Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-28 / 23. szám

Jár a kocsi keresztben C ínék acélszálain, ország- " utak szalagján különfé­le árukkal megrakott vagonok, teherautók. A ,,paszportjukon’’ — a menet- és fuvarleveleken — hivatalos, szabályos pecsét. Előfordulhat mégis, hogy a szabályos okmányokkal közle­kedő szállítóeszközök, jármű­vek útja mégsem annyira sza­bályszerű? Nagyon sok esetben azt kell válaszolnunk, igen. A Heves megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság és a megyei szállítási bizottság együttesen tanulmányozta az 1964-ben tör­tént szállításokat, az építőanya­gok útját a. termelő üzemek­től az építkezés színhelyéig. A tapasztalatokból, megfigyelé­sekből tanulságos példatárat raktak össze, feltérképezték a kereszt- és gazdaságtalan szál­lítások útvonalát... Mi van közelebb a város építkezéseihez, a helyi vagy a trnályi téglagyár? Ha megkér­deznénk ezt báiűdtől Gyöngyö­sön, bizonyára gyanakvóan vé­gigmérnék az embert. Pedig a kérdés felvetése okszerű és jo­gos, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat gyöngyösi építkezéseihez ugyanis nem a helyi, hanem a mályi tégla­gyárból szállítottak 10 000 da­rab I. osztályú magasított tég­lát; az I. osztályú kisméretű téglák 50 000 darabját pedig ugyancsak „idegenből”, Gyo­mé ról utaztatták. Azt gondolhatjuk, talán az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat gyöngyösi építkezéseihez már a város tég­lagyára szolgáltatott anyagot. Ez a feltevés alapvetően hi­báéi. Kisméretű téglákból Me­zőtúrról, Mátraderecskéröl, Hajdúszoboszlóról, Gyoméról, Békéscsabáról és Mályiból ér­keztek nagytételű szállítmá­nyok. És a hatvani építkezése­ken is inkább „idegen” anya­got használtak, a helyi tégla­gyár pedig távolabbra. Buda­pestre és Vádra szállította ter­mékeit. nak Eger a szomszédja, nem pedig Kunhegyes. Jóllehet mégis kunhegyesi téglákból építkeztek. Poroszlóra is in­kább Karcagról szállították a téglát, mintsem a szomszédos Tiszafüredről. És Hevesre is kunhegyes! tégla került a kö­zelebbi, jó minőségű egri tég­lák helyett. Ám nemcsak a téglák kény­szerülnek marathoni utakra, más építőanyagok — a cement és a cserép — sorsa sem kivé­tel. Az 500-as szemnagyságú cementet például Hevesre, Fü­zesabonyba, Kál—Kápolnára, Poroszlóra és Gyöngyösre tűi a Dunáról, Tatabányáról utaz­tatták. Nem Selypről vagy Bél­apátfalváról. Érdemes átböngészni az egri tihaméri állomásra érkezett tóglaszállítmányok listáját: Abonyból 485 800, Békéscsabá­ról 461 000, Mályiból 303 600, Dévaványáról 272 300, Mátra­derecskéröl 9100, Martfűről 43 400, Tiszaföldvárról 27 200, Gyöngyösről 10 600, Putvokról 140700, Gyomáról 116100 és Mezőtúrról 26 200 darab. Az egri téglagyárak termékéből mindössze csak 517 000 darab téglát hasznosítottak. A Mályihoz tartozó tégla- és cserépipari üzemek, különböző méretű válaszfalakból, fal-ele­mekből, blokktéglákból gyárta­nák olyan mennyiséget, amely bőséggel elegendő egész Észak- Magyarország anyagigényének ellátására. Heves megye épít­kezésein mégis inkább, békés­csabai, kőbányai, őrszen tmikló- si. erdőkeresztesi és törőkszent-. mitklósi paneleket, blokkokat használnak. ^sak bosszankodik az em- bér, hogy míg a Taná­csi Építőipari Vállalat, teher­gépkocsijai Mátraderecskéröl és Mályiból fuvaroztak Egerbe 30 ezer darab I. osztályú, hornyolt cserepet, addig az egri I. számú téglagyár arra kényszerült, hogy másfél millió darab hor­nyolt cserepét a szolnoki és miskolci TÜZÉP-nek szállítsa. Talán -nem lehetett volna azt a 30 000 darabot helyben, Eger­ben beszerezni?! E ger város két téglagyár­ral is dicsekedhet, de azzal már nem, hogy e hét tég­lagyár fedezte volna az építési anyagigényeket A tanácsi épí­tőik munkáihoz például Tisza- földivárról 20 000, a pesti Bécsi úti üzemiből 59 000 magasított téglát szállítottak, a kisméretű téglák pedig Martfűről, Mátra­derecskéröl s ugyancsak Tisza­földvárról érkeztek vasúti ko­csikban. Talán olyan alacsony az egrs két téglagyár termelé­se, hogy képtelenek lettek vol­na az építkezések ellátására s a bajt megelőzendő fordultak idegenbe segítségért? Nem lehet percig sem vitat­kozni azon. hogy Eüzesabony­Kérdós, kérdés sorjázik egy­másután. Mi az akadálya, hogy építő vállalataink nem aköny- nyebb és egyszerűbb módon kapják a megrendelt anyago­kat? Mi az oka, mi vagy ki írja elő az anyagok körülmé­nyes, nehézkes és főként hosz- szú idő • tartó utaztatását? Minden út Rómába vezet — mondták egykor a büszke tal- jánok. Ez esetben, minden kér­dés útján Budapestre jutunk — az ÉM. Anyagellátó Válla­lathoz. Ide futnak be az építő­ipari vállalatok anyagigénylé­sei, s itt intézkednek arról, hol kaphatják meg a szükséges anyagokat. Am tudhatnák: a gyöngyösi építkezéshez köze­lebb van a helyi téglagyár, mint a mályi, az egri építke­zéseknek sem szomszédja — mondjuk — Dévaványa. Le­het, hogy nincsenek tisztában a távolságokkal, a földrajzi adottságokkal? Egy biztos, az általuk diktált szállítási mód nem ésszerű és nem gazdasá­gos'. J óllehet, mondhatják, hogy az anyagköltségek nem változnak, akár Mályiból, akár Törökszentmiklósról vagy Tatabányáról szállítják is az anyagokat mert az árak „fran- kósítottak*. De arra nem gon­dolnak, hogy a hosszú, nagy utazások feleslegesen Icötnek le vasúti vagonokat, amelyek­re pedig máshol nagy szükség van. A vagonhiány égető, min­dennapos problémáját nem akarjuk ecsetelni. A gazdaság­talan kereszt-szállítások, a fe­lesleges, nagy távolságú szállí­tások miatt közútra szorulnak olyan áruk. amelyek fuvarom tatása, gépkocsival, igen költ­séges. Tizenhárom esetben szállítottak például Budapest­ről Egerbe parketta-anyagot, fedéllemezt, betongömbvasat s más árukat — vasúti vago­nok helyett gépkocsival. Nyer­gesújfaluról, Debrecenből, Nyékládházáról és több hely­ről is gazdaságtalan körülmé­nyek között hoztak gépkocsival építkezésekhez anyagokat. Az már a helyi intézkedést érinti, hogy miért vasúton szállítják a gyöngyösi sódert Kálba, amikor a tehergépko­csik olcsóbb n és gyorsabban, rövidebb idő alatt lefutják a 39 km-es távolságot a két helység között A MÉK-gön- gyölegek is feleslegesen fog­údnak vasúti vagonokat az egri tihaméri állomástól Ká­polnáig. rágán építünk iskolákat, kórházakat, gyárakat és lakásokat is. Drágán építünk mert a szállítás is drága>, sok pénzt elvisz a konyháról, a zsebünkből. Találgatjuk, töp­rengünk, hol, mit mennyit ta­karíthatunk meg energiából, üzemanyagból, pénzből. Hol? A szállításnál is, ha megszün­tetjük a gazdaságtalan és ész- szerűtlen, körülményes, sok vesződséggel járó keresztnszál- Iításokat. Amíg rendet nem teremtünk, „jár a kocsi ke­resztben”, de előre nem sokat halad. Jár a kocsi keresztben. És a mi zsebünkből gurul a forint. Pataky Dezső Iwfmynmrnm Mindenkor nagy tisztelettel adóztam a goarmandok iránt, akik a hét művészet rang­jára emelték a nyolcadikat: a táplálkozást. Érthető, hogy ezek után milyen nagy érdek­lődéssel olvastam a hírt a londoni ételkülön­cök klubjának minapi bankettjéről, ahol igen változatos és meglepő étrendet szolgálták fel. Az étrenden a következő étkek szerepel- telk: vizilóleves, tevepástétom, alligátorfarok sült fókauszony-mártással és kínai fecskefé­szek. Ez igen — csettintettem; különösen a teve­pástétom olvastán, mert csak az tudja milyen étek ez, aki már egyszer evett belőle. Én egy­szer sem. Mégis hiányérzet maradt bennem, miközben érthető undorral toltam el magam elől a tejfeles csirke paprikást: tevepástétom igen, pecsenye kacsacsőrű emlős zsírban for­gatott kaktusszal nem? Nem tudják ezek a londoni ínyencek mx “ r>! (—ó) Hogyan lesz 400-ból 1200? Megy az akta vándorútra Immár négy esztendeje, hogy az akta elindult. Szü­letésekor, 1961-ben úgy lát­szott, hogy az igazságszolgál­tatás néha göröngyös útját friss erővel, fiatalos lendü­lettel néhány hónap alatt be­futja. Ebben bizakodott özv. Baranyai Sándomé is, aki­nek érdekében az akta meg­született. Az akta útjai azon­ban kiszámíthatatlanok. Ha egy akta elindul, ki tudja, hol áll meg ... ! Még 1961-ben' kezdődött. Akkor, január 6-án lépett be a gyöngyösi Dimitrov Tsz-be Baranyai Sándomé. Háztáji földjének kiadását az 1959. 7, trv. alapján voit szőlőjé­ből kérte. A Toka-dülő he­lyett azonban a Kishalász! dűlőben akarlak földet mérni a részére. Kérte a Toka-dü- löt. Akkor elfogadták a kéré­sét. Később a Toka-dülőben kezdték a háztájiak kiméré­sét, mégis megfeledkeztek özv. Baranyai SándornéróL Nem feledkezett meg azon­ban róla a pénzügyi osztály, és a nem létező háztáji föld­re kivetette az adót. Ekkor indult el az akta. Előbb a mezőgazdasági osz­tályra futott be a panasz. Megérkezett a válasz: kéré­sét elutasítják, mert a Totka- dülőben lévő nagyüzemi táb­lából nem hasíthatnak ki részére háztájit. Ez csak természetes. A háztáji terü­letre való igényét azonban kézséggel elismerte a mező- gazdasági osztály. Az egész­ben csupán annyi „hiba” volt, hogy abban az időben a Toka-dülő csupa háztáji földből állt. Igaz, kellemet­len lett volna özv. Baranyai Sándomé miatt a már kiosz­tott háztáji földek rendjét megbolygatni. De az is igiaz: még egyszerűbb lett volna, ha özv. Baranyai Sándomé igényét már kezdetben el­fogadják. Az akta tehát újabb aktát szült. Egyik fellebbezés a má­sikat érte. A tanácsi szervek­től átkerült az ügy a bíró­sághoz, és ma miár ki tudja hányadaik tárgyalásinál tarta­nak. A legutolsóra a napok­ban', január 22-én került sor. A tanúkat hallgattak ki, szakértőt rendeltek ki, majd elnapolták a tárgyalást. A következő tárgyalásra újabb tanúkat idéztek meg, aztán a szakértő mondja majd el a véleményét. Aztán... ki tudja? özv. Baranyai Sándomé ma már tetemes összegű kár­térítést igényel, Persze, ez is kellemetlen. Az akta tehát négy év alatt jócskán felszaporodott, és még ma sem lehet tudni, hol áll meg. özv. Baranyai Sándomé közben elérte éle­tének 84. évét. És négy év óta keresi igazát. Megtalálja? (g. molnár) Szép, modern, összkomfor­tos házak épültek és épülnek Egerben a Hadnagy utcai új lakótelepen. Kényelmes, köz­ponti fűtéses lakások. Nem minden ember szá­mára elérhető álom, még manapság egy ilyen lakás: elég kevés van belőle, és elég sokba kerül. Vannak, akik a saját ere­jükből, a saját keresetükből fedezik az esedékes havi részleteket. Vannak olyanok is, akik nem. Kik ezek? Hangsúlyoznom kell, hogy nem az olyan emberek, akik kiadják az egyik szobát, egy személynek normális össze­gért (normális = megfizethető összegért: mondjuk 390 fo­rint), jól jön egy kis belese- gítés... De érdekes és meglepő, sőt váratlan fordulatok is elő­adják magukat. Például meg­jelenik egy hirdetés az új­ságban, vagy a hirdetőben (Mindegy): „Külön bejáratú bútorozott szoba, egy fiatal férfi részére, fürdőszoba- használattal kiadó. Eger, Hadnagy utca...” Óriási, sőt megkapó hír. Egerben ilyen is van? Aztán elmegy az ember, minden nagyon jó, minden nagyon tetszik: modern a szoba, modem a beren­dezés, tényleg van fürdő­szoba, sőt központi fűtés. Az ár is „megfelelő” 400 forint. Dehogy mer az ember alkud* ni: hisz ez kész paradicsom. És mint a derült égből a villámcsapás: — Magán kí­vül még ketten fognák lakni a szobában, — mondja a há­zinéni. —?? — mintha nem jól értettem volna. Meg is sajnálnak egyből és szánakozóan magyarázzák. — Igen. Még két fiatalem­ber jön. Már ki is mértük, elfér egy harmadik fekvő­hely is. Legfeljebb valami­lyen bútordarabot majd ki­viszünk. És a 400 forint?... (3x400 =1200 forint). — Fejenként 400... Hát maga is jól tudja, hogy paj­tákért, fészerekért, vagy egy- egy rosszabbfajta nyári kony­háért is elkérnek 300 forin­tot. Sajnos tadom! De nemigen hat meg ez a magyarázat. Sőt. Na, de azért 1200 forintot kipréselni egy kis szobából? Hát tehet róla az a szeren­csétlen albérlő, hogy a főbér­lő új lakást és új bútort vett? Egyesek szerint igen: az albérlővel fizettetik meg! (berkovits) Ruházatról — férfiaknak ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦-«►♦•♦♦♦♦A DEMJÉN KÖZSÉG határá­ban, a hegyek lankásabb ölén baktattunk Balogh András párttitkárral a lánctalpasok nyomán. Nem túl messze in­nen, Andomakon, egy szél- roham földhöz vágta a iüró- tomyot. Négyen az életüket veszítették. Negyven méter magasból zuhantak le a torony­hoz láncolva. Eger hajításnyira. Balogh gumicsizmája klaffog mellettem. Még mindig az an- doroakiakon töröm a fejem. — Átvágunk ezen a csapá­son, így hamarabb oda érünk. Dómján Pista bácsi a fúrómes- ter Az idén nyugdíjba megy. Tizenöt éves kora óta olajbá­nyász. Még a kincstárnál kezd­te Erdélyben — mondta. — Nem hagy nyugodni az Andornak... — Engem sem. Szinte ma sem tudom elhinni, pedig megtör­tént — És akik ott voltak, s élnek? — Azt mondták, többé nem mennek fel a toronyba Már félnek. Ezt megmondták őszin­tén. Elhagytuk a csapást, s a tisz­tásra léptünk. Áll a torony a talpán. Öten- hatan szorgoskodnak alatta a sodronnyal. Készülnek a fúrás­ra. Szemben állunk egymással. Jó szerencsét, jó szerencsét — mondják és tovább dolgoznak. Az egyik szál kötél szépen, lassan leereszkedett a korona­csigáról. A munkások fújhat­tak kicsit. Bordás Lajos hatal­mas termetével tűnt ki társai közül. Ö mondta: . — Hát: kiest kortat jött. Az olajmező munkásai Csak tíz nap múlva indulunk lefelé. Igaz, a mostani munka se kutya. Nézzen csak körül. A sár valósággal sziklává fa­gyott. A szerelést idehozni nem kis dolog, hát még össze­rakni. PISTA BÁCSI, az öreg, szép lassan botorkált a rögök hátán. Ügyesen és tapasztaltán, akár az arató a friss tarlón. A ka­bátja nyitva, az inge nyaka ki­gombolva, mintha tavasz len­ne. — Mi újság Pista bácsi? — kérdezte Balogh. — Miért? Hozott? — köteke­dett amaz. — Jól vannak? — Jól — dörmögte, nekem meg azt mondta, kár még itt olajat várni, mert nincs. Aztán ravaszkás fény csillant a sze­mében. — De lesz! Azt meg én mon­dom. Másképpen oda a prémi­um. Furcsa munka ez. Ha be­le gebedünk a melóba, akkor nincs pénz, mert akkor valami baj van. Mondjuk beszakadt a fúró. Ha meg nézzük amint fo­rog, jóformán nem csinálunk semmit, az vastagabb boríté­kot: boaja ház!««. — Csak a pénz... — Az is. látott már maga olyan kutat, ahonnan először jön fel az olaj? Micsoda öröm, hogy nem volt hiábavaló a munka, ötven éve állok a to­rony mellett, de még mindig úgy örülök, mint a gyerek, ha megvan az olaj. — Megszokta? — Nem, Távol a családtól, a gyerektől, az asszonytól, ezt nem lehet megszokni. Csak be­le lehet törődni. — A munkára gondoltam — mondtam. — Sose egyforma. Csak a tél, az ősz, a nyár, a tavasz. Az mindig ugyanaz. Meg mi ma­gunk. Tudja, hogy megunja az ember a másik képét, ha csak azt látja?! Az öreg hívott bennünket a házba, telepedjünk le nála egy kis időre. Duruzsolt a tűz. Egy kismacska nyávogott. Pista bá­csi tejet öntött neki a kula­csából. — Jó lesz ez a kis nyavalyás, majd egerészni. Szeretjük az állatokat. Volt egy kutyánk, a Kesztyű. Évekig velünk tartott. Valaki lelőtte. A bányászok na- BOáag. keresték * tettest. Még most is. Mentse meg isten a lelkét, ha megtalálják. KINÉZETT az ablakon. Hirtelen mozdulattal ledobta a cicát, rohant kifelé, csak úgy harsogott a hangja. — Jóska, a férie egyen meg, ne játssz nekem, mert még egyszer fel nem engedlek, az biztos. Az ördögödet, te! Dohogva húzta be maga után az ajtót. Vörös volt a méreg­től. — Ez a taknyos Jóska azt hi­szi, hogy cirkuszban van. Két­hónapos fúrómunkás. Aztán vi- géckedik a toronyban. Majd adok én. Mióta az az andoma- ki dolog történt, azóta meg­veszek az életükért. Ez meg itt játszik, a piszok. Megyek és körülnézek. Ketten maradtunk. A párttit­kár elmondta, hogy nehéz dol­guk van a kommunistáknak. Ahány ember, annyi felől jön. Az olaj összekapcsolja őket, de a fejükben bizony elég nagy a rendetlenség. — NEM PANASZKODOM. Valahogy a „nehéz” szó nem fe­jezi ki azt, ami itt van — foly­tatta. — Hiszen egymásért tűz­be meunéüiok. Ott voit a Jaafc kas Imre. A traktorával bele­zuhant egy szakadékba. A to­rony mellől mindenki úgy ro­hant lo a veszélyes lejtőn, min! aki se lát, se hall. Való­sággal széttépték a traktort, csakhogy az Imrét mielőbb ki­szabadítsák. A kórházból na­ponta követelték a hírt róla. Aztán elmondta, hogy a Far­kas Imréék öt gyerekkel laktak egy szobában. A bányászok addig kilincseltek!, veszeked­tek, amíg lakást nem szereztek neki. A kórházban a kezébe nyomták a kulcsot. Az asszo­nyának már ő adhatta oda. Hát ilyen embereik. A Pista bá­csi nekikeseredése hazavá­gyás. Hogy is unnák egymás képét. Lehet is azt? Hiszen együtt nevetnek bele az első olajtüleörbe. Az örömet azt nem lehet megunni. Valami nagy dacosság kell ide, valami soha meg nem szűnő belső tűz. Ha vége a műszaknak, meg­megszállja őket a magány, az asszony, a gyerek, az otthon utáni elvágyódás. ilyen a bányaszélet. Búcsúzkodunk. Pista bácsi, Szabó, Lukács, Bordás és a többiek éppenhogy csak fel­pillantanak, úgy mondják a „Jó szerencsét”. Komolyan, mint az igét. A torony áll a tisztáson. Alatta a történelmi olajmező munkásai. Olyan ez, mint a vadászat. Szenvedély. Csapdában van az olaj. nem menekülhet a bányászok elől. £ábiáa Eétar Hányán csináltatnak manap* ság ruhát? Sokan. Legalábbis ez derült ki az Északmagyar­országi Textil- és Felsőruhá­zati Nagykereskedelmi Válla­lat egri lerakatánál. Gyapjúszövetből állandó­an nő a kereslet, viszont a kapacitás ezzel nem tud lépést tartani. Csakúgy mint a pa- mutszövet, főleg az ágynemű esetében. Az okok ismeretesek: im- portgyapjúból, gyapotból — fedezi a nyersanyagszükséglet nagy részét a magyar textil­ipar. És természetesen kész ruhára, konfekcióra is sok anyag keli. Öltönyökből, kabátokból ele, gendő áll a vásárlók rendel* kezesére. Kilencezer öltöny« több mint 1000—1000 téli- és átmeneti kabát van raktáron. Öltönyökből igen nagy a vá­laszték is. Átmeneti kabátból azonban már nem annyira: nem számítottak arra, hogy decemberben ilyen sok fogy belőle. Szinte jobban vették, mint a télikabátot. Üjdonságnak számít — bár már ősszel is lehetett kapni — a kötött galléros, modem bal­lont, és megkezdték a gyáirtá* sát az úgynevezett habgurai- béléses tavaszi kabátoknak is. J56S. január 28., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents