANDRAS: CSAK JÓL RÄ VERMI OTT, AHOVA KELLS Megint fát vágok. Az én férfigondom, Hogy uszonyomnak gyűjtési legyen. Utálom ezt a munkát — így, ha mondom!— De nálunk van még férfifegyelem. Az asszony rakja rá a fát a tűzre, Hogy a lakásban jó meleg legyen, S ropog a fa, a lángot lángra űzve. És van családom, s van történelem: No, lám, favágás közben is akadhat Egy-két szerény, ás formas gondolat, Csak nem tudom, hogy látom igazabbnak: Mért van, hegy nem mindig rendben hasad, Mármint a fa! Püfölhetem, hiába! Olykor egy-egy gáncs, vagy valami szösz Beleszórni a rnt, oktondi fába, A fejsze pattan, s tétlenül időz A vén hasáb göcsörtös tetejében. S bár a fűrészelt, kerge-sima lap Sebet kap, mégis dobja jóreményem: A fejsze áll, noha a perc szalad. Talpánál fordítom másik felére, \ Állitgatom a fránya görcsösét, Csapok le újra, kettősére mérve Szándékomat, de — lám — a görcsös ég \ Nevet csat rajtam, fojtottan mulatva, Hogy izzadok ám tehetetlenül, Szidok mindent és van okom haragra, Mert gyenge volnék, s az idő repül, Megül, elillan, s célhoz még nem értem. Fürdőszobánkba kell még egy hasáb! Ez a hasáb kell? Nem! Dehát az érdem, Hogy jól forgatnám fejszém jó vasát! Izzó izomzatom szásszal feszítve A görcs fejére átokkal verek, A görcs oldódik, old — akárki higgye! Hol vannak innen messzi sikerek!? Utóirat: Amikor mindezt írom, már a másnap Lassú derűje hosszan ünnepel, robbantja fényét az okoskodásnak: Csak jól ráverni ott, ahova kell! ANTALFY ISTVÁN: Csodaparipák Édesapám — ha szépen kértem és nem volt gondterhelt az arca — pompás lovakat rajzolt nékem, egy-egy kicsi papírdarabra. Lobogott fekete sörényük, szeműkben furcsa lobogás volt, —- Gyí, lovacskáim, paripáim! — és máris alattam ficánkolt... Hogy vágtattak e szép lovacskák! Bejártunk együtt száz vidéket, csak úgy porzott az út alattunk, arany patkója messzi fénylett! Jártunk tündérek országában, szép meseország közepében, édesanyámnak aranyfáról három szép aranyalmát téptem. És hazatérve neki adtam a három csoda-aranyalmát, a szeretet és szófogadás volt, a harmadik pedig a jóság. szer olyan emberekkel vetett össze a sors, akik még a kínálást se várták meg. Alig hagytak valamit. Persze, nem szóltam nékik, hogy ne faljanak annyit, az ember, ugye, legyen udvarias. A két ember az ágyon hallgatott, csak a fiatalabb szólalt meg később mérgesen: — Mi nem vagyunk olyan falósak, uram... — Ö, a világért sem akartam megbántani magukat. De mondják, nincs igazam? Az ember udvarias, ha éhes és mert udvarias, éhes is marad. — Akkor ne legyen, udvarias!! — Helyes, helyes — gyűrte magába az ízletes falatokat a lemberdzsekes. Apró és szapora rágásokkal evett, közben nagyokat szusszantott. — Nehéz élet ez a miénk — mondta meditálva. — örökös csavargás, ugye? Ellenőrzés itt, ellenőrzés ott, mindenütt, az ember vándorol egyik helyről a másikra, mint a nomádok. És azt se tudja reggel, hol hajthatja nyugalomra este a fejét. Legalább megfizetnék a munkát rendesen! De, mondjuk, ha vannak az embernek ismert helyei, kedvére megtömheti a gyomrát, meg a táskáját. így már kibírható valahogy. — Az idősebb férfi felé intett fejével, — Maga mióta csinálja? — Nemrégen kezdtem... Az asztalról celofánok zörgése hallatszott. — Maga nős? — kérdezte újra az idősebbet. — Azt lehetne mondani ... A lemberdzsekes bugyborogva nevetett. — „Azt lehetne mondani...” Nagyon jó! Az ablak melletti ágyon a fiatalember idegesen megmozdult. — Gyerek is van? — Hát...? — mondta az idősebb bizonytalanul. A lemberdzsekes vetkőzni kezdett és sietve az ágyba bújt. — Volt nekem egy ismerősöm — kezdte. — Sokat utazott, mint a magunkfajta ember. Aztán egyszer csak elvált- Tudják, kiszálláson volt, aztán hamarább hazament- mint tervezte. Az ágyában, felesége mellett egy idegen férfit talált. Volt gyerekük. Az a szerencsétlen nyirgóc nem akart válni a gyerek miatt, annyira szerette. És a tárgyaláson kiderült, a gyerek nem is tőle van, a más kölykét szerette. A lemberdzsekes hangosan krákogott, és folytatta: — Az a legbiztosabb, ha az ember nem nősül meg, nem csinál gyereket Mert az asszonyban nem lehet bízni. Az „Minden cikkért az írója felel...” ban közöltünk is belőle egy részletet Dimitrov és Gőring párharcáról. Továbbhajtom a múlt lapjait 4. szám a munka ünnepére je- lent meg. Szabó Sándor így fejezi be Májusi krónikáját: „Az ország elpusztult, de arról és a következményekről nem tehetünk. Ami volt, elmúlt. Ami lesz, szebb lesz. Minden ránk kent rágalmakat megcáfolnak majd azok az eredmények, amelyek következetes, kemény akarattal folytatott munkánk nyomán fakadnak. A mi céljaink örökéletű igazságok, melyek e napon ünneplésben csúcsosodnak. Igazságok, melyeket semmiféle rágalom, hazugsághadjárat, terror és elnyomás nem volt képes meg- dönteni. A munkás és a munka e vagy ünnepén büszkén és szabadon hirdethetjük jelszavunkat. Föld — Kenyér — Szabadságf* Mennyi lelkesedés, életkedv,- tenni akarás buzog a sorok között. S milyen sok megfogalmazás, amely még ma is állja igazát íme néhány részlet Darvas Andor Nevelők a demokrácia útján című cikkéből: „... Ebben az új társadalomban csak egyetlen osztály lesz: a dolgozók hatalmas osztálya, a nem dolgozók pedig rajta kívül maradnak mindaddig, míg üres gyomruk rá nem kényszeríti őket a munkára. A társadalmi értékelés egyetlen mértéke a becsületes munka lesz... Tisztán és világosan látjuk, hogy ki kell lépnünk az iskola szűkös falai kőiül... Nevelőivé és apostolaivá kell válnunk a felnőtt társadalomban is...” Rendszeresen közölt verseket, novellákat is a Nemzedékek. Nem sokat, csak ami elfért a 16 oldalakon. Így kapott fórumot Babits, Juhász Gyula, Karinthy, az angol Huxley és az Egerben diákoskodó Káinok! László, napjaink József Attila- dijas költője. Érdemes feljegyezni néhány sokatmondó címet is: Politika és felelősség — Dózsa György forradalma — Proletárok megváltása — Demokrácia és reakció. 1944 emlékét idézi. A végzetes év című írás. A szomszéd népek közötti megbéké- kélést szolgálja a Vázlat a magyar—szláv kultúrhatások című közlemény. A közgazda- sági szemlélet kialakítását szolgálta A gazdasági életünk átalakulásának körülményei című sorozat. A német-ügyről, Európa politikai arculatáról adott átfogó fejtegetést A nemzeti szocializmus útján indított sorozat. A fiatalok véleményének is helyt adott a folyóirat. A második számban A Jövő Hangja címen indult sorozat. Egy fiatalember — Horváth Lajos — így ír: „Ma harsogva ömlik szét a tavaszi napfény az utcákon. A tavasz és a mi fényeink ezek. Barátaim egy része esztergapad fölé hajol, egy másik része a pult fölé. Én az iskolában. Felvetődik bennem a kérdés, mi vár a mai megmaradt ifjúságra? Munka és élet. Ez a kettő. Nem állhatunk tétlenül és gyáván meghunyászkodva, mert akkor örökre elveszniik és a gyász könnyével írják majd nevünk a történelembe, kik nem éreztünk felelősséget a jövőért. Ha dolgozunk és merünk tt jövő miénk lehet, ha nem, végünk.” Miénk lett a jővö. S az értelem és érzelem felfelé ívelő falaihoz ez a húsz évvel ezelőtti 1500 példányos folyóirat hét megjelent száma is rakott néhány téglát. > Az írók és szerkesztők útjait azóta már elválasztotta az idő. Nem mindegyikük állta egyformán az élet viharát. Egy részük hű maradt az 1945- >s gondolatokhoz, de akadtak akik más területen, másik .hazában” értékesítették bitesedésüket. A húsz évvel ezelőtti szán- lék és tett becsületes volt, és íagyszerű vállalkozás. Fizetség nélkül, társadalmi munkáján dolgoztak írók és szerte? ztok. És felelősséggel. Mert i Nemzedék című — mint ihogy írva volt: Politikai, társadalmi, szociológ-'ai, kritikai — szemle utolsó oldalán ez űvastható: „Minden cikkért az írója elei.” Márkusz László ba itták ezeket a részeg szavakat .. Kiszámolták a folyóirat szerkesztői, hogy a 25—30 év közöttiek tekinthetők a 34. nemzedéknek. Ebből a fejtegetésből sarjadt a folyóirat címe is, s erről szól A harmincnegyedik nemzedék című írás: „A honalapítás óta 33 nemzedék élt, s múlt el a magyar haza földjén. 33 nemzedék ke- zemunkája épített és rendezgetett itt és az ő szereplésükből áll történelmünk. Most a harmincnegyedikre kerül sor. Ez a nemzedék mi vagyunk... A harmincnegyedik nemzedék demokratikus Magyarországot akar. A demokráciát tartja vezető koreszményének ... A harmincnegyedik nemzedék elindult, de szinte emberfölötti szerepre vállalkozott. Felépíteni egy rombadőlt országot, visszaszerezni az elvesztett becsületet, megjavítani a társadalmi rendet. Sike- rül-e nékik? Élvezi-e majd maga is fáradozása gyümölcseit...?” S mintegy feleletként a feltett kérdésre legjobb a Fiatal életek indulójával József Attila válaszol: »...Mi vagyunk az Élet fiai, A küzdelemre fölként daliák. Megmozdulunk, hejh, össze- roppan akkor Alattunk ez a régi világ!” A múltat lapozgatom. Már a harmadik számnál tartok, amikor szinte felsikoit egy cím: Üzenet Borból. Alatta Radnó- ti-versek. s* • • Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül: csak sort sor alá tapogatva Úgy (rom itt a verset, mint ahogy élek, vakstn, hernyóként araszol- gatván a papíron; Hogyan kerültek Egerbe a Radnóti-versek 1945 kora tavaszán? Ebergényl Tibor mesén a történetet: — A kereskedelmiben tanítottam akkor. Az egyik órára belépett egy szovjet katona. Elég jól beszélt magyarul. — Te magyar tanár vagy, nézd, hoztam valamit — s ezzel egy újságot és egy könyvet nyomott a kezem.be. Alig váltottunk néhány szót, elvihar- zott. Az újság a Szegeden megjelenő Délmagyarország egyik lapszáma volt. s benne Radnóti Miklós versei, az Á la recherche... és Az 3lvó tábor. Ez utóbbit Hetedik ecló- ?a címen ismerjük. Természetesen a következő számban si- -tve közöltük md is a verseket. Érdekes szerzemény volt a könyv is: a lipcsei per anyaga Moszkvából magyar nyelvű dadáisban. A május 1-i számpolitikai önvizsgálat volt ez a folyóirat, és természetesen mélységesen antifasiszta. De hadd beszéljenek a húsz évvel ezelőtti sorok. Az első szám, a márciusi tavasz, az 1848-as és az 1945-ös szabadság jegyében született. Néhány sor a krónikából: „Rovom az utcákat. Hajt a kötelesség. Embersorsok kavargónak előttem kusza összevisszaságban. Szeretnék odakiáltani nekik: „Itt a tavasz, itt az élet’ dobáljunk ki mindent magunkból, ami régi álom, ami megvalósíthatatlan ábránd és fogjunk hozzá a teremtéshez . _.” Idők és sorsok címmel: „A moszkvai honvéd zászlókat négy évvel ezelőtt ezekben a hetekben különvonat hozta a Kárpátok hágóin át Magyarországra. SzovjetOroszország és kormánya barátságos érzelmeit kívánta kifejezni a különös ajándék 1941-ben a sorsdöntő és végzetes hónap előtt... Ma, amikor gondolatban körülálljuk a megfakult selymeket, ezeket kérdezzük magunktól: ...Megérti-e a magyarság, mit jelentett 1941-ben, hogy a hatalmas asszony ingatag, ugye? Nem lehet bízni bennük, hinni se. — Én nem így gondolkodom — mondta az idősebb férfi. — Nem érdemes megnősülni, hiszen annyi csábításnak van kitéve a magunkfajta férfi, aki folyton, úton van. — Aki hagyja magát, azt könnyen elcsábítják, valóban. De mi értelme? Az ember ne legyen állat. — Maga. ugye, nagyon bízik a féleségében? — kérdezte a lemberdzsekes. — Még egyszer sem gondolt arra, hogy megcsalják? , — Nem gondoltam — mondta az idősebb férfi. , — Hátha éppen ebben a pillanatban, történik? Maga itt az isten háta mögött, az asszony pedig... hajjaj! < A lemberdzsekes csak az ajtó csukódását hallotta. — Na, ehhez mit szól? — kérdezte a fiatalember. — Hogy begyulladt, milyen ideges lett. Most kiment, hogy le- [ hűtse magát, holnap pedig siet haza, kikérdezgeti a szomszéd dókat és nyomoz, kutat, nem csalták-e meg, míg távol volt.' A fiatalember káromkodva megfordult az ágyán. ! — Ide figyeljen, maga pacalista! Hagyja ezt a hülye be-' szádét, mert... j — Talán nincs igazam, mi? — ... Kihányom innét, a szentségit! * ! — No, no! , < — Hagyja ezt az embert, érti?! j — Hogyan, hogyan?? — Nincs felesége, érti? j — Nincs?! i — Csak volt, csalt volt! j — Szóval, elvált... — Elvált, a fenét! Ott maradt a családja Németország-j ban. Az asszony, a gyerekeik ott maradtak. — A fiatalembert már kiabált. — Elégették őket, érti!? Elégették — re-1 megett a hangja. ] Kint hó volt, ropogós, fagyott hó, a hold is hideg fény-j nyel világolt. A törpe zománcozott kályhában sercegve mu- s zslkáltak a nedves fahasábok. Mikor az idős férfi a szobába • visszatért, csend fogadta. Ruhástól dőlt végig az ágyán.: Reggé!, mikor a portás bekopogtatott, ébreszteni, már nemi volt sehol. j A lemberdzsekes újra celofánpapírjait zörgette az aszta-’ Ion, apró' és szapora rágásokkal, szuszogva falt. ’ A fiatalember szótlanul pakolta holmiját, s mikor kilé-! peft az aj tón, nem köszönt. A sarki kocsmában egy deci * pálinkát kért, nem akarta magával vinni a koübászos fok- hagymaszagot. „Riportalanyom” bár csak 20 éves, már nem számít fiatalnak. Előttem fekszik az asztalon. ^érxlezni sem kell, csak lapozgatni. A mondattá formált gondolatot megőrizte az idő. a sárguló papíros. S most mint hű krónikás vall egy korszak hajnalának szellemi közérzetéről, izzó lelkesedésről, kétségekről. Őszintén. Még dúlt a háború vihara, a nyugati részeken fegyverek csatáztak, de ahol már megvirradt az ég. szót kért a szabad gondolat. 1945. február közepe táján egy zsúfolt egri lakóházban petróleumlámpa gyér fényénél alakult a szerkesztőség, a líceumi nyomdában kézzel hajtották a sajtoló nagy kerekeit, s az első számot diákok, fiatalok vitték szét a megye különböző tájaira. 1945. március 15. Ünnepi szám. Első évfolyam. első szám. Legfelől: E szám ára négy pengő Alatta a cím: Nemzedékek. Népi-demokratikus folyóirat. És egy beköszöntő: „A megváltozott körülmények és helyzet hozta magával, hogy ismét fölmerüljön Egerben egy már régen elgondolt (kéthetenként megjelenő) népi demokratikus irányú folyóirat terve. Ma már nyilvánvaló, hogy az egri, hevesi, sőt ezentúl északmagyarországi, származásában munkás és népi eredetű értelmiség nehezen találja meg helyét, munkájának és jövőjének értelmét mindaddig, amíg nincs egy szabad, valóságot megláttató, a nép érdekeit szolgáló sajtó- orgánuma. Terveink magukban foglalják a művészi szabadság, formatökéletesítés gondolata mellett a hagyományok tiszteletét is.” Ezután az ajánlás következik: „Mi, a helyi politikai pártok vezetői, örömmel látjuk az egri, Heves megyei munkás és paraszti sorból származó s ez osztályok hagyományait magukon viselő ifjú írói csoport munkásságát ... Hisszük, hogy terveiket, mélyek a nép szerete- téből és a néppel váló igaz együttműködésből fakadtak, siker koronázza és aktív részt tudnak vállalni a demokratikus Magyarország felépítéséből ...” Első látásra úgy tűnik, nincs semmi különös a Nemzedékek első lapján. Pedig van. A megfogalmazás, amely szinte irányt szab az íróknak, szerkesztőknek: népi demokratikus folyóirat. Ez volt az első irodalmi iellegű lap, amely címe alatt ily bátran — korát kissé megelőzve — hirdette a demokrácia népi jellegét. S mit sem von le önmaga értékéből, hogy a folyóirat nem minden írása tükrözte e nagyszerű megfogalmazást. Jóllehet ma már nem minden politikai, eszmei meghatározással, vagy véleménnyel értünk egyet, de kár lenne mai szemmel. napjaink bölcsességével kutatná a sorok között Nem kritizálni, emlékezni akarunk. Elbben segít most Ebergényi Tibor, a megyei könyvtár vezetője a Nemzedékek egykori felelős szerkesztője. — 25—30 év körüli fiatalok írták, szerkesztették ezt a lapot. Különböző pártok tagjai és pártonkívüliek is. Nem szántuk mi a lapot hosszú életűnek. Abban az időben már rendszeresen megjelent az Igazság, de az lényegében a napi politikai aktualitás igényével készült Budapestről még nem kaptunk irodalmi jellegű sajtót így a mi szerény folyóiratunk egyik első lélegzetvétel volt az elpusztult országban — szőkébb hazánkban — ahol az emberek és a lelkek is elfáradtaik. Szellemi, ország népe visszaadta egy szabadságszerető kis népnek, életének és jövőjének. de hősi múltjának is ezeket az egyszerű és tarka jelképeit?” Vádol egy nemzet: „A letűnt idő minden percét, jó és rosszakaratú pillanatokat, rejtett gondolatokat, alattomosan végrehajtott intézkedéseket kér számon az elkövet- zendő hetekben az igazoló bizottság és népbíróság. De szá- monkéri rajtunk keresztül a magyar nép megvert asszonyok könyörgő tekintetét, ártatlanul meghurcolt gyermekek elrabolt játékát, öregek bétegségét, barátok kiömlő vérét, a szétlőtt templomokat és iskolákat, a feldúlt polgárotthonokat és parkokat. Mert vádolnak ezek az asszonyok és aggastyánok, de vádolnak a templomok, iskolák, kövek és fák is. Vádolnak az 1939-től leírt és kimondott szavak, a fülek és falak, melyek maguk-
