Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-31 / 256. szám
fl labdarúgó NB 11-ben vasárnap eldőlhet a bajnoki cím sorsa A labdarúgó NB II. Keleti csoportjában ritkán tapasztalt éles harc folyik a jobb gólarányával élen álló Egri Dózsa és a szorosan nyomában lévő Jászberény kö- közöfct. A vasárnapi fordulóban eldőlhet • bajnoki cím sorsa: mindkét együttes idegenben vendégszerepei, s ha a Dózsa Szolnokon js sikerrel állja meg a helyét , _a bajnokságot már nem lehe t elvenni tőle! (Utolsó mérkőzésén ugyanis Egerben minden valószínűség szerint legyőzi majd az utolsó helyezett Nyíregyházáit.) Ha azonban az egriek mégis pontot veszítenének Szolnokon és Jászberény két vállra fektetné Nagybá- áonyt, akkor a bajnoki cím Jászberénybe vándorol! Az egri. csapat a hajráiban — eítekintve a Kecskemét elleni kisiklástól — kitűnő teljesítményt nyűit, különösen a vidéken vívott mérkőzéseknél kedvező a mérleg. Megvan tehát a reális lehetősége annak* hogy es a szép sikersorozat Szolnokon sem törjön meg. Az együttes időnklnt biztatóan mozgott a hétközi, Petőfibánya ellem mérkőzésen, s mivel a sérültek Is mind rendbe Jöttek, Juhász Attila edző nem váltadat a csapat összeállításán. Az alábbi 11 lép tehát pályára: Papp — Szász, Kiss, Révész — Várallyay, Hamis — Kovács, Ösztöke, Nagy K^ Varga, Csizmadia. A jelek szerint nagyszámé ■Burkoló kíséri el az egri fiúkat Szolnokra, ahol — reméljük— biztatásban sem lesz majd hiány. ★ Fontos mérkőzések kerülnek sorra az NB Ill-ban is. A kieséstől veszélyeztetett Egri Honvéd a Gyöngyösi Honvéd kitűnő együttesét látja vendégül. A két csapat közül a gyöngyösi a jobbik, de a kifogástalan erőnléttel rendelkező és hétről hétre javuló formát mutató egriek akár a két pontot is megszerezhetik. Látszólag könnyű dolga akad az Egercsehi Bányásznak, amely a sereghajtó Hajdúszoboszlót látja vendégül. Itt a mérkőzés végső kimenetele nem lehet vitás. Petőfibánya hasonlóképpen győzelmi esélyekkel lép pályára a Hajtógyár elleni mérkőzésen. A Bányász még a második helyet is megszerezheti és ez nyilván serkentőleg hat majd az együttes teljesítményére. Az őszi idényben nagymértékben visszaesett Gyöngyösi Spartacus otthonában fogadja a 11. helyen álló Statisztikát. A hazai pálya előnye és az előkelő helyezés lehetősége a szövetkezetiek mellett szól. ★ A megyei bajnokságban » sorsát eldöntő Apc—Hatvani Kinizsi találkozó felé fordul a legnagyobb figyelem. Ha a cukorgyárlaknak sikerül győzniük, és a következő vasárnap Hatvanban két vállra fektetik a Recski Bányászt, — az utolsó fordulóban akár vereséget in szenvedhetnek az Egri Var sastoll A Kinizsi nagy ellenlábasa Rózssszjentmárton Szűcsiben is esélyes a két pont megszerzésére, ■ ugyancsak a biztos győzelem reményéiben léphet pályára a MÄV HAC a Bélapátfalva elleni találkozón. Az első három helyen tehát minden valószínűség szerint a fent jelzett csapatok osztozkodnak, a negyedik helyért viszont a Lőrinci, a Honvéd Korvin SE, az Egri Előre és a Heves fut versenyt. Lőrincinek nehéz dolga lesz a Jdesőjelölt Gyöngyösi VSE otthonában, s ugyanez mondható el az E. Előréröl, amely Füzesabonyban vendégszerepei. A jó formában lévő hevesiek Recsken is sikerrel állhatják meg a helyüket, a Honvéd Korvin SE azonban Egerben méltó ellenfélre talál az El Spartacus csapatában. Az Egri Vasas előtt még egy utolsó lehetőség áll: ha sikerül legyőznie a Gyöngyösi Bányászt — még felcsillanhat a bentma- radás reménye. Gyöngyösoro- szi már kiesett, így nincs különösebb tétje az El Dózsa II. elleni találkozónak. A LABDARUGÓ MEGYEI n. OSZTÁLY VÉGEREDMÉNYE KELETI CSOPORT (teljes bejnold táblázat) A vasárnapi fordulóban Petőfibánya 4:4 arányú döntetlent tudott elérni az Egri Helyiiparral szemben, így az Égeresein ellen biztosan nyerő E. Spartacus vette át ismét a vezetést. EREDMÉNYEK: Egercsehi— E Spartacus 2:6 (2304:2384) Petőfibánya — E. Helyiipar 4:4 (2379:2380), E. Vasas — E- Lendület 8:0 (2508:2336) E. Honvéd — E. Építők 7:1 (2207:2114). A Lőrinci — E- Postás mérkőzésen az utóbbi csapat nem állt ki, mivel nem ez volt az első eset — a szövetség törölte a bajnokságból. A forduló legjobb dobói: Török (E. Vasas) 431, Losoncai (E. Vasas) 424, Tősi (E. Vasas) 421. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. E Spartacus 2. Petőfibánya 3. E. Vasas 4. Egercsehi 5. Lőrinci 6. E. Honvéd 7. E. Lendület 8. E. Hélyilpar 9. E. Építők 16 38 556 90 16 38 694 88 16 38 405 83 16 38 072 79 18 37 099 71 16 37 350 64 18 38 971 80,8 16 37 633 98 18 S3 872 24,5 10. E. Poéta« törölve 2. Sírok 2. Egercsehi U. 3. Novja A Serval Vasas 5. SzEhalom e. Balatoné 7. Kápolna ». Káli Honvéd t. Beleülő« lé. Istenmezeje 11- T.-lelesK rx. M.-dereoatoe* » iá n iá 22 11 22 11 22 10 22 t 2 89:15 58 2 79:24 58 8 34:26 25 8 42:33 25 8 28:38 24 « 47:57 25 9 35:48 22 8 58:49 19 2 12 29:42 18 8 1* 23:84 17 8 16 25:59 9 1 18 11:41 5 * ■ feéá büntetőpont levonva. A MÁV HAC már bajnoknak tekinthető a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban Olvassa! Terjessze ! a NÉPÚJSÁGOT £j<gj|jjfr A Magyar Szocialista Munkáspárt Hevea megyei Bizottsága éa a megyei tanéca lapja. Főszerkesztői PAPP JANOS Szerkeeztüeég: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 18-37. 11-73. Posta Hók: 23 Kiadja; Heve« megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal; Eger, Bajcsy-Zaillnszky utca L Telefon: 24-44. Postafiók: 23. L az.: 88 052. Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál es kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca A igazgatói Marosán József. Vasárnap a MÁV HAC 2:0 arányban győzött a H. Kinizsi élőén és ezzel a győzelemmel szinte behozhatatlan előnyre tett szert a bajnokságban. A második helyet szilárdan tartja Verpelét, a harmadik helyre azonban ismét Rózsás zent- mártorn együttese tört előre. Az Egri Dózsa 8 gólt rúgott a Gyöngyösi VSE-nek, s a 7. gólnál jubilált: csatárai század- szőr találtak az ellenfél hálójába! Az Egri Előre—Gyöm- gyösoroszd mérkőzés elmaradt, mert az utóbbi csapat késve érkezett meg. Eredmények: Lőrinci—Egri Spartacus 0:2, Verpelét—Egri Vasa* 6:0, Gy. Bányász—Recsk 4:0, Heves—Apc 4:0, H- Kinizsi—MÁV HAC 0:2, Bélapátfalva—Szűcsi 2:1, Rózsaszent- márton—Füzesabony 6:0, Egri Dózsa—Gyöngyösi VSE 8:0. A bajnokság állása: L MÁV HAC 31 24 5 t 963« 53 2. Vorpeló* 91 21 6 4 05:20 48 3. R.-márton 31 21 2 8 77:35 44 4. H. Kinizsi 91 18 7 6 97:23 43 5. E. Spart. ‘ 31 17 7 7 52:3(1 41 6. E. Dózsa H. 31 17 6 8 101:26 40 7. Heves 91 16 S 7 70:35 40 8. Apc 31 16 4 n 45:50 36 8. Recsk 31 13 4 14 43:53 30 io. Gy. Bányász 31 12 2 17 49:49 26 FL E. Vasas 31 1« 4 n 28:08 24 12. Szűcsi *i 10 3 18 92:58 23 13. GYVSE 31 10 3 18 32:63 23 14. Lőrinci 31 8 5 18 33:58 21 15. E. Előre 91 7 7 17 91Ä5 21 16. Gy.-oroerd 31 5 6 20 18:79 18 rr. Fvsc 91 6 3 22 20:99 15 18. B.-falva 91 5 2 24 25:136 12 rslßT3 ~~+> *40* Érettségifelt férfi munkaerőt keres félfogadói munkakörbe a GELKA tviszerviz. Ugyanott segédmunkás felvétel Is. Jelentkezés személyesen a Zalár u. 7. sz. alatti szervizben 9—17 óráig. 3 szobás, összkomfortos, új öröklakás részletre, 2 szobás KIK-laká- sért cserével eladó Egerben, a belvárosban. Telefon: 30-73, 7.30-tól 16 óráig. Termelőszövetkezetek figyelmébe! Miskolc legforgalmasabb halyén termelőszövetkezeti borkimérést vállalnék saját helyiséggel. Levélben! érdeklődést „Megbízható” jeligére a gyöngyösi Magyal? Hirdetőbe kérek. Idős házaspár gondozását vállaljuk lakásért. Eger, Gárdonyi Géza Színház, porta. Szilágyi Lajos. Telefon: 21-84. Skoda Octávia Super kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető: Eger, Május 1 u. 30. Kert eladó, Felsőtárkány, Rákóczi út 54. Szabadkézből bárki megveheti. Érdeklődni: Eger, Lenin út " - " . 7. Málnatövek, nemesített, óriás B-tenor szakszofon, 8 hónapos» fÄLte^T 6 Jókai >■ *• «• *• Hatvan, Mészáros 39. . Hatezret futott Skoda Octávia Super, újszerű, eladó. Eger, Sándor Imre utca 4. Eger, Lenin út elején, vagy környékén személyi tulajdonban levő családi házat keresek. Postafiók: 88. Pince és présház belterületen bérbeadó. Érdeklődni: Eger, Vécsey u. 33. alatt. ÉRTESÍTÉSI Czibula bőrfestő értesíti kedves ügyfeleit, hogy Alma- gyar utca 7. szám alá költözött. Bekecs, bőrkabát, lrhabunda, basl- táakabát, bőrök, bőrcikkek festését, újjáalakítását garanciával vállalom. Vidékieknek visszapostázom. Teljesen új, modem hálószobabútor, kétrészes ágybetétekkel eladó. Hagymást, Felnémet, Sánc u. 7. sz. Mindennap 3 órától. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett testvérünk, CSATHÖ MAGDOLNA elhunyta alkalmából fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család w SZOMBAT Teker Egri Helyiipar—E. Vasas 15, LOSOTtezl i, VASÁRNAP Teke: Petőűbány»—Egerceehi 9.46, Halmai. E. Spartacus—Lőrinci 7.30, Szelei. E. Lendület-E. Honvéd 8, Becskel. Ökölvívás: KB I-es mérkőzés: MTK—Honvéd Zalka SE Budapest, Sportcsarnok; 13, Cseh, Gesztődi. Labdarúgás: Az Egri Dózsa NB Il-es csapata Szolnokon, a Szolnoki MÁV ellen mérkőzik. Játékvezető: Vízhányó. NB lll-as mérkőzések: Egri Honvéd-Gyöngyösi Honvéd Eger.. 10. Loson ezt. Egercsehi Bányász—Hajdúszoboszló Egercsehi. 14, Szegő. Petőfibánya—Hajógyár Petőfibánya, 11.15, Faludi. Gyöngyösi Spartacus —Bp. Statisztika Gyöngyös. 14. Bombái. Megyei L osztály: Gy. VSE—Lőrinci 11.45, Zagyvái. Gyöngyösoro- szl—Egri Dózsa n. 14, Sasvári. Füzesabony—Egri Előre 10.30, Hernádi. Szűcsi-—Rózsaszentmárton 14. Csilla. MÄV HAC—Bélapátfalva 11, csere-játékvezető. Apc—Hatvani Kii nizsi 14, Lombosi. Recsk—Heves 11. Varga. Egri Vasas—Gyöngyösi Bányász (7). Rigó. Egri Spartacus— Honvéd Korvin SE 10.30, csere-játékvezető. (Északt sporttelep). Teljes forduló a megyei n. osztály nyugati csoportjában. Osztáiyozók a megyei H. osztályba jutásért: Egerszalók—Feldebrő Eger, északt sporttelep. Csány—Erdőtelek Kápolna. Kézilabda: osztáiyozók az NB írbe jutásért. Egri Helyiipar—Szolnoki Honvéd (férfi) Eger, Nagy János utcai pálya, 11 óra. Egri Lendület-Szolnoki Vízmű (női), 12 óra. Asztalitenisz: Egri Dózsa—Lakkfesték Eger, 9.30, N3 H-es mérkőzés. . , . Az Egri Gépállomás felajánlja megvételre az alábbi elfekvő anyagokat: Erősáramú szigetelt vezeték, MA jelű, 1,5, 2,5, 4 és 6-os 30 000 fm Dh, biztosító aljzat, 25,60 és 100 Amp. 692 db Dh. biztosító aljzat, 25, 60 100 Amp. 692 db Ovális hajólámpa 700 db Fémburkolatú szigetelő cső, különböző méretben 5200 fra Acélpáncélburkolatú szigetelő cső, különböző méretben 2500 fm Merev műanyag védőcső, különb, mér. 2200 fm Ezenkívül nagy mennyiségű erősáramú vülany- szerelési anyagokat. Fenti anyagok megtekinthetők és átvehetők a gépállomás anyagraktárában. <llllllll|IIIUIIIBUIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIiniU|tll(l|ll«l AZ ÉM CEMENT- és MÉSZIPARI ORSZÁGOS VÁLLALAT selypl cementgyára % felajánlja átvételre az alábbi használaton kívüli állóeszközöket: Palástmarógép vízszintes, 1000x1200x1200. Worthinton szivattyú (tápszivattyú) 5 köbmé- ter/óra 1200x500x600. Szennyvíz szivattyú egylépcsős, 900x400x500.; Vízszivattyú kétlépcsős, 500x250x400, 160 l/ó. Alacsonynyomású centrifugális szivattyú nógylépcsős 120 1/óra, 500x200x250. Fogaskerékszivattyú magasnyomású, 30 at. 30 liter/óra, 150x200x200. Fogaskerékszivattyú magasnyomású, 30 at. 30 l/ótra, 150x200x200. , Igényeikkel a könyvelési osztályhoz forduljanak. a*? Ä. Telefon: Selyp $. ^túaLzti&& idotáltéi a kötés * horgolás HORGOLÁSHOZ: U. C. selyemfényű horgoló, különböző vastagságban, fehér színben 1 gombolyag ára 10,50 Ft-tó! Honleány, 1 gombolyag fehér ára 9,— Ft 1 gombolyag színes ára 9,40 Ft Perié fonal, fehér és ekrü színekben, 1 matring ára 14,50 Ft KÖTÉSHEZ: Bébi pamutfonal, divatszülőkben, 1 matr. ára 9,— Ft Fésűs gyapjúfonal, divatszínek ben, 1 matring ára S0,40 Ft A szántóföldön termelt növények fagybiztosítását a termelőszövetkezetek a vagyonbiztosítás keretében november 30-ig köthetik meg. Részletes felvilágosítást az Állatni Biztosító fiókjai adnak A MÁTRAALJAI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT Petőfibánya, felajánlja megvételre az alábbi gépi berendezéseket: Agregátor typ. ES—1. 300 kW-os üzemképes. Szivattyú: 250 1/p. Szivattyú: typ. TA. 25/10. Szivattyú: typ. TA. 85/10. Szivattyú: typ. T. 161. Szivattyú: typ. TA. 85/80. Töldszállítókocsi 7 darab 9 köbméter űrtartalmú, üzemképes (vontathatók). Népeskocsi: C darab, 16 személyes, üzemképes állapotban van, tartalék van hozzá. KfirjíRs igényeikkel a tröszt gépészeti osztályához fordulni. Ügyintézőnk: Tóth József. Telefon: Seiyp 4., mellék: 4.