Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
robajjal az ék irányába dől végig az érintetlen hóba. Em- fridel Lajos, Kővári Lajos és id. Füves János azonnal hozzálát a gallyazásnak, a Stihl darabol. Fél óra sem kell és szállításra kész a farönk, cyqllv fr>Vn<?.áV>. Ropog a tűz, serceg a szalonna, a kenyéren forró sis- i tergéssel ömlik szét a zsír. A nyárs bicskavágással ké- J szül, a szalonnát és a kenyeret még otthon pakolták út- ? rava-lónak. A Bükkben, távol a városok lüktető forgat- j mától, ez a kis tábori tűz adja a meleget, a szalonnasü- ' tés pedig az újabb erőt a. murvához. Mindkettőre nagy szükség van itt, a tertgerszinttől számított 8—900 méter magasságban. Másutt már olvadóban a hó, itt már tartja magát a hideg. Fehér lepel bontja a magasba nyúló hegyeket, a keskeny völgyektől az oromig. A természet szépségei szeplőtlenül tárulnak a tekin-' tét előtt. Vadcsapásokon vaddisznó, szarvas, muflon, róka, nyúl hagyja nyomait, a rengeteg, izgalmas cserké- szést ígér a vadászoknak, felüdülést a kirándulóknak. A büklci embereknek mindez: munkahely. Legtöbbjük gyerek volt még, amikor munkát adott az erdő. Alig észrevehető remegés fut végig a kötélen, majd me '1, s a kukucsói kötél pá' rakodók tudják, azonnal megérkezik az újabb rönkszállítmány. A függő szánkón egy-másfél tonnányi súly zuhan alá. Nekiütközik a bikának és a teher lassan Fónagy H. Lajos gondozásába kerül. ötvennyolc éves, de náláná’ kevés ember érti jobban a rönkök elrendezésének mesterségét. Nem ritka az 5—ff mázsás farönk,' aminek mozgatásihoz nyolc markos emberre lenne szükség. Fónagy H. Lajos husángja a fizikai törvényszerűségek alapján helyettesíti az embereket. Egyedül, egy emeléssel, támasztással kényszeríti helyes irányba a rönköket. A szállításhoz ő készíti eiő a kitermelt fát. Fónagy H. Lajos gyerekkora ót-a az erdőmunkások életét éli. Családja Nagyvisnyón él. ő szerdán és szombaton utazik csak haza. Nemcsak a munkahelye, de szállása is az erdőben van. Harmadmagával lakja az erdőgazdaság egyik lakókocsiját, A szükség a főzés tudományára is raszok tatötvennégy éves és amióta megállt a kezében a balta, a Bükkben keresett munkát magánalt. Nagyon jól emlékszik még arra az időre, amikor kézi fűrész és balta törte derékb? a faóriásokat. Az ő munkája nem változik, az úttalan utakon a gép nem tudja kiszoríts ni a foga tost. Szaniszló Lajos Szilvásvá radró! jár munkába, naponta 8—10 köbméter fát száll-'t a vágásból az indító kötélpálvá hoz. ötödmagával dolgozik a? ormon, ahova napközben kó téftpá’vár. érkezik az ivóvíz, Csuhány Józse” erdőm űvelő er 1 desz* Szaniszló Lajos fogátos Mikesz László újabb fához áll, kiengedi a kuplungot és a 14 kilós kis gép lánca mélyen hanem a fatolvajoktól, a szándékos és gondatlan erdoDusz- títóktól, akiknek száma ma már egyre kevesebb. Csuhánv József az idei szakosítás révén foglalkozik erdőművelésseL Kétezer-kétszáz hold a kerület, három csemetekertje van, ahol a kivágott faóriások helyére neveli az apró csemetéket. Az idén fűződik nevéhez először két holdon tölgymagvetés, aminek jövőre mutatkozik meg az eredménye. Akkor kelnek a csemeték. Nyáron félszáz állandó munkás dolgozik irányításával, télen egyedül marad. Naponta tíz kilométereket gyalogol, könnyű öltözékben, vállán kétcsövű vadászpuskával és éle- mózsiás oldaltáskával. A fenyőfákat éjjeli, nappali, hajnali és alkonyi ellenőrző útjain védi a meggondolatlan kártevőktől. Családja Szilvásváradon él, tízéves kislányának esténként az erdő szépségeiről, az erdő életéről mesél. Csuhány József erdészdínasz- tia továbbművelője, édesapja, nagybátyja, öccse is erdész. Ö két évtizede dolgozik az erdészetnél, levelező úton végezte el a szegedi erdészeti technikumot. ★ Mikes* László fatermelő az üzenet ás a szecska a lovaknak. ★ Visítva harapja a fát Mikesz László kezében a Stihl motorfűrész. A fatörzs egyik oldalát vízszintesen vágja harmadrészig, felülről éket vág, aztán a másik oldalról nyomja gépét a fa törzsének. Elekor hangzik a „Vigyázz!” mert a délceg faóriás először megremeg, meginog, aztán hatalmas harapja a fa törzsét. Két perc alatt kidönt egy 80 centiméteres bükköt, kézi fűrésszel egy óra kellene hozzá. Répáshuiai, mindössze 36 éves és már két évtizede elmúlt, hogy először kiment a fatermeléshez. A hár- masfkúti munkásszálláson lakik egész héten, az ünnepeket, a munkaszüneti napokat tölti csak odahaza. Esténként televíziót néz, a jól felszerelt munkásszálláson ízes vacsora adja a kalóriát a másnapi munkához. Bükki emberek, időseb bek és fiatalabbak, a napnak j minden órájában szembenéznek a veszéllyel, dacolnak a < hideggel, a széllel. Évtizedes küzdelmük a természettel az erdő védelmében, az erdő értékes kincseinek kiterme- I lésével telik el. A megpróbáltatások, a szívósságot, j ügyességet kívánó munka formálja őket minden évben * ellenállóbbakká. ,Magabiztos tekintetük, acélos karjuk 1 biztos járásuk az, ami közös jellemzője a bükki embe- j reknek. i Fónagy H. Lajos rönkelőkészítő ta. a korán leszálló alkonyban tűz mellett hámozza az estebédre szánt krumplit. :ér Az erdőmunkások nagyobb része ritkítja a farsngeteget. Csuhány József erdőművelő erdésznek viszont az a feladata, hogy megvédje kerületében az élőfa-állományt. Az ellentétes feladat, nem kelt haragot, nem ellenük védi az erdőt. 6 ^XiPÖJSáG tit&L december 25.» péntek A Róna-Bükkön emlékeznek oiyan szélviharra, hogy aki az egyik lábát felemelte, azt ledöntötte a szél. Félelmetesen hajlongtak a faóriások, de az olyan embert, mint Szaniszló Lajos, a rendkívüli időjárás sem rendíti meg. Társával, Varró Albert fogatossal az indító kötélpályát szolgálja ki. A hóban szánra rakja a rönköket, de amikor a lovak latyakká tapossák, a kocsi eleje után köti láncokkal. Egyetlen munkaszerszáma egy keskeny ívű balta, amit boszorkányos ügyességgel forgat a kezében.. Azzal üti a rönkhúzó ekéket, emeli, görgeti a felszabdalt íatorasekefc , Pilisy Elemér „Földön járó csillagok" Megkezdődlek a jelentkezések a tévé világirodalmi A Magyar Televízió által szervezett világirodalmi társasjáték, a „Földön járó csillagok” előkészületed már javában folynak a megye könyvtáradban. Bár az első témára, — „A görög dráma” — a jelentkezéseket csak január 2-án zárja le a Megyei Könyvtár, A részvevők között technikusok« csgésaaégügyi dolgozók, társasjátékára mérnökök, pedagógusok szerepelnek. A vetélkedőn résztvevők számát jóval felülmúlja az érdeklődők száma. Vannak, akik az első .tv-adist várják, hogy akkor tájékozódjanak majd a kérdések minősége, a színvonal, a versenyzők tudása és felkészültsége felől — Add ide! — Nem adom! — Irigy vagy ... — Nem vagyok,, de neked is van játékod, ez az enyém, nem adom . .. Anyu . . . Juci el akarja venni a . . . — Szólj már ezeknek a gyerekeknek, mert megbolondítanak . . , — Szólj te, te vagy az apjuk . . . — Annyuuuu... nem adja . . . Add ide . . . — Hallod, szólj már rájuk. ! Ezt nem lehet ki-. bírni, mit üvöltözik ez a két ronda kölyök . . . Hát az embernek még karácsonykor sincs nyugta itthon ... Hallod! — Te vagy a férfi, s mindent nekem kell csinálni. . . Még karácsonykor is ... Nem szólok nekik . .. Juszt se, érted? És tíz perc ijiúlva mindenki mindenkit szid, a gyerekek s az asszony sír, a férj káromkodik, a játékok összetörve ... Hiába, karácsony van, a béke és a szeretet ünnepel r- ó) \ JO Bízzunk a sikerben, Éva! Nagy, fehér ágy, egy a janiikba kapott világvevő rádió, betegtársak. Egy ajtó, egy ablak, amelyen át a külvilágról érkezik némi Világosság, zaj. Ezek a’ társai évek óta. Unalmas és fájdalmas minden, mint a betegsége, amely a kórházi ágyhoz szögezi. Nehéz, szinte kibírhatatlan helyzet. Sokszor kétségbeejtő és még a sírás, a könyörgés sem segít itt, az idegosztályon; Az izgalom csali késlelteti a gyógyulást. Türelemre, akaratra, munkára, élni akarásra van szükség, hogy sikerüljön az orvosok nehéz, nem mindennapi küzdelme, hogy lábra állítsák, visszaadják mozgásképességét. — Talán sikerül! örökös bizonytalanság. Ma azonban az . előjelek biztatóak __ Csak bí zni és akarni kell! Ez a legnehezebb: bízni és akarni. De ma ez a legnagyobb, legszebb karácsonyi ajándék. Hogy bízhat. Remény, kedhet ismét a fehér falak között: a legközelebbi karácsonyi ünnepeket talán már nem itt tölti.., Ülünk egymással szemben. Ö az ágyban, én a kórházi széken, látogatóként. Mindketten zavarban vagyunk. Kovács Éva azért, mert nem tudja, mit akarhat tőle az újságíró, magam pedig a kérdések miatt. Hogyan kezdjem a beszélgetést, hogy a szó ne okozzon fájdalmat? Éva találja fel élőbb magát — Nyugodtan kérdezzen bármit. A betegségemről is beszélgethetünk. Szívesen válaszolok. Később rám tekint. Kérdéseket vár a huszonegyéves, barnaszemű, szép arcú Éva. Homlokán, arcán apró izzadság- gyöngyök fénylenek, a mozdulni akarás árulkodó jelei. Párnáira könyököl, így tartja fel magát az ágyban és így válaszolhat kérdéseimre: • — Hevesen születtem. Anyám 1945-ben meghalt, apám nyugdíjas vasutas, most a pincegazdaságnál dolgozik. Négy órát minden nap. Az egri Szilágyi Gimnáziumban érettségiztem, — Testvérei? — — Egy orvos bátyám van. Kiskúnfélegyházán lakik. — Meglátogatja? — Ritkán, nagyon ritkán.. Keveset törődik velem. S aztán egyre jobban belemelegedünk a beszélgetésbe. Már nevetünk is egy-egy dolgon ... Betegségére kerül a szó. Éva elmondja, hogy a gerincvelőt támadta meg a betegség 1962 áprilisában, amikor vesegyulladási tünetekkel jött be az egri kórházba. Alapos vizsgálat után azonban kiderült, hogy nem az 1958-ban végrehajtott veseműtéttel van baj, hanem a hátgerincével. Napról naipra fájt a dereka, egyre jobban zsibbadt a lába, és végül fekvő beteg lett. Megbénult mind a két lába. Már érettségizni is innét, a kórházból vitték el a nővérek, akik nagyon szeretik őt és állandóan a kedvében járnak. Az is igaz, hogy egy évvel ezelőtt a betegsége odáig fajult, hogy kezét, derekát sem tudta mozgatni, nem érezte végtagjait. Budapestre szállították. Operációt akartak rajta végrehajtani, de édesapja és dr. Kolorites László, főorvos közbeléptek. Nem engedték. — Szerencsére! — mondja Éva — veszélyes vállalkozás lett volna. Márciusban vissza is hoztak Egerbe, s azóta lassan gyógyulok. Már csak a lábaimmal van baj. A j.obb.lá^a~ mat időnként érzem, hogy zsibbad. Ezt jó jelnek tartom. És ez valóiban nagy eredmény a gyógyításban. Az orvosok is így tartják. Abban bíznak, hogy Éva egy szép'napom elhagyja a kórházat. Hosszú hallgatás után a mindennapokra terelődik beszélgetésünk fonala. -Arról érdeklődöm, mivel tölti napjait,, ho- gyan tudja elütni az egyhangú órákat a betegágyban. — Teljesült a vágyam — magyarázza csillogó szemmel —, az volt a kérésem a főorvoshoz, hogy szerezzenek valami munkát részemre. Dolgozni akartam! Sikerült! Az egri városi KlSZ-bizottság segítségével a Háziipari Ktsz-nek dolgozom. A fogkrémé® tubusokat para- fázom. Egy kilóért hat forintot fizetnek. Kétszáz forintot keresek havonta. De nem a kereset a lényeg, hanem az, hogy dolgozom. Azóta ^megjött a hangulatom, kedvem van élni, s lehet, hogy a gyógyulásomban ez is közrejátszik. Köszönet érte a város kiszeseineK. ...S máris hozzáteszi: szeretne kapcsolatot teremteni a kiszesekkel, hiszen ő is KISZ- tag és olyan kevés a látogatója. Néha meglátogatj ált volt osztálytársai, tanárai és édesapja. Sokat olvas. A postás mindennap otthagyja asztalán a napi újságokat. És ő rendszeresen mindent elolvas a lapokból. Leginkább az életrajzi regényeket szereti. Sajnos^ időmként látási zavarai is vannak. Nem erőltetheti a szemét. \ —, Szeretem az embereket. Amióta beteg vagyok, egyszer voltam moziban. Akkor is engedélyt kellett kérni, hogy a tolókocsival berpehessak a, helyiségbe. Néhányszor a Nép- kertbe is kivittek már a tiszta levegőre, és ón ilyenkor sokáig nézhettem a sétálókat... Kicsit irigykedtem is: jó lenne közöttük, velük sétálni. — Éva! Táncolunk mi még együtt! — Táncolni? Bárcsak igaza lenne! Én legalább lassan, csak nagyon lassan, senkitől sem támogatva, szeretnék járni Menni! Érti?! Járni szeretnék Bízzunk a sikerben, Éva! Fazekas István
