Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-17 / 218. szám
/ Északra fel — délnek vissza VI. TÁJAK, EMBEREK A hegyeik között kanyargó országút mellett falvak surrannak el, folyócskák és gyors vizű hegyi patakok apró vízfodrai csillognak a napfényben, várak romjai emelik magasra fejüket egy-egy kiugró sziklán. A látvány kedvéért lassítunk, meg-megállunk, mert a továbbsuhanó képet szágban. A lengyel táj képe szokatlan számunkra. Kisebb-na- gyobb domboknak futunk neki. Hullámzik a vidék, mintha bújócskát akarna játszani. Pedig az utak átszelik ezeket a bújócskákat, ahol falvak húzódnak meg apró fatemplo- maikikal, kisebb városok maA turisták ezrei keresik fel nap nap után a lengyel fővárost, (Foto: Márkusz) nemcsak a szemünkkel, a fényképezőgéppel is örökíteni szeretnénk a halványuló emlékezet számára. A lengyel határ felé lamká- Bodik a hegyvidék. Magas legelők derekán szétszórtan apró faházak, szó szerint, ^költői rendetlenségben”. Az utazó nem érti, miért ilyen szeszélyes sakktáblaszerűséggel épülnek ezek a szemre nagyon Csinos faházacskák. Zakopanéban megnézzük a magas síugró sáncot nyári ruhájában és eredményesen kísérletet teszünk egy sör erejéig, hogyan boldogulunk vásárlás közben a lengyelekkel. Mikor az dárusítónő megtudja, hogy magyarok vagyunk, felcsillanó mosoly és szíves bólintás jelzi leplezhetetlen rokonszenvét. És ez a mosoly — sok más változatban — mindig ránk köszönt Lengyelorelső háborúban korült ide, azóta se járt Magyarországon. Kérdezi, honnan vagyunk, s miután a jó szónál nem adhatunk egyebet, megköszöni a beszélgetést és fénylő arccal búcsúzik. Érezzük és tudjuk, hogy boldog e pillanatban. Csensztochova: Gyerekek, tízév formájúak, játszanak a híres búcsújáróhely közvetlen szomszédságában. A magyar rendszám láttán magyar pénzt kérnek tőlünk, bár nem utasítják vissza a zlotyit sem. Előkerülnek a tiz- és húsziHlé- resék. Többen kapnak az aprópénz után, de a legidősebb mindenkit félretol, átveszi a fél marék pénzt és megköszöni. Két lépéssel arrébb egybebújnak és osztozkodnak, majd aki átvette a pénzt, visszalép: Uram, — mondja komolyan — ameddig itt lesznek, őrizzük a kocsit. Varsó: Érdekes emberek, arcok, találkozások sorozata. Több száz ember nyüzsög és eszik a Jerozomilskie sugárút egyik önkiszolgálójában. A pultok előtt tanakodunk, mit radnak el frissen pöfékelő gyáikéményedikkel. Szőlő sehol, csak gabonatáblák és krumpliföldek tarkulnáto, sárgulnak egymás mellett. A legtöbb helyen parcellák „nad- rágszáj-kiadásibam” apró, a paraszti öröklés törvényszerűsége szerint elvéknyuló fel- szabdaltságban. ★ Krakkó, szombat este tíz óra: Jókedvűen beszélgetünk az ünnepien alvó város főterén és hazai vicceinket mor- zsolgatjuk azon tűnődve, hogy minden nációnál szemfüieseb- bök a pincérek a számlaírás felettébb kritikus pillanatában, amikor egy bájos nénike jó estét kíván nekünk tiszaháti magyarsággal és kérdezi, ndnes-e valami eladnivalónk. Bármit megvenne, mert ő nem eladásra, emléknek gyűjti a magyar holmikat. Még az Varsó sok-sok témát ad a művészek ecset je, ceruzája alá. Neve: Kovács István. Gondviselője: Kovács István... — teszi le a tollat Pisti, hogy még egyszer elolvassa, helyesen írta-e az adatokat új Ellenőrző könyvébe. Ez a „Gondviselője” valahogy nem tiszta előtte. Mert igaz ugyan, hogy Apu az, akitől legjobban kell tartani, aki a családfő, a férfi a háznál, de... tűnődik ráncolódó homlokkal... A reggelit és a tízórait Anyu készíti, ö ad tiszta fehérneműt, jobb kezéről is Anyu vágja le a körmét. Aztán Anyu veszekszik vele a legtöbbet, de Anyu szokta rátenni a takarót, ha lecsúszik róla álmában. Pisti újra a tollért nyúl, elolvassa még egyszer a neveket, aztán dönt és óvatosan, hogy észre ne lehessen venni, a „Gondviselője” Kovács István után odakanyarítja a két betűt: -né. Mert a gyerek logikája racionálisabb bármilyen felnőtt nyomtatványnál! (—6) A bizottság döntött, a lakosság bosszankodik Kétségtelen, létezik a rendelet, amelynek alapján a bizottságnak lehetősége van dönteni: szeptember 15-től május 15-ig nyitva tart-e élelmiszerüzleteket. Az érdekelt vállalaton kívül a megyei tanács kereskedelmi osztálya és a szakszervezet mondja ki a végső szót. Már kimondta. Ennek alapján a megye városaiban csak a tejszaküzle- tek nyitnak ki vasárnaponként. Egerben négy, Gyöngyösön és Hatvanban egy-egy tejüzlet van. Ha azt vesszük alapul, hogy Gyöngyösön a város központjában egyetlen üzletre hárul a közel negyvenezer lakos tejellátása, nem tudjuk elképzelni, hogyan tudja ezt a feladatát teljesíteni. Képes lesz-e a szükséges mennyiségű tejet kiszolgáltatni. Nem hisszük, hogy a sorbaállást akarták volna szervezni a bizottsági döntéssel. Azt sem tételezzük fel, hogy a tejről akarnák leszoktatni az embereket az új intézkedéssel. Bár óhatatlanul ez lesz a következménye. Hogy a gyerekes anyáknak milyen nehézséget okoznak a „koncentrált” tejellátással, ahhoz sem kell sok képzelőerő. Még annyit: Gyöngyösön, a déli városrészben az összlakosságnak jelentős hányada él. Az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat itt alakított ki tanulóboltot, ahol a vezetőn kívül mindenki most ismerkedik a szakmával. A tanulókat pedig egyébként sem lehet vasárnap foglalkoztatni. Persze, ez a lakosságot nem nyugtatja meg. A gyöngyösiek azt kérik, hogy a Köztársaság téri tej- szaküzleten kívül a Pampuk sarki és a déli városrészben levő üzlet is áruljon tejet vasárnap. Hiába híres a gyöngyösi bor, a gyerekeknek mégsem lehet vasárnap reggel kis- fröccsöt adni. A kellőképpen megalapozott, de hatásában meg nem fontolt rendelet a lakosság érdekeivel ellentétes, a fiatal nemzedék szempontjából káros. De ha ragaszkodunk hozzá, ne hirdessük, hogy milyen egészséges a tej. Kár olyat propagálni, amit nem tudunk kellő meny- nyiségben biztosítani. Bár tej volna, csak sajnos, rendelet is van, viszont nincs elegendő tejszaküzletünk. Akkor hát...? Kérdés, mi a fontosabb: a lakosság, vagy a béralap? (g. mól—) fi m fljM ?üffe Aniirriíi'r n jLttiau suit mi n AZ ANGLIAI P0STADA8LÁS HITELES TÖRTÉNETE •4v 4. Még ha a közelben dolgozó mezőgazdasági munkások sejtették is volna, hogy néhány hét múlva milyen nagy jelentőséget tulajdonít a Scotland Yard a három sporthorgász személyleírásának, akkor sem tudtak volna használható adatokkal szolgálni, mert még saját szülőanyjuk sem ismerte volna fel bennük Douglas Gordon Goodyt, Bruce Reynolds őrnagyot és Buster Ed- wardst. Goody gumiparóka alá rejtette sűrű szőke haját és egyszeribe egészen tarfejűvé változott. Reynolds viszont fekete parókát és csontkeretes szemüveget viselt és arcfestékkel eltüntette bal arcáról a háborúban szerzett sebhelyet. Végül a testes Buster Edwards vörös parókájához ugyanolyan vörös színű körszakállt viselt. A kellékek saját parókaA rfPUM&G 1964. szept. 17., csütörtök műhelyéből származtak. Edwardsnak természetesen csak annyi köze volt a parókakészítéshez, mint Goody- nak a fodrászmesterséghez. A betonrésekből származó pénzből az egyik parókakészítőműhelyt nyitott London központjában és a legismertebb színészek, azonkívül ügyvédeit és birák tartoztak ügyfelei közé, mert Angliában a bírósági tárgyalásokon a bírák és az ügyvédek hagyományos parókát viselnek. Goodynak fodrászüzlete volt, és a polgári életben fodrászmesterként szerepelt, noha még soha senkit sem fésült meg. Szeretője, a vörös hajú Pat Cooper vezette az üzletet. A három sporthorgász május utolsó napján horgászott utoljára a kis patakban. Akkor már mindent tudtak, amit tudni akartak. Pontos adataik voltak a közlekedő személy- és tehervonatokról, tudták, hogy a telefonpózna huzaljai közül melyik vezet a Redbo- rough-farmra, mikor kelnek a farm munkásai, és mikor állnak munkába... Június első hetére összehívták a Gentlemanek Ligájának tagjait. Cordrey, a Fulham- boyok képviselője is meghívást kapott. A megbeszélést Twickenhamban, London délnyugati peremvárosában tartották, Edwards házában. — Azért gyűltünk össze, hogy megbeszéljük a további teendőket — kezdte Reynolds. — Ugyanis elérkezett az idő, hogy az előkészítés szakaszából a végrehajtás szakaszába lépjünk. Általános helyeslés fogadta a bejelentést. — Ha összegezzük, hogy meddig jutottunk, a következőket kell felsorolni: Tudjuk, hogy a vonat rendszerint kétmillió font körüli összeget szállít Glasgowból Londonba. Roger Cordrey személyében olyan emberünk van, aki tilosra tudja állítani a vasúti szemafort, anélkül, hogy a legközelebbi állomáson működésbe lépjen a riasztó szerkezet. Számíthatunk Cordrey társainak együttműködésére. Smiler Jackson ért a Diesel- mozdonyokhoz és a vagonok gyors szétkapcsolásához. A legutóbbi akcióból elegendő pénzünk van, hogy ezt a vállalkozást a leggondosabban előkészítsük. Megtaláltuk az akció végrehajtására legalkalmasabb helyet, és a legtüzete- sebben kivizsgáltuk a helyszínen a körülményeket. Most fegyverekre van szükségünk. — Elegendő pisztolyt szerezhetek — jegyezte meg Cordrey. — Kedves barátom, csak nem képzeli el, hogy lőfegyverrel dolgozunk? — szólt rá a kövér Edwards. — Hol vannak a legutóbbi akcióban használt gumibotok és vasbotok? — érdeklődött az őrnagy. — Vízálló csomagolásban elástuk. — Jó lesz, ha kiássátok. De azt ajánlom, hogy a vasbotokat csavarjuk körül szigetelő- szalaggal. A legutóbbi akciónál is volt egy sebesült. — Sajnálom, hogy úgy történt — jegyezte meg Wilson —, de nem tehettem mást. — Mindenesetre ilyesminek nem szabad előfordulnia. Ha a vonat kísérőszemélyzete közül bárkinek is bántódása esik, ellenünk fordul az egész közvélemény. — Fütyülünk az emberek véleményére. — És ha bíróság elé kerülünk? — Csak nem számítsz arra, hogy az akció balul végződik, és elfognak? — Mindent számításba kell vennünk. A háborúból tudom, hogy nincs vállalkozás kockázat nélkül. De ha bárkit is letartóztatnak közülünk, számíthat a többiek támogatására. Természetesen a többiek bőkezűen gondoskodnak családjának ellátásáról. De ha pontosan tartjuk magunkat kidolgozott tervünkhöz, nem történhet baj... Az őrnagy rövid szünetet tartott, majd így folytatta: — Most a szállítás megszervezéséről kell döntenünk. Azt hiszem, Roy a legalkalmasabb erre. Vállalod? — Természetesen. Mindenki Roy Jamest tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a kétmillió fontot tartalmazó pénzeszsákokat feltűnés nélkül biztos helyre szállítsa. Huszonnyolc évével a legfiatalabb, 156 centiméteres magasságával a legkisebb tagja volt a Gentlemanek Ligájának, de nem ezek a körülmények tették alkalmassá a fontos feladat végrehajtására, hanem az, hogy országos viszonylatban is a legjobb gépkocsivezetők közé tartozott. Habár aranyművesnek tanult, az autó volt egyetlen szenvedélye. Több versenyen is részit vett, és Bradham exvilágbajnok nagy jövőt jósolt néki. Arról álmodozott, hogy a sikeres pöstarablás után, a zsákmányból neki jutó részből kitűnő versenykocsit vásárol és a világbajnokságra pályázik. Roy James tehát úgy értett a gépkocsikhoz, mint senki más a liga tagjai közül, azonkívül szabad bejárása volt egy zúgműhelybe, ahol megfelelő ősz- szeg ellenében a legrövidebb idő alatt átfestették és új számtáblával látták el a rendőrség által keresett gépkocsikat. — Véleményed szerint hány kocsira lesz szükségünk? — kérdezte Goody. — Azt hiszem, egy három- tonnás és két terepjáró éppen elég lesz. — Száz positazsák és tizenöt ember szállítására? — Ha a postazsákokat szakszerűen rakjuk fel, és az emberek nem ragaszkodnak ahhoz, hogy kényelmesen utazzanak, akkor az említett három kocsi teljesen elegendő. De ha akarjátok, két teherkocsit is szerezhetek. — Minél kevesebb kocsit használunk^ annál jobb. Két teherautót nehezebb elrejteni, mint egyet. — Elrejteni? Azt hittem, hogy a tett színhelyéről egyenesen Londonba hajtunk, biztonságba helyezzük a zsákmányt, a kocsikat pedig a város különböző pontjain hagyjuk. — Valóban ez volt eredeti tervünk, de időközben meggondoltuk a dolgot, és megváltoztattuk a tervet. Ugyanis számítanunk kell arra, hogy egy órával a vállalkozás után riadókészültségben lesz a rendőrség és lezár minden utat, elsősorban a főváros felé vezető utakat, és mi egérfogóba kerülünk. Ezért biztos rejtekhelyre var szükségünk valahol a vidéken, lehetőleg egy fáimon. < Folytatjuk) évhitükben, igent bólintunk, lehet, hogy emiatt látjuk nagyobbnak adagjainkat a kiszolgáláskor? A Sztaire Miastoban kéttucatnyi absztrakt, szörnyű színekkel és formákkal „összehozott” kép sorakozik a vár épen maradt folyosóján. A festő messziről láthatóan Smola- rek, mert a képek fölé — a legértelmesebb tábla valamennyi között — a saját nevél mázolta fél, fekete alapon zölddel. Magyar ösztöndíjasod is ülnek a „művész” társaságában. Smolarek panaszkodik hogy hiába ül itt már két he te napsütésben és esőben, darabomként nyolcszázért adni alkotásait, de a kutyák sen tisztelik meg. Magasam vannal a képek a kutyáknak — mondom —, de szerencse, hogj senki nem siet lefordítani vé. leményemet ennek az egyéb ként kellemes külsejű, festőnél álcázott szelíd bolondnak. Déli egy óra a csúcsforgalmai Varsóban. Az egyik ékszerből! előtt. Vagy húsz ember nem a (kirakatot, hanem az ott álló férfit bámulja. Mi is megnézzük: Vállas, szőke, húsz év körüli fiatalember. Csap zott, vöröses hülye- gyerekfrizura, nyugati, széles napszemüveg, hosszú oldalszakáll, s a nyakában lánc, kékcsíkos matrózing, karóra, cowboy-nadrág szögkiveréssel és övvel, a farzsebből kilógó fésűvel. Szandál vagy cipő helyett fából készített fürdőpapucs- szerűség és — nem akarok hinni a szememnek — a papucs alatt két, (kis, mintegy ötcentiméteres faláb és ezen a csene- vész gólyalábon „utazik” e fiatalember. Látom az arcokon a sugárzó véleményeket sokan cinkosan összenéznek, de a főváros élete fut tovább, csak a turista gondolkodik el:az utca mindig frivolabb egy kicsit a valóságnál De mutat valamit. Farkas András kellene ennünk, hogy a sajátosan lengyelül főzött káposztát ne adnák hozzá. A két csinos (kiszolgáló figyeli jókedvű étlap-kutatásunkat és bár németül rendeljük meg náluk a bécsit, kedvesen mosolyognak: Ah, Budapest? — Meghagyjuk
