Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-31 / 26. szám

Hz Interpol asszony A finn rendőrség élén egy esnihafatlan szimatú. asszony áll, aki valóságos réme a bűnözőknek Paid Jodard, a párizsi al­világ egyik legveszedelme­sebb bűnözője egy nap — mintha a föld nyelte volna ed — eltűnt. Ügy látszik, neszét vette, hogy a párizsi rendőr­ség nyomában van. A hatósá­goknál azonban se ujjlenyo­mata se fényképe nem volt. Annyit tudtak mindössze ró­la, hogy anyja svéd, apja pedig algériai francia, továb­bá, hogy jól beszél dánul, esetleg svédül is. Azt is tud­tak, hogy egy összecsapás al­kalmával megsérült, s ennek következtében bal lábára sántít. A nyomozást az Interpol vette kezébe. Köriratot kül­dött valamennyi tagszerveze­téhez és közölte a szűkös adatokat, amelynek birtoká­ban volt. Figyelmeztetett mindern nyomozót, hogy Jodard nagyon veszedelmes bűnöző. A távoli Finnországiban egy asszony, Eila Kaanu, a helsinki rendőrség főnöke vette kézihez a köriratot és alaposan emlékezetébe vésett miniden adatot. Arra persze ő sem gondolt, hogy Jodard éppen Finnországban húzód­jék meg. Az ország nem nagy, lakosainak száma néhány millió, az emberele többé-ke- vésbé ismerik egymást, és az idegen hamar szembetűnik. Eila Kaanu egy alkalommal Helsinki egyik utcájában egy építkezés mellett haladt el. Szokás szerint a dolgozó munkásokra pillantott, majd 'olytatni akarta útját, de hir­telen megtorpant. „Várjunk csak, mi is ra­gadta meg figyelmemet?” íérdezte magától, és hamar* ;ában maga sem tudott vá­laszolná. Visszafordult, s mint valami ráérő bámészkodó, figyelni kezdte a munkáso­kat. A finn munkások között akadt néhány olasz, német, sőt afrikai dolgozó is. Az asz- szony figyelme azonban ösz- tönszerűen egy vödröt cipelő munkásra terelődött, akiről ~ észfWettéf fiogy'-hah lábéra-*1 Visszatérve hivatalába, be­hívott egy titkosrendőrt, és rövid utasítást adott neki. Néhány perccel később a helsinki rendőrparancsnoksá­gon volt Paul Jodaírd, akiről senki sem sejtette, hogy több mint öt hónapja bujkál Finn­országban.' — Igen, Jodard vagyok — ismerte be a bűnöző lehaj­tott fejjel. — Csak azt nem tudom, hogyan jutott nyo­momra. Azt hittem, sike­rült végre biztos búvóhelyet találnom. — Maga megfeledkezett arról, hogy biceg — válaszol­ta az asszony, s hozzálátott kihallgatásához. Eila Kaanut világszerte is­merik, és mindenfelé Interpol asszony néven, emlegetik. A rendőrszakértők azt mond­ják, nincs még egy olyan jó szimatú rendőr a világon. Pedig aki ismeri, azt gondol­ná, hogy vidéki tanítónő. Az Interpolnak 90 ország rendőrsége a tagja. A finnt kivéve azonban a világon egyetlen olyan rendőrség sincs, amelynek élén asszony áll. Eila Kaanu nemrégiben New Yorkban járt. majd részt vett az Interpol Vene­zuelában megtartott értekez­letén is. New Yorkban meg­kérdezték tőle, minek köszön­heti bámulatos sikereit. Kitűnő emlékezőképesséigem van — válaszolta. — Ha vala­ki megkérdem fejből felsoro­lom, hány betörő és bűnöző van Finnországban. Azt is megmondom, hány van közü­lük jelenleg börtönben. Ez az érdekes asszony 19 éves korában 1940-ben, a finn—szovjet háború idején lépett rendőrségi szolgálatba. Abban az időben kevés volt a rendőr, és a bűnözők na­gyon elszaporodtak. Eila tu­lajdoniképpen jogi pályára ké­szült, de amikor tudomására jutott, hogy a finn rendőrség lányokat akar szolgálatába fogadni, beadta kérvényét. Felvették. Helsinkit abban az időben nagyon megviselte a háború, a éjjelente rablók garázdál­kodtak. Egy éjjel egy asszony arra ébredt, hogy egy isme­retlen férfi van a szobájában, isi táskájában -turkál. * Az .asz- , li&myy— meglehet ősén - ■ -hiányos - személyleírást' adott. Annyit tudott, hogy a tolvaj fekete ' kesztyűt viselt, s azt is észre­vette, hogy két ujja hiány­zott, mert a kesztyű két ujja üresen lógott. Eila bekapcsolódott a nyo­mozásba, s azontúl jól kinyi­totta a szemét. Egy délután két kocsmából kilépő férfira figyelt fel, az egyiknek hiányzott két ujja. A hóna­pok óta tartó háborúban na­gyon sokan sebesültek meg és vesztették ujjúkat. Eila még­is az ismeretlen férfiak nyo­mába szegődött, s követte őket, amíg be nem mentek egy házba. Ekkor a házmesterhez for­dult és óvatosan kérdezgette. — Mit csinál ez a két em­ber, miért ninesének a fron­ton? — Nem tudom — válaszol­ta a házmester. — Annyit tu­dok csak, hogy éjszaka dol­goznák. Mindig este mennek el, nappal pedig alszanak. Alighanem valamilyen fontos megbízatásuk van a hatósá­goktól. A következő éjjelen Eila lesben állt. Nem történt sem­mi. Ez azonban nem szegte kedvét. Tovább figyelt. Az ötödik éjjelen végül a két is­merős ember kilépett a ház­ból. Nyomukba szegődött. Azok egy utcasarkon- elvál­tak. Eila úgy határozott, hogy az ujjatlant kpveti. Az ember a külváros felé vette útját, és egyszerre csak eltűnt egy koromsötét siká­torban. Eila nem moccant helyéről. Néhány órával ké­sőbb az ember előkerült. Óvatosan nyomába szegődött, s amikor két lépésre volt tő­le, rászögezte revolverét. — Nem hiszem, hogy értel­me volna a szökésnek — fi­gyelmeztette —. mert feltét­lenül lövök. Jöjjön tehát szé­pen. nyugodtan a rendőrség­re. Ez volt az első siker. Követte a többi. Máig leg­alább 32 olyan bűntényt tisz­tázott, amelyekkel az Interpol legjobb szakemberei sem bol­dogulnak. Férjével és két gyermeké­vel él helsinki lakásában. Azt azonban gyermekeinek sem-szívesen vallja be, hogy ■ legkedvesebb olvasmánya a bűnügy i -regény, kedvenc író­ja pedig Georges Simeon. Azt mondja, nagyon sokat ta­nult Maágret felügyelőjétől, s munkájában nemegyszer fel­használja módszerét és ötle­teit Felhívás Értesítjük a kedves szülőket, hogy gyermekbénulás elleni Oltást tartunk. Oltás ideje: 1965. február 2— 3-án, délelőtt 10-től délután 7 óráig, február 4-én délelőtt 10- tői 13-ig, délután 4—7 óráig. Oltás helye: Eger, Alkot­mány u. 14. (körzeti gyermek- szakrendelő). Oltásban részesülnek az 1961. október 1-től 1964. augusztus 31-ig született gyermekek. Kérjük a szülőket, hogy a torlódás elkerülése végett az idézőn feltüntetett időben mindenki jelenjen meg gyer­mekével. riwvwwwwvyrtiwswwivivwv‘ Jelentkezés a Gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum nappali tagozatára A Gyöngyösi Felsőfokú Mező­gazdasági Technikum szőlőtermesz­tési és Hatvanba kihelyezett zöld­ié^ errnesztésl ezalca szaiktechniku- 3c kát képez a mezőgazdaság szá­mára. Felvételüket kérhetik a most érettségizők, vagy olyan érettségi­vel rendelkezőié, akik 35 élet évű­Az Egri Tanárképző Fő­iskola mezőgazdasági tan­széke felvételre keres szak­munkás-igazolvánnyal ren­delkező traktorost, aki jártas a mezőgazdasági munkákban is. Jelentkezni lehet szemé­lyesen a mezőgazdasági tanszéken, Eger, Vorosilov tér 9. két még nem töltötték be. A tanulmányi idő két év, ez Idő alatt a hallgatók rendszeres álla­mi támogatásban, tanulmányi se­gélyben, kollégiumi elhelyezésben és menzában részesülhetnék. A hallgatók a termelös’zcjvetke- zeteíktőL, állami gazdaságoktól tár­sadalmi tanulmányi ösztöndíjat kapha tnak. Az intézmény a tanulmányi idő­re a katonai szolgálat ától mente­sítést, illetve halasztást biztosít. Az intézmény minden jelentke­zéssel, felvétellel kapcsolatos kér­désben felvilágosítással szolgál. Felsőfokú Mezőgazd. Technikum igazgatósága, Gyöngyös, Nemecz J. tér 1. re. P2Ö IRDETES Az Egri Tanárképző Főiskola ké­mia tanszéke férfi laboránst keres február l-i belépésire. Jelentkez­hetnek mindazok, akik vegyipari, vagy laboráns! képesítéssel ren­delkeznék. Érdeklődni: naponta 10 —12 között lehet a kémia tanszé­ken. Skoda Felicia személygépkocsi igényesnek eladó. Eger, Lenin út 88. (Telefon: 12-20). Kvarclámpa eladó, megtekinthető Busák műszerésznél, Eger, autó­busz-állomásnál. Heves községi Tanács VB szak­képzett kertészt, vagy betanított kertészeti szakmunkást azonnali belépésre felvesz. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet szóban, vagy írásban, a vb elnökénél. Óriás gyümölcsű szentendrei eg­res és nagy gyümölcsű hollandi piros, fekete ribizlitövek kaphatók, darabonként 5 Ft-ért, Toronyi ker­tésznél, Békéscsaba, Sztraka 27. Feles dinnyetermel ésre vállalko­zom. Simon János, Hort. Kossuth Lajos út 12. Kerítésfonat készítését és bérfo­nást méret szerint vállalok. Válasz­tékos, kész áru kapható. Vidéki megrendeléseket levélben, vagy te­lefonon: Tancsa Imréné, Eger, Vö­rösmarty 46. Telefon: 25-07. Felveszünk lakatos szakmával rendelkező, lehetőleg vas­esztergálj ozáshoz is erto személyt. Fizetés megálla­podás szerint. E. M. ÜVEGIPARI ORSZÁGOS VÁLLALAT PARÄDI ÜVEGGYÁR, PARADSASVÄR Egerben, a Szarvas tér közelében keresek megvételre kis. beköltöz­hető hálhat, vagy házrészt, özv. Horváth Zoltánná, Makiári út 14. Egerben, Keglevic9 utca 12. szá­mú ház eladó. Érdeklődni: Lenin út 90. Kardvirág-gumó legszebb színek­ben, vegyesen 1,50 Ft-ért. Tavaszi szállításra előjegyzem. Különleges fajtákról kérje árjegyzékemet. Já- ray agronómus, Lövő. Felvétel ápolónői szakra Az újonnan létesült Heves megyei Egészségügyi Szakis­kola fej vetelt hirdet 1965. már­cius hóban induló kétéves ál­talános ápolónői szakra. Az iskolára felvételt nyer­hetnek azok a 17—32 éves érettségizett, vagy 8 általános iskolát végzett egészséges nőig akik az ápolónői pályára hi­vatást éreznek. Az iskola hall­gatói kollégiumi elhelyezést nyernek. A felvételi kérelmeket 1965 február 20-ig kell beküldeni az Egészségügyi Szakiskola. Eger, Pf. 128. címre. A felvé­teli kérelemhez a következő iratokat kell csatolni: születési anyakönyvi kivonat, önéletrajz, utolsó iskolai bizonyítvány, szülők kereseti kimutatása, 2 db igazolvány-fénykép, orvosi igazolás. Részletes tájékoztatást az iskola ad a fenti címen. (x) HÁZTARTÁSI FERTŐTLENÍTŐSZER AZ ALFÁSEPT Edények, textíliák, kéz és láb fertőtlenítésre, beteg­ápolásnál, járványok idején nélkülözhetetlen az ALFASEFT! Gépész­technikust keresünk csoportvezetőd munkakörbe, a Füzesabonyi Állami Mezőgazdasági Gépállomásra. Fizetés megegyezés szerint. CjplzejAeii ela a NÉPÚJSÁGRA! »IRDCSSFS« e Kt» A Vámosgyörk és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet vámosgyörki vegyes iparcikkboltjába több éves boltvezetői gyakorlattal rendelkező szakképzett boltvezetői keres. Jelentkezés az finsz irodá jában, Vámosgyörkön. Működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges,­KARCAGI VAROSGAZDÄLKODÄSI VÁLLALAT szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező, dísznövény, termesztésben jártas kertész szakmunkást keres tiszafüredi és karcagi munkahelyére. Karcagon lakást azonnal, míg Tiszafüreden későbbi időpontban tudunk biztosítani. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, képesítés igazolá­sa mellett. r'MPUJSMG 7 A Magyar Szocialista MimKáspán Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztőt PAPP JANOS Szerkesztőség; Eger. Beloiannisz utca S Telefon: 12-51. 12-73. Postafiók: 23 Kladla: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadói TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal! Eger, Bajcsy-Zsillnszky ntea I. Telefon: 24-44. Postafiók: SS. renesztl a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. L SZ-: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. v v •> •> *:• 4* •:* *:• *:• *:* *:» *:• •:* •> *> •> •> *> •:* *> •> 4 *:* *:• •:* *i* *> •> *> •> •> <• •> •:* •> •> 4*0 •:* •: Egyéni és háztáji gazdaságok részére a szarvasmarha-tenyésztésben kedvező feltételeket biztosít: I. Selejttehén-, üszőesere-akció: legalább II. osztályú vágómarhaként átadott selejttehén után a szabad felvásárlási áron felül, nettó kg-onként további 3,— Ft üszőbeállítási prémiumot biztosít, a selejttehén he­lyett beállított saját növendéküsző 6 hónapos vemhességét bizonyító állatorvosi igazolás , beküldése esetén az Állatforgalmi Vállalat, II. Készpénzes üszőeladási akció keretében, nőivarú szarvasmarhával nem rendelkező termelők kedvezményes ár mellett szűz-, vemhesüszőt vásárolhatnak az Állatforgalmi Vállalattól. A. minőségű tenyészüsző 3600,— Ft. B. minőségű tenyészüsző 3000,— Ft. B. minőségű 78 küllemű pontszámú negatív vemhesüsző 5800,— Ft. 78 küllemű pontszámtól eltérő minőségű vemhesüsző árát ponton­ként 250,— Ft-tal növelni, illetve csökkenteni kell. További 800,— Ft kerül levonásba az eladási árból, ha az üsző pozitív. Az akciók keretében tenyésztésbe állított üszők, az elléstől számított 1 évig el nem adhatók! Bővebb felvilágosítást vállalatunk felvásárlói nyújtanak. Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat *:• ❖ <• •> <• •:* <• •

Next

/
Thumbnails
Contents