Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-21 / 44. szám
KiáUitáson (Selmeczi Tóth János felvétele) FARKAS ANDRÄS versei: Mint édesen alvó baba... Mint édesen alvó baba feje A táj mozdul s repül az ég vele, Hullámzik az éjszaka takarója, Kicsattanó kedv kandikál alóla. A nyújtózó leány szelíd szeme Elréved. Ö engem köszöntene? A fény két karja mintha őt ölelné, Tenné széppé, életté, szerelemmé. Csiliagcseppentő éjszakára... Ólmos homály ül a havon, Alaktalan bűn, barna gond, Kemény fut el és szürke pára Csillagcseppentő éjszakára. Mint játékátvcsztett gyerek A csend kopottan kesereg, Az álmok színes pára-vára Kaput zár most az éjszakára. FÖLNEK ZOLTÁN: A RIMG Sárga gongjába üt az éj. Más nyugodtan ülhet a csillagos esték nézőterén. A szenvedély engem szólít a feszes kötelek közé. Nekem minden vers utolsó menet és ki tudja bírom-e végig ezt az öldöklő Iramot. Ehhez az ifjúságom is kevés tréning. Szavak, kemény öklfl szavak: leinthet az évek szigorú bírója, de újra kezdem az anyag akaratával nagy küzdelmem mégis. ALEKSZEJ KXRSZANOV: Csodákról szóló ballada Éjfélkor halkan zörögnek Aa alvó pap ajtaján: — Ki az? — szól a pap riadtan. — Igazhívők, szentatyám1! — — Bolond vagy! Talán berúgtál, S hol csavarogsz, nem tudod! — — Pap kellene, okvetlenül! Sürget nagy és szent dolog! Könnyeim közül esengek, Nyiss ajtót nekem, s ne félj! — Végül a pap félrehúzta A reteszt: — Mi kell? Beszélj! — — Egyházi esküvőt kérnénk, Titkosat... Beláthatod. Én vezető ember vagyok, Templomba nem járhatok. Megszólnának. No meg aztán... — — Jó, jó, fiam. Értelek .;. — — Menyasszonyommal titokban Adj hát össze engemet! — — Mindjárt megyünk: itt a templom. Bár dupla a fizetés: A szolgálat rendkívüli;:— — Nem sok, atyám, sőt kevés! Jóságodat megköszönve, Amennyit kérsz, fizetek: Aki dolgozik, hadd éljen..; — Mond a pap: — Az Ür veled .;; Jerünk hát az ö házába! S a menyasszony ... ? — <5 atyám, Szintén itt van: együtt jöttünk, A Tanács gépkocsiján. — Töri templom éji csendjét Suttogás és koppanás: Csodák esnek... Vagy, — ki tudja? — Házasodik a Tanács; Sárga gong jába üt az éj. A győztest ünnepeljétek önfeledten, bárki is legyen. Az nekem elég, hogy a mindenséggel verekedtem. (A Krokogyilból fordította: Kozányi György) Mikor mit hagytak ki Az ember tragédiájából És különös, hogy tizenkét évvel később, a pozsonyi szlovák nyelvű bemutatón, teliét immár a polgári Csehszlovákiában, ugyancsak az egyház és a tőke tekintélyét óvó csonkítás — a konstantinápolyi és a londoni szín teljes kihagyása — csökkentette az egyébként kiváló előadás értékét. Következett a Tragédia külföldi színpadtörténetének egyik legnagyszerűbb állomása: a bécsi Burgtheaterben az 1934. január 23-án lezajlott bemu* tató. Láthatóan nem politikai, hanem technikai meggondolások vezették a rendező kezét, amikor a második prágai színt és az űrszínt törölte. [V em hagyhatjuk említés 1 ’ nélkül Németh Antal kamaraszínpadi Tragédia-rendezését, amely nem zsugorítási kísérlet volt, hanem a műnek egy másik dimenzióba, szinte más műfajba való (s tegyük hozzá: sikeres) transzporálása. 1937. október 29-én Párizsban a bábszínpadra adaptált szöveg nem tartalmazta, a második prágai színt. ; \/Ráztak. s ma is vi» ' táznak azon, hogy maga 1 Madách színpadra szánta-e Az ; ember tragédiájá-t, vagy csak ♦ olvasásra. Vajon színházi tech- t nikában járatlan fantáziájával ! színen is megvalósítható kép- í sorozatot akart-e alkotni, vagy ♦ elképzelése merőben írói volt-e 4 és csak rendezők, díszletterve♦ zők, színészek tették-e művét »előadássá? Röviden: vala♦ hányszor a Tragédia előadásán | a függöny felgördül, az író ♦ szándéka valósul-e meg ezzel, ; vagy olyan színigazgatói terv, € rendezői alkotás jön-e létre, í amelyben Madách műve csak » az alkalom, a mag, az ötlet J szerepét játssza? t Anélkül, hogy e vitába bele♦ iiocsátkoznánk, most csak egy ♦ érdekes adatsorozatot szeret♦ nénk bemutatni. 4 A rendezők, különösen a ♦ fenti kérdés vitatott volta J miatt, bel- és külföldön mindig ♦ többé-kevésbé szabad kézzel | nyúltak a drámai költemény ♦ szövegéhez. Volt, aki tisztelte J Madách gyér színpadi utasí- 4 tásait, és volt, aki Csáky szal- í májának tekintette — és nem ♦ is csak a színpadi utasításo- Jkat, hanem magát a költői 4 szöveget, a szereplők szavait is. ♦Olyan meggondolásokból, hogy la teljes szöveg túl hosszú, el♦ játszshatatüan, a fák benne el- J takarják az erdőt, az író az ♦ az eredeti formában csak olva- ; sásra szánta, és ha gondolt is 4 a színpadira, bizonyára maga íis rövidítve képzelte él mű♦ vét, tehát — s ez a legbecsü♦ letesebb indokolás — éppen $ Madách szándékát szolgálják. ♦ amikor „meghúzzák” a szöve- Jget. J p zen is sóikat lehet ví4 ^ tázni: mi azonban miJ előtt az adatsorozatot (hogy Imikor mát hagytak ki Az em- 4 bér tragédiájából) bemutatnék, 4 még azt is felvetjük: általában -milyen, szempontok határozták •meg a rövidítéseket? 4 Általában két szempont me. j rült fel: a technikai megvaló- ’ sí tás nehézsége és a — poli- J tika. Az előbbi sem érdekte- 4 len, az utóbbi pedig éles fényiben mutatja meg, melyik or♦ szagban, mikor mi volt tabu 4 a Madách által megírt embe- 4 riség-őníkri tikéból. ♦ Egyes sorok, vagy jelenetek kt- ’ hagyásáról persze egy cikk ke♦ rétében nem szólhatunk, elég ♦ az is. ha az egész kihagyott í színek történetére vetünk pil♦ lantást. ! 1883. szeptember 21-én, «midkor Madách drámai költemé- |nye először jelent meg gzínpa♦ dón kimaradt (illetve cson- Jkán az elsőbe olvadt) a máso- 4dik prágai szín és kimaradt az Az 1939. évi szeptemberi berlini bemutató .hiányjegyzéke” elképeszt: a londoni szia után mindjárt a befejező szín következett, tehát kimaradt a falanszter, az űr és a saifcvivoltak. Majd végigéltOk a Rákosi- korszakot. akikor Madách hazájában a tizenöt szín közül ki kellett hagyni — mind a tizenötöt, ma azonban elmondhatjuk, hogy a jubileumi felújítás már az azóta lezajlott, szín-kihagyás nélküli nemzeti színházi, sőt, egy új szegedi szabadtéri bemutató hogyamá- nyaira fcámaszkodhatik. A sokfajta, technikai és Jr*' politikai szempontú kihagyások változatos története pedig megerősíti azt a meggyőződésünket, bogy jobb az író szándékát az íróval és nem az író ellenére szolgálni. Radó György (Megjelent a Jelenkor irt* dalmi és művészeti folyóirat 1965. évi második tzímábanj dék — a teljes utópista jövő. A náci-rendszer akkor a „vil- lániháború” hurrá-hangulatában magának követelt jogot, sőt. monopóliumot a jövő alakítására. Egy évvel később Frankfurtiban a rendező szín- beosztása került megvalósításra, s itt már csak az űr-szín maradt ki — technikai okokból. Hasonlóképpen 1943-ban a svájci bemutató alkalmával. Ezek Németh Antal rendezései — Te, a cigány istenedet! Aa órámat te vetted el? Aa anyád... Nekiront, vállon ragadja, felrántja, lőkdösi és ordít: — Majd adói: én neked ezüstórát! Az apám hagyta rám,- ő meg... Add elő, mert addig innen a koszos irhádat el nem viszed! Az olajos ruhás ember elrángatja onnét: — Nem szégyellj magát!? Hogy mer itt dulakodni?! Ha biztos a gyanúja, a rendőrnek szóljon. Mások is beleszólna!:, férfiak, majd egy asszony magas hangja csap a kiáltozásba — csak Galagó áll ott, némán, mozdulatlan, szinte megsemmisülten, miközben egyre száll felé a szitkozódás, a fenyegetés1, a vád. — Hát mért nem beszélsz, mórt nem véded magad? — szól az a férfi, aki odébb rántotta az ordítOGÓt — vagy igaza van és csakugyan te loptad el?! Galagó még most sem cáfolja meg, de hirtelen, mintha ez lenne száméra most a legsértőbb, az izgalomtól, ijedségtől reszkető hangon felkiált: — Miért tegeznek itt maguk engem? Nem vagyok én gyerek! Én is dolgozó... férfi vagyok! Én is csak a munkám után élő ember vagyok. Nahát! Énrám ne kiabáljanak! — Bolond vagy te?! Az óráról beszélj, fiam! — mondja az olajos kabátú, s fejét csóválja. — Megvádolják, lökdösik, 6 meg csak a tegezésért haragszik. A nővér közben kihívja a rendelő főorvost, egy testes, fisz hajú férfit. S most 6 kérdezi meg Galagóit: — Mi van azzal az órával? Gyorsan barátom, itt betegek vannak! Magát is kezelni kell. Feleljen hát! Lehajtott fővel áll még egy-két lélegzetnyi ideig, aztán feltekint. Nagy olajos szemének fényét vastag könnyek homályos ítj ák. — Én azt nem vettem él. főorvos úr. Otthon vekkerünk van, elég az énnekem. Ha zsebóra kéül, veszek magamnak az áruházban, keresek én:.. — Szóval nem tud róla? — Nem! — egyenesen beletekint a sebész éles, kutató szemébe. Egy ápoló, aki keresztülmegy a várón, és megáll egy kicsit a szenzációra, odaszól : — Meg kéne motozni, főorvos úr bérem. Most még nem dughatta el, ha nála van... — De hát ez nem is a mi feladatunk. Az orvosnak egyszerre eszébe jut valami. Odasizól a kárvallottnál'.: — Mondja csak, ha mégse... Megnézte jól? — Ellopta, kérem, csak ő tehette' mellette ültem — ismétli a vádat. — Azt kérdeztem, megnézte jói? — Hát ide tettem, Itt tartom, mindig itt, a meHényzsebem-ben. Az apámé volt, vigyáztam rá... — És odanyúl, kiforgatja sorra a zsebeit. Kifordítja a me! iény zsebét is, és altikor a sebész, éles tekintetével felfedez valamit. — Várjon csak ember! Nézze, a maga zsebe lyukas! Máris hozzálép, odanyúl, erős ujjaival kutat, mintha beteg testrész baját tapintaná. Aztán nyugodt hangon, mint aki diagnózist közöd, kijelenti: — Az óra itt van, a bélésbe csúszott! Csend lesz, a műbőrkabátos tétován, restelkedve áll, s előhalássza ellopottnak vélt kincsét, a várakozók fejcsóválva dörmögnek. Az orvos nyugodt hangján mondja: — Most majd rendőrt hívunk. Én nem vagyok jogász, de ágy tudom, a hamis vádért, rágalmazásért büntetés jár. — Ügy is van, kérem... — erősíti meg a lakatos — most egye csak meg, amit főzött Ezért szépen leültetik, barátom. — Leültetnek engem? — mormolja, most már jóval csendesebben az ezüstóra tulajdonosa. — Úgy, ahogy mondja. Ezt nem ússza meg szárazon! Egy embert megütni! Egy beteget! — Egy cigányt... — mondja valaki a háttérben — miatta mást becsuknának?! ▲ főorvos, aki már úgyis bosszankodik, amiért feltartottál:, aura fordul, de nem látja, kg szólott, s így nem tetJwB Ja. Csak úgy magának mondja: — Cigány, vagy nem cigány, ha ártatüam, mit számít az? S méghozzá munkában szerzett harmadfokú égési seb. No, gyerünk, kötözésre... Vállon fogja Galagót, s tolja maga előtt a rendelőbe. — Ezt az embert meg igazoltassa a rendőr. — Kérem szépen... Családos ember vagyok, egyetlen kereső. Megbántam no, azt hittem, hogy ő volt, biztos voltam benne, hogy ő. De most... — Tessék csak várni egy kicsit... — szól most a lakatos. — Egy percig csak. Kérje meg a legényt, ne haragudjon: Aztán, ha megengeszteli, hát hadd menjen tovább! Ezt helyesli a várószoba közönsége — tán csak az az egy nem, aki az imént cigányozott. Az orvos bólint, tetszik neki is ez a megoldás, jobb ez, mint rendőrt idehívni. De már nem várta meg az elintézést. Bement a rendelőbe. A műbőrkabátos meg, kénytelen-kelletlen, csakhogy szabaduljon — odalép Galagcihoz: — Nohát... Bocsáss meg, tévedtem. Nem kellett volna... Nem szól, nem mozdul; amaz meg mondja újra és most valahogy egész őszinte a hangja: — Ne bolondozz mán, koma, mondd, hogy megbocsátok Megbántam, igazán. A barna legény ránéz, megrázza fejét: — Nem bocsátók meg. — Látod, józan se voltam. Felejtsd el. igazán! — Maga engemet tolvajnak címzett. Tudja meg a becsületembe tört. Engemet az én munkatársaim Galagonyának hívnak. „Szaki”, dolgozó férfi vagyok. Engemet csak a barátaim tegeznek. És én találtam már tárcát, tele pénzzel aa öltözőben — és visszaadtam. Nekem becsületem van. Engemet ilyen gyalázatosságba keverni? Három családosat. Még lesz is egy, hát négy lesz, s azokait mind ón tartom el. Dologból éltetem őket, nem tolvajlásból. — No, jól van, eleget beszéltél. Megbocsátasz-e, vagy nem, azt beszéld... S közben már egy százforintost lobogtatott előtte. — Nem bocsátók meg... — kiáltotta Galagó. — És tegye csak el a pénzt, én azt el nem veszem! Az meg, miután zsebregyűrte a pénzt, még egyszer oda- szóH Galagónak: _ — Hát igazán azt akarja, hogy becsukjanak? Ilyen bosszúálló ember maga? Utoljára kérem, bocsásson meg, szaki... A magázásra felkapta a fejét, amely könnyes volt még — kikerekedett a meglepetéstől, egy Ids felvillanó örömtől. — Jól van- no... — mondta csendesen, megengesztelőd- ve. — Hát akkor... Megbocsátok. Kezet fogtak. Aztán Galagó bement kötözésre. űr-szín is. Kétségkívül technikai célú rövidítések voltak, a kor érzékenységeit Paulay Ede a színeken belüli húzásokkal próbálta kímélni, s ilyen húzások szolgálták az előadás tömörítését, gyorsítását is, mégpedig nagymértékben, hiszen az összesen kihagyott 1450 sorból a kihagyott űr-színre és a beolvasztott második prágai színre csali 220 sor esik. Lényegileg ebben a formában játszotta a Nemzeti Színház a Tragiédiát, több mint két évtizeden át. A színek számának politikai célú csökkentése 1892-ben, Bécsben kezdődött, ahol a hamburgi társulat vendégszerepeit az otthonában már bemutatott Tragédiával. A június 19-i premieren még az összes színt játszották, de a második előadásitól kezdve kihagyták a cenzúra által már úgyis felissmerhetetlenné csonkított konstantinápolyi színt Az egyház tekintélyét féltették tőle. rigyanaz a eenzúra-ható- ság még „éberebb” egy hónappal később, amikor Prágában, cseh nyelven kerül színre Madách műve; itt a konstantinápolyin kívül a londoni színt is ki kell hagyni. Ettől a társadalmi rend tekintélyét féltették. Tovább nő a kihagyott színek száma: egy évvel később Berlinben a Tragédia 15 színe közül már 4 marad ki teljesen; az előbbiekhez ráadásul még az athéni és a második prágai szín is. A rendező állítólag csak tömörebbé, világosabbá akarta tenni a művet: valójában sikerült elködösítenie. A lengyel nyelvű bemutató 1903. november 14-én, Krakkóban. tehát a monarchia területén zajlott le. A tizenegy év előtti prágai szmbeosztás- hoz tartottak magukat: kimaradt Konstantinápoly és London. S bár a következő években a budapesti és a prágai Nemzeti Színház is az összes színekkel mutatják be Madách művét, 1908-ban pedig a budapesti népszínházi bemutatón. Hevesi Sándor első Tragédia- rendezésével csak az űr-szín maradt ki. technikai okokból — 1914-ben. Zágrábban, a szerb-horvát nyelvű bemutatón. megint visszatértek a konstantinápolyi és londoni színekkel megkurtított formához.
