Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-31 / 256. szám

MOLNÁR JENŐ Madárijesztő Lábrakelt és most itt lebeg, jár az utcán, riadt szemek zsibongnak, mint a verebek, ni: a mezéről elveszett: meneküljünk hát, emberek! Hej, Bállá Jani bátyám, aid most éltes fejjel szorongsz a padban, megvannak-e még faragatlan mezítlábas emlékeid • szétázott utakról, amiket tétova múltadba tapostál a tanyák között a Marosnál egykor fáradtan, céltalan?! Voltál kaszák nyüvflje, ■ ha éveid közül el is veszelődött, most mégis megérted a költők halálba hajszolt életét Hát tudod, tanár úr, nagy kereszt mindnyájé, én csak azt mondónk de akkor ott, Balatonszárszón a tehervonat nemcsak egy megfáradt embert, egy mindenből kisemmizettet, hanem egy tiltakozó nemzet testét zúzta szét. így szóltál, hej, Bállá Jani bátyám és elmentél hajnalig szántani* KOLICSEV: Paiaky Dezső: Kezét össze­kulcsolta maga előtt, az ágyéka fölött. Az elő­T ző per befeje­zése elhúzódott, várakozni kel­lett a homályos, szűk folyosón, csuklóját meg- f3 törte a lánc. Az \ss őr, aki vele . volt, megkínál­L ta cigarettávaL Erős volt a füstje, émelyeg- tette a gyomrát, E de szívta, el nem véve a szájá­tól, ne menjen kárba belőle fél T slukknyi sem. Jó lett volna még rágyújtani a másodikra is, az már ízlettvolna, gondolta, miközben a lánc he­lyét dörzsölhette. A bíró hadarva felolvasta a személyi adatokat, ismerte már a vádlottat, nem kérdez­gette, mint az első tárgyalá­son. Mikor a vádirat ismerte­tését befejezte, az álló férfira tekintett. — Melegén Andor, vádlott, megértette a vádat? Inkább csak bólintott, hogy Igen, megértette, de a jegyző- könyvvezető is csak halk mor- mogást hallott, pedig az volt hozzá a legközelebb. — Emberölés — mondta homlokát ráncolva a fátyolos hangú fiatal bíró. — Mond ja el, hogyan történt, A padlót nézte, cipője orra előtt. A hajódeszkák szélei fel- knnkorodtak, közepük enyhén megsüllyedt, kikopott már a sok taposástól, csupa repede­ző». Ki kéne cserélni — érti ő ezt a munkát — az alja már biztosan korhadt Négy éve, amikor építkezett, nem hívott ácsot, rajz után ő maga csi­nálta meg a tetőt Az egyik szobát lepadlózta, oda nem is terveztek parkettát csak a na­gyobb szobába. Azt látná csak váróét ember! Mikor házava­tásra meginvitálta Derengő Károlyt a műszakos aknász’ i- foat. az csak elismerően bólo­gatott: ”Jó szakembert fogott ki, rr. kitűnő munka. Magának mindig szerencséje volt Me­legén”. Csak amikor koccin­tottak és harmadszorra, ne­gyedszerre ízlelgette az aknász nevét »Te, Derengő, tudod, pajtást — akkor mondta meg csendesen, hogy nem hívott ő szakembert a padlót parket­tát saját maga rakta helyére, ráérő idejében, — Mondja, kérem hogyan történt? — sürgette a bíró. — Csak tudja tán, hogyan tör­tént:?! Melegén a bíróra nézett — Ügy történt, ahogy a pa­pírról olvasni tetszett. A bíró belelapozott az előtt« heverő iratokba. — Többször volt kettőjük között nézeteltérés? — Nézeteltérés?! — Veszekedés, civakodás. — Ah, semmi! — Melegén, maga a múlt- kori tárgyaláson azt mondta, amikor az első férj ott járt maguknál, utána mindig ve­szekedés volt. Miért veszeked­tek? —... Á feleségem, Rózsi, nem akarta, hogy volt férje lát­hassa a gyereket, Angélát. Mondtam neki, a gyereket ne tiltsa az apjától. Ija tornak, csavargónak nevezte az első férjét, aki tönkretette az életét és még most se hagyja békén. Akkor is csak apja a gyerek­nek, erőlködtem. Szidott, hogy pártját fogom annak, áld az ő életét éveikig megkeserítette. Nem egy szóváltás esett köz­tünk azért is, mert én egy hét­re is elengedtem a kislányt nyaranta az apjához. De nem maradt egy hétig, két nap múlva már üzent, menjek ér­le, hozzam haza. Jobban sze­retett az engemet, mint saját édesapját. Én is úgy szerettem aztán, hogy a véremből valót se különbül. De hát, kérem, a véremből valót nem is szeret­hetem volna, jobban. Hiába akartam, nem lehetett' gyere­kem. Az orvos is megmondta, a városi orvos, hogy kár köl­teni a vizsgálatokra, rajtam aem lehet segíteni. A háború hotfaUt, íetsrfJc tuftnf, bírd jfeCil Az az oka... mindennek. A háború. — A háború — húzta félre a száját a vékony, sápadt, ma­dárfej ű ülnök. — Hol vagyunk attól, hogy mindent a háború­ra lehessen kenni. A háború húsz évvel ezelőtt befejeződött, ember! Húsz éve. Emlegetni is kár. A helyzetén ezzel nem segíthet. Melegán ádámcsutkája fel­ugrott az állkapcsok alá. A bíró magához húzta a jobbján ülő madárfejű ülnököt, vala­mint súgott neki. A tárgya­láson nem is szólalt meg töb­bé. Hallgatott csak és apró szemével pislogott. — Hogy érti azt, hogy a há­ború az oka mindennek? — kérdezte a bíró. Az ügyész, hosszú, fekete fiatalember, lába kilógott az íróasztal alól, állát a kezére támasztotta, s ceruzájával ér­dekes jeleket rajzolt egy pa­pírszeletre. Melegén a papír­szeletet nézte. A bíró észre­vette, ő is letekintett egy pilla­natra a pulpitusról. Ismerte az ügyészt, nem ez az első közös ügyük. Tárgyalás előtt az ügyész azt mondta a kíván­csiskodó újságírónak: *,Btk. 253. § 1. bekezdés. Sima ügy, nem lesz sok keccmecelés. Ismeri Hullong a halott falevél. Sár erjed a nedves avarban Es cefre-szagot visz a szél. Tar a fiák boga. Borzas a sarjú* A hegy foka néz ködösen S a harmatos, ősz-színű kertben Georgina nyíl tüzesen. SATRA SATYINOV: faltáji költő) i f f I Ki * ❖ t y y <• 5: Itthoni tü% Harmatot lehel a füves határ Fölötte a vén jurta füstje jár. Hűvös esteien sok-sok év után Űjra itt vagyaik, drága jé anyám! Megvisel a sora. A múlt messze: száll A pislogó tűz lábujjhegyre áll S föl-föllobbanó lángokat «észt: Ügy sem éri fel a sátornemezt i,, Az itthoni tűz fényét bámulom Szívom a pipám és kumiszt iszom Kábulatba ejt illatos varázs, Altató mesét suttog a parázs. Megvendégel most anyám engemet, Rőzsét igazít. Árpát sütöget, Fáradatlanok fürge ujjai: Tán a zümmögő lángokat szövi. Fürge ujjú kéz olykor megremeg Simítsd meg, anyám, zúgó fejemet! Kozányi György fordítás* ANTALFY ISTVÁN: &zőttMeh I. Jövőről álmodó remények! legyetek az enyémek is... Jöjjetek el hozzám, e kis szobába, hová megidézlek! Az emberek sokat beszélnek ... Ó, hányszor goromba, komisz Jutalom jár annak, ki hisz emberek szavának, szivének! Mégis hiszek. Mert hinni kell! Az ember, — örömeivel, bánatával, s a napi élet gondjaival, — megannyi sors! S ha emberként beszélsz, ha szólsz, — ha fáradt is, frissül a lélek! Látták, amikor ölt, plusz a vádlott is beismerte bűnössé­gét A kvóta 5—15 év”. Sima ügy? Ha csak a törvényt néz­zük, gondolta a bíró és ceruzá­jával megkopogtatta az asztalt — Több figyelmet kérek... Mondja el, kérem hogyan érti? A tárgyalóterem ablakai előtt fenyők álltak. A törzsüket fél karral is átérni, nem nőttek túlságosan magasra. Tomszkban nem lehetett fél karral átérni a fenyőket. Meg is nőttek jó magasra. Fadöntésnél hiába vigyáztak, valakit mindig maga alá taposott. Emlékszik egy karpaszományos őrmesterre, gőgös, kegyetlenkedő fajta volt, azt mesélték a táborban, hogy egy bakát bekötött szem­mel a jeges Dnyeperbe fut­tatott, mert „tiszteletlenül” be­szélt Hitlerről. A szerencsétlen, szobafestő volt, akár a Führer, ott veszett a jég alatt. Az egyik fadöntésnél ez a karpaszomá­nyos Hitler-imádó maradt vé­resen a fenyőtörzs alatt. Nem sajnálta senki, csak földbe ka­parták, nem tűztek keresztet a fejéhez. Zsúfoltak voltak a barakkok, csontukig vágott a fagy. Takarodó előtt levizel tők a szalmát, legalább annyi me­leget érezzenek. Aztán más tábor, fűtött barakkok, de ne­dába, felvehetik a jutalmait. Riolitkupot vágtak át, tízezret ígértek a csapatnak, ha idő előtt végeznek vele. Sürgős volt az új front indítása, s ők éppen a légvágatot hajtották, s „szellős” folyosót Melegán két órával a váltás előtt abba­hagyta a munkát, sietett fel­venni a pénzét. — Miért hagyta abba előbb a munkát, mint a többiek? — Dolgom volt Özdon, azt intézteim. Mikor hallotta Angéla, s kislány balesetét? — Ahogy a faluba értem, mindjárt mondták, hogy bele­esett a folyóba, s tán már kór­házba is vitték. — Maga hogyan fogadta ezt a hírt? — Elkeserített... Angéla jobban szeretett engemet, mint az édesapját. — Valamit csak mondott annak,.aki a hírt közölte!? — Nem- emlékszem... — „No, csak érjek haza, agyonütöm azt az asszonyt!” Azt mondta. — Lehet, kérem... — Világos választ .adjon — feszült előre székében a bíró. — „Agyonütöm azt az asz- szonyt”. mondta, amikor a hírt hallotta és elhatározta, hogy meg is teszi. Így volt? tSt — Nem határoztam el sem­mit. — — A karbidlámpával fej­be vágta a feleségét, s az men­tem meghalt. Így volt? — Így volt... — mondta snfn : telem hangom, A bíró intett Melegán An dórnak, hogy leülhet — Szólítsák be a tanét! A jegyzőkönyvvezető kés ’ kenyre tárta az ajtót s kikiál í tott a folyosóra: 1 — Szirják Árpádné, tanú itt ; Kövér, fakóblúzos asszon] • lépett a tárgyalótereimbe. T« . kergette a nyakát kapkodvs lélegzett törvény előtti ijedi ’ ségót láthatóan nem bírta 1« ' gyűrni. — Neve? ( i — Szirják ÁrpádnA — Lánykori neve? — Nem használom, bíró fr f — De azért tudja, nem? t — Geda Aranka. — Foglalkozása? — Dolgoztam egyszer kony 5 hán, a vasútnál. Régóta má » csak a gyerekekkel vágyói i meg a ház körül végzem, arr . munka akad. — Tehát hátébé. — Mit tetszik? — rebben az asszony szeme. ’ — Háztartásbeli... Isméi , Melegán Andor vádlottat? i — Szomszédok vagyunk. i — Milyen embernek isme t ri? Kötekedőnek, garázdának , iszákosnak, asszonyverőnek? — Andor jó ember. — Jó, persze, de megölte ; feleségét... A rendőrségen ma ga azt vallotta, látta, hogy as ölte meg. — Ott voltam náluk. — Mondja el a bíróságra! ta, mit látott, mit hallott. D figyelmeztetem az igazmondái kötelességére, mert a hamis ta núzást a törvény szigorúan rendeli büntetni. így tégy* meg tanúvallomását. Szirják Árpádné, tanú, ig* vallomásából a bíróság a kö vetkezőképp konstruálta Me legánné halála előtti esemé­nyeket: _ Melegánék parkettát nagyszobája. A sedomom vizes ruhájában fekszik a hatéves halott kislány, Angéla. A ké asszony, Melegánné és Szárják: né, fernns-zóvai zokog. Belép as ajtón a férfi. A vádlott. Hóra alatt csomag. A kis Angélánál* vásárolt Ózdon ruhát. A vádlott a sealonhoz ván szorog. Kisimítja a halott kis­lány arcából a vizes hajtin- cseket. Nem sír a vádlott, csak belülről rázkódik. Az arca torz. — Hát ezért tartalak Itt­hon, hogy Angélára nem vi­gyáztál. Ezért keresem a sód pénzt. — Vigyáztam én. Ott Ját­szott a folyóparton. Hallottam is a kiáltást a vízről. Láttam, beleesett egy gyerek. — Miént nem szaladtál, ro­hantál!!? — Cigánygyerekeket láttam. Azt hittem, valamelyik purdé — Állat! Te, állat! Mit mon­dasz majd az apjának. Ma megvette neki az iskolatáskát őszre. Mondta, hogy eljön lá­togatni, Kicsi Angéla, kislá­nyom! — Isten akarta fgy_' — Isten? Te akartadé — Isten akarta, hogy ne állítson be ide többé az a la­tor, hogy ne lépje át a küszö­böt. Gyűlölöm, téged is gyű­löllek. Alázkodva nyitottad előtte az ajtót, ha jött, ha ment. Nem jöhet többet a la­tor...! Az asszony eszelősen kaca­gott. Akikor sújtott le karbid­lámpával a fejére Melegán. A tárgyalóteremben der­medt csend ült. A bíró megadta a szót az ügyésznek. „A vádiratban foglalt álláspontomat fenntar­tom... szándékos emberölés. Az élet, a testi épség elleni erő­szakos bűnesetek száma egyre emelkedik. Melegán Andor cselekményének társadalmi veszélyessége vitán felüli. Az idevonatkozó 253. § (1) értei­mében kemény és szigorú bün­tetés kiszabását kérem,” A hivatalból védőként ki­rendelt ügyvéd gyengén érvelt a vád képviselője után. Hu­mánum, szeretet, emberi érzé­sek, méltányosság — amit modott, csupa sablon. — Melegán vádlott, kíván-e szólni az utolsó szó jogán? A vádlott csak a fejét rázta, hangtalanul. Az őr kivezette a homályos, szűk folyosóra. Aztán újra a tárgyalóterem. — A Magyar Népköztársa­ság nevében... — a bíró kihir­dette az ítéletet. „A bíróság az ügyészi vádat módccvb t a Melegán Andor vádlottat hir­telen felindulásában elköve­tett emberölésben mondja ki bűnösnek. Btk, 254. §. Két év és 7 hó:' api szabadságvesztés.” Az ür ész nyomban felleb­bezést öntett be. Melegán hallgatott: „tehát még nincs vége...” A tárgyalóterem ablaka előtt fenyőfák álltak. A törzsüket fél karral is átérni, nem úgy, mint Tomszkban. Az őr Melegán csuklójára la­ka tolta a fényes láncot. Méle- gánnak valami kaparta a tor^ kát, beharapta a szája szélét. A léptek visszhangoztak a homályos, szűk folyosón. Melegánnak émelygett, for­gott a gyomra. Szeretett volna cigarettára gyújtani. KKKüf mar nHmregy von. Mikor hazakerült, elment az orvoshoz, egy, öt, tíz orvos­hoz. Megmondták neki, Baját gyerekről ne is gondolkozzon, nem lehet. Olyan asszonyra várt, akinek van már gyereke. Mert a gyereket nagyon kívánta, ha nem az ő vére, akkor is. Azért vette feleségül az elvált Kol­lár Rózsiit Angéla akkor két­éves volt Hogyan érti hát, hogy a háború az oka min­dennek? —... Csalt általánosságban értem — mondta halkan a bí­rónak. — Mit csinált azon a napon? — Dolgoztam égy, mint máskor... Hajnalban kelt a munkás járathoz. Kolbászt csomagolt a kenyere mellé, amit a boltban vett az asszony. A sajátjuk már kifogyott a kamrából, mert korán levágták, novem­berben s nem is volt több másfél mázsánál. A bányában, a föld alatt lassan vánszorgott az idő. A harmadik órában voltak még, amikor beszólt hozájuk a körletaknásos, hogy váltás után menjenek az iro-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents