Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-02 / 27. szám

Gyöngyösi sikerek a területi egyéni ökölvívó-bajnokságon Vasárnap délelőtt ismét zsúfo­lásig megtelt az egri szakszervezeti székház nagyterme, ismét sport­emberek töltötték meg a székso­rokat az északi terület 1965. évi egyéni felnőtt ökölvívó-bajnoksá­gának döntői alkalmából. A döntőket szom­baton délelőtt a selejtező mérkő­zések, délután pe­dig az elődöntő küzdelmei előzték meg. Az elődön­tőben a petőfibá- nyai Bali, a gyön­gyösi Forró, Para- puk és Bánhegyi, valamint az ózdi Pataki ökiözése keltett jó benyo­másokat. A kétnapos viadal kifo­gástalan. zökkenőmentes lebonyolí­tása a Heves megyei ökölvívó Szö­vetség jó munkáját dicséri. EREDMÉNYEK Légsúly: Oláh (Hajdúböszörmény) pontozással győzött Farkas (Ózdi Kohász) ellen. A hosszú karú Oláh rendre keresztbeverte a so­kat támadó, de sokat is szabály­talankodó Oláh rohamait és meg­érdemelten szerezte meg a bajnoki címet. bánya) ellen. Mindkét versenyző nagy ütésre várt, az első menet­ben Bende, a második menetben Gál kezdeményezett többet. A pe- tőfibányai fiú minden előkészítés nélkül indította támadásait, Bende viszont pontosabban ütött és ezzel szerezte meg bajnoki győzelmét. Középsúly: Mezei (Borsodi Bá­nyász) ellen Horváthot (Gyöngyösi Honvéd) sorozatos szabálytalanság miatt leléptették. Mezei lendületes rohamai vezették be a mérkőzést, Horváth csak nehezen talált magá­ra, sajnos átvette ellenfele dulako­dó stílusát. A második menetben tovább folytatódott az izgalmas harc, a gyöngyösi fiú most már szépen keresztbeverte Mezei táma­dásait, mégis a vezetőbíró — sze­rintünk elhamarkodottan — Hor­váthot sorozatos szabálytalanságért leléptette. Félnehézsúly: Németh (Gyöngyö­si Honvéd) ellen Kovács (Ózdi Ko­hász) a harmadik menetben felad­ta. Németh leiskolázta tehetséges ellenfelét, végül is Kovács edzője a harmadik menetben feladta a ki­látástalan küzdelmet. Nehézsúly: Bánhegyi (Gyöngyösi Honvéd) abszolút technikai fölény­nyel nyert Pál (Gyöngyösi Honvéd) ellen. A két gyöngyösi ökölvívó mérkőzése nem sokáig tartott, mert a vezetőbíró Pált Bánhegyi abszolút technikai fölénye miatt csakhamar leléptette. Sánca való ugi*<Vverseny Papád sas váron Angyal László az északi összetett bajnok A döntő bányai Báli egyik vívta A nagyváltósúlyú mérkőzés előtti szünetben Madaras János, a me­gyei ökölvívó szövetség elnöke az ökölvívó NB I-ben nyújtott kiváló teljesítményükért okleveleket adott át a Gyöngyösi Honvéd verseny­zőinek és Szakács Béla edzőnek. Harmatsúly: Forró (Gyöngyösi Honvéd) eilen Bérezés (Petöiibá- iiy«.) ieladta. Nem soKuig tartott találkozó, a volt válogatott Forró .szta balegyeneseivel, majd egy sapott halhoroggá L földre vitte -.icníeLét, aki a mérkőzés feladá­sra kényszerült. Pehelysúly: Pataki (ózdi Kohász) <_uen Ball (Petöi'ibánya) a hárma- uik. menetben feladta. A két jól Jfp'zett versenyző a nap egyik leg- . gdlmasabb, legérdekesebb mérkő­zését vívta egymással. Az első menet kiegyenlített küz­delmet hozott, Pataki jól hárítot­ta Báli támadásait. Nem változott a helyzet a második, menetben sem, majd a harmadik menetben Bab szemmel láthatóan döntést akart kierőszakolni, de a kialakult bérharcban az erősebb Pataki jobb­nak bizonyult. Egy perccel a befe­jezés előtt Báli feladta a küzdel­met. Könnyűsúly: Pampuk (Gyöngyö­si Honvéd) ellen Berki (Ózdi Ko­hász) nem állt ki, így Pampuk mérkőzés nélkül lett területi baj­nok. Kisváltósúly: Kovács (Gyöngyösi Honvéd) pontozással nyert Vécsi (Debreceni VSC) ellen. Az első me­net jobbára óvatos tapogatózással telt el, utána azonban Kovács mindinkább belelendült, s ettől kezdve végig irányította a küzdel- níefc. A végén a debreceni verseny­ző magára talált, de rohamait —< ha néha szabálytalanul is — Ko­vácsnak sikerült feltartóztatnia* végül is megérdemelt gyöngyösi győzelem született. Váltósúly: Palocska (Nyíregyháza) ellen Juhászt (Debreceni GÖCSŐ «sorozatos szabálytalanság miatt le- ' éptették. Az ökölvívás szépségei* bői vajmi keveset láthatott a kö­zönség, inkább csak dulakodás folyt a szárítóban. A második me­netben a nyíregyházi fiú némi fö­lényt harcolt ki, majd a harmadik menetben Juhászt sorozatos sza­bálytalanság miatt leléptették. Nagyváltósúly: Bende (Debreceni GÖCS) pontozással nyert Gál (Petőfi­Kihirdették az egri városi TS pályázatának eredményét Az egri nagyszabású felsza­badulási sportünnepéllyel kap­csolatban az MTS egri városi tanácsa 1964. október 8-án pá­lyázatot hirdetett általános- és középiskolás tömeggyakorlat tervezésére, valamint a nyitó és zárókép megtervezésére. A bíráló bizottság a beérkezett pályaművek között az alábbi sorrendet állapította meg. Általános iskolás tömeggya- kolat: 1. „Sportolni jó” című pályamű, 2. „Felszabadulás” című pályamű, 3. „Szabad ifjú­ság XX” című pályamű, 4. „Olympia” című pályamű. Középiskolás gyakorlat: 1. „Szocialista ifjúság” című pá­lyamű. Nyitó- és zárókép: 1. „Kilián György” című pályamű. A bi­zottság kéri a pályázókat, hogy mielőbb jelentkezzenek a váro­si sportszövetségnél. Az E. Helyiipar in teremkézi labd Vasárnap Eger­J ben, a Szilágyi Gimnázium tor- naterrríében folytatódtak a megyei teremké- ziiabda-bajnok- $ ság küzdelmei. Ezúttal női csa- f patok talál koz- | tak egymással J és vívtak szín- mérkő- zéseket. Az E. %áíkLendület — E. Helyű par rang­adó erősiramú játékot hozott, amelybe sokszor vegyült dur­vaság. Végül is a Helyiipar minimális győzelmet aratva szerezte meg a bajnokságot. Eredmények: E. Helyiipar—Sir old Vasas ] 18:5 (6:2). V.: Nagy, E. Lendület—E. Kinizsi 11:2 (4:2). V.: Debreceni. E. Helyiipar— E. Lendület 8:7 (3:5). V.: Fejes. E. Kinizsi—Siroki Vasas 8:6 (5:2). V.: Nagy. Vasárnap .kellemes, napsaié: ses időben fejezték be Heves megye 1965. évi síbajnokságait. Ezúttal Parád- sasváron sánc- avatóval egy­bekötve bonyo­lították le az ugrószámokat, amelyen a tél­ies magyar él­gárda is részt vett. EREDMÉNYEK: l. Csávás L. (Ü. Dózsa) 180,5 pont (22, 22, 22), 2—3 Kiss E. (Ű. Dózsa) és Sudár (Bp. Honvéd) 168.5. 4. Gellér. (Bp. Honvéd) 167.5 (20,20.20,5), 5. Bereczki (Ű. Dó­zsa) 157 (18,5. 18, 19.5), 6.. Hor­váth (Parádsasvár) 148,5 (18,5, 19 19) 7. Tóth (Bp. Honvéd) 146, (17,5. 17,5. 17), 8. Strubel (Parádsasvár) 141.5 (18, 18. 17), 9. Hellner (Ü. Dézsa) 140,5 (17,5, 17,5. 17), 10. Nagv K. (Pa­rádsasvár) 135, (15,5, 15, 15,5). IFJÚSÁGIAK: 1. Papp (Bp. Honvéd) 165, (20, 20,5, 18,5). 2. Angyal' (Pa­rádsasvár 150.5 (16,5, 17, 18,5). 3. Stork (Parádsasvár) 138,5, (15, 16, 17). A . megyei felnőtt bajnoksá­got tehát a parádsasvári Hor­váth. a megyei ifjúsági bajnok*- Ságot pedig a szintén parád- sasvári Angyal nyerte. A pon- tozóbírói tisztségét Hermák- Ferenc, Csiszár László, és Ma-' gyary István látta el. A ver­seny végén a Parádsasvári- Üveggyar igazgatója Csávás. Lászlónak, a legnagyobb ugrás, tulajdonosának értékes ok>m-; kristály vázát nyújtott át és a többi résztvevőnek is apróbb tárgyjutalommal kedvesicedett. A válogatott keret tagjai meg-, látogatták az üveggyárat, ahol hosszasan elbeszélgettek a dől-' gozókkal. Heves megye északi összetett bajnoka: Angyal László (Pa­rádsasvár) 372 ponttal. 2. Stork (Parádsasvár) 338 pont.­Sportlövészet legszebb mérkőzését az ózdi Pataki és a petőfi- egymással. (Molnár István felvételei) Elkészült a labdarúgó NB II. sorsolása Az Egri Dózsa első ellenfele a Borsodi Bányász Az MLSZ elkészítette a kétcso­portos labdarúgó NB n. tavaszi műsorát is. A rajt március 7-én lesz, s az utolsó tavaszi fordulóra június 27-én kerül sor. íme a ta­vaszi sorsolás: KELETI CSOPORT I. forduló, március 7.: KISTEXT —Bp. Spartacus, Egri Dózsa—Bor­sodi Bányász, Bp. Előre—Miskolci Bányász, Békéscsabai Előre—Szol­noki MTE, Kistérényei Bányász— Martfűi MSE, Szegedi VSF—Deb­receni Honvéd, Vasas Izzó—Nagy- bátonyi Bányász. Szolnoki MÁV— Gyulai MEDOSZ, Kecskeméti Dózsa —Pénzügyőrök. II. forduló, március 14.: KISTEXT —Egri Dózsa, Bp. Spartacus—Kecs­keméti Dózsa, Pénzügyőrök—Szol­noki MÁV, Gyulai AIEDOSZ—Va­sas Izzó, Nagybátonyi Bányász— Szegedi VSE, Debreceni Honvéd— Kisterenyei Bányász, Martfűi MSE —Békéscsabai Előre, Szolnoki MTE —Bp. Előre, Miskolci Bányász— Borsodi Bányász. III. forduló, március 21.: Borsodi Bányász—Szolnoki MTE. Bp. Előre —Martfűi MSE, Békéscsabai Előre Debreceni Honvéd, Kisterenyei Bá­nyász—Nagybátonyi Bányász, Sze­gedi VSE—Gyulai MEDOSZ, Vasas Izzó—Pénzügyőrök. Szolnoki MÁV —Bp. Spartacus, Kecskeméti Dózsa —KISTEXT, Egri Dózsa—Miskolci Bányász. IV. forduló, március 28.: KISTEXT —Szolnoki MÁV, Bp. Spartacus— Vasas Izzó. Pénzügyőrök—Szegedi VSE, Gyulai MEDOSZ—Kisterenyei Bányász, Nagybátonyi Bányász- Békéscsabai Előre, Debreceni Hon­véd—Bp. Előre, Martfűi MSE—Bor­sodi Bányász, Szolnoki MTE—Mis­kolci Bányász, Egri Dózsa—Kecske­méti Dózsa. V. V. forduló, április 4.: Szolnoki MTE—Egri Dózsa. Miskolci Bá­nyász—Martfűi MSE, Borsodi Bá­nyász—Debreceni Honvéd, Bp. Elő­re—Nagybátonyi Bányász, Békés­csabai Előre—Gyulai MEDOSZ. Kis­terenyei Bányász—Pénzügyőrök, Szegedi VSE—Bp. Spartacus, Va­sas Izzó—KJSTEXT, Szolnoki MÁV —Kecskeméti Dózsa­VI. forduló, április 11.: KISTEXT —Szegedi VSE, Bp. Spartacus— kisterenyei Bányász, Pénzügyőrök —Békéscsabai Előre, Gyulai MEDOSZ—Bp. Előre. Nagybátonyi Bányász—Borsodi Bányász, Debre­ceni Honvéd—Miskolci Bányász. Martfűi MSE—Szolnoki MTE, Egri Dózsa— Szolnoki MÁV, Kecskeméti Dózsa—Vasas Izzó. VU. forduló, április 18.: Martfűi -Egri Dózsa, Szolnoki MTE— Debreceni Honvéd, Miskolci Bá­nyász—Nagybátonyi Bányász. Bor­sodi Bányász—Gyulai MEDOSZ, Bp. Előre—Pénzügyőrök. Békéscsabai Előre—Bp. Spartacus, Kisterenyei Bányász—KISTEXT, Szegedi VSE— Kecskeméti Dózsa, Vasas Izzó— Szolnoki MÁV. Vili. forduló, április 25.: KISTEXT —Békéscsabai Előre, Bp. Spartacus —Bp. Előre, Pénzügyőrök—Borsodi Bányász, Gyulai MEDOSZ—Miskol­ci Bányász. Nagybátonyi Bányász —Szolnoki MTE, Debreceni Honvéd —IVtartfüi MSE, Egri Dózsa—Vasas Izzó, Szolnoki MÁV—Szegedi VSE, Kecskeméti Dózsa—Kisterenyei Bá­nyász. IX. forduló, május 2.: Debreceni Honvéd—Egri Dózsa, Martfűi MSE —Nagybátonyi Bányász, Szolnoki MTE—Gyulai MEDOSZ, Miskolci Bányász—Pénzügyőrök, Borsodi Bá­nyász—Bp. Spartacus.. Bp. Előre— KISTEXT, Békéscsabai Előre— Kecskeméti Dózsa, Kisterenyei Bá­nyász—Szolnoki MÁV, Szegedi VSE —Vasas Izzó. X. forduló, május 9.: KISTEXT— Borsodi Bányász, Bp. Spartacus— Miskolci Bányász, Pénzügyőrök— Szolnoki MTE, Gyulai MEDOSZ— Martfűi MSE, Nagybátonyi Bá­nyász—Debreceni Honvéd, Egri Dó­zsa—Szegedi VSE. Vasas Izzó—Kis­terenyei Bányász, Szolnoki MÁV— Békéscsabai Előre, Kecskeméti Dó­zsa—Bp. Előre. XI. forduló, május 16.: Nagybá­tonyi Bányász—Egri Dózsa, Deb­receni Honvéd—Gyulai MEDOSZ, Martfűi MSE—Pénzügyőrök, Szol­noki MTE—Bp. Spartacus, Miskol­ci Bányász—KISTEXT, Borsodi Bá­nyász-Kecskeméti Dózsa. Bp. Elő­re—Szolnoki MÁV, Békéscsabai Előre—Vasas' Izzó, Kisterenyei Bá­nyász-Szegedi vsa. XII. forduló, május 23.: KISTEXT —Szolnoki MTE, Bp. Spartacus— Martfűi MSE, Pénzügyőrök—Deb­receni Honvéd, Gyulai MEDOSZ— íMagybátonyi Bányász, Egri Dózsa —Kisterenyei. Bányász, Szegedi VSE —Békéscsabai Előre, Vasas Izzó— Bp. Előre, Szolnoki MÁV—Borsodi Bányász. Kecskeméti Dózsa—Mis­kolci Bányász. XIII. forduló, május 30.: Gyulai MEDOSZ—Egri Dózsa. Nagybátonyi Bányásiz—Pénzügyőrök, Debreceni Honvéd—Bp. Spartacus, Martfűi .viBE—KISTEXT, Szolnoki MTE— Kecskeméti Dózsa, Miskolci Bá­nyász-Szolnoki MÁV, Borsodi Bá­nyász—Vasas Izzó, Bp. Előre—Sze­gedi VSE, Békéscsabai Előrer—Kis- terenyei Bányász. XIV. forduló, június 6.: KISTEXT —Debreceni Honvéd, Bp. Sparta­cus—Nagybátonyi Bányász, Pénz­ügyőrök—Gyulai MEDOSZ. Egri Dózsa—Békéscsabai Előre, Kistere­nyei Bányász—Bp. Előre, Szegedi VSE—Borsodi Bányász, Vasas Izzó —Miskolci Bányász, Szolnoki MÁV —Szóinold MTE, Kecskeméti Dó­zsa—Martfűi MSE. XV. forduló, június 13.: Pénzügy­őrök—Egri Dózsa. Gyulai MEDOSZ —Bp. Spartacus, Nagybátonyi Bá­nyász—KISTEXT, Debreceni Hon­véd—Kecskemét, Martfűi MSE— Szolnoki MÁV, Szolnoki MTE—Va­sas Izzó, Miskolci Bányász—Szege­di VSE, Borsodi Bányász—Kistere­nyei Bányász, Bp. Előre—Békés­csabai Előre. XVI. forduló, június 20.: KISTEXT —Gyulai MEDOSZ, Bp. Spartacus —Pénzügyőrök, Egri Dózsa—Bp. Élőre, Békéscsabai Előre—Borsodi Bányász, Kisterenyei Bányász- Miskolci Bányász, Szegedi VSE— SzoLnoki MTE, Vasas Izzó—Martfűi MSE, Szolnoki MÁV—Debreceni Honvéd, Kecskeméti Dózsa—Nagy­bátonyi Bányász. XVII. forduló, június :!7.: Bp. Spartacus—Egri Dózsa, Pénzügy­őrök—KISTEXT, Gyulai MEDOSZ —Kecskeméti Dózsa. Nagybátonyi Bányász—Szolnoki MÁV, Debrece­ni Honvéd—Vasas Izzó. Martfűi MSE—Szegedi VSE, Miskolci Bá­nyász-Békéscsabai Előre. Szolnoki MTE—Kisterenye, Borsodi Bányász —Bp. Előre. Gépész­technikust keresünk csoportvezetői munkakörbe, a Füzesabonyi Állami Mezőgazdasági Gépállomásra. Fizetés megegyezés szerint. 1. Lanerossi—Bologna 2. Genoa—Messina 3. Foggia—Internazionale 4. Catania—Lazio 5. Cagliari—Juventus 6. Modena—Lecco 7. Livorno—Pro Patria 8. Padova—Catänzaro 9. Tries tina—Venezia 10. Angers—Valenciennes •11. Lens—Rennes 12. St. Francais—Nantes 13. Nimes—St. Etienne 14. Strasbourg—Lille +1 15. Toulouse—Sedan x 1:1 1 1:0 1 3:2 1 3:0 1 1:0 x 0:0 x 0:0 1 1:0 x 0:0 x 2:2 x 1:1 elmaradt 1 1:0 1 3:2 1 5:0 XiPVJS&G A Magyar Szocialista MunKaspart Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca S. Telefon: 12-57. 12-78. Posta fiók: 23. Kiadja? Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Balcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Terjeszti a Magyar Posta Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. L ez.: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató; Marosán József. Mezőgazdaságii Gépész­képző Szakiskola, Pétervására szakképzett szakácsot keres. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a szakis­kola igazgatójánál, Sóder megrendelhető vagonba rakva, köbméterenként 80.— Ft-os áron. Fizetés vállalatoknak in- cassó útján, magánosok utánvéttel. Kai. Március 15. MG Tsz. Telefon: 26. Egerben, Keglevics utca 12. szá­mú ház eladó. Érdeklődni: Lenin ut 9ü. Elcserélném budapesti 2 szoba— konyhás lakásomat hasonló gyön­gyösivel, megegyezéssel. Cim: Vasa Pál, Gyöngyös, Vágóhíd. . Eladó Vámo&györkön, állomás mellett. Vöröshad sereg' útja 42. sz. üresen álló ház. 560 négyszögöl te­rületen 3 sízoba, összkomfortos,1 pin'cés, melléképületben 2 helyiség. Érdeklődni lehet: Faragó Lajos,- Gyöngyös, Üttörő utca 12. Elveszett- Gyöngyösön,- zöld tok­ban, férfifodrász szerszám. Kérném a megtalálót, jutalom ellenében •. adja le a. gyöngyösi rendőrségen. GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ . GYORS- és GÉPÍRÓT azonnali be­lépéssel felvesz az Egri Járási Ta­nács igazgatási osztálya. Illetmény : 1-341 ku’csszám szerint, szolgálatú. idő bészámításával. Eladó 1 nagy lemezjátszós „TER- TA” rádió, kifogástalan állapot­ban. Cim: gyöngyösi hirdetőben* „RÁDIÓ” jeligén. Két szoba, összkomfortos, belvá-. rosi lakásomat elcserélném bel­városi, három szoba, összkomfort tosra, „Megegyezéssel” jeligére az egri. Magyar Hirdetőbe. Üj olaj kályha eladó. Eger,- Tár­kányi u. 6. Bodzásy.. Állást vállalnék kereskedelemben végzett és dolgozott szakember, vagy hasonló munkakörben. ..Szak­ember” jeligére az egri hirdetőbe. ^őirttesseu a Népújságba*)! Az egri járási lövészcsapatok az elmúlt évi különböző szin- tű bajnokságok során kitűnően helytálltak. A Béke Kupa megyei baj­nokságában a Fi- .. ft , nomszerelvény­aV—gyár lövészei ^ tVí? 4799 ponttal ne- !££' gyedik, a Lakatos- Bgjj árugyár 3136 ponttal 8. és a Do- Mjfjjf hánygyár 2113 j@w ponttal 11. helye- S« zést ért el. A csa- ' -- ■ ■ patok három test­helyzetből szerez­ték pontjaikat. A járási szintű bajnokságban egy testhelyzetben küzdöttek erte a megyei női i-bajnokságot E. Lendület—SirokL Vasas 20:8 (10:4). V.: Debreceni. E. Helyiipar—E. Kinizsi 8:7 (4:2). V.: Fejes. A Helyiipar tehetséges fiata­lokból álló együttese kitűnő já­tékerőt képvisel. Nem keltett csalódást a Lendület együttese sem — remélhetőleg az NB II- ben is megállják majd a helyü­ket. Meglepő jó játékkal ruk­kolt ki az E. Kinizsi, amely a bajnok Helyiipart is alaposan megszorította. A sirokiak játé­kán kiütközött az edzéshiány, náluk találtuk viszont a torna legjobb kapusát. Február 7-én a férfi csapatok befejező-mérkőzéseire kerül sor. az együttesek. íme az egri já­rás csapatainak helyezései: 1. Egeresein 2250, 2. Bélapát­falva 2142. 3. Balaton 2036, 4. Finomszerelvénygyár 11. 1824.; 5 Lakatosárugyár 11. 1559. 13. Egri MÁV 1019. 17. Hajtómű-, gyár 753, 18. Fűrészüzem 720 ponttal. . . A versenyév során a járás' sportolói a következő minősí­téseket szerezték: Finomszerel­vénygyár 11, III. osztályú mi** nősítés, Bélapátfalva II. 6 III. osztály, Egercsehi 5 III. osz­tály, Lakatosárugyár 2 III. osz­tály, Dohánygyár 2 III. osz­tály, Egri MÁV 2 III. osztály,' Fűrészüzem 2 III. osztály, Haj-' tóműgyár egy III. osztály. Az egyetlen II. osztályú minősítés a Lakatosárugyár birtokába: került. ” Az elért eredmények alapjan 1965-ben Egercsehi jutott a negyei minősítésű csapatok kö* zé, míg a kerecsendiek a járási bajnokságba kerültek. A fejlődés érdekében az MHS egri járási elnöksége ja­vasolta, hogy ez év„ februárj á- ban a MTS egri járási tanácsá­nak segítségével társadalmi lövész sportbizottságot hozza­nak létre. Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetét mon­dunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem te­metésén részt vettek és, részvétükkel enyhítették fájdalmamat. özv. Paszterik Gyuláné

Next

/
Thumbnails
Contents