Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-09 / 288. szám
Négy rrTTTTTyn ház ajándék NAGYON KICSI A GYEREK, tóig látszik ki a földiből. Kezében aprópénz. A pultot csak úgy éri fel, hogy felemelik. — Mi kell, kicsi? — Kezstyű anyukáimnak, mert me’ fázsik a kezse! — és adja, nyújtja a pénzt. Az Állami Áruházban egy pillanatra megáll a forgalom a kesztyű- osztályon, mindenki a fejleményeket figyeli. — Ki fia vagy? — kérdi az tóadó. — Anyukámé! Adjál neki fcezstyűt, mert me’ fázsik a ke- esse! — És mennyi pénzed van? — Sok — a pultra önti a fényes forintosokat. — Kedves kartársnő, ne haragudjon, elcsavargott mellőlem ez a haszontalan! — Tessék csak hagyni, éppen magának akar kesztyűt venni, mert „fázsik a kezse!” ...egy kis pótlással sikerült a dolog — Bíró Csabi megvette a kesztyűt, csak még egyet kötött ki: — Én teszem a karácsonyfa tóá! ★ Négy gyerek egy kupacban a Dobó téri presszó előtt Táskáink a korlátra akasztva, fejük összedugva, eszesen alig 30 évetek. — Tegyük a táskájába! — Nem, mert akkor nem tudja, hogy kitől kapta! — a kis „önzetlen”! — Akkor adja oda Pusztai — És aztán a kislányom felöltözött mikulásnak, a fiam krampusznak, s amikor beléptem a szobába, először a krampusz esett nekem, s a virgácscsal kicsit megvert: — Anyunak ezt azért osztotta ki a mikulás, mert nem szokott mindig korán hazajönni! — És reméli a Télapó, hogy használt a lecke! — mondta utána mély hangon a lányom. De olyan kedvesek voltak, hogy majdnem elsírtam magam! Pedig én nem is nagyon vettem nekik semmit és mégis ... ők gondoltak rám... Csak egy kis meglepetés volt, de a gyerek álma, vágya benne: anyu legyen nagyon sokat, minél többet otthon! Mert az olyan jó... — így mondta a kis krampusz... ★ — Én kaptam villanyvasutat, meg olyan autót, hogy csak fogok egy gombot és ahogy irányítom, úgy megy! A Dobó téren hófehér bundában, kucsmában, kis csizmában áll a kisfiú, és a Balogh gyerekeik hallgatják. Egymásra- egymásra néznek, nem akarják elhinni. — Meg kaptam a pesti nagymamámtól egy billenő autót, meg apukámtól Amerikából egy villogó pisztolyt, meg... — Mi meg csináltunk egymásnak szép mikulásokat, anyukám tanított rá és puttom- na is volt és volt benne sok csoki. — Meg kaptunk egy olyan kisautót, amibe beférünk mind a heten! — Ez nem is igaz! — a legkisebb Balogh gyerek nem bírta el a hazugságot. — De igenis igaz! — így a nagyobb! — nekünk is hozott sok mindent a mikulás, de nem mondjuk el, gyertek! ...A BTJNDAS KISFIÚ pi- tyeregve állt a téren, egy gyerek se hívta sinkózni. Kezében drága lottóbabát szorongatott, s vágyódva nézte, milyen boldogan hancúrozik a többi nélküle a városháza alatti sínkön. ... minden bizonnyal sok volt a kisfiúnak az ajándék. De nem ő a hibás: — Már megint nem a járdán sétálsz! Azonnal bejössz! Igen. Gy. Ottó csak a szobában és egyedül játszhat, s hogyan áll bosszút? Talán azzal is dicsekszik, amije nincs. Az ajándék kedves lehet, de úgy is járhatunk velük, mint a névnapi tortával — elrontja véle a gyerek a gyomrát. Ottó elrontotta, a Balogh gyerekek meg fütyültek az ajándékaira. (ádám) Laci! — Nem adom! Add oda te! — Én se adom. Tegyük a táskájába. — Gyerekek! Mit akartok odaadni és kinek? Majd én segítek! — mondom a kupachoz Korszerű tojásgyár, téli csibeneyelés Mezőszemerén lépve. Rám néznék, kacsát értetlenül, hogy is tudnék én beleszólni az 6 fontos ügyeikbe? — EZ A MIKULÄSCSOMAG és oda alkarjuk adni a tanító néninek. — Gyerekek! Ö úgysem fogja tófogadni, csak fogyasszátok ti egészséggel — mondom „okosan”. — Ezt? Ezt biztos hogy elfogadja, mert nem az igazi mikulás hozta, hanem mi válogattuk össze a csomagunkból! — büszke nagyon Radó az ötletükre, s kíváncsian követem a kis társaságot, mi lesz az eredmény. A következő szünetben bementem az iskolába. — Odaadtuk... Nem néki... I rémke néninek az egy mikulást... és mégis beírta az egyest mindenkinek.,. Hát igen! Nehéz önzetlennek lenni! ★ Ismerősöm meséli tegnap délelőtt a presszóban. A mezőszemerei Dózsa Termelőszövetkezetben már hosz- szú évek óta igen jövedelmező üzemág a csdbenevelés. Évente felnevetnek: átlag 40 ezer naposcsibét, és tojó törzsállományuk is szépen jövedelmez. A szövetkezet tagjai az idén teljesen áttértek a korszerű nagyüzemi csibenevelésre és baromfitenyésztésre. Elkészült a modem, minden igényt^ kielégítő ötezer férőhelyes baromi iistálló, ahol a megfelelő jó tójófajta betelepítése után megkezdődött a rendszeres tojástermélés. A jól fűtött és jól szellőző, önátatókkal és önetető berendezésekkel felszerelt tojóház napi kapacitása több ezer tojás, amelyet a köz- fogyasztás és a keltetőállomások szármára értékesítenek a szövetkezet tagjai. A baromfinevélés másik ága, amellyel az idén első ízben kísérleteznék, a téli csibenevelés. E célra igen ötletesen saját beruházással fűthető csibenevelőket építettek. Fűtésük az épület végén megépített kemencéből történik és kukorica- szárral fűtenek. A keletkezett meleget csöveken, vezetik él az épület alatt, s így a csibenevelő alulról kapja a fűtést. November végén érkezett meg a kétezer naposcsibéből álló téli csdbeszállítmániy, amely január végén kerül átadásra 1 kilós, és 1 kiló 20 dekás súlyban. Különösen jövedelmező a téli csdbenevelés, mivel a kilónkénti 28 forintos átvételi ár esetén a 20 mázsa csibehús közel 50 ezer forint bevételt jelent a szövetkezetnek. A jövő évi csdbenevelés céljaira jelenleg újabb építkezések folynak, és a szövetkezet építőbrigádja egy 10 ezer férőhelyes csibenevelő elkészítésén fáradozik. Cs. L A Shetland-szigetek és a norvég partok között tartózkodtunk. Mindenki tudta, hogy ezt a vidéket az angolok szigorú ellenőrzés alatt tartották. Nagyon nehéz lesz itt keresztültörni. „Nem választhatnánk másik irányt?” — érdeklődött utasunk parancsoló hangnemben. „Volna még egy lehetőség a Shetland- és az Oricney-szige- tek között, de azt sokkal jobban őrzik. Ha ott próbálnánk meg keresztültömi, az egyenlő lenne az öngyilkossággal.” „Mit javasol?” — kérdezte az admirális bizonytalan hangnemben parancsnokunktól. „Meg kell kerülnünk a víz alatt az angol egységet.” „De az újabb időveszteséget jelent.” „Más kiút nincs” — jelentette ki a kapitány szilárd hangon. A tengernagy vonakodva követte alantasa javaslatát. Számtalan hajó haladt _ előttünk. Nem mehettünk túl kö4 XlPÜJSMG 2964. december 9, szerda zel hozzájuk, mert akkor a víz alatti lehallgató készülékeikkel észrevesznek. Most a norvég partok felé haladtunk, de folyton az járt az eszemben, mit akarhatunk az Atlanti-óceánon? Mindig a rádiónál ültem, s ezért tisztában voltam a németországi helyzettel. Az angolok Hamburgnál voitak, az amerikaiak Thürirtgia felé haladtak, a Vörös Hadsereg Berlint ostromolta. És mi a nyílt tengeren haladtunk. Titkos megbízatással, ami csak rosszul sülhet el. Vajon mi lehet a ládákban? Ismét és ismét feltettem magamnak ezt a kérdést. Terv érlelődött bennem. Bizonyosságot kell szereznem. Kinyitom az egyik ládát. De hogyan? Utasaink közül az egyik mindig a fülkében tartózkodott. Ennek ellenére egyszer észrevétlenül be keil lopóznom. Tudtam, hogy veszélyes elhatározásra jutottam. Segítségre volt szükségem. Viszont mindig egyedül voltam a rádiósfülkében. Bár n©m volt szabad közleményeket leadnom, mindent fel kellett vennem és ezért a készüléknél tartózkodtam. így nem volt lehetőségem. hogy bajtársaimmal beszéljek. Teljesen el voltam zárva tőlük. Hirtelen valami megrázkódtatta a hajó testét» Vízibomba?!! Még mindig a víz alatt tartózkodtunk. Talán 30 méternyire lehettünk a víz felszínétől. A parancsnok teljes nyugalmat rendelt el. Gépeink leálltak, senki meg sem mozdult. Mi történt? Aggódva pillantottunk egymásra. Az admirális óvatosan a kapitányhoz lépett és halkan kérdezett tőle valamit. Az a mutatóujját a szája elé emelte és csöndre intette felettesét. A legkisebb zaj elárulhatott volna bennünket. Az angolok lehallgató készüléke minden mozgást regisztrált a víz alatt. Halotti csend uralkodott. Remélhetőleg nem fedeztek fed bennünket — gondoltam —, különben végünk! A vízibombák detonációja is végzetesen megsebezheti a tengeralattjáró testét. Nagyon ritkán sikerül a naszádot búvármen- tővtó elhagyni. Verejték lepte el a homlokomat A kapitányra pillantottam. Merev arccal állt a figyelökészülék mellett. A peNyolcszáztíz szövetkezeti tag vesz részt téli oktatásban Mezőgazdasági szakmunkásképzés helyzete az egri járásban A mintegy hét és fél ezer termelőszövetkezeti tag közül öt és fél ezer dolgozik rendszeresen az egri járás huszonöt termelőszövetkezetében. A termelőszövetkezeti tagok 64,7 százaléka idősebb ötven évnél és hiába a sok gép, a korszerű agro- észoo- technika, ha a járásban még mindig csupán 285 szakmunkást tartanak számon. Nagyobb részük még az ezüst- kalászos gazdatanfolyamokon szerezte meg oklevelét. A termelőszövetkezetek fejlődésének jelenlegi időszakában különösen megnövekedett a mezőgazdasági szakmunkáskpézés jelentősége a járásban. A nagyüzemi gazdálkodás egyik alapvető feltétele ugyanis a különböző fokon és különböző szakmákra kiképzett dolgozók nagy száma. Az egri járásban nem egy alkalommal éppen a szakképzettség hiánya gátolja a termelés fejlesztését, a gépek szakszerű kezelését és az új termelési módszerek alkalmazását. Égetően szükség van gépszerelő, növényvédő, öntöző, zöldségtermelő és szőlőtermelő szakmunkásokra. Négy évvel ezelőtt kezdték a járásban a fiatal és felnőtt szakmunkásképzést. Az ezüstkalászos gazdatanr- fodyamokat követő szakmunkásképzőkön az idén végzett az első III. osztály. Hatvannyolc felnőtt kapott bizonyítványt különféle szakágakban. Nagyobb szakmai tudásukat elismerik, mert kevés kivétellel a kitanult szakmájukba helyezték el őket én indokoltnak tartják a tízszázalékos, felemelt bérezésüket. A tavalyitól eltérően az idén már nyolc helyett tizenhárom szaktanfolyam kezdi meg működését december 1-től és ebből öt már bentlakásos. Sokat jelent ez a tanulmányi eredmény szempontjából, ugyanakkor emeli az oktatás színvonalát az, hogy pedagógiai főiskola és a szákiskolák pedagógusai tartanak előadásokat. Majdnem százzal több a felnőtt szakmunkásképző tanfolyamok hallgatóinak száma, 1964—65-ös iskolai évre 56 fiatalt iskoláztak be mezőgazdasági tanulónak különféle szakmákban, egyszer annyit, mint az elmúlt három évben összesen. Tavasz- szal már vizsgát tett 65 traktoros, az év végéig további negyven traktoros képzését fejezik be. jövő évben százhúsz termelőszövetkezeti tagot képeznek ki traktorosnak az Egri Gépállomáson. Most még egy traktoros jut egy traktorra, jövőre minden két traktorra három. Népszerűek a mezőgazdasági szakkörök, amelyeket az idén az egri Nagy József Tsz a szőlészek és borászok, a novaji Egyetértés az állattenyésztők, a verpeléti Dózsa a kertészeti dolgozók és a makiári Rákóczi a növénytermesztők részére szervez meg. Nova jón, Egerszalókon, Kerecsenden, Nagyvisnyón és Szűcs községekben mező- gazdasági akadémiákat szerveznek a szövetkezeti tagok részvételével, ahol filmvetítéssel kísért ismeretterjesztő előadásokat tartanak. Újszerű még a járásiban az általános iskolai és a mezőgazda- sági szakmunkásképzés ösz- szekapcsolása. Az idén a járás három nagyobb iskolájában majdnem húszán tanulják együtt az általános iskolai és a szakmunkásképző tanfolyamok tananyagát. Nyolcszáztíz szövetkezeti tag vesz részt téli oktatásban, de ez a szám még mindig kevés. Minőségben is. A felnőtt szakmunkástanulók átlagos életkora 49 év, a fiatalok bevonása az oktatásba — az egyetlen módja a fiatalok visszatartásának . — még mindig elenyészően kevés. A végzős általános iskolások, szülők és pedagógusok nem ismerik a mezőgazdasági tanuló- képzés lehetőségeit. A ipari szakmákról tájékozottak falun, jellemző, hogy a múlt évben az általános iskolákban végzett tanulók mindössze két százaléka jelentkezett mezőgazdasági tanulónak. Olyan nagy termelőszövetkezetekben, mint a kerecsendi, novaji, makiári és egerszalóki gazdaságokban, egy tanulót sem szerződtettek. Ez természetesen már a szövetkezet vezetőinek hanyagsága. A járási tanács mezőgazdasági osztályának még most is sok idejét és energiáját emésztik fel a szövetkezeti vezetőkkel folytatott eredménytelen viták a tanulóképzés szükségességéről. Nekik kellene már az iskola nyolcadikosai közül kiválasztaniuk a rátermetteket és ilyen csak elvétve történik. A verpeléti Dózsa Termelőszövetkezet az egyetlen, ahol nagyra értékelik a tanulóképzést, olyannyira, hogy tanulmányi felelőst neveztek ki. A szövetkezet perspektivikusan gondoskodik az utánpótlásról és az idén húsz fiatalt iskoláztak be mezőgazda- sági tanulóknak azokban a szakmákban, amelyekre szűk« sége van a szövetkezetnek. A magukra hagyott tanulók csak kevés esetben hozzák a várt eredményt, legtöbbször nem biztosítják számukra a továbbképzést, de káros hatással vannak elkölcsd magatartásukra is. A balatoni Dózsa és az andomaktályai Búzakalász Termelőszövetkezetekben éppen ezért kellett felbontani a szerződést. Nem tudják megoldani tejipari szakmában a lányok oktatását. Tizenhat lány jelentkezett erre a szakmára, da egyrészt nem fogadták őket a termelőszövetkezetek, másrészt nincsenek biztosítva a tárgyi feltételek. Így azokat a fiatalokat riasztották tó, akik szívesen maradtak volna szüleik környezetében. A termelőszövetkezetek a politechnikai oktatásokon ke« resztül sok fiatalt megnyerhetnének, ha szakemberek a tsz-ben végzett politechnikai oktatásokon tudatosan törekednének erre. Sajnos leg« többször nem szakember végzi az oiktatást és a szövetkezet sem törekszik arra, hogy megszerettesse bármelyik munkakörét az iskolásokkal. Pedig a távlati tervek figyelembevételével a mező- gazdasági termelés alapvető és fejlett agro- és aootechnw kai termelési, tenyésztési, tartási módszereinek elterjesztése mindaddig nem lehet eredményes az egri járásban se, amíg a szövetkezetek nem tekintik munkájuk fontos részének az utánpót-* lást, amelynek feltétele a szakmunkásképzés felnőtt fokon, de mindinkább a fiatalok körében. P. E. rfezkópot behúztuk. Az admirális lecsukta a szemét. Láttam, hogy remegnek a kezei. Nyilvánvalóan most volt életében először ilyen helyzetben. Ezek az embereit gondolkodás nélkül százszor is a halálba küldtek bennünket, amikor tudták, hogy a tengeralattjáró alig nyújt oltalmat. Néhány parancsnok és legénységük az utóbbi évben megtagadták, hogy ilyen körülmények között kifussanak. Valamennyien haditörvényszék elé kerültek. További sorsukról semmit sem tudtunk meg. Havonta átlag 40 tengeralattjárót vesztettünk, s mindegyiken 50 főnyi legénység volt. De mit törődtek ezzel a flotta parancsnokai! Az urak biztos fedezékből parancsoltak. Talán nálam a káröröm ebben a pillanatban különösnek hatott, de érthető volt. Azt kívántam, bár lenne a matrózok helyett most csupa admirális a fedélzeten. Az újságok azt írták, hogy a tengeralattjárók legénysége nevetve ment a halálba. Amióta az angolok a radart alkalmazták, minden utunk előtt elfogott a remegés. Egyik óra a másik után múlt éL Minden csendes volt. A parancsnok még várt egy kicsit, majd periszkóp-méiy- ségig emelkedtünk. Körülbelül 15 méterre lehettünk a tenger színe alatt. A parancsnok lassan felengedte a periszkópot. Kerültünk minden zörejt. A villanymotorok halk zúgása volt az egyetlen hallható hang. „Elmúlt a veszély” — szólalt meg. Megkönnyebbülten lélegeztünk fel. Most már a civil ruhás férfi is előbújt rejtekhelyéről. „Ezek voltak a vízibombék?'* — kérdezte naívul. A parancsnoknak megrándultak az arcizmai. „Ki ez a férfi 7*’ Haladtunk tovább. Most végre közelebbről is szemügyre vehettem civil utasunkat,1 Körülbelül 50 éves lehetett. Zömök, erős, durva vonású arc, energikus vonásokkal. Fellépésén, és azon a módon, ahogy az admirálissal beszélt, észre lehetett venni, hogy parancsoláshoz szokott. Volt benne valami taszító, ami brutális benyomást kölcsönzött megjelenésének. Ebben a tekintetben nem csalódtam benne. Első pillanattól kezdve un- szimpatikusnak tűnt előttem. Azon gondolkoztam, honnan jöhetett? Egész biztos nem a haditengerészettől kerüli ide, különben az admirális nem tisztelgett volna előtte. Valami nagyobb kutya lehetett. Tarán a titkosszolgálattól? Másrészt valahonnan ismerősnek tűnt előttem, mintha mér léttara volna az újságokban, vagy a híradóban. De bármennyire is erőltettem az agyamat, nem jutott eszembe, honnan ismerem. A következő napokban utunk) minden különösebb esemény1 nélkül zajlott le. Az ötödik napon utunk legészakibb pontján, Izlqpdtól dél-keletre befordultunk az Atlanti-óceánra, (Folytatjuk}
