Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-17 / 14. szám
Látogatóban Radnóti olasz fordítójánál iklős Radnóti CE teremtett: nagyon érdekes, plakát-műfajt, ö írja, szerkeszti. Mexikói, spanyol, olasz metszetek, tiltakozó szövegekkel, saját költeményeivel. Egész munkásságában az új fasizmus létrejötte elleni sürgető cselekvésre szólít fel, nagy humanizmussal, az antifasiszta egységre való felhívás ölt testet. Felesége, Marinka Daüos, szintén költő, műfordító, puplidsta. Szép frigyet kötött a fiatal magyar költészet az olasszal, a Lőrinciből származó Marinkával, és a római Gi an nival. A nyáron Keszthelyen találkoztunk újra, Gianni a szigligeti alkotóházban Radnóti kötetének utolsó dzellátori teendőin dolgozott Azóta a kötet megjelent Dedikált példányt kaptam, s mellette Marinka Dallos levelét, amely Radnóti tragikus halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett római ünnepségről tudósít „Nagyon szép est volt az akadémián, ahol Gianni is beszélt a Radnóti-versek fordításéról, és talán nem vagyok szerénytelen, ha azt írom, igen szép sikerrel.” A nagy költői kvalitással és műgonddal elkészített Radnóti-kötet elegáns formája újszerűségével hat, s bizonyítja a modem műfordítás sokszínűségét. A magyar nyelv hajlékonysága lehetővé teszi bármilyen versforma alkalmazását, az olaszra fordítás azonban elsősorban tartalmi lehet A művészházaspár kitűnő munkát végzett. Az előszót Tolnai Gábor, Radnóti ifjúkori barátja írta, az illusztrációkat Orosz János magyar és Ennio Calabria olasz művészek kéRadnőfl Miklós válogatott verseinek olas» nyelvű kötete. (Ennis Calabria olasz művész Illusztrációi) Rómában, a Via des Giemalisti 25-ben laknak Gianni Totiék. A bejárat körül pálmák, leanderek, az első emeleti ablakban tűzpiros muskátlik pompáznak. A haliból nyílik Gianni dolgozószobája. írógépe mellől mosolyogva áll fel, tört magyarsággal köszön. Az időt megtréfálva kopaszodó fiatal költő; Könyvtára erdejében külön polcon a fiatal életút gazdag termése, mint színes mozaik aranyveretesen, mint a ravennai — figyelmeztet, rangos ember, magasan szárnyaló költő. József Attlia első szép olasz fordítása és értékelése, esztétikai tanulmányai, műfordítások, kritikák, publicisztikák, szép verses kötetei a mai olasz irodalom élvonalába sorolják. Sokat tanultam tőle, mint művész, mint ember egyaránt. Naponta szerez érvényt azoknak a forradalmi impulzusoknak, melyek tisztán szövik át életét Űj irodalmi műfajt szítették a műalkotás dicséretes igényével; Totiék József Attila után Radnóti Miklóst ismertetik meg az olasz, irodalmat szerető közönséggel* Czinke Ferenc. KOVÁCS SÁNDOR: c5 neJt Gyerek voltál, akár a többi. Mezítlábos nyarak szakadt nadrágú csavargója, mindenre kapható izgága kamasz, s hogy más lettél, tehetsz-e róla? Csöndben vallatod így magad, s próbálod idézni, a féktelen csikó-nyargalást, és reméled, hogy sikerül* meglelni önmagad, amíg nem adtad még alább: Mert reméled, hogy visszatér, az a vad kölyök és majd lelkesedve bíztat, szavadba vág. kézen fog s dadogva magyaráz, hogy indulj, ha nem is hívnak! VASVÄRJ ISTVÁN: BÉKÉT Ó, égi földi béke: csillagok szendergése —* kőtáblán az ősi parancsok derengése. Tengerek csendessége, felhők lengedezése, születő jövendőnek hajnala, fénye.' MI, akik szívben hordjak minden emberi bánat esipkebokra.it; sorsunk sorsa a világnak. Győztes békét daloljunk* hogy vesszen a gyalázat... Keljen mibennűnk Szellem | ember lángoszlopának. k ( ■ Rabszolgaságok háaa hulljon homlokzatára, váljon ketté a tenger: fegyver süllyedjen irha s ama ígéret földre jusson, ki arra lépdel ősi zarándok dallal s a béke szent színével! \ Hadak börtöne: béke; szabadok tág mezője — Napot emberiségre, békét a magvetőre; ágyat, fedelet, ételt nyugton szorgoskodónak, hitelt a békét zengő emberi szónak! HARGITAI ISTVÁN: Mesevilág Ne bántsatok, ne bántsatok, Hogy mellem veri a szaka!lám, Hozzám egy szót se szóljatok, Mert hajam eléri a vállam: Ezüst-nyár kunyhót építek Magam fölé, s ezüst-fenyő Tűleveléből terítek Agyat, s igy leszek fanyővő... Es torzonborz manó leszek* Kinek szeme az éjbe villog, s agyagban sült néhány keszeg Hal űzi éhét, és elillott Gyűszű virágok űzik álmát, S a jó és szagos fűcsomók közt Ébred reggel, s hosszú szakállát Köti az erdei szellőkhöz... És egy forrásra járok inni Apró vadakkal, őzikékkel. — S az ő nyelvükön verset írni Cédrus, s vadszőlő venyigével. Rovást írni tanulgatok — Zugot cs ösvényt járva egyre. S mind messzebbre hatolhatok Az ismeretlen rengetegbe... MARÖTI LAJOS: (Zfíach Kgr kar — egy penge — másik penge — s kar: Izzó villamos Ívként sistereg fel S pántlikázik e lüktető vonal két feszültséggel töltött pólus-ember között a térben: két vívó a csűrte áramkörében szúr, véd, visszametsz, és a két—kar—két—tőr vülámhídja öosze- izzítja őket, mint az Ívhegesztőm mert e szemtől szemig húzó, örök magasfeszültség, mely időtlen ott él férfi és nő, s testvér s barát között, 3 mindig tusára ingerel a jobbért, mely nem le- de meg-győzni mindig főikéi, s magát mással megmérni mindig ágál, szorosabb kötés langyos szerelemnél, szorosabb nyálas összeborulásnál.. * Mit tagadjam, társak, e szembe-szem, érv érv ellen küzdésre fordított küzdés a meggyőzésért, kell nekem. De veletek együtt felordítok, ha érv híján a szép tusában megvert barát ellenséges haragra gyúlva vad dühvei nem eszközt ragad, de fegyvnal, 9 pőre pengével társát hátbaszúrja. A távirat január elsején érkezett Duszja a konyhában foglalatoskodott, a férje ment ajtót nyitni. Kóválygó fejjel, csők úgy ingben nyitott ajtót, s miiközben aláírta a nevét, nem tudta ásítását elnyomni, s magában azt kérdezgette, va,on kitől jött az újévi jókívánság. S így, nagyokat ásítva olvasta el a rövid és szomorú hírt arról, hogy Duszja édesanyja* egy öreg, hetvenéves asszony, távoli szülőfalujában meghalt. „Pont a legrosszabbkor” — gondoltai ijedten, s behívta az asszonyt. Duszja nem sírta el magát, csak erősen elsápadt, bement a szobába, -megigazította az abroszt és leült. Férje zavaros tekintettel nézett a félig kiürített pohárra, telitöltöt- te és felhajtotta- Aztán észbe kapott és Duszjának is töltött. — Igyál! — mondotta. — ördögbe is, majd széthasad a fejem, úgy fáj. Hajjaj jaj! Egyszer mindannyian, meghalunk. Mit gondolsz, elutazol? Duszja némán húzta végig a kezét az abroszon, aztán kúttá poharát, az ágyhoz indult, mfeit valami vak és lefeküdt — Nem tudom — szólt egy perc múltán. Férje hozzálépett, s gömfbölyded testére pillantott. — Na jó. Mit tehetnénk, mit tehetsz?! — nem tudott többet mondani, visszament az asztalhoz és újra töltött. — Mindannyian odamegyünk, a meny- tsyeknek országába! Egész nap fel, s alá járkált a házban Duszja. Fájt a feje és nem ment el vendégségbe. Sírni szeretett volna, de sehogy sem tudott, csak úgy, egész egyszerűen szomorú volt Édesanyját már vagy tizenöt éve nem látta, faképnél hagyta a falut, s esze ágába sem jutott egykori élete. De ha valami néha eszébe is jutott, az többnyire zsenge gyermekkarából volt, vagy az. hogyan kíséngiették haza a klubból lánysága idején- Régi fényképeket szedett elő, azokat nézegette, de megint csak nem tudott sírrá: édesanyjának valamennyi képén olyan idegen, fáradt arca volt, kidülledő szeme, s leejtett, sötét. nehéz keze. Éjszaka, miközben az ágyban feküdt, Duszja a férjével beszélgetett, s végül így szólt: — Nem megyek! Miért menjek? Ott most nagyon hideg van. S az ócska Emlomot. ami még megmaradt, a rokonok biztosan széthuredtáik. Nálunk annyi a rokon, se szeri, se száma. Nem, nem megyei:! n. Elmúlt a tél és Duszja teljesen elfeledkezett az anyjáról. A férje jól dolgozott, megelégedetten éltek, s Duszja még gömbölyűbb, még szebb lett. Máius eleién azonban Duszja levelet kapott a távoli unoika- öccsétől, Misától. A levelet valaki tollba mondhatta, a papíron ferdén lefelé szaladtak a sorok. Misa a nagyszámú rokonság üdvözletét: küldte, s azt írta: nagyanyó háza. meg holmija teljes egészében megvan, s Duszja feltétlenül jöjjön. — Eriggy! — mondotta a férje. — Miért ne mennél7 Ne zsugoriskodj, ami van, add el, minél előbb. Egyébként mások kaparintják magúikhoz vagy átadják a kolhoznak. És Duszja fölkerekedett- Már rég nem utazott, s elég nagy utat kellett megtennie. S jól érezte magát az úton, sok emberrel szóba ereszkedett és megismerkedett. Táviratot küldött, mikor érkezik, de senki sem várta. Gyalogszerrel kellett a faluba mennie, s ez nagy örömére szolgált. Az út jó kemény, letaposott volt. az út mentén pedig a hazai, szmoienszki földek húzódtak, kis erdőcsfcék kéklettek a szemhatáron. Háromórai gyaloglás után érkezett a falujába; az új hídon, a folyó fölött megállt és körülnézett. A falu megnőtt, mindenfelé majorok fehérlettek és Duszja alig ismert szülőfalu!! ra. S a változások valahog nem voltak ínyére. Ment, végig az utcán, jé szemügyre vette a járókelőké s igyekezett eltalálni, ki kiese da. Szinte senkit sem tudói felismerni, viszont őt soka megismerték, megállították, csodálkoztak, mennyire meg erősödött. Nővére megörvendett Dúsa jónak. sírdogáU: egy kicsit, szaladt, hogy feltegye a szamc várt. Duszja előszedegette tás kajából az ajándékokat. Nővé re megnézte, megint sírt eg kicsit, s megölelte Duszjá Misa pedig csak ült a padom, azon csodálkozott, miért sír nak. A két nővér leült, hogy tea igyék. s Duszja megtudta, hog; a rokonság sok mindent szé' hurcolt. A jószágot — a háror birkát, kecskét, még a tyű kokat — a nővére vette magé hoz. Duszia előbb sopánkodni kicsit magában, aztán elfelej tette a dolgot, annál is irkáit mert sok minden megmarad! főként pedig a ház. Miután teát megitták és éHereferéltel a nővérek nekivágtak, hog megtekintsék a házat A háztáji fel volt szántva, Duszja csodálkozott is, de nővére megmagyarázta, hogy a szomszédok felszántották, nehogy a föld tönkremenjen. A ház pedig sokkal kisebbnek tetszett Duszjánaik, mint amilyenre emlékezett Ablakait deszkával szegezték be, ajtaján lakat lógott Először nővére próbálkozott meg vele, hogy kinyissa. aztán Duszja, majd megint a nővére, de sokáig bajlódtak, amíg ki tudták nyitni. Odabenn sötétség uralkodott, a deszkákon alig szűrődött be egy kis világosság. A falak megnyírkoeodtak s első pillantásra látni lehetett hogy a ház lakatlan, de a levegőben kenyéri Hatot is lehetett érezni, ami a gyermekkorra emlékeztetett úgyhogy Duszjánaik megdobbant a szíve. Járkált a szobában. ide-oda nézelődött, míg végre hozzászokott a sötétséghez: a mennyezet alacsony volt és sötétbarna- A falakon ott függtek a fotográfiák, de ikon, egyetlen értéktelen, ócska szentképet kivéve, már egy sem volt Mikor egyedül maradt, Dusz- ja felnyitotta a ládafiát — édesanyja hajdani illata áradt belőle. A ládában avatag öreg szoknyák, szarafánok, vedlett bórujjasok hevertek. Duszja sorra előszedte, megnézegette őket, aztán még egyszer körüljárt a házban, bekukkantott az üres udvarba, s úgy érezte, mindezt valaha régen, almában mór látta, s most visszatért abba az álomba , m. Mikor a kiárusításnak híre ment. egymás után érkeztek Duszjához a szomszédasszonyok. Gondosan megnézegették, megtapogattak minden tárgyat. b mivel Duszja olcsón adta, ha. marosan meg is vásárolták őket Legfontosabb a ház volt! Duszja érdeklődött s nagyon örült amikor megtudta, hogy a házak ára emelkedett Hamarosan három vevő is akadt — kettő helyből, a harmadik egy szomszéd faluból. Duszjá- nak azonban nem volt sietős az ügy; egyre arra gondolt, anyja pénzt is eldughatott valahol. Három napig keresgélt; megkocogtatta a falakat megtapogatta a matracokat lement a pincébe, még a padlásra is felkapaszkodott, de sehol sem talált semmit. Mikor az árban megegyeztek Duszja bement a városba, a telekkönyvnél bejegyeztette a házeladást, a pénzt pedig takarékba tette. Mikor visszatért ajándékot hozott a nővérének, s felkészült, hogy hazautazzék Moszkvába. Alkonyaikor nővére bement a gazdaságba, Dusz. ja pedig fölkerekedett, hogy meglátogassa anyja sírját- Misa is elkísérte. Napnyugtakor indultak, s átmentek a réten. Itt-ott már előbújt a pitypang, a fű pedig zsenge volt és zöld. Délután kissé befelhősödött az ég, estére azonban a felhők szétoszlottak s csak távol, a szemhatáron arra, amerre Duszja c3 Misa ment, csak ott lebegtek az égen vörösesen hamuszürke fellegek. Olyan messze voltak és olyan homályosak, hogy úgy tetszett, mintha a nap mögött úsznának. Vagy két kilométernyire a falutól a folyó elkanyarodott, s ott, a kanyarban, a magas parton, mintha félszigeten lett volna, húzódott a temető. Valamikor téglakerítés vette kfr