Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-19 / 297. szám
Haldokló népművelés Egerfarmoson négy pedagógus van jelenleg. Egy házaspár és két képesítés nélküli nevelő. A házaspár családi és egyéb elfoglaltságai miatt nem vesz részt a művelődési élet irányításában. A másik két tanító alig néhány napja került a faluba. Ki csinálja, ha nem a pedagógusok? — gondolták a falu vezetői, s különösebben nem is törték a fejüket azon, hogy valami megoldást találjanak. Hiába, Egerfarmoson nem kell a kultúra az embereknek — szögezték le magukban — s ezzel el is intézték a dolgot. Egyszer igaz, össze akartak hozni egy értelmiségi ankétot, amelyen megbeszélték volna a kulturális élet lehetőségeit, de aztán ebből sem lett semmi. — Az a baj, hogy mindenki megy a saját feje után, s nincs meg az összhang — mondotta Tiboldi Sándor, a művelődési ház igazgatója, egy kis keserűséggel, s nagy adag belenyugvással a hangjában. Sürgős segítséget1 összefogás és főleg komoly akarás nélkül pedig maguktól nem mennek a dolgok. Valakinek irányítania és össze kell fognia a népművelési munkát. Sajnos, a művelődési otthon igazgatója, aki „civilben” a MÁV dolgozója, nem rendelkezik elegendő tapasztalattal és szabad idővel, hogy a reá háruló feladatokkal kielégítően el tudja látni. A községi vezetők természetesen nem egyedik felelősek azért, hogy teljesen ellaposodott, jóformán meghalt minden községben. A járási tanács vb művelődési osztályának is feladata, hogy ellenőrizze, mi több, segítse a falut. Különösen ilyen nehéz helyzetben, amikor már nehezen lehet helyrehozni, kijavítani a hibákat. Most kellene a sürgős segítség, tovább kellene lépni annál, hogy újra és újra leszögezzék a falu vezetői: nincs kulturális élet Egerfarmoson. Ha a járási művelődési ház a község vezetőivel közösen megbeszélné, mérlegelné a lehetőségeket, hogyan lehet újra elindulni az úton, milyen új formákkal kísérletezzenek, akkor bizonyára újra éledezni kezdene a kulturális élet. S ehhez a munkához felhasználhatnák a faluba került két új pedagógus lelkesedését, szorgalmát is. (kaposi) Mindenütt sár. A nap bágyadt melege felolvasztotta a szántóföldeket, utakat borító vékony hótakarót, a fagy is felengedett. Ha valaki véletlenül lelép a falu belsejébe vezető keskeny betonszalagról, bokáig merül a híg latyakba. A házaktól távolabb, ott, ahol a szántóföldek kezdődnek, lánctalpas birkózik a ragadós földdel. Ez a kép ragadott meg, ahogy mentem a faluba, s a későbbiek folyamán valahogy jelképnek is tűnt a szememben. Legalább is ami a község művelődését illeti. Tervek papíren Ugyanúgy, mint a megye többi községében, Egerfarmoson is elkészítették a falu művelődési tervét. Ez a terv azonban idáig csak papíron van meg, senki nem látott hozzá, hogy az elképzeléseket valóra váltsa. Az elmúlt években még jól működő színjátszó csoport most gazdátlan, nincs, aki irányítsa. Az ismeretterjesztő előadásokat nem látogatja a falu lakossága. Tavaly még megszervezték a felnőtt dolgozók általános iskolájának hetedik osztályát, az idén már senki sem jelentkezett a nyolcadikba Ugyanígy csődöt mondott a tavaly szervezett termelőszövetkezeti szakmunkásképző tanfolyam is. A KISZ-klub hónapokig üresen szomorkodik, senki sem látogatja. — Egy év óta nincs itt semmi a faluban, legfeljebb betérnek az emberek kártyázni a kocsmába — mondja a községi tanács vb-titkára. Teljes érdektelenség, passzivitás a művelődés terén, — ez jellemzi a községet. Ahogy a falu vezetőivel beszélgettünk, mindig erre a megállapításra jutottak. ... de miért? Régebben pedig, ha nem is túl élénk, de valami kulturális élet volt a faluban. Előadásokat szerveztek, kulturális vetélkedőn vettek részt, vagy legalábbis összegyűltek az emberek egy kis beszélgetésre. Ma már azonban még ez sincs. Többen arra hivatkoztak, hogy a televízió hatása bénította meg a kulturális életet. Ma már több mint hatvan készülék van a községben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban egyre nő a tévé-kedvelők száma, azonban hiba lenne csak a televíziót okolni a haldokló népművelésért. A tanácstitkár elmondta, hogy például a színjátszó csoport előadásait ma is szívesen megnéznék az emberek. Tehát nem az emberek érdeklődésével van a hiba, inkább azzal. I Kis hogy nincs senki, aki komolyan foglalkozna Egerfarmoson a kulturális élettel A faluban Menhely, szülő, állami gondozás A reményt meg kell kockáztatni! — Ez a mondat summázta és mottója egy líraían szép történetnek, amely regényből került át a íiimsza- lagra. Pierre gyári munkás az egyik dél-francia nagyvárosban. Táviratot kapott Korzika egyik falucskájából, ahol éppen egy lányanyát temetnek. Pierre a polgármester és a falusi közösség szerint, atyja a lányanya tízesztendős kisfiának. Magához kell vennie ezt a fekete hajú, fekete szemű, értelmes fiúcskát, ha élve akar elmenni szerelmes éveinek regényes és vadregényes színhelyéről. Pierre egy hónap szabadságot kért a gyártói, hogy vonakodva vállalt fiának elhelyezéséről gondoskodjék: nyeglén, kicsit szégyellve örökbe akarja adni Pietrót. A favágóknál nem hagyja, mert embertelen a munka, a vándorkereskedő szép özvegyénél sem látja biztosítottnak a szabad éietet fia számára. A hegyi pásztornál, hosszabb kóborlás és éhezés után, szeretné ott felejteni, mert enni csak kell és ha evés van, majd csak történik valami. Ez a filozófia a kisember kis egzisztencializmusa. Pietro felébred, amikor éjszaka szökni akar tőle az apja. Mindig is naplopóként és gazemberként emlegették Pietro előtt az apját, így hát belenyugszik az elválásba: új gondozójával, az öreg pásztorral és annak unokájával együtt hajtják a völgy felé a nyájat, amikor a sziklák tetejéről Pietro, a tagbaszakadt, álmodozó, szabadságra és kalandra vágyó francia munkás hívja a fiát a megmásíthatatlan . ösz- szetartozás, a szeretet szavával. A forgatókönyv írói — Ellio Vittorini, Remo Forlani és Francois Villiers — nemcsak a természeti szépségekben bővelkedő Korzikát barangolják be velünk együtt, de csendes, lírai lázadást örökítenek meg, azt, ohagyan egy francia kisember szeretne elindulni ’ álmai, vágyai • után. Néha csak egy mozdulattal, egy félig odavetett mondattal adjék kritikáját a mai élet fonákságának: a gyárban' apró részlet- munkával fecséreli el az ember az idejét, a favágók sorsát a kemény munka a fatörzsekhez köti és a baltán, fűrészen, kívül alig ismernek mást a világból ezek az emberek. A víg özvegy is rabja saját vándorboltos szenvedélyének, mert bár pénze van, barátokat is tarthat, utálhatja kicsiny, vasfejű rokonait is, mégsem szabad, mert nem tud kitömi koloncai és basáskodó hajlamai közüL Üzleti szempontjai miatt nem fürödhetik a tengerben, mert a falusi asszonyok ilyen erkölcstelenség láttán nem vennének tőle többé. A modern élet tele van megalkuvásokkal, az egyetlen út a szabadság felé: a csavargás. Francois Villiers, a film rendezője Pierre-nek, a magányos férfinak, az önmagával és másról sem sokat tartó kispolgári egzisztenciának lírai karakterképét rajzolja meg. Nincsenek nagy mozdulatok ebben a szürkének induló történetben. Nagy szavak sem csattannak el, csak sorsok találkoznak és távolodnak, míg apa és tízesztendős fia körül be nem zárul a szeretet édes bilincse. Ebben az apró történésben a tájak, az utak, a fák, a tenger, a korzikai házak és emberek csak az idő jelzésére szolgálnak, türelmetlenné teszik a nézőt egészen az utolsó fordulatig. A rendező maradéktalanul lírát ad és hozzá kedélyes bölcselkedést. Paul Soulignac operatőr a korzikai tájakat, az erdőt, az utakat a tengert derűs lélekkel örökíti meg. Pierre Mondy játssza a gyári munkást, Digi Peregő a vásározó özvegyét. Előbbinél a tétovázó szabadságvágyat, utóbbinál a harsány életkedvet érezzük helyes vezérmotívumnak. A filmnek nincs közönségsikere, pedig nem érdektelen alkotás. (farkasd Ünnepi díszben pompázott az elmúlt héten a színház. De az ünnepi külső mögött ott szerénykedtek: az egyszerű, hétköznapi események is. Ezekről ad hírt a krónikás. ★ Készül a színház a Leányvá- sár bemutatójára is. Már szilvesztereste ezzel az operettel kívánja szórakoztatni mindazokat, akük évek óta a színházban töltik szilveszterestjüket Egyébként a Leányvásár hivatalos bemutatója 1965. január 9-én, pénteken este lesz. ★ Még két „hétköznapi* hin két darab előkészületeit kezdte meg a színház. Az egyik Gyárfás Miklós Kisasszonyok a magasban című vígjátéka, a másik Madách Az ember tragédiája, Bár a darabok szereposztását még nem tették közzé, any- nyit sikerült megtudnunk, hogy Madách művét Orosz György, a miskolci Nemzeti Színház főrendezője és Lacina László, az egri színház rendezője állítja színpadra. Évát Balogh Emese, a miskolci előadás országos hírű Évája alakítja. A Kisasszonyok a magasban rendezője Hegedűs László, a férfi főszerepet az egriek régi kedvence, Varga Gyula alakítja. A közeljövőben több egri színész lép színpadra Miskolcon: Kovács Mária, hehoczky Éva, Csapó János, Bálint György és Somoss Zsuzsa írta alá a napokban a vendégszereplésre szóló szerződést. Hogy mely darabokban és mit játszanak* az még előttünk is titok. ★ Szóljunk végül két örvendetes családi eseményről is. Egy kisfiú és egy kislány sírásával* nevetésével lett színesebb a színház emberhangú zenekara. Kopetty Lia kisfiúnak, Láczay Zoltán szervezőtitkár felesége pedig (kislánynak adott életet —czy. (12) Most már az is világossá vált előttem, mit tartalmaznak azok a ládák. Egész biztos, abba rejtették el az értéktárgyakat. Elgondolkozva bámultam ki a kocsi ablakán. A táj alig változott. Füves, bokros síkságon haladtunk. Mindenütt legelő és csordák, amerre a szemünk ellátott. Hébe-hóba kisebb helységeken haladtunk keresztül. A lakosok kíváncsian néztek utánunk, de sohasem tartóztatott fel senki. Estefelé értük el célunkat. Egy kisebb falu volt Santa Fé közelében, a Parana folyó mellett. Egyszerű faházak váltakoztak pompás villákkal. Az utcákat aszfalttal burkolták. Az utca végén a segédtiszt megállt és az egyik bennszülöttől kérdezett valamit. Az kezével a másik betorkolló ut4 XÍPBJS&G lítöi. december 19., szombat cára mutatott. Elindultunk abba az irányba és egy hatalmas, fehér villa előtt álltunk meg. Gondozott kert közepén terült el a ház. ...ezt a biztos búvóhelyet A segédtiszt kiszállt a kocsiból és belépett az előkertbe. Mi az autóban várakoztunk. Néhány perc múlva két elegánsan öltözött férfi társaságában tért vissza. Az ismeretlenek közül az idősebb üdvözölt bennünket és társát titkárjaként mutatta be. Mindketten csaknem folyékonyan beszéltek németül. A titkár beszállt a kocsiba és az ő útmutatása alapján haladtunk tovább. Egy órán keresztül göröngyös úton száguldott az autó* Csak ritkán találkoztunk emberekkel. Úgy tűnt, mintha ez a vidék teljesen lakatlan volna. Egy elhagyott szélmalom előtt álltunk meg. Köröskörül mocsár és zsombók. „A mocsár nagyon veszélyes” — jegyezte meg argentin kísérőnk. „Nem ajánlom, hogy bármelyikük is belekeveredjen.” Beléptünk a malomba. Rögtön észrevettem, hogy itt évek óta egyetlen gabonaszemet sem őröltek. Most raktározásra használhatták. Mindenütt megrakott zsákok halmozódtak. Keskeny csigalépcsőn szálltunk le a pincébe. Ember nagyságú sziklatömbökből állt a pince burkolata. Széles volt és magas. Kísérőnk megállított az egyik falfelület előtt bennünket és eltűnt az egyik beugróban. Hirtelen az egyik sziklatömb csikorogva fordult el előttünk. Ajtó nagyságú nyílás vált láthatóvá. Titkos bejárat! A titkár lámpával a kezében jött vissza* és elnevette magát, ahogy meglátta elképedt áb- rázatunkat. „Ez a rejtekhely bejárata” — mondta még mindig nevetve és felszólított, hogy kövessük őt, Óvatosan tapogatóztunk végig a folyosón. Szűk volt és körülbelül 40 méter hosszú. Szűk bejárati ajtó zárta el utunkat. Az argentin fordított egyet valami mechanizmuson és az ajtó kinyílt. Egy nagyobb helyiségbe léptünk be. Talán 10 méter hosszú és 8 méter szeles lehetett A padlón régi szőnyegek hevertek. A falak itt is sziklakockákból álltak. ajtó nyílt, mögötte keskeny folyosó. Az argentin mindent megmutogatott aprólékosan. Itt volt a mosdó és a WC. A folyosó nem lehetett 10 méternél hosszabb. Végéről két helyiség nyílt, amelyet épp úgy rendeztek be, mint az első szobát Ezek között a falak között kellett számos hónapot eltöl- tenem, Az utolsó szobában vertem fel tanyámat, amelyet felmásztunk a szélmalom tornyába. A réginél erősebb rádióadót találtam itt Jó vétellel tudtam kapcsolatot teremteni elhagyott szállásunkkal; Azonos időpontban meghatározott üzenetet kellett leadnom, amit kísérőm már előre rejt jelzett Megérkeznek a ládák A segédtiszt volt az egyetlen, aki búvóhelyünket bármikor szabadon elhagyhatta. Néha egész nap úton volt. Néha a rádióüzenet szövegéből azt vettem ki, hogy azon fáradozik, épségben érkezzenek meg hozzánk a ládák. A fal mellé széles ágyat helyezhettek vendéglátóink, rajta szalmazsák és pokrócok, Két szék és egy asztal egészítette ki a szoba berendezését. A szoba másik felén még egy Egyetlen percre sem állhattam ki a malom elé. Még éjszaka sem engedtek ki friss levegőt szívni. Ebben a szikla- odúban nedves, elhasznált volt a levegő. Kínszenvedést jelentett a légzés is. A többiek éjszaka órát hosszat tartózkodtak kint, nappal aludtak. Állandó fejfájásom volt és rosszul éreztem magam. Étkezésünk hideg ételekből állt, amit a segédtiszt magával hozott a városból. Ö volt az egyetlen, aki jól érezte magát és makkegészségesen nézett ki. Az admirális is nehezen viselte el az egyhangú, nélkülözésekkel teli életmódot. Bár nem mondta, de észre lehetett venni, hogy ő is szenvedett. (Folytatjuk) felügyelet nélkül nem hagyhattam el. A szomszédos lyukban az admirális rendezkedett be Kényelmesen, elöl a segédtiszt lakott, Mindennap bejött értem és saját gyermeke, 94 pedig olyan, akit a scrrs az utóbbi negyven esztendőben megfosztott a szülői ház melegétől, aki hosszabb-rövidebb időt töltött Kiss Kálmánnénál s megismerte az igazi anya aggódását, féltését, takaró-igazitó sze- retetét, együttérző kedves öröméi. A menhely ma már a lomtárba kerülő forgalmak közé tartozik. A fiatalok nem is emlékeznek rá, s azok, akik valamikor a menhelyi gyermekek „egyenruhájátí” viselték, szeretnék emlékezetükből is kitörölni ezeket az éveket. Ma is vannak olyan szülők, akik felelőtlenül, nem törődve a gyermek szeretetet váró, bontakozó értelmével, eldobják maguktól az általuk teremteti életet. Ma is sok csecsemő és gyerek van, akik nem tudják személyekkel azonosítani ezeket a szavakat: édesanyám édesapám. De ma egy ország vigyázza őket. Állami intézetekben, felkészült pedagógusok gondoskodnak arról, hogy a hiányzó melegséget pótolja a közösség melege, a hiányzó apát és anyát a társadalom segítőkészsége. (R. SJ A menhelyről nem lehet szomorúság nékül beszélni. Menynyi, de mennyi megaláztatást, szekturát, verést és nélkülözést kellett elviselniük azoknak a gyerekeknek, akiket nem tudott óvni a szülői szeretet, akiket az utcára taszított a nyomor, akiket úgy hívtak: men- helyiek! Ezren, tízezren voltak ilyenek. A pamutkord ruha mesz- sziről hirdette: menhelyi gyerek. Akinek nem jutott hely az intézetben azt a sors nevelőszülőkhöz vetette. Voltak szerencsések, akik jóérzésű emberekhez kerültek; az 6 meleg emberségük pótolja a nélkülözött szülői szeretetet. A zöme azonban az életnek csak az árnyékos oldalával ismerlcedett meg, a nélkülözéssel, a gorombasággal, a szülő nélküli élet kínos-keserves valóságával. A gyerek csak arra kellett, hogy elvégezze a munka rosszát, s ! az érte járó néhány pengő tel- | jesebbé tegye a család jove- i delmét. Az előbbi kivételhez tarto- j zott egy asszony Kisújszálláson. I Kis Kálmánnénak hívják, gyerekeinek száma száz. Enyugién szólítják anyámnak, édesanyámnak’’. Közülük hat A világ végéig Francia — olass film
