Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-03 / 232. szám
Saját mércéje alatt Jubileum1 előadás Gyöngyösön „Faira hány korsó” címmel mutatta be új műsorát a kétszeresen kitüntetett MÁV Ki- térőgyártó ÜV színjátszó csoportja. Ünnepi ajándéknak szánták a műsort abból az alkalomból, hogy Gyöngyös városa 630 éves és tíz esztendővel ezelőtt alakult a lelkes színjátszó együttes. A tízéves jubileum már egymagában is kötelez, de emelnünk kell a mércét többek között azért is, mert két kitüntetést is visel a csoport: a Szocialista Kultúráért Érdemérmet és a kiváló együttes címet. Figyelemmel kísértük a színjátszó csoport eddigi munkáját (ügyes emlékeztető volt erre a szépen összeállított kiállítás is) és láttuk a bemutatók hosszú sorában a legjobbakat, a Hazudj igazat, és a tíz esztendő legnagyobb és legszebb előadását, az És a holtak újra énekelnek című drámát. Lehetetlen mindezeket figyelmen kívül hagyni, amikor véleményünket summázva kimondjuk: az ünnepi műsor megnyitó bemutatója nem volt méltó a jubileumhoz, de a csoport eddigi munkájához sem. Azt szokták mondani, hogy a bátor kezdeményezést már önmagában is dicséret illeti. De hát miért dicsérjünk egy műsort, amely még csak kezdeményezésnek sem számít, (a meghívó is jelzi, hogy ez az összeállítás az elmúlt évben nagy sikert aratott Fele se tréfa című, Gyöngyösről szóló szatirikus műsor folytatása.) emellett nem üti meg a kellő színvonalat; mint színpadra írott mű és sok kívánnivalót hagy maga után, mint előadás is. A szatíra nehéz műfaj, művelni csak „komolyan” szabad. Az idézőjelbe tett bátorság, a jópofáskodás egymagában még nem elég egy egész estét betöltő szatirikus műsorhoz. Mindehhez sok-sok ötlét, íráskészség és rutin kell, de nem árt ismerni a színpad lehetőségeit és az életet sem, amelyet megcéloznak csipkelődéseikkel. Mindezt azért kellett elmondani, mert a Falra hányt korsó egy jó kezdeményezés rossz és gyengécske folytatása lett. A tavalyi Fele se tréfa sablonos címe mögött egy egész kis írói csoport ötlete állott, míg most a szellemes cím egy ember munkáját hirdeti csupán. Já- nossy Viktor, az összeállítás szerzője, elsősorban íróilagnem tudta megoldani feladatát. Tagadhatatlan, a gyöngyösi szerzőnek vannak ötletei, olykor humora is, de csak néhány villám réf a, vagy egy-egy kisebb jele iet erejéig, de nem egy egész estét betöltő műsorhoz. Egy elnyújtott, didaktikus kezdő jelenet után nagyon ügyes ötlettel indul a szatiri- tóló szándék. A szerző feltámasztja a városjogot adó Károly Róbertét és elmondatja véle észrevételeit, csipkelődéseit. Gyöngyös mai életéről, a hibákról, hanyagságokról. Mindezt szellemesen. A közönség jól szórakozik, de várja a folytatást. Csakhogy nincs tovább. A jó ötlet, amely alapja, keretjátéka, visszatérő motívuma lehetett volna az egész műsornak, félbemaradt. A szerző nem tudott mit kezdeni a feltámasztott királlyal.. A pokolbéli rendőrőrs című jelenetre még jutott a humorból, a Gyöngyösi Péter és Környéke Pál, Hacsek és Sajó utánzatán is derült a közönség, s ügyes írói munka és rutinos előadásmód találkozott Vizes Gábor monológjában. Szokványos családi háromszög-jelenettel fejeződött be a műsor első része, amely hibái ellenére is még szórakoztatta a közönséget. Sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt a műsor második részéről. Itt már csak a színjátszó csoport önmagát parodizál- ló műsora és a karikírozott Mylord-szám hozott sikert. A továbbiakban a szerző hátat fordított eredeti szándékának, a városnak is, s szinte a nagyvilágba kilépve, megcélozta az amerikai gengsztereket, a néger kérdést, az USA Kuba- ellenességét, de nem kímélte az ENSZ-t, és a kínai vitát sem. S mindezt szellemtelenül, sőt megfelelő politikai érzék, hozzáértés híján. Nem illett a műsorba a Csárdáskirálynő- paródia sem, amelyben feli- más módon komolyan énekeltek és szatirizáló prózát mondtak a szereplők. Nagy önfegyelem kell a szatíraíráshoz, de nem hiányozhat a hibák kijavításénak hite, szenvedélye sem. Ez utóbbinak kell vezetnie az író tollát. Ezt nem éreztük Jánossy írásaiból. Kicsi az ő mozgási, érdeklődési köre, sok mindent nem lát még, nem vesz észre. Hogy mást ne mondjunk: itt van például Gyöngyös egyik legnagyobb gondja: a vízhiány. Imi, gyakorolni kell ezt a műfajt, de nagyobb gonddal, céltudatossággal. Nem szabad feladni a célt néhány üres vicc, vagy poén kedvéért, mint ahogyan ebben a műsorban többször is tapasztaltuk. Kon- feransz-szövegben arról panaszkodik a szerző, hogy sokan beleszóltak a műsorba. Bár igaz lett volna! Akkor talán nem marad a műsorban az ízléstelen Hajrá Spartacus- szám. a megjegyzés a régi tanácselnökre, és a zsebes monológ, minősíthetetlen kiszólása, amely azt közli, hogy az állam ma ugyanúgy kiszedi az emberek zsebéből a pénzt, mint régen a Horthy-rendszer- ben. Igaz, manapság sok mindent lehet, szabad — ami igaz —, de azért a szatírába se fér bele minden ...! Még ártatlannak látszó jópofáskodás- ból sem! Nem szabad feledni; a színház művészet és politika együtt. A szatirikus műfaj még aktuális napi politika is. Engedjék most el a színjátszó csoport tagjai, hogy részletesebben értékeljük munkájukat. Érzik és tudják is, nem volt még egészen érett ez a műsor. Ki kell emelnünk a szereplő gárda névsorából a nagyon szellemesen konferáló Molnár Lászlót, a tehetséges de túlzásokra hajlamos Mészáros Tibort, a Mylord-paródiát előadó Kiss Évát, és a rendezőt karikírozó Kuti Tamást. Könnyen érhet a vád, túl szigorú ez a hang, egy műkedvelő együtteshez, egy amatőr íróhoz. Ám a színjátszó csoport eddigi munkája szabta a mércét és az a körülmény, hogy rendezőjük és vezetőjük, Jankovits Jenő elvégezte a rendezőiskolát. Tőle többet, jobbat vár a közönség. És mást is. Falra hányt korsó, Mézesmadzag. Nebáncs virág — túl könnyű ez a jubileumi műsor! Ami az írást illeti: megmosolyoghatunk egy fűzfapoétát, vagy színpadi szerzőt is, mindaddig, míg csupán önmaga számára szüli alkotásait. De ha már nyomdafestéket kap egy írás, vagy fórumot, színpadot, s ezzel közönséget, nyilvánosságot, akkor azt már komolyan kell venni és a mérce is csak egyféle lehet: kapott-e irodalmat, művészetet a közönség? Bár csak ezt tártották volna szem előtt a művelődésügy illetékesei is — Gyöngyösön és a megyénél —, akkor ebben a formában, talán nem kerül színpadra ez a produkció, amely, sajnos, nem öregbítette egy kétszeresen kitüntetett, tízéves, színjátszó csoport jó hírét. Márkusz László Nehéz javaslat Sorozatgyártásra kerül . a Moszkvics—408 Megszületett a Moszkvics család új tagja: a Moszkvics— 408. Az elbírálást végző állami bizottság elfogadta az új modellt és javasolta sorozatgyártásának megkezdését. A Moszkvai Kisautógyár körülbelül a jövő év derekán teljesen át áll az új modell kibocsátására. A Moszkvics—408 legnagyobb sebessége valamivel több mint 120 kilométer. Korszerűbb porlasztó alkalmazása 45 lóerőről 50-re emelte a motor teljesítményét. A korábbi modellekhez képest javult az üzembiztonság, könnyebb a gépkocsi kormányzása. Maga az ÉMASZ gyöngyösi üzemvezetője mondotta el a városi tanács végrehajtó bizottságának szeptemberi ülésén, bogy a vilianyégők cseréjét az éjjeli órákban végzik el ezentúl, azért is, hogy fölöslegesen ne égjenek a közvilágítási lámpák a nappali órákban, és ezért is, hogy a lakosság ilyen irányú megjegyzéseit elkerüljék. A javaslat tehát házon belül született meg. Hogy mi lett a foganatja? Azóta is vígan égnek nappal az utcai lámpák. Vagy azért, mert a belső javaslat nem is olyan könnyű tettekre váltani, vagy azért, mert az automata kapcsolók renitenskednek. Ez utóbbira vonatkozóan azonban szintén az EMÁSZ üzemvezetője mondta a vb-n, hogy a kapcsolókhoz szükséges alkatrészeket az Egyesült Izzó gyártja le a számukra, tehát a jövőben az ilyen hibák is megszűnnek. Két hét telt el, eredménytelenül. A múló idő eddig azonban nem igazolta a javaslatokat. Kár. (g. mól—) „Magyarország mai életét akarom megismertetni.. Amerikai fotoriporler Boldogon A boddogiabnak már nem nek megörökíteni a boldogi feltűnés, ha külföldi rendszá- embereket, mű gépkocsi érkezik a község- A napokban neves ameri- be. Amerikából, Angliából, kai fotóriporterrel találkoz- Franciaországból, Olaszország- tunk Boldogon. Elliot Erwitt, ból, Németországból jönnek az amerikai Magnum Photos- látogatóba, hogy megnézzék cég megbízásából jött Magyardogi ruhák, Amerikába Is ismerik Sűrűn kattog a fényképezőgép. Mindent a maga egyszerűségében, természetességében fényképez. Néha szinte eltűnik a népviseletben járó boldogi ak között, de a másik pillanatban már a kocsija tetejéről kattintja a gépét. A kezembe adja a cég legújabb könyvét, amely Írországról szól. Művészien szerkesztett könyv, remek felvételekkel illusztrálva. — Ilyen lesz —- mondja a Magyarországról szóló könyv is, csak vastagabb. Itt sokkal több érdekesség van mint más országban. Egy hete érkezett hazánkba, és végigjárja az egész országot. Amikor magyarországi útjáról kérdezősködtem, csak röviden válaszolt. — Csodálatos a maguk országa, szeretném a magyar életet megismerni közelebbről is. Ismerem az orsizág múltját is, az egész világon híres népviseletet. Sokszor egy-egy vasárnap annyi külföldi érkezik a községbe, hogy akár nemzetközi találkozót is lehetne rendelni. A külföldi nem győzi csodálni a karonfogva sétálgató, népviseletbe öltözött ooloogi menyecskéket, vagy á színes öltözetben kerékpározó boldogi lányokat. Ilyenkor előkerülnek a fényképezőgépek és igyekezországra, hogy felvételeket készítsen a Life World Library amerikai könyvkiadó számára, amely a világ csaknem minden országából kiad könyvet és most a hazánkról készülő könyvön dolgozik. Amikor kiszáll a kocsijából, végignéz a népviseletbe öltözött lányokon és magyarul üdvözíti őket. — Szép, nagyon szép a bőidé a most készített képekkel Magyarország mai életét akarom bemutatni az egész világnak. Űj filmet tesz a gépbe, szeme már a témát kutatja, hogy megörökítse a színpompás népviseletbe öltözött boldogi lányokat, mennyeoskéket. — koós—• i íiflfsh Wiiffraii/r AZ AN6LIAI BOSTARABLÁS HITELES TÖRTÉNETE 18. — Goody azt hiszi, hogy egy nővel együtt könnyebben átesik az esetleges rendőri ellenőrzésen. Szóval Pat tudott a dologról. Mire hazaértünk, George már eltűnt. Mivel a szállítókocsi még a garázs előtt állt, nyilván gyalog hagyta el a házat. Vele együtt néhány utazótáskának is nyoma veszett. „Kölcsön vette” — hogy elszállítsa a zsákmányrészét. Goody Pattal rögtön visszavonult a vendégszobába. Magukra zárták az ajtót. — Csak már itt lenne Rose* — sóhajtott fel Buster Edwards. — Csak nem jön a felesége is ide? — kérdeztem megrémülve. — De igen. Ne aggódjon, nem maradunk itt sokáig. Együtt elutazunk valahova nyaralni. — És hol hagyják a kicsit? Tudtam, hogy egy kislányuk van. — Nicolette természetesen velünk jön. 4 »iPUJSMG IMM. október 3„ szombat Este tíz órakor Rose Edwards felhívta a lakásunkat. Átadtam Edwardsnak a hallgatót. Hallottam, azt mondja a feleségének: Álljatok meg az állomás előtti téren. Mrs. Field kék Jaguár kocsiján értetek megy, és ide vezet benneteket. Még egyszer a kormánykerék mellé ültem. Readingban az állomás előtti téren egy nagy Caravan kocsit pillantottam meg. Megfordultam, a Caravan elindult a nyomomban. A ház elé érve egy idegen férfit láttam a kormánykerék mellett. A hátsó ülésen két nő ült, mindegyik gyermeket tartott az ölében. — Mit jelentsen ez? — rontottam Edwardsnak. — Kik azok? — Egy barátom és családja. Együtt megyünk nyaralni. Az alvó gyereket óvatosan felvitte, és a kaucsra tette. Mellé a másikat. Ki tudja már hányadszor, kénytelen voltam újra a konyhába menni, hogy teát készítsek. Közben Edwards a garázsban kofferekbe rakta a bankiegykötegeket. Amikor indulásra készen álltak, diszkréten félrehívott. — Két pénzzel telt koffert a garázsban hagytam. — Vigye magával. Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen a dologhoz. — Kérem, fogadja él ezt a csekélységet. ' Végeredményben meg kell hálálnunk a szívességét. — Könyörgöm, hagyjon békében azzal a pénzzel. — Komolyan mondja? — A legkomolyabban. Vállat vont. — Nem bánom, legyen akarata szerint. De ha időközben meggondolja magát, bármikor számíthat a támogatásunkra. Végre elmentek. Azóta csak egyszer láttam. Nem a bírósági tárgyalóteremben. Edwardsot és feleségét még mindig keresd nyolcvan ország rendőrsége. G közben valahonnan egy közvetítő útján bőkezűen gondoskodik elítélt cinkosainak hozzátartozóiról. Kétszer keresett érintkezést velem. De erről majd később. Buster Edwards eltávozása után már csak Gordon Goody és Pat voltak a házban. Aznap este csak egyszer jöttek le whiskyért és jégért. Most már Brian is lejött a hálószobából. Segített összetakarítani. Elmosogattam a rengeteg tányért, ő törölgetett: Azon törtem a fejem, mit csináljak a barna csomagolópapírossal, amibe a pénz volt csomagolva. Az udvarra mentem és meggyőződtem, hogy a szomszédságban mindenütt sötét van. A csomagolópapirost a kandallóba gyömöszöltem, és elégettem. A garázsban nagy halom postazsák, vasrúd és gumibot volt. Kocsimba ralit am a holmit, még akkor éjszaka elvittem néhány kilométerre, és Pangbo- urne közelében az erdőben elástam. Másnap reggel, mire lementem a konyhába, Pat Coopert már ébren találtam. Reggelit készített Goodynak. — Meddig akarnak még itt maradni? — förmedtem rájuk. — Még csak néhány óra hosszat legyen türelemmel. Némi elintéznivalónk van, azután tőlünk is megszabadul. Reggeli után beültek a szállítókocsiba, majd néhány óra múlva visszatértek egy vadonatúj, hófehér Morisszal. Nem tudtam elképzelni, hol szereznék vasárnap délelőtt az új kocsit, de nem is törődtem vele. Goody rögtön nekilátott a csomagolásnak. Kofferekbe rakta a megmaradt pénzt — utolsó útitáskáinkat is „kölcsönvette” — és röviddel később elhajtott. Végre egyedül maradtunk! Egy tehénpásztor nyomra bukkan A postarablás történetének legközelebbi fejezete Fieldék hátótól 35 kilométerre, a már ismert Leatherslade-farmon játszódott le. A fejezet hőse John Maris tehénpásztor, aki nem is álmodta, hogy neve valamikor a lapok címoldalára kerül. Maris a Leatherslade-farm- mal szomszédos Little London farmon dolgozott. Értesültarról, hogy Bemard Rixon egy hónappal azelőtt eladta a farmját. Kíváncsi természetű lévén, nagyon szerette volna tudni, ki az új tulajdonos. Napokig figyelte a farmot, de ott senki sem mozdult. Hétfőn, négy nappal a postarablás után elhatározta, meglátogatja a tulajdonost. A Scotland Yardnak nem sürgős — Ki beszél, kérem? Naponta több százszor hangzott el ez a kérdés Aylesbury városka rendőrségén Naponta több százszor felhívták a rendőrséget olyan emberek, akik azt hitték, hogy fontos nyomot szolgáltatnak a postarablók kézrekerítésére. A telefonközpontban félóránként váltották egymást a gyorsírók. Minden jelentést gyorsírással feljegyeztek, majd gépbe diktálták és McArthur detektívfelügyelő íróasztalára tették. Ű naponta négyszer-ötször is áttanulmányozta a jelentéseket. és ha valamelyikben érdemleges adatokat talált, de- tektiveket küldött ki a nyom követésére. Az eredmény rendszerint a nullával volt egyenlő. Senki sem látta a postarablókat, senki sem találta meg a több mint két és fél millió fontot Négy nappal a postarabláa után, 1963 augusztus 12-én* hétfőn érkezett be az első érdemleges jelentés. — Itt a rendőrség. Ki beszél, kérem? — Igen érdekes fölfedezést tettem.: — A nevét kérem! — John Maris. Szomszédom* Mr. Rixon néhány héttel ezelőtt eladta farmját. Az imént átmentem, hogy lássam az új tulajdonost... — A címét kérem ;:. — Little-London-íarm, Oakley mellett. Szóval, átmentem a Leatherslade farmra..« — Foglalkozása? — Hagyja abba ezt az ostoba kérdezősködést. Mondtam már, hogy nagyon érdekes fölfedezést tetteim; — Foglalkozása.;.? — Tehénpásztor! Meg akar hallgatni, vagy nem? — Szóval átment a szomszédos farmra, hogy megvásárolja. No, mondja tovább. — Dehogy is mentem azért, hiszen Rixon már néhány héttel ezelőtt eladta. Csak nem tudom, hogy kinek. — Mi köze ehhez a rendőrségnek? — Átmentem, hogy megismerjem az új tulajdonost. — Ezt már hallottam. Fogja rövidebbre a mondanivalóját. — Az áldóját, hisz már elmondtam volna mindent, ha nem szakítana félbe foly'on. Egyetlen embert sem láttáin a farmon ... Ügy látszik, ott. valami nincsen rendben. — Miért? (folytatjuk)
