Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-20 / 43. szám

Mi újság labdarúgó-csapatainknál? Lőrinci Vasas Az erőmű csapata Január 19-n Kezdte el az alapozást Teri Lajos oktató irányításával. Hetenként négy alkalommal találkoznak a já­tékosok. A felkészülést nagy mér­tekben nehezítette, hogy hat labda­rúgó - köztük Buzma és Bor, akik ez elmúlt évben a gollővö lista élén álltak — katonai szolgálatukat töltik. A keret tagjai: Szűcs Ocská, Nagy, Gubola, Hartmann, ifegyi, Tóth. Molnár, Szonda, Lőrinc - a hiányzó többi Játékos a tehetséges ifjúságiakból kerül majd ki (Botos, Crank, Keresik). Szó van néhány új játékos átigazolásáról is (Juhász, Somogyvári. Bakos, Biró, Joó). A csapat eddig néhány előkészü­leti mérkőzést is játszott. Hatvan­ban a H. Kinizsitől 5:1 arányú ve­reséget szenvedett, a visszavágón azonban 4:3 arányban sikerült le­győzni a cukorgyárlakat. Ezután P 'löfibánya csapatát látták vendé­gül, s az NB IH-as csapat 5:0 arányban győzött. A további ter­vezett ellenfelek: Pásztó, Selypi Kinizsi, Kisterenye, Nagybálony, Zagyvapálfalva, SBTC, csapat jelenleg 21 játékossal rendel­kezik ugyan, ezek többsége azon- j i .uisagosan fiatal ahhoz, hogy < oly eredményeket lehessen ve- elérni. Hevesi MEDOSZ a nem áll rendelkezésre """t a, csapat január ’-é-n a szabadban kezdte el felké­szülését. a keret tagjai vsdtozaiia- a ’«fék. kiegészülve a Katonai szolgálatból leszerelt Sdrándíval ea Burovinczal. Az edzéseket továbbra Is Nágy Ferenc vezeti, akinek sze­mélye biztosíték arra .hogy a Je­lenleg rendelkezésre álló labdarú­gókból jó közepes csapat kovácso- iódi k össze. Az első edzőmérkőzésre február 2l-én Kisújszálláson kerül sor és a kisújszállásiak február 28-án adják vissza a látogatást. Március 1-én és március 14-én Jászaptái csapata lesz az ellenfél. Az utánpótlás biztosításra célul tűzte ki a sportkör, egy járási csa­pat Kzerepoltetését. így tehát az if­júsági együttesből „kiöregedett”! abdarúgók a járási csapatban sze-! repelhetnek a „nagy csapatba” ke­rülésükig. A MEDOSZ labdarúgó szakosztá­lya azzal a kéréssel fordult a sport- kedvelő hevesiekhez: a sportkör gazdasági felelősénél Igényeljenek tagsági könyvet — ezzel növelve a csapat szurkolóinak táborát. Ma este Gyöngyösön Tatabánya ellen lép szorítóba a Honvéd Zalka SE ökölvívó-csapata Az együttes tavaly a negyedik he­lyen végzett — az idén eggyel előbbre szeretnének lépni a lőrin­ciek. Az utánpótlás helyzete saj­nos. nem kielégítő. A fiatal Játé­kosok nagyobbrészben Iskolai tanu­lók, akik tanulmányaik befejezté­vel elkerülnek az Erőműtől. Bélapátfalvi Építők A cementgyári együttes január 19-én kezdte el az edzéseket Dom­bóvári János irányításával. A keret tagjai a következők: Hajrát. Mázó, Durzó, Baranyi, Er­délyi, Nagy J„ Kelemen, Horvpthi Mihó, Berecz, Sas, Bársony Molnár, Román. A kerethez tartozik még a jelen pillanatban katonai szolgála­tot teljesítő Barta Bálint. Űj játékos­nak számit Román, aki eddig a Ti­szafüredi Spartacus csapatában ját­szott. Az edzések kezdettől fogva a sza­badban folytak. Az edzőmérközósek sorát február 14-én az Egri Előre elleni találkozó nyitotta meg, majd sorrendben a következő csapatok lesznek az ellenfelek: Somsdlyi Bá­nyász, Egri Előre, Egri Spartacus. A csapat az elmúlt években a leg­többször a kiesés ellen küzdött. A Játékosok most megfogadták, hogy ebben az évben nem lesz kiesés el­leni harc és a képességeknek meg­felelően megszerzik a 6—10. helyet. Az utánpótlást illetően nem vala­mi vigasztaló a helyzet. Az ifjúsági Vasárnap, a Vasas Dinamó elleni mérkőzés után rossz hangulatban foglaltak cl helyeiket az autóbusz­ban Gyöngyös ökölvívói. Edzőjük­kel együtt nehezen találtak elfo­gadható magyarázatot a történtek­re. , Szakács Béla nem szokta bí­rálni a vezetöbirök működését — most azonban nem tudta szó nél­kül megállni a bírák rosszindulatú ténykedését, (indokolatlan lelépte­tés, Indokolatlan intések). Később, ha nehezen is, de le­csillapodtak a kedélyek, s mindin­kább a Tatabanya elleni újabb ta- lalkózó került előtérbe. A két mérkőzés között a túlíe- szült idegeket feloldó, könnyed, átmozgató edzésekre került sót — a Dinamó ellem mérkőzésen ta­pasztalt hibákat egyéni foglalko­zásié«! próbálták kijavítani. A va­sárnapi teljesítményekre mégegy- szer visszatérve, az edző Klenovics- csal voit a legjobban megelégedve, A gyöngyösi fiú az ökölvívás min­den szépségét bemutatta. Szakács Béla azonban azt is megjegyezte: nem lett volna szabad ennyire „jó- szlvűen” öklöznie, hiszen már az első menetben ktkényszerithette volna a döntést. Forrónak nem fe­küdt ellenfele UUzdőmodora. rá­adásul a harmadik menetben rossz taktikát választott. Maurovits a hajrában nyújtott egészen kiváló teljesítményt, Pampuknak viszont a harmadik menetre elfogyott a türelme, ami a rutinos Kisfalvi eLleni vereséget eredményezte. Az újonc Kovács üldözésével a vere­Szakoszlályvezetök tanácskozása Parádfürdőn Heves megye természetbarát szakosztályainak vezetői a közel­múltban lelkes hangulatú tanács­kozáson értékelték az elmúlt év eredményeit és vitatták meg az el­következendő idők feladatait. A fő­titkári beszámolóból, — amelyet dr, Dénárt János tartott —. kitűnt, hogy megyénk természetbarát mozgalma az 1964. évben jelentős fejlődésen ment keresztül. Az év elején meg alakult a gyöngyösi a hatvani és az egri járási, illetve városi ter­mészetbarát szövetség, létrejöttek és az év folyamán megerősödtek a megyei szövetség mellett működő különböző szakbizottságok. Az if­júsági bizottság jól sikerült túraso­rozatot szervezett a tanuló Ifjúság számára, a különböző vártúrákon mintegy kétezren vettek részt és a befejező siroki találkozón 450 diák népesítette be a várat és környé­két! A túrabizottság „Hevesi tú­rák” címmel biztosította a felnőt­tek túrázását és a megyénk hatá­rait is túlhaladta a „Bükk-^Mátra útjain” jelvényszerző túramozga­lom. A technikai bizottság Irányítá­sával sok természetbarát fáradozott kulcsosházak építésén, túristaútak jelzéseinek felújításén, források karbantartásán stb. Hasonlóan munkálkodtak megyénk természet­barát-mozgalmának fejlesztésében a többi bizottságok tagjai és a szak­osztályokban tevékenykedő termé­szetjárók is. A beszámolót követő vita során értékes javaslat hangzott él. A részvevők elhatározták, hogy az idén vonzó, tartalmas kiránduláso­kat, túrákat, táborozásokat szer­veznek. Nyári táborba hívják az is­kolai szakosztályok diák-vezetőit, az üzemi szakosztályok felnőtt ve­zetőit tovább szervezik és irányít­ják a diák-túrákat és a felnőttek részére kiirt túrákat. Gondoskod­nak arról, hogy mindezek szórakoz­tatók, de egyben nevelő hatásúak legyenek. Ugyanakkor gondoskod­nak a szakosztályon kívüli dolgo­zók és fiatalok foglalkoztatásáról. Az év folyamán tovább fejlődik a tárd ősi sporttábor, a lajosházi tú- ristaközpont, s tiszai táborba hív­ják nyáron a megye felnőtt termé­szetbarátait. A Parádfürdőn megtartott tanács­kozással egyidőben zajlott le a me­gyei középfokú elméleti verseny, amelyet Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban járási alapfokú elméleti versenyek előztek meg. A vetélke­dőkön raitegy 200-an vettek részt — érdemes tehát az elméleti ver­senyt tovább fejleszteni! A kétnapos tanácskozás befejezé­se után a természetbarát szakosztá­lyok vezetői azzal búcsúztak egy­mástól, hogy munkahelyeikre visz­szatérve továbbra is e sokrétű szí­nes mozgalomnak szentelik min­den szabadidejüket. ség ellenére Is elégedett volt Sza­luit« Béla. Gayer a tőle megszo­kni t, erőteljes ökölvívást mutatta be s ebben hasztalanul próbálta öt moraiksdalyoznt az állandóan sza- balyulaiikodó Papp. A gyöngyösi fiú leléptetése teljesén lndckolat- l»n voilt nemcsak a gyöngyösiek, de a fővárosi szakvezetők szerint is. Klinger mindinkább formába lendül, s ugyancsak jó formát mu­tatott Németh —, habár jóformán bo sem melegedhetett. Horvátit le­léptetése ugyancsak elhamarko­dottnak bizonyult, mert ellenfele nála Is többet szabálytalankodott. Bánhegyi üldözése megnyugtató volt. Ennyit a vasárnapi találko­zóról és most nézzük a ma este Tatabánya ellen szorítóba lépő Gyöngyösi Honvéd esélyeit. Az I. osztályú csapatbajnokság­ban az erőviszonyok meglehetősen kiegyensúlyozottak, Így minden mérkőzés egyformán nehéz. Nem szabod tehát a tatabányaiakat sem lebecsülni, akik vasárnap az Új­pesti Dózsa ellenében mutatták meg kiváló képességeiket! A mér­kőzésre a nagyteremben kerül majd sor, így mindenki kényelme­sen szemlélheti a találkozót. A gyöngyösi szurkolók egyébként re. mélik, hogy a fiúk ismét jól vizs­gáznak küzdenitudásbó] és akkor a siker sem maradhat él! Hél végi I« SZOMBAT ökölvívás: Gyöngyösi Honvéd— Tatabanyai Bányász NB l-ee mér. kőzés, Gyöngyös, honvédségi nagy. csarnok, 1« ára. V.: Molnár (Mis- kole), Nagy Lajos. Sí: Országos bajnokság. Ifjúsági női öBkUométeres sífutás, Galya­tető, 10 óra. Kosárlabda: A megyei női terem­bajnokság második fordulója. Eger, Szilágyi Gimnázium tornaterme, 15 óra. VASÁRNAP Labdarúgás: Barátságos mérkő­zések: Egri Dózsa—Fetőfibányai Bányász Eger. Népkert, 15 óra. Egri Dózsa H—Egri Előre 13.30. Egri helyőrségi Válogatott-Gyön­gyösi Honvéd Gyöngyös, la óra. Gyöngyösi Spartacus—Egri Honvéd Gyöngyös. 13.30 óra. Egri helyőr­ségi vidéki válogatott I—Egri hely­őrségi vidéki válogatott Bt. Eger, 10 óra. Asztalitenisz: Egri Dózsa—Postás. NB I-es férfi mérkőzés, Eger, IV-eg számú iskola tornaterme, 10.30 óta. Sí; Országos bajnokság. Női és férfi lesiklást Galyatető, 10 óra. Kosárlabda: A megyei női te­rembajnokság második fordulója. Eger, Szilágyi Gimnázium torna­terme, 9 óra. Vívás: Országos serdülő kard- és serdülő leány tőrverseny. Eger, Dobó Gimnázium, 9.30 óra. Értesítjük a lakosságot, hogy az Elektromechanikai Vállalattól az Egri Vas- és Fém Ktsz az alant felsoroltak javításait vette át és ezeket a megadott címen végzi. Propán-bután gáztűzhely és a háztartási hűtőgép- javítás: Széchenyi n. 6. sz. alatt. Pannónia motorkerékpár szerviz: Foglár n. 3. sz. Olajkályha javítása: Maczky Valér u. 3. Egerben és Gyöngyösön megin­dultak a sportvezetőképzö tanfo­lyamok. Egerben alap- és közép­fokon 80 sportember kezdte el a tanulást, a tanfolyam keretében az általános sportismerefcek mellett labdarúgásban, kézilabdában és tá­jékozódási futásban sajátíthatják el a szakmai ismereteket. A gyön­gyösi alapfokú tanfolyamnak kö­zel 30 hallgatója van.-(—' * megyei asztalitenisz szövetség — első ízben - kiírta Heves megye fi f r r bepiro gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót felveszünk „Primőr” jeligére a Magyar Hirdető egri kirendeltsé­gére. 1965. évi nőt csapatbajnokságát. A bajnokságot - amely előrelátható­an március közepén indul - DC. I rendszerben bonyolítják le. A ren- j dezőség kilenc csapat részvételére \ .utnit. ★ A füzesabonyi üzemi asztalitenisz bajnokságban eldőli a bajnoki dm sorsa. A MÁV Villamos FV hátra­levő két mérkőzésén biztos győzel­met aratott s ezzel veretlenül vég­zett az első helyen. A 14 mérkőzés­ből mindössze egy pontot veszített! A bajnokcsapat tagjai: Antal Imre, Fekete Imre, Rapl Mihály. Még né­hány mérkőzés van hátra, s eze­ken a találkozókon csak a közép­mezőny sorrendje változhat. Az el­ső három helyezettnek a Járási TS helyiségében ünnepélyes keretek között adják majd át az érmeket. ★ Az MTS egri városi tanácsának elnöksége február 22-én, hétfőn dél­után 14.30 órakor ülést tart, ame­lyen a sportági szakszövetségek elnökei szóbeli tájékoztatót adnak az 1965-ös versenyévad előkészíté­séről, majd a Bervai Vasas SK el­nöksége számol be as 1564-ben végzett munkáról, valamint az 1965. év terveiről, feladatairól. Építőipari technikust hosszabb gyakorlattal, beruházási ismeret­tel önálló munkakörre felvesz a Gyöngyösi Ingatlankezelő Válla­lat. Cím: Gyöngyös. Jókai u. 23. sz 18 éves, érettségizett fiatalembe állást keres bármilyen munkakör ben reggel 6 órától 14 óráig. „Sür­gős” jeligére az egri Magyar Hir­detőbe. Egerben, Makiári u. 86. számú, nagy. kertes, családi ház beköltöz­hetően eladó. Érdeklődni: Újsor u. 21. Elcserélném két szoba, összkom- orbos lakásomat három szobásra. Régi-bérű” jeligére az egri Ma­gyar Hirdetőbe. Elcserélném 1 szoba, összkomfor- i os, KIK-lakásomat belvárosi, két zoba, összkomfortosra megegye­zéssel, Eger, Tárkányi Béla u. 3. Földszint, Tóth. Idős személyt eltartásra vállalnék lakásért. Leveleket I. sz. Kórház portóján leadni „március” jeligére. Kis, családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. Eger, Darvas u. 42. Délután 3 órától. Füzesabony, Vízház u. 6/b sz. alatti lakásomat azonnali beköltö­zéssel eladnám. Érdeklődni lehet mindennap ugyanott, 18.00 utón. Egerben, MakHárl út 86. két szoba, konyha, kertes, családi ház eladó. Elcserélném a város központjá­hoz közel eső, magános, 2 szoba, konyha, veranda, mellékhelyiség­ből álló kertes, lakásomat 2 szo­ba, összkomfortért. Érdeklődni le­het hétköznap: 17 órától 19.30 órá­ig. Eger, Nagyrét u. 14. Telefon: 56-43. Vállalat részére kettő szoba ki­adó. Eger, Nagyváradi u. 1. SKODA U01-es személygépkocsi, üzemképes állapotban eladó. Sí­rok, Dolktorcsiik. Málnatövek, nemesített, óriás gyümölcsű Angol 1-es. Eszterházi 401-es: 2 Ft. Piros és fekete ribiz- lltövck: 5 Ft. Víg, Hatvan, Mészá­ros 39. Föténgely-köerőrülést, hengerfú­rást, csapágyazást vállal utánvét­tel is. Miskolc, Szeles u. 22. Sze­pessy. BOROSHORD0T, tölthetöt és ja. vitandót, 40 litertől 5000 literig, készpénzért megvásárol a Szolnok —Heves megyei MÉH Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 9. Felaján­lásokat fenti címre írásban, vagy személyesen a Járási MÉH-tele pé­kén fogadunk eL Férfikalap-tisztítást, javítást, ala­kítást vállal özv. Taray Istvánná, Füzesabony. Rákóczi u. 12. JA karban levő, zöld, oldalkocsis PANNÓNIA motorkerékpár 12 000- őrt eladó! Gyöngyös, Vachot Sán­dor utca 14, Nyert, • fcm-es. vagy kifogásta­lan állapotú WARTBURG 1000-est, 10 ezer km-lg, készpénzért vennék. Telefon: Recsk, 14, hétfőn—kedden-, 16—M óira között. Oetavia Super. 23 000 kilométerrel eladó. Érdeklődni: Kiss Béla, Nép­újság. Értesítés Az Eger és Vidéke Méhészszövetkezet 1965. február 21-én, vasár­nap de. 9 órai kezdettel Egerben, a MESZÖV-szék- ház kultúrtermében tartja ÉVI RENDES KÖZ- (KÜLDÖTT) GYŰLÉSÉT. Napirend: 1. Az igazgatóság beszá­molója a szövetkezet 1964. évi működéséről, valamint a felügyelő bi­zottság jelentése. 2. A mérleg és eredmény- kimutatás megállapítást. 3. Határozat a tiszta feles­leg felhasználásáról. 4. A szövetkezet 1965. évi terveinek jóváhagyása. 5. Az igazgatóság és fel­ügyelő bizottság tagjai­nak újjáválasztása. 6. Az 1965. évi méz és viaszszerződés ismerte­tése. A mérleg és eredményki­mutatás, az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése a szövetkezet helyiségében megtekinthető. Eger és Vidéke Méhész- szövetkezet Igazgatósága. A Magyar Szocialista Mimtrssoárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztői PAPP 3AN09 Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. Pelefon: 12-57 12-73 Poetaflók: » (□adja: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Baicsy-Zslilnszky utca L Telefon: 24-44 Posta fiók- *3 Terjeszti a Magyar Posta Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőiméi. L az.: «5 063. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor utca A Igazgatói Marosán József. APP6 IRDETES fejbőrre hajsze^z. Száraz, törékeny hulló hajra fejbőrkrém. Bőrkemé­nye dós, sarok reped és, tyúkszem- ló lakk. Lábizzadás elleni hintő­por. Hónaljizzadás elleni púder, egrenüelhetők utánvéttel dr. Ra- nek Aladár vegyészmérnöknél* ékesfehérvár, Piactér 53. Szőrtelenítse lábát szőrtelenítő krémmel. Ajkat, bajuszt (női), hón­aljt szőrtelenítő porral. Egészség­re, bőrre ártalmatlan. Adagja 9 Ft. Hámlasztó, fehérítő, s-zeolő- krém. Halványító folyadék, fény­védő krém. Érzékeny, száraz bőr­re bőrtápláló zsíroskrém. Ránco- sodás ellen kakaóvajas zsíroskrém. Nappalra púderkrérp. Zsíros, mi­tesszere«, pattanásos. tágpórusú arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros Melléktermék és Hulladékgyűjtő . áMalat hevesi telepe motorkerék. nár jogosítvánnyal rendelkező fér­fi szervezőt vesz fel azonnal. He­ves, telefon: 71. Üj, 403-as Moszkvics eladó. He­ves, Semmelweis 5. Telefon: 71. Zongora, rövid, fekete, 3 oedálosj igényesnek eladó. Eger, Ady E. u. 9. (Csákó). Az Ostorost „Kossuth” Mg. Tsz. vezetősége azon­nali alkalmaztatással foállaSfenyésztőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Hletménylakást biztosítunk. A 4 sz. AKÖV egri telep­hellyel felvételre keres AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐKET és AUTÓSZERELŐKET. Jelentkezni lehet a 4. sz. AKÖV egri, új telepén, a mű­szaki szakosztályon. AZ EGRI NAGY JÓZSEF MG. TSZ eladásra felajánl 4000 kéve nádat, 250 darab szőlőoltványhajtató ládát, és fával égetett m eszet korlátlan mennyiségben 110 Ft/ej egységáron. Érdeklődni lehet a tsz irodájában, Szarvas tér 2. Telefon: 15-30. Hirdessen a Népújságban! r, „ Ifjúsági és „Lxpress Diák utazási |roda külföldi és belföldi társasutazásokat szervez 15—30 éves fiatalok részére. Külföldi utak 15 országba, 80 útvonalon, kedvező árakkal! Jelentkezés: valamennyi KISZ-bizottságon, személye­sen, vagy levélben irodánknál, Budapest, V„ Szabadság tér 16. Telefon: 317-777/46 mellék. Szállodánk, a „Hotel Ifjúság” külön rendezvények lebonyolítását vállalja. Állami gazdasagok: TERMELŐSZÖVETKEZETEK!-EGYÉNI TERMELŐK! ----­Me legágyi keretekhez kertészüveg kiutalás nélkül, szabad forgalomban 2 mm vastagságban 28X32 em-es 3 mm vastagságban 46X74 em-es méretben ládánként és kívánságra laponként is kapható az iparcikk és földművesszövetkezeti szakboltokban, vtt- gyes boltokban és vetőma gboltokbam. Az Egri Állami Mezőgazdasági Gépállomás felvesz 4 fő járműelektnomo® villanyszerelő szakmunkást, valamint 2 fő tekercselő szak- vagy betanított munkást. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gépállomás főmérnökénél. t Egri Állami Mezőgazdasági Gépállomás, Egén Értesítjük megán és közületi villamosenergia-fogyasztó- inkat, hogy hálózatfelújítási munkáink miatt az alábbi helyeken és időpontokban __ áramszünet lesz: 1965. február 20-án 7.00 órától 13.00 óráig: Szépasszomyvölgy utca, Bacsó Béla tér, Rajner Károly utca (Endresz utcától a Szépasszomyvölgy utcáig), Ba- bócsay utca. 1965. február 22-én 7.30 órától 17.00 óráig: Bethlen utca. 1965. február 22-én 7.30 ór ától 1S65. február 24-én 17.00 óráig: Babócsay utca, Honfoglalás utca, Hétvezér utca, 1965. február 25-én 7.30 órától 17.00 óráig: Bethlen utca. 1965. február 25-én 12.00 órától 17.00 óráig: Vörösmarty utca páratlan oldal (Nagy János utcától Ba­csó Béla térig), Vörösmarty utca páros oldal (Somogyi Béla utcától Neumayer utcáig), Kolacskovszky utca, Re­ményi Endre tér. 1965. február 26-án 7.00 órától 17.00 óráig: 1965 február 27-én 7.00 órától 17.00 óráig: Bethlen utca, Szépasszomyvölgy utca, Bacsó Béla tér, Raj­ner Károly utca (Endresz utcától Szépasszonyvölgy ut­cáig), Babócsay utca. Az áramszünettel kapcsolatban 11—60 telefonon felvilá­gosítást adunk. ÉMÁSZ EGRI ÜZEMVEZETŐSÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents