Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-01 / 204. szám

Kongrposzus előtt a hajióműgryári kiszisfák... Forgács-szóró, olaj-fröcskö- lő gépek, szerelésre váró trak- toraikatrészek, kész futómű­vek, sebességváltók -között a KISZ-titikárt keresem. Körül­járom a hatalmas csarnokot, szemügyre veszek minden kis zugot, de sehol sem találom. Érdekes módon, egy perccel, előbb még majd minden meg­kérdezett látta, de hogy mer­re, hová ment tovább...? — senki sem tudja megmondani. De kis idő múlva csak meg­került a kék köpenyes fiatal műszaki: Popovics Ferenc, a KISZ-szervezet titkára. A haj­tóműgyári fiatalok kongresz- ezusi készülődéséről kérdezget­tem. — Mivel is kezdjem? Év ele­je óta tart az igyekezet. Meg­szerveztük üzemünkben is A szakma ifjú mestere mozgal­mat. Tizennyolcán kapcsolód­tak be a vetélkedésbe, éppen most folyik az eredmények kiértékelése. Döntés ugyan még nem született, de sejtjük már, hogy ki lesz az első, kit illet majd az ötvenfilléres óra­béremelés, meg a kitűzött 600 forintos jutalom. A selejtmen- tességi, anyagtakarékossági versenyben úgyszólván min­denki részt vesz. Elhatároz­tuk, meg is valósítottuk, hogy a „szépséghibás” traktoralkat­részeket kiválogatjuk a „lom­tárból”, s ♦ a lehetőségekhez mérten jutányos áron rendel­kezésére bocsátjuk azokat az igénylő gazdaságoknak. Majd elfelejtem! — A nyáron a rádió 78-as tengelyeket kere­sett az „U—28”-as traktorok­hoz. Vasárnapi műszakot vál­lalva, 100 darabot készítettünk belőle a termelőszövetkezetek, állatni gazdaságok számára. De menjünk talán körül újból, most már együtt a csarnokban. Az üzem területén több is eszembe jut talán... — Frissen festett iszerke­zetek várakoznak a végreví­zió előtt. — Megtörtént már az átvé­tel, útrakészen állnak az „U 28” mellső hidjai. Egyik új profilunk az idén, az első da­rabok ezek. Gyártásuk felett védnökséget^yállalf a.. KISZ- szervezet. Fiatal fiúk hajolnak köze- lébb a gépekhez, hallgatják, isszák érdeklődve az alig idő­sebbek magyarázatát. — Nyári termelési gyakor­latukat nálunk töltik a Dobó Gimnázium politechnikás ta­nulói. Oktatóul felelős is­lernek” egy-egy szakmur It állítottunk melléjük a ki' s­ták közül. Legyen, aki törődik velük, aki megismerteti, meg­szeretteti velük a szakmát, a gyárat... De nemcsak a gim­nazistákkal törődünk a kívül­állók közül, hanem a kiseb­bekkel is; a makiári úti álta­lános iskola diákjait patronál­juk. Üzemlátogatásra hivjuk őket rendszeresen, sőt, a nyá­ron közös táborozáson voltunk velük Parádfürdőn. A gyár gépkocsijával vittük őket, mi kerestük a táborhelyet, s mi vertük fel a sátrakat is... Természetesen, nemcsak má­sokkal, egymással is törődünk. Állandóan támogatjuk, segít­jük a gyengébbeket, a legrosz- szabb „alanyból” is igyek­szünk embert nevelni... Bri­gádba szervezzük őket; a kol­lektívára bízzuk. — Brigádokról beszélt. Hogy alakult a mozgalom, hogyan dolgoznak? — Éppen a kongresszus tisz­teletére szerveztünk 3 új ifjú­sági brigádot, s közülük a KISZ nevet viselő munkacsa­pat üzemi szinten is első lett a féléves értékelés során! Selejt­százalékuk a 0,1-es, vagyis az üzemi átlag alatt volt, s min­dig tartani tudták a 100 szá­zalékos termelési tervet, de in­kább fölötte teljesítettek ... — A csarnokban külön­féle plakátok. — Ö, ezektől sokkal szebbe­ket is készítettünk már, a na­pokban ki is függesztjük vala­mennyit. — Agitáció, propaganda. — A KISZ-munka megjaví­tásáért páros versenyben ál­lunk a Finomszerelvénygyár 24-es üzemével, tagdíjfizetés megjavítására, tagtoborzásra, s általában a kongresszusra va­ló méltó felkészülésre. A szep­tember 2-i taggyűlésünk a KISZ általános irányelveinek ismertetésével, a további leg­fontosabb tennivalókkal foglal­kozik. A megbeszélteket ter­mészetesen a gyakorlatban hasznosítjuk majd továbbra is. — Munka, munka, terme­lés ... Mást talán nem is csinálnak itt a fiatalok?- .Elmosolyodik a KJS£-titkár; Ö, dehogynem! — tiltakozik a furcsa kérdés ellen; — tanu­lunk, szórakozunk is. — Éspedig? — 10 fiatal most jelentke­zett a gépipari technikumba, s így ősztől már 48-an végzik azt gyárunkból. A többiek közül sokan az általános iskolát pró­bálják befejezni. 12-én közös kirándulást szervezünk a Sza­lajka-vöűgybe, 26-ra pedig nagy szüreti bált tervezünk kultúr­termünkben, amelyre meghív­juk valamelyik egri üzem ki- szistáit is vendégségbe. Az udvarra érve, mellékesen fűzi még mindehhez; — Nézze csak, az irodaház mellett azt a kis sporttelepet is mi építettük. Társadalmi munkában. 460 órát .fordítot­tunk rá. Dombokat bontot­tunk eh mélyedéseket töm­tünk és fát irtottunk, meg cser­jét. Aztán összehoztuk azt a két kaput is. Most kispályás labdarúgó-mérkőzéseket ját­szunk rajta, az üzemrészek között. Néha meg röplabdá- zunk. — Sokszor az autóbu­szok üresen indulnak a gyár­tól, akkora az érdeklődés. Ké­sőbb körül is kerítjük, jobban rendbe tesszük majd. És teke­pályát is építünk! Egyelőre azonban ennyi is elég, így is jó. Műszak után, néhány órá­ra ez is összetartja fiataljain- dkait c jó szórakozást biztosít valamennyi üknek ...! (GY. GY.) A közérdek patrónusal Lisztporos ruhájú munkás­ember álldogál a Hevesi Já­rási Tanács udvarában, majd felfedez egy táblát az ajtó mellett, rajta a felírás: Járási Népi Ellenőrzési Bizottság. Be­kopogtat. — Kérem! Szeretném, ha kivizsgálnák, milyen mulasz­tást követtek el a csillagvázas gabonatárolók építésénél, vagy tervezésénél, mert romlik benne a búza... — kezdi mondókáját, majd szenvedé­lyes szavakkal ecseteli, hogy járásszerte rengeteg gabona van ezekben a nyitott oldalú gabonatárolókban és több he­lyen azt vették észre, penésze- dik a vastagon felhalmozott termény, — Kenyérről van szó, ké­rem! Hiába termelték nagy költséggel a rengeteg búzát, ha most a készet veszni hagy­juk, — bizonygatta tovább a veszély nagyságát, aztán meg­nyugodva távozik, mert Szom­bati Imre, a Hevesi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság el­nöke már hozzá is lát a vizs­gálati program elkészítéséhez, hogy egy-két napon belül szakemberek bevonásával vizsgálják meg a Tarnaszent- miklóson, Hevesen, Tamaör­sön lévő gabonatárolókat, hogy idejében intézkedhesse­nek, ha valóban veszély fenye­geti a nagy mennyiségű ke­nyérgabonát. „NEM A NÉV A FONTOS” Ezzel tért ki a dicséret elől a fent idézett lisztporos ruhá­jú munkás is, amikor arról esett szó, hogy figyelmességé­ért megörökítsék a nevét. ■ — Nem a név fontos, — erő­sítette meg a munkás sza­vait Szombati Imre is, — ha­nem az, hogy igazuk van s mind többen vannak akik nem tudnak szó nélkül továbbmen­ni a köz érdekét sértő csele­kedetek mellett, s minden ju­talom és erkölcsi elismerés igénye nélkül figyelmeztetik az ellenőrzési szerveket: in­dítsanak vizsgálatot, mert. a közvagyon került veszélybe, vagy közéletünk tisztaságán esett folt valamely vállal ár­nál, hivatalnál. „ELVESZETT” A SPORTKÖR TÉGLÁJA Nemrég a tarnaörsd községi sportkör elnöke arra kért vá­laszt, hová tűnt el az építő­anyag, amelyből a sportolók Negyvenöt éves az USA kommunista pártja Mogyvenöt éve annak, ' * gói gyűlésteremben hogy egy chica- megalakult az a kommunista párt, amelynek súlyos történelmi feladat jutott osztályrészül: a világimperializ­mus legfőbb erődjében vette fel a harcot a tőke uralma ellen, bizonyította a marxiz­mus—leninizmus világot átforgó igazságát. Az oroszországi október forradalmi hulláma átcsapott az óceánon. Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának megszületése, az, hogy tüstént ezután a kommunisták álltak a nagy acélsztrájk élére, szervezték az ameri­kai munkásosztály harcát a fiatal szovjetköz­társaság védelmére — mindez csattanós vá­lasz volt a burzsoázia nagyhangú szólamaira, hogy „Amerika megcáfolta, Ford pedig le­győzte Marxot”. Amerika uralkodó osztálya negyvenöt éve szidalmazza, támadja, betiltja, és eltemeti a kommunista pártot, de a párt mégis él. A kemény küzdelmek és megpróbáltatások végigkísérték az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának majd félszázados útját. Hosz- szú történelme során időnként kudarcokat is szenvedett, hibákat is elkövetett, de mindig talpra állt, sohasem tudták megtörni. Az uralkodó osztály ma sem felejtette el, hogy mire volt képes a kommunista párt a nagy gazdasági válság éveiben. Nem felejtette el, hogyan vezették a kommunisták a munkanél­küliek, a kenyértelenek harcát, milyen szere­pe volt a pártnak az erős szakszervezeti moz­galom megteremtésében, a szervezett munká­sok jogainak kivívásában. Ezért is kísérelte meg a nagytőke oly sokszor és oly óriási esz­közök bevetésével, gigantikus propaganda­hadjárat megszervezésével, hogy kiirtsa az Egyesült Államokból a kommunistákat, szám­űzze Marx ideológiáját. Példátlan az a hadjá­rat, amit MacCarthy előtt, alatt és után is folytattak és folytatnak az amerikai kommu­nisták ellen. Törvénnyel akarták kötelezni a pártot tagságának regisztrálására^ másik tör­vénnyel magát a tagság tényét büntették. A születés percétől, 1939. szeptemberétől folyik az üldözés; kezdve az akkori, úgyneve­zett Palmer-féle razziákkal, amelyek tízezer embert juttattak börtönbe, addig, hogy volt idő, amikor csaknem az egész központi bi­zottság börtönben ült. Ott vesztette el szeme világát Henry Winston, egészségét a napok­ban elhunyt Ben Davis elvtárs, mindketten a párt vezetői. Marx és Lenin pártja azonban erősebbnek bizonyult Ford törvényeinél és börtöneinél. Épp a. nyáron volt kénytelen az amerikai legfelsőbb bíróság igazat adni a párt másfél évtizede hangoztatott álláspontjá­nak: alkotmányellenesnek nyilvánították a tagregisztrálást követelő McCarra.n-féle tör­vényt. A párt ott harcol a négerek egyenjogiísá- gáért küzdők élvonalában, az egyre növekvő munkanélküliség ellen, a tőke számkivetett­jeinek, a „másik Amerika”, a szegények Amerikája képviselőjeként, a,z egyre erősbödő béhemozgalomban. Tevékeny erő a párt ab­ban a harcban is, amely most, a választá­sok előtt folyik a reakció győzelme ellen. Az évforduló napján bátor és kitartó pár­tot, töretlen és elszánt kommunistákat üdvöz­lünk. s tisztelettel adózunk annak a harcnak, amelyet közös eszméink diadaláért oly nehéz körülmények között lankadatlanul vívnak. (Avar) öltözőjét kellett volna felépí­teni s amelyért 8000 forintot fizettek ki annak idején. A vizsgálat a napokban fe­jeződött be s kiderült; nem veszett el az építőanyag, ha­nem —- mivel nem kezdődött meg az öltöző építése — a köz­ségi tanács hasznosította a malom, az orvosi lakás és a tanácsháza építkezéseinél. Ter­mészetesen megtérítik a fel­használt anyag értékét s ezzel az ügy megnyugtatóan lezá­rult. HIÁBA TANULTAK? De nem fejeződött be ilyen ..happv-enddel” azoknak a be­jelentőknek a panasza, akik azt kifogásolták, hogy a Heve­si Állami Gazdaságnál nem alkalmazzák szakmájuknak megfelelő munkakörben azo­kat a lányokat, akik baromfi- tenyésztő tanfolyamat végez­ték. Hosszabb közbenjárásra egyelőre most az aprójószágok mellett dolgozhatnák, de szeptember 1-én lejár a szer­ződésük s akkor könnyen elő­fordul —, ha nem tudnak számukra szakképzettségük­nek megfelelő munkát biztosí­tani —, hogy újabb vizsgála­tok, megbeszélések követik e probléma végleges megoldá­sát. NOTÓRIUS FELJELENTŐK... ... is gyarapítják ezt a dossziét, akik sértődöttségük­ben vagy anélkül, hogy meg­győződnének bejelentéseik igazáról, egyre-másra ostro­molják, sokszor özönvíz előtti ügyekkel is, a népi ellenőrzési bizottságot. Nemrég zárták le. egy ilyen panaszra a vizsgálat­sorozatot, amely még a tsz- szervezés idején történt visz- szásságokat tette szóvá. Ebben az ügyben már korábban is indítottak vizsgálatot — más szerveknél — és megnyugta­tóan lezárták az ügyet. Ez azonban mit sem számított a notórius feljelentőknek, mert azóta is rendületlenül küldöz­geti a kivizsgálást sürgető le­veleket, az alsóbb és felsőbb szervek tucatjaihoz. Szerencsére nem ez a jel­lemző a közérdekű bejelenté­seknél, annál inkább az em­berek lelkiismeretéből, a kö­zös vagyon féltéséből fakadó aggodalom, amely igen sok esetben menti meg a népgaz­daságot jelentős veszteségek­től, károktól s amelyek sokat tesznek a közéletünk tisztasá­gáért folytatott csöppet sem könnyű küzdelem sikeréért. Kovács Gödre De nem ezt hihette. Ez megtörtén­het bárkivel, csak Konsztantyinnal nem. Soha még nem hitt benne annyira, mint most. Olga világosan maga elé képzelte feszült izgalomtól sápadt arcát, me­redeken lejtő szemöldökével, kemé­nyen összezárt ajkát, a fogantyút szorító kezét, megfeszült, izmos tes­tét, amely gyors mozdulatokra ké­pes. Hirtelen az a vágya támadt, hogy ott lehessen vele, hogy együtt fogadják a veszedelmet, együtt vív­ják ki a győzelmet. Észre sem vette, hogy futólépésben ismét elindult a vonat elé, amely eközben mór nagy távolságot tett meg és most sebességét csökkentve a tilost mutató jelzőhöz közeledett. Konsztantyin kihajolt az ablakon és elsőnek vette észre Olgát. Meg­dörzsölte szemét, mint aki nem hisz abban, amit lát. De ekkor már Fjodor is meglátta a lányt. — Nézd csak, Kosztya!... — kiál­tott fel meglepetten. — Megint a mi Olgánk! A vonat most mér egészen lassan közeledett és minden pillanatban megállhatott. De még mielőtt meg­állt volna, Olga erősen megragadta a mozdonyfülke lépcsőkorlátját és gyorsan fel szaladt a mozdonyra. Fjo­dor sietett kezét nyújtani neki, hogy felsegítse, de Olga észre sem vette a feléje nyúló kezet, Konsztantyin- hoz lépett, s mit sem törődve vá­ratlanul kibuggyanó könnyeivel, a nyakába borult, hevesen átölelte és megcsókolta. Ajkán szénport és sós izzadságízt érzett. Konsztantyin még magához sem tudott térni és megérteni a történ­teket, amikor Olga már Fjodorhoz fordult éá kezet nyújtott neki: Köszönet, köszönet, elvtársak!... Lehet, hogy valami mást kellett ■volna mondania, győzteseknek, hő­söknek nevezni őket, de érezte, hogy ezekben a percekben igaz emberek voltak, akik semmitől 'sem félnek, akikkel bármely hőstettet véghez lehet vinni. Ezért elvtársaknak szó­lította őket, mert ennél magaszto- sabb szót nem ismert. — Még egy embernek kell kö­szönetét mondania! — szólalt meg iz­gatott hangon Fjodor, s a zavartan mosolygó őrnagyhoz fordult. — Ö hatástalanította az aknát és meg­mentette a vonatot. Fjodor már tudta, hogy Jersov nem egy alma-atai múzeum munka­társa. Sőt sejtette is, mi lehet a va­lódi foglalkozása. Olga erősen kezet szorított Jersov­val, és újból Satrovhoz fordult. Konsztantyin pedig még mindig az ő ragyogó arcát, szétzilált haját, csil­logó nagy szemét nézte, amelyben a boldogság vidám szikrái sziporkáz­tak és ezt gondolta: „Az sem számít, ha nem is szeret, akkor is a legjobb, a legremekebb nő a világon!...” Kinézett az ablakon és megpillan­totta a jelző még mindig leeresztett karját. Odakiáltott Rjabovnak: — Értesítenünk kell őket, hogy a veszély elmúlt, mert ezek soha nem eresztenek be bennünket az állo­másra. — Hát igen, látszik, hogy alaposan bérezeltek... - nevetett Fjodor, mert örült, hogy a végén minden jóra for­dult — Azt hiszem, az állomásról valaki siet felénk - jegyezte meg Jersov, aki a mozdony fülke túloldali abla­kából nézegetett kifelé. — Maga az állomásfőr.ök — mond­ta Olga, amikor kinézett a mozdony­fülke ablakán. Néhány perc múlva az állomás­főnök és vasutas kísérete már a mozdonyon volt és csodálkowa hall­gatta Satrov rövid elbeszélését. Az állomásfőnök még fiatal ember volt és nem tudta palástolni érzéseit He­ves mozdulattal sorjában megölelte őket és őszintén így kiáltott fel: — Nagyszerű fiúk vagytok! Leugrott a mozdonyról és az állo­más felé futott. Kis idő múlva a jel­ző piros szárnya a magasba emelke­dett, s utat engedett a majdnem a halálból visszatért szerelvénynek. Konsztantyin meghúzta az indító- kart. A síp hosszú és diadalittas hangja fülsiketítőén belerezdült a levegőbe. — Én itt leszállók. Hisz nincs en­gedélyem a mozdonyon való tartóz­kodásra — mondta Olga. — Maradjon. Olga — tartotta visz- sza Konsztantyin. Olga maradt. Konsztantyin mögé állt, úgy, hogy ne zavarja munkájá­ban és láthassa magabiztos kézmoz­dulatait Konsztantyin minden idegszálával ott érezte Olgát maga mögött és kész volt, hogy szerelvényét bármilyen megpróbáltatásokon át vezesse. Még sohasem érezte magát ilyen erősnek, ilyen félelmet nem ismerőnek, s ilyen nélkülözhetetlennek népe, elv­társai és Olga számára. Jersov őrnagy ezalatt a mozdony­fülke ajtajában állt és erősen meg­markolta a korlátot. Izgatott volt, de nem hatódott meg tettétől, mert egyáltalán nem tartotta hősfettnek. Csak azt cselekedte, amit nem lett volna szabad elmulasztania. 4 motoron hajtányon Amikor Malinovkin hadnagy leug­rott a vonatról, körülnézett. Nem messzire tőle állt az állomáson vesz­teglő vonat utolsó kocsija. Embere­ket a közelben nem látott. Elhatá­rozta, hogy egyelőre senki előtt nem mutatkozik. Gyorsan felkapaszkodott a kocsira, amelynek ajtaja kissé nyitva állt. Az üres kocsi túlsó ajtaja sem volt becsukva. Malinovkin nézegetni kezdte az állomást. A három típus­házból álló állomás előtt húzódó be­tonjárdán megpillantotta a vasúti rendőrórmestert. A sínek közt vas­utas baktatott, égő lámpással kezé­ben. Az állomás mögött nyomban a sivár sztyeppe kezdődött. A vagon túlsó oldalán a harmadik vágányon még egy szerelvény veszte­gelt üres kocsikkal, amögött pedig folytatódott a sztyeppe, amelyet ala­csony fű borított, és itt-ott az arva- lányhaj fehér foltjai tarkítottak. „A sztyeppére a gazember persza nem megy — gondolta Malinovkin. — De akkor hát mi a szándéka?” A hadnagy megpróbálta elképzel­ni, mit tenne ő Temivbek helyén. Kimenni a sztyeppére veszélyes do­log, eljutni ahhoz az ál­lomáshoz, ahol talán Zsi- jenbajev hátrahagyta számára a motorkerék­párt, szintén kockázatos. Akkor csak egy marad; elrejtőzni valamelyik Va­gonban, s várni, amíg Perevalszkbd szállítják. De nem tudni, mikor következik ez be, már­pedig Temivbek szöké­sét Satrov vonatáról bi­zony hamarosan felfe­dezhetik. És Temivbek- nek azt előre kellett lát­nia. Malinovkin ekkor ész­revette. hogy két vas­utas könnyű motoros hajtányt állít a sínre. Nyomban átvillant az agyán: miért ne próbál­ná Temivbek igénybe venni ezt a hajtányt? Az ő helyze­tében ez a lépés bizony egyetlen esélye volna a menekülésnek ... A hadnagy gyorsán leszállt a ko­csiról. kigombolta pisztolytáskáját és a revolvert nadrágja zsebébe sül­lyesztette, aztán a vogonok árnyéká­ban óvatosan elindult a vasutasok felé. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents