Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-07 / 32. szám

✓ CS£ß£$ i>* ^ÍáS^V>&jv/' •< v - & '■'.' V; v.\vV r >•, r , t Kegyetlen és ártatlan. Oda­adó, és osak a maga boldog­ságával törődő, A tizenhat éves leány. Ádáz és esendő áldozat. Még Bem tudja, hogy a tiszta szív őrök hűségre kötelez. S még azt sem tudja, hogy a tiszta szív félelmetes. Zsuzsi. Egyesületben úszik, még télen is, hetente kétszer. Tavasztól minden nap. Tomi szigorú: „Menj a li­getbe, öcsi. vagy a moziba, ha valamit akarsz!” Tamás-, tanár, valamikor tta bajnok is volt, most negy­venéves és: Tomi, S az uszoda szent Tomi védi a lányokat & mégis, azt sugdossák a lá­nyok: „Vali csakis úgy szerez­hetett bajnokságot hogy Ta­más oktatta... még éjjel is. ÉH vitte autóján, víztől hazáig, hazulról a vízig.” VaH továbbá lit, de Tomit nem izgatja a világhír. Neüd az a hivatása, hogy védje a medencében a lányo­két Bár a fiúk is szeretik, tiwteiiv mert nem szól, ha a parton tenyérben látja va- tamdyik lány vállát Az a lány dolga: „Csak vízbe ne «górjatok: együttr Ezért egy kicsit mindenüt lány szerelmes Tanaiba. Csak­hogy tudják, itt s a főiskoláin legalább száz lány mozog a keze alatt Ugrál, amíg ő pat­togtat Tominak mindig csak egy toeüL A feleségén kivid, ezt tartja a suttogás. Sóvárogni viszont nem érdemes. Ezért nem is bánják, hogy nős. Hogyan is állhatna meg ennyi trikós leány előtt És mégis, a kocsi ritkán, üres. A vajszínű kocsi. Tominak, igaza sportoló alak­ja van, bár deres már a haj füle mögött. S ezért néha hir­telen megjelenik a helyettese, a hollőképű férfi, s átveszi az edzést Hogy Tomi kocsiba ül­hessen valakivel. Bár tegnap, tegnapelőtt is utas nélkül ment eL Mindegy! Annyi vágyakozás nem bdmbósodhatik hiába! Ahol megnyitott érzés villog, ott ne vonla egy csöppnyi eemény? A lány a kapa félé tart a kert Ösvényén. Szép. Alakja szabályos. Járása kemény, ru­galmas. Szembe néz a nappal. Vonásait elfedi ezer napbar­nított leány arca. Ö is csak a levegőt látja. Kilép az utcára. De meg­torpan, mintha elfelejtett vol­na valamit. Lám, mégis meg­akadt szeme egy bimbózó ró­zsatőn. Az húzta vissza. Le­guggol, s két szálat elfűrészel körmével. Táskájába teszi a két ró­zsát Aztán gondol egyet, megcsókolja az árván meredő «Bankokat „Jaj, csak nehogy aztán a helyettes oktasson ma!” Az uszoda kapuján egy nagy nő lép be. de vétkezés közben eszébe jut: „Valami szép fonal kéne! De a kabi- aosnénak sem fehér. sem arany, sem ezüst fonala nin­csen, csak spárgája, madzagja. Az nem jó.” A tükörben emiatt kétsége támad: ..Elég szép vagyok-e? Hogy átadhassam neki?” A trikó azt mondja a tükörnek: „Majd megszakadok, idefent két ponton, s ott lent hátul csupa erő feszít. Csupa reped­hetnék vagyok!” S a napfényben odakint mégis hátra kell lendíteni hir­telen a rózsákat: egyik ma­rokba rejteni a fejüket, a má­sik kéz ujjaival a tövisek tö­vét szorítva. Startkövön ül Tomi. Oktat. Fiúknak magyarázza a váll- munkát Köréje gyűlnek. Ez jó most Köszönés nélkül oda lehet menni, oda lehet állni. Még biccenteni se kell. „Miért ne én lehetnék, akit igazán szeret?” — gondolja éppen most Zsuzsi, s az most mindegy, hogy felesége is van Tominak. Mert Zsuzsi képzele­tében még nincsen olyan szó, hogy: örökre. De olyan sincs: amíg élek! Csak azt érzi, tes­te világít, és Tomi talán még a fiúk csupasz bordáin át is látja őt: „S ha már engemet látsz, biztosan észrevetted a rózsákat is a hátam mögött, hiszen pirosabbak nálam.” „Miért ne éppen én lehetnék az?” Füttyszó. Fiúk a startköve­ken. Füttyszó: fiúk csobbaná- sa. Habok kúsznak a kötelek között. Most mindenki a vízre néz. Még Tomi i®. Egy lépés élőre. ússza a távot. S a benyúlás J után és két füttyszó között * odahallgat a hollószavú tré-J nerre. Boldog! Odakint az au-# tóban várja Tomi! Micsodái ügyes, micsoda tapintatos em-1 bér! ♦ — Vigyázzon a lábmunkára! # Szerencséd, hogy megázol! | Lám. milyen büszkévé tesz a* siker! ♦ S amint vége az úszásnak, # repül flótázva az öltözőbe. { — A lábmosó lavórt! — t kiált már a szekrénysor ele- * jéről. * — Nem lehet — dünnyögí # mélyről a kabinosnéni. s alig J bír megfordulni, hogy a szék- ♦ rényt nyissa, olyan boldog az* arca. Feleselés nélkül a csaphoz kell vonulni lábmosásra. Megtörli a lábát Zsuzsi (még mindig fuvolázik), de azért csak odanéz, ahol a lavór szo­kott ülni. Megint csak a kabi­nosasszony hátába ütközik. Amint új kabint kell nyitni, mégis megáll a cipőkanál Zsuzsi kezében, megáll a lé­legzete is: két piros rózsa a lábmosó lavór tiszta tavában. Ezek más virágok, határoz­za eh s nem néz többé a lavór felé. Hanem röpül ki az uszoda elé. S nem hiszi, hogy sem Tomi, sem autó. Vár negyedórát. Sir egy rö­videt Nem sós, keserű a könnye. Dühös lesz. Attól felszárad a könnye. S elmúlik nyomban a dühe ia. Ádáz és esendő. Arcán a tiszta szív félelmes két redője. Mintha semmit se gondolna, visszalép a csarnokiba és vár. Kiáltásra vár. — Kabinosnéni! Kabinos! — hangzik fel jól hátul a kiál­tás. Zsuzsi belibben, a lavór­hoz. Ki sem emeli a két ró­zsát. alig is ér fosztott azá­BARANYI FERENC: Kilenc hollómadár Oly kegyetlenül szép a tél: jég-pallosú bakó, kinek mezítlen vállain fehér palást a hó, a pusztán föl-le kóborol és mindig arra sújt ki minden hajlékból örök időkre kiszorult csak azt fejezi le a tél kinek nincs mása se: se háza, földje, rokona, csak tei-igezete, ki havas dűlőn ténfereg, ki dermed és vacog, s az minden bűne, hogy szegény és kiszolgáltatott Olyan vagy, lásd, akár a tél: kát biztonság föd el hatásodtól, nem tudja tán azt sem, hogy létezel, de aki hozzád fut kinek egyetlen módja vagy, tündért hófehér, az neked csupán csak áldozat, szép kék fagyoddal gyilkolod — e szömyűszép halál! — ágyad körül prédára les kilenc hallómadár. a futam tanulságát a fiúiknak, látatlanban. Zsuzsi tudja. így kell lenni ennek ott sem marad. Bár­hová húzódnék. Tomi őrá néz a következő start után. És igaz! Elhangzik a fütty­szó. megint habzik a víz és Tomi szeme a lányok között keresgél. Csak ám Zsuzsi r.em bolond most a lányok közé ülni, úgy támaszkodik nappal szemben a lépcsőn, hogy talál­ható legyen. Felemelkednek a rózsák. Mosolyog Zsuzsi. „Jaj! Bár szúrná meg a tövis!” A tövis megszúrja Tomit! Ö megszopja ujiát s mosolyog, és nézi Zsuzsit. Vérző ujjábán lappang egy fenyegető, játékos mozdulat Lehet, hogy nem emlékszik a Zsuzsi névre? Le­het. de nem gondol most a fe­leségére Tomi, s ez éppen elég!” „Miért ne éppen őt válasz­tanám” — gondolja Tomi. Ég Zsuzsi boldogan vissza­mosolyog. Most senki fiú nem tehetné komázva az ő vállára a man­csát Ezt meg Tomi érti. Bele Is borzong. „Ez nem olyan lány, aki törleszkedik! Ez olyan, aki nem felejt de azt követeli, mindent felejtsek el!” Mikor a fiúk célba csapnak, kiszállnak a vízből, hogy szá­razon hallgassák meg a befe­jező magyarázatot Képével a medence fölé ha­jolva hadonász Tomi, de most már mindig úgy, sohase háttal annak a lépcsőnek, ame­lyen nappal szemben támasz­kodik valaki. — No, jól van. fiúk, labdáz­hattok! — ereszti el őket, s fordulatában majdnem rálép a lányra. Zsuzsi ott ül a ró­zsák mellett Tominak egy pillanatra eszébe jut akit e szerint a Semmi. Aztán mégis megfor­dítja a fejét Na, ugye? Zsu­zsi úgy látja (s nem csodálko­zik rajta), hogy Tominak tátva marad a szeme. Ha estig is várna, ilyen alkalom akkor se jön! — A mi kertünk most nyí­lik... Tomi elébb nem nyúl a ró­zsák után. Medence partján ő még nem kapott virágot Má­sutt sem igen, hiszen azt a lá­nyoknak adják győzelem után. — Igen? Talán: a mi ken­tünkben ... — Igen. Most nyílik, és na­gyon sok van! Mert. ha nagyon sok van belőle, akkor csakugyan el kell fogadni. Megszagolja a virágot a fér­fi, és a lányra néz. Hátha még az arcát is látná. Az úszó- lányok arca rózsanyíláskor azonban egyforma. Tíznek van egy arca. Csobbanva érkeznék a fiúk. Époen annyi idő marad: „Kö­szönöm.” Leteszi a rózsákat a betonra, maga mellé, 3 már mondja is * ♦ # * ( ♦ » # # ♦ ♦ # ♦ * # ♦ # * # ♦ ft * » ♦ # ♦ ♦ * ♦ * * lány szerint él kellett volna épp felednie. — Még nem te következel — mondja szelíden; — Tudom! Csak a töviseket nyúzom le. Már csak a virágokkal törő­dik. Nyugodt a hangja, igen biztos a dolgában. Kényelmes, de mégis sürgős léptekkel a tusoló felé indul. Zuhog nyakára a hideg víz, s a lányra gondol. Amikor koponyára mosott hajjal napvilágra kerül, ismét helyükön a rózsák s a lány odébb, hasra fekve dúdol, a medencébe csüngeti, biztos hitű karját Az ádáz biztonság láttán megrémül a férfi, s ha csak szemmel is, menedéket keres valamerre. Ekkor lép ki az öl­tözőből frissen, szárazon kol­légája. a hollóképű. Int neki. Köszönésül, közelítésül — Folytasd az edzést — mondja halkan —. ő követke­zik. Zsuzsi felé emeli állát Mentében lehajol a rózsákért, hogy míg felpillant a lány, kiléphessen ajándékával a szabad, vállalkozó világba. Az öltözőn keresztül. A nap nem hunyorog. Zsu­zsi egyenletesen, tempósan rákhoz. Nyakban megtöri a fe- * jét mindkettőnek. £ Hadd legyen szomorú a vén* kabinosasszony! S a tizenhat éves lány. tíz-* szertíz ártatlan arcával kilép# a napfényre. J KATONA JUDIT: PAJPP MIKLÓS: KÖSZÖNTŐ Frias ólomk ékből összeállt szarvak fénnyé sűrűinek, mint az áramok, betűk duzzadnak új formákba, hogy megvívhassuk az ember-várakat; nézz sorsodra s túl: annyi múlt-darab a lom (szürke) akaszt: négesrég halott tisztát akarnak diák-jó karok és sürgetnek szemek, hogy többet ad); legyél tűz és szél: csíráé magvakat vess szív-földjükbe, összeállt hitet« [ hogy Jó így élni, meglelt ég alatt; gömbölyű utunk labdaként kerek s mind följebb pattog, mindig egyre fet: nem hiszem, hogy magadban nem hiszel. DARAZS BNDB& Kél* férfi beszélgef — Megfeszüljek — mondd, minek feszüljek? Hiszen jó nagy napi kenyerem S szalonna is akad hozzá, széles. Ennél több, mondd, minek már nekem? — Igen, láttam kunyhódat, mit kedved Telkecskédre tavaly épített: , Áthatsz benne, teteje erős és Télen sem mar meg a vad hideg, — Na, látod. Majd ha egykor fölünkbe Beléharsan a takarodó, Milyen jó lesz a küszöbén ülve Az öregek csöndé* pipaszó. — Néked? Jó. Én nem kunyhót, de tornyot, magamnak és másnak építek S ha vén leszek, csodálom alulról, Ahogy körülötte felhő libeg. — Hm, másnak is? Látom, hogy bolond vagy? E kis küszöb inkább valamit.. — Engem meg... Hálás karok támogatnak fel majd S onnét fogok rádpülantani. FÖLNEK ZOLTÁN: (Déhl&tt Elhajítod a lapnlevelet min ujjaid reszketve tépelődtek. Utána nézel színes délelőttnek: léggömbként a falu felett lebeg, Elszán s szétpukkad. Por lesz, munka, át Tudd meg, küzdelem eresztette el azt is, mint a többit. Majd felel a földműves, ki nem egyet nagyra fújt. Száraz tüdővel fújta pattanásig míg szivacstestét kínzó szomjúság gyötörte, űzte: sok éhes gyerek. Ma oly hitetlen egyik, mint a másik s nem is sejti mennyire nehéz volt elhagynia egy tanyaomladckoi. Téli határ A kazlak, mint nagy, sáros bivalyok a hodály ég alatt lomhán hevernek. Ostorozza a szél a téli csendet. A füstölgő trágyából kiragyog mezők szétolvadt aranya, a nap. Ax út zörgő nyárfákkal hajnal óta a földek hófehér dalát dúdolja s egy fekete csuhás varjúcsapat megáldja még a kint hagyott ekét. Bokrai alá húzódik a rét: szivében füvek virrasztó nyugalma. f# « * I 9 * ♦ * ♦ 4 # % 4 í 4 # 4 # I t 4 ♦ 4 # 4-I 4 * 4 ♦ i I «♦ ♦ 4 * 4 4 4 * ♦ 9 * * + * * # » « * ♦ ♦ i ♦ » ♦ * * ♦ ♦ » * # ♦ * A legkisebb rögöt is betakarja a gondos fény: álmodjék új magot, zsendülve érő kalászt, duzzadok I ♦ « I 4 # 4 # 4 * ♦ ♦ ♦ ♦ 4*4»4*«*«

Next

/
Thumbnails
Contents