Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-18 / 65. szám

Á kommunisták példamutatása dékú, tenni akaró emberek ezek, de minthogy az ember ereje véges, kifáradtak, elkop­tak munka köbben, s a kime­rült emberen könnyen úrrá lesz a reménytelenség. Pedig ezek a bizonytalankodók sem szeretik a bizonytalanságot és nagyon hálások azoknak, akik segítenek életkedvük feiszítá- séban, visszaadják tetterejü­ket. S a kommunistákban, aki­ket szilárd meggyőződés hat át mindig van annyi tartalék­erő, hogy a pillanatnyilag meg- torpanókaj bátorítsák, helye­sen élni és cselekedni. Persze, akadnak még rossz szándékú zavarkeltők, vészma­darak. gyökértelenül köztünk élő előkelő idegenek. akik irigyek eredményeinkre és kárörömmel figyelik gondjain­kat, erőfeszítéseinket. A kom­munistának állandó vitára ké­szen kell állnia, soha nem le­het passzív szemlélője az élet­nek, tétlen hallgatója a külön­féle vélekedéseknek. Egy pil­lanatra sem érezheti magát a „szolgálaton kívüli forradal­már” kényelmes helyzetében. Lépten-nyomon bele kell avat­koznia világa formálásába: szilárd elviségből, igazunk mellett való harcos kiállásból is példát kell mutatnia. S a jó szándékú emberek előtt nagyon rokonszenves az ilyen magatartás, sőt, csakis az ilyen rokonszenves. A mi társadalmunk embere hozzá­szokott a kommunisták példa- mutatásához. S várja ezt most ugyancsak, amikor újabb nagy tettek előtt állunk. Elvárja a kezdeményezést, a célok vilá­gos megoldását. Szükség van erre, hiszen a szocializmus felnőtt korú építőihez méltó rendet és fegyelmet akarunk teremteni minden munkaterü­leten. Az eddiginél gazdaságo­sabban, jobb minőséget pro­dukálva, gyorsabb ütemben akarunk dolgozni. Ha lehet, most még nagyobb szükség van a példamutatásra a bizta­tásra, mint eddig. Hiszen a követelmények bonyolultabbak, ma mór csak magas fokú szer­vezettséggel, színvonalas tudás és képzettséggel birtokában, boldogulhatunk. S a jó példát a jövőben is a kommunistáknak kell szolgál­tatniuk. Népünk tapasztalatai alapján meggyőződött róla, hogy az a jót út, az a biztos út. amelyet a kommunisták mutat­nak neki. Kékcsdi Gyula Félszabadulásunk 20. évfor­dulójára készülünk. Jó érzés végigtekinteni a megtett úton és számba venni az eredménye­ket De egy pillanatra sem pi­hentünk meg a babérokén, hi­szen további nagy munka vár ránk. Kutatni kell az erőforrá­sokat hogy segítségükkel az eddiginél még jobban, szívona- lasábban valósítsuk meg fel­adatainkat Az erőforrások ku­tatása közben nem feledkez­hetünk meg a sokszor kipró­bált és mindig eredményesen ható erőről: a kommunisták példamutatásáról. A kommunistáknak örömük mellett van gondjuk, bajuk is, mint másnak. Lefoglalják a munkával járó tennivalók, a család ügyes-bajos dolgai- Pi­henniük és szórakozniuk éppen úgy kell, mint másnak. Reájuk mégis az a jellemző, hogy nem elégszenek meg a maguk dol­gainak intézésével. Többet kö­vetelnek önmaguktól, többet vállalnak. Futja erejükből, hogy szép tettekre set^e11!®6" nék. Felszabadulásunk húsz esztendeje tele van a példák sokaságával, miként kezdemé­nyeztek és hogyan szerveztek meg a kommunisták bátor, olykor hihetetlennek tetsző vállalkozásokat is. Célokat vil­lantottak fel az emberek száz­ezrei előtt. A példák sokasá­gát lehetne elmondani, hogyan fordították a reménytelenséget bizakodássá, hogyan teremtet­tek forró hangulatot egy-egy sorsdöntőén fontos tett végre­hajtásához. Mindenkor szükség vaj.» a kommunisták kezdeményezésé­re, jövőbe vetett hitére, opti­mizmusára. Manapság nagy feladatok állnak előttünk. És a nagy tettek gyakran meg­ijesztik a kishitűeket S akad még most. a felszabadulás hu­szadik esztendejében is jó né­hány olyan ember, aki időn­ként megtorpan. Aki a kelleté­nél sötétebben látja, felnagyít­ja gondolatainkat és csügged­ten. latolgatja a jövő lehetősé­geit. Többségükben jó szán­Közgazdasági Kislexikon Nemxetkőxi fixetési mérleg A „mérleg” a gazdasági életben gyakran használt elszá­molási, összehasonlítási módszer, amely egy-egy gazdasági jelenséget úgy vizsgál, hogy az erőforrásokat és a felhaszná­lást — tételesen részletezve — szembeállítja egymással. Így kiderül: a vizsgált területen hiány, vagy felesleg mutatko zik-e? Minden évben összehasonlítják pl. a legfontosabb anyagok, termékek népgazdasági mérlegét, a munkaerő mér­legét, stb. . A nemzetközi fizetési mérleg az ország egy év alatti kül­földi pénz-kifizetéseinek és külföldről származó pénz-bevéte­leinek szembeállítása. A különböző tételek felsorolása után elkészítik az egyenleget, ami nem más, mint a mérleg két oldalának, a bevételek és kiadások végösszegeinek különb­sége. Az egyenleg aktív, ha a bevételek meghaladják a ki­adásokat, míg ellenkező esetben passzív. Műyen tételek szerepelnek a nemzetközi fizetési mérleg­ben? Legjelentősebb a külföldre szállított és a külföldről vá­sárolt áruk ellenértélce. Ezeket akereskedelmi bevételeket és ki­adásokat külön is számba veszik és külkereskedelmi mérleg­nek nevezik. Ez összegszerűen a fizetési mérleg legnagyobb része. Az országok nemzeti jövedelmét alkotó terméktömeg­ben vannak olyan áruk, amelyeket az országban nem hasz­nálnak fel, s ugyanakkor szükség van egy sor olyan termék­re, amelyeket az országban nem állítanak elő. Hazánk pl. gyógyszereket, műszereket, stb. sokkal többét termel, mint amennyit felhasználhatunk, míg pl. vasérc-, koksz-, pamut- stb. szükségletünket leginkább külföldről fedezzükk. így a nemzeti jövedelem egy része a külkereskedelemben kicseré­lődik. Magyarország nemzeti jövedelmének kb. egyharmadút cseréli más termékekre, ami magas aránynak számít és azt jelenti, hogy a külkereskedelem lényegesen befolyásolja az ország egész gazdasági életét. Nemzetközi pénz-mozgás keletkezhet úgy is, hogy egy ország beruházásokat végez más ország területén. Ilyesmire pl. segély keretében kerülhet sor (mint az asszuáni gát épí­tése Egyiptomban, a Szovjetunió által), vagy ha több ország, közös használatra létesít beruházást más ország területén. Az ilyen nemzetközi tőkemozgás, valamint a törlesztésekkel, továbbá az esetleges kamat, vagy osztalék kiegyenlítéssel összefüggő fizetések szintén szerepelnek a nemzetközi fizetési mérlegben. Az áruk szállításával, a biztosítással, stb. járó szolgálta­tások, az ajándékozás, örökösödés, a diplomáciai képviseletek fenntartása, mind szükségessé tesznek országok közötti fize­téseket, s így szerepelnek oa nemzetközi fizetési mérlegben, Jelentősek lehetnek az idegenforgalommal összefüggő téte­lek is. Egy ország fizetési mérlegében természetesen sok ország­gal kapcsolatos fizetések szerepelnek. Hazánk fizetési mérlege is tartalmaz szocialista és kapitalista országokkal Icapcsolatos tételéket. Ami a szocialista országokat illeti, nem szükséges, hogy mindegyikkel külön-külön fizetési egyensúlyban legyünk. Az ún. kliring-elszámolási rendszer lehetővé teszi, hogy az egyes országokkal kapcsolatos tariozásainlcat más országok­ban fennálló követeléseinkkel egyenlítsük ki. Ez a lehetőség kapitalista országokra nem vonatkozik, velük országonként kell megteremteni a tartozások és a követelések egyensúlyát. Hazánk gazdasági helyzetének szilárdsága abban is tük­röződik, hogy nemzetközi fizetőképességünket a legbizalmat­lanabb, a legnagyobb biztonságra törekvő tőkés cégek, orszá­gok sem vonják kétségbe. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy maximális import-takarékossággal és a tervben megszabott export-feladatok pontos és megfelelő minőségű teljesítésévél Is tovább javítsuk nemzetközi fizetési mérlegünket. (B. Gy.) lyekkedésével a terület jobban kihasználható, a tápanyagellá­tás és a vízfelvétel egyenlete­sebb, a kelés és fejlődés ki­egyenlítettebbé válik. A sorba történő vetés sikerének előfel­tétele a magágy jó előkészítése. A vetési munkák jó elvégzé­sénél a vetőgépek célszerű be­állítása mellet nagy figyelmet kell fordítani az optimális ve­tőmag-mennyiségre. A szükséges vetőm ag-meny- nyiség számbavételénél ismerni kiéli az elérendő növénysűrűsé­get. Ismerni keli a sorok egy folyóméterre jutó magvainak számát. Számba kell venni a magvak súlyát és használati ér­tékét. A vetőmag-mennyiség kiszámításának csak a tenyész- lerület-igénynek megfelelően megállapított magszám és a használati érték alapján meg­választott csíraszám lehet csak a helyes alapja. Figyelembe kell venni természetesen a vetőmag nagyságát is. A vetési munkák során a ve­tés mélységének megállapítá­sánál figyelembe kell venni a talaj tulajdonságait és állapo­tát, az időjárási viszonyokat, a vetőmag sajátos tulajdonsága­it és igényét. A fiatal növény kezdeti fejlődése idején le kell, hogy győzze a tadajrészecskék ellenállását. Gondoskodni kell arról, hogy a csírázáshoz szük­Hazáink felszabadulása 20. évfordulójának, április 4-ének méltó megünneplésére gaz­dag. színvonalas programmal készül a hatvani járás. Már szombaton, március 20-an A televízió jégkorong-közvetítései nyomán vált hazánkban közismertté a bodicsek. És ismét jégkorong-világbajnokságot ültünk ké­szülékeink előtt, s az a két-három ember, aki még nem tudta, mi az a bodicsek, szin­tén szakemberré vált. Miről is van szó: a jé­gen össizecsapnak a fiúk, bot törik, valaki repül, valaki hörög, valakik egymásra zu­hannak, a néző felugrik, úristen, mi történne itt? ... Illetve csak felugrott, mert tudjuk, nincs semmi baj, nincs szabálytalanság, csu­pán bodicsek. A jégkorongban durváskodni nem szabad, de mivel kemény és férfias sport — a bodicsek lehetséges... Mindez ma már közismert, de talán arra nem gondolunk, hogy a bodicsek nemcsak a jégpályán ismeretes. Régi-régi .íátékforma ez nálunk és nagyon sokan részt veszünk benne. Ha például a főnök mond régi és rossz vic­cet, akkor az, kérem, bodicsek. azon minden­ki nevet: ,.Nahát, milyen szellemes ember”. Ugyanez a vicc Pitvaroknál már nem bodi­csek, ott szabálytalanság és rögtön az elején fütyül a játékvezető: „Édesapám, hagyd ab­ba, ennek a viccnek már szakálla van.” Aztán, ha kis Birinénak egy feljebbvalója javasol fizetésemelést, akkor az szabályszerű bodicsek. Viszont, ha Pitvarek emel szót ér­dekében, fütyül a játékvezető, szabálytalan­ság, „Még a fizetéséért sem dolgozik meg eléggé”. Villamoson lábunkra lépnek, de ha az inzultáló kétméteres hústorony és 50-es gallért visel, akkor mondjuk, hogy „Ö, ké­rem nincs semmi baj, mással is előfordul”, csupán bodicsek. Ha viszont a merénylő icur- ka-picurka ember és madárhangon kér bocsá­natot, akkor lefütyüljük az akciót és erélye- itsen ráordítunk a fékomadtára, hogy coki: Hallja, nyissa ki a szemét, hová lép, ha még nem vágták le a villamosról!” ... Ha a főnökünk válik a feleségétől, akkor bodicsek. „Van szegénynek elég gondja, még ez hiányzott”. Ha viszont Pitvarek teszi ugyanezt, akkor nem. Rákiáltunk, hogy „El­ment magának az esze vénségére, nem szé- gyelli magát!?” Ha a műhelyfőnök berúg, bocsánat, be­csíp, sőt inkább talán a pohárka fenekére néz és szépen zongorázik a mulatóhelyen, akkor ez persze bodicsek. Mert csuda egy kedves ember. Lám. nemcsak a komoly munkában érzi jól magát, fel tud oldódni még az egy­szerű emberek között Is. Persze, más a hely­zet, ha Pitvarek betintázik és hülye-módon üti a zongorát a presszóban, ez már nem bodicsek. Lefütyüljük: „Hallja maga...! Ha még egyszer ittasan látják nyilvános helyen, veheti a munkakönyvét! Értette?” Még folytathatnánk a sort, de úgv érzem felesleges, így is megértették, mi a lénvege a bodicseknek. Vagyis: . Amit szabad bodicsek- nek, nem szabad a Pitvareknek.” Ordas Nándor kezdetét veszi a felszabadu­lási hetek eseménysorozata. A Mátra Erőmű lőrinci lakótelepén, március 20-án, délután négy órakor kerül sor a hatvani járás 20. éves fiataljainak találkozójára. A találkozó keretében szellemi vetélkedőn mérhetik össze is­mereteiket. tudásukat a fia­talok. Egy-egy fiatalnak hat kérdésre kell majd válaszol­ni. A kérdéseket történelem és politika, gazdasági és tech­nikai, az irodalom és a sport területéről válogatták össze, de sok kérdés a hatvani já­rás 20. éves fejlődésével, tör­ténetével kapcsolatos. Március 21-én. vasárnap, g hatvani művelődési házban a járás úttörőinek kulturális szemléjét rendezik meg. A szemlén a járás úttörő művé­szeti csoportjai — mesemon­dók, szavatok, tánccsoportok, stb. — adnak majd számot képességeikről, tehetségükről, kulturális felkészültségükről. Március 27-én, szombaton este ugyancsak Hatvanban kerül megrendezésre — ifjú­sági bál keretében — a vá­rosi és járási dzsessz- és tánczenekarok vetélkedője. Izgalmas és érdekes színfolt­ja lesz a hangszerek vetélke­dőjén az immár hagyományos amatőr táncversenynek. A hatvani vasútállomás kultúrhelyiségében március 28. és április 5. között doku­mentációs foto-tárlatot nyit­nak meg. Fényképeken, tab­lókon mutatják be Hatvan város és a hatvani járás két évtizedes fejlődését. Az egy­kori újságok, a felszabadulás­ról tudósító hírek, plakátok mellett kiállítják a járás községeiről készített monográ­fiákat is. A modern gazdálkodás jegyében: 1300 hold mintalegelő, tervszerű rét- és legelőgazdálkodás a füzesabonyi tárásban tályának illetékes szakelőadója mondotta el, aki a továbbiak­ban a rét- és legelőgazdálkodás idei tennivalóiról, terveiről is számot adott. — A mintalegelők mennyiségi növekedése részben annak is köszönhető, hogy államunk a járás részére 900 ezer forint vissza nem térítendő támoga­tást adott rét- és legelőápolás céljára. Szövetkezeteink pedig éltek e kedvező lehetőséggel. Különösen tervszerű és való­ban minta legelőgazdálkodás van Kálóan, ahol a Tarna-pa- takból, Mezőszcmerén és Egér- farmoson, ahol a Rimából és részben csőkuianból oldjak meg a legelők permetező öntözését. A káli Tarnamente Termelő­szövetkezetben az elmúlt év őszén kiszórták a legelőre a foszfor-tartalmú műtrágyáé, február végén pedig a 100 hol­das legelőre holdanként egy mázsa nitrogén műtrágyát szórtak ki. A szövetkezet lege­lőit mintaparcellákra osztották fel, és ezeken a íűhozam ala­kulásából mérik le a műtrágyá­zás termésfokozó hatását. A mütráffya tavaszi kiszórása egyébként mindenhol kezdetét vette, és május elsejéig a tsz- taeok, valamint az úttörők és KISZ-fiatalok közreműködésé­vel mindenhol elvégzik a lege­lők úgynevezett mechanikai gyomirtását. FOKOZOTT SZEREPET kan az idén a vegyszeres gyomir­tás is, és májustól augusztusig az úgynevezett vegetációs idő­szakban 35 holdon a növényvé­dő állomás, 650 holdon pedig az illegő termelőszövetkezet gép­park!« végzi el ezt a fontos műveletet. A tavaszi műtrágyázások so­A MEZÖGAZDASÄGI ter­melés és ezen belül a takar­mánybázis biztosításának egyik eredményes és célravezető, gyorsan ható tényezője a he­lyes rét- és legelőgazdálkodás kialakítása. Évek óta több-ke­vesebb sikerrel történtek már bizonyos intézkedések és erőfe­szítések a füzesabonyi járás te­rületén is a tervszerű rét- és legelőgazdálkodás kultúrájának emelése, a magasabb takar­mányhozamok elérése érdeké­ben. Az elmúlt évben 252 hold különleges módon kezelt, úgy­nevezett mintalegelő volt a já­rás területén, amelyen a mű­trágyázástól és a vegyszeres gyomirtástól kezdve az öntö­zésig minden munkafolyamatot elvégeztek. Az eredmény nem is maradt el. Ugrásszerűen nö­vekedett az említett terület fű­hozama, és a kezdeti eredmé­nyeken felbuzdulva a járás termelőszövetkezetei az idén 1300 holdon létesítenek minta- legelőt a járás 9768 holdas ossz legelőterületéből. Mindezeket Tan József, a já­rási tanács mezőgazdasági osz­rán a járás termelőszövetkeze­tei 1130 mázsa foszfor-, 1230 mázsa nitrogén- és 200 mázsa káli-tartalmú műtrágyát szór­nak ki a legelőkre. Mindezen kívül gondoskodnak 16 kút ki­tisztításáról, rendbehozataláról. Hét község termelőszövetkezete elektromos kerítés, vagy más néven villanypásztor segítségé­vel gondoskodik a legelő jószá­gok felügyeletéről. Ilyen meg­oldást alkalmaznak az idén többek között Egerfarmos, Ká­polna és Kál községekben is. A szakszerűtlenül kezelt és kevés fűhozamot adó legelők helyén mintegy 126 holdnyi te­rületen végeznek az idén felül- vetést, illetve újratelepítést a járás szövetkezetei. Kaiban 16 hold új telepítésű legelőt léte­sítenek, ezenkívül pedig Füzes­abonyban, Dormándon és Me- zőtárkányon 110 hold legelőte­rület kap felülvetést fűmag-ke­verékből és szarvaskerepből. A SZAKSZERŰ rét- és lege­lőápolással, a szakaszos legelte­tés alkalmazásával jelentősen növekedik legelőink fűhozama. A szakemberek számítása sze­rint a mintalegelök az átlagos­nál holdanként 5—6 mázsátxiT adnak több takarmányt, és ez a füzesabonyi járás közel 1300 holdas mintalegelőjén több mint hétezer mázsa takarmány- többletet jelent. A kedvező ta­vasziam időjárás beálltával á járás termelőszövetkezetei a KISZ-fia tat okkal összefogva ezekben a napokban már hozzá is láttak e fontos munka elvég­zéséhez. amely a nvár folyamán kedvezően érezteti Itatását a szarvasmarha-állomány takar­mányellátásában és hozamai­nak emelésében. Császár István Április 4 ünnepére készül a hatvani járás- Húsz évesek felszabadulási vetélkedője- Úttörő kulturális szemle- Tánczenekarok és amatőr táncosok versenye- Dokumentációs kiállítás séges oxigén kellő mennyiség­ben rendelkezésre álljon és a mag annyi nedvességhez jus­son, amennyire a csírázáshoz szüksége van. Általában a nagyobb vető- magvakat mélyebbre vethetjük mint az apróikat, amelynek igen gyenge, fiatal hajtásai csak la­za felszín ű földből képeseik a napvilágra tömd. A nagyon kö­zel a felszínhez, vagy közvetle­nül a felszínre vetett magvak kelését gát-lhatják a nagyobb hőingadozások is. Általában irányelvül kell figyelembe ven­ni, hogy az apróbb magvakat sekélyebbre kell vetni, a laza és száraz talajokban pedig a mag mélyebbre kell, hogy kerüljön. Kedvezőtlen vízgazdálkodású talajokban feltétlenül a na­gyobb sor- és növónylávolsóg lesz a célszerűbb. A tavasad mezőgazdasági munkák jó minőségű elvégzése nagy próbatétele minden mező- gazdasági szakembernek. Sem az agrotechnikában, sem a munkaszervezésben nincsenek teljes biztonsággal alkalmazha­tó receptek. Napról napra, sok­szor óráról órára változnak a jó munkavégzés lehetőségei. Ezért ennek megfelelően kell intéz­kedéseket tenni. Kéri István megyei főmezőgazdász A vetések időpontjának éa módjának helyes megválasztása alapvető fontosságú. A megké­sett vetés — különösen, ha hi­bás agrotechnikával történt — még a legjobb időjárási viszo­nyok között sem adhat kielégí­tő termést. A magvak géppel, sorosan történő vetésének alapvető je­lentősége van. A szórt vetés sem a kultúrnövények igényei­nek, sem a célszerű gazdasági szempontoknak nem feiei meg. A sorba történő vetésinek jelen­tős előnyei vannak. A vetési mélység jól szabályozható, vetőmag sorokiban történő elhe­Amit a tavaszi vetésekről tudni kell

Next

/
Thumbnails
Contents