Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-15 / 242. szám

Esténként: Csárdáskirálynő Jegygyűrű a mellényzsebben Előkészületben: Leányvásár, Olympia November végén nyit az új egri színház Színházi jelentésünk \ flÁfpinií A színpadról l/nilUll kedves ismerős melódiák hangzanak. Jacobi Leányvásár című nagyoperett­jét próbálják a régi színház színpadán. A reflektorok he­lyett most még csupán egy lámpa világít, s a parádés dísz­letek helyett jelzések állanak. A rendező — Hortobágyi Mar­git — a színpad széléről irá­nyítja a harmadik felvonás rendelkező próbáját. Gyakran leállítja a színészeket, magya­ráz, ismételtet, s olykor ő ma­ga is jót derül a színészek játé­kán. Különösen, amikor Fontos Magda és Kanalas László — Bessy és Fritz — próbálják je­leneteiket .., Aztán jönnek a többiek. Ha­rison szerepében Fekete Alajos, az öreg Rotteniberg alakítója Bálint György, Lussi — Le- hóczky Éva — és Tom — Sza­badi József. Szabadi Józsefnek most könnyebb a dolga, ő már Mis­kolcon játszotta a Leányvásár banvivánszerepét De azért a próbákon pontosan itt kell len­nie, esténként pedig a miskolci színpadon énekli a Marica grófnőt Lehoczky Éva három szerep között pendlizik ezekben a na­pokban. Esténként a Csárdás­királynőt játssza a tájelőadáso­kon, délelőttönként a Leány- vásárt próbálja, és vendégsze­replésre is készül: a Fővárosi Operettszínház meghívta a Boccaccio című nagyoperett Fiametta szerepére. Mindketten őszintén örülnek, hogy isimét együtt játszhatnak, hiszen jól összeszoktak az utób­bi időben, A Szovjetunióban is együtt turnéztak, s 40 koncer­ten arattak sikert Leningrád- tól Jaltáig. — A Leányvásárt a próbák alatt szerettem meg. Jó operett, dramaturgiailag és zeneileg is. Lehet benne énekelni és játsza­ni is. Szabadd József veszi át a szót. — Érdekes, mielőtt elmen­tem Egerből, utoljára a régi színházban léptem fel, s most a Leányvásárt már az új szín­házban játsszuk. A hangszóró színpadira hívja a szereplőket... Bemutató: Kamion, novem­ber 6-án, Egerben : ? ? nplnfán A délutáni órák­VrlUSdn Lacuna Lász, ló rendezői irányításával érik az Olympia premierje. Már kezd kialakulni a színpadkép: a reggelizőasztalnál a fiatal özvegy, Olympia, a mama, Et- tinger hercegnő és Lina gróf­nő. Most már nyugodtak. Sike­rült botrány nélkül megszaba­dulniuk a magyar huszárkapi­tánytól. Igaz, nagy volt az ár: Olympia egy éjszakát töltött a délceg kapitánnyal... És ekkor végszóra belép Ko­vács. a huszárkapitány, barát­ságosan összeüli bokáját, elhá­rítja dympia szerelmét és közli, hogy mindez csak tréfa volt A paraszt tréfája és bősz. szúja. Tréfa —, de több is annál — három felvonáson keresztül, s mindez Molnár Ferenc tollá­ból, dramaturgiai és színpadi hozzáértéséből. Így nem kétsé­ges, hogy a rendezőnek izgal­ma® feladatot, a színészeknek nagyszerű szerepeket jelent a közönségnek pedig jó szórako­zást ígér az Olympia bemuta­tója. Hercegnő: Kovács Márta, Olympia: Lőrinczi Éva, a ka­pitány: Huszár László, Lina: Lenkey Edit, tábornok: Pálffy György, Albert: Csapó János; csendőralezredes: Szilágyi Ist­ván. Bemutató október 31-én, Po­roszlón. Egerben: ? ? Fefp Esténként két autó­*LlSlc busz és két tehergép­kocsi indul útnak: tájélőadásra viszik a díszleteket, a Csárdás- királynő és a Jegygyűrű a mel­lényzsebben című vígjáték szereplőit Tóth Miklós vígjá­tékát még az elmúlt évadban mutatták be, s most mint örök­séget viszi tovább a színház. Az ingásokat — a Budapest­ről vidékre, a vidékről Buda­pestre utazókat — kifigurázó vígjáték nem nagy igényű al­kotás, de humoros és helyen­kint kedves jeleneteivel sikert arat a vidéki színpadokon. Sű­rűn csattan a taps a községi művelődési házakban, s ez a tény nyugtázza legjobban a színészek ügyes, lelkes játékát Csóriné szerepét Lenkey Edit viszi sikerre, Csőrit Kanalas László alakítja, bő komédiázó kedvvel. Soltészt Petőházi Miklós, Kartalnét Boán Bri­gitta, Pálost Kauczky Ervin, Barsit a rendezés feladatát is ellátó Kozaróczy József ala­kítja. Szólni kell még két beugró fiatalról is. Kati szerepében Földessy Mária mutatott pálya­kezdésként nagyon biztató já­tékot, míg a kamasz Zotyit Faragó Sári alakította ötletes kedvességgel. ... és az űj színház? A* egri bemutató időpontja helyett most még csupán kér­dőjelek állanak. De lassan el­tűnnek a kérdőjelek, hisz szem­mel láthatóan épül, készül, sőt befejezéshez közeledik az új egri színház. A kárpitosok már elrendezték az ország egyik legszebb vidéki színházi néző- terénék pámás székeit, a vil­lanyszerelők a szufiták körül szorgoskodnak, a filmtechnika szakembered piádig a hangosító berendezés sok ezer fonalát kötik „rendbe”. És már megkezdődték a pró­bák is. Igaz, hogy még nem a színészek próbálják szerepei­ket, csupán a kazánt fűtötték be: próbafűtés — és ezt köve­tik majd a különböző berende­zések próbái, a bonyolult mű­szaki átadások, hogy minden a helyén legyen és jól működ­jék, amikorra végső átadásra kerül sor. Ha minden tervszerűen ha­lad, s a színház építői betart­ják ígéreteiket, november első napjaiban az egri Gárdonyi Géza Színház birtokba veheti az új épületet, és ekkor no­vember 28-án, vagy 29-én, az Egri csillagok premierjén, ün­nepélyesen felgördülhet a füg­göny. •— m —* Visszapillantó tükör HOSSZAN, némán figyel a gépkocsivezető. „Régi bútor” az AKÖV-nél, mindenre gondja van, ismerd a szokásokat, tud­ja a kötelességét: V. László évtizedek óta vezet baj nélkül. A magas, vékony taxisofőr most feszülten figyel. Éjszaka van, a kocsi belsejében egy alaposan ittas utas horkol. A kanadai részen kell megkeres­ni elmondása alapján egy há­zat. — Miért hozza el? Nem kö­teles! Nagyon ittas a kedves utasa! Szeme állandóan a vissza­pillantó tükrön, meg a sötét, néma utcákon. — Minek... A szabály az egyszerű, de minden mögött ott van az ember. Hallotta, azt mondta, hogy a névnapját ün­nepelték. Bizonyára jó melós, aki tudja, mi a kötelessége, s attól, hogy most többet ivott annál, amit bír... ? Majd ki- alussza magát. Nem tartozik a renitenskedők közé. Ismerném. Néhány perc múlva bekanya­rodunk az aprócska utcába. A lakás ajtajában szipogó idősebb asszony. Ahogy megáll a kocsi, odaszalad. —* Tudtam! Jaj, drága sofőr úr, de jó hogy hazahozta! Ez a vén bolond még életibe’ se ivott. Dehogy a névnapja volt Ö mondta... ? Csudát! Ma va­gyunk 35 éves házasok, a bará­tai meg megsziimatoiták, és el­vitték mulatni. Segítsen mán bevinni Lajosomat! Segített Aztán vissza a taxi­állomásra. Két kocsi áll benn. Eger csendes, alig van forga­lom. Fázunk. Nagyon hideg ám az éjszaka, s ezek a nagy ko­csik úgy kihűlnek. CSENG A TELEFON. Sz. or­vos beszél, beteghez hívják. Már száguld is az autó. — De doktor úr! Miért nem az ügyelet? — Húsz éve kezelem. Cukros. Bennem bízik. Az ügyelet az nagyon kell, de a beteg bizal­ma minden pihenésnél többet jelent. Ez ma a harmadik hí­vásom. Egy pici baba volt az első, hogyne mentem volna a megrémült anyukát megnyug­tatni, amikor még az ő torkát is én néztem meg annak ide­jén? Várjon kérem, vissza is szeretnék menni. Belenézek a tükörbe. Nehe­zen kászálódik ki az idős or­vos. Elmaradhatatlan táskája, botja úgy követi, mint képet a keret. Mindenki így ismeri. A Szvonényi utcai házban ég a villany, ketten is várják a ka­puban az orvost... — No, mehetünk, talán már alszom. — Súlyt»? — Mi... ? Ja, a beteg? Nem. De ha nem jövök, akkor talán azzá válik. Nem is maga a be­tegség, hanem az a néhány szó... Igen, ez most jut eszembe csak, ahogy visszafelé söpör a kocsi: mennyivel többet ér né­hány jó szó, mint sok orvos­ság. — Ne üljenek a kocsiban míg várakoznak, inkább sétál­janak, mert hideg az éjszaka! — lám, még nekünk is jut né­hány tanács, pedig álmos le­het a doktor bácsi — két óra van... — Az állomásra! — rövid, tömör mondat. A visszapillantó tükör sápadt arcot mutat. Könnyek nyoma talán a sze­me alatt? Ki tudja. A gépkocsi- vezető nem kérdezősködhet, nem beszélget, nem ismerke­dik, oda viszi az utast, ahová kívánja. Most azonban nem állja meg szó nélkül: — Az állomásra? Hiszen nem megy vonat, csak reggel ötkor! — Mát érdek® az magát? Vigyen az állomásra! IGAZ. MIT IS érdeklődünk? Gyerünk az állomásra. A szőke lány kifizeti a viteldíjat, aztán gyorsan eltűnik az ajtó mögött. Vagy nagy bánata, vagy nagy mérge van. Vagy egyszerűen nem mer elaludni, s ha már felkelt, kijön. Ki tudja? A tü­kör csak az arcot mutatja, a termetet, a ruhát, de az uta­zások indító okait a legkevésbé. Újra a taxiállomás. Nincs forgalom. Már megúntuk a beszélgetést. Ilyen félig hajnali időben nehéz ébren maradni. S a taxisofőr nem alhat el. Munkájában nagyon rossz a bizonytalan várakozás. — Jó lenne, ha mindig tud­ná az ember, hogy egy-egy éj­szakai műszak alatt mit kell elvégeznie. Ez, természetesen soha nem valósítható meg, hi­szen a forgalmat kiszámítani nem lehet. Ha esne az eső, ak­kor jobban menne, de most aki teheti, hazaisétái. — Kérem! Vidékre lehet utazni? — Természetesen! — kap az alkalmon a taxis. — Hová? — Majd út közben meg­mondom. Egyelőre irány a ke- recsendi út! BEÜL. CSAK EGY aprócska táska van nála, inkább nők hordanak ilyet, mint férfiak, de úgy látszik, a kockás balon is valamiféle nőies ízlésre vall. Mindegy. De a taxisnak se ne­kem nincs közünk hozzá. Utas, akit megrendeléskor, út köziben a tükör kis lapján, g fizetéskor lát a vezető. Elköszönök, ez az át már hosszúnak ígérkezik, s lassan reggel lesz, ideje haza­menni — stílszerűen, gyalog... Cs. Adám Éva GICCSP ARÁDÉ Lehet válogatni, mindenki megta­lálhatja a kedvére valót, már ameny- nyiben az ízlése... No, de ne vágjunk a dolgok elébe. Sisakos, zord hadfik ágyúkkal, aknavetőkkel, kü­lönféle gyilkos harci eszközökkel, mondhatni egész arzenállal felfegy­verkezve. Csupán a képet kell a he­lyére ragasztani és máris kész a re­mekmű: „Szolgá­lati időm emlé­kére.” Vagy a másik: Galambok, szívek, különféle kellé­kek, ragasszuk a helyére a képet és máris küldhetjük a legkedvesebb­nek. Alatta a fel­írással: „Szív kül­di szívnek szíve­sen.” De talán még hatásosabb a zo­kogva hegedülő, egy ház ablaka alatt gömyeáező cigányprímást kül­deni: „Csak egy kislány van a vi­lágon" felírással. Ebben az eset­ben a hatás bízó* nyosan 100 száza­lékosan szavatolt, vajh, akadhat-e olyan kislány szé­les e hazában, aki ennek ellent tudna állni? A választék bő­séges, minden igényt kielégítő, már amennyiben az ember ízlése nem tiltakozik fel­háborodottan az Egri FÉNYSZÖV Széchenyi utcai műtermében levő giccsparádé ellen. Nos, de úgy lát­szik, az ízlés má­sodlagos kérdés, fő az, hogy egy-egy remekmű kézhez­vétele után csak... „sírjon az a barna láng”. fk. I.) ff _____— I A lMirrifl'f #1 Kl ANGLIAIPOSTARABLÁS HITEL TÖRTÉNETE hogy az utcára siessen, és sze­28. A verseny mégis az ő rész­vétele nélkül zajlott le, másnap hiába vártak rá a rajtnál. Ugyanis az edzésről hazamenve értesült, hogy a rendőrség ke­resi. Ezért lemondott verseny­zői becsvágyáról, s eltűnt la­kásáról. A rendőrség csak négy hónap múlva találta meg. Gor­don Goody, Tom Wisbey, Jum Husseym, Bobby Welch, Char­lie Wilson, Roger Cordrey, Wil­liam Boal, Ronald Biggs, John Wheater, Leonard Field és John Daly akkor már rendőr­kézen voltak. A letartóztatások a szokásos formában történtek, a Gentle­manek Ligájának egyetlen tag­ja sem tanúsított ellenállást — a passzív ellenálláson kívül, ami abban nyilvánult meg, hogy egyik sem vallott, még kevésbé árulta el társait. Csak John Daly letartóztatá­sának voltak drámai mozzana­tai. John Daly, a postarablás fo tervezőjének, Reynolds őr­nagynak sógora és hadsegéde ^r^gpUsMGj 1964. október 15., csütörtök a postairablás után egyik barát­jára bízta előkelő antikvár ke­reskedését, másfél esztendős kislányát Mary Manson gond­jaira bízta, és feleségével Mar­garete tengeri fürdőhelyre uta­zott. Mielőtt Daly „karriert csi­nált” a londoni alvilágban, minden este díszes egyenruhá­ban a Covent Garden főbejára­tánál állt. Ugyanis ő volt a hí­res londoni operaház főportá­sa. Később, amikor a Gentlema­nek Ligájának tagja lett és feleségül vette az őrnagy só­gornőjét, azaz az őrnagy fele­ségének a húgát, Barbarát, „társadalmi helyzetéhez” meg­felelőbb foglalkozást keresett. Antikvár kereskedést nyitott s egy Jaguar gépkocsit vásá­rolt, mert az illett a Gentlema­nek Ligája tagjaihoz. Jaguarján utaaott feleségé­vel Margarete fürdőhelyre, lak­osztályt bérelt az Éndcliffe szállodában és a bőkezű borra­valókkal nagy népszerűséget szerzett a szálloda alkalma­zottai között. Augusztus 27-én, amikor a Daly házaspár hirtelen elhagy­ta a szállodát, Foger Parr ho- teLigazgató nem állhatta meg. mélyesen búcsút intsen nekik. — A legjobb vendégeink voltak — mondta. — A szállo­da egész Sizemélyzete sajnálja távozásukat. — De Misi Daly gyermeket vár hirtelen fájdal­mak lepték meg, ezért utaztak éL A Daly házaspár hirtelen elutazásának egész más oka volt. Az őrnagy felhívta só­gorát és közölte vele, hogy tűnjön el, mert a rendőrség megtalálta ujjlenyomatát a Leatherslade-farmon hagyott Monopoly társasjátékon. Elutazásuk után Parr szállo­da-igazgató felismerte őket a lapokban készült képekről. Rögtön értesítette a rendőrsé­get, ám a detektívek ezúttal is későn érkeztek. Ez azonban a legkevésbé sem nyugtalanítot­ta őket, mert tudták, hogy a várandós nőnek nem sok esé­lye van rejtve maradni. A Scotland Yardnak nem volt más dolga, mint megkül­deni minden kórháznak és szülőotthonnak Barbara Daly fényképét és kivárná az időt, amikor világra hozza gyerme­két. Postarabló a lordok között Ha John. Daly kinézett új lakása ablakán, azt a házat lát­ta, hol Sir Laurence Oliver és Vivien Leight éltek hosszú évekig. Nem messze a háztól a német nagykövetség épülete volt. Szomszédságában- lordok és hercegek, ismert politiku­sok, híres színészek, gyárosok és magas rangú bírák laktak. Miközben minden rendőr­állomáson kifüggesztették a körözvényt John- Daly és fele­sége arcképével, ők ott rej­tőzködtek, ahol a rendőrség a legkevésbé gondolta: London Belgravia nevű legelőkelőbb kerületének legelőkelőbb ré­szében, az Eaton Square 65. számú házban, ötven font he­ti bért fizetett a fényűző több szobás lakásért. A lákásközve- titőnek három hónapra előre kifizette a bért, a lakásajtóra John Grant felírású fényes réztáblát szegeztetett és szep­tember elején feleségével be­költözött. A lakásban minden megvolt, csak másfél eszten­dős kislánya, Lorraine hiány­zott. A kislány is jó helyén, biztonságban volt Mary Man- sonnál, aki augusztusban való­ságos óvodává rendezte át a lakását, mert John Daly kis­lányán kívül — gondozta a többi postarabló gyermekeit is. John Daly igyekezett minél jobban beleilleszkedni a kör­nyezetbe, neki, a Gentlemanek Ligája tagjának ez nem is esett nehezére. Valahányszor elhagyta a há­zat, gondosan felöltözködött. Mindig kéménykalapot, csíkos nadrágot és sötétszürke zakót viselt, kezéből sohasem hiány­zott az esernyő. Csak az idő­közben növesztett kurta sza­káll nem illett az előkelő dan­dyhoz, aki mindennap délután négy árakor elhagyta a lakását és King’ s Road nagy áruházá­ba ment a másnapra való élel­miszert és egy nagy virágcsok­rot vásárolni. Szolid, előkelő életmódját kihasználta arra, hogy szigo­rú diéta szerint éljen, mert or­vosai már régebben figyelmez­tették, hogy nagy testsúlya egészségének ártalmára válhat. Három hét alatt sikerült is tíz kilót leadnia. Sokkal rosszabb helyzetben volt a felesége, aki állapotára való tekintettel nem hagyhatta él a házat. A Scotland Yard a sajtó, a rádió és a televízió út­ján felhívta a lakosságot, hogy ügyeljen egy szülés előtt álló, várandós nőre. Barbara Daly fényképe ott függött minden kórház szülőosztályán- és min­den szülőotthonban. Minden újságolvasó tudta, hogy John Daly postarabló felesége a he­tedik hónapban van. Emiatt Mrs. Daly sohasem járt ki a házból, csak a tejes- emberrel és az újságossal érintkezett. Esténként a televízió adásait nézték, kártyáztak újságot, vagy vadnyugati regényeket olvastak. Később Daly ráunt a vad­nyugati történetekre és olyas­mire vetemedett, amit azelőtt elképzelhetetlennek tartott: el­mélyedt az angol klasszikusok­ban. Hamarosan betéve tudta Hamlet monológját. December 3-án este éppen a Rómeó és Júlia erkélyjelene­tét szavalták együtt, amikor lépéseik zaja hallatszott az egyébként csendes folyosó fe­lől. Rögtön utána becsenget­tek. — Mindjárt tudtam, hogy a rendőrség fölfedezte rejtekhe­lyemet — mondta Daly később az újságíróknak —, Barbarát küldtem az ajtóhoz és ő — három hónap óta először — nem a kémlelőlyukon nézett ki, hanem rögtön ajtót nyi­tott. A rendőrök betódultak és azonnal megszállták a lakás minden ajtaját és ablakát. Pe­dig eszem ágában sem volt megkísérelni a szökést. Felszó­lítottak, hogy menjek velük. Megkértem őket, engedjék meg legalább, hogy átöltöz­zem, mert vörös selyem házi­kabátomban mégsem mehet­tem a Scotland Yardra. Na­gyon sajnáltam Barbarát, áld sírva vette tudomásul letar­tóztatásomat, de egyben nagy megkönnyebbülést is éreztem, mert előbb-utóbb úgyis ez lett volna a sorsom, örültem, hogy Barbara már nem lesz kényte­len rejtőzködni, hanem jelent­kezhet egy szanatóriumban, és világra hozhatja gyermekün­ket. Egyszerű, de eredményes védekezés Három héttel később John Daly, az aylesbury-i vizsgálati fogságban értesült, hogy fele­sége másodszor is kislányt szült. És további két hónap múlva láthatta is második gyermekét, mégpedig, mint szabad ember ( Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents