Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-28 / 74. szám

DARVASI ISTVÁN: es & A kommunisták magyar újjászSletés A kommunisták és a párt ** érdemeit mostanában ritkán méltatjuk, mert győ­zött az a helyes álláspont, hogy az elismerésnek azoktól kell jönnie, akiket a párt szolgál, a dolgozóktól, a néptől. Nem tennénk ma sem, ha a felsza­badulás huszadik évfordulója nem indokolná. Ezúttal sem annyira az érdemekről kíván­nánk szólni, mint inkább arról, hogyan, s miért lesz valaki kommunista és milyen szere­pük van a kommunistáknak és pártjuknak a népek, a mi ese­tünkben, a magyar nép életé­ben. Hogyan, miért és mitől lesz valaki kommunista? Van, altit a nyomor, és — illetőleg; vagy >— az osztálygyűlölet terel az osztály harc útjára, van aki ösztönösen megérzi a társadal­mi igazságtalanságokat és ke­resni kezdi az igazságot. Így lesz kommunista rendszerint a proletárokból, az elnyomottak­ból. Van, aki tudományos fel­ismerés útján ismerkedik meg a társadalmi fejlődés törvény­szerűségeivel és így válik marxistává. De az osztálygyű­lölet még épp úgy nem tesz valakit marxistává, ahogyan a tudományos felismerés sem tesz okvetlenül kommunistá­vá. A társadalmi igazságta­lanságok és az elnyomatás mi­att felháborodott proletár ma radhat ösztönös, vagy társta- Ian harcos és a tudományo­san képzett marxista is ma­radhat magányos gondolkodó. Ahhoz, hogy valaki kommu­nista legyen, még más is kell. A gondolkodó, hideg fejnek érzelemmel és embenszere tet­tel kell párosulnia, a forra­dalmi szenvedélynek és a hűvös észnek mindig össz­hangban kell lennie.. Kell, hogy a forradalmi szenvedély is arrafelé vigyen, amerre az értelem fénye világít. És még ez sem elég. Kom­munista akkor lesz valaki, ha vállalja a harcot, a velejáró ál­dozatokat, de mindenekelőtt és legelsősorban vállalja a harc­cal járó, a harc által követelt fegyelmet; a pártfegyelmet. Mert a marxistákat, a kommu­nistákat, a társadalmi fejlődés, az osztályharc törvényszerűsé­geinek ismerőit az teszi erős­sé, hogy olyan pártba, szerve­ződnek, amelyben egységes az akarat és a cselekvés. A kommunisták földi lények, embereik, éppen olyanok, mint a többi ember. Vannak eré­nyeik és gyarlóságaik, kiváló, vagy átlagos képességeik, egyi­küknek jobb, másikuknak ta­lán gyengébb az egészsége, családosak, vagy egyedül él­nek. De akármilyenek is, kom­munisták, öntudatos emberek, akik vállalják mindazt, ami ezzel_ jár. I,’ rdemekről voltaképpen nem is ildomos beszél­ni. Mert ha egyszer valaki kommunistává vált, ha felis­merte a kapitalista társadalom igazságtalanságát, ha már tud­ja, hogyan lehet azon változ­tatni, akkor kötelessége har­colni, különben nem kommu­nista. A mi társadalmunkban, amely már messzire előre ju­tott a szocialista építés útján, úgyszólván minden közügy, pontosabban.: a közügy nálunk valóban a közösség ügye. Köz­ügy az ipari és a mezőgazdasá­gi termelés, a közlekedés, a kereskedelem, az iskola, a szín­ház, a film, az irodalom, a gyermeknevelés, az egészség­ügy, hisz minden a társadalom kezében van, mindent az állam és a társadalom intéz, kezel, vagy old meg. Közéleti érdek­lődés, a közösség iránti felelős­ség azonban még a mi társa­dalmunkban sem mindenkiben van. A kommunistában azon­ban mindig és feltétlenül van. Ö mindig a közérdekből indul ki és mindig a közösség kate­góriáiban gondolkodik. Ma, a szocialista építőmunka béké­sebb, könnyebb, kevesebb .ál­dozattal járó szolgálat. A köz szolgálata valamikor e hatalommal való szembe- szállást követelte, azt paran­csolta a kommunistáknak, hogy harcoljanak az elnyoma­tás, a terror, a fasizmus, a nyomor ellen. Vállalták — há­nyán vállalták és hányán ál- tíozták életüket pedig sokan ‘«ma értették meg őket Nem­E1 csak a bíróság ítélkezett felet­tük, hanem értetlenségből el­marasztalta őket a nagyrészt félrevezetett közvélemény is. És mégis vállalták. A felszabadulás után harcba indultak a társadalmi átalaku­lásért, a földosztásért, az álla­mosításokért, a proletárdikta­túráért, harcoltak az infláció, a tehetetlen belenyugvás, a visszalopakodó reakció ellen. Szolgálták a közösséget ma­gukban és szövetségeseikkel. Amikor sokan állásokra, pozí­ciókra vadásztak, üzleteltek, vagy éppen befelé fordultak, és csak maguknak akartak él­ni, ők újjáépítési, országépítő programot dolgoztak ki, szer­vező és felvilágosító munkát végeztek, pedig ez áldozattal járt, éhezni, gyalogolni, éjsza­kázni kellett. De ma büszkék rá, hogy mindezt vállalták, bben a húsz esztendőben voltak nehéz évek is. És a keserűségek még keserűb­bek voltak a tiszta szándékú, becsületes kommunisták szá­mára. Számukra volt elsősor­ban nehéz, amikor úgy érez­ték, hogy szavaik nem lehet­nek elég meggyőzőek, mert bi­zonyos tények ellentmondanak. Bízni akartak és akarták, hogy mások is bízzanak. Ez azonban mind nehezebb volt — és első­sorban nekik volt nehéz. Nem hitték és nem is hihették, hogy hibák lehetnek, még kevésbé, hogy bűnök is előfordulhat­nak. A sok százezer egyszerű párttagnak nem volt könnyű eligazodnia ezekben az évek­ben. És még nehezebb, száz­szorosán nehezebb volt a meg­hurcolt, bebörtönzött kommu­nistáknak, akik a börtönben is kommunisták maradtak. A kommunisták azonban tudták: ha egyes vezetők hibáztak is, az eszme igazságán ez nem változtat A kommunisták százezreire nem tapad mocsok. Ha hibáz­tak, ha tévedtek is, tisztábbak ők, tetteik maradandóbbak, mint azoké, akik mindig csali fintorogni, fanyalogni, kétked­ni, kezeit mosni és vállat vonni tudtak, amikor a kommunisták a nép millióival együtt dolgoz­tak, építettek és városokat, gyárakat, iskolákat, kórháza­kat, lakóházakat teremtettek a semmiből. Mert ennek a nép­nek az elpusztított, kifosztott országon, saját erején és szoci­alista testvérei támogatásán kívül semmije sem volt A fanyalgók is azokban a házakban laknak, amelyeket a nép épített, annak a villamos áramnak a fényénél vetik pa­pírra pesszimizmusukat és két­kedésüket, amelyet a nép fej­leszt nekik, abban az irodalmi kávéházban és abban az alko­tóházban elmélkednek, vitat­koznak és babusgatják rossz közérzetüket, amelyet ez a nép, ez a társadalmi rendszer épített és tart fenn számukra. A kommunisták optimiz- musát azonban semmi­féle fanyalgás, semmilyen két­kedés nem töri meg. Nem tör­te meg akkor sem, amikor sokkal nehezebb volt és csak nagyon-nagyon messziről pis­lákolt a jövő reménysugara. Miért ne lennének optimisták most, húsz év eredményei lát­tán. A kommunisták optimiz­musa nem egyszerűen oktalan lelkesedésből, hanem materia­lista, tudományos meggyőző­désükből és az azt igazoló té­nyekből táplálkozik. Abból a meggyőződésükből fakad, hogy az emberek minden társadal­mi eredetű baja megoldható. Abból, hogy az emberi alkotó erő kimeríthetetlen és legyőz­hetetlen. Húsz esztendő van mögöt­tünk. Bár voltak nehéz évek, e két évtized esztendőinek több­sége a néphatalomért vívott eredményes harc és sikerekben gazdag építőmunka éve volt. Az elmúlt nyolc és fél eszten­dőben kikovácsolódot t az a po­litika, amelyet minden kom­munista tiszta szívvel képvi­selhet és képvisel is abban a tudatban, hogy megfelel a nép érdekeinek és találkozik a nép egyetértésével. V7 égül is mi nálunk a kom- ’ munisták, a párt törté­nelmi érdeme? Hogy meglát­ták, megtalálták az egyedül járható történelmi utat és rá­vezették arra a magyar dolgo­zó népet. Hogy a párt kimond­ta Debrecenben 1944. végén, amikor az ideiglenes nemzet- gyűlés megalakult: lesz ma­gyar újjászületés, és úgy lett; Magyarország, a magyar nép újjászületett. Amit a kommu­nisták tettek, kötelességük volt, de annak érdemét, hogy ők voltak, akik az utat megta­lálták és ők vezették rá a né­pet, nem vitathatja el tőlük, a párttól senki. És a kommunis­táknak, főleg azoknak, akik már az illegalitás időszakában harcoltak a fasizmus ellen — ez a legfőbb történelmi elégté­tek A felszabadulási ntunliaversenyről jelentjük t A Finomszerelvénygyárban már teljesítették az exporttervet Megyénkben a Finomszerel- vénygyár munkásai kez­deményezték a felszabadu­lási munkaversenyt. Idejében megértették, hogy az idén jobb és olcsóbb terméket vár tőlük ez ország. De exportra: többet is. Lapunk február 4-i szá­mában ismertettük a gyár munkaversenyvállalását Ha az export a legfonto­sabb, akkor ez legyen a ver­senyvállalás első pontjában és a 17-es üzem munkásai úgy döntöttek,' hogy a negyedév vége előtt három nappal teljesítik az exporttervet, ta­karékoskodnak az anyaggal, főleg a színesfémekkel és 4,2.1- ről 4 százalékra csökkenti a se- lejtet. Vdjon hogyan állják szavu­mintha a sajátjuk lenne. A fej- és a gyűrűforrasztások- nál a fém fröccsen, össze­gyűjtik, újból beolvasztják. Egyszerű módszer, csak akarat kell hozzá: gyűlik a megtaka­rított forint és tisztább a mű­hely. Az idén elérték, hogy a 17-es üzemben szalagszerüen ter­melnek és a szalagról csoma­golva kerül le a fecskendő. Nem ..csatárlánccal”, sok mun­kaóra felhasználásával, hanem görgős csúzdán szállítják a vállalati raktárba az értékes csomagokat. És a csúzdát az üzem munkásai csinálták. Engedi Mihály meo-csoport- vezető elégedett, mert 1964. január-februárban ezer darab 20 köbcentis kész fecskendő­Három tank-lakatos: Hegedűs László, Szabó Gáspár és Csonka László. Akarattal és a gépek segítségéivel teljesítik, amit önként vállaltak. kot, a vállalásból eddig mit teljesítettek, — erre keres­tünk választ a Einomszerel- vénygyárban. Tóth Gábor üzemvezető hiteles okmányok­kal igazolta, hogy március 24- ig 427 ezer orvosi fecskendőt adtak át a külföldi megrende­lőnek. Ennek értélke 23,6 mil­lió forint. (1964. első negyed­évében csak 389 ezer darabot szállítottak.) Tehát a 17-es üzem vállalását megtoldotta. Exporttervét nem három, ha­nem a határidő előtt hét nappal teljesítette. Az anyagtakarókosság pontos eredményét még nem tudják. De az eddigi adatok szerint biztosra veszik, hogy a 250 ezer forintos éves vállalást tartani tudják. Hogyan? Ügy hármak a drága anyaggal, bői 130 volt a selejt és ezt az idén 120-re csökkentették. Ez 32 600 forintos megtakarítást jelent. És az idegen meós a helyszínen, minden tételt át­vett, külföldről már régen nem érkezett reklamáció. Minek köszönhetik a minő­ség javulását? Főleg annak, hogy műszakonként, sőt. bri­gádonként szívós versenyt vív­ták, hogy ki tett többet a közös ügyért. A bejáratnál a tábláról naponként leolvashatták, hogy Bozsik, vagy Generál műszak­jában volt kevesebb a javítha­tó selejt és a törés. A Dózsa exDortbrigád a szocialista cím megtartásáért küzd, Macsinka Lajos pedig a legjobb eszter­gályos hírnévre vigyáz. De a többiek is nagyon iparkodtak a vállalások teljesítéséért — ezt bizonyítja Szűcs Vilmos vezető diszpécser és Farkas Sándor, aki művezető és párt­titkár is egy személyben az üzemben. Nem akarunk titkot elárulni, de április 4-re több kiváló dolgozó oklevél jelvény és sok értékes jutalom talál gazdára a 17-es üzemben. A 26-os üzemnek, amelyet a tmk-val bíztak meg, soha ennyi nagy és sürgős feladata nem volt, mint az idén. De so- ha ilyen lendület és akarat nem volt az emberekben, mint most, a felszabadulási verseny első szakaszában — mondta Uzelman Ferenc üzemvezető. Sürgős munka volt a 35-ös üzem ' kúpesztergáló félauto- matáj áruik a javítása. A teker­cselő gép a tervben nem sze­repelt, de ha elromlott, a tmk vállalta. Ha a kompresszor- gyártáshoz valahonnan hoznak egy gépet és azt javítani, sze­relni kell, a tmk-ra mindig számíthatnak. A szocialista üzem címet, már elnyerték, de felszabadulásunk 20. évfordu­lóján méltók akarnak maradni a kitüntető címhez. Tizenegy szocialista brigádjuk egyre több munkást von be a nemes vetélkedésbe, hogy a lehető legjobban segítsék a termelő­üzemek munkáját. A 37-es üzem csiszoló félautomatáját a tervezettnél két héttel koráb­ban kijavították. Kácsor elvtárs, a párttitikár, a legmaradandóbb eredmény­nek tartja, hogy a műszaki fejlesztési komplex brigádban ebben az évben már 15 mű­szaki dolgozó vesz részt Mun­kások és műszakiak együtt iparkodnak, hogy baráti, elv­társi együttműködéssel meg­valósítsák a legfontosabb cél­kitűzéseket. A Finomszerelvénygyárban az előző esztendőkben is sókat köszönhettek a munkaverseny- nék. De régebben különböző huzavona és adminisztrációs, szervezési késedelmek miatt az érdemleges munka csak a má­sodik negyedévben kezdődött Most az év elején., és megfo­gadták, hogy december 31-ig tart. A szocialista brigádok az élen járnak. De a többiek is hozzájuk igazítják lépteiket. Nem kevesek gondja, hanem a többség szívügye már a roun- kaverseny. Bűért bízunk a to* vábbi sikerekben. Dr. Fazekas László AZ ASSZONY kis sámlin ült, fehér száraz-babot fejtett, hátát a szoba falának támasz­totta és csendesen mondani kezdte, mi történt 1944. novem­ber húszadikán. Kilenc nap- száilattal előbb, hogy a varos megszabadult... Szürke volt az ég a felhőktől és szürke a város a mémetektőL A menyasszoiniyságban három hónapja éltem s ef akartaik haj- j tani az emberemet. Készültem; hogy nem maradok el tapodtat 1 se mellőle, vele megyék én is. De nem voltam még az asszo­nya, otthonról nem engedtek. Siettünk hát az esüvőval, ki- hirdettettük magunkat a temp­lomban, beszereztük a papírokat. Mikor üzenetet kaptunk, hogy esküdni lehet, elindultunk. Ágyúk dörögtek, gépfegyverek, ■puskák ropogtak, aknazápor hullott, amikor az utcára lép­tünk. A legnagyobb belövések ideje volt. Negyvennégy no­vember húszadika. A Koháry utcától a városházáig hosszú volt az út. Kapualjtól kapualjig ha­ladtunk. A Telekesisy utcában a házakról omlott a vakolat, Rettenetesen aknázták a város közepet, a Dobó teret. Vala­hogy feljutottunk a városházá­ra. Fejetlen rohanás, kapkodás, •kavarodás fogadott; a hivatal akkor költözködött a pincébe* át a hídon. Odakiabáltak mán­két is. A Panakoszta-ház mö­gött volt az a Pince. Egy ital­kimérő. A „Nagyliter”. Fal­mélyedésekbe lapulva, földnek görnyedve nehezen eljutottunk a pincéig. A HAZASSAGKÖTéSRE azonban várni kellett Kereszt­apám és az egyik nagybátyám lett volna a tanú. de ők nem merészkedtek az utcára. A vá­ros két hajdúja vállalta aztán a tanúskodást de előbb meg kellett keríteni Simányi íőta­Esktivő aknatrazben . • • nácsos urat, meg az amyalkönyv- vezetőt A főtanácsos előkerült a szomszédos pincéből, az anya­könyvvezetőért azonban a la­kására kellett elmenni, a nagy- állomáshoz. Hiába volt golyó­zápor, aknatűz, az én emberem nekivágott az útnak és él is hozta magával az anyaköny­vest Ott adtak össze bennün­ket a pincében, a „Nagyliter” - ben. A város utcáin tombolt a háború, emberek heverték sza­naszét. halottak és sebesülteik. Elmondtuk az igeneket, aláír­tuk a nagyköoyvet, aztán vász- sza. Haza. ... Délután volt, még ugyan­azon a napon. Két órakor ott voltunk a pap előtt is. a fő­székesegyházban. Nem volt nagy kíséret anyósam és édes­anyám kísérték oda bennünket. Pattogtak odakünm a golyók, csörögve, nagy zajjal vágták szét a tomp lomablak üvegeit Holtomlglan-holtodiglan! Sima szertartás volt Olyan gyors, amilyen csak lehetett. A pap époen a legfontosabbat hogy elmondta. Eéltünk-e? Nem is gondol­tunk ilyesmire. Nagy volt a szerelem. Én akkor a tizenki­lencediket töltöttem és a pá­rom sem volt több huszonhá­rom évesnél. LAGZI?! Semmi, semmi.:: Az esküvőiről egyenesen a .pin­cébe mentünk. A scsépassaomy­völgybe. Ideged* rémült em­berek közé. De kevesen voltak és nem maradtunk a völgy­ben. Átmentünk a Koszorú utcába, a Szilvási-féle pincébe. Húsz család húzta itt meg ma­gát ... Egy akna is becsapott hozzánk, beszákí tattá a borház tetejét. Olyan, szerencsénk volt, hogy nem robbant. A fér­fiak óvatosan, vigyázva kivií- téfo, később se tehessen senki­ben kárt. Egyszer haza keHSatt Szaladni a Koháry utcába, élelemért. Talán sóit vittünk, vagy cuk­rot... ? A Farfeasvölgy utcán jöttünk le és fél) az Árpád ut­cán a Koháryba. Akkor láttam először szovjet katonákat. Grizék róluk emléket... Egy szovjet katona, amikor meg­látott bennünket, figyelmezte­tett, integetett, vigyázzunk, golyó érhet valamelyikünket... Az Árpád utca elején, akkor már ott voltak a szovjetek és a Pa­csirta utca még a németeké volt, ott vonultak. Élelemmel megrakottan, vissza a pincébe, golyózáporban futottunk az úton. HÍgy idős bácsinak a vál­lába vágott a golyó, úgy cipel­tük be egy pincébe. Később hallottuk, az öreg meghalt, el­vérzett a golyótól... Tán két hétig éltünk a foki alatt. Talán háromig. Akkor merészkedtünk már napvilág­ra, amikor messze a várostól elkergették a németet. Az ab­lakokat meg az életet szám- lálgattúk. A szomszédok közül ki él? Az ismerősök megma­radtak-e, hová lettek? ... Milyen jólesett a háború után, az ágyúszó után, az ak­nák. után a csend. A nyuga­lom. Éltünk, mint más ember. Dolgoztunk. Rendbe tettük* foltoztuk a tépett házat. A CSENDDEL* a békével megérkezett hozzánk a „gólya” is, 1946-ban ikreim születtek. Csak egyikük maradt meg. Éva. Első éves egyetemista Pesten, a Marx Károly Köz- gazdasági Egyetemen. Jól ta­nul, eszes gyerek. Kitűnő volt a technikumban, s az egyete­men is megállja a helyét. Tár­sadalmi ösztöndíjat kap a me­gyei tanácstól. Kislányunk, Éva után egy évre fiúval is szaporodott családunk. János most mór 17 éves elmúlt. Szegeden tanul. A vasútforgalmi technikum­ban harmadikos... Nézze, az egy fiút még három követte... Tamás, Zoltán, Gyuri ... Nagy család a Bőgős Jánosé. Heten vagyunk. Gyurika, a legkisebb fiam, pont hatéves. Egyidős a házunkkal. Eger szélén, ahol egyre sű­rűbben bújnak ki a Ibidből a háziak — laknak Bögösék. A lajosvárosi, „kanadai” Kassai utcában áll a takaros épület, ahol élnek. Azon a íölddara- bon építettek* amelyet a vas­utas férj 45-ben az államtól kapott. Még meztelenek a szá- moskövek, nem kaptak vako- latruháit, de szépen-lassan miidenre sor kerül. Nagy a csa­lád, megfontoltan, gondolkod­va kell élni, haladni. Alacsony, madárcsontú Ilona asszony, öt gyermek édesany­ja. Nem félt a golyózáporban, aknatűaben, amikor esküdni ment. A munkától, dologtól se riad vissza. Szövetkezeti tag 1800 négyszögöl szőlőt vál­lalt a közösből munkaegység szerinti művelésire. Harmadik éve, hogy ugyanazt a területet gondozza. Egyedül? Segít a férj is. A szüretnél pedig hasznát veszik a gyerekeknek is. Kevés szó esett eddig a férj­ről. Kicsoda Bőgős János? Vonatvezető. Negyvennégy éves, s ebből már huszonötöt adott a vasútnak. Idén jubi­lál. Mire vágynak? Emberré tenni a gyerekeket. Mert nem ól hiába, aki de­rék emberré neveli gyerme­keit ... És rendbe tesszük a portát, szépítjük; pótoljuk, ami még, hiányzik... AZ ÉJSZAKÁBAN csillagok fényesednek. Lassan ballagok és még hallom Zoltán hangját: — Anyuka, azt mondtad, az esküvőn két hajdú volt a ta­nú? ... Anyu, mi az a haj­dú?? Pataky Dezső 1965. március 28., vasári;.,.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents