Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-07 / 32. szám

✓

CS£ß£$

i>* ^ÍáS^V>&jv/' •< v - &

'■'.' V; v.\vV r >•, r , t

Kegyetlen és ártatlan. Odaadó, és osak a maga boldogságával törődő,

A tizenhat éves leány.

Ádáz és esendő áldozat. Még Bem tudja, hogy a tiszta szív őrök hűségre kötelez. S még azt sem tudja, hogy a tiszta szív félelmetes.

Zsuzsi. Egyesületben úszik, még télen is, hetente kétszer. Tavasztól minden nap.

Tomi szigorú: „Menj a ligetbe, öcsi. vagy a moziba, ha valamit akarsz!”

Tamás-, tanár, valamikor tta bajnok is volt, most negyvenéves és: Tomi, S az uszoda szent Tomi védi a lányokat & mégis, azt sugdossák a lányok: „Vali csakis úgy szerezhetett bajnokságot hogy Tamás oktatta... még éjjel is. ÉH vitte autóján, víztől hazáig, hazulról a vízig.”

VaH továbbá lit, de Tomit nem izgatja a világhír.

Neüd az a hivatása, hogy védje a medencében a lányokét Bár a fiúk is szeretik, tiwteiiv mert nem szól, ha a parton tenyérben látja va- tamdyik lány vállát Az a lány dolga: „Csak vízbe ne

«górjatok: együttr

Ezért egy kicsit mindenüt lány szerelmes Tanaiba. Csakhogy tudják, itt s a főiskoláin legalább száz lány mozog a keze alatt Ugrál, amíg ő pattogtat

Tominak mindig csak egy

toeüL A feleségén kivid, ezt tartja a suttogás. Sóvárogni viszont nem érdemes.

Ezért nem is bánják, hogy nős. Hogyan is állhatna meg ennyi trikós leány előtt És mégis, a kocsi ritkán, üres. A vajszínű kocsi.

Tominak, igaza sportoló alakja van, bár deres már a haj füle mögött. S ezért néha hirtelen megjelenik a helyettese, a hollőképű férfi, s átveszi az edzést Hogy Tomi kocsiba ülhessen valakivel.

Bár tegnap, tegnapelőtt is utas nélkül ment eL

Mindegy! Annyi vágyakozás nem bdmbósodhatik hiába! Ahol megnyitott érzés villog, ott ne vonla egy csöppnyi eemény?

A lány a kapa félé tart a kert Ösvényén. Szép. Alakja szabályos. Járása kemény, rugalmas. Szembe néz a nappal. Vonásait elfedi ezer napbarnított leány arca. Ö is csak a levegőt látja.

Kilép az utcára. De megtorpan, mintha elfelejtett volna valamit. Lám, mégis megakadt szeme egy bimbózó rózsatőn. Az húzta vissza. Leguggol, s két szálat elfűrészel körmével.

Táskájába teszi a két rózsát Aztán gondol egyet, megcsókolja az árván meredő «Bankokat

„Jaj, csak nehogy aztán a helyettes oktasson ma!”

Az uszoda kapuján egy nagy nő lép be. de vétkezés közben eszébe jut: „Valami szép fonal kéne! De a kabi- aosnénak sem fehér. sem arany, sem ezüst fonala nincsen, csak spárgája, madzagja. Az nem jó.”

A tükörben emiatt kétsége támad: ..Elég szép vagyok-e? Hogy átadhassam neki?” A trikó azt mondja a tükörnek:

„Majd megszakadok, idefent két ponton, s ott lent hátul csupa erő feszít. Csupa repedhetnék vagyok!”

S a napfényben odakint mégis hátra kell lendíteni hirtelen a rózsákat: egyik marokba rejteni a fejüket, a másik kéz ujjaival a tövisek tövét szorítva.

Startkövön ül Tomi. Oktat.

Fiúknak magyarázza a váll- munkát Köréje gyűlnek. Ez jó most Köszönés nélkül oda lehet menni, oda lehet állni. Még biccenteni se kell.

„Miért ne én lehetnék, akit igazán szeret?” — gondolja éppen most Zsuzsi, s az most mindegy, hogy felesége is van Tominak. Mert Zsuzsi képzeletében még nincsen olyan szó, hogy: örökre. De olyan sincs: amíg élek! Csak azt érzi, teste világít, és Tomi talán még a fiúk csupasz bordáin át is látja őt: „S ha már engemet látsz, biztosan észrevetted a rózsákat is a hátam mögött, hiszen pirosabbak nálam.”

„Miért ne éppen én lehetnék az?”

Füttyszó. Fiúk a startköveken. Füttyszó: fiúk csobbaná- sa. Habok kúsznak a kötelek között.

Most mindenki a vízre néz. Még Tomi i®. Egy lépés élőre.

ússza a távot. S a benyúlás J után és két füttyszó között * odahallgat a hollószavú tré-J nerre. Boldog! Odakint az au-# tóban várja Tomi! Micsodái ügyes, micsoda tapintatos em-1 bér! ♦

— Vigyázzon a lábmunkára! #

Szerencséd, hogy megázol! |

Lám. milyen büszkévé tesz a* siker! ♦

S amint vége az úszásnak, # repül flótázva az öltözőbe. {

— A lábmosó lavórt! — t

kiált már a szekrénysor ele- * jéről. *

— Nem lehet — dünnyögí # mélyről a kabinosnéni. s alig J bír megfordulni, hogy a szék- ♦ rényt nyissa, olyan boldog az* arca.

Feleselés nélkül a csaphoz kell vonulni lábmosásra.

Megtörli a lábát Zsuzsi (még mindig fuvolázik), de azért csak odanéz, ahol a lavór szokott ülni. Megint csak a kabinosasszony hátába ütközik.

Amint új kabint kell nyitni, mégis megáll a cipőkanál Zsuzsi kezében, megáll a lélegzete is: két piros rózsa a lábmosó lavór tiszta tavában.

Ezek más virágok, határozza eh s nem néz többé a lavór felé. Hanem röpül ki az uszoda elé. S nem hiszi, hogy sem Tomi, sem autó.

Vár negyedórát. Sir egy rövidet Nem sós, keserű a könnye.

Dühös lesz. Attól felszárad a könnye. S elmúlik nyomban a dühe ia.

Ádáz és esendő. Arcán a

tiszta szív félelmes két redője.

Mintha semmit se gondolna, visszalép a csarnokiba és vár. Kiáltásra vár.

— Kabinosnéni! Kabinos! —

hangzik fel jól hátul a kiáltás. Zsuzsi belibben, a lavórhoz. Ki sem emeli a két rózsát. alig is ér fosztott azáBARANYI FERENC:

Kilenc hollómadár

Oly kegyetlenül szép a tél: jég-pallosú bakó, kinek mezítlen vállain fehér palást a hó,

a pusztán föl-le kóborol és mindig arra sújt ki minden hajlékból örök időkre kiszorult

csak azt fejezi le a tél kinek nincs mása se: se háza, földje, rokona, csak tei-igezete,

ki havas dűlőn ténfereg, ki dermed és vacog, s az minden bűne, hogy szegény és kiszolgáltatott

Olyan vagy, lásd, akár a tél: kát biztonság föd el hatásodtól, nem tudja tán azt sem, hogy létezel,

de aki hozzád fut kinek egyetlen módja vagy, tündért hófehér, az neked csupán csak áldozat,

szép kék fagyoddal gyilkolod

— e szömyűszép halál! — ágyad körül prédára les kilenc hallómadár.

a futam tanulságát a fiúiknak, látatlanban.

Zsuzsi tudja. így kell lenni ennek ott sem marad. Bárhová húzódnék. Tomi őrá néz a következő start után.

És igaz! Elhangzik a füttyszó. megint habzik a víz és Tomi szeme a lányok között keresgél. Csak ám Zsuzsi r.em bolond most a lányok közé ülni, úgy támaszkodik nappal szemben a lépcsőn, hogy található legyen.

Felemelkednek a rózsák.

Mosolyog Zsuzsi. „Jaj! Bár szúrná meg a tövis!”

A tövis megszúrja Tomit! Ö megszopja ujiát s mosolyog, és nézi Zsuzsit. Vérző ujjábán lappang egy fenyegető, játékos mozdulat Lehet, hogy nem emlékszik a Zsuzsi névre? Lehet. de nem gondol most a feleségére Tomi, s ez éppen elég!”

„Miért ne éppen őt választanám” — gondolja Tomi.

Ég Zsuzsi boldogan visszamosolyog.

Most senki fiú nem tehetné

komázva az ő vállára a mancsát

Ezt meg Tomi érti. Bele Is

borzong. „Ez nem olyan lány, aki törleszkedik! Ez olyan, aki nem felejt de azt követeli, mindent felejtsek el!”

Mikor a fiúk célba csapnak, kiszállnak a vízből, hogy szárazon hallgassák meg a befejező magyarázatot

Képével a medence fölé hajolva hadonász Tomi, de most már mindig úgy, sohase háttal annak a lépcsőnek, amelyen nappal szemben támaszkodik valaki.

— No, jól van. fiúk, labdázhattok! — ereszti el őket, s fordulatában majdnem rálép a lányra. Zsuzsi ott ül a rózsák mellett

Tominak egy pillanatra

eszébe jut akit e szerint a

Semmi. Aztán mégis megfordítja a fejét Na, ugye? Zsuzsi úgy látja (s nem csodálkozik rajta), hogy Tominak tátva marad a szeme. Ha estig is várna, ilyen alkalom akkor se jön!

— A mi kertünk most nyílik...

Tomi elébb nem nyúl a rózsák után. Medence partján ő még nem kapott virágot Másutt sem igen, hiszen azt a lányoknak adják győzelem után.

— Igen? Talán: a mi kentünkben ...

— Igen. Most nyílik, és nagyon sok van!

Mert. ha nagyon sok van belőle, akkor csakugyan el kell

fogadni.

Megszagolja a virágot a férfi, és a lányra néz. Hátha még az arcát is látná. Az úszó- lányok arca rózsanyíláskor azonban egyforma. Tíznek van egy arca.

Csobbanva érkeznék a fiúk. Époen annyi idő marad: „Köszönöm.”

Leteszi a rózsákat a betonra, maga mellé, 3 már mondja is

*

♦

#

*

(

♦

»

#

#

♦

♦

#

♦

*

#

♦

#

*

#

♦

ft

*

»

♦

#

♦

♦

*

♦

*

*

lány szerint él kellett volna épp felednie.

— Még nem te következel

— mondja szelíden;

— Tudom! Csak a töviseket nyúzom le.

Már csak a virágokkal törődik. Nyugodt a hangja, igen biztos a dolgában.

Kényelmes, de mégis sürgős léptekkel a tusoló felé indul.

Zuhog nyakára a hideg víz, s a lányra gondol.

Amikor koponyára mosott hajjal napvilágra kerül, ismét helyükön a rózsák s a lány odébb, hasra fekve dúdol, a medencébe csüngeti, biztos hitű karját

Az ádáz biztonság láttán megrémül a férfi, s ha csak szemmel is, menedéket keres valamerre. Ekkor lép ki az öltözőből frissen, szárazon kollégája. a hollóképű. Int neki. Köszönésül, közelítésül

— Folytasd az edzést — mondja halkan —. ő következik. Zsuzsi felé emeli állát Mentében lehajol a rózsákért, hogy míg felpillant a lány, kiléphessen ajándékával a szabad, vállalkozó világba. Az öltözőn keresztül.

A nap nem hunyorog. Zsuzsi egyenletesen, tempósan

rákhoz. Nyakban megtöri a fe- * jét mindkettőnek. £

Hadd legyen szomorú a vén* kabinosasszony!

S a tizenhat éves lány. tíz-* szertíz ártatlan arcával kilép# a napfényre. J

KATONA JUDIT:

PAJPP MIKLÓS:

KÖSZÖNTŐ

Frias ólomk ékből összeállt szarvak fénnyé sűrűinek, mint az áramok, betűk duzzadnak új formákba, hogy megvívhassuk az ember-várakat; nézz sorsodra s túl: annyi múlt-darab a lom (szürke) akaszt: négesrég halott tisztát akarnak diák-jó karok és sürgetnek szemek, hogy többet ad); legyél tűz és szél: csíráé magvakat vess szív-földjükbe, összeállt hitet« [ hogy Jó így élni, meglelt ég alatt; gömbölyű utunk labdaként kerek s mind följebb pattog, mindig egyre fet: nem hiszem, hogy magadban nem hiszel.

DARAZS BNDB&

Kél* férfi beszélgef

— Megfeszüljek — mondd, minek feszüljek? Hiszen jó nagy napi kenyerem

S szalonna is akad hozzá, széles.

Ennél több, mondd, minek már nekem?

— Igen, láttam kunyhódat, mit kedved

Telkecskédre tavaly épített: ,

Áthatsz benne, teteje erős és Télen sem mar meg a vad hideg,

— Na, látod. Majd ha egykor fölünkbe Beléharsan a takarodó,

Milyen jó lesz a küszöbén ülve Az öregek csöndé* pipaszó.

— Néked? Jó. Én nem kunyhót, de tornyot,

magamnak és másnak építek S ha vén leszek, csodálom alulról,

Ahogy körülötte felhő libeg.

— Hm, másnak is? Látom, hogy bolond vagy? E kis küszöb inkább valamit..

— Engem meg...

Hálás karok támogatnak fel majd S onnét fogok rádpülantani.

FÖLNEK ZOLTÁN:

(Déhl&tt

Elhajítod a lapnlevelet

min ujjaid reszketve tépelődtek.

Utána nézel színes délelőttnek: léggömbként a falu felett lebeg,

Elszán s szétpukkad. Por lesz, munka, át Tudd meg, küzdelem eresztette el azt is, mint a többit. Majd felel a földműves, ki nem egyet nagyra fújt.

Száraz tüdővel fújta pattanásig míg szivacstestét kínzó szomjúság gyötörte, űzte: sok éhes gyerek.

Ma oly hitetlen egyik, mint a másik

s nem is sejti mennyire nehéz volt elhagynia egy tanyaomladckoi.

Téli határ

A kazlak, mint nagy, sáros bivalyok a hodály ég alatt lomhán hevernek. Ostorozza a szél a téli csendet.

A füstölgő trágyából kiragyog

mezők szétolvadt aranya, a nap.

Ax út zörgő nyárfákkal hajnal óta

a földek hófehér dalát dúdolja

s egy fekete csuhás varjúcsapat

megáldja még a kint hagyott ekét. Bokrai alá húzódik a rét:

szivében füvek virrasztó nyugalma.

f#

«

*

I

9

*

♦

*

♦

4

#

%

4

í

4

#

4

#

I

t

4

♦

4

#

4-I

4

*

4

♦

i

I

«♦

♦

4

*

4

4

4

*

♦

9

*

*

+

*

*

#

»

«

*

♦

♦

i

♦

»

♦

*

*

♦

♦

»

*

#

♦

*

A legkisebb rögöt is betakarja a gondos fény: álmodjék új magot, zsendülve érő kalászt, duzzadok

I ♦ «

I

4 #

4 #

4 *

♦ ♦ ♦ ♦

4*4»4*«*«