Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-25 / 225. szám

göcögéseivel ezt a megnyomo­rított, megzsarolt és a polgári társadalom perifériájára szo­rult ex-hadnagyot. Gina — Szemes Mari — a tudatlan volt cselédlány az egyetlen „egészséges” ember ebben a kifordított világban. Mindent tud józan eszével, és az mindent lát. S talán éppen ezért óvni, védeni próbálja ezt a fényképészműterembe szo­rult hamis kis életet. Ha ha­mis is, ha hazug is, de élet. Létezés. Az igazság itt — tud­ja és nagyszerűen érzékelteti is — egyenlő a megsemmisü­léssel. Nő és anya. Neki a csa­lád kell, az élet, amely körü­lötte lélegzik, mozog, ez védi a maga egyszerű és megértő eszközeiveL És, aki az igazmondás, a VÁD­használt premier plánjaival vallott a dráma alapgondola­táról. A kitűnő színészgárdából nehéz lenne bárkit is kiemel­ni. Latinovics Zoltán Hjalmar Egdalja egyszerre volt szánal­mas és komikus. Hjalmar éle­te színészkedés, de nem tuda­tos, nem a világnak megját­szott szerep ez — maga is hisz benne, találmányában, család­fői mivoltában és örökké hol­napra tolódó nagy cselekvé­seiben. Kell hinnie, mert ez az illúzió teszi csak lehetővé számára az életét. Latinovics alakítása szinte mikroszkopi­kus precizséggel mutatta be ennek a figurának minden rejtett vonását. Bánhidy László öreg Eg­dalja remekbesikerült, nagy lélegzetű epizódfigura. Fősze­replő ő, de Bánhidy apró, mí­ves epizódokra bontotta fel megváltás áldozata: Ha cser Józsa, Gina. A szemünk előtt, a képernyőn fejlődik, alakul a kis műtermes lakáson túl mit sem ismerő és mit sem tudó kamaszlányból — hőssé. Tra­gikus hőssé, aki inkább magát áldozza fel, mint a' vadkacsát, a maga életét adja, hogy meg­mentse a hazugságot, amely nélkül a többiek képtelenek élni. Kovács Károly öreg Werlé- je, ha vázlatosabb alakítás is, de végeredményben jó tolmá- csolója az ibseni mondaniva­lónak. Egyetlen ember, aki révbe ér. Ö, aki tönkretette Hjalmar Edgár és családja életét, tönkre a fiáét, a kapi­talista társadalom kisvárosi vezéralakja, ő az egyetlen, aki lényegében mit sem vesztve emelkedik ki a .dráma örvé­nyéből. Ibsen, az öreg Werle megjósolt megvakulásában in­kább dramaturgiai funkciót és valamiféle isteni igazságszol­gáltatást teremtett, mintsem az alapgondolatból fakadó, íté­letet jelentő tragédiát. Mányai Lajos, mint Relling doktor, egyik kiemelkedő alak­ja volt a televíziódrámának. Sokat megért, mert sokat meg­élt. Ó szállítja a „rögeszmé­ket”, az illúziókat ezeknek a periférikus embereknek, mert tudja, hogy illúziók, hazugság nélkül képtelen élni. Furcsa gyógymód, de nem cinikus, nem világmegvető. A kisebb szerepekben Szabó Gyula és Náray Teri villantott fel egy- egy jellemző figurát Sok ilyen emlékezetes szín­házi estét várunk a televízió­tól. Gyurkó Géza ... mert igenis én ér­tem a társadalom fele­lős, tisztelt bíróság, a társadalom, amely ki­taszított, megvetett, magamra hagyott, tisz­telt bíróság. Ha a tár­sadalom megfogta vol­na a kezem akkor, ami­kor annak a dagadt pasasnak a zsebébe nyúlok, ha a társada­lom ráüt a praclimra, s azt mondja ... nono, kisfiam, én, a társada­lom vigyázok rád, ezt nem illik csinálni, hát nem csináltam volna, tisztelt bíróság. De megfogta a ke­zem a társadalom? Egy frászt. Egy hekus fogta meg. Az igen, az meg­fogta, a társadalom nem, ezért kerültem először a tisztelt bíró­ság elé. Amikor a sit­A társadalom a hibás AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN Selyem Sándor magánzó monológja ről szabadultam, mé­lyet lélegeztem a kinti levegőből és őszinte bi­zalommal tekintettem a társadalom szemébe. Mert én tudok bízni, még egy társadalom­ban is. Ültem nyolc hónapot, ez talán csak elegendő lecke lesz egy társadalom számára, hogy végre odaálljon esendő tagja mellé. Azt gondolja a tisz­telt bíróság, hogy oda- állt mellém? Egy frászt, tisztelt bíróság. Amikor annak a ré­szeg hapsinak megnéz­tem a pénztárcáját, de csak azért, hogy a ben­ne levő pénzt magam­hoz vegyem megőrzés­re, nem állt oda a tár­sadalom, nem mondta, hogy te kófic, vigyázz, ezt félre is lehet érte­ni. Helyette egy zsaru állt oda mellém és richtig félre is értetce. S az a társadalom, tisztelt bíróság, amely még arra sem volt ké­pes, hogy azt mondja nekem, te kófic, az a társadalom, tisztelt bí­róság, egy év és négy hónapra közönséges bűnözők közé zárt. Ek­kor azonban én még mindig bíztam a tár­sadalomban. Igazolja ezt Pityuk Malvinka is, akit mindig megnyug­tattam, amikor a pénzt elvettem tőle, ostoba tyúk vagy, hisz min­den sarkon a társada­lom egy-egy tagja áll. Azok majd jóra inte­nek, mert a társada­lomban bízni kell, meg a sarkokban is. Mal­vinka is bízott, én is bíztam. Még mindig. Ekkor kerültem har­madszor a társadalom önzése folytán, har­madszor a tisztelt bí­róság elé és a további négy esetben is a tár­sadalom hagyott ma­gamra és nem én hagy­tam el magamtol a társadalmat. Tisztelt bíróság, kérem a tár­sadalom bűnösségét ki­mondani, elesett jóma­gam, mint magára ha­gyott embert felmenteni és akkor helyreállt hi­tem abban a társada­lomban tisztelt bíró­ság, amely eddig min­dig akkor hagyott cser­ben, amikor a legna­gyobb szükségem lett volna rá.*. (egri) . i í»tj7/íh Afíiirruyr fi üftiüusfUiUtftzt az Angliai postamblás hiteles története n. Lássuk, hogy — a nyomozás sarán később kiderített adatok és az elfogott tettesek vallomá­sa szerint — mi játszódott le időközben a banda búvóhelyén, a Leatherslade-farmon. A pénz megbontja a fegyelmet Roy James közvetlenül a farm bejárata előtt állt meg a háromtonnás teherkocsival. — Gyorsan, gyorsan! — sür­gette az őrnagy a rakodást — Rövidesen hajnalodik. — Soha életemben nem dolgoztam eny- nyit. — sóhajtott fel Hussey. 4 MPUJS&G 1964. szeptember 85., péntek — Ennyi pénzért igazán meg­izzadhatsz legalább egyszer az életedben — jegyezte meg Gdody vigyorogva. A lerakodás befejezése után Roy James a bokrok közé rej­tette a kocsikat. — Most feküdjünk le és aludjunk néhány órát — indít­ványozta az őrnagy. Goody meglepődve bámult rá. — Aludni akarsz? Elment a józan eszed? — Tiszta fejre lesz szüksé­günk. A legnehezebb még hát­ra van. Ezért legjobb, ha né­hány óra hosszat alszunk, és alaposan kipihenjük magun­kat. — Én nem vagyok fáradt — jegyezte meg Goody kihívóan. — Hát ti? — fordult a többi­ekhez. Wilson kihúzott az egyik zsákból egy bankjegycsamót és a levegőbe hajigálva labdázott. — Én inkább játszom egy kicsit. — Alvás helyett inkább ivást indítványozok — kiáltott közbe Biggs. — Nem iszunk! — mennydö­rögte az őrnagy. Biggs azonban nem hallgatott rá. A következő pillanatban már egy whiskys üveget emelt a szájához. — Honnan ez a whisky? Nem megtiltottam, hogy szeszes italt hozzan ak a házba. — Hagyjad, őrnagy, hadd igyék! Van miért inni. van mit ünnepelni! — csitította Goody. Közben Cordrey egy nagy tálcát hozott a konyhából, szí­nültig töltött whiskyspoharak- kaL — Nem kellett volna ezekkel a fulhamiakkal szövetkeznünk — zúgolódott az őrnagy. — Nem gentlemanek, közönséges tolvajok módjára viselkednek. — Fütyülök rátok — vála­szolta Biggs röhögve, és zub­bonya ujjába törülte a száját. — Ennyi pénzzel a zsebemben több vagyok, mint bármelyik úriember. — Rögtön add ide azt az üve­get! — kiáltott rá Reynolds. Edwards közbevetette magát. — Ne mérgelődj, őrnagy! Hagyd, hogy kitombolják ma­gukat. Utána majd lecsillapod­nak. — Azt hiszem, mindany- nyiunknak jólesik most egy korty ital — jegyezte meg Hussey is. Reynolds legyintett, és ki­ment. Egy széket állított az ajtó elé, és leült őrködni. Néhány perc múlva kiment hozzá sógora, John Daly. — Végképp elment az eszük. Csak isznak, egyre csak isznak — mondta. . — Csak azt nem tudom, honnan szerezte Biggs a whis­kyt? — Két ládával hozott a többi holmival együtt, anélkül hogy észrevettük volna. — Ilyen őrültség! Menj be, és ügyelj, hogy ne csapjanak túl nagy lármát! Az őrnagy körüljárta a há­zat, hogy meggyőződjék, nem szűrődik-e ki világosság. Benn tetőpontjára hágott az általános vigalom. Goody egy pillanatra kiné­zett az ajtón. — Gyere be, őrnagy, ne légy játék-rontó! — kiáltott Rey- noldsra. — Azt hittem, több eszed van — válaszolta az őrnagy, de Goody már nem hallotta. Becsapta az ajtót. Néhány perccel később az őr­nagy is bement Volt mit lát­nia. Wilson, Hussey és Wisbey pajkos gyerekek módjára fel­másztak az asztalra és onnan a tömött pénzeszsákokra ug­ráltak, Biggs és Cordrey egy­másba karolva, dülöngélve vé­gigjárták a ház helyiségeit és egymást túlharsogva egy nép­szerű dalt óbégattak. Boái holt- részegen horkolt egy pénzes­zsákra dőLve. George kibontott egy pénzeszsákot a magasba dobálta a bankjegyeket és tíz­fontos bankók konfetti mód­jára szállingóztak a levegőben. A többiek — ha nem ittak ép­pen — bankjegykötegeket gyömöszöltek a zsebükbe. Buster Edwards magába ros- kadva szótlanul ült. Az őrnagy az asztalra ugrott. — Csönd! — mennydörögte. — Hagyjátok abba ezt az őrült­séget! — Te csak ne parancsolgass! — kiáltott rá Goody. — Azt hiszed, regruták kö­zött vagy?! A többiek röhögve fogadták a megjegyzést. Wilson egy zsákra állt, ka­tonásan tisztelgett: — Őrnagy úrnak alássam je­lentem, minden rendben van! Edwards az asztalra lépett az őrnagy mellé. — Hagyd abba, Reynolds! Nincs értelme, úgysem tudod most észre téríteni őket. Aa őrnagy feladta a meddő küzdelmet. Újra Mült a hás elé őrködni. A lárma lassan alábbhagyott. A banda tagjai teljesen elpil­ledtek. Egymás után félbotar- káltak a hálószobákba, és ru­hástól az ágyra vetették magu­kat. Ketten-hárman lenn ma­radtak, és elaludtak a pénzes­zsákokon. Hét órakor már csak Rey­nolds, Edwards és Daly volt ébren. Daly és Edwards átvették az őrködést. A rádiókészüléket a rendőrségi adóállomás hullám­hosszára állították be. Hallották, hogy minden utat, elsősorban a Londonba vezető országutakat teljesen lezár­ták. Bizonyos időközökben je­lentkezett valamelyik ellenőrző állomás és közölte, hogy feltar­tóztatott egy gyanús teherko­csit. De röviddel később min­denkor ez hallattszott: — A gyanú alaptalan, a ko­csit tovább engedtük! Daly közölte ezt az őmagy- gyal, aid a farm udvarán egy nyugágyban pihent. — Számítottunk erre. Azért is jöttünk ide, és nem mentünk egyenesen Londonba a zsák­mánnyal. De a rendőrség nem tartóztathatja fel napokig a normális forgalmat. Ha kissé megnyugszik a helyzet, kere­ket oldunk. Fel kilenc tájban Daly és Edwards izgatottan felköltöt- ték a szundikáló