Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
VIKTOR FEDOTOV: A falu nem volt nagy, két utcája, talán ha száz udvarra, egy hétosztályos iskolája — ahol mindig heringszag terjengett — és egy loskatag, betörött ablaké, rozsdás tor- nyú temploma volt. Lida őszszel jött ide, amikor szakadatlanul esett az eső és a terhes ég mintha a templom tornyát súrolta volna. Az utcán akkor csak gumicsizmában és lóháton lehetett közlekedni A havas tél viszont sok örömet szerzett az új tanítónőnek Ilyenkor is hétköznapi volt az élet, de ragyogó és kedves: a hókucsmás háztetők, az utca csillogó fénylő szónnyamai 3 barátságos szibériai asszonyok — akik ládát udvariasan Lídia Petrovnárnak szólították — és maga az iskola, az egyszeri!, gerendás ház, ahol az osztályok melegek, és rendesek voltakba folyosó pedig fagyott fa- és füstszagú. ...Láda az ablaknál állt és látta, hogy Kuzma bácsi, az iskola kocsisa Burjánt szer- számoeza. A szürke mén ra* koncátlankodott, rángatta a főjét, a kocsis pedig ütésre emelt ököllel, hangtalanul káromkodott — Vajon hová készül? — ötlött fel benne a kérdés és arra gondolt: jó lenne belátogatni a körzeti székhelyre, ahol már két ízben járt Kuzma bácsival tankönyvekért. Ezek az utak emlékezetesek maradnak számára: a kocsis deres bajusza, a Burján patái alól felröppenő hörögök, báránybőr bunda a lábára terítve, az arcát csípő óles szél... Volt valami ünnepélyes ennek a gyors, téli-tajgai utazásnak az emlékében és bizonyára annak is, hagy ott a körzeti — De még írhatunk! Az egész osztály felnevetett. — Elég, Zorin! Arról írunk, amit mondtam. Ne húzzuk az időt! A gyerekek egy ideig néztek kifelé az ablakon, ahol valóban, az istállón és a telepen kívül mást nem lehetett látni, csak a távolban egy meredek oldalú, magányos hegyet — Nincs ott semmi. Lídia Petrovna... — vont vállat Tánya Bilova, aki a legkövérebb volt az osztályban, örökké evett és egy padban tut Venyka Sarowal, egy sovány és csendes kisfiúval. Venyka a füzetét lapozta, közben merően nézett kifelé az ablakon. — Hogyhogy semmi nincs? — Lida odament hozzájuk és úgy mondta, hogy a többiek is halijait: — Hiszen ott embe^ rek és gépel-, dolgoznak. Ez semmi! — A lóistállóban már nincs senki! — szólt közbe megint kötekedően Petyka Zorin. — Kuzma bácsi eiment a Burján- naL Láttam... — Most már elég, Zarin! — mondta haragosan Lida. — Kezdjétek el az írást! Sercegni kezdtek a tollak, csak Venyka Sarov nézett egyre ki az ablakon, de Lida szigorúan rászólt és kiültette az asztalhoz.... — Lida- késé este Javította a dolgozatokat. Nem voltak roszr szak ezek a dolgozatok, bár nagyon hasonlítottak egymáshoz. általában csak a lóistállóról és a szi vattú telepről írtak a gyerekek, csak egyesek említették a kolhozt és a munkát is. Petyka Zarin pedig arról írt, hogy Kuana bácsi, amikor mammut? Es lehetne még feni* a felhőkről, azok is láthatók* az ablakunkból, de erről jobb { lesz majd legközelebb.. Lida háromszor is elolvasta ; ve a dolgozatot, mégsem tud-» ta eldönteni, milyen jegyet ad-} jón rá Kiment a tornácra és* sokáig nézett a hegy irányába $ A téli éjszaka hideget hozott.» Szempilláira zúzmara hullt i Megdidergett, bement a szó-' bába és lefeküdt. * Reggel izgatottan sietett Id 4 a ház elé és a távolba nézett. A* hegy valóban hátsó lábára * ereszkedett mammutra hason-♦ lított és a fák a hegyen mint- J ha a hatalmas állat szőre len** nének. { ötöst adott Venyka dolgoza-* tára és az osztály előtt felöl-J vasta Venyka halkan, szinte* titokzatosan olvasott. Hangja* reszketett és a pontoknál f hosszú szünetet tartott Ami-» "kor oda ért, hogy a mammut J elesett, Tánya Biiova vállai» megremegtek. Majdnem elsír J ta magát. • Petyka Zorin a hátsó pad- J ban felállt és széttárta a kezét. í — Akarsz valamit, Zorin? j — kérdezte Lida. — Beszólj. Petyka megrángatta a • szvettere nyakát és így szólt: « — Én is le tudnám írni aj mammut-hegyet ♦ A gyerekei: nevették. ♦ — De hát mit akarsz leírni ? t — csodálkozott Lida. _— Amit ő... — intett a fér* jövel Petyka Venya, felé. * — De hát miért nem írtál* tegnap róluk...? J Az osztályban csend lett. * — Nem tudtam, hogy a hegy? hasonlít a mammuthoz... * láda clkomorodott. J — Igazis..: mondd csak:» honnan tudtad, hogy Kuzma; bácsi ittas volt? ♦ — Hát tántorgott, amikor* befogta a Burjánt és ököllel aj pofájára ütött! Láttam! — De liát nem erről kellett í írni, még ha így volt is... ♦ — Hát nem az volt a téma:# mit látunk az osztály ablaka-J ból? Amit láttam, azt írtam.* És a mammutokat Venyka* sem látta. Csak kitalálta őket. J Igen! * Petyka leült, lesütötte a aae-f mét és füzete fedőlapján raj-* zolgatott valamit tollszára J tompa végéveL Hosszú időbe* telt, amíg az osztály elesendő- { sedett és Láda sajnálta, hogy* senki nem kérdezte meg, mit J akart írni Venyka a felhők-* ről. • — Emlékezték-e, gyerekek.* hogy Venyka dolgozatának vé-J gén a felhőket is említette?* ! ♦ ♦ « ♦ « Hadik Magda szooráa művész műtermében (Sslmeczi Tóth János felt.) VÁRNÁI ZSENI: Anya fanul Anya tanul, s valami új ragyogás ömlik el rajta... anya most újra fiatal, mosolyog a szeme, arca, mosolyog a szeme; arca. Míg Ifjú volt; csak robotolt, s kicsiny lett, amíg mi nőttünk, most, mégis mint egy óriás, úgy áll anyánk előttünk! úgy áll anyánk előttünk! Értünk áldozta évelt, ő volt a tej, s kenyérke, de emlékszünk még könnyei keserű, só® izére... és most szemén ragyog a fény. hitének szép sugara— Anyánk, most jött ei életed igazi ifjúsága, igazi ifjúsága. Anya tanul, a hangtalanul tátikon, és ámulva nézzük. . tanul a drága, így tanít követni hősi útjait, anya tanul miértünk, anya tanul miértünk. ISZLAI ZOLTÁN: PECÁZÓ A fehérfogú folyóparton Hosszú fémbottal ült Szemét sapkája zöld ernyője védte Szép gondolatokkal pecázott Lassan úszott fölötte a nap A viz erdőszínű lett Feszes zsinegét bevetette majd kihúzta Csillagf eljöttéig Alkonyaikor gyakorlottan drakosgatott Mindent a maga helyére Elballagott haza Hosszú fémbotján akkor megcsillant a hold. MEZEI ANDRÁS: Tördelt arcok a tűzben i THOMAS S. ELIOT: A BOSTONI ESTI ÚJSÁG A Bostont Esti Űjs&g olvasói Hullámoznak a szélben, mint Anett búzatenger. Mikor az est bágyadtan lohol az utcán. Az élet éhét szítva egyesekben. És másoknak a Bostoni Está Újságot kínálva, Felmegyek a lépcsőn, csöngetek, elfordulva Fáradtan, mint aid jóéjt biccent Rochefou eauld-nak. Mintha az utca volna az idő, 6 meg az utca végén lenne, S így Bűktr. „Harriet, bőgöm. Itt a Bostoni Esti Újság? (l/t Rochefoucauld a 17. században élt maró tóttá francia prózaíró.) , Fordította: Bán Emin Tőkén vágtam a fát, nagyanyámnak tördeltem venyigét és aprítottam a gallyat. Csesznák Józsi tanított rézsut csapni a baltát, szállt darabokban a friss ág, idehallom a vékonya jajgat a tűzben, a vékonya sír-rí, az időn át villan az emlék éle fölöttem az ének. Tördelt arcok a tűzben, sírását hallom a venyigének. A kőkút és a szekérrúd csál én, mintha rakétát látna suhanni az égen. Világot ugorva úszik a két Uk megülöm még, fogadom meg, ki ha én nem! A véres ökörfej bárnál utánam, az udvaron áll odahagyva a járom.' Kapirgálnak a tyúkok, s kakasok már hol a korhadt szerszámon a préda a pár gyom. Az istállóból a trágya-melegség és a habos tej Illata árad. Az estl-fejéskor a barangszó vihette el a nagyanyámat. A rossz talyigával a hegynek a völgynek, a templom-dombra főiértem. * A kisbíró, pap, meg a jegyző, mindhárman feketében: A kisbíró, pap, meg a jegyző, az időn át jönnek utánam. Az arcokon átütnek az arcok; akiket valahol már láttam... Az időn át villan az emlék éie fölöttem az ének — A régi eperfa árnya terül rám. törzse vagyok, s körülöttem a kéreg. * « ♦ ♦ ♦ « ♦ ♦ 4♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ * f * ♦ % ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ■ ♦ szakhelyen, megismerkedett Kosztyával, aki orvos és akárcsak ő, nemrég került ide, közvetlenül az egyetem elvégzése után. Egy p ad hangosan csapódott, Lida megrezzent. Az egész osztály, az ötödik bé, csodálkozva nézett rá. — Igen, persze... — mondta láda zavartan és az asztalhoz lépett. — Ma ilyen címmel próbálunk dolgozatot írni: „Mit látunk osztályunk ablakából?” — Hát mit lehet innen látni? — fordult gyúnyos nevetéssel hátsó szomszédjához Petyka Zorin, egy kerekfejű, vasgyú.ó, kötekedő kisfiú. — Az istállót, meg a szivattyútelepet. Semmi mást! Jobb lenne az építkezésről írni! — Az építkezésről már hr farka. a Burjánt befogta, ittas volt. Elégtelent egy dolgozatra sem adott, egyiket azonban nem osztályozta. Ezt a dolgozatot Venya Sarov, ez a szomorú szemű és sovány kisfiú írta. Rövid volt a dolgozat és nem olyan, mint a többieké. ,.Nagyon régen történt — írta Venyka —, akkor mi még nem éltünk. És talán egyáltalán nem éltek még emberek. Amammutok menekültek a Jég elől. Hatalmasak voltak, mini a hegyek. Rohantak a tajgán át és üvöltöttek, mint a mennydörgés. Lábuk alatt ledőltek a cédrusok. Az egyik mammut elesett, hátsó lábait levágta a jég. Nézze, Lídia Petrovna, a hegyet az osztályunk ablakából. Hasonlít a mammuthoz, nem? Az erdő pedig olyan rajta, mintha a szőre lenne. Itt akkor minden megfagyott és én már régen meg akartam kérdezni, lehetséges az* hogy ez m hegy «0 Mit gondoltok, mit akart xsr luk írni? Az osztály h alligátort. Lida a padok között járkált és elérzékenyülve szólalt meg ismét, — Igyekezzetek, gyerekek, minél többet meglátni a környező világból. Fejlesszétek magatokban a megfigyelőképességet Ez nagyon fontos! — Aztán megállt Venyka mellett és megérintette sovány vállát — Ugye, arról akartál írni, hogy a felhők hol magasabban, hol alacsonyabban szállnak, és hogy a magasabbak a tenger hullámaira emlékeztetnek? Igen, Venya? Venyka felállt felcsapta a pad tetejét oldalról nézett a tanítónőre. Szinte ijedten jár- tatta körül tekintetét az osztályban, ahol mindenki merően nézett felé. — Én másról akartam ímd„, — mondta végül — Igen? — csodálkozott Láda. — hát miről akartál írni? — Arról, hogy a felhők majdnem mindig hasonlítanak. — Hasonlítanak...? — Mire..*? —- Vannak, amelyek valamilyen állatra, vagy növényre, vagy emberi alakokra hasonlítanak ... többé-kevésbé.., némelyik felhő az óceánra, a tengerre, a fákra hasonlít — mindegyik valami.:, de sokáig kell nézni az égre, akkor lehet látni... Venyka elhallgatott és szomorú szemét a tanítónőre emelte. — De nyárom hasonlítanak leginkább . — leülhetek ...? — Leülhetsz.:: —■ mondta Lida. ... Vasárnap reggel Lida sítalpat kötött és könnyedén siklott tova a kis kertek hosszában. Derűs, csaknem teljesen tiszta volt az ég, a valószerűtlenül halvány fá- tyolfeihő olyan volt. mint égy festő szánalmas mázolmánya a hatalmas kékesfehér vásznon. lida hamarosan elérte a falu szélét. A rurotnok itt balirányba haladtak tovább Átszelték a széles mezőt és elvesztek a messzeségben. Láda már nem egy vasárnap járt erre Nagyon szép volt ez a vidék. Most kedve támadt, hogy ne a nyomokon menjen tovább, hanem az érintetlen havon arra, amerre — vagy öt kilométernyire — a mammut-formájú hegy emelkedett. Jobbra indult hát és gyorsan siklott a szűz havon. Csend volt, a hideg enyhén csípte az arcát. A hegy gyorsan emelkedett ellőte, körvonalai egyre határozottabbá váltak.. Amikor odaért a hegy lábához, már nem hasonlított a mammuthoz és a hatalmas fenyőket is tisztán M lehetett venni. Vastag hópárna borította ágaikat, amelyek a teher alatt fáradtan hajoltak meg. Lida megállt. Síbotjára támaszkodott és hunyorgott az erős fényben. Aztán jókedvűen belehuppant a hóba. Tudta: sokáig kell némi a felhőket és akkor látni lehet, hogy hasonlítanak valamihez. Kesztyűje árnyékából figyelte az eget és valóban egyik felhő terjedni kezdett, és hatalmas medvefejéhez vált hasonlóvá. De aztán körvonalai ismét szabálytalanokká váltak, majd elmosódtak, mintha valami mesebeli óriás fújta volna teljes erőből... Ebben a pillanatban arra gondolt, hogy még ma levelet fog írni Kosztyának. Megírja: feltétlenül jöjjön él, megnézni a mammut-hegyet, a szikrázó türkizkék havat, ezeket a felhőket és azt a kisfiút az ötödik béből. És tudta, hogy eljön és csak az szomorította el, hogy nem volt máris itt mellette ... Fázni kezdett, felállt, ráérősen, könnyedén indult hazafelé. Jó másfél kilométeren visszanézett, mintha azt ellenőrizné, vajon a hegy hasonlífe még a mammuthoz... körvonalai rajzolódtak a kék ég hátterére és miként előbb, ismét olyan volt, mint a hátsó lábára ereszkedett ősállat, a hatalmas fenyők pedig mint a szőr a hatalmas állat hátán ... Oroszból fordította; An tally István /<; 1 y~ f
