Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-29 / 303. szám
Szakács leszel, kisöcsém! Tibi akkor tízéves volt. Sok mindent tudott, sok dologról volt elképzelése, de megnyugodni sehol, sehol nem volt ideje. Egyik helyről a másikra dobálta a sorsa. Gyermekotthon... Egy másik otthon ... Szentendre ... Eger ... Itt sem maradhatott sokáig* hiszen ez a Kertész utca 100. szám alatti gyermekotthon csak „átmeneti”. Nevelőszülőt kerestek a számára. Nevelőszülőt...? Talán az otthon annak gondolta a pusztafogacsi családot... Lehet... Tibor... nos neki mindegy volt. Any- nyit dobálták, hogy nagyon hamar begubózott saját leikébe. Három évig őrizte a foga- csiak jószágait. Iskola? Hát... néha oda is elengedték. Aztán az egyik éjszaka ... — Jaj! Jaj! meghalok! Jaj, de fáj — egetverő jajgatást csapott a gyerek. Tapogatta a jobb, a bal oldalát, görcsökben fetrengett. A megrémült nevelőszülők mentőt hívtak. Tibor kórházba került — fél napra, mert kiderült, hogy szimulált, semmi baja. — Miért tetted? — Mert már úgy útálok ott mindent. Vissza akartam kerülni Egerbe. Tibor 16 éves volt, amikor a gyermekvédő intézet iparita- nuló-iskolába adta. Vasas szakmára. Géplakatosnak. Ennek két éve. Előbb tiltakozott, majd kért, könyörgött, végül sírt, toporzékolt, de semmi nem használt. Senkit nem hatott meg, hogy Tibor szakács és nem vasas szeretne lenni! — Vagy vasas, vagy gimnazista, vagy a nagygombosi mezőgazdasági intézet tagja leszel! — ez volt a válasz — szakács semmiképpen! Tibor egyet gondolt — gyerekfejjel, egyedül, magára hagyatva sztrájkolt. Nem ment dolgozni, nem ment iskolába, csavargóit. Eredmény? Kitették a kollégiumból, s megkapta a fenyegető üzenetet: csomagoljon, induljon Nagygombosra. A vékonydon- gájú, gyenge testalkatú, beteges gyerek semmiképpen sem alkalmas mezőgazdasági munkára. Kellett, hogy tudja ezt az intézet, mégsem változtattak elhatározásukon. Tibor most valóban megijedt, elszaladt egykori intézeti nevelőjéhez, akiben ez a rideglelkű gyerek egyedül bízott, De- vánszky Antainéhoz, és elpanaszolta bánatát. Befogadták. Saját négy gye- rekülc mellé — ötödiknek. — Tudom... — A IX. kerületben, a Tűzoltó u. 49. számú házban alig mozdul a meglepetéstől, az örömtől, szinte észre sem veszi, hogy ott vagyunk, csak némán zokog a legna' gyobb, testvér. „Éva, vigyázz a kicsikre!” — ez jár az eszében. Misiké, Mártika jó helyen van. örökbe fogadták. Csak Tibi, még őt nem találta eddig. — Jöjjön! Jöhet már most, mindjárt? Szeretném, ha jönTfe, a férjem jó, a kisfiam nagyon fog neki örülni. Csak jöjjön! Küldjék! Vagy menjünk érte? Ne bolyongjon ott egyedül! Mindent - elintézünk neki! Tibor kórháziban van. Ismét a füle. Éppen összepakolt, De- vánszkyék ellátták pénzzel, útravalóval, s akkor kicsi kora átka, a füle újra közbeszólt. De valahogy most minden más. Most nem „lelenc” a kórházban, hanem Putnoki Tibor, akinek'itt volt a sógora, s aki magával hozta nővére csomagját. mellé tette a fehér kisszék- rényre, s megmondta, csak karácsony esté bonthatja fel. Mellette a levél, s mögötte a család, igazi nővére családja, aki nyolc éves hányódás után újra otthont ad neki. Lesz igazi kis- öccse, igazi sógora, akik majd segítenek abban, hogy megtalálja helyét az _ életben, s önmagát a közösségben. A tanya, a szeretet lenség után 1964 karácsonya bevonul legszebb emlé- lékei közé. Más a kórház ma, mint tavaly, tavalyelőtt, meg azelőtt, bármikor, mert melegíti a levél: „...Tibikém! Űj évre megyek hozzád, mindent elintézünk sógoroddal, szakács leszel, kisöcsém! Majd mi segítünk neked!” ★ — Haszontalan vagy, hálátlan, meg volt mindened, ruhád, élelmed... Haragudtak rá. .vRenitens kölyök” — mondogatták. Furcsa. Felnőttek faggatták, felnőttek mondták, olyanok, akiknek gyermekük van. Ruhád ... élelmed... Ez vajon minden, egy kamasz fiúnak? Meg disznó, tehén, lólegeltetés...? Mindegy, Tibi Egerben maradt. A vakbele nem, de a füle annál jobban fájt, s ez a rettenetes fájdalom pici kora óta sokszor, nagyon sokszor megkínozta. Kórházba került. Az intézetben végképp nern Szerették. „Hajóskapitány akar lenni”... „mozdonyvezető” ... ,,ki tud rajta eligazodni, ösz- sze-vissza beszél” ... Nevelői csak így beszéltek róla, s kinevették elképzeléseit. — Ostoba, meggondolatlan gyerek. Még hogy hajóskapitány, meg matróz, meg hajó- szakács?! — mondogatták. Pedig melyik 16 éves fiú nem szeretne tengerre szállni, ismeretlennel találkozni, s komisz viharokból legendás Né- mó kapitányként kikerülni? Ebben nem lett volna semmi rossz. S hátha? Hátha gyorsabb, pontosabb munkára serkentette volna a lustán ‘ tanuló gyereket, ha valamelyik nevelő apa, vagy anyaként komolyan veszi Tibi álmát, s biztatja: „Tanulj, fiam, akkor tengerész is lehet belőled, majd mi segítünk!” Ezt hát kiverték a fejéből, s ahogy egyre keményebb falba ütközött, kitalált magának egy más világot, amibe nem tudta követni senki. . — Nekem a nagybátyám a híres énekes, a Putnoki Gábor. Nála laktam, amikor apám, anyám meghalt. Nincs senkim. Magam vagyok. Csak elvettek a nagybátyámtól. Pedig szeretett... Nekem mindenem volt! Minden! Még külön 'szobám is! (Hogy ez a kis világ hamis, azt az újságíró csak jóval később tudta meg. Jóval később, hogy Tibi heledmagávai élt a dunabogdányi házban, hogy apja ma is él, hogy testvérei keresik, s hogy az énekesnek csak névrokona.) Nincs hóakadály Vasárnap az erős szél a Dunántúlon több helyütt, első- 1 sorban Veszprém és Székesfehérvár térségében, kisebb hó- .torlaszokat hordott az országutakra. Hóakadályokat jelentettek Borsod és Bács-Kiskun miegyébül is. Megpróbállak mindent, hogy az áhított szakmára felvetessék a fiút. Sorsa nem lehetett közömbös egy mélyen érző pedagógus családnak, hiszen Tibor október 1-én betöltötte 18. életévét, s ha nem a lehetőségek között válogat, ha más szakmára megy, mint amit az intézet engedélyez — nincs tovább támogatás. Nem sikerült. Nem sikerült az újságnak sem, hiszen késő volt, szeptember vége, amikor már nem nagyon lehetett intézkedni. De sikerült más. Kálváriás, bürokratikus levélváltások, hosszas telefonálások után felkutattuk rokonait, s most már az következett, megtudni: kik vannak olyan helyzetben, hogy otthont adjanak ennek a ma már hideg lelkű fiúnak? Lassan gombolyodott a fonál, nehezen ért véget a labirintus. Végre megvolt az első szál — édesapja Budapesten él. Lehel út 54. — Tibor? Tibor... Melyik gyerekem az? Az öreg, rokkant ember szer rencsétlenül, tehetetlenül állt a ITÁFÉM udvarán. A telepről gépzaj, kalapács, munka ritmusa áradt felém, ő meg csak topogott. — Tibor... Hát... ha látja, mondja meg ... jöjjön el. ha ráér. Legalább látom. Én már tehetetlen vagyok, nem tudok róla gondoskodni. Kegyelemből tartanak a vállalatnál. Talán Éva, a lányom ... — Apám? Nem törődött ő soha senkivel, csak magával! De üljön már le! Jaj istenem, a Tibiké... És milyen? Megnőtt? Jaj. hova legyek? Megvan! Édes kis Tibikém! — Maga akkor az Éva. Put- noki Éva. — Én. Igen! Én. Teiter La- josné. De hogy megvan Tibiké?! — No. nem egészen Tibiké, mert megnőtt már, 18 éves elmúlt. az országutakon A közúti igazgatóságok nagy erővel láttak hozzá az utak tisztításához, takarításához. A KPM útügyi osztályának hétfőn délelőtt kiadott jelentése szerint az országutak mindenütt járhatók. (MTI) íródott ez a história azért, < hogy okuljanak belőle a fel- I nőttek: sebzett lelkű gye- > reknek szinte semmi a bő- j séges étel és a ruha. Inkább | legyen fél karaj a kenyér, 1 de teljes tenyér simogason! J Inkább legyen viseltes a tu- l ha, de legyen kihez mene- > külni, ha a gyereknek na- | gyón fáj, s a kamasznak I nagyon érthetetlen vala- $ mi... Cs. Ádám Éva Igazi ünnepváró este volt, amikor legutóbb Domoszlón jártam. A falu csendesen bújt meg a Mátra ölén, csak az utcai villanyégők, meg ogy-két ablak világított. Horváth Jánosáé egyedül volt otthon, a dívány sarkán ült, közel a tűzhöz. Hetvenéves korban jólesik a kályha melege, a duruzsoló lángok emlékeket idéznek, fényüknél terveket lehet szőni arról, hogy mikor érkeznek haza és meddig maradnak itthon a gyerekek. Amikor Horváth néni azt mondja, hogy gyerekek, akkor nemcsak legkisebb fiára, a kórházi orvosra gondol. Éppen olyan édes gyermekének tartja a menyét, hát még Sanyikét, a kásuhokát. Csodálatos az anyai szív. Ha megoszthatja szeretedét a fiú, a meny és az unoka között, a féltő kedveskedés néni csökken, hanem növekszik. A család te- rebélyesedésével egy időben még mélyebb gyökeret ereszt az édesanya szeretete. Mikor és hogyan történt, 1950-et, vagy 1951-et írtunk akkoriban? Nehéz azt mér észben tartani, de arra emlékszik Horváthné. hogy több öregasz- szony mondogatta, amikor fiát ösztöndíjasként a Szovjetunióba küldték, hogy nem látja őt többé. Igaz, aggódott érte, mert Sándor a legkisebb fia és nagyon szívéhez nőtt. A gyerekből diákemberré cseperedett fiú akkor messze utazott, még Moszkván is túl. Kazánba, az orvosi egyetemre, és onnan csak ritkán jöhetett hazia. Talán éppen azért várja annyira érkezésüket minden nagyobb ünnepre. Minél jobban telnek a hónapok és az évek, Horváth Jánosné annál jobban várja a gyerekeket Érkezésük előtt már napokkal előbb készülődik. Mindent elrendez az első szobában. főz és takarít. Persze, eljön és segít Mari is, a menyecske lánya. Ö csak mosolyog. amikor mama a férjével porol, hogy igyekezzék, vágja Esküi tellek Dobó István Laktanya katonái a Vasárnap délelőtt ünnepi díszbe öltöztek a Népkert fái Egerben. A nemzeti és vörös zászlókkal lobogózott fák alatt, a sétány középső részén egyenruhás, fegyveres katonák sorakoztak, hogy ünnepélyesen, katonai pompával letegyék esküjüket. Pontosan 9 órakor kürtszó jelezte a felsőbb parancsnokság küldöttének Soós Sándor ezredesnek érkezését. Mészáros Mihály alezredes fogadta a magasabb egység parancsnokát, aki a Rákóczi induló ütemeire ellépett az egység előtt és üdvözölte őket eskütételük alkaimából. Ezután a középen felépített emelvényről Kádár Sándor; alezredes szólt a fiatal katonákhoz. Bevezetőjében az eskü jelentőségét méltatta. Elmondotta, hogy az eskü a katona életében a legnagyobb ünnepi pillanat, hiszen ekkor válnak igazán katonává, s az eskütől kezdődően annak szellemében kell élnie, viselkednie, cselekednie minden harcosnak, még akkor is, ha élete feláldozásáról van szó. — Húsz évvel ezelőtt szabadította fel hazánkat az elnyomás alól a Szovjet Hadsereg — mondotta — és ez az évforduló, ez az eskü arra kötelez mindenkit, hogy azoknak a katonáknak példáját kövessük, akik bátran és győzedelmesen harcoltak szabadságunkért. Arra is kötelez ez az eskü, hogy ezzel a hadsereggel örök és megbonthatatlan fegyverbarátságban legyünk. Az eskü jelentőségét méltatva Kádár alezredes elmondotta azt i sehogy ez az eskü egyezik a néj) érdekeivel, mert ez a hadsereg a nép hadserege, egy a néppel és a nép érdekei t védi, szolgálja. Aki a népnek rosszat akar, pusztulnia kell, és el is pusztul. Erre méltó biztosítékot nyújt a baráti országok közös szövetsége, a Varsói Szerződés tagállamai, katonái és fegyverei. Az előadó ezután név szerint megemlítette Zagyvái Gábor, Németh István és Ivádi István őrvezetők nevét, akik elnyerték a Magyar Néphadsereg kiváló katonája büszke címet, mert a kiképzés valamennyi követelményét maximálisan teljesítették. Mint mondotta: az ő példájukat kell követni, s akkor nem lehet semmiféle problémájuk a katonai életben. Végezetül a feladatok bátor megoldására, a kiképzési eredmények növelésére hívta fel a fiatal katonák figyelmét, s ehhez sok sikert kívánt. Ezután Pénzes József őrnagy vezetésével a fiatal katonák egyszerre, fennhangon elmondták az eskü szövegét: ..Én, a dolgozó nép fia, esküszöm...”, majd Szabó Géza alezredes szóit a 'katonákhoz. Az ünnepélyes percekben arra kérte valamennyiüket, hogy tartsák be az esküben fogadtakat és ennek szellemében dolgozzanak. Azt is hangsúlyozta, hogy legyenek hűek a néphez. a párthoz és erősítsék kiváló kiképzési eredmények elérésével a Magyar Néphadsereget. Megígérte, ennek eléréséhez a parancsnokok minden támogatást. segítséget megadnak majd az elkövetkező hetekben, hónapokban. Az esküt tett katonák nevében Földi János honvéd válaszolt. A jelenlévő nagyszámú szülők közül Fikloczki Istvánná, egri lakos szólt a katonákhoz. Fikloczkiné, — akinek fia itt tölti katonai szolgálatát, most Kövesi Béla postavezérigazgató az MTI munkatársának adott nyilatkozatában elmondotta, hogy a posta idei terveit minden területen túlteljesíti. A népgazdaság terveivel összhangban álló lehetőségek szerint a postások igyekeztek kielégíteni a lakosság igényeit, s ez — talán a telefon kivételével — sikerült is. A posta eredményeit nagyban elősegítette, hogy mintegy 470 millió forint, beruházást használtak fel. A legnagyobb összeget a legtöbb problémát jelentő telefonhálózat fejlesztésére fordították. A rádió-előfizetők tábora már nem növekszik lényegesen, hiszen hazánkban majd minden családnak van készüléke. Ügy számítják, hogy a tette le az esküt, — arra hívta fel a harcosok figvelmét, hogy szeressék fegyverüket, becsüljék meg, mert azt a nép adta a kezükbe és drága költségébe került ez a népnek.' Elmondottá,' hogy a nép szereti katonáit magáénak érzi a hadsereget és mindent megteremtenek részükre,. hogy továbbra is méltóképpen tudják védeni a hazát, sérthetetlen, szent függetlenségét és hogy méltó fogadtatásban tudják részesíteni az esetleges betolakodókat.; Végül Nagy Katalin, a II. számú általános iskola úttörője lépett a mikrofonhoz és az úttörők nevében üdvözölte a harcosokat. Sok sikert kívánt munkájukhoz és kérte őket, úgy vigyázzanak a hazára, hogy ők mindig nyugodtan tanulhassanak és játszhassanak. A beszédek elhangzása után díszmenetet alakítottak a harcosok és feszes vigyázz-menet- ben, az indulók dallamaira elvonultak parancsnokaik és a 'meghívott vendégek előtt. Ebéd után a katonák idejüket családtagjaikkal, ismerőseikkel töltötték bent a laktanyában, de ezen1 a napon sokan kimenőt is kaptak, amelyet vidáman, jókedvvel töltöttek eh — f. i.— jövő év végére 830 000 televízió-előfizető lesz hazánkban. A feladatok végrehajtása érdekében tovább fejlesztik a posta forgalmi és műszaki hálózatát. A jövő év elején felépül a tokaji 20 kilowattos televízió nagyadó. Az ország területének 77 százalékán jól lehet majd venni a televízió-műsort, amely egyébként az ország jelentős részébe, mintegy 90 százalékába, eljut majd. Ha nem is az idei mértékben, da jelentősen fejlődik a telefon- szolgálat is. Vidéken Szek- szárd, Hatvan, Szeged és Tatabánya telefonközpontjait 400—400 állomással gyarapítják. Megépül a tokaji 20 kilowattos adó A szeretet mindenkit hazahív a fát, mert előre fűteni kell, nehogy megfázzanak a gyerekek. A menjük Moszkvából érkezik és az idősebb Horvátihék most éppen olyan, vagy ha lehet még nagyobb szeretettel fogadják, mint 1957-ben. amikor Sanyi fiukkal először toppant be hozzájuk. Az asszonyka is orvos, épp úgy, mint a fiuk. Együtt tanultaik a Szovjetunióban. ott házasodtak össze a fiatalok. Miért járt most Moszkvában Horváthék menye? Diplomás orvos Lila is, meg Sanyi is. De tanulnak, vizsgáznak, hogy többet tudjanak és hivatásuknak még jobban eleget tehessenek. És az egyszerű domoszlói parasztember orvos fia Moszkva mellett Olaszországba és Svájcba is eljutott. De a sok utazás, a fővárosi élet és a hosszú távoliét után otthonosan mozog szülőfalujában. Minden érdekli, ami otthon történik. A bajokról, a gondokról faggatja István bátyját, aki brigádvezető a termelőszövetkezetben. Apjuk bort hoz a pincéből, vidáman koccintanak és együtt örülnék, hogy az idén jó termést adott a szőlő és rendesen kiforrt a háztáji, meg a szövetkezet bora is. A pesti orvos nem sok napot tölthet a szülői háznál? De arra mindig jut ideje, hogy akár itthon, akár a kórházban meghallgassa falubelijét, tanácsot és segítséget adjon. Egy hétfel korábban ünnepeltek helyesebben korábban kezdték ünnepelni az idei karácsonyt Pitlik Jánosék. Nem mindig a naptár az irányadó. Az idősebb és az egyedül maradt szülőknél akkor kezdődnek a piros betűs, ünnepnapok, amikor megérkeznék a gyerekek. Egyik lányuk a két kis írnokával és férjével egy héttel élőbb jöhetett. így Pitlik Jánosék házában akkor kezdődött az ünnep, amikor gyerekkacagás verte fel a ház csendjét és a kisebbik, unoka a nagyapa bajuszába kapaszkodott, Mikor jön a két fiú? Amikor a bányától szabadulhatnak, ök nem akkor teszik le a „malte- roskamalat”, amikor akarják. — magyarázza Pitiife János, aki kőműves volt, amíg erővel bírta. De amióta gyengült a látása. nem jár már sem Egercse- hibe, se Pestre, otthon élvezi a nyugdíjat. János fia Nagybá- tonyban bányamérnök. Laci, a fiatalabb, technikus Gyöngyösön. a XII-es aknánál. Mindketten szeretik az életet. Vidámak, ha szórakozáson a sor, de komoly embernek ismerik őket a munkahelyükön, és annak tartja a két bányászt a falu is. A Pitlik gyerekek révbe értek, nőnek az unokák. Do- moszión elégedetten éldegélnek az öregek. Az idősebb és a fiatalabb generáció Fekete János, a tanácselnök is falubeli. Egerből hívták haza és a lakosság bizalmából hét éve látja el a tanácselnöki tisztet. De arra nem vállalkozna. hogy fejben tartsa a községből elkerültek névsorát, lakcímét. munkahelyét és főleg azt hogy az elmúlt évék alatt melyik család gyereke lett orvos, mérnök, bíró. vagy katonatiszt. A régebbieket az egyik kezén megszámolhatja. Dr. Fehér Mihály a MÁV jogtanácsosa, Szőlőst József is Pesten él, Hegedűs János Szegeden volt tanár, de meghalt, mindjárt a háború után. Szekrényes Lászlóra hogyne emlékezne, hiszen a pesti főmérnök Skoda- Feliciájával gyakran megáll a tanácsház szomszédságában, hogy özvegy édesanyját meglátogassa. Mire vitte a fiatalabb nemzedék? Sidlo Sándort a Földművelésügyi Minisztériumból, Murányi Lászlót az egri MESZÖV-től, Szőlősi Jánost az Állami Gazdaságok Miskolci Igazgatóságától várják haza minden jelesebb ünnepre. És Domoszlón nem, minden lány miarad már a fözokanálnál. Murányi Mária agrármérnök. Szabó Veronika a képzőművészeti gimnázium elvégzése után most Pesten textiltervező. A faluból indul, és márt itt minden reggel meg is telik diákokkal a busz, pedig jó páran kollégiumban laknak. Szabolcsiul Péter, az általános iskola igazgatója büszke arra, hogy volt diákjai közül az idén tizenhatan érettségiznék, és huszonnégyet vettek fel középiskolába az ősszel. Az utóbbi években Domoszlón — épp úgy, mint az ország többi községében — sok új lakás épült a régi parasztházak mellett. Ma, karácsony napján kedves vendégek, a gyermekek és az unokák előtt kitárul a szülői hiáz ajtaja, a szeretet hazahívott mindenkit. A fenyő alatt boldog és gazdag ünnepet ül az orvos és a tsz-paraszt testvér, a mérnök és a nyugdíjas szülő. Dr. Fazekas László QMPUMG 3 1964. december 29., kedd Xtt, 24, < — Éva, vigyázz a kicsikre ... I A szikár, gondokban, nélkülözésekben megrokkant > édesanyának ezek voltak az utolsó szavai. 1956. július j 27-én meghalt: a dunabogdányi temető őrzi. Putnoki Éva < azóta is minden november 1-én felkeresi a szépen gon< dozott hantot és újra meg újra megfogadja: megkeresi a kisebbeket! s Mert a kicsik, Misiké, Mártika és Tibiké, akkor áls lami gondozásba kerültem. De hová? 56 októbere szét- j ) szórta őket a fővárosi gyér mekotthonból.
