Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-01 / 204. szám
Megyénk IVB III-as csapatai gyengén szerepeltek ... Vasárnap öt NB III-a-s csa- .tünk lépett pályára, s költik az Egri Honvéd súlyos vereséget szen- vedett Hajdú//V V szoboszlón, a v Gyöngyösi Honvéd pedig nagy küzde- lem után Nyír^ikr.;,' egyházán hagyta a baj- >ki pontokat. Egercsehi éréből csak döntetlenre telít az utolsó helyezett Szuha- >lgy ellenében, míg az izaki Csoport megyei rang lóját biztosan nyerte Petőfi- ínya a szétesően játszó yöngyösi Spartacus ellen. 71 löngyösiek ezzel három mttal leszakadtak a vezető uirus mögött. Petőfibányai Bányász— yöngyösi Spartacus 2:0 (1:0) Petőfibánya, 800 néző, ve- :tte: Oláh. Petőfibánya: Kovács X. — ovács II., Tóth II., Gáldi II. — 5th I., Takács — Zámbó, lattyáni, Horváth, Gáldi I., elics. Edző: Léby Emil. Gyöngyös: Bakondi —Amb- is, K'vés, Somodi — T ráír, Keszthelyi — Pethes, Po- e, Deli, Borosi, Kiss. Edző: li István. Nagy izgalmaik közepette »zdődött el a mérkőzés, már 5 első percben Treiber nagy- •ejű szabadrúgása csattant a apufán. Utána fokozatosan »lénybe került a hazai együt- rs. A 4. percben Zámbó lóvéit Bakondi szögletre ütötte, iajd Gelics az üres kapu kellé lőtt. Az első gól a 6. 3rc végén esett: A jól játszó Alattyánl ügyein átcselezte magát a védőön, majd laposam a hálóba Itt. 1:0. Továbbra is a hazai csapat .aradt támadásban, Gáldi I. ;jesét Bakondi kiejtette, má- xiszorra azonban rávetődés- íl tisztázott. Ellentámadás >rán Kovács nehezen men- ttt a gólra éhes gyöngyösi sáfárok elől. A félidő végén áltozatos, heves iramú küzdeni folyt, enyhe hazai fö- :ny mellett. Szünet után mintegy ne- yedórán keresztül kiegyen- úlyozott itzgalmas harc alapit ki a pályán. Horváth és relics hibázott jó helyzetben, másik oldalon Kovács némi szerencsével mentett Polye elől. Negyedóra elteltével ismét Petőfibánya vette át az irányítást, előbb Horváth nagy lövése a felső lécen csattant, majd Kévés a játékvezető háta mögött leterítette Alattyánit. A 65. percben a kiugró Alattyáni a jobb kapufát találta el, Gelics pedig mellé lőtte a labdát. Egy gyöngyösi ellentámadás során Potye ugrott ki a labdával, lövése azonban a kifutó Kovács melléről visszapattant. A második gól öt perccel a befejezés előtt esett: Zámbó futott el a szélen, beadásába Horváth beletette a lábát és a labda védhetetle- nül vágódott a hálóba. 2:0. A Bányász megérdemelten szerezte meg a két pontot, a győzelmi arány nagyobb is lehetett volna. Egyénileg Kovács I. magabiztosan védett, a hátvédhármas könnyedén verte vissza a gyöngyösi támadásokat. Tóth l. volt a jobbik fedezet, Takács mozgásán meglátszott előző betegsége. Elől Alattyáni bizonyult a mezőny legjobbjának. Horváth sokat dolgozott, de adós maradt a helyzetek kihasználásával. Gáldi I. irányította a támadósort, a jó formában levő Zámbó kevés használható labdát kapott. A gyöngyösiek közül Bakondi jól védett, a hátvédhármasban Ambrus, Kévés, Somodi a sorrend. Treiber volt a jobbik fedezet, a szétesően játszó és egyénieskedő csatársorból senkit sem lehet kiemelni. (kulcsár) Egercsehi Bányász— Szuhavölgyi Bányász 0:0 Egercsehi, 300 néző. Vezette: Klimon. Egercsehi: — Selmeczi — Balogh, Szűcs, Bocsi — Horváth, Sulyok — Takács, Nagy K., Prommer, Göböly, Bóta. Edző: Varczába Ágoston. Egercsehi támadások vezették be a mérkőzést, mintegy negyedórán keresztül nagy fölényben játszott a hazai csapat. — Komoly • gólhelyzetet azonban szétesően játszó támadósora nem tudott teremteni. A 19. percben Takács jól ugratta ki Nagy K.-t, aki azonban 11 méterről mellé lőtte a labdát. Csapkodó, lanyha iramú játék folyt a pályán, a félidő végéig úgyszólván alig történt említésre méltó esemény. ,S£ Szünet után heves hazai rohamok következtek*, de most sem sikerült semmi. A 70. percben eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa: Bóta erős lövése Göbölyről a kapufa élére, onnan pedig a mezőnybe vágódott. Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen a hazaiak valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Egyénileg Selmeczi kevés dolgát jól végezte, a hátvédhármas megtette'a magáét. Feltűnően gyengén játszott viszont a két fedezet, s a támadéisorból sem lehet ten- kit sem megdicsérni. A játékvezető jól működött, (egyed) Hajdúszoboszló— Egri Honvéd 4:0 (1:0) Hajdúszoboszló, 300 néző. Honvéd: Nagy I. — Geiger, Asztalos, Maruzs — Plessek, Csirke — Soós, Vígh, Ármos. Zajácz, ' Egerszalöki. Edzó: Nagy András. A széltől támogatott Honvéd kezdett jobban, jelentős me- aőnyfölényt harcolt ki, a hazaiaknak védelme azonban jól állt a lábán és könnyedén verte vissza az erőtlen egri támadásokat. A félidő egyetlen gólja egy gyors hazai ellen- támadás során esett. Szünet után- megváltozott a játék képe, feljött Hajdúszoboszló és fölénye gólokban is kifejezésre jutott. Az egrieknek is volt helyzetük, de vagy a haziaiák kitűnően védő kapusa hárított, vagy a csatárok lövése tévesztett célt. Mindent egybevetve, a gólra- törőbben játslzó hazai együttes megérdemelt győzelmet aratott a rendkívül sokat kapkodó és idegesítő Honvéd ellen. Egyénileg Nagy I. a gólokról nem tehet. A hátvédhármasban Maruzs nyújtotta a legjobb teljesítményt. Plessek bizonyult a mezőny legjobb játékosának, Csirke megfelelt. A támadósorban Soós ismét gyenge napot fogott ki, a legtöbb veszélyt Vígh jelentette ■az ellenfél kapujára. Ármos szürkén mozgott, Zajácz csak a mezőnyben vétette magát észre. Egerszalöki kemény harcot vívott őrzőjével, s a második félidőben meg is sérült. Nyíregyházi VSC— Gyöngyösi Honvéd 1:0 (0:0) Képek az XIV. Sikertelen manőverek A magyar csapat hazautazása labb bonyodalmakat okozott. A »ábítók az utolsó napokban mégis zí tett munkával dolgoztak, terítették a rémhíreket és „esodá- itos” ajánlataikat. Érdekük volt, ogy mined több magyar verseny- 5 disszidáljon. A francia repülö- trs&ság újabb akadályokat gördí- stt a visszautazás elé, teljesen laptalan kérések teljesítését követte a magyar vezetőktől. Az előkés megállapodás szerint, de- >mber 8-án kellett volna indulni rópa felé. December 6-án a T. I. repülőtársaság megbízottja al a kívánsággal állt elő, hogy- délután három óráig nem iga- a a visszautazás költségének, ninchatezer fontnak befizeté- kénytelenek végleg lemondani isszaszállítást. A magyar veze- a szovjet és a népi demokra- s országok küldöttségeihez ultak segítségért, és délután m órára rendelkezésre állt a ier font. Azonnal elvitték a ;ia repülőtársaság meg bízó tt- , aki viszont kijeleptette, hogy 5ző beszélgetés tévedésen ala- és nem 36, hanem 46 ezer a van-szükség. Ez a manő- z sem sikerült. k itthon derült ki, hogy a oeti Bank már december 2-án ita a pénzt a repülőtársaság- így ha a hazautazást nem is •ült megakadályozniuk, a ma- állam pénzét- mindenesetre átmentésen használták, mert v három hónap múlva utalták ,za. Európa előretör i legutóbbi római olimpia újabb ltozást hozott az erőviszonyok- n. Európa előretört ezen az •mpián. A játékok lenyűgöző •rnyezetben zajlottak le. Az új- jr hangulata keveredett a régiül, amelyet a Colosseum évezre- is falai árasztottak magukból. A yugati újságok zöme ettől az limpiától várta az immár alapo- an megtépázott amerikai sportfö- ány helyreállítását. Egyesek .«zámsaerinti jóslásokba is bocsátolimpiák történetéből A római olimpia magasugró győztese, a szovjet Savlakadze, a má- • sodik helyezett Brumel és a harmadik, Thomas. koztak. A jósok ezúttal is pórul jártak. A Szovjetunió sportolói mindent elsöprő sikerrel szerepeltek ezen az olimpián és a nem hivatalos pontversenyben 687:161 arányban legyőzték a nagy riválisukat, az Egyesült Államokat. De ha csak az aranyérmeket vesszük számításba, mint jónéhány nyugati lap, úgyis nagy fölénnyel a szovjet sportolók bizonyultak jobbnak — 43:34 arányban. Még a New York Times tudósítója is kénytelen volt lapjában elismerni: „Az oroszok minden számítási forma szerint legyőzték az amerikaiakat. Több arany-, több ezüst- és bronzérmet szereztek, pontszámban is alaposan elhagytak bennünket...” Az amerikaiak babérjait nemcsak a szovjet sportolók tépázták meg, jutott belőlük más európai ország versenyzőinek is. Néhány olyan hagyományos — amerikai szám — aranyérme került más országhoz, amelyben eddig szinte egyeduralkodók voltak az olimpiákon. Hogy mást ne említsünk, mint a 100 méteres és a 200 méteres síkfutást, valamint a 4x100 méteres váltót. Az erőviszonyok a sport területén alaposan megváltoztak. Az egységes német csapat, a rendező olaszok olyan erős együttessel szerepeltek az olimpián, amilyent nem is várlak tőlük. Viszont olyan nagy országok, mint Nagy-Britannia és Franciaország azzal szolgáltattak meglepetést, hogy alaposan kudarcot vallottak Rómában. A franciáknak aranyérmet nem is sikerült szerezniük, az angoloknak is csak kettőt. Bennünket, magyarokat természetesen az érdekel legjobban, hogy szerepeltek fiaink ezen a versenyen. Parti János heroikus küzdelme a kenusok versenyében, az örökké hullámzó Albano-tó vizén, Németh Ferenc és öttusa-csapatunk (Németh. Nagy Balczó) öt napon át tartó és szinte idegtépő harca a világ legjobbjaival: Török Gyula ökölparbaja a Palazzo dello Sport rir.gjében és a kongresszusi palotában Kárpátig valamint a kardcsapat (Kárpáti, Kovács, Horváth, Oerevich. Mendelényi, Delneki) halálos csendben levívott mérkőzései — megannyi szépség, megannyi izgalom! . . . Hat aranyérem... Nyolc második, hét harmadik tizenkettő negyedik, hat ötödik cs négy hatodik hely . .. S most, ezekben a napokban készülődés a XVIII. tokiói olimpiára, amelyet október 10—24. közöli rendeznek meg. Vajon mit hoz ez a nagy verseny? Bizonyára a sportágak fejlődésének további nagy állomása lesz. ' Bécs István (VEOEJ A Heves megye, t uiujcrógazdál- kodási Vállalat, Eger, azonnali belépésre keres férfi munkaerőt, gépkocsi előadói munkakörbe, valamint gépkocsiszerelő szakmunkást. A Kékestetői Állami Gyógyintézet pályázatot hirdet folyó évi szeptember hó 15. és december hó 15. között üzemelő gyermekosztályon, 10 fő ápolónői állásra. Az állás , idényjellegű, három hónapra szól. Pályázhatnak gyernhekápolói és ápolói képesítéssel rendelkezők. Lehetséges, hogy az idény lejártával a jó munkát végző ápolónők közül az intézet véglegesen is alkalmazzon néhány személyt. Pályázhatnak az állásra oklevél nélküli, érettségivel rendelkezők Is, esetleg nyugdíjas ápolónők. Az intézet férőhelyes elhelyezést és élelmezést térítés ellenében biztosít. Az állást szeptember hó 16-án kell elfoglalni. Hevesi Földművesszövetkezet vegyesüzletében üzletvezetőt keres, azonnali belépésre. Hevesi Földmü- vesszövetkezet Igazgatósága. Az Egri Malom azonnali belépéssel felvesz férfi fizikai munkaerőt. Fizetés teljesítménybéres. Igen jó állapotban levő Wartburg eladó. Eger, Rózsa Károly u. Skoda Oktávia eladó. Érdeklődni: Eger, Lenin u. 72. Mindennap du. 5-től. Alsó csengő. 600-as Trabant Combit vennék. Telefon: 58—51. ZSÜPKÉVÉK eladók a kere- cs-endi Aranykalász Mg. Termelőszövetkezetnél. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni a helyszínen. Az CM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye területén levő munkahelyeire azonnal felvesa lakatos, villany- szerelő, bádogos, csőszerelő, burkoló és festő szakmán kánokat, valamint azok mellé férfi segédmunkásokat. Egyes szakmák esetében külszol- gálatos alapon. Szakmunkásvizsga letétele lehetséges. Munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Budapest, XXI. kér. (Csepel), Rákóczi Ferenc utca 197. sz. alatt. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. CXiPWiG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. relefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 23. Kiadja: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadót TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsilinszky utca l. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. L ez.? 25 062. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőim éL Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Máiiiatövek, nemesített, óriásgyümölcsű, rendkívül bőtermő, holdanként 100 mázsás termés elérhető, darabja 2,— forint. Fekete ribizli, piros ribizli darabja 5,— forint. Víg Mihály, Hatvan, Mészáros u. 39. Egyhektós fr. szőlőprés eladó, írógép használatra kiadó. Eger, Május 1. u. 52. Trafik. ZENEISKOLÁSOK! Külföldi pianino, új, ragyogó hangszer eladó. Verpelét, "Kapás u. 7. Jó hangú, páncéltőkés PIANINO bérbeadó. Éger, Rácparókia, Tóth- né. Értesítés Értesítjük a fürdőző közönséget, hogy az egri strandfürdő 1964. szeptember 1-től naponta reggel !) órától délután 17 óráig v TART NYITVA. Pénztár nyitvatartási ideje 16 óráig. A gőz- és kádfürdő karbantartás utáni nyitása szeptember 5-én, reggel 8 órától lesz. Heves megyei Vízmű Vállalat, Eger. Az CM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye területén levő munkahelyeire osonnál felvess kőműves szakmunkásokat, valamint azok mellé férfi segédmunkásokat, továbbá gyakorlott KUBIKUS- BRIGÄDOKAT, akik önelszámolási alapon lesznek foglalkoztatva. Munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Bpest, XXI. kerület (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19—21. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. GYAKORLOTT leijesítménye!»7.éinoíót Eger és Gyöngyös környéki munkahelyünkre azonnal FELVESZÜNK. Jelentkezés: az ÉM 22. sz. Állami Épilőipari Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, V., Irányi utca 17. szám alatt, személyesen vagy levélben. rw'Orwx* VVWYV xjt x KinorxxvxvwxvxyyiooOOOC MÄV Kitérőgyártó ü. V. Gyöngyös. jeta [ánlja megvételre az alábbi eredetű anyagokat. 30 mm-es szénelektróda 59 db Szuperit 110 kg 50 V 25 W izzó 45 db 50 V 10W izzó 45 db 25-ös kerékpár belső 2 db Motorkerékpár belső 1 db Motorkerékpárhoz védőszalag 3 db 24x16-os gumiszalag 13 kg 2 kg-os grafittégely 1 db 200 kg-os grafittégely 2 db 500x120x330-as csiszoló korong 2 db 10x60-as félgömbfejű csavar 11 kg 10x20-as bakelitcső 2 fm 6 V 25 W-os izzó 6 db 6 V 15 W-os izzó 4 db Igényeikkel, kérjük. a vállalat anyagosztályán jelentkez* ni. Telefon: 22—71. Gyöngyös. jtxjuomji jooooooooo<jukicxxxjo< >ooo<jot hxxjoOOO» ^őirdessen a Népújságban! CARMEN CARMEN CARMEN CARMEN T E L I 500,— Ft előleggel havi 220 Ft részletre KAPHATÓ! ez LEÁNYKA ÉS BAKFIS RAKOTT ALJ sötétkék színben, ára: 120,00—230,00 Ft-ig leányka tornablűz ára: 24,00— 32,00 Ft-ig leányka tornanadrág 1—4-es méretig, ára: 16,30— 18,30 Ft-lg FIÜ TORNANADRAG 1—4-es méretig, ára: 15,00— 18,00 Ft-ig FIŰ ÉS LEÁNYKA TORNACIPŐ 23—34-es méretig, ára: 24,50— 28,00 Et-ig a