Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-13 / 240. szám

Forró szeretettel fogadta Varsó népe a magyar párt- is kormányküldöttséget Az amerikai elnökválasztási kampány hírei 2 rzip&nMth 1964. október 13., kedd WASHINGTON (MTI); Johnson elnök vasárnap több városba Is ellátogatott választási kampánya során az Egyesült Államok nyugati partvidékén. Reggel az Arizo­na állambeli Phoenixbe re­pült, s noha ez a város Gold- water szenátor „szűkebb ha­zája”, a lakosság meglehetősen nagy lelkesedéssel fogadta. Csak a repülőtéren zajlott le két kellemetlen incidens, amely két húsz évnél fiatalabb fiú letartóztatásával végződött. Az egyiknél revolvert találtak. A fiatalember azt állította, azért vitte magával a fegy­vert a repülőtérre, hogy „meg­védje az elnököt”. A másik letartóztatott egy Goldwater- pártí tüntető volt; aki a repü­vezetésével i utazott régrehajtó iák ülésére A Ferihegyi repülőtéren a küldöttség búcsúztatására meg­jelent Lévárdi Ferenc nehéz­ipari miniszter, Trautmann Rezső építésügyi miniszter, ott volt G. A. Gyenviszov, a Szov­jetunió budapesti nagykövete. (MTI). ngygynlés volt e Hátban Vámosgyörk, Füzesabony és Káű-Kápolna vasutasai és hoz­zátartozóik zsúfolásig megtöl­tötték a kultúrház előadóter­mét. Füleki Ervin káli gimna­zista szavalata után az általá­nos iskola énekkara adott mű­sort. Takács László, a káli MÁV szakszervezet titkára nyitotta meg a káli nagygyű­lést, majd dr. Pásztor Pál meg­tartotta ünnepi beszédét. A békenagygyűlés üdvözlő távira­tot küldött a budapesti szov jet nagykövetségre, melyben élte­tik a jelenleg világűrben kerin­gő szovjet űrrepülőket és az űr. repülést létrehozó szovjet tudó­sokat, szakembereiket. i — várj — RStéri tömeg forgatagában egy Goidwater választási jelvényét ábrázoló táblával — állítólag véletlenül — fejbeütötte az el­nököt Johnsomnak csak a ka­lapja horpadt be. Innen a California állambe­li Long Beachba vezetett az elnöki korteskörút. A bizton­sági szolgálatnak itt is akadt tennivalója. A rendőrséget ugyanis két ismeretlen telefo­náló figyelmeztette: Johnson életét veszély fenyegeti — egy ember távcsöves puskával vár­ja érkezését. A gyanúsítottat — az AFP jelentése szerint — végén a lakásán találták meg, az egyébként töltetlen puská­val együtt. Humphrey szenátor, a de­mokrata párt alelnökjelöltje Washingtonban tudósok és mérnökök gyűlésén szólalt fel. Támadta Goldwatert, akinek — mint mondotta- — nem sok érzéke van az alapvető tudo­mányos kutatásokhoz. Közös nyilatkozat elfogadásával véget ért a kairói értekezlet fmmm&íi:'­Gyár- és Gépszerelő Vállalat ke- A mlkrtfalvt Kossuth Tsz megvé­dés vidéki szerelési területeire télre keres UE—28-as négy kerék (Diósgyőr, Dunaújváros. Ózd, Ti- meghajtású erőgéphez, első kerék szaszederkény, Barcllka, stb.) laka- meghajtáshoz kardántengely ke- los, hegesztő, csőszerelő szakmun- resztcsuklót és egy kétlovas hin- kásoliat, betanított munkásokat és tót. térti segédmunkásokat. Jelentkezés---------------------------------------------------------­személyesen, vagy írásban: Buda- Garázsszerelő aknás kiadó. Eger, pest, VI.. Paulay Ede u. Sá. Sze- Ady E. u. 9. mélyzetd osztály. _____________________ Ér ettségizett gép- és gyoraírónő 3 éves gyakorlattal állást változ­tatna Gyöngyösön, adminisztrációs munkakörben Is. Megkereséseket: ..Géplrónő" Jeligére Magyar Hirde­tőbe, Gyöngyösre, í^liPÜMo 7 25 holdas kertészetünkbe feles kertészt keresünk, Hollandi ágyak, melegház van. Jelentkezés: írásban, vagy személyesen. Mátragyöngye Tsz, Gyöngyös, Mátrai út 2. Skoda Octávlátj vagy Wartbur­got vennék 4S 000 forintig, AJánla- Telefon: 12-57, 12-73. tokát 6—14 óráig telefonon: 1B-87. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Postafiók: 25. Használt, zöld Pannónia eladó. Szabó tetőfedő. Gyöngyös, Egri út 1B. Telefon: 12-52. Keveset futott, kisebb autót, kész­pénzért veszek. Verpelét, Kapás u. 7. Haimay. Keresünk Gyöngyösön könyvrak­tárnak megfelelő, száraz helyiséget. Cím: Könyvesbolt, Török Ignác utca. Kiadja: Heves megyei Lapldád# vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zslllnszky utca 1. Telefon: 24-44. Fostafiók: 23. I. sz,: 25 C62. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyt postahivataloknál éfc kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. igazgató: Marosan Jóssez Az el nem kötelezett államok Kairóban megtartott második csúcsértekezletét a tanácsko­zásokon részt vevő kormány- és államfők túlnyomó többségé nagy sikernek könyvelte el. Ben Bella algériai elnök — mint az AFP jelenti — az al­gíri. rádiónak és televíziónak adott nyilatkozatában igein vb lúgosnak és rendkívül kielégí­tőnek minősítette az értekez­letnek a gyarmatosítás és az imperializmus problémájáról. Kubáról, a külföldi katonai tá­maszpontok' felszámolásáról és a palesztínai kérdésről szóló határozatait. Mákariosz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke a kairói csúcsértekezileit befejezése után fogadta Sugár Andrást, a Ma­gyar Távirati Iroda tudósító­ját és válaszolt kérdéseire. A beszélgetés elején Maka- riosz elnök értékelte az el nem kötelezett országok kairói érte­kezletének eredményeit. Rá­mutatott, hogy a Kairóban képviselt országok az ENSZ- tagállamoknak csaknem a felét teszik ki, s az értekezleten a különféle kérdésekben kifeje­zésre jutott állásfoglalások kétségkívül komoly súllyal es­nek majd latba ez ENSZ-köz gyűlésen. A beszélgetés végén Maka riosz elnöki meleg szavakbar méltatta a magyar népnél Ciprus igazságos ügye iránt együttérzését. — Ciprus baráti kapcsolaté kát tart fenn Magyarországgá — hangoztatta. — Jói tudom hogy a magyar nép együttér zésével és erkölcsi támogatásá­val segítette a ciprusi népet a; idegen beavatkozás ellen: harcában, hogy demotaratikuí módon választhassuk meg ha­zánk jövőjét — Kérem, tolmácsolja üd­vözletemet a magyar népnek adja át a további haladásra és jólétre irányuló legjobb kíván­ságaimat. Mi magunk is méa szorosabbra kívánjuk fűzni kapcsolatainkat és együttmű­ködésünket Magyarországgal. A Pravda a véget ért érte­kezlet légkörét jellemezve megállapítja, hogy az él nem kötelezettek növekvő felelőssé- get éreznek a béke sorsáért. Az elfogadott okmányok hatá­rozottan imperialista-ellene, sek: a Kuba élszigetelésére irányuló amerikai mesterke­dések ellenére is követelik az amerikai blokád és a guanta- namói támaszpont megszűnte. tését, támogatják Ciprusnak a független, szuverén fejlődés­hez való jogát, síkraszállnak m nemzeti felszabadító mozga­lom továbbvitele mellett. Az NDK szolidáris az impe- rializmus és a neokolonializ. mus ellen küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai népekkel. A MEN jelentése szerint Sa>sztri indiai miniszterelnök, kairói tartózkodása idején meghívta Nasszer egyiptomi, Sukarno indonéz, Ben Bella algériai, és Tito jugoszláv el­nököt, hogy látogasson el In­diába. Az A1 Ah bar megállapítja! különös nyomatéket kapott az értekezlet azáltal, hogy a vi­lág lakossága egyharmadának véleményét fejezte ki. Az ér­tekezlet záróközleménye való­ban „a béke és a nemzetközi együttműködés programja” — állapítja meg a lap. Az NDK külügyminisztériu­ma vasárnap kiadott nyilatko­zatában — mint a TASZSZ jelenti — üdvözli azt a tényt, hogy az értekezlet részvevői egyhangúlag állást foglaltak az általános és teljes leszerelés szükségessége, az atomfegyver­mentes övezetek megterem lé­se mellett, az atomfegyverek további elterjedése ellen. Nyilatkozatok a kairói csúcsértekezletről A vasárnapra virradó éjjel Kairóban véget ért az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek második érte­kezlete. A záróülésen „A béke és a nemzetközi együttműkö­dés programja” néven közös nyilatkozatot fogadtak el. Az aláírási aktus után az elnök bejelentette, hogy fel­kérték Nasszert, az Egyesült Arab Köztársaság elnökét: jut­tassa el a nyilatkozat szövegét az ENSZ főtitkárához és a vi­lágszervezet valamennyi tag­államához. Tito jugoszláv el­nök javaslatára a nyilatkoza­tot megküldik az ENSZ-köz- gyűlés novemberben megnyíló 19. ülésszakának is. Ben Bella algériai elnök javaslatára az értekezlet határozatot fogadott el, amelyben támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja az Afrikai Egységszervezetet. A 9500 szavas nyilatkozat hangoztatja, hogy a békés egymás mellett élés. azonban mindaddig nem valósítható meg teljes mértékben, amíg nem szá­molták fel az imperializ­must, a kolonializmust és a neokoloni a! izmust. Minden vitást kérdést békés eszközökkel kell megoldani, az ENSZ alapokmányában lefek­tetett alapelveknek megfelelő­en, tartózkodni kell a fenye­getéstől vagy az erőszak alkal­mazásától elsősorban azokban, a kérdésekben, amely az egyes államok területi sérthetetlensé­gére és politikai függetlensé­gére vonatkoznak. Korunk egyik alapvető kér­dése a leszerelés problémája. Az értekezlet részvevői han­goztatják: haladéktalanul meg kell valósítani e probléma gya­korlati megoldását, hogy a vi­lág népeit megszabadítsák az őket fenyegető veszélyektől és a bizonytalanság érzésétől. Az értekezlet aggodalommal állapította meg a fegyverkezé­si verseny folytatódását és ezért felhívja a nagyhatalma­kat, hogy tegyenek újabb lé­péseket a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósí­tandó általános leszerelés ér­dekében. A nyilatkozat aláírói felhív­nak minden államot a moszk­vai részleges atomcsendszer- ződéshez való csatlakozásra, valamint arra, hogy a világ és az emberiség boldogulása ér­dekében ezt a szerződést tart­sák tiszteletben. Az el nem kötelezett orszá­gok állam- és kormányfői nyi­latkozatukban hangoztatják, hogy a katonai szerződésekben és szövetségekben való részvétel ellen foglalnak állást Teljes támogatásukról biztosít­ják azokat az országokat, ame­lyek a területükön lévő idegen katonai támaszpontok felszá­molására törekednek, ugyanak­kor felhívnak minden olyan államot, amely haderőket és támaszpontokat tart fenn más országok területén, vonja visz- sza e haderőket és számolja fel az idegen országok területén lévő katonai támaszpontjait. Ezzel kapcsolatban a nyilatko­zat sürgeti a Kuba szigetén lévő guantanamói amerikai haditengerészeti támaszpont kiürítését és megállapítja, hogy új katonai támaszpontok létrehozása az Indiai-óceán tér­ségében fényegetné e térség békéjét, biztonságát és függet­lenségét. A nyilatkozat többek között elítéli a kólón ializmus és a neokoloniaíizmus latin-ameri­kai megnyilvánulásait is és sürgeti e térség önrendelkezési jogénak megvalósítását. Befejező részében a nyilatko, zat hangoztatja, hogy a világ minden nemzetének az ENSZ tagjává kell válnia. A még gyarmati uralom alatt élő összes országok­nak haladéktalanul füg­getlenséget kell adni, hogy elfoglalhassák méltó he­lyüket a nemzetek közös­ségében. Az el nem kötelezett orszá­gok állam- és kormányfőinek közös nyilatkozata vé". h.-m* goztatja: Az ENSZ szerű 'kié­ben változtatásokat kell eszkö­zölni, hogy megvalósuljon a vi­lág különböző földrajzi tájai­nak igazságos képviselete a világszervezet szervein belül. (Folytatás az 1. oldalról) legújabb vívmányaival, tapasz­talataikkal. ütünk, küldetésünk leg­főbb céljának pártjaink, szocializmust építő népeink barátságának és együtt­működésének további erő­sítését tekintjük. Mostanában élénk a nemzet­közi élet és mind gyakoribb a diplomáciai jellegű küldöttsé­gek utazása. Engedebn ükkel, mi ezt a jelenlegi lengyel- magyar találkozót, a sorra ke­rülő eszmecserét többnek tart­juk a köznapi értelemben vett diplomáciai érintkezésnél. Elő­ször is a magyar és a lengyel népet évszázados barátság és Si isközösfég kapcsolja össze. Ezt a barátságot a szabadság z ászlaja alatt vívott közös har­cok, közösen kiontott vér szen­tesítik. Másodszor — és ez még a múlt hagyományainál is erősebb — ma pártjainlcat az azonos elveken alapuló egység, népeinket az érdekek teljes azonosságot a közös szocialista cél kapcsolja össze egymással és valamennyi szocialista or­szággal Pártjaink, országaink szilárd egységben együtt küzdenek közös céljainkért, egységünk fontos bizonyítéka, hogy ko­runk nagy kérdéseit azonos módon, a béke és a szocializ­mus érdekeinek, az emberiség egyetemes érdekeinek szem­pontjából ítéljük meg. Cselekedeteinket ennek megfelelően az a törekvés vezérli, hogy erősítsük a szocialista világrendszer, a nemzetközi kommunista mozgalom, a haladás és a béke minden erejének egy­ségét és összefogását. Iszap-vulkán kitörés Azerbajdzsánban MOSZKVA (MTI)! „Aludttejet okádó” — *AJ- raotokjan” a neve Szovjet Azerbajdzsán legnagyobb iszap- vulkánjának, amely három nap óta ismét működik. A kráter­ből először hatalmas gázfelhő tört fel, amelyet a később ki­lövellt sziklák ütközésekor ki­pattant szikra lángra gyújtott. A lángoszlopot éjszaka 40—50 kilométer távolságból is látni lehetett. Ezt követően a vulkán mint­egy kétmillió köbméter iszapot vetett ki magából, amely vi­szont oüajnyomokat tartalma­zott és megerősítette szovjet geológusoknak azt a vélemé­nyét, hogy az iszapvulkánok a kőolaj- és gázlelőheüyek Leg­biztosabb jelei. Apró Antal vezetésével delegáció utazott a KGST Végrehajtó Bizottságának ülésére Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyet­tesének vezetésével hétfőn reg­gel küldöttség utazott Moszk­vába. A delegáció részt vesz a KGST Végrehajtó Bizottságá­nak soron következő, 14. ülé­sén, Vasutas héken tegnap es A füzesabonyi járási és Kál községi Hazafias Népfront-bi­zottsága vasutas béke nagygyű­lést rendezett tegnap este K ál­ban a községi kultúrházban. A gyűlésen megjelent dr. Pásztor Pál, a MÁV Miskolci Igazgatóság vezetője, Sállyi Já­nos, a Hazafias Népfront He­ves megyei Bizottságának tit­kára, Horváth Ferenc, a füzes­abonyi járási pártbizottság első titkára, a községi tanács és a társadalmi szervek képviselői. Országos tatáik az egri szövetkezeti Október 10-én és 11-én ren­dezték meg Debrecenben, a Hungária Kamaraszínházban a kisipari szövetkezeti irodalmi színpadiok III. országos talál­kozóját A találkozón, amelyen a leg­jobb szövetkezeti irodalmi szín. padok mutatták be műsorukat, a szolnoki, debreceni és két bu­dapesti együttesen kívül részt vett az egri városi szövetkezeti bizottság irodalmi színpada is. A bemutatón az együttesek jó benyomást keltettek, jó fel­készültségről, tartalmas mun­káról adtak számot a szakmai és meghívott közönségnek. Az egri irodalmi színpad munkásságát, céljait Vigh László, a Heves megyei KISZÖV politikai osztályának vezetője ismertette. Az együt­tes Karinthy Frigyes műveiből állította össze műsorát, a nagy szatirikus író diákkor! emlé­keit feldolgozó humoreszkjei alapján. A kezdeti elfogódottság után az egriek színvonalas előadást produkáltak, egy-két esetben maradandó élményt nyújtottak a közönségnek. Különösen Mé­ozón veit részt í irodalmi színpad szaros Judit, Kiss Béla és Bá­rány Ede tűnt ki. A délelőtti és délutáni bemu­tatók után Thuróczy György, a Debreceni Csokonai Színház : fődramaturgja, Kárpáti Kamill, Benő Pál, az OKISZ kulturális vezetői, Bényel József költő, és több művészeti szakember ér­tékelte kötetlen vita- formájá­ban az együttesek bejesítmé- nyét. A két legjobb irodalmi szín­padnak, a Budapesti Vas KISZÖV és a Debreceni Városi Szövetkezeti Bizottság színpada bizonyult. Az egri együttes műsorával kapcsolatban több bíráló meg­jegyzés, szakmai észrevétel hangzott el. A művészeti szak­emberek különösen az előadás hangvételét vitatták. Elismer­ték, hogy a színpad jelenlegi hibái ellenére megállta helyét, életképes, tagjai tehetségesek és nagyobb feladatok megoldásá­ra is képesek. A sikeresebb ■ szerepléshez azonban még több, főleg belső, tartalmi műhely­munkára van szükség. <K. L.) A legutóbbi évek valameny- nyi magyar—lengyel találkozó­ja gyümölcsöző volt. Korábbi megállapodásaink hatékony módon járultak hozzá barát­ságunk és együttműködésünk .elmélyítéséhez, országaink fej­lődéséhez, erősödéséhez. Most. amikor ismét megköszönöm a testvéri fogadtatást, kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy küldöttségünk mostani útja, í lengyel elvtársakkal sorra ke­rülő megbeszéléseink ismét a2 együttműködés új lehetőséged tárják fel, pártjaink, népeink barátságának nagy ügyét szol­gálják, a két ország, a békééi ICádás* Jánc Gomu Kádár János, a magyar párt- és kormányküldöttség vezető­je, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke, a LEMF központi székházában látoga­tást tett Wladyslaw Gomulká- nád, a LEMP KB alsó titkárá­nál, a Lengyel Államtanács el, nőkénél és Józef Cyrankiewhcz- nél, a lengyel minisztertanács elnökénél Kádár János kíséretében ott voltak a magyar kormánykül­döttség tagjai: Kállay Gyula, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagja, Péter János külügyminiszter, Lázár György, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Martin Ferenc, a Magyar »Nép­köztársaság varsói nagykövete, valamint a küldöttséggel együtt érkezett elvtársak, Darvasi Ist­ván, az MSZMP ágit, prop.­- a szocializmus javára. — Éljen a Lengyel Egyesüli i Munkáspárt, annak Központ 7 Bizottsága, éljen pártjaink, né- peink testvéri örök barátsága : Éljen, győzedelmeskedjék c- szocializmus és a béke! ★ A magyar párt- és karmány­t küldöttség az üdvözlő beszédek i elhangzása után a fellobogó­• zott utcákon át, a tömeg lelkes • éljenzése közepette a Wila- , nowsüd-kastélyban (volt So­- bieski királyi palota) levő szál- s lására hajtatott (MTI) >s látogatása lkánál • osztályának helyettes vezetője,- Erdélyi Károly külügyminisz­- ter-helyettes. Marjai József, a- Külügyminisztérium főosztáiy­- vezetője, Gergely Miklós, a 5 Külügyminisztérium protokoll­- osztályának vezetője. ' Lengyel részről jelen voltak | Zénón Kliszkg, Stefan Jedry- „ chowszki, Adam Ra packt, a i LEMP Politikai Bizottságának tagjai, Ryszard Strzelecki, a t Politikai Bizottság póttagja, . Witold Jarosinski, Artur Stare- wicz, Józef Tejchma, a Köz- > ponti bizottság titkárai. A ta­■ lálkozón részt vettek még: Jó- i zej Czesak, a LEMP Központi Bizottsága külügyi osztályának ’ vezetője, Marian Naszkowski ’ külügyminiszter-helyettes, Jan 1 Kiljanczyk, a Lengyel Népköz- , társaság budapesti nagykövete- és Edward Bartol, a lengyel , Külügyminisztérium protokoll- t osztályának vezetője A látogatás szívélyes baráti ■ légkörben zajlott le

Next

/
Thumbnails
Contents