Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-27 / 278. szám

Merre tart a világ sportja? A kérdés feltevése jogos, hl- az Egyesült Államok és Német- hagyományos birkózó kultúrá- szen alkalmat nyújt rá az olim- ország még összesen 89 arany- val rendelkező európai arszá- pia, amely korunkban sok- érmet nyert, Tokióban ugyanez goik nem szedők össze magukat írni inlroKK -mir»*- mloKn _ i, '_________» _ y*__i . _ . _ • __ 1 • Ot eve kötöttek meg a Nemzetközi Antarktisz Egyezményt Jeges földrész kai inkább, mint valaha — az egész világot átfogó nagysza­bású sporteseménnyé nőtte ki magát. Kilencvennégy ország Küldte el sportolóit Tokióba, s csak azért nem több, mert egy­részt az „olimpiai béke” nem minden esetben tudott diadal­maskodni, másrészt néhány or­szág részvételét akadályozta a a három ország foglalta el az első három helyet a nem hiva­talos pontversenyben, de már csak 76 aranyérmet tudott ösz- szeszedni. Az erőviszonyok kiegyenlítő­dése már a római olimpiát kö­vető világversenyeiken is mu­tatkozott, mégis sokakat meg­lepett, hogy ez a természetes akkor szabadfogásban az elkö­vetkező évek világversenyein szinte kizárólagosan az ázsiai birkózók fogják a főszerepet játszani.” Az erőviszonyokban bekövet­kezett nagy kiegyenlítődési fo­lyamat az elkövetkező években nyilvánvalóan tovább tart, hi­szen az edzést, a felkészülést ez néhány ország olimpiai bi- égy« OTSzágok^áltaTö^zegyűj- ma már nincsenek tit­íju-.-.i főtt érmek és pontok nem is kok, s a legtöbb ország az ól­érzékeltetik annyira, mint ma- vonalban levő versenyzőinek guk a versenyek. Íme, néhány nemcsak tudja, hanem meg is figyelemreméltó nyilatkozat: nagy távolság is. Tokió messze folyamat Tokióban milyen esik a fold egyes vidékéitől, s nagy arányokat öltött. Az zottságát megoldhatatlan pénz­ügyi problémák elé állította. Nyugodtan mondhatjuk: egy kedvezőbb fekvésű „olimpiai főváros” — talán már 1968-ban Mexico City is — száznál több ország sportolóit fogja üdvö­zölni. Kell-e ennél nyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy az olimpia napjainkban már több, mint egyszerű sportesemény? A tokiói sportversenyeket kí­Jesse Owens, a berlini olim­pia négy aranyérmes bajnoka: „Az Egyesült Államok vissza­szerezte ugyan a gyorsfutó he­gemóniát, de ez tiszavirágéle- tűmek ígérkezik. Feltűnően sok afrikai futó érte el ezen az sérő egyéb rendezvények, ki- olimpián a határt, amitől már állítások és megnyilatkozások , tanúsították: az olimpia ma ** lépés a világcsúcsok már legalább annyira kulturá- birtoklása és az olimpiai gyö- lis és politikai esemény, mint zelem”. amennyire sportesemény. akarja adni a felkészülés leg­jobb feltételeit Világszerte jól látják: a sportra áldozott pénz nemzeti sikerekben térül meg. A magyar sport már a tokiói előkészületek során is figyelem­be vette, hogy a világ sportjá­ban rendkívül erős a kiegyen­lítődési folyamat. A jövő sike­rei érdekében azonban erre még nagyobb figyelmet kell-. , „ fordítani. Nem szabad megelé­... t • , . Hansenil?*T ® hajdani ge^ni a hagyományos felkészí­De tovabbmenve: az ohmpia taváló francia kozeptávfutó: tési módszerekkel, mert ezzel súlya es jelentősege érzékéi- „Középtávon uj helyzet állt készül naKy többes Újítani ^ ^-lták a ta- küzdőképes, a különböző vi­galom, az embenseg eleteben vokat, Tokióban sehol’ sem szanyokhoz, a mostoha körül­voltak. Gamoudi, Wolde, Kap- menyekhez is jól alkalmazkodó betölt Ma is sokszor emlegetik még rugut, Keine és a többi afrikai a modern olimpiák „atyjának’ Pierre de Coubertin-nek a futó sikerét még figyelmezte­tőbb jelnek tartam, mint Schul mondását, hogy „az olimpia- és Mills győzelmét”. kon nemcsak a győzelem, ha­nem a részvétel is fontos”, de ezzel ma már egyre keveseb­ben elégednek meg. Rómában még 52 ország ért el helyezést Tokióban ez a szám 55-re nőtt, Rómában 23 ország szerzett aranyérmet, Tokióban pedig már 26, Rómában az első há­Matura Mihály, a kiváló ma­gyar bíikózószakember: „Ha a versenyzőket kell nevelni. Mert ne felejtsük: a sok jó verseny­ző közül a nagy versenyeken mindig a küzdőképesebbek, az erősebb akaratúak és idegzetű- ek viszik él a pálmát Bajnokavatás... Vasárnap délután, Egerben, ér- lógatott) ával találkozik. Ez utóbbi defkesnek ígérkező labdarúgó-mén- csapatot a Dobó István kupában kőzésre kerül sor. A megyei baj- szereplő és az Egri Dózsa Hiúsági ____, , _____,. „ . , ., nokságot nyert MÁV HAC Ifjúsági együttesében játszó labdarúgókból ro m helyezett: a Szovjetunió, együttese Eger város ifjúsági vá- alakítják ka. A mérkőzés után a megyei ESZ vezetői rövid ünnepség keretében adják át a bajnoki érmeket a hat- ' vaniak csapatának. Kézilabda Az egri válogatott összeállítását lapunk szombati számában közöl­jük. , A megyében lezajlottak a kézi­labda-bajnokság küzdelmei, s túl Vagyunk az NB u-be jutásért ki­irt osztályotokon is. amelyen — mint ismeretes — az Egri Lendület női csapata nagy- zesejcrui, az moaso non&pDan i«ie- paiyazatot mraet az Idegen nyelvi szerű teljesít- genben egyszer sem szerepelt az tanszéken egy nyelvtanári állásra, ményt nyújtott és következő ver­szereplésnek az lehetett az oka* hogy egyrészt nem sikerült a for* maidőzltés, a játékosok a bajnok­ság vége félé elmaradoztak az ed­zésekről, az utolsó hónapban i«le­együttes és azt ®em szabad "elhall­gatni. hogy a vezetésben is voltaic senyidényben ma- hibák. gasabb osztályba A legújabb hírek szerint a meg­lévő játékosok közül senki sem tá­vozik el, sőt a játékosállomány né­hány leszerelő katona-játékossal bővül. Az előjelek tehát biztatóak, léphet. Az Egri Helyiipar megyei bajnok férfi csa­patának azonban ebben az évben sem sikerült a to- sportkör elnöksége megteremti vább jutás. Pedig a csapat a tél folyamán jól felkészült a küz­delmekre. Külö­nösen az volt örvendetes, hogy sok fiatal kapcsolódott az aktív spor­tolásba és ezek nagyrésze tavasa­szal megfelelően be is illeszkedett az együttesbe. Ugyanakkor a tar- talékcsapat is sok tehetséges fia­talít foglalkoztatott. Visszapillantva a megyei bajnok­ság nehéz küzdelemsorozatára, el­mondhatjuk, hogy az Egri Helyi­ipar főleg a nehéz mérkőzéseken állt helyt és időnként kitűnő tel­jesítményt nyújtott. Főleg az őszi idényben láthatott a közönség több élvezetes találkozót. Az utolsó mér­kőzéseken azonban az együttes eléggé érthetetlen módon fokozato­san bői majd a lehetőségeket is. — Talán jövőre sikerül az, amiért évek óta harcolnak az Egri Helyiipar kézi­labdázói: az NB n-be jutás! V. Pályásat A Magyar Testnevelési Főiskola pályázatot hirdet az Idegen nyelvi A kinevezendő nyelvtanár feladata az angol—német—francia órák el­látása. Előnyben részesül az, aki a sport területén és a sport-szak- nyelvben is jártas. A betöltendő állás után a 169/1*60. (M. K. 19/A.) MM. számú utasítás­ban közölt illetmény jár. A pályázatot — mellékleteivel együtt — a közzétételtől számított két héten belül kell a Magyar Testnevelési Főiskola igazgatósá­gához (Budapest, X1L, Alkotás utca 44.) benyújtani. A nemzetközi geofizikai év kapcsán több ország tudósai első ízben szervezték meg az Antarktisz egybehangolt prog­ram alapján, történő szeles kö­rű tanulmányozását. A szov­jet déli-sarki expedíciók 1955- től évről évre rendszeres ku­tatást végeznek. Az elmúlt kilenc esztendő alatt a szovjet sarkkutatók fő bázisaikon, a Mimij sarki ob­szervatóriumban és a konti­nens belsejében létesített hat állomáson, valamint a part­menti Oaziszon, a Lazareven és a Mologyozsnaján végeztek rendszeres megfigyeléseket. Időszaki tudományos vizsgála­tokra is sor került az Antark­tisz viszonylag nehezen meg­közelíthető részein, a megkö­zelíthetetlen Pólus-on, vala­mint a partmenti „mozgó” ál­lomásokon. Meg kell jegyezni, hogy a Megközelíthetetlen Pó­lus, a Szovjetszkaja és a Vész­tők a Déli-sarkvidék legtávo­labbi és legmagasabban fekvő állomásai Mégis gyakran in­dultak ide szán-traktor külö­nítmények, továbbá repülőgé­pek. A szovjet expedíciók rész­vevői nagy tudományos anya­got gyűjtöttek a meteorológiai és jégviszonyokról, az oceáno- lógia területén, a Föld mágne­ses pólusánál, az ionosz- férában végbemenő jelensé­gekről, a kozmikus sugárzás­ról, a sarki fényről, a gravi­metriai és szeizmológiai hely­zetről. Ezek az adatok nagy­szerűen kiegészítették a dél­sarki geofizikai jelenségek­ről, a földrész geológiájáról és természeti viszonyairól koráb­ban szerzett értesüléseinket. Ennek eredményeként lehető­vé vált, hogy megértsük nem­csak az Antarktisz, hanem a földgömb sok geofizikai folya­matát is. k , .1 Pólusok Különösen nagy sikereket értek el a szovjet tudósok a déli-sarki szárazföld legne­hezebben megközelíthető ré­szeinek tanulmányozásában. A szovjet sarkkutatók repülőgé­pek és szán-traktor vonatok felhasználásával az Antarkti- szon elhelyezkedő valamennyi pólust elérték: a déli föld­mágnes pólust, amelyről kide­rült, hogy egyben bolygónk „hidegpólusa” is, továbbá a déli mágneses pólust, a vi­szonylagos megközelíthetet­lenség pólusát és a déli föld­rajzi pólust. Sarkkutatóink hatalmas tel­jesítményű lánctalpas vontató­traktoraikon és a déli-sarki viszonyokra készített Pingvin és Harkovcsanka szánokon több ezer kilométerre távolod­tak el a partvidéktől és beha­toltak olyan körzetekbe, ahol még sohasem járt az ember. Ezek a „vonatok” nehéz ter­mészeti viszonyok között 4000 méter tengerszínt feletti ma­gasságban nagy oxigénéhség­ben és 60 fokot is elérő ke­mény fagyban tették meg út­jukat. A merész sarkkutató­kat nem állították meg sem a hóhidakkal leplezett méiy jég­repedések, sem a laza és a traktorok lánctalpai alatt szüntelenül beömlő hó, sem pedig a zord hóviharok. Az ilyen utak alkalmával a tudósok megfigyelték a mete­orológiai- és jégviszonyo­kat, tanulmányozták a föld­mágnesességet. Szeizmográf segítségével néhány ezer kilo­méteren át tanulmányozták az Antarktisz jégpáncéljának a vastagságát, meghatározták a jég erejét és a jég alatti te­repviszonyokat. Megállapítot­ták, hogy az Antarktisz keleti részének központjában nagy jég alatti hegyes vidék terül el több mint 1000 kilométeres szélességben. A SEedzmülous felderítés so­rán szerzett adatok alapján véglegesen levonhatták azt a következtetést, hogy az An­tarktisz keleti fele több száz méterrel lesüllyedt a jégkupola óriási súlya alatt A geológu­sok kutatásai igazolják a ké- regkőzetek szárazföldi szerke­zetét Mint a Holdon Nagy tudományos érdeklődés­re tarthatnak számot a Vosztok állomásán végzett komplex ku­tatások. Ez az állomás a Föld déli geomágneses pólusának és a Föld hidegpólusának térsé­gében létesült. 1960 augusztus 24-én mínusz 88,3 Celsius fo­kot mérteik. A Föld egyetlen pontján sem tapasztaltak még ilyen alacsony hőmérsékletet. Ezen az állomáson a levegő évi átlagos hőmérséklete — 55,4° a leghidegebb hónap, az augusztus átlaghőmérséklete pedig —67,5°. Az antarktiszi nyár legmelegebb napjaiban több mint 21 fokos fagyokat mérnek itt. Antarktisz-atlasz A szovjet meteorológusok új, fontos adatokat szereztek az Antarktisz központi terüle­teinek kiimájáról, éghajlati övezetekre osztották a Déli­sarkvidéket, és figyelemmel kísérték a déli-sarki ciklonok útját. Ezek a ciklonok megha- tároztzák az ottani éghajlatot, de egész bolygónk éghajlatát is befolyásolják. A szovjet sarkkutatók fontos földrajza felfedezéseket tettek az Antarktisz központi terüle­tein, a partvidéken és a Déli­óceán vizein. Ennek eredmé­nyeként az Antartisz nagy ten rületei az eddiginél helyesebb földrajzi megvilágításba ke­rültek. Sok földrajzi objektum először került a térképre, il­letve először határozták meg pontosan a helyüket Mintegy 500 új földrajzi név mutatja a térképen a korábban nem je­lölt szigeteket, hegygerinceket és gleccsereket A légi —, valamint a tengeri felvételek lehetővé tették, hogy a szovjet tudósok elkészítsék az első pontos térképet a szá­razföld partvonulatának több mint egy harmadáról. A szov­jet tudósok emellett rendsze­rezték mindazoknak a komp­lex tudományos kutatásoknak az eredményeit is, amelyeket a különböző országok expedí­ciói a Déli-sarkvidéken és a földrészt körülvevő vizeken végeztek. Elkészült a vüág első komplex Antarfcüsz-atla- sza: 1965-ben adják 3d. A. Nvdelmaa Sportélet a gyöngyösi gimnáziumban A gyöngyösi gimnazisták sok szép eredményt értek már el a kü­lönböző sportágaikban. A fejlődést azonban nagyban befolyásolja a létesítmény hiány. Főleg a kézilab­da és a labdarúgó szakosztály küzr dött nehézségekké, hiszen a kézi­labda és a labdarúgás a legkedvel­tebb sportágak közé tartozik és visszaesett, s a hullámvölgy- sok kedvelője van! aiz osztályozókon sem tudott Az idén végre változás követke­A MÜANYAGTALPŰ CIPŐ KÖNNYŰ, HAJLÉKONY ÉS nem Azik Atí Férő félcipő vulkani­zált gumitalppal 160,— Ft Férfi félcipő mikro­porózus gumitalppal 857,— Ft Női bundacipő mikro­porózus gumitalppal 104—369,—Ft-lg. Női félcipő mikroporó­zus gumitalppal 201,— Ft Gyermek szárascipő vulkanizált gumitalp­pal 31—38-as méretig 96—135,—Ft-ig. zett be: a gimnázium a városi ta­nácstól megfelelő területet kapott, amellyel saját elgondolása szerint rendelkezhet. Természetesen pályá­kat építenek majd, s az építés je­lentős részét társadalmi úton sze­retnék megoldani. Gyöngyösön tehát nemsokára megnövekednefc a lehetőségek, minden tanuld számára biztosítva lesz a sportolás! Emellett persze elsőrendű cél a minőségi sport ma­gasabb szintre emelése — a töme­gesítés mellett. A Kilián Testnevelési Mozgalom a kezdeti fellendülés után szinte teljesen a feledés homályába me­rült. A sportkör vezetői most elha­tározták, hogy ismét teljes erővel munkálkodnak a mozgalom sikeré­ért. Április 3-át például sportnappá nyilvánítják és ez alkalomból egész napot betöltő sportműsort szervez­nek. Ekkor bonyolítják le az osz­tályok közötti bajnokságok dön­tőit. A tél folyamán nagy súlyt fek­tetnek a különböző előadások és élménybeszámolók szervezésére is. B. T. Módosították a táblázatot... A hatvani járási L5Z utólagosan ellenőrizte a megyei IL osztályú labdáimig ó-bajnokság nyugati cső portjának eredményeit, s & vizs­gálat alapján módosításokat eszkö­zölt a végső táblázaton is. Végeredmény tehát a következő: 1. Gy. Vasas 2. S. Kinizsi 3. Adács 4. Építők 5. Gy .-halasa 6. Heréd 7. H. Honvéd 8. Ecsed 9. Pély 10. H. Spart. 11. Boldog 22 16 4 22 16 — 22 12 4 22 12 4 22 9 7 22 11 3 22 9 7 8 5 6 22 22 22 22 2 77:12 36 6 56:81 32 6 38:26 28 6 42:32 28 7 6 48:34 25 3 8 43:31 24 3 10 43:42 21 5 10 43:57 19 3 11 30:45 19 4 13 14:49 14 2 14 29:64 12 P.-bánya II. 26 18 Gy. Spart. H. 26 14 4 4 76:34 40 2 10 67:54 30 Az Egri Gépállomás felvesz: 1 fő műhelyvezetőt gépészmérnöki, vagy technikusi képesítéssel, 2 fő erős­áramú elektromérnököt, vagy tech­nikust, 1 fő elektromos vonalon jártas anyagbeszerzőt. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a gép­állomás igazgatójánál. Másféléves kislány mellé nyug­díjas, vagy idősebb nőt keresek. Eger, Köztársaság tér 6. 10 éves jogosítvánnyal, nyerges vontató gyakorlat­tal rendelkező gépkocsivezetőt sürgős felvételre keres a II. m. Húsipari Vállalat, Gyöngyös A Hajtómű- és Felvonó­gyár egri gyáregysége azonnali felvételre keres esztergályos, marós szakmunkásokat. Bérezés: a hirdetett válla­lati bérszabályzat szerint Jelentkezés: Személyzeti osztály, Eger, Kistályai u. 3. szám alatt [yéSarUffMVj K Magyar Szocialista Munxaspan Heves megyei Bizottsága és a megye] tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca S. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 23 Kiadja: Heves megye: Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger, Baicsy-Zsllinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23 Terjeszti a Magyar Posta Előfizet­hető a hely] oostahivatáloknál ős kézbesítőknél. L ez.: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Kezdje az új évet szerencsével, vásároljon szerencsesorsjegyet! NYEREMÉNYEK t Z szobás családi ház garázs- zsal, gépkocsival Hét végi ház, telekkel, Wartburg személygépkocsi Trabant személygépkocsi Camping-felszerelés Filmfelvevő- és vetítőgép 3 hetes utazás Párizsba 2 személyes üdülés a Fekete» tenger partján Pannónia motorkerékpár Danuvia motorkerékpár Lakásberendezési utalvány Háztartás-gépesítési utalvány Ezenkívül televíziókészülékek, hűtőszekrények, magnetofo­nok, zsebrádiók, karórák, fényképezőgépek, kerékpárok és több ezer vásárlási utalvány. SORSJEGYEK VÁSÁROLHATOK; postahivataloknál, postás kézbesítőknél, hírlapárusoknáL ÄRA: 4,— forint.

Next

/
Thumbnails
Contents