őrnagyot. (Folytatjuk) .1 A kispolgári önáltatás, a 'J hazug illúziók és az illúziók ;j hazugságának döbbene tes drá- ' mája Ibsen Vadkacsa című [\ tragikomédiája, amelyet csü- 'i törtök este sugárzott a televí­zió. A polgári társadalom el­sősorban moralista kritikusa, Ibsen, aki annyi vihart kavart 1 és akit hiába szerettek volna sokan színháztörténeti relik­viának, mintsem a színház ’ forradalmárának tekinteni, Mészöly Dezső dramaturg és Simon Zsuzsa rendező közre­működésével újra és most egyszerre milliókhoz szólha­tott. A padlásszobában „dajkált” és a mocsár hínárjából a zárt padlástér poros és avitt leve­gőjébe „átmentett” vadkacsa szimbóluma azoknak az illúzi­óknak, ideáknak, amelyet Rel- ling doktor egyszerűen és iga­zan hazugságnak nevez. Le kellene számolni ezekkel az * ’ úziókkal, meg kellene szaba­dítani az embereket a hazug­ság mocsarából, a hínárból, erre vállalkozna az ifjabb Wer le, de a társadalom való­ságát naív messianizmussal felcserélő „megváltó” maga nem tud mit adni az illúziók­ért cserébe. A tarsolya neki is üres! A vadkacsa helyett az ember pusztul el. Simon Zsuzsa rendező ava­tott kézzel nyúlt a drámához, | került mindent, ami a roman­tikus szentimentalizmus ve­szélyét rejthette magában, a zárt, színpadszerűen kompo­nált bemutató igazi ibseni lég­kört teremtett a képernyőn is. Kitűnő segítőtársa volt ebben — és itt volt, helyesen, a te­levízió-szerűség — Bornyi Gyula operatőr, aki bátran út mentén van, ahol az átnv. nő forgalom apasztja, vagy dt kasztja a bevétel forintjai nyugodtan mondhatjuk Szarvaskő nem alkoholista fc lu! A kevert, a pálinka, a be és a sör literjei jócskán az id betérő idegenek torkán csörge dezik le, a falubeliek azért ke resik fel szeretettel s azér időznek itt szívesen, mert más hová nem mehetnek. — így. így, barátom — bő . iint Kiss Miklós, a tardosi kő bánya vezetője, aki „előnyö sebb” helyzetben van, mint . többi társa. Ha megunta a ücsörgést a sárga terítős aszta lók mellett, az agyonmázolt fa lak között, vállára veszi fegy vérét, be az erdőbe és vadn vár. Autó, motor áll meg fékezvi a kocsma előtt. Idegenek itt futóvendégeik. A sofőr is „bát ran” lehajt a sorból egy po hárrai, korsóval. Tizenkét ki lométernyire háta mögött Egei a város, ellenőrzéstől errefeh tartani már nem nagyon kell Egy idegennek felderül az ar ca: — Nicsak, kávéfőző gép .. Lehet presszókávét is inni kocsmában? — és csodálkozik mint Shakespeare Viharánál szegény koldusa, aki nem érti mi minden megváltozott egy­szerre körülötte. A kőbányászom oldalambí bök: — Igyunk! — Mire igyunk? — Hogy élünk... . . . IGEN, HOGY ÉLÜNK még, amikor a kultúrának i( háza lesz Szarvaskőben ... Pataky Dezső Idén augusztusban elkészí­- tettek a község kulturális mun- i katervét az. 1964—65. népmű- d velési évre. a kulturális mun- i katervet aláírta a népművelési i ügyvezető, a tanács vb-elnöke, í egy taníolyamvezető, a községi ä HNF elnöke, a KISZ-íitkár. a . nőtanács elnöke és a helyi tüz­- oltóparancsnok (?). Csak a fo- > nákságokat hadd szúrjam toll­- hegyre e munkatervből... Is- L meretterjesztö előadást hirdet­■ tak például az állatok takar­mányozásáról, a gyümölcsfák . komplex növényvédelméről. , Talán sok a takarmányozandó . állat, a védeni való gyümölcs­fa Szarvaskőben? Nem sokat túlzók, ha azt állítom: ne- gyedórányi idő alatt össze le­hetne számlálni, mennyi van . ebből is, abból is! Tény, hogy ; sem a gyümölcstermesztés, ■ sem az állattenyésztés nem jel— . lemzője a falunak; földje is annyira kevés, hogy itt még a tsz-szervezéssel sem próbál­koztak. A föld, a szarvaskői ..mezőgazdaság” elenyészően kevés embernek nyújt megél­hetést, a szénbánya és a kőbá­nya viszont annál többnek, de nem kevesen a különböző egri hivatalokban, üzemekben dol­goznak. Idáig Szarvaskő önálló kul­turális tervet készíthetett. Szeptembertől fogva, hogy az egercsehi-bányatelepi kultűr- otthont körzeti rangra emel­ték, a népművelésben megszűnt e kicsiny falu önállósága — a kultúra „impulzusait” ezután már Egercsehi-bányatelepről kapja. Félő, hogy a sivár való­ság még inkább sivárabbá vá­lik, mert a népművelési mun­ka eredményei Egercsehi-bá- nyátelepen sem olyan örvende­zésre indítók. NINCS KULTÜRHÄZ, nincs más szórakozási, „kulturálódá­si” lehetőség, csak a kocsma — ebből az kellene következzél':, hogy Szarvaskő merő alköhol- ba-temet(kezés. De nem követ­kezik! Lássuk a számokat... A kocsma — pardon! földműves­szövetkezeti italbolt — július havi forgalma 90 000 forint volt, ennek több mint a felét a hűsítő ital- és ételféleségek fogyasztása tették. Az augusz­tus havi forgalom 80 000 fo­rint volt, a szeptember havi pedig nem sokkal haladja túl a 70 ezret. És ha tudjuk, hogy a szarvaskői italbolt az ország­EGYSZLRÜ HÉTKÖZNA1 Csütörtök. És sokadika. Az a; tó csak ritkán nyílik. No, ner a betérő vendég kevés, szé napfényes nyárutói idő va kint, senki nem teszi be mag után az ajtót, s aki jön, ner kell a kilincsért nyúlnia. Ki fczünetekkel újabb és újabb ai cok tűnnek fel a pult előtt, fel hörpintik a sörüket, s továb mennek vagy maradnak. Ücsö rögnek a sárgakockás terítőve borított asztalok mellett, be szélgetnek. — Én az olyan munkát tisz telem csak, amelyikhez ész is erő is kell. A többi csak amo lyan senkimarci munkája. — Én ismertem egy emberi Az mindig csak a mozgalm múltjára hivatkozott. Mondom van-e róla dokument. Mert do kument az nem volt neki, csal a szája. Igaz, ha józanul talál íam, nem tudtam neki olya mondani, amit meg nem tett De józan, az csak ritkán volt — ... Rám azt mondják hogy gyáva vagyok. Csak mond ják! Régóta mondják, régóta i: vadászok, de én még csak a va­dat lőttem meg, aztán ember soha. Nem is adnék a kezét* fegyvert olyan embernek, ak ideges. Én azt vezetőnek s< tenném meg, csak portásnak kapusnak. Ott nem sokat árt­hat, ugye... ÜCSÖRÖGNEK a sárgakoc- feás terítőjű asztalok mellett beszélgetnek. A vélemények őszintén buggyannak ki a tor­kokból, ahol előbb a féldeci, e borocska vagy a sör lecsusz- szant. No, nem a spiccesek iszákosok borcsinálta Őszinte- Bégéről van itt szó. Eszükkel és erejükkel dolgozó, tisztessé­ges munkásemberek foglalnak helyet az asztaloknál. Miért ülnek a kocsmában? Hát hol üljenek, ha mái nincs!? A diabáz- és gabbró-kőbá- nyászat, az egyedüli vehrlit- előfordulások, a kréta időszaki vulkanikus kőzetek faluja — kicsiny falu. 542 lelket számlál. És 542 embernek nem jut kul- túrház! 542 ember számára nincs más szórakozási lehető­ség — csak a kocsma! Ez a falu: Szarvaskő. Van azért itt könyvtár, mert melyik faluban nincs, no meg rádió, televízió — vethetik el­lenemre. Van könyvtár, igen, 700 kötettel és 140 olvasóval. A televízió? A magasra nyúlt hegyek, szirtek zavarják a vé­telt, kép helyett csak szellem­képek töltik ki az ernyőt. Si­vár valóság, de — nincs más! ■»— — — — — — — — — t Pgy közönséges nap 7 falusi kocsmában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents