Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-07 / 262. szám
I NADASS JÖZSEP: Teszik, mit tenniük kell Szeretem az épület-állványokat, Nem méltatlankodom, ha elállják a járdát, Csendben, bólogatva, kikerülöm őket, Hálás szemmel pillantok vissza reájuk. Egy német szociáldemokrata 1920-ban Oroszországba utazott, hogy saját szemével lássa az ottani helyzetet és találkozzék Leninnel, (Sokan érkez- tek aitokor ezzel a céllal.) Vrangel és Pilsudski ellen még folyt a harc, s a vendég szemében Oroszország a teljes összeomlás és éhínség képét mutatta. „No igen, valami csoda folytán átvészelte néhány nehéz esztendejét, ezután azonban — gondolta a német — a forradalmi lelkesedésnek már el kellett apadnia, az emberek halálosan kimerültek.’, Kertelés nélkül akart beszélni Leninnél — éles, nyűt kérdéseire ugyanolyan nyűt válaszokat várt. Felkészült, hogy elfogulatlan bírája legyen mindannak, ami Oroszországban végbemegy. Ehelyett pedig lélekszakadva kéllett válaszolnia azokra a kérdésekre, amelyekkel Lenin halmozta el őt Imin arról faggatta: miként volt lehetséges, hogy az egyik német fejedelemségben kikiáltott tanácsköztársaság, mélynek kormányzatában ez a független szociáldemokrata is részt vett, mindössze három napig tarthatta magát A német logikusan kifejtette, hogy a szociáldemokrata párt jobb- szárnya elárulta őket a nép nem volt eléggé öntudatos, nem készült még fél eléggé a szocializmusra s a döntő pillanatban nem támogatta mm- káekormányát — És maguk mtt tettek azért, hogy a nép higgyen és támogatást nyújtson önöknek? — kérdezte bizalmatlanul Lenin. — Keltett, hogy higgyenek nekünk — felelte sértődötten a „független”. — Ml hús vagyunk a nép húséiból. Ügy vagyunk a néppel... no, mondjuk, mint a gomb a kabáttal, «mélyhez hozzávairták. Lenin elmosolyodott: — Hm, tegyük féL, hogy fgy van. De mégis, mit tettek önök raját népükért? — Mit tehettünk volna három nap alatt? — álmélkodott a német. — Ügy? Nos, nevezzen meg csak egy olyan törvényt, vagy rendeletet, amelyet a három nap alatt kihirdettek és megpróbálták végrehajtani — Törvényekre, rend eletekre nem is került sor. Kormányunk, ismétlem, csak három napig létezett. Lenin azonban kérlelhetetlenül folytatta: — Három nap! önök ezt egyáltalán nem használták ki! Hogy is támogatta volna önöket a proletariátus, amikor még a gyárak munkás-önkormányzatát se tudták életbe léptetni! A parasztok azért nem álltak önök mellé, mert önök egy mukkot sem ejtettek ki arról, hogy felosztják a nagybirtokokat Egyáltalán mit értek él önök? Annyit, hogy feszesen begombolkoztak és ünnepélyesen bevonultak a megszökött miniszterek dolgozószobáiba? Ez kevés. Ez megbocsáthatatlanul kevés. Ezért nem tarthatták magukat három napnál tovább. Mi viszont, amint látja, már több mint három esztendeje tartjuk magunkat és bízunk benne, hogy örökre! A „függetlent” lenyűgözte ez a sok önbizalom és hirtelen, elvesztve hidegvérét^ így kiáltott fel: — örökre? Hát a gömb? — Miféle gomb? — kérdezte csodálkozva Lenin. — Ha holnap akár önnek, akár énnekem leszakad és elvész egy gombunk, akkor mi tesz? Őszintén megmondom: mint volt szabó, utána érdeklődtem... — A, ön szabó? — érdeklődött Lenin. — Az, de mit érek vele? Itt, önöknél, Oroszországban nem árusítanak gombokat. Az ember a hősiesség csodáira képes, legyőzi minden ellenségét és egyszerre csak egy nevetséges apró dologban tehetetlen: elvesztette a gombját! önöknél leálltak azok a gyárak, amelyek a legegyszerűbb, mindennapi holmikat állították elő. Az emberek már évek óta úgy élnek, hogy képtelenek beszerezni azt, amire szükségük van. Nem luxustárgyakról beszélek, hanem a gombokról! I-enin elnevette magát: — Azt akarja ezzel mondani, hogy ha leszakad a nadrágunkról a gomb... Valóban igaza van: a nehézkedési törvény értelmében te kell csúsznia. (És bizalmasan közel hajolt a némethez.) Elárulok egy titkot önnek: nem fog lecsúszni. A zsineget még szorosabbra húzzuk a hasunkon és remekül tartani fog, amíg csak él nem űztük Vnangelt Azután pedig tesz bőven a mi országunkban gomb is meg minden egyéb hasznos holmi. Nem kisebb lelkesedéssel fogjuk gyártani ezeket, mint ahogyan harcoltunk. Addig azonban arra kérném, kedves elvtárs, hagyja békében az én gombomat. — Bocsánat — hebegte a német, tűn heves vitájuk során mindvégig csak csavargatta Lenin kabátgombját. Később együtt indultak egy munkásklubba, ahol Leninnek gyűlésen kellett felszólalnia. Nyár volt, Leninnek a sietségtől melege lett, kigombolta kabátját, s ékkor — lepattant a gomb, amelyet vitapartnere oly buzgón csavargatott Lei pattant és elgurult a járdán. Lenin észre se vette. De nem úgy a német ű észrevette, még Az egyfk parasztháziban, j amikor belépett, mindjárt Le-3 nin képe vonta magára figyel-? mét A fényképből nagyított j képen Lenin kabátot, sapkát 3 viselt: pontosan ugyanazt, 1 amely az emlékezetes séta ide-; jén volt rajta. Az idős háziasz-" szony látta, hogy a külföldi vendég figyelmesen nézegeti a ké_; pet, büszkén mondta hát neJti:< — Iljicsnek ezt a kabátját; különösen jói ismerem. — Mit akar ezzel mondani ? j — kérdezte értetlenül a né-^ met. Az asszony erre elmesélte,<j hogy öt évvel azelőtt, amikor] még a városban dolgozott —] egy gyári Klubnak volt a taka- ' rítónője —, Lenin odaérkezett] egy gyűlésre. Ö szokás szerint] egy pohár teát tett a szónok elé, 5 s közben egy gyors pillantást? vetett Leninre, majd a széken] fekvő kabátjára. Feltűnt neki,? hogy a nem új, de még jólj használható bársony galléros <j kabátjáról hiányzik egy gomb. ; Lopva elvette a kabátot és be-? vitte saját Ms kamrájába aj lépcsőféljáró alá. Node ezután í mit tehetett? Tartalék-gombjai? nem voltak, és hát az idők is 5 megváltoztak. Azelőtt elszaladt j volna a boltba vásárolni. Nos, gondolta, hátha sikerül, j és letépte saját mellényének? egy gombját (persze nem volt! ugyanolyan, mint Leniné: M-? sebb és az alakja is más), az-j tán jó erősen, legvastagabb fo-2 nalával hozzávarrta a kabát-] hoz. Nemrág a községi szövetbe-? zeti boltban járt, s ott Lenin? nagyméretű ‘képét pillantotta? meg. Ránézett és — egek! —? ott látta a kabáton azt a gomnagyobb zavarba jött, felvette és zsebre tette a gombot Minden eshetőségre — ezt gondolta —, aztán valahogy majd módja lesz helyrehozni baklövéseit Miután a klubban a gyűlés véget ért — Lenin a szovjet hatalom időszerű feladatairól, a katonai és a termelési arcvonalról beszélt —, ismét Mléptek az utcára. Ekkor a német elképedve látta, hogy Lenin kabátjának minden gombja a helyén van. Hát ez miféle csoda? Hiszen Lenin alig tíz percre tette le a teremben a kabátját és maga mögé, a székre rakta. Kinek sikerült ezalatt felvarrnia a gombot? És hon- nét vette? Kétségtelen: az ország vezetőjének öltözékét egy külön ember figyeli állandóan, másként nem is lehetne megmagyarázni a történteket — hiszen a lepattant gomb még változatlanul ott lapult meg a német vendég zsebében... Néhány évvel később, amikor Lenin már nem élt, az em_ lített független szociáldemokrata, aki kommunista lett, újra a Szovjetunióba utazott. Örömmel tapasztalta, hogy az ország feléledt, pezsgő építőmunka folyik benne és sok mindenféle áru kapható nemcsak Moszkvában, hanem az általa felkeresett falvakban iß. bot (Jobboldalt, felülről a másodikat), amely az ő mellényé- j lói származott... Elkérte a képet, hazavitt* és] a tükör mellé tetté. Azóta naponta többször is megnézte. — Az én gombom - látható rajta! A német vendég végighallgatta a történetet, alaposan szemügyre vette a képet, némán bólintott, mintha ezt mondaná: „pontosan így történt” — majd előhúzta mellényzsebéből a gondosan papírba göngyölt gombot (a papíron ott állt a séta dátuma), s a sók- éve magánál őrzött emléktárgyat, Lenin gombját, az asszonynak ajándékozta, őszinte, örömmel. így gondolkozott ugyanis: minden jog és méltányosság értelmében csak ez az asszony lehet annak tulajdonosa. íme, gondolta, bizonyítéka ez annak, hogy a szovjet hatalom belső lényegénél fogva a nép hatalma, s a világhírű politikai vezető meg a takarítónő e hatalomnak nem két pólusát jelenti. Hanem ez a parasztasszony Lenin valamiféle nénikéjének, dajkájának érzi magát... Nos, hát, amint mondani szokás: Isten adja, hogy örökké így is maradjon! (Fordította: Radá György) Némán állnak, tűrik a pallókon a lábak dobogását. Egyre feljebb segítik a falakat, emelőket« Vaskapcsok szorítják őket, így van ez rendjén, Tudják ők jól. Az erdőkre, ahol születtek, csak ritkán emlékeznek vissza, A lomboktól, szülötteiktől, már régen elbúcsúztak, Az emberi város segítői lettek. Ritkán látnak már tarka pillangót libegni. Utcáról-ntcára vándorolnak. Ha már áll a fal, ha már gagyog a homlokzat, Indulnak, költöznek, új munkára sereglenek, Csapatba összeállva, Teszik, mit tenniük kell. Egyszer, éjszaka, felkelek majd ágyamból; Lebaktatok a sötét utcára És megsimogatom a szilárdan állót, Amint őrhelyén némán elmereng. PAPP LÁSZLÓ: A legszebb ősz Az volt a legszebb ősz ezen a földön; A meggyötörtek szép diadalai Vad, gonosz urak végső, nagy kudarca S egy régi álmodott korszak hajnala. Megindultak az elszánt proletárok, A sztyeppékről a muzsikok hada, Seregeitek a Téli Palotához És fölzengett a fegyverek szava. Zord férfiak, markáns, szakállas vének És zsenge-vállú fiatal erők Fogták a puskát, forgatták a kardot Rohamoztak és omlott az Erőd, Robbant a gránát, szuronyok vitáztak Leszámolás volt, tisztító vihar Végérvényes birkózás ezredekkeL A cár-atyuska csapataival. Büszke OMóber! Auróra sortfiz! Csiűagos, tépett, kemény katonák! — Forró, piros vér omlott a kövekre — Ti hoztátok el Földünk tavaszát; CSEPELI SZABŐ BfiLAj PARKAS ANDRÁS: Ma az a boldogság, ha béke van Szelíd esztendőik, béke napjaI, Ügy mosolyogtok, mint a jegyesek. Ügy tudtok hívni és sóhajtani, Hogy hangotokra vidámabb leszek, Ha táncra kértek, s szól a hallali, Perdülök én is, mint a szarkaláb, Mert öleléstek drága, hajnali, Harangszó zengi véretek dalát. Ha inni adtok és a poharat Csillogva-koccintva emelitek. Kiiszom végig, semmi nem marad, A drága nektár forró és hideg, S a bor gyöngyén dal csurran szátokon, Es én a nótát büszkén átveszem, Ha keU, a folytatását csókolom, Mert mindig játékon forog eszem. Szelíd esztendők, béke napjai, Erős elszánás munkál bennetek, A perc is érték, árammal teli Energiája hord reményeket a És néha mégis csak kifáradok. Ilyenkor a szemem messzebbre lát, Es sürgetem az eljövő napot, Mert kezdés-végzés torsa e világ, S ha háborút szirénáz félelem. Ha vad tüzet gyújt diplomácia, A zúgó átok egyesül velem, Mert embereknek kell pusztulnia. Forró szavammal küzdők ellene, Hogy szorgos jó anyák, okos fiák A háborúba hulljanak bele Es barbár módon elpusztuljanak — Szelíd esztendők, béke napjai, Erősek, szeretetben jegyesek, Teremtsetek, mert az a valami, Így lesz minden nap ékes, ékesebb, S jegyezzék fel a ránknővő korok, Hogy szellemünk nem fárad hasztalan, S bár minden szél, a föld is csak forog, Ma az a boldogság, ha béke van. Rügybontó október Kedves, üljünk le itt e szelíd dombon, a mélymorajú folyam-ág felett Küszködő szívem bölcs titkát Mbontom, s elébed teszem: Szólj hét Ismered? Borzongsz? Ne fél] e tűzcsillámú képtől: íme, csodát látsz, gyönyörű csodát. Szívem forrongó, izzó mélységéből hazám, világom ragyog vissza rád. Ez itt a föld. Ott messze, kék homályban; hegyek füstölgő kőlánca remeg, s körös-körül a párás, szürke tájban, kán-kánt járnak a részeg tengerek. Nézd, mily hatalmas e maroknyi ország: sarüantyús folyók vize mossa, vájja. Megostromolja , _, i__jóság és gonosz ság: napfény, gond-Etna, eső, pernye, láva. Élet-halál dagálya s árapálya csapódik rá és iszkol el belőle, csillag-vonzás ragadja, rántja táncba, lágy szél, golfáram árad vérkörömbe. Mondd: látod-e halk szívem vad világát? Zuzmarás-lombú zsongó erdejét? A forradalmak bíborló őszi lázát, Lenin rügybontó, rőt októberét? — A városok, mint milliónyi-tomyú, iszapból Mbújt nagy búgó-csigák, zúgatják bennem a meghasadt égboltú forrongó ember győzelmes dalát... »rv’-r ■**•—» <» Halász István: BÉKE A HAZAKNAK (filctoll